Szolnok Megyei Néplap, 1961. november (12. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-24 / 277. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NEPLAÜ i961. november 24. HÍREK VllllllllllllUIIIIUIIIIIIIUIUlllUUUUlilMllUlllllllllUHill) A Nap kél: 7.02 h-kor, nyugszik:! 15.59 h-kor. A Hold kél: 18.03 h-kor, nyugszik: 8.41 h-kor. Gazdag, változatos, érdekes tarta'ommal megjelent SZOLNOK (hegye WéfUan rr Űrhajót — vagy rendet UTASOK KERESE November 13-án este tör­tént (de máskor is épp így előfordul) a kunhegyest állo­máson. Sötét volt, és az eső vigasztalanul esett. A Kálká- polna felől érkező vonat ko­csijai koromsötétek voltak, s a szerelvény nem az állomás épülete előtt áll meg — szo­kás szerint —, hanem a tár­ház, a rakodóhely túlsó vé­gén. A vaksötét estében az utasok némi szitkozódás mel­lett lemásztak a kocsikról és szomorúan cuppogó cipőkkel kerülgették a latyakot. Át­másztak a postakocsin, s vég- j re elérkeztek a pályaudvari kijárathoz. Megszólalt ekkor a MÁV- ot emlegető tengernyi utas nevében néhány, s feltette a kérdést: miért van ez így? Egy árva vasutas gyertyá­val világított a jó népnek és így felelt: sokat késik a vo­nat, nem érünk rá,' hogy a rendes helyen álldogáljunk, etetni, itatni kell a mozdonyt. De miért nem ég a kocsik­ban a villany ? — Mert e ko­csiknak nincs gazdája — fe­lelt a jámbor vasutas. — A kisújszállási JMÁV főnökség azt mondja, hogy a kálkápol- nai főnökség dolga, ott meg ugyanezt mondják — fordít­va. A szegény utasnak ugyan mindegy: kié, kié nem, de jó lenne rendet tenni, mivel ezen az útszakaszon belátha­tó időn belül még nem közle­kedünk űrhajóval, csak a MÁV kivénhedt kocsijain. Élet-halál között Két közlekedési baleset áldozatai Szolnokon történt az egyik baleset kedden délelőtt, az Irodaház előtt. A mezőhéki Táncsics, Tennelőszövetkezet tehergépkocsija Szajol felé volt útban, s a Tempó Ktsz egyik dolgozója triciklijével kigördült a Tisza Antal utcá­ból. Nem állt meg, a gépko­csi elkapta, vagy 10 méter­nyire magával vonszolta. Po- povics Antalt életveszélyes állapotban szállították a szol­noki kórházba, állapota je­lenleg is válságos. A balese­tért elsősorban őt terheli a felelősség. A rendőrség a vizsgálatot megindította. A másik sajánlatos eset Bánhalma belterületén tör­tént. Szerda délután fél 5- kor Pál Miidós ötéves kisfiú kiszaladt az úttestre, s egy arra haladó motorkerékpár elütötte. Ezért a balesetért a szülőket terheli, a felelősség. A kisfiú állapota életveszé­lyes, a megyei kórház bal­eseti osztályára szállították a mentők. Széles mozgalommá fejlődött az Ingyenes véradás Országosan harmadik a megyénk — Tizenhárom- ezer vérvétel — Minden községet felkeres a vér­adó állomás Lapunk mindgyakrabban hírt ad arról, hogy melyik városban, illetve községben rendez véradó napot a Vö­A szokásos naptári részen, képes beszámolón, bel- és kül­politikai összefoglalón kívül szí­nes olvasmányok, növényter­mesztési és állattenyésztési szak­cikkek, hasznos tanácsadók, asz- szony- és gyermekrovat, tréfa, humor, rejtvény és sok más ér­dekes közlemény megtalálható benne. Közli Galgóczi Erzsébet, Gellért Andor Endre, ülés Béla, Tamási Áron, Tímár Máté, Urbán Ernő, Veres Péter írását, élő köVőink közül Aprlly Lajos, Berda József, Földeák János, Illyés Gyula, Si­mon István, Simon Lajos, Sinka István, Szűts László versét. A magyar naptárkiadás törté­netében egyedülálló: az 1962. évi Kincses Kalendárium „Magyar l falu, magyar város 1961” címmel' első Ízben közöl többszín-nyomá­sú képes összeállítást! A gyönyörű kiállítású kalen­dárium ára 10 forint! Ahol már egy lépéssel előbbre tartanak Időiárásielentés Várható időjárás péntek estig: kevesebb napsütés, né­hány helyen, elsősorban dél­nyugaton eső, ónófeső. Több­felé köd. Mérsékelt délkeleti szél. —; Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet holnap délnyugaton plusz 5 —9, északon nulla, mínusz három, máshol nulla, plusz öt fok között. További kilátások: a hét végére a fagyok megszűn­nek. (MTI) — TANULMÁNYI kirán­duláson jártak a mezőtúri gépész technikum másodéves hallgatói. A háromnapos bu­dapesti tartózkodásuk alatt a Vörös Csillag Traktor­gyárat tekintették meg. Az , ntézet neayedéves diákjai lórelfthatólag tavasszal ren­deznek hasonló, nagyobb- zabású kirándulást. — KÜLFÖLDI társasuta­zást rendez január 20 és 23 között az IBUSZ. A négy­napos kolozsvári autóbusz kirándulás részvételi díja 360 forint. Jelentkezni de­cember 14-ig lehet. — KÉTSZÁZ TAGJA van a kisújszállási városi műve­lődési ház klubjának. Estén­ként hatvan-nyolcvan fiatal találja meg ott a szórakozá­sát; szellemi fejtörőket ren­deznek, előadásokat hallgat­nak, filmvitákat, táncesteket tartanak. — VEREKEDŐT büntetett meg a rendőrség szabálysér­tési előadója. Diós Pál, tisza- földvári lakos tettleg bántal­mazott valakit, s ezért pénz- büntetésre ítélték. — MA ESTE rendezi meg a Ságvári Művelődési Ház a zenei előadássorozatának harmadik előadását. A Men­delssohn és Csajkovszkij munkássága című előadás hét órakor kezdődik. — SZIGLIGETI SZÍNHÁZ mai műsora (november 24-én, pénte­ken) e9te 7 órakor: IDA REGÉ­NYE. SzandaszöUó^on: GÖRBE HÁTI PERPATVAR. AZ OKTATÁSI TÖRVÉNY egyik legjelentősebb vívmá­nya a felsőfokú technikumok létesítése. Az ipar és mező- gazdaság középkádereit a jö­vőben érettségi után felső­fokon képezik majd. A szol­noki gépipari technikumban ez az intézkedés nem lesz újság. Két és féléve folyik már hasonló irányú szak­képzés. Ez év nyarán ke­rültek ki innen a Diesel­motorok felsőfokon képzett technikus szakértői és most két évfolyamon közel ötve- nen készülnek nyomdokaik­ba lépn­Az egész iskola olyan, mint egy hatalmas bemutatóterem. Kitűnő szemléltető eszközök, falitáblák sorakoznak egymás mellett. Üvegszekrényekben Diescl-mrdor metszetek, ame­lyek kívánatra működtethe­tők is. — Azon igyekszünk, hogy amiről beszélünk, azt szem­léltethessük és a gyakorlat­ban is bemutathassuk. A szemléltető oktatásmódnak köszönhetjük, hogy a felső tagozatot végzett növendé­keink jó szakemberekké vál­tak, — mondotta beszélgeté­sünk során Halász Miklós, a technikum igazgatója. Ezzei átnyújtott egy tájé­koztatót, amelyből kiderült hogv a felsőfokú oktatás hi­vatalos neve: Felsőfokú Die- sel-motoripari Szaktechnikus­képző tagozat. A bonyolult nevű iskolatípusban olyan középfokú szakembereket ké­peznek. akik a Kohó- és Gépipari Minisztérium üze­meiben Diesel-mérnöki mun­kakört is betölthetnek. A két év alatt igen sok mindent tanulnak. A többi között al­kalmazott matematikát, mű­szaki hőtant, gépelem és szi­lárdságtant, mindezeken kí­vül természetesen a Diesel­motorokra vonatkozó összes tudnivalókat. — NEM VOLT KÖNNYŰ az indulás — mondja Halász Miklós. — Azt lehet monda­ni, hogy szinte személyesen kellett megagitálnom min­den diákot. De megérte a fá­radtságot. Harminchatan in­dultak és ebből mindössze nvolcan maradtak ki, leg- többnyire áthelyezés miatt Huszonnyolcán szereztek ok­levelet Á legtöbben ugyan­annál a váúalatnál vezető munkakört töltenek be azóta. Bálint Pál, a kecskeméti La­katosipari Vállalatnál üzem­vezető. a vörös diplomás V. Nagy Mihály is vezető beosz­tásba került. Kocsis Lajos, az 51-es AKÖV-nél a Diesel­motorok vonalán dolgozik, Csőke Lajos és Ulvicki Béla szakmunkástanuló-képző in­tézetében tanárok. Kitűnően hasznosíthatják az itt tanul­takat. — Idén 37-en iratkoztak be- az első osztályba és az eddigi tapasztalatok szerint nagy kedvvel és szorgalom­mal tanulnak. Pedig nem könnyű. Hetenként három­szor délután öttől este fél tízig a legnehezebb számí­tásokkal. bonyolult gépszer­kesztési és elméleti kérdé­sekkel birkóznak, s a többi napokon otthon kell tanulni­„Kacsa-kombinát“ épül A Palotási Állami Gazdaságban nemrégen kezdtek hozzá egy nagyméretű „kacsa-kombinát” építéséhez. Ez évben több mint, 7000 pecsenye-kacsát neveltek fel, s 2 kilogrammon felüli átlagsú’Iyal adták át értékesítésre. Ha a kombinát megépül, az 1962-es gazdasági évben 120 ezer pecsenye-kacsát adnakNát közfogyasztása. Képünkön Szabó János építőbrigá-ája az egyik 44 méter hosszú kacsanevelőt építi. Amellett lesz a 12 gépes kcltetőállomás. ok. A tandíj sem kevés, 1250 forint évente. Társadalmi ösztöndíjat idén mindössze hárman kapnak, pedig töb­ben ás megérdemelnék. Igv például a Járműjavítóból itt tanuló szorgalmas hallgatók is. végig sétálunk a mo­dem gépcsarnokon. Az egyik kis teremben hatalmas lend­kerék forgott jóformán zaj­talanul. Egy 36 lóerős Láng- Die^el-motor működik itt, mellette indulásra k*sz°n egy 132 lóerős Diesel mo^or. amelyhez már csak Tiszátok­ról várják a 75 kilovolt­amperes generátort. Ha ez meviön. akár egy kerületet is el tudnak látni árammal. M’ndez pedig a hallgatók jobb, tökéletesebb képzését szolgálja. — Minden érettségizett előtt nyitva áll a tagozat? — Nem. Egyelőre csak gépipari technikumban vég­zetteket veszünk fel. A kö­vetelmények ugyanis olyan magasak, hogy a kellő alap- képzettség Iránya lehetetlen­né tenné az ilyen fokon tör­ténő' oktatást. Az elgondolás az, hogy a későbbiekben más középiskolák végzett tanulóit is felvesszük, ebben az eset­ben három éves lesz a kép­zés. — A DIESFLESÍTÉSNEK óriási a jövője. Mind a köz­úti, mind a vasúti közleke­dés legfontosabb tényezője lesz, nem is olyan hosszú idő múlva. Mindent megte­szünk, hogy jól képzett, az ország gazdasági érdekeit, a szocialista építést híven szol­gáló szakembereket bocsás­sunk ki a kezünk alól — búcsúzott Halász Miklós igazgató. — ht — iiiiMinmiiiiiiMiiiiimiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapia Felelős szerkesztő: Varga József Szolnok. Irodaház. I emelet Telefon- 20—93 23—20. 20—09 Kiadja a Szolnok megvet Néplai Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok Irodaház, földszint 3 Telefon: 20—94 A tápot előfizetésben és árusí­tásban a Szolnok megyei pos­tahivatalok es fiókposták ter­jesztik. A tap előfizetési dija egy hóra 11 — Ft. Előfizethető oármely oost* hivatalnál és kézbesítőnél. Szolnoki Nvomda Vállalat Felelő« vezető: Mészáros Sándor röskereszt. A figyelmes új­ságolvasónak minden bizony­nyal feltűnt, hogy a résztve­vők száma egyre inkább nö­vekszik, a véradó napok mind sikeresebbek. Kedden például Mezőtúron tartották meg és a szolnoki véradó állomás­nak több mint 700 jelentke­zőre kellett felkészülnie. A közelmúlt napok egyikén értékelték a megyék véradó állomásainak munkáját és eszerint a szolnoki igen elő­kelő helyet foglal el, országo­san a harmadik lett. Csupán a szombathelyi és a debre­ceni előzi meg. Ez a két állo­más azonban három, illetve két megye területén működik, s csaknem kizárólag munkás- lakta. nagyobb városokat ke­res fel és beosztottainak szá­ma is sokkalta nagyobb, mint a szolnoki állomásé. Megyénkben is csupán az idén kezdődött meg nagyobb arányban a térítésmentes véradás. Az új módszer beve­zetésével — igen érdekes mó­don — szinte egyik nanról a másikra megsokszorozódott a véradók száma. A szakembe­rek tanulmányozták ennek az okát és meglepő tények derültek ki. A lakosság nagy hánvada eddig azért nem adott vért. mert félt még a látszatától is. hogy ezzel akar üzletelni. A másik ok. hogy a társadal­mi szervek csak most tarHák szegyüknek a segítségnyúj­tást. A szolnoki véradó állomás vezető főorvosa dr. Jilly Pongrác, aki megvénírben a Vörö«keresztes szervezettel karöltve szervezi és bonyolít­ja le a mind nasrvobbszabásű véradónanokat. elmondotta: — Célunk ellátogatni a me­gye minden településére. le­hetővé kiváltjuk tenni, hogy mindenki — aki akar — ad­hasson vért, hozzájárulhasson embertársai életének meg­mentéséhez. Éppen ezért nem rekorderedmények elérését tartjuk szem előtt hanem az ingyenes véradás valóban ma­gasztos eszméjének terjeszté­sét. S hogy mégis nagyszerű eredményeket értünk el, me­gyénk áldozatkész lakosságán kívül nagyrészt a vöröske­reszt kitűnő szervező munká­jának, a Párt és az állami szervek támogatásának, a tömegszervezetek felvilágosí­tó munkájának köszönhetjük. A főorvos egyébként la­punk rendelkezésére bocsáj- tott egy statisztikai kimuta­tást is, amelyből — mivel hosszadalmas lenne teljes egé­szében leközölni — csupán néhány jellemző adatot ke­restünk ki. Ez év januárjában még mindössze ötvenöt ingyenes véradót tartott nyilván a Szolnok megyei állomás, míg térítés ellenében 3796 fő adott vért. A mostani véradók 64 százaléka már térítésmente­sen vállalkozik embertársai megsegítésére, illetve meg­mentésére. Eddig — az^dén — tizenhá­romezer vérvétel történt me­gyénkben. Ez a szám jövőre méginkább növekedni fog, hisz a mostani esztendő — mint a főorvos is mondta — a próbálkozások éve volt. az útkeresésé. Sz. I. Külföldi társasutazások 1962-ben Az iBUSZ-nál elkészült a bari. ti államokban induló jövő év társasutazások részletes tervi 2-6 t/G. Az április 30-a előtt induló tó: sasutazásoltra november 15-től 1« hét jelentkezni, legkésőbb azo> ban 66 nappal az indulás elő; Az április 30. utáni társasucaz: sokra beküldött előjegyzések e fogadásáról és az előleg befizet' sének időpontjáról az IBUSZ irodák a beküldőt értesítik. Az alábbiakban közölt árak é társasutazások programja táj koztató jellegű: SZOVJETUNIÓ Lvov—Kijev—Moszkva. A külör vonatok tavasszal és ősszel indu nak. A programba 1 nap lvo' 1 nap kijevi és 4 nap moszkv tartózkodás szerepel. A 10 nap út részvételi díja kb. 1900 forii Költőpénz: 35 Rbl=560 forint. I ningrád—Moszkva. A különvon tok tavasszal és nyáron indulna A programban 4 napi leningrt és 4 napi moszkvai tartózkod szerepel. A 13 napos út részvét' díja kb. 2800 forint. Költőpénz: Rbl—721 forint. Moszkva. A ti­portok a menetrendszerű von tál utaznak, márciustól—májú- és szep'embertől—novemberig, visszaérkezés mindenkor az ind lást követő 9. nap. Részvételi d kb. 2000 forint. — Költőpénz: . Rbl=481 forint. Moszkva. Utaz repülőgéppel. A programban napos moszkvai tartózkodás sz repel. Visszaérkezés az induld követő 6. nap. Részvételi díj ki 2300 forint. Költőpénz: 21 Rbí—V forint. Moszkva—Leningrad. UV zás repülőgéppel. Moszkva—Le ningrád között pedig vonattal. A programban 5 napos moszkvai, napos leningrádi tartózkodás sze repel. Útközben Varsóban 2 ét­félórás városnézés. Visszaérkezéz az indulást követő 9. nap. Rész­vételt díj kb. 3120 forint. Költő­pénz: 30 Rbl=48l forint. Moszkva —Tbiliszi— Szocsi—Jalta— Odes, sza—Lvov. Utazás repülőgéppel hajóval és vonattal. A program­ban 3 napos moszkvai, 3 napos tbiliszi, 4 napos Szocsi-i, 3 napos jaltai, 2 napos odesszai 'tartózko­dás szerepel. Visszaérkezés az in­dulást kővető 17. napon. Részvé­teli díj kb. 4900 forint. Költőpénz: 60 Rbl*=96l forint. Moszkva—Vol­gograd—Moszkva. Utazás repülő­géppel és vonattal. A program­ban 4 napos moszkvai és 3 napos volaogrédi tartózkodás szerepe!. Visszaérkezés az indulást kö­vető 9. napon. Részvételi díj: kb. 2700 forint. Költőpénz: 40 Rbl=PU Ft. Moszkva—Taskent—Szamar­kand—Alma Ata—Moszkva. Uta­zás repülőgéppel. Visszaérkezés az indulást köve- ő 15. napon. — Részvételi dí1: kb. 7800 forint Költőpénz: 50 Rbl=*=80l forint. — Üdülés S7ocstban. (turista ,.B' kát.) Utazás repülőgéppel. A' egyes csoportok június 10-tő’ szeptember 10-ig utaznak. — : program: 11 napos tartózkodás tengerparton. Visszaérkezés a indulást követő 12. napon. Ré­vé‘e’i dH: kb. 3200 forint. Költ ' pénz: 50 Rbl=80t forint Kijev Poltava—Charkov—Moszkva. T" zás vonattal. A csoportok áprilt tói októberig utaznak. Visszaér kezés az indulást kővető 14. na pon. Részvételi díj: kb. 2900 fo tínt. Költőpénz: 50 Rbl=801 fo­rint. Moszkva—Rica. Utazás repi lőgéooel. Az esves csoportok Jé niustól—októberig u‘aznak. Vis-- szaérkezés az indulást követő f ..apón. Részvételi dij: kb. 3200 fo­rint. Költőpénz: 35 Rbl*=560 fo­rint. CSEHSZLOVÁKIA Rmo—Prága. Utazás autóbusz- szál és repülőgéppel, úgy. hogy az egyes csoportok az egyik ul ; - autóbusszal, másikat pedig repü­lőgéppel teszik meg. Visszaéri:- zés az indulást követő 6. napor Részvéteit dí1 kb. 1500 forir-. Ki t.őpénz: 240 Kés—332 forint. Brn- Nemzeilrözl Mintavásár. Utaz,' autóbusszal. Indulás szeptembr ben. Visszaérkezés az induló- követő 6, napon. Részvételi c kb. 1300 forint. Kö'tőpénz: 2 Kcs—332 forint, üdülés a Tátr ban. I..A” kategória.) Utazás m j pülőgépnel. Az egyes csoporté ' 'úniuctói—szép-emberig indulni' A programban tátrai kirándul' sok. va’amint egy egésznapos k rándulás a Duna-echez szerepe' Visszaérkezés az indulást követő 10. napon. — A részvételi díi kb. 2200 forint. Költőpénz: 400 Kci- 552 forint. — Tátrai kirándulás. ( B” kategória.) Utazás repülő­géppel. A csonortok máiustól októberig indulnak. A program ban tátrai kirándulások és e->-. félnapos autóbuszkirándulás Kés márk Lőcsé—Tglóra szereoel Visszaérkezés az indulás'- kövei 5. napon. Részvételi díj kb. na • forint. KöUőoén?- 200 Kés—9- forint Szlovákiai körutazás, uta zás autóbusszal. Az egyeg esono- tok málustól-rOktőbeHg indul­nak. Útvonal: Vác—Riiassacynr mat — Zőivom — V-diáéi fürdő— Resztercebánva — Eremő — Dob­éinál iégbarlang _ Tátra — De- mnnovai barlang — Zsolna — Vágvöleve — -Ofistvén — Pozson- —Pudonest. Visszaérkezés az in­dulást követő 7. nanon. Részvéte. !' r",i, kb ’ion fonat. Költőpénz• 380 Kos—387 forint. uiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiimg A szolnoki 18—19 óráig 228 méter Strauss operettekből Falusi híradó. — Zenés í vözüet Szaiolba, — Ami riportokból kimaradt.. 2 nés rinort—űsor. — Jászku sági krónika. — Műsorzár

Next

/
Oldalképek
Tartalom