Szolnok Megyei Néplap, 1962. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-14 / 11. szám

1962. Január 14. SZOLNOK MEG VEI- NÉPLAP 5 ^STUART MÁRIA Schiller-bemutató a Szigligeti Színházban Jl törvény még nem a1- cy* kötött nagy embert, de a szabadság óriásokat te­remt” — írja egy helyen Friedrich Schiller. Nagyszerű drámái, versei mind-mind ennek a felfogásnak a jegyé­ben fogantak. Mert a tör­vény Schiller feldarabolt Németországában az erőszak, az aljasság, a korrupció, a feudális önkény törvénye volt. Kis hercegecskék ké- nyük-kedvük szerint adták el a népet más országokba katonának, vagy Amerikába robotosnak és tollvonással ítélkeztek emberek, sorsok felett. A Karl Eugen herceg katonai iskolájába járó Schil­ler romantikus lázadással reagált a hercegi önkényre. Megszületett az Ármány és szerelem, a Haramiák, a Fiesco és a többi romanti­kus dráma. Schiller egysze­riben a világ legnagyobbjai közé érkezett. A költőnek szabadsághő­sök kellettek. Olyanok, akik a szenvedés, a megaláztatás mélységébe vannak taszítva, akik megőrzik lelki nemes­ségüket és erkölcsi diadalt aratnak erősebb, kegyetle­nebb ellenfeleiken. Mert ő is így élt, elnyomottként és megalázottként Karl Eugen herceg udvarában. Ezért vá­lasztotta hőséül a „tragikus sorsú skót királynőt”, Stuart Máriát, akit Angliai Erzsébet 1587-ben lefejeztetett. Drá­májában a királynő életének utolsó három napját ábrá­zolja, sűrítve mindazokat az ellentéteket, amelyek a ka­tolikus feudalizmust képvi­selő Stuartok és a polgári abszolutizmust megvalósító Tudorok között fennálltak. jPchiller nem törekedett ^ történelmi hűségre. A történelem Erzsébeté az ak­kori világban a haladást, a fejlődést szolgálta. Stuart Mária a retrográd törekvé­seknek volt eszes, számító és kegyetlen képviselője. A drámában mindebből semmi sem látszik. Stuart szánandó áldozat, aki tíz éve rabosko­dik a kegyetlen és számító Erzsébet fogságában. Tör­vénytelenül végzik ki, s a véres tettre nincs bocsánat. Erzsébet egyedül marad ver­gődő lelkiismeretével. Belül­ről bűnhődik. És most hadd dicsérjük meg a Szigligeti Színházat merész vállalkozásáért, hogy ezt a bonyolult, nehéz ro­mantikus izzású darabot elő­adta. Tegyük hozzá, rend­kívül eredeti felfogásban, s csaknem kifogástalanul. Már a próbák során sok vitát váltott ki, lehet-e a modem realista színjátszás módszereivel sallangmente­sen, a romantika túlzó szél­sőségeit kiküszöbölve előad­ni ezt a művet. A premier átütő sikere bebizonyította, hogy nemcsak lehet, de szük­séges is. Az a módszer, ahogy annakidején a weimari szín­házban bemutatták és ké­sőbb egész Európában szín- rehozták, nem felel meg a ma emberének. Hamisnak érezzük a túlzó gesztusokat, a színpadias hangsúlyokat, a tébolyult hörgéseket, az ér­zékek szertelenségét, egyszó­val mindazt, ami a korai romantika színpadát jellem­zi. Both Béla, a vendégrende­ző nagyon helyesen úgy érezte, hogy ma jobban szol­gálja a schilleri koncepciót a realizmus egyszerű, vilá­gos eszközeivel. Maga a tör­ténet is segített a rendező­nek, hiszen a puritánok Ang­liájában játszódik. Ezért a díszletek egyszerűek, sőt ko­morak és bizonyos mérték­ben a jelzés eszközeivel hat­nak, ezzel mutatják az egyes színek változását. A gesztu­sok lefogottak, a beszéd egy­két szereplőt kivéve a ml élő beszédünk, átfűtve a ver­ses szöveg természetadta szárnyalásával. A szöveghú­zások legnagyobb részével egyet lehet érteni, bár az első felvonásban néhány ma­gyarázó szövegrész benneha- gyása az angol történelmet kevésbé ismerők előtt talán világosabbá tette volna a cselekményt. Egy ponton azonban nehézséget okozott Kirakatok I VOUtPÜK — jelekben szerep nehézségeivel és az- f zal a buktatóval, amit az elvakult rajongó figurája je-' lentett a racionalista felfo- j gású alakok sorában. Talán j akkor lehetne mértéktartóbb, s amikor a szenvedélyes sze- j reimest mutatja be. Itt mint- j ha egy kicsit túljátszottá; volna szerepe természetes; határait. Somogyvári Rudolf j Leicester szerepében határo­zottan tetszett. Egészen egy; pontig elhihető, megbízható alakítást nyújtott. Ez a bi­zonyos pont a kivégzés jele­netének nagy monológja. Itt törést éreztünk, nem tudtuk fenntartás nélkül elhinni a megformált figura érzéseit. Shrewsbury grófját Men- sáros László alakította. Ki­tűnően megformált figura a becsületes, öreg államférfi, a királynőt önmagával szem­ben is védelmező talpig tisz­tességes embert szinte esz- köztelenül, mégis megraga- j dóan állította elénk. A többi szereplő is jó ala­kításokkal szolgálta az elő- ’ adás egységét. Rövid szere-! pében figyelmet keltett Linka György. Megbízható pontjai! voltak az előadásnak Kiss j László, Markó Sándor és az angolos játékstílustól elütő módon játszó Potoczky Béla. (A francia követ.) Tetszett Sebestyén Éva dajka alakí­tása. Bár minden szereplő rész­letes méltatást érdemelne, ezt nem tehetjük meg. In­kább arról kell beszélni, mennyire sikerült együttessé összeforrnia a sok szereplő­nek. A Stuart Mária sok lelkes művész kollektív mun­kája. És ez néhány gyen­gébb produkció után komoly biztatást ad a jövőre. Büszkék vagyunk színhá­zunkra. Előadásával bebizo­nyította, hogy az országos élvonalba tartozik, hogy mél­tán kapta meg a Pesti em­berekért a Művelődésügyi Minisztérium nagyösszegű nívó-díját. A premier közön­sége lelkes ünneplésnél, töbjb-, szőri vasfüggöny efévjiívá&i sál jutalmazta az együttest. Megérdemelték. Köszönjük nekik a szép és magasrendű színházi élményt. Hernádi Tibor újabban divat nálunk Szolnokon mozgó figurák­kal díszíteni a kirakatokat. Az Állami Áruházban pél­dául láthatjuk Szabó Fe­rit, a hírneves Szabó-család beltagját, amint épp mo­torkerékpár-biztosítást köt. Sőt Bandi is itt van, aki Irénnek nyújt át életbiz­tosítást. Ezen nem is cso­dálkozom, hiszen sajtónk annyira kikezdte a Szabó­családot giccs-ügyben, hogy egyikük élete sincs külö­nösebb biztonságban. Aztán van az Állami Áruháznak másik kirakata is. Itt az ezeregyéjszakát szemlélhetjük szellemes megoldásban. Van itt min­den, mi szem-szájnak in­gere, kígyóbűvölő, kegyes emir, minőségi táncosnők, táncoló elefánt. Azaz — tegnap este baj volt ezzel az elefánttal. Az istennek se forgott. A kígyó kígyó­zott, az emir titkára legye­zett, a kartáncosnők ka­rai... izé, táncoltak, de az elefánt csak állt, gőgösen hátatfordítva népes néző­seregének. Tréfás találgatás indult meg. Egyesek szerint az elefánt beteg, más viszont azt állította, hogy egysze­rűen megbénult. Egy kilenc év körüli kislány diadal­masan mondta: — Nem így van! Én tu­dom! Az elefánt nem kap­ta meg a napi^íjáí,, , -Brávó -kislányt - Látatlan­ba lefogadom, hogy a pa­pája anyagbeszerző, vagy... újságíró... H. T. az Egy áruház újítása Az egyik legnagyobb balti- jijlprei áruház tulajdonosnője barkácsolóműhelyt rendezett be a feleségüket vásárlásokra elkísérő férjek számára. Amíg a hölgy bevásárol, addig a férj a műhelyben dolgozhat, s az áruház tulajdonosnője jutányos áron átveszi tőle az elkészült „remekművet”. Áru­házának reklámja: „Nálunk megkeresheti a felesége által ruházkodásra elköltött összeg egy részét”. a rendező elképzelése. Ez 1 pedig Mortimer szerepének értelmezése. Mortimer meg­szállott rajongó, vakbuzgó ember. Szerelmében is szer­telen, vad figura. Schiller színházába pontosan illett az ő alakja, de a sok reális sze­repértelmezés között ez a Mortimer fonákul, anakro­nisztikusán hat. A szokástól eltérően nem a színészek, hanem a díszlet- tervező és a jelmeztervező munkájával szeretnék a kö­vetkezőkben foglalkozni. — Fehér Miklós díszletei rend­kívül stílusosak. Azt az il­lúziót keltik címerkockás megoldásukkal, mintha a kastély, illetve a királyi pa­lota termeinek falai az égbe nyúlnának. A változásokat egy-egy háttér-függönnyel, az oldalajtók kicserélésével old­ja meg. A díszlet csak lát­szólag hangsúlytalan, a va­lóságban dramaturgiai sze­repet játszik, aláhúzza az elképzelést, elősegíti, hogy a figyelem a szereplőkre, a szövegre irányuljon. S7\ágá Nelly jelmezei cso- dálatosan szépek. Emel­lett puritánok, amikor erre van szükség, és káprázatosak, amikor a cselekmény úgy kívánja. Különösen emléke­zetes Stuart Mária jelmeze a kivégzési jelenetben és az angol királynő ruhája a két asszony találkozásakor. Jel­lemzőek és hitelesek Dobos Ferenc maszkjai. Győri Ilona játssza Máriát. Emlékezetes, mértéktartó szép alakítás. Ügy érzem, így kép­zelte el Schiller a skót ki­rálynőt. Szép, okos, szenve­délyes asszonynak, aki lázba hozza a férfiak szívét, aki­nek emberi méltóságát, ki­rályi fenségét nem törte meg az évtizedes várfogság, aki büszke, nemes ember, aki­ben a harag és a lázadás szelleme lobog. Győri szép, tiszta, világos szövegmondá­sa legszenvedélyesebb kitö­réseiben sem válik érthetet­lenné. Szívhez szóló, kedves és minden jelenetében töké­letesen alkalmazza és alá­húzza a rendező elképzelé­seit. Hatalmas sikert ara­tott. Történelmi szerepénél fog­va is a legérdekesebb és a, legizgalmasabb feladat Ang-J liai Erzsébet alakjának meg-t formálása. Örömmel szögez-* hetjük le, hogy Hegedűs Ág-i nes önmagát múlta felülj, ebben a szerepben. Két évi óta kísérhetjük figyelemmel? e sokszínű és sokhúrú mű-* vész fejlődését, és úgy érez-« zük eddigi itteni működé-* sére ezzel az alakítással tét-* te fel a koronát. Erzsébetet ravasz, kétszínű, kegyetlen.* Tépelődő és bizonytalan. És* mégis: nagy királynő, ural-* kodásra hívatott ember. —} Hegedűs Ágnes kiválóan tud-* ta érzékeltetni ennek az* asszonynak a magánosságát* és alakítása még arra is ma-* gyarázatul szolgál, miért, ho-* gyan jutott idáig Erzsébet.} Ellentétben a Győri megfor-} málta Máriával, az értelme-} zésben eltávolodott Schiller-} tői. Emberi vonásokat hang-} súlyozott, hiszen a szerelem-} féltés, a hatalomvágy, a fé-} lelem a bizonytalan holnap-} tói, a vetélytárs gyűlöletei emberi tulajdonságok, ame-í lyeket a XX. század nézőjel számára a deklamálás, az{ üres szavalás, a nagy gesztu-| sok eszközeivel nem leheti elhihetővé tenni. /J két nő körül természe-* Gsl tesen férfiak állanak,; államférfiak, diplomaták, ke-* gyencek. S közülük is Tyll* Attila szerepformálása a leg-» emlékezetesebb. A cselszövő} Burleigh szerepében kitűnő.* 0 játssza azt az államférfi} típust, amely hideg képmu-} tatásával, célratörő kegyet-* lenségével, bonyolult cselszö-* véseivel megteremtette Nagy-} britannia világhatalmát. Le-} fojtott nyugalma szinte fé-} lelmetes. Tyll Attila helye-* sen hangsúlyozta a figurát* és szerepformálásával jelen-* tősen hozzájárult a darab} sikeréhez. } A két férfi kulcsszereplő} közül Upor Pétert, Mortimer; alakítóját említenénk először } Becsületesen megküzdött a A3 Idegen nyelvek tanu­lásának problémáit az Esti Hírlap — „Itt a budapestiek beszélnek c. rovata, a dolgozók levelein keresztül igen sokoldalúan fejtegeti. Minthogy a vita már olyan elénk érdeklődést kavart, hogy abba a közkedvelt „kisjó” is beugrott egy anekdotával, a téma derűs oldalához a Szolnok megyei Néplap is ad 20—30 sort. Ha már múltszázadi pél­dához is nyúlunk... 1899. december 13-án Ba­lassa Antal lábatlani jegy­ző lelkes hangú cikket kül­dött leközlésre a pátriája- beli megyei lap szerkesztősé­gének. Ebben korszakalkotó ötletet vetett fel a nemzet­közi érintkezés könnyebbé- tétele érdekében. Minthogy kéziratának eredetije levél­tári limlomok, un. limbus­anyagok közül került elő, nem valószínű, hogy jegyző uram értekezése valaha is napvilágot látott volna. Mivel nyelvészeti, jobban mondva nyelvtanulási esz­mecseréről vagyon szó na­pilap-társunk kezdeménye­zése folytán, pótoljuk most amit a XIX. századvégi ri­deg szerkesztői önkény el­mulasztott. Tegyük közkin­csé Balassa bátyánk ötleté­nek főgondolatát. Cikke elején tudományos objektivitással állapítja meg az egykori jegyző, hogy — jólehet, a nemzetközi érint­kezés megkönnyítése végett szükséges lett volna a vola- pük nyelv kötelező tanítá­sa — nemzetközi szerződés alapján —, abból nem lett semmi. Az is tény szerinte, hogy az iskolákban egy ide­gen nyelvet lehetetlenség úgy elsajátítani, hogy azt az életben folyékonyan alkal­mazni lehetne, „hisz erre — mint mondja — sem a taná­ri karnak, sem pedig a ta­nuló ifjúságnak — sok egyé­ben kívül — phisicai ideje sincsen.” — Igaz, vannak „nyelvérzék iránti tehetség gél született emberek”, de nagyon kevesen. Azon kell hát lennünk, hogy ne csak azok tudják meg magukat intemationálisan megértet­ni, akikben nyelvérzék van, hanem a tehetségtelenek is. Mint bevezetőben említette, ez a volapük nyelv alkalma­zása által kivihetetlen volt. De nem megvalósíthatatlan jelbeszéd által. Mert... „Köztudomású, hogy jelek­ből néha a törököt is meg­értjük, mert gestus által megérteti magát, noha a török nyelvből az „Allah” szón kívül vajmi keveset ér­tünk, — tér javaslatának döntő pontjára Balassa An­tal. Meg kell hát állapodni a nemzetközi jelekben, s ha az intemationális gestus kész, kész az intemationális conservatió is. Fontos do­log ez — véli a jegyző úr — s méltán megérdemli az eszmecserét. « A jelbeszéd tanításának és tanulásának nemcsak szel­lemi, — de fizikai haszna is lenne, amennyiben ez moz­gással járván, egy kis test­gyakorlatot is (Gelengsü- bung) jelentene, s hogy moz­gás az iskolás gyermekek­nek hasznára van, ezt iga­zolja azon körülmény is. hogy manapság a tornázás kötelező. Nagyon természetes, sok idő kerülne bele, míg a nem­zetek a jelekben megálla­podnának, de végre is ered­ményre vezetne s ezzel egy igen fontos nemzetközi kér­dés nyerne megoldást, — fejezi be cikkét az egykori lábatlani jegyző. Képzeljük el, milyen dip­lomáciai vita folyna a Ba­lassa Antal-féle nemzetközi gesztusokkal például Csőm­be katangai diktátor és im­perialista főnökei között... Kozák Gábor zű szél. Néhány tőrt lévé perdül megrezzenve. Összeborzongok. Az esti városon át me­gyek majd haza, a házak szél­védett oldalán. Már késő van A tizenegyes felé lendül a sarki villanyóra mutatója A város lélekzik. Autóbu­szok húznak el, robogók vág­tatnak. Jön az én buszom. Itt nerr, ér a szél; vizsgálom az ar­cokat. Az a szerelmes pár szerelmük napját látja. — És... az a lány?... Susanne! — újjong fel va­lami bennem. Ott áll, az ablaküveg felé hajolva. Is­meretlen hangokat hallok magamban, nem tudom mi­ért; menni kell hozzá.. vagy elfordulni lélektele• nül... Nem, nem lehet!... Ne vágd el azt, amit kibogoz­hatsz! Felém néz. Csak néz; tudom, a dolgok majd el­rendeződnek ... Itt van a pillanat! Visszatért, hogy megtaláljam, akit elvesztet­tem. Felém jön. Nem tudok szólni... — Mindig kerestelek — suttogja. Rándul a busz, — mint erre a mondatra a szívem, és már megyünk át­karolva egymást az őszi ut­cán. * A régi pádon sokáig csó­koltuk egymást, a fák meg­mosakodott lombjaitól kö­rülvéve, az őszi éjszakában. Fordította: Szegedi Pál S. Perfyt : ÚJ ÉJSZAKA ze jól magát — kérdésekkel kell ostromolni, s meghódí­tani néhány órára úgy, mint az utóbbi időben, kissé lé- lektelenül, később elfásul­va, amióta elment Susanne! Lekérik. ö megszorítja bal kezem, érzem az ujjai melegségét, de már érzem azt is, hogy bukásom nem ígérne sokat. Intek a pincérnek. Együtt a többi napokra vele, fényes tálcával kezemben én is úgy indulok a rendelést felven­ni, mint most ő. — Mit hozzak? — kérdezi. — A kedvencemet. A barátom jön vissza a másik lánnyal: — Holnap reggel nyolckor itt — mond­ja futtában. Mennek az asztalok kö­zött kézenfogva, az ajtón át a hűvös esőre, hogy megkapja mindenki a magáét. Iszom. Kellems melegség árad bennem, mint egy patak. Tisztavizű patak dombolda­lak tövében, ahol sokat jár­tam Susanne-al a tavaszon. Serkent a fák sörénye; bar- [ na, kékesszürke ágak között kibomlótt. Tréfás furulyák- 1 kai feleselt a táj. A zongorista játszik. j * Csillog az út. Fákról hideg 1 permetet szór a könnyű ke­li hidegben, tavasszal, töré­keny bokrok sűrűjében. Az ablakunk alatt lehullott a vakolat, ahol cipőnk érintet­te, ha kedvünket megakar­tuk gyújtani szesszel. — Régen volt — suttogom magamnak, de úgy érzem, hogy azok az évek nem múltak el nyomtalanul ben­nünk. * Az asztaloknál néhány vendég. Két lány az utcára néző ablak függönye előtt kíváncsian végigmér, szinte magukban nevetnek kissé vi­zes fekete ingemen. Játszik a zenekar. A zon­gorán szöknek a hangok, s én hányszor odaképzeltem magam a dobos elé, sötét­kékben, fényes pisztonnal kezemben. Fél éve a han­gokat csalogatom magányos szobámban trombitámtól. Barátom a lányok felé néz, majd a két rum fölött súgja: — Jó babák! Viszed az egyiket? — örömmel. — S magam sem tudom, miért in,ulok s miért ilyen határozatlanul kérem fel a lányt. Pedig Susanné-re emlékez­tet. Átkarolom. A két ze­nész a szirupos maszlagot játsza: Arrive derei Roma. A tangó susog a fülemben, nagyon távolról, s közben beszélni kell, valami kény­szerít. hogy jól táncol, érez­► ; Az alkony permetében a főutca kirakatait mossa az eső, s a betonon fut a víz. Egy autó suhan el néha pá­rás ablakokkal; az üveg : mögött arcok derengenek, ha az ostornyeles neonok I alá ér a kocsi. ; Tétován ácsorgók. Fekete ; ingemre a cseppek rajzol- ; nak könnyű hűvösséget. Ott- ; hon bizonyára még érintetle- ; nül vár a rádió, s a bútorok ; árnyékában magukba figyel- ! ve ülnek a többiek. A soha ! nem látott szobában egy I lány kedves szavakat álmo- dik magának, talán bizony- I talanul, de hiszi, amit egy- ; szer kimondott, hogy a dol- ’ gok majd elrendeződnek. ; Amikor magára hagytam, ■ ■ fák karéja ölelte körül a ; : padot, erre emlékszem, júni- • ; us volt. Mindig szerettem a fákat. Nem maradt más az időből, féltett mozdula- , tokból, suttogásokból, mint kedvesség. Cigarettát gyújtok. Gyu­fám lángját az ősz vonja körül. | ; Megérintenek. : — Helló! — ; Váratlanul, a diákkor tűn- | tével szétszóródott társak- ; ból egy ismerős arc köszönt, i ; Régi ízeket érzek; pár pilla- natig tart az egész. ; összeölelkezünk. — Az élet kapujában, — , meggyötört arccal?! Hogy kerülsz ide? — kérdezi. > — Pincérkedek. — — Óriási! Elmegyünk oda? ; Megindulunk, keresve a régi beszélgetések emlékét. Mi maradt számunkra? Magam előtt látom az ós- ' di kollégiumot fehérben, té- :

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom