Szolnok Megyei Néplap, 1961. november (12. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-11 / 266. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1861. november 11. Mit várhatunk az őszi finisben fA PR Óm RDETÉS EK) sportegyveleg Mit hoz o vasárnapY NB IH-AS LABDARUGÓINK RÖZL’L a Ssolnojy Kini?sl együttese hazai pályán a Békéscsabai MÁV ellen veszi Jel a küzdelmet. AZ élelmezésiek az elmúlt vasárnap igen lelkes játékkal rukkoltak ki és énekes egy pontút sikerült szerezniük. így most nyolc ponttal a tizenkettedik helyen állnak. Ugyancsak nyolc pontja, de jobb gólgránya van a tizenegyedik helyezett békéscsabaiaknak is. Ha a kinizsi ezen a mérkőzésien is olyan lelkesen játszik májú, mint gz mte elten, akkor remény van arra, hogy mind a két pontot itthon tartják. A Jászberényi Vasas szentesen lép pályára a íz. fordulóban at ottani Kinizsi ellen, Reméljük, hegy ezúttal már a tőlük megszokott jó játékét nyújtják én mind a két pontot hazahozzák. A Szolnoki MTE nehéz akadály előtt áll. Vasárnap ugyanis Békéscsabára utaznak — a jelenleg első helyen álló Építőkhöz. Az MTB az elmúlt vasarnap gyenge teljesítményt nyújtott a Kinizsi ellen. Hét közben a Szolnoki MÁV elleni eőzőrpérkőzé-. sen már javuló fopmát mutattak és legyőzték az NB Jl-eg csapatot. Ha Békéscsabán sikeriH az egyik pontot megszerezniük, piár az Is jelentős sikernek számítana. Ehhez azonban legalább úgy kell játszaniok, mint szerdán a MÁV ellen. A Jászberényi Lehel Hódmezővásárhelyen játszik a HMTE ellen. A Lehel most kissé visszaesett. Éppen ezért az otthonában különösen jelentős akadályt jelentő hódmezővásárhelyiek ellen legjobb formájukat kell nyújtaniuk, ha sikerrel akarnak szerepelni. A Lehel már sok nehéz ellenféllel szemben Idegenben Is Igazolta képességeit. A SZOLNOKI MTE SAKKOZÓI az országos Maróczy. csapatverseny XV. fordulójában ayőrben, az ottani MÁV DAC ellen szerepelnek. Ez a mérkőzé« igen fonté« a szolnokiak számára, hiszen az előző három fordulóban egy győzelmét éa két vereséget értek el. Bízunk, hogy végre kikerülnek a hullámvölgyből és értékes győzelemmel javítanak Jelenlegi nyolcadik helyezésükön. A VIVO SPORT HÍVEI sem maradnak most vasárnap esemény nélkül. Ugyanis Szolnokon a megyei szövetség rendezésében az Abonyi úti iskola tornatermében országos I. osztályú tőrversenyre kerül sor, A Szolnoki MÁV légjobbjain — De- mecs, B. Nagy, Szentistvány — kívül sok. országos viszonylatban Is kiváló fővárosi versenyző is jelezte részvételét. így nagy küzdelemre és szép versenyre van kilátás. Az NB IT-es Szolnoki MÁV pz őszi hajrában kétszer egymás után hazai pályán szerepel. (Á hátralévő mérkőzések: november 12-én: Szolnoki MÁV—Debreceni EAC, november lö-én: Szolnoki MÁV—Ganz-MA VAD, november 36-án: Ceglédi VSE-^ Szólnék: MÁV, Cegléden.) Szolnokon általában azt várják, hogy á formájában visszaesett MAv ezeken a találkozókon megszerzi azt a néhány pontét, amellyel elkerül a kiegésj zónából. A? igazság azonban az, hogy a most sorrakerülő három ellenfél, javuló formában lévő. meglepetéskeltésre is képes csapat és legyőzésük nem lesz egyszerű feladat, még házai pályán sem. A vasárnapi ellenfél; a Debreceni ead gárdája a három utolsó mérkőzésen 4:l-es gólarányt éFt el ée öt pontot szerzett (KIS TEXT ellen 2:0. Szegedi Építők ellen 1:0. Miskolc eilen 1:1 volt az eredmény). A DEAC Játékerejére Jellemző az lg, hogy — bár a leekeveeebb gólt lőtték a Keleti csoportban, de a «:lj-es gól- aránnVal 11 pontot szereztek, s ez védelmük szilárdságának bizonyítékai. Szolnokon a MAV hullámzó teljesítménye mialt, főképpen a borsodi 0:4 után — egyre fogy azoknak a száma, akik bíznak a csapat magához térésében. Tény az, hogv a vasutasok táborában — főként a szurkolók között — nagy a meghasonlás, a kiábrándultság. A csapat egysége a legkülönfélébb okok miatt nem tudott megszilárdulni és ez — párosulva a széltében-hosszában terjesztőn alaptalan válsághírekkel — a gyengébb idegzetünk között riadalmat keltett. Elfelejtik. hogy a sport nem csupán győzelmekből és diadalsorozatbél áll. hanem ezt keserű vereségek Is követik. így van ez nemcsak a Szolnoki, MAV-nál, hanem az Újpestnél, a Szegedi EAC-nál és más egyesületeknél te. Bizonyosak lehetünk abban, hogy a vasutas csapat minden tagja megfelelően értékeli a Jelenlegi helyzetet és a jövőben mindent megtesz azért hogy a b-mne bízó és mögöttük szilárdan kitartó szurkolók és vezetők ne esalódjanak. Előbb-utóbb Úrrá lesznek a nehézségekén. Természetesen ehhez az is kell, hogy szurkolóink felismerjék, hogy a játékosok óesárlása, a csapat vezetőinek szidalmazása — nem az az Út, amely a felfelé íveléshez vezet. A csapatot mérhetetlenül let ős ri és elkedvetleníti némely csalódon szurkoló becsmérlő bekiabálása; ugyanakkor nagyobb erőkifejtést, akaratának megsokszorozódását eredményezi a bl- zalomteljes — de nem elbizakodott — biztatás. A szolnoki szurkolótábor elég érett ahhoz, hogy rábízzuk, melyik utat válassza — a csapat nehéz napjai idején. K. Gy. | A Szolnok városi labdarúgó bajnokságban tíz csapat vesz részt. Most az őszi idény véget ért. Az elsőséget a Bútorgyár együttese szerezte meg, A három első helyezett — a BútorISíem vívhattak Mint ismeretes, a szolnoki vívók hetes vspportja a november 7-i ünnepségek sportműsora keretében Kecskemétre utazott, — bogy ott országos ifjúsági férfi tőrversenyen vegyen részt. A MAV vívók vonattal utaztak Kecskemétre. A vasútállomásról az első autóbusszal a zsúfoltság miatt nem tudtak a városba sietni. Csak a második járattal ér; kéziek a rendezvény színhelyére. Akkor a küzdelem már folyt és a rendezőség nem engedte versenyzőinket indulni. Annak ellenére, hogy már két héttel előbb elküldték nevezésüket, és saját hibájukon kívül késtek el. A kecskeméti vívó vezetők eljárása érthetetlen előttünk és sportszerűtlennek tartjuk intézkedésüket. A MAV vívók jelentős utazási költséget használtak fel hiába és versenyzés nélkül kellett visszatérniük Szolnokra. V. J. ÁLLÁS SZOLNOK megyei Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat — Szolnok — felvesz gyakorlattal rendel kezű Diesel motorszerelőket, gyakorlott esztergályost ós technológusokat- jelentkezés munkanapokon 7 órától 12-ig a vállalat munkaügyi osztályán. A TÓSZEGI Gépállomás azonnali felvételre keres mezőgazdasági gépek javításában jártas esztergályost és autó-villamossági szerelőt, valamint szerelőkocsira gépkocsivezetőt, aki hegesztő vizsgával rendelkezik. Jelentkezés a gépállomás központjában reggel 7 és f óra közölt. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. A BALOTÁSI Állami Gazdaság - Begenyszög—Dűlőt ás — felvételre keres fejőgulyásokat. Szállást * munkásszálláson tudunk biztosítani. Bérezés kollektív szerint. Érdeklődők forduljanak a gazdaság központjához, amely Rzolngk, tói la kn: -ív van. A NAGYKORÚI Vegyesipari KT9Z általános adminisztrátort munkakörre női munkaerőt, valamint építési műszaki vezetőt keres azonnali belépésre. Fizetés besorolás szerint- Felvétel esetén az útiköltséget megtérítjük, Jelentkezni lehet a ktsz központi irodájában. gyár, a TIT ASZ ée a HalyUparl Vasas — nagy küzdelmet vívott egymással. Á HjÉlorgyár és a TiTASZ egyaránt^is pontot szerzett, a Bútorgyár gólaránya azonban jobb. A hriyltpariak csupán egy pont különbséggel szorultak a harmadik helyi-e Megállapíthatjuk hogy az elmúlt évhez hasonlítva sportszerűbb yoit a bajnokság, a 60S». 1TSK együttese — mely az Idén vett részt először a városi bajnokságban — valamennyi mérkőzésére dicséretet érdemlően kiállt. Csupán a két első mérkőzésen nem voltak még rendben az Igazolásaik, ezért e találkozók két pontját 0:0 gólaránnyal ellenfeleik javára írta a szövetség, így kerültek az utolsó helyre. A bajnokság őszi végeredménye a következőképpen alakult: 1. Bútorgyár 9 7 1 1 10: 4 15 2. TITASZ 9 7 11 19:10 15 3. Helyiipar 9 7 — 2 20: 8 M 4. Kinizsi n. 9 6 — 3 16:13 12 5. Kórház 9 4 14 15:26 9 6. Előre 9 3 3 4 20:1» » 7. Halászat 9 4 — 5 12:15 8 8. Olajb. II. 9 3 1 5^9:14 7 9. MÁV m. 9 1—8 13:24 2 10. 605. ITSK 9-----8 2: 7 — AD AS - VETEL A SZOLNOKI 51. sz. Autóközlekedési v. elad üzemképes állapotban lévő fúvóit gumikerekes lo- vaskoesikgt 4 tonna teherbírásig, készpénzfizetés, vagy könyvjóvá- íráe útján. Megtekinthető a vállalat Szolnok, Körösi út as. sz. alatti telepén. Modern sötét hálószoba bútor és kárpitozott gfimUŰra eladó. Szolnok, Avgr utca IQ. Délután 11 órától. RGZSATOVEKÉT Őszi szállításra rendeljen Qarumvölgyt rózsaker- tésztőb Gádoros. Kérjen árjegyzéket. INGATLAN két lakásnak lg alkalmas beköltözhető ház nagy telekkel sürgősen eladó. Törökszentmik- lós, Bajcsy-Zsiiinszky út *9. CSALÁDI ház 300 n-öi telekkel, melléképületekkel eladó, — azonnal beköltözhető. Szolnok, Halár utca mellékköz i. Varga Imre. KERTES családi ház eladó 410 n-el területű, i éves fákkal. Kedvező vétel, azonnal beköltözhető. Szolnok. Holt-Tisza-part 5, Érdeklődni: Szolnok, Keskeny János utca 48. BEKÖLTÖZHETŐ kétszobás ház belterületen eladó. Szolnok, Rózsa Ferenc u. 24. CSERKESZÖLLON kétszobás beköltözhető ház eladó. Érdeklődni: Cserkeszöllő. József Attila Út- 3. Tiszafüreden az örményt út mentén termő gyümölcsfával beültetett házhelyek olcsón eladók. Érdeklődni lehet: Lipeaey Elemérnél Tiszafüred, Szegfű utca 2. sz. alatt. ÉRDEMES-E pulykát hizlalni ? IGEN! MIÉRT? 1. A termelő szerződésre pulykánként 5 kg’ kukoricát kap — nem gond a pulyka takarmányozása! 2. A pulyka gyorsan hízik, javul a minősége! 3. A hizlalt pulyka nagyobb jövedelmet hoz! 10«# n-ölea gyümölcsöz és »zőli egészben vagy megosztva eladó Érdeklődni; Béres, Szolnok, Szabadság tér 4. bAK AS—CSERE ELCSERÉLNÉM egyszoba kom fortos modern, gyöngyösi lakáso mat hasonló, vagy nagyobb szolnokiért. Érdeklődni lehet telefonon: Szolnok 81—89. Máthé. ,, , , i , ___ sz olnoki garaonlakásomat elcserélném vidéki hasonlóra. — „Sürgős” jeligére a kiadóhivatalba. GÉPI ARMO ELADÓ motorkerékpár! ?90-es tokozott NSU Bzemély-oldalko- csival és 125-ös Panuvia generálozott. Szolnok, Keskeny János U. 53. (il-es k'iadétfú Ua-ite z'e'tká 'eladó, Törökszent miklos, MaUnovszk utca 11, sz. 91-es kiadású M§-cte zetka és Rerwa-Moped sürgősen eladó. Kisújszállás, Lenin út 89/1. GENERÁLÓDOTT S lever személygépkocsi kitűnő állapotban eladó. Szolnok Jászkürt utca 12. — SZIGLIGETI SZÍNHÁZ mai műsora (november Il-én, wm- baton) este 7 órakor: IDA REGÉNYE. FELHÍVÁS! A Kőtelki Köggégi Malom 1961. november 5-én leállt Kérjük a vámőrőltetőket hogy akinek a malommal szemben valamilyen követelése van, azt legkésőbb 1961. december 15-ig jelentsék be. Községi Tanács VB. Kőtelek 02 Újszászi Vegyes Ktsz vállal a lakosságtól KISLAKÁSÉPITÉST, teljes anyaghozzáadással vagy anélkül. — ViUal: ASZTALOS, BÁDOGOS, VILLANYSZERELŐ, ÜVEGE "ö, FESTŐ, LAKATOS táj munkákat és javítást. CIPÉSZRÉSZLEGE Ujszászo*. és Zagyvaré- kas községben a lakosság rendelkezésére ál) úgy új MUNKÁKKAL* mint JAVÍTÁSSAL.____ Vé get ért a Szolnok városi labdarúgó bajnokság őszi Idénye RÁDIÓ- és ttleuízlá MŰSOR 1961. november 13—19-ig. Állandó mC,sorszámok: KOSSUTH RADIO: 4.26: Rákóczi Induló. — 4.3«: Hírek, IdO- járásjelentés. — 4.35: Vidáman frissen! Zenés műsor. — 5.ÖŰ: Falurádió. — 5.36: Hírek, Időjárásjelentés. — 6.29: Pillanatfelvétel. — «.59: Pontos Időjelzés. — 1.0«: Hírek, tdöjárásje- lentés. — 1.10: O) könyvek. — 1.25: A budapesti színbázak, mozik és hangversenytermek műsora. — 1.59: Pontos Időjel- ■ zés. — 8.00: Műsorismertetés. — 0.59: Időjelzés. — 10.00: Hírek, Lapszemle, időjárásjelen tés. — U.5»: Pontos Időjelzés. — 12.00: Déli harangszó. Hírek, időjárásjelentés. — 14.59: Időjelzés. — 15.00: Hírek. — 16.08: Időjárásjelentés. — 10.59: Időjelzés. — 11.00: Hírek. — 19.50: JAéjszakSt, gyerekek! — 19.59: Időjelzés. — 20.00: Esti krónika időjárás jelentés. — 21.50: Időjelzés. — 22.00: Hírek. Néhány perc külpolitika. Időjárás- Jelentés. — 24.00: Hírek, IdőJá rásjelentés. — 0.30: Himnusz. Utána: vtzjelzőszolgálat. PETŐFI RADIO: 5.00—8.00-Ig: Reggelt zene. — Közben: 0.30: Színházak, tárlatok és hangversenyek műsora. — 6.50: Torna. — 8.00: Hírek, Időjárás jelentés. — 8.10: Műsorzárás. 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. — 21.00: Hírek. — 23.00- Hírek, időjárás jelenték. — 23.15: Műsorzárás. Hétfő, nevember 13. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.00: Reggeli hangverseny. — 9 00: Lányok, asszonyok. — 9.20: Tánczene. — 10.10: Lipem-lopom a szőlőt. Az óvodások műsora. — 10.30: Elhangzott műsorainkból. — 12.10: Johann Strau6s műveiből. — 13.00: Egy biztos nyár. Babits Mihály karcolata. — 13.15: Népi zene. — 13.55: Napirenden. — 14.00: Heti zenés kalendárium. — 15.10: Uttörő-hiradó. — 15.30: Gyermekkórusok. — 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — iff. 00: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.15: Tánczene. — 17.40: Az Ifjúsági Rádió műsora. — 18.30: A mikrofon előtt: Paullai Árpád.— 18.45: Zenei műsor. — 19.00: Le- hoczky Éva és Bing Crosby énekel. — 20.20: A Rádiószínház bemutatója. Baleset vagy az igazság lovagja. Tragikomédia. — 21.35: Közvetítés az Erkel Színházból. A Magyar Állami Hangversenyzenekar játszik. — 23.40; Magyar nóták. PETŐFI RÁDIÓ: 34.15: Fúvószene. — 14.40: A Oyermekródló műsorai — 15.00: Szórakoztató zene. 16.05: Bach: G-moll ezólószonáta. — 16.35: Ausztráliai költők versei. 16.55: Népzene a Lengyel Rádió műsorából. — 17.15: Ma még kutatási téma. Riportműsor. — 17.25: Zenekari muzsika. — 18.05: A korai gótika. — 18.25: Szép Juhászné. Részletek Huszka operettjéből. — 19.25: Lázgörbe. Regényrészlet. — 19.25: A Magyar Kamarakórusok hangversenye a stúdióból. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Operahíradó. — 21.10: Mezei csokor. — 21.40: Kulturális krónika. — 22.00: Tánczene. Kedd, november 14. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.-10: Opera részletek. — 8.45: A Gyermekrádió műsora. — 9.00: A Gyermekrádió énekszgkköre. — 9.20: Téli órák, hasznos mulatságok. — 11.45: Szovjet kórus- művek. — 12.15: Tánczene. — 13.00: Irodalmi műsor. — 13.20: Egy falu — egy nóta. — 13.4Ő: A Gyermekrádió műsora. — 14.00: Zenekari hangverseny. — 15.10: Dalok az ifjúságról. — 15.25: A hét meglepetése. — 15.35: Népi zene. — 16.05: Negyvenezer kilométer Szibériában. I. Amurszk. TJtiegyzet. — 16.20: Benjamino Qigli és Dusolfna Giannini énekel. — 17.15: Operettrészletek. 17.45: A budai Sándor-palotában történt. — 18.45: A Tabányi-együt- tes játszik. — 19.05: Az ipari rovat műsora. — 19.25: Népi zene. — 20.25: Vidám zenés lexikon versben, dalban és prózában. — 21.15: Éljen a?hivatalt Aziz Neszin humoreszkje rádióra alkal- r^özva. — 21.45: Könnyű dalok.- 22.15: Mal — 2‘>.25: >hard Straus: Elektra. Egyfelvonásos opera. — 0.37: Kajlinger György zongorázik, ritmus- kísérettel. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Operettrészletek. — 15.10: Osémberkutatás Magyarországon. Előadás. — 15.25: Zongoraművek. — 16.05: Fúvósindulók. 16.25: Szlszifusz. Részlet Erdős László kisregényéből. — 16.45: Tánczene. — 17.15: Időszerű nemzetközt kérdések. — 17.25: Három Vivaldilversenymű. — 18.05: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 18.30: Rádióegyetem. A ■világirodalom története. — 19,05: Balettzene.. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Goar Gaszparjan nyilvános hangversenye a stúdióból. — 20.50: Irodalmi műsor. — 22.00: Könnyűzene. Szerda, november 15. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Operettmuzslka. — 9.00: Napirenden. — 9.05: Zenekari muzsika. — 10.10: Uttörő-hiradó: — 10.30: Tánczene. — 11.00: Rádióegyetem. — 11.30: Népi muzsika. — 12.15: Vidám zenés lexikon versben, dalban, prózában. — 13.05: Részlet Gárdos Mária visszaemlékezéseiből. — 13.25: Dalok és hangszerszólők. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Cigánydalok, betvárdalok, csárdások. — 14.50: Berda József Keszthelyi Zoltán versei. — 14.40: Könnyűzene. — 15.10: Zenekari hangverseny. — 18.05: Vértes Éva útijegyzete. — 16.20: Szfv küld! szívnek szívesen. — 17.15: Nótaesokor. — 17.35: „P6 óra”. Rádiójáték. — 18.35: Tánczene. — 19.05: Munkásklub. — 19.25: Bemutatjuk Anton Dermota operaénekest. — 20.25: szívesen hallgattuk ... — 21.30: Glóbusz. — 22.25: Zenés étlap. Rádiójáték. — 23.00: Kamarazene. — O.IO: Köny- nyüzene. PETŐFI RADIO: 14.15: Régi magyar operákból. — 14.40: Orosz nyelvlecke. — 15.00: Tánczene. — 15.35: Ludas Matyi nem alkuszik. Iroda mf műsor.— 16.05: Beszélgetés a zenéről. — 18.55: Szórakoztató fúvószene. — 17J0: Mezőn Tibor és Külley Angela hangversenve a stúdióból. — 18.05: Keringők. — 18.35: Uj Irányok a csillagászatban. — 19.05: Népi zene. — 19.35: Orvosi tanácsok. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Kiváncsiak klubla. — 20.50: Soorthfradó. — 21.10: Francia operákból. — 21.40: Gyermeknevelés. — 22.00: Sztravinszkij: Persephone. Csütörtök, november 16. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Tánczene. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: A padalatti ország titkaiból. — 10.10: Napirenden. — 10.15: Zenés aján- , dékmüsor a bajai ViUamosipari Vállalat dolgozóinak. — n.oo: Rádió-szabadegyetem. — 11.25: Bemutatjuk Anton Dermota operaénekest. — 12.15: Künhyűzene. — 13.00: 40 000 kilométer Szibériában. Ülijegyzet. — 13.15: Egy falu — egy nóta. — 13.50: Gyertek ki a mezőre. — 14.00: Kórus- muzsika. — 14.15: Gazdasági fórum. — 14.25: Tánczene. — 15.10: A Gyermekrádió énekszakköre. — 15.30: László Margit ég Szebe- nyl János hangversenye a stúdióban. — 16.18: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.50: Moszkvai tudósítónk Jegyzete. — 17.15: Zenekari muzsika. — 17.45: Lányok, asszonyok. — 18.00: Virágénekek. — 18.20: Ifjú Figyelő. - 18.40: A cornevillei harangok. Összeállítás Robert Planquette operettjéből. — 20.25: Liszt—Barfók-rejtvényműEor. — 22.15: Könnyűzene. — 22.30: Novemberben történt. — 23.30: Tánczene. — 0.10: Népi zene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15! Külföldi sajtó hasábjairól. — 15.00: Öperarész'e'ék. — 18.05: Fúvószene. — 16.50: 1000 szó oroszul. — 17.00: A Gyermekrádió műsora. — 17.20: Gazdasági fórum. Ösztönzés és sematizmus. — 17.30: Népdalcsokor, csárdásmuzsika. — 18.05: Arany trombita. Elbeszélő költemény részlete. — 18.20: Liszt—Baftókkalauz. — 19.05: Könnyűzene. — 19.35: Édes anyanyelvűnk. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Osváth Júlia operaáriákat énekel. — 20.20: Budapesttől — Caracasig. Riportműsor. — 20.35: Élőszóval — muzsikával. • Péntek, november 17. KOSSUTH RÁDIÖ: 8.10: Kedves régi melódiák. — 9.00: Balázs Béla verseiből. — 9.15: Világjáró virtuózok: Artur Rubinstein. — 10.10: Napirenden. — 10.IS: Operttrészletek. — 10.59: Lottóeredmény. — 11.00: Vidám percek. író a szigeten. — 11.15: Zenekari muzsika. — 12.15: A Népi zene. — 12.50: A törzsfő. Elbeszélés. — 13.10: Operarészletek. — 13.45: Qazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 14.00: Könnyűzene. 14.15: A mosoly országa. Hegedűs Géza szatírája. — 15.10: Zenekari dalok. — 15.30: A természetbúvár poéta. Emlékezés Lofnonoszovra. — 15.50: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.25: Gyújtópontban. Az Ipari rovat műsora. — 16.40: Az Üj Kína dalai. — 17.15: Tánczene. — 17.45: Rádióiskola. — 18.45: Egy dal — egy énekes. — 19.00: Gál Anti és a többiek. Az Ifjúsági Rádió műsora. — 19.15: Téli órák — hasznos mulatságok. — 22.Í0: Magyarországi Puccir>i-be- mutatók — korabeli kritikák. — 23.15: Tánczene. — 9.10: Éji zene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Kamarazene. — 14.45: Vietnami történe'. — 15.09: Népek zenéje. — 15.40: Kóruaművek. — 16.05: Könyvismertetés. — 16.15: Egy téma — két szerzőé — 16.5«: 1000 sző frafrdául, 17.00Í Ugrás a túlső féltekére. — 17.45: Két fúvósegyüttes játszik. — 18.05: Régi magvsr operettekből. — 18.45: Színházi élet Szegeden. — 19.05: Népi zene. — 19.30: Falurádió. — 19.50: Bécsi ünnepi hetek, 1961. — 20.45: Sporthfradó. — 21.55: Könnyűzene, v Szombat, november 18. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Népi zene. — 8.50: Lányok, asszonyok. — 9.10: Zenekari muzsika. — 10.10: Az óvodások műsora. — 10.30: Operett- és filmzene. — 10.55: Rádlóiskola. — 12.15: Operarészletek. — 13.00: Válaszolunk hallgatóinknak. — 13.15: Szív küldi szívnek szívesen: — 13.45: Mit olvassunk? — 14.00: Könnyű fúvósmuzsika. — 14.15: Fiatalok a frontokon. — 14.35: Kodály-kórusok. — 14.50: Budapest—Moszkva. — 15.10: Előszóval — muzsikával. — 16.50: Hét nap a külpolitikában. — 17.10: Könnyűzenei híradó. — 17.50: A Rádió Irodalmi hetilapja. — 18.30: Népi zene. — 19.05: A Szabó-család. — 19.35: Chopin: Andante spianato és nagy polo- né?.. — 20.25: Vidám irodalmi műsor. — 22.20: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Zsolnai Hédi és Ráday Imre énekel. — 14.55: Autósok és motorosok ötperee. — 15.00: Operakalauz. Verdi: A végzet hatalma. — 18.05: Operettkettősök. — 18.30: Orvosi tanácsok. - ís.SS: Muszorgszkij: A halál dalai és táncai. — 19.05: Népszerű lemezeinkből. — 19.4«: Ismeretterjesztő előadás. — 19.54: Verdi-ciklus Az, álarcosbál. Háromfelvonásos dalmű. — 20.50: Kulturális jegyzet. — 22.35: Régi magyar dalok és táncok. Vasárnao, november 1!». KOSSUTH RÁDIÖ: 8.10: Könnyűzene. 9.00: Cf?1nn- Bumm! A Magyar Rádió Gyermekcirkusza. — 9.50: Edeö anyanyelvűnk. — 9.55: Tánczene. — 10.50: Tízéves a Danuvia Kúltúrház. — 11.04: f^téerhi fesztivál, 1961. — 12.5«: Hétvégi íegyzetek. — 13.00: Nópt zene. — 13.30: Százados szenzációk. — 14.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 14.30: n. félidő! Közvetítés bajnoki labdarúgó mérkőzésekről. — 15.50: Nemzetközi kaleidoszkóp. 16.1Ó: Mario Lanza olasz daíokat énekel. — J0..3Ö: üj Zenei Újság. — if.10: Kincses Kaíendáfium. — 18.10: Millöcker-est. — 19.00: Sofőr István irodalmi levele. — 19.10: Tánczene. — 29.15: szemtől-szembe. — 20.25: Közvetítés a József Attila Színházból. — A világ legszebb szeréifne. Vígjáték három felvonásban. — 22.10: Sporthírek és totóeredtnénvek. — 22.25: Könnyűzene. — 23.to: Modem operazene. — 9.19: Filmzene, PETÖFT RÁDIÓ: 8.00: A római katolikus egyház félórára. — 8 .30: Kopeezky Alajos orgonái. — 9.00: Mit haliunk a iövő héten? — 9.20: Uaíiáfékok zonétepdi. — 9 55: M^ka bácsi lemezeeládája, — 10.30: Bemutatták ... 10.35: A külváros könyvtárosa. — 10.50: Szív küldi szívnek szívesen. — 12.20: A Sz^bó család. •.— 12.50: Mű vészlemezek. 14.15: Irodalmi műsor. — 14.30: Az operaszerkesztő postájából. —• 15.20: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 15.35: Muzsika. — 16.10: Láttuk, hallottuk. — 16.30: Tánczene. — 16.55: Közvetítés a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. A Magyar Rádió szimfónikus zenekara játszik. — 18.05: Tudósaink arckép- csarnoka. — 19.05: Beszélgetés az elhangzott hangversenyről. 19.15: Fehér éjszakák. Érzelmes történet. — 20.00: Népdalfeldolgozásokból. — 20.25: A Mantovánizenekar játszik. — 20.53: Zenei műsor. — 22.10: Kamarazene. A TELEVÍZIÓ Htűdála Kedd, november 14. 17.30: Fiatalok műsora. 1. Ifjúsági híradó. 2. Gagarln-klub. — 18.05: Nyílt tárgyalás. — 18.4«: Orvosi tanácsok. — 18.50: Technikai újdonságok. — 19.10: Írók a kamera előtt. Barabás Tibor. — 10.30: Tv-hfradó. - 19.50: jövö tavaszig. Szovjet film, (14 éven alul nem ajánljuk,! — Kb.: 2Ú.30; Telesport. — 21.15: H. é» a tvhfradó Tsffi. Szerda, november 15. 18.30: Tv-vllághíradó. — 18.45: Orosz nyelvlecke kezdőknek. — 19.00: Közv. az Oper a házból: A sevillai borbély. Kb.: 22.00: H.’és a tv-vílágíifradó ism. Csütörtök, november 16. 17.30: Zenekedvelő gyerekek klubja, — 18.15: Klsftlmek: A sötétség határán. Kerékpározók. — 18.43: Orosz nyelvlecke haladóknak. — 19,00: A jövő hét ftfű- soía. — 19.05 : Legenda és valóság a csillagos égről. — 19,30: Tv-bfr- adó. — 19.50: Cimborák I. rész. Magyar film. Kb.: 21.25: H. és a tv-híradó ism. Szombat, november 18. 18.00: Robin flood kalandjai, 1. 18.30: Héfrőí-hétre ___— 18.43: Tv-hfradó. — 19.00: Közv. a Re* töfi , Színházból: Egy szerelem hárofn éjszakája. Kb.: 22.00: H. ég a tfrhfradó tefn. VásárHati, november 19. 9.15: Üttöfő-Mfadó. — 9.30: Jégvirágok. Közv. Bétlinből. 13.55: A Győr—Dorog labdarúgó mérkőzés közvetítése. Kb.: 15.45; 46. sz. Magyar Hffadó. — 15.55: A Magyar Hirdető műáörs, — 17.80: Tv-magazin. — 18,30: Látogatás az Iparművészeti Múzeumban. — 19,00: Elftútság. — 19.90: Ady: Uí vizeken járok. .— 20.00: León fítrtos keresi a b -átjáf szovjei -'rancia film. — Kb.: 21.35: Hírek. |ffl|