Szolnok Megyei Néplap, 1961. november (12. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-22 / 275. szám

1961. november 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP a emberségből elégtelen Ülnek és beszélgetnek. A társalgóban valahogy köny- nyebben esik. a szó, mint bent a kórteremben, ahol minden-minden a betegsé­gükre emlékezteti ókét. Kö­rülöttük a megszokott kór­házi élet zajlik, — ápoló­nők, orvosok sietnek el mel­lettük. Némelyik megáll egy pillanatra a kis csoport előtt, hogy pár szóval biztassa az elkeseredett embereket. — Nem tart már soká Tóth elvtárs. Nemsokára meggyógyul és hazamehet. — Megműtenek, doktor úr? — Lehet, hogy gyógyulása érdekében műtétre lesz szük­ség.­Ezzel elakad a beszélgetés, Az orvos tovább megy, a beszélgetőkre pedig hirtelen nagy-nagy csend zuhan. Egy pillanatra mindannyian saját betegségükre gondolnák, vagy talán a családra, azokra, akiket sok hónapra egyedül hagytak. Tóth Antal például a mezőhéki Táncsics Termelőszövetkezet kőműve­se volt. Amikor felépült a gazdaság nagy kultúrotthona, megtették’ az épület gondno­kának. Ügy vélekedett a szövetkezet vezetősége, meg­érdemli ezt a beosztást, 1951 óta együtt dolgozik a közös­sel, részt kér örömből-bá natból egyaránt Nyugodtan éldegélt a kis család •— Tóth Antal, fele­sége meg a két kislány: Ka­ti és Erzsi. Apu jól keresett, s még házépítésre is gondol­hattak ... Egyszer aztán megtörtént a baj. Tóth An­tal tüdő- és mellhártya- gyúlladást kapott. Az orvosi felülvizsgálaton kitűnt: be­tegsége annyira elhatalma­sodott, hogy kórházi keze­lésre van szüksége. Több mint fél éve itt él kétségek és remények között a szol­noki Tüdőbeteg-gyógyinté­zetben: Nem panaszkodhat, mindene megvan. Az orvo­sok mindent elkövetnek gyó­gyulása érdekében. A terme­lőszövetkezet a feleségét tet­te meg helyette kultúrgond- noknak. Neki pedig havon­ként 15 munkaegységet sza­vazott meg a közösség. Tehát anyagi gondjaik nincsenek... K* .. azonban mégis hiányzik va­lami ... valami, amit pénz­zel nem lehet pótolni. Az emberség! A több mint fél év alatt, egyetlen egyszer sem kapott látogatót a szövetke­zetből :.. pedig sokan járnak a tagok közül Szolnokon. S nemhogy látogatót nem ka­pott, de még egy biztató sort sem egy hatvan filléres levelezőlapon. Senki nem ér­deklődött utána aZ orvosnál: egyáltalán, ez a Tóth Antal meggyógyul-e valaha? Szinte fajó szívvel emle­get egy bizonyos Kovács ne­vű beteget, akit az állami gazdaságból munkatársai, fe­lettesei mindig meglátogat­nak H. Szabó István bácsi (a beszélgető társaság másik tagja) nemrég múlt 51 éves. Fogatos volt a tiszaszentim- rei Haladás Termelőszövet­kezetben. Az elmúlt nyáron éppen hordáskor, nagy vihar érte utol őket. Négy kilométerre volt a tanyától, így bizony bőrig ázott, mire oda ért. Megbetegedett.. « s most már ez év júniusa óta a Tü­dőbeteg-gyógyintézetben vár­ja gyógyulását, ö is több éve tagja a közösnek, éppen ezért a közgyűlés az ő szá­mára is megszavazott 15 munkaegység jóváírást ha­vonta: A felesége azonban — mivel hogy tanyán lak­nak — nem tud hol dolgoz ni. Á háztáji föld meg a 15 munkaegységnyi jövedelem­ből élnek havonta a gyerek­kel együtt... S mégsem a pénzhiány bántja István bácsit. Hanem az, hogy nem beszélgethet egy kicsit a régi komákkal a szövetkezet vezetőségével ügyes-bajos dolgairól. Vala­hogy úgy érzi, feleslegessé vált létezése, nem várja őt vissza a „nagy család”; nem várja őt vissza a termelőszö­vetkezet .:. Pedig úgy érzi, jó munkás volt..» becsület­tel dolgozott.. i Meg aztán lenne egy ké­rése is: szeretné, ha a föld­járadékot természetben, fi­zetné ki családjának ez esz­tendőben a gazdaság vezető­sége. így legalább a fejada­got biztosítaná számukra... Sorolni nem szükséges to­vább. Elég, ha csak annyit teszünk az elmondottakhoz: ez a két eset csak véletlenül kiragadott példa a sok közül. A szolnoki Tüdőbeteg-gyógy­intézetben a gyógyulást ke­reső betegek 60 százaléka termelőszövetkezeti tag, de közülük még egyetlen egyet sem látogattak meg a szö­vetkezetből. Közülük sokan vannak, akik messzi faluból jöttek, ahonnét gondot okoz a bejutás Szolnokra. No, de a posta az üdvözlőlapokat az ország, a világ legtávolabbi pontjairól is továbbítja. Meg aztán, talán nem is lenne nagy probléma a közösség­nek. ha mondjuk, amikor a vezetőségből valaki a gazda­ság ügyeinek elintézése vé­gett Szolnokon jár, megbíz­nák: látogassa meg a szövet­kezet betegét. Esetleg vigyen neki egy kiló almát, csak úgy emberségből. Nem'nagy összeg, és ennyit egyszer egy esztendőben minden gazda­ság kibír. Emberségből — e tekintet­ben — elégtelenre vizsgáztak egyes szövetkezeteink. Raj­tuk áll, hogy ezt az osztályo­zást mielőbb kijavítsák. Varga Viktória Egy év eredményei a szolnoki Ságvári Endre Művelődési Házban ANNAKIDEJÉN sok ellen­zője volt Szolnokon a városi és szakszervezeti művelődé­si házak egyesítésének. Helytelen elméletek, szerve­zeti sovinizmus, anyagi ag­gályok egyaránt nehezítették az egyesítést. Hosszas tár­gyalások eredményeként szü­letett meg a Koltói Anna úti, a Malinovszki utcai és a Ságvári Endre úti műve­lődési házak egyesítése. 1961 februárjától közös vezetés alatt, közös anyagi hozzájá­rulással működik és a gya­korlat fényesen igazolta az intézkedés helyességét. Milyen előnyökkel járt az egyesítés? Mindenekelőtt az eszmei-politikai munka meg­javításával. Egységes elkép­zelés szerint, gondosan meg­válogatott műsorokkal, több, szakképzettebb vezetővel lé­nyegesen könnyebb a műve­lődési irányelveket a gya­korlatba átültetni. A 15 ta­gú választott vezetőség, amely a tanácsok, a tömeg­szervezetek, négy nagyüzem és a Lenin Termelőszövetke­zet képviselőit foglalja ma­gában, jólműködő operatív szerv, amely képes a munka összehangolására. Havi rend­szeres ülésein megtárgyalja a művelődési ház munkáját és a továbbiakra nézve sok gyakorlati útmutatást, segít­séget is ad. (Van humorérzékük... Mint már közöltük, Anglia pénzügyminisztere nemrég IS dolláros csekket küldött Philadelphia református püs­pökének, aki jóvátételt követelt Angliától, amiért az 1777— 78. évi háborúban brit csapatok eltüzelték a plébánia far kerítését. Most két amerikai állampolgár 18 dolláros csekket küldött Selwyn Uoydnak a következő levél kíséretében: „Nagyrabecsüljük jó szívét, hogy saját zsebéből kifi­zette az egyház követelését, de mivel ismerjük Anglia ke­reskedelmi nehézségeit és takarékossági programját, mel­lékelve megküldjük a 18 dolláros csekket” Selwyn Lloyd udvariasan megköszönte az amerikaiak küldeményét, megjegyezve, hogy nem tartja helyesnek, hogy éppen amerikaiak fedezzék a britek által okozott kárt. A csekket nem akarja visszaküldeni, hanem eljut­tatja az angol anyanyelvűek szövetségének. Ennek a tár­saságnak fő feladata a két ország barátságának ápolása! UGRÁSSZERŰEN megja­vult a szakmai-művészeti ve­zetés. Nem oszlanak meg a jó szakemberek a három mű­velődési ház között. A 16 pe­dagógus szakkör-vezető egy- egy munkaterület kiváló is­merője, akik képesek a ve­zetésük alatt álló fiatalság szakmai, erkölcsi, politikai nevelésére. Hét függetlenített dolgozó látja el a vezetés és az adminisztráció sokfelé ágazó munkáját. Az előnyöket, az egyesítés kétségtelen hasznosságát a statisztika számai bizonyít­ják. Egyesítés előtt kilenc helyen tartottak külvárosi előadásokat. Utána ezeknek a peremhelyeknek a száma öttel emelkedett. A szemlél­tetés igen fontos eszköze a kiállítás, helyhiány és egyéb okok miatt csak elvétve sze­repelt a művelődési házak programjában. Az egyesítés óta, nem egészen tíz hónap alatt, 24 kiállítást rendeztek a legkülönbözőbb témákból. Négy új felnőtt és négy gyermekszakkör megalakítá­sával a körök száma éppen kétszeresére, 16-ra emelke­dett, És ez nemcsak meny- nyiségi többlet! A csoportok intenzív belső életet élnek, igen alapos önképzést foly­tatnak. A bábcsoport mun­katervében például nemcsak előadások, hanem díszlet és bábúkészítés, hangtechnikai képzés és más köri foglalko­zás is bőségesen található. A MŰVÉSZETI csoportok közül öt új szerepel, köztük: szimfonikus zenekar, kama­rakórus, munkás stúdió. A fejlődés illusztrálására álljon itt még néhány igen jellemző számadat. 1960-ban huszonhárom műsoros estet adott a három művelődési ház. Ez évben kilenc hónap alatt ötvenhatot. Öt ankét helyett nyolcat tartottak, a tavalyi 440 fővel szemben 1500 résztvevővel. Kétszere­sére emelkedett az ismeret­terjesztési előadások hallga­tóinak száma. Hozzá tehet­jük, hogy az új rendszer le­hetővé tette, az előadások jobb megszervezését és haté­konyabb ellenőrzését Pázmány Kálmánná, a mű­velődési ház igazgatója sze­rint mind eszmei, mind anyagi vonatkozásban meg­mutatkoztak az eltelt tíz hó­nap alatt az egyesítés ered­ményei. Az elmúlt években azonos berendezési tárgya­kat, folyóiratokat, könyve­ket szereztek be a művelő­dési házak. Ez az anyagi eszközök szétforgácsolódását jelentette. Most egyesítették a szakszervezeti és állami támogatást, emellett éssze­rűen vesznek meg mindent. Megoldódott a koordinálás problémája és segíteni tud­ják az üzemi művelődési hálózat munkáját AZ EREDMÉNYEK most már azokat is meggyőzik, akik kezdetben ellene voltak az egyesítésnek. A számok, statisztikák, a sokszínű és sok­oldalú művelődési munka eldöntötte a vitát. Azonban megyénkben nemcsak Szol­nokon van több művelődési ház. A külön-külön műkö­dés a bevételi tervek min­denáron • való teljesítésére irányuló törekvés bizony még sok helyen okoz nehézséget Véleményünk szerint igen helyes lenne például Karcagon a Déryné Művelődési Ház és a ME- DOSZ Művelődési Otthon összevonása. Jászberényben is érdemes lenne fontolóra venni: ha a három művelő­dési otthon anyagi erőfor­rásait egyesítenék és egysé­ges irányítás mellett dolgoz­nának tovább, mennyivel nagyobb eredményt érnének el. Ez a változás kétségtele­nül nem megy egyik napról a másikra. Sok előítélet le­győzésére, sok jóakaratra, tárgyalásokra, az összhang megteremtésére van szükség. De a folyamatot feltartóztat­ni nem lehet. Egy helység — egy művelődési otthon szervezet! Ezt követeli a kulturális forradalom érde­ke. — ht — öreg? Nálunk igen, mert: 22 éves már. Ott áll a par­ton, az acsarkodva fogyó Tisza fölé magasodik. Szem­közt véle a nap kél. A fod­rozó, még fekete folyón aranycsöppek lebegnek. Há­ta mögött az elszállt, mun­kával töltött éj setétlik. Az öreg ütász nyújtózik, csont­ja ropogása ide hallik. — Jó lesz így? — kérdi egy harcos. Az öreg utász csak áll, moccanatlanul, alakja felkiáltójelként rajzo­lódik a sötétszürke égboltra. Kettőt biccen a feje, így mondja: — Jó! — A társa, a be­osztottja vigyázzba kapja magát. — Akkor jöhetnek a hossztartók? — Az öreg utász újra biccent. — Jöhet­nek! — És jönnek js. Egyik a másik után imbolyog a katonavállakon. Mozgalmas, izgalmas a kép. A pontonok hátán, mint jóllakott gilisz­ta, mind tovább nyújtózik a híd. Az öreg utász' meg el­indul rajta, valami kallan- tyúkat fordít ég felől víz felé és sok részből, darabból szemlátomást születik az egysége, összedolgozott pon­tonhíd. Nehéz munkával jár az építés: csípős, izzadtság­szagot hoz a hajnal dermesz­tő szele. Azután áll a híd. ponto­sabban a kikötőhíd, most van idő, cigarettára lehet gyújtani. Az öreg utász gyen­géül a Mátrát, a tervet, az ötpercest, neki Kossuth kell. Tüzet kínál, tenyerébe rej­tett lángot gyújt, látom: a taraja a markát éri, s ő nem is szisszen. Amikor kíván­csian kutatom ennek titkát, felém tárja a markát: ke­mény és érdes, mint az ár­tér szikkadt földje, mellyel másfél éve immár naponta vívja csatáját. * Ebből azt is tudom, hogy ez a rajparancsnok is sokat dolgozik. Ügy látszik, utá- széknál is minden parancs­nok két személyt jelent. A? egyiket, aki parancsnokként Irányít, s a másikat, aki a parancsnoki munka végez­tével egyszerű „beosztott­ként” vesz részt a feladatok teljesítésében. — Hát még az ilyenben — int a híd felé az öreg utász. — Mert nagyon sze­retem a hídverést, de külö­nösen a Tiszát, az építést. A Tisza meg csak hall­gatja a vallomást. Ez a szép­asszony már megszokta a rajongást, hallom: kuncogva fut tova. kacér halak pikke­lyét -villantja. Szolnoknak, Szentesnek, Szegednek. Ti­telnek fut, siet, hiszen várja már kedvese: a Duna. De addig is belopódzik a tel­kekbe és igéző fényeket csil­lant — Szeretem ezt a folyót — ismétli Búza Tibor tizedes, az öreg utász. — Szeretem, mert a mi életünkhöz tarto­zik. Tud félelmetes ellenség lenni és adakozó jóbarát. — Hát magának adott-e valamit? Elgondolkodik. Cserzett csontos, sovány arcából ál matlanságának csillogó bizo­nyítéka: véresen tüzelő szem­pára néz rám. S a fiú elpi­rul. „Nem lehet azt megír­ni... Biztatom: — teHátha”. Mesélni kezd.' — X városban voltunk. Nyár volt, amikor olyan szép, olyan csábító ez a Ti­sza. A „gucsót” felemelte a víz, s vitte, egyre vitte le­felé. Hej — gondoltam —, milyen gyöng az élet, csak lenne itt valaki, nem más­ra, beszélgetésre, csak lenne itt egy kicsi lány. Talán tün­dér is van a vízen, mert ka­nyarodik a folyó, hát nem egy szabadvizű strand mel­lett úszunk el. Lassítom az iramot, s az úgy kívánt sző­ke-piros .lány néz felém. Be­szélgetni kezdünk... S mint­ha már évek óta ismerősök lennénk... A strandolok meg lesnek, mint Ferkó a mozi­ban, ahbgy mondani szokás. Azóta is megkeressük egy­mást, beszélgetünk és ha le­szerelek, még levelezni is fogunk, mert... És elhallgat... Nézzük a hajnali fényben zölden örvénylő folyót. S keressük a tündért, a Tisza jótét királynőjét. — 'Bizony, mást is kaptam a víztől — mereng a tizedes — Ladikátkelés volt, iz­zasztó, káromkodtatóan kín­zó feladat. A Tisza pedig csak nevetett rajtunk. És „visszavonult”: egyre-egyre apadt. Az árterület szélén nehéz, ólmos sár rekedt. Agyag: a teteje szikkadt, a belseje mint a lekvár. A csónakszállító kocsik leáll­tak, nincs út tovább. Meg­hökkentem. Most mi lesz. Ezek az újoncok nem bírják a kétkilométeres hurcolko- dást, s itt van ez a Horváth Károly honvéd... A rajból kihall egy ember, talán egy ladik... rossz rágondolni is. Am a parancs, az parancs. Továbbadom az utasítást: ladikot felemelni, és — in­dulj! Az embereim alig von­szolják magukat Horváth pedig... Ügy inog, mint a szeptemberi napraforgó. És elmarad. Rohanok hozzá. Érzem, csak úgy fojtogat a tehetetlen düh. Kiabálni akarok, veszekedni, már tor­komon a düh — és Horváth rám emeli a szemét. Látom a homlokán patakzó izzadt­ságot, az erőlködéstől lilára vált ajkait, nézem a tekinte­tét s felfedezem benne a félel­met. Megállók, mint akit le- bunkóznak. Hát ez az ember fél tőlem?! Olyan parancs­nok vagyok, akitől félni kell? És nem kiabáltam, ha­nem csak halkan, talán csak suttogva mondtam neki: Kar­csikéin, el kell a folyóig jut­nunk. Horváth Karcsi pedig rám nézett, új volt a tekin­tete és azt mondta: — El­jutunk, őrvezető elvtárs. És mentünk, és verejtékeztünk és átkeltünk a ladikokkal... Mert megismertette . velem a Tisza a szép szó varázs­latos erejét. Megmutatta, mit tud egy gyenge ember, ha szíve és természete sze­rint bánunk vele. Azóta igyekszem nem kiabálni. És lám, tudom, ha felmegyek egy csillagra, rákötök egy kötelet, elhúznak engem az embereim talán a világ vé­géig. Ilyen folyó ez a Tisza, nemcsak szépségében, de ajándékozó kedvében is nagy. És tanít mindenkit, akinek füle van hozzá. És újra a folyót nézzük. Ki tudja hányadik cigaret­tánk füstjében, fakó fest­mény ábrái — a túlsó part fái bólogatnak. Ám a tizedes nem tud hallgatni. — á... Átkelés, hídverés, útépítés... öreg utásg vá­gyóit, másfél éve ismerem ezt a folyót Az iskolán nyá­ron át reggel hattól estig gyakoroltunk. S közben sok­szor, de sokszor átkoztuk a folyót Mert nem maradtak az izmaink lágyak, s az em­ber teste inas és horgas lett, annyit ettünk, mint a bél- poklos, s lám még sincs sen­kinek pocakja, csak kemény, feszülő izmaink vannak. Ez­ért aztán meg kellett dol­gozni... Aztán, hogy vége lett az iskolának, egyszer csak búsultunk, mert ki tud­ja hová kerül az ember. Itt minden zsombékot ismerünk. Már minden loccsanás rej­télyét megfejtettük. Ezért fájt volna elszakadni a víz­től. Meg a hídépítés végén érzett diadaltól, amikor jön a páncélos, az én hidamra ereszkedik — és átkel. És csikorognak az eresztékek, nyikorognak a pontonok és én gondolom: „nyikorogj, az anyád keservit, mert mi is nyikorogtunk, míg idecipel­tünk”. A hadianyag pedig áramlik, megy át a hídon, az én hidamon. Egészen belepirul. — Hol verte az első hi­dat? — kérdeztem. Elkomo­rul és önmagára mutat. — Itt! A szívemben... Ná­lunk műszakiaknál olyan egy jó raj, mint egy ember. Vagyis testben, lélekben egy- gyé forrt. Az én iskolabéli rajparancsnokom, Bizonyos Németh Béla szakaszvezető, szokta volt mondani: „Egyet­len kivétellel minden hidat együtt épít az egész raj. Azt az egyetlent a rajparancs­noknak egyedül kell építe­nie.'' Hiszen az köti össze — a katonáival”. Sokat gondol­kodtam. mit is akar Németh ezakaszvezető mondani. Az­után rájöttem. Jön az újonc, Az öreg utász — meg 0» }A/$fZ az izmai gyengécskék, ta­pasztalatai legfeljebb a le­pényevés tekintetében érté­kesek és elkezd dolgozni. Nálunk mázsák és tízmázsák vannak. Á harcos pedig iz­zad, verejtékezik. Előtte le­beg a tantermi tábla, de mit ér: az csak rajz, ábra, elmélet. Ott nincsen súlya a hossztartónak, ott nincs színe a parancsnoki lobogó­nak, ott nincs veszélye a munkának. Az újonc a tan­teremben jól felel, de most. amikor az elméletet gyakor­lattá kell tennie, most — ... Most fél kérdezni. Azt hi­szi, akkor „butának” néz­zük. Hát az én első hídam — csupa kérdőjelből épült. „Érti?”; „Nem felejti el?”; „Tudja miért éppen így kell tenfiie?” És ezen a kérdő­jelekből épített hídon egy idő után valósággal besétál­tunk az egymás iránt érzett bizalom Margit-szigetére. Ez volt életem legnehezebb hídja. Beszélgettünk már a pa­rancsnokommal... Eljövök én még ide. Ha megnősülök, egyszer elhozom a felesége­met is. Vissza, kedves közös barátunkhoz, a Tiszához. Egy gyakorlatra. És beáljok majd az elvtársak közé, és segí­tek, és úgy érzem majd, új­ra 20—21 éves vagyok. És megmutatom az asszonyom­nak, milyen az igazi utász­élet, és megmutatom, hogy kell birkózni ezzel a bölcs, szép, férfitérlelő szőke folyó­val. Megérkeztek az átkelő egy­ségek. Búza tizedes kioltotta ci­garettáját és visszatért a parthoz. Túlnan keletről, már tel­jes fénnyel ragyogott a nap és hirdette: itt a reggel. Kezdődhet az átkelés. Bodrogi Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom