Szolnok Megyei Néplap, 1961. december (12. évfolyam, 283-308. szám)
1961-12-10 / 291. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1961. december 19. Több könyvet a falunak! Tegnap délelőtt összegyűltek a megye kulturális és tömegszervezeti vezetői, — hogy megtárgyalják a kulturális élet egy igen jelentős megmozdulását, a „könyvbarát mozgalmat”. A könyvtárak jelenlegi helyzete, fejlesztési feladatai is szóba kerültek a vitában. A beszámolót Elek Lajos, a népművelési csoport vezetője tartotta. Érdekes számadatokat ismertetett: Eszerint ezer lakosra hatszázhu- szonnégy könyv jut a megyében, ez a szám valamivel alacsonyabb mint az országos átlag. (626). Azért szégyenkezésre nincs okunk, mert egy év alatt 19 százalékkal nőtt az állomány, amellyél országosan a harmadik helyet értük el. Az elosztás egyenetlen: amíg Kisújszálláson ezer lakosra ki- lencszázktlenc könyv jut, addig a kunhegyes! járásban ugyanennyi emberre csak háromszázötvenhat. A beszámoló és a tanács vitája is a feladatokkal foglalkozott elsősorban. Határoztak a könyvbarát mozgalom megindításával kapcsolatos teendőkről. A mozgalom három nagy tömegszer- vezetunket, a népfrontot, a nőtanácsot és a MESZÖV-öt mozgósítja a könyv megszerettetéséért, az olvasási igény fokozásáért, a könyvtárak fejlesztéséért. A munkaterv alapján most teljes erővel megindul a munka. A népszerűsítés fő formál író—olvasó találkozók, az olvasóankétok, műsoros estek, az egyéni agitáció. Fontos elvként állapította meg az ülés, hogy csak jól- képzett könyvtárosokkal, — könyvpropagandistákkalj a könyvtárügy lelkes munkásaival lehet jó eredményt elérni. Megállapította a művelődési tanács, hogy a városi, járási vezetők ez évben, már sokkal többet törődtek könyvtáraik fejlődésével, mint idáig. Még a községi vezetők egy részénél mutatkozó közömbösséget kell legyőzni. A tanácskozás befejezéseképpen Árvái István elvtárs, a művelődési tanács elnöke foglalta össze a vita eredményét, és szabta meg a feladatokat. Árvái elvtárs elmondotta: feladat a felnőtt olvasók számának emelése, a fiatalok megtartása mellett. A könyv- állományt mai tárgyú szép- irodalmi művekkel, alap- és középfokú mezőgazdasági szakkönyvekkel kell elsősorban kiegészíteni. A helyi erőforrásokat maximálisan ki kell használni. — Helyesnek tartunk minden társadalmi akciót új könyvtárak építésére, régiek bővítésére és rendbehozására — mondotta Árvái elvtárs. Majd a könyvtárosok közötti tapasztalatcserét, a jó módszerek nyilvánosságra hozását jelölte meg fontos feladatként. A könyvtárak segítsék jobban a napi politikai és gazdasági kérdések megoldását — hangsúlyozta befejezőül. A tanács ezután meghallgatta Lévai Istvánnak, a TIT megyei titkárának beszámolóját az ismeretterjesztésről. A szakszerű takarmányozás kialakítása állattenyésztésünk soronkövetkező feladata Hoxxasxotasok a megyei takarmunyoxasi ankéion A Deutsche Lufthansa széles körben alkalmazza a helikoptereket a gazdaság különböző területein. A helikopterek geofizikai felderítésekben vesznek részt, segítik a televízió munkáját, mentő- szolgálatot teljesítenek és fontos feladatokat látnak el az egészségügy egyéb területein is Legújabban daruk helyettesítésére, nehéz terhek felemelésére, szállítására és azoknak nehéz terepeken történő elhelyezésére is alkalmazzák. Nemrégiben egy hatalmas rostocki építkezésnél vettek igénybe helikoptert: egy 850 kilogramm súlyú építési elem szállítására és elhelyezésére pontosan 10 percre volt csupán szüksége. Az építkezés egyéb munkálataihoz két napra vették igénybe a helikoptert, melyeket a toronydaru körülbelül 15 nap alatt végzett volna el. A rostocki! üzem az időn kívül a költségek 50 százalékát is megtakarította. .............................. Elő ző lapszámainkban közöltük a megyei takarmányozási ankét szakelőadását és az elhangzott hozzászólások egyrészét. Mai számunkban befejezzük az ankétről adott tudósítássorozatunkat. MUHARI SÁNDOR, a jászberényi városi tanács elnökhelyettese Jászberényben sok baromfit neveltek a termelőszövetkezetek. Az elhullási százalék csökkentésére premizálással ösztönzik gondozóikat. A takarmányfelhasználást azonban sehol sem tekintik elsődlegesnek. Mi arra kérjük a szövetkezeteket, hogy terveik készítésénél ezt is vegyék figyelembe. A takarmányozás jó módszereinek tapasztalatait el kell terjeszteni. Jászberényben minden héten kistanács- kozást tart a város húsz mezőgazdasági szakembere. Itt tisztázzuk a gazdálkodást érintően felvetődő, időt nem álló gondolatokat. Az állandó takarmányhiány jelentkezését abban is látom, hogy a kukorica, a silókukorica mindig oda kerül tavasszal, ahol éppen hely jut neki. ősszel kiválasztjuk a legjobb talajt a búzának, őszi árpának, s ami föld kimarad, abba tavasszal, esetenként tavaszi szántásba kukorica kerül. Ha már a rosszabb föld jut a kukoricának, akkor legalább őszi szántásba kerüljön. Mi azt a gyakorlatot vezetjük be, hogy a kukorica vetéstervét is ugyanúgy készítsük elő, mint ez az őszieknél történik. BALOGH JÖZSEFNÉ, baromfinevelő kenderesi Vörös Csepel Tsz Ha megfelelő férőhelyünk és korszerű önetető berendezésünk lenne, nagyon sok takarmányt megtakaríthatnánk. A mostani egyszerű laposvályús etetésnél igen sok takarmány az alomba kerül, s nagyobb mennyiségű takarmánnyal kevesebb baromfihúst tudunk így előállítani. A baromfi takarmányozásban fontos szerepe van a tejnek. Kipróbáltuk. Egy más- félezres állománnyal rendszeresen etettünk tej habarást, a másik állománynak csak egyszer adtunk ilyen takarmányt, s bizony az előbbi módon nevelt csibeállomány sokkal szebben fejlődött. GULYÁS ISTVÁN, a kunhegyesi járási párt- bizottság munkatársa Rájöttünk arra, hogy a növénytermesztésben és az állattenyésztésben dolgozó szövetkezeti tagok jövedelme nem arányos. A növénytermesztők a részesművelés révén nagyobb jövedelemhez jutnak, mint a többet dolgozó állattenyésztők. Olyan intézkedést javaslok, hogy az állattenyésztőket is megfelelően premizáljuk, jövedelmük megfelelően alakuljon, s akkor maguk az állattenyésztésben dolgozók gondolnak majd a körültekintő takarmányozásra. Járásunkban az ezüstkalászos tanfolyamokon az állat- tenyésztők képzését sürgetjük. Ügy látjuk, a növény- termesztés nehézségeit már könnyebben megoldottuk, — mint az állattenyésztését. Hamarosan összehívjuk az állatorvosok ankétiát és segítségüket kérjük abban, hogy magyarázzák, terjesz- szék a korszerű takarmányozási módszert és tartassák is be az istállórendet. A szövetkezetek állattenyésztésébe kiszistákat küldünk, s pártmegbízatással adjuk a fiataloknak. a takarmánygazdálkodás elsajátítását, tanulmányozását. DEBRECENI ANDRAS, a mezőtúri városi tanács osztályvezetője A megyében sok termelő- szövetkezet birtokát határolja folyópart, vagy árvízvédelmi töltés. E területek parlagon hevernek, évente legfeljebb egyszer kaszálják, s tovább nem hasznosítják. Javaslom, hogy a vízügyi igazgatóság engedélyezze a termelőszövetkezeteknek, legalább juhokkal legeltethessék a töltéseket, hiszen a juhok nem tapossák szét a töltést, sőt tömörítik a talajt. Mezőtúron nagyrabecsü- lendő kezdeményezés született a termelőszövetkezetekben. Segítik egymást takarmánnyal. A mezőtúri Alkotmány, a Magyar — Mongol Barátság Termelőszövetkezettől 45 hold kukoricaszár termését kapta, egy másik termelőszövetkezet pedig 200 mázsa szénát kölcsönzött az Alkotmány Tsz-nek. A kölcsönös segítség szép példa és nagyban hozzájárul a takarmányhiány csökkentéséhez. VARGA LAJOS, az állami gazdaságok megyei főálláttenyésztőjc Sokan vitatják az önetető rendszerek gazdaságosságát. Pálcát törnék mellette. Mi megvizsgáltuk az állami gazdaságokban az önetetős sertéshizlalást. Az bizonyosodott be, az önetetős hizlalás jó, de be kell tartani technológiáját. S olyan takarmányadagot elhelyezni az etetőbe, amit az állat nem tud pocsékolni. Sokan hiányolják a keverőüzemeket. Egyelőre még kevés van belőle. De ne felejtsük el, hogy egy lapát mindenhol akad. S ha lapáttal primitívebb módon bár, de tudunk abrakot keverni. S kell is, hogy keverjük, mert így jobb lesz a takarmány értékesítése. KASZA BÉLA. a megyei tanács mezőgazdasági osztályvezetője Jelenleg Szolnok megye termelőszövetkezetei 216 ezer holdon termelnek ta- kormánygabonát és 91 ezer holdon szálastakarmányt, 173 ezer holdon pedig kenyérgabonát. Ez a vetésszerkezet 1965-ig, ahogy erről Zsámbékon nemrég tájékoztattak bennünket, nem is változik. Feladatunk hát az, hogy ugyanezen a területen termeljünk több takarmányt. A nagyobb takarmánytermésnek első kelléke, hogy a kukorica mélyszántásba kerüljön. S még 25 ezer hold vár ekére. Minden erőfeszítést meg kell tenni, hogy Milyen lesz Jászapáti a kommunizmusban ? ezt a területet még ossz felszántsuk, s ne tavas? szántásba vessék a kukoi cát. Takarmánykészletünket ; betakarítási veszteségek csői. kentésével, s a takarékos ta karmányfelhasználással i növelhetjük. A jövő évté kezdődően valamennyi te; melőszövetkezetünkben a kell térni a lucerna ágas rendszerű szárítására. A hi gyományos szárítási módsze rel ugyanis a lucernáin 11—12 százalék nyersfehe je, 6—7 százalék emészthe fehérje és egy tized mik gramm karotin marad. Ág szárítással 13—18 százak nyersfehérjét. 9—12 százaié emészthető fehérjét, 20— milligramm karotint nyerh: tünk. A lóállománnyal pillangó és abraktakarmányt eteti: nem szabad. A juhállomán abrakot csak a vemhessé utolsó harmadában kaphr és abrakhoz csak a szopta tós juhok és bárányok jui hatnak, ügy silózzanak tér melőszövetkezeteink. hog- még májusra is maradjo; silójuk. A takarmányszalma búzaszalma etetését mái most kezdjék meg. Helyes ha a szénát, szalmát, kukoricaszárat szecskázott állapotbar kapja az állatállomány. A pácot etetés előtt 24 órával készítsük el, s ne két-három órahosszával, ahogy sok helyen tesziks KÖKÉNY ISTVÁN, a Szolnok megyei pártbizottság titkára örülünk, hogy ilyen jó! sikerült az ankét, hogy a meghívottak tudták felelős ségüket. s nagy érdeklődést tanúsítottak a téma, iránt. Valamennyi résztvevő hozzájárult az ankét sikeréhez, munkájához. Abban is bízunk, hogy éppen e tanácskozás állásfoglalása alapján sok gondot eloszlatunk majd az állattenyésztést, a takarmánygazdálkodást illetően; Valamennyi hozzászólásból nagyon egyértelműen csendült ki, hogy a takarmánygazdálkodás javításáért van mit csináljunk. A második ötéves terv időszakában növekszik a lakosság életszínvonala. s bővül az emberek élelmiszerigénye. Ez pedig szorosan egybetartozik az állattenyésztéssel, a takarmánygazdálkodással. A jelentkező új élelmiszerigényt az állattenyésztésnek kell kielégíteni. S állattenyésztésünk alapkérdése a takarmánygazdálkodás. Ezért a? ankéton felvetődött gondolatok segítenek majd a második ötéves terv feszített céljainak megvalósításában. Az ankét nem hivatot: ugyan arra, hogy határoza tot hozzon, de hogy a hasz nos gondolatokat összegez? és elterjessze, arra igen. A ankét tanácsolja is a megy. mezőgazdasággal. állattenyésztéssel foglalkozó lakosságának, nagyon szigorú ta karmányfelhasználási terve készítsen. Valamennyi terme lőszövetkezetünk ennek aim ján kezdjen a munkához < ne a tavaszon kapkod if maid fűhöz-fához. Feltűnt, az ankéton többe szorgalmazzák az állatesé« ségügyi dolgozók, az állató- vosok mesnövekedett fele lősségét. Az állatá'lomár felfutott, az állati férőbe'v ezzel párhuzamosan ilvr mérvűén nem gyaranodtnk érthető, hogy az állptegé* ségügy nyugtalanító. T.egv nek erre tekintettel állat vosaink. s tegyenek nv mindont, amit lelkiismer tűk. hivatósszeretetük és népünk elvár tőlük. A megyei párt végrehajt ’ bizottság nevében köszönő tét mondok az ankét munkáiéhoz hozzál árulóknak, a ankét anyagát tanulmányozóknak. s kérem őket. ter- íesszék el e hasznos tanácsokat, módszereket, gondolatokat A lielilog'er a gazdaság szolgálatában i idős kommunisták elmeséli- majd a fiataloknak a most? : ni idők nem könnyű napjai : S mint a párt idős tagja, bi : zom abban, hogy emlékeik ■ ben nem felejt el bennünke a szocialista, a kommunist ■ társadalom alapjainak lera- kőit, a jövendő generáció Hiszem, hogy Velemi Endr ■ nevét, alá 1919-ben életét ad i ta e községben a kommunis . ta társadalomért, megőrzi! ; majd emlékükben mindig i ; jászapátiak. * Jászapáti kései szülötte akik elsárgult papírlapoké)' olvassátok majd a mostan újságokat, szenteljetek né hány percet szülőfalutoj nyolc elődjének elképzelésé re. Ne nevessetek rajta, ha öl nyolcán Horváth István tsz elnök, dr. Lénárt Károly or vos, Bagi János párttitkár Újvári Béla állömásfőn'ik Agócs László művelődési otthon vezető. Molnár Tózsa] tsz-elnök. Mozsári Férem, mozdonyvezető, Szikszói István tanácstitkár és az újságíró sokkal naivabbal Jcépzcük el a kommunizmust, ahogy az körülöttetek már megvalósult. Emlékezzetek rá. ők már akkor hittek a kommunista eszmében, amikor a falu egy- része még illúziónak tartotta. S nemcsak hittek, de dolgozótársaikkal, az élmunkásokkal, a szövetkezetalapítókkal, s a többiekkel még többet dolgoztak, mint ti. niég ösz- szébb szorították a nadrágszíjat, hogy a ti jelenetek ilyen legyen, amilyen. A nyolc történetíró ezt kér’ tőletek. Borzák Lajos meg a közösségben, hogy a] tehetik még szebbé, gazda gabbá saját és embertársad életét. Külön gondot oko: majd, hogyan szerezzenel egymásnak minél több örömei Nem hiszem, hogy a kommunizmusban lesznek haragos családok, hogy megszakadjanak barátságok. Plánt családi perpatvarok, fiúk ét szülők kölcsönös haragváss lehetetlen. Lehetetlen, meri akkorra régen eltűntek as osztály társadalmak, a származásból i különbségek, helyettük egységes dolgozó közösség tarja fenn magát, neveli tagjait. Ma még az emberek közötti harag legtöbbször anyagi eredetű. Akkor a társadalom mindenkiről szükséglete szerint gondoskodik senkinek oka nem lesz irigységre, kapzsiságra, s arra, hogy másoktól féltse keresetét. Űj erények születnek és lassan eltűnnek a jellemben] fogyatékosságok. Űj alapokra helyeződik a családi élet. A gyerekek ellátásának, tanításának gondját átveszi a társadalom. A még ma is előforduló érdekházasságok is teljesen eltűnnek. A pártnak sokkal könnyebb lesz hivatását ellátni. A párt tagjai akkor csak azok lehetnek, akik kimagaslanak dolgozó társaik között. Ahhoz. ho-gy valaki a párt tagja lehessen, a párttagok és a pártonkívüliek együttes ajánlása az előfeltétel. Mielőtt zalakit felvesz tagjelöltjei sorába a párt. kikéri a vale dolgozó párton kívüliek véleményét is. A pártot nagy tisztelet, megbecsülés veszi körül. Az kezeseiből ismeri a lakosság, így a közművelődés útja szinte akadálytalanná lesz. S a művelődési munka nem egy-két függetlenített kultúr- munkás ügye, hanem a község minden felnőtt lakója részt vesz a kulturális program összeállításában, szervezésében. Mindezeknek valóraváltásn még hosszú küzdelem árán a párt vezetésével történik. Batji János, az 4 lkot many Tsz párttitkára a falu szeretett Jani bácsija is beszámol: — Akkorra már mindenki a kommunizmus híve. A társadalom tagjainak eszükbe se jut már. hogy visszafelé kacsintgassanak. hiszen mindenki meggyőződött róla. hogy a kommunista társadalom maximálisát ad magának, családjának, utódainak. Az emberek a kommunista közösségben azon lesznek hogyan fejleszthetik még jobban a technikát, milyen új «Wgokat valósíthatnak még rajzgyűjtő, vagy ilyen vagy olyan csoportjának. A különböző szak- és ismeretterjesztő előadások megtartására i maguk a községbeliek vállalkoznak, hiszen elegendő szabadidejük. kellő műveltségük van hozzá. A jászapáti művelődési otthonnak lesz egy hivatásos körzeti színjátszó együttese. A színjátszó együttest az öntevékeny csoportok legtehetségesebb tagjaiból "á- lógatják ki. S akik ezután még a színművészeti főiskolát is elvégzik, a Jászberényben székelő Déryné tájszin- házhoz kerülnek státuszba. A színház hetenként felkeresi a falvak népét. A község múzeumára sokan büszkék lesznek. E múzeum anyagát a lakosság gyűjti és a gazdasági egységek tartják fenn. A gyűjteményből kiegészítik az üzemek és mező- gazdasági termelési egységek muzeális gyűjteményét Is. Akkorra megszűnik a csá- tési, a hármashatárrészi, a dögkert dűlői, s a többi tanyavilág. /. tanyás települések, a tanyai élet emlékét már csak az idősebbektől, az idősebb generáció visszaemléMint előző vasárnapi szíí- mainkból ismeretes, a jászapátiak kirándulást szerveztek a kommunista társadalomba. A kirándulási élménybeszámoló végéhez értünk. Még két utas adós a látottak visszaadásával. A'jócs László, művelődési otthon vezető beszél A fiatal kultúrmunkás szerint a kommunizmusban Jászapáti több művelődési otthona, minden ipari és mezőgazdasági üzeme klubjának irányítását a központi művelődési ház látja el. Jászapáű lakossága kétszeresére is meg növekedik, hiszen nagy iskolavárossá fejlesztik. A község lakossága munka- és iskolautáni idejét a művelődési otthonban tölti. A kommunizmusban mindenki dolgozik és mindenki tanul. Igen sokan a szolnoki agráregyetem levelező hallgatóiként. S ezenfelül a falu lakosai tagjai a művelődési otthon képzőművész, mrzeo’ó- eua. Műtörténet kutató, aét-