Szolnok Megyei Néplap, 1961. november (12. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-12 / 267. szám

1961. november 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Az új olvasótáborért Megkezdődött a szolnoki könyvhónap Százötvenen ülnek a nagy színházteremben a Ságvári Művelődési Házban. Na­gyobbrészt édesanyák, nagy­mamák. Elvétve néhány fér­fi is üldögél, egy-két kisdiák is. „Kémkedni’’ jöttek ez utóbbiak, hiszen róluk volt szó ezen az estén. A SZMT és a Táncsics Könyvkiadó ál­tal rendezett szolnoki könyv­hónap megnyitó előadásán vagyunk. Éppen Lázár Mi- hályné, az SZMT vezető tit­kára beszél. — Az eddiginél sokkal többet kell tennünk a köny­vek propagálása, terjesztése érdekében. Nagyobb gondot kell fordítani könyvankétok, viták, kiállítások szervezé­sére. Ezt a célt helyesen és jól szolgálja a mai nappal megkezdődő könyvhónap, amellyel az a célunk, hogy megteremtsük a lehetőségét írók és olvasók találkozójá­nak, a könyv minél szélesebb elterjedésének. Az író, aki könyvéről be­szél; megyénkben jói ismert egyéniség. Kedves, őszhajú asszony, akihez sokan for­dulták tanácsért, amikor ne­velési probléma elé érkeztek: mit tegyek, hogyan reagál­jak fiam szófogadatlanságára, lányom csavargására? S a sok levélből sürgetően ala­kult ld a kívánság: Ne csak előadásban halljuk, hanem írja meg Bencsáthné a taná­csait, hogy állandóan kéznél legyenek. Ennek a közvetlen modorú asszonynak egészen egyedül­álló előadói stílusa van. Vég­telenül egyszerűen, vonzóan tud beszélni, úgy, mintha minden hallgató személyes is­merőse, jóbarátja lenne És végtelenül őszinte, egyenes. Ilyeneket mond: „Á gyermek­nek azokért a hibáiért va­gyunk a legingerűltebbek, amelyeket magunkban is fel­fedezünk.* ,,Sokszor nem azért kényszerítjük a gyere­ket magasabb iskolatípusba, mert meg vagyunk győződve fi unk-lányunk képességeiről, hanem azért, mert magunk nem járhattunk abba az isko­lába és gyermekünkön ke­resztül kívánjuk ezt az őrö­met átélni.” Apák, anyák, őszhajú nagy­mamák hallgatják nagy fi­gyelemmel a vallomást egy könyv születéséről. És ami­kor a kedves asszony befeje­zi mondanivalóját — színé­szeknek, nagy művészeknek kijáró vastapsot kap. Aztán megindul a rohama könyvárusító asztal ellen. Percek alatt elfogy a kiho­zott ötven példány dr. Ben- csáth Aladámé: Kisdiák- nagydiák a munkáscsaládban című könyvéből. S az író szorgalmasan dedikál, közben a hozzáforduló mamáknak osztogat tanácsokat. — A közönség egy része pedig az olvasóteremben megrende­zett ízléses könyvkiállítást nézegeti. Vége a szünetnek, ismét megtelik a terem. Peregni kezd a film: a Serdülő lá­nyom. A nézők közül igen so­kan szorongatják a kezükben a frissen dedikált könyvet. Megkezdődött a szolnoki könyvhónap. — h. t. — Az d&'á fecskék „Megnyílt a lehetőség ar­ra, hogy tanulj, csiszolódj, és egy társaságban szórakoz- tatóbbá válj... és megmond­hatom azt, hogy amire te kíváncsi vagy, azt megtud­hatod, ha eljársz a kérdezz- felelek ifjúsági ismeretter­jesztő szakkör foglalkozásai­ra...” Így kezdte beszámolóját Vajda Ferenc kelmefestő­tanuló, amikor ünnepélyesen kinevezték a szakkör króni­kásának. És azóta szorgal­masan jegyezgeti minden szerdán 7 órától 9 óráig a foglalkozásokon történteket. Szeptember 29-én ugyanis a szolnoki Ságvári Endre Mű­velődési Ház kezdeményezé­sére egy új ifjúsági szakkör indult a 605. számú Ipari- tanuló Intézet III. sz. diák­otthonában. Kérdezz — felelek! S va­lóban, ezen a kérdezz—fele­A marxista-leninista esztétika alapjai Régen várt, hiánypótló kö­tet jelent meg a napokban a Kossuth Könykiadó gondozá­sában: a marxista-leninista esztétika alapjai. A könyv szerzői kollektívája azt a fel­adatot tűzte maga élé, hogy a lehetőség szerint rendsze­resen kifejtse a marxista-leni­nista esztétikai tudomány alapkérdéseit. A szerzői kol­lektívát az vezette, hogy az esztétika alapkérdéseit olyan sorrendben világítsa meg, amely véleményük szerint nagyobb mértékben segítheti a további önálló tanulmányo­zást A marxista-leninista esz­tétika alaptételeinek kifejté­se során azon iparkodtak, hogy segítséget nyújtsanak a szocialista realista irodalom és művészet lényegének és feladatainak beható megérté­séhez, a burzsoá ideológia, a revizionizmus, a reakciós, népellenes művészet és esz­tétika elleni harchoz. Felada­tuknak tartották a szerzők, hogy segítsék az olvasót an­nak megértésében, hogyan alakultak ki a művészetről alkotott tudományos elkép­zelések; hogyan készítette elő az emberi elme lépésről lé­pésre az esztétikai tudomány legmagasabb formájának — a marxista-leninista esztéti­kának — kialakulását és fej­lődését A közel hétszáz oldalas kö­tet négy részből álL Az első­ben a marxista-leninista esz­tétika, mint tudomány cím­szó alatt a Mi az esztétika?, Az esztétika és a gyakorlat és Az esztétika tárgya című fejezeteket Az esztétikai ta­nok történetének fő szaka­szai címszó alatt az esztéti­kai tudománynak a görög és római rabszolgakorszaktól és az ókori Kínától történt fej­lődését taglaló fejezeteket találjuk egészen a marxista esztétika fejlődésének lenini szakaszáig bezáróan. A má­sodik rész az ember esztéti­kai viszonyát a valósághoz, a művészet fejlődésének törté­nelmi törvényszerűségeit a művészet népiségét, osztály­jellegét és pártosságát tár­gyalja, míg a harmadik rész­ben a művészi képmás, a tartalom és forma a művé­szetben, a szép, a tragikus és komikus tárgykörébe vágó tanulmányokat, valamint a műfajokra és művészeti ágak­ra vonatkozó értekezéseket olvashatjuk. Végül a negye­dik rész a realizmusra vo­natkozó tanulmányokat fog­lalja magát A marxista-leninista eszté­tika alapjai című kötet hasz­nos segítség mindazoknak, akik a művészetekkel hiva­tásszerűen foglalkoznak. Katona József lek szakkörön sok érdekes problémára kapnak kielégítő választ a diákok. Az alaku­láskor ötvenhármán jelentek meg, de azóta állandóan sza­porodik a létszám Mozsár András szakkörvezető legna­gyobb megelégedésére. Hogy miből áll egy-egy ilyen fog­lalkozás? Először is egy elő­adásból, amely többek kö­zött a következő témákat foglalja magában: „A tanu­lás és ismeretbővítés szere­pe a társadalomban”, vagy „Szakmák, foglalkozások ki­alakulása”. Az előadást rend­szerint kérdések követik. S hogy mik érdeklik a diáko­kat? Az érdekesség kedvé­ért feljegyeztünk néhányat. Bodnár Imre tetőfedő-tanuló például arra volt kíváncsi, hogy melyik évszázadban alakultak meg az oktatás azon formái, amelyekből ki­alakultak a mai oktatási in­tézmények. Kiss László ács­tanuló viszont azt kérdezte, hogy a gondolkodás és a ta­nulás milyen segítséget nyúj- tott a középkor emberének? { (Valljuk meg őszintén, ezek- ♦ re a kérdésekre hirtelenjé- ♦ ben nagyon kevesen tudná- J nak válaszolni.) í A foglalkozás befejező ré­szében társasjátékokat tanul­nak a diákok és megismer­kednek az úgynevezett tár­sasági „illemszabályokkal”. Hogy mennyire hasznos e szakkörnek működése? A» résztvevők — amióta a fog- • lalkozásokat látogatják — nagyobb érdeklődést tanúsí­tanak az úgynevezett ^ko­molyabb” könyvek iránt Rendszeresen olvassák az Élet és Tudomány-t a Tech­nika és más folyóiratokat. Azonkívül az egymás iránti megbecsülés is nagyobb tért hódított Udvariasak, figyel­mesek egymással szemben a diákok. E szakkör az „első fecske” a megyében. Jó lenne azon­ban, ha több is követné. Minden esetre az érdem t a szakkör megalakításáért» elsősorban a Ságvári Endre | Művelődési Ház vezetőségét ♦ illeti. De köszönet jár az * Iparitanuló Intézet igazga­tójának, tanárainak, akik ezzel is kulturáltabbá, mind­inkább a mai kor emberé­nek nevelik növendékeiket. volt 1918. december 18-a, a kommunista párt megalakí­tása, amelynek szervezője volt F. Bede László is. S a Tanácsköztársaság kikiáltá­sának ideje, amikor a fiú a direktórium tagja lett, s a törékeny kicsi Anna az üzem munkástanácsában, s egyben a rögtönítélő bíróságban te­vékenykedett. S ha a talál­kozásaik ezekben a hónapok­ban jóformán csak percekre szorítkoztak is, mégis úgy érezték: örökké együtt van­nak. Összekötötte őket ez eszme, a harc a közös célért, s a szívükben teljes pompá­jában viruló szerelem. Szümyű volt a vihar, mely megtépázta e virágot. A kö­zös rabság — a Tanácsköz­társaság leverése után — há­rom és fél hónapon át a szolnoki törvényszék cellájá­ban, amikor sokadmagukkal élték át a rettegtető időket. A válás, amikor F, Bede Lászlót elvitték az abonyi Vigyázó-kastélyba. Az utolsó beszélgetés, amikor csak néz­hették egymást, de kezeik nem érezhették egymás me­legét. — Anna, ha kiszabadulok, három hónap múlva meges- küszünks — Jó — bólintott a lány, s csak nyelte a torkát szo­rongató könnyeket — Mondd, ha mégsem jö­hetnék, vársz rám? Vagy férjhez mégy máshoz? — Mindig várni fogok rád... És várt, hosszú hónapokon keresztül. F. Bede Lászlót már nem láthatta, csak vér­rel itatott ruháját melyet a Vigyázó-kastély pribékjei küldtek vissza „emlékül” a családnak. Anna azonban mégis várt. í s és vár még ma is. £ Pedig tudja jól, hogy ők so­ha többé sem találkozhat­nak, • Ä kis szobában magatehe- • tétlenül fekszik az idős, be- | teg Molnár Anna. Halkan ej- ♦ tett szavakat hallok: *— A múltkor itt volt ná­lam egy elvtárs. Mondta, j szobrot készítenek LászlR em- ! lékére. Akkor elkérte tőlem azt a fényképet, amelyet is- \ meretségünk kezdetén tőle kaptam. Nem tudom, mikor • hozza vissza..: pedig jó len- ne, ha sietne, mert úgy ér- • zem, nekem már nincs sok' időm hátra,. ■ s a fényképet; szeretném magammal vinni a ; nagy útra... S milyen jó len- ; ne, ha mégegyszer egészsé-; ges lennék, ha mégegyszer elmehetnék az elvtársak- hoz. i. A mondatot már nem tud- ! ja befejezni... Milyen csodálatos vagy te, Élet! Milyen hatalmas vagy: Eszme! S milyen nagy az erőd: Szerelem, — túléled az embert. Varga Viktória PETUR: Panaszát nem hallod elnyomattatott hazádnak, és nem látod, mint potyog hazádfiának orcáján le könnye ? — Ez a merániaknak izzadoz; amaz merániaknak a hasát hizlalja vérverejtékével; ez bőrét siratja, mert merániak takargaták be abba testeket. Román ugyan csak zendítő vala, meg is fizette Zavichosztnál halállal! De a szegény Miciszlavic Miciszldv mit véte, e meráni büszke asszony hogy tartományait kívánja el? Bánk bán! barátim! a szülők Polyák- ország felé néznek kisírt szemekkel, mert tán fiuk Endrével ott veszett azért, hogy egy ötesztendős gyerek nyerhesse a galici tartományt. Légy boldog. Endre! ha te királyi pálcád kezébe adtad asszonyodnak, és jóságodat dicsérni hallván, úgy veszed incselkedését, mint jó pénzt =* imái alattvalóid így segítenek. BÁNK: S mit véte nektek e meráni asszony? PETUR; Oh, bán! ez a derék asszony nagyon értett azon közönséges szokáshoz — de engemet csak nem fog lépre csalni — jól tudta ő azon mindennapi fogást, mikép kelljen &z alattvaló nagyoknak orrára az édes reménység üvegszemét nevetve tenni fel; de úgy, hogy azt ők észre sem vegyék — az olyanoknak, mint te vagy, nagyúr, ő rang, ígéret és aranyhegyek zacskóba zárt szelével el tudá mázos kegyelmét osztogatni, s a jó bolondok, hogy helyét találják, kivetek zsebekből önvagyonjojust. BÁNK: Amit magok vetettek «*. királyok vérén vegyék meg azt ismét1. BÉKÉTELENEK: Nem úgy van. PETUR, Mi a királyt imádjuk — ámde egy Endrében — egy férfiú-királyt imádunk. Meráni asszony nem kell üt soha. BEKETELENEK: Nem, nemi PETUR; Görög, gubás, bojár, olasz, német, zsidó, nekem mihelyst fejét a korona díszesíti, mindegy az mert szent előttem a királyom, és az asszonyt becsülöm — ah, de mégis annak én engedelmeskedni nem tudok. Nem, nem tudok, mint Endre a királyunk! — Midőn Pozsonyvárban Erzsébetet általvevé Lajos thüringi herceg számára a követség — oh mikép állt ottan 6! Egész ország csupán nyelvén lebegni láttatott: „Köszöntőm uratokat (így szólt), mondjátok neki, hogy ezen csekélységgel elégedne meg: Ha isten éltet, még idővel a leg­több drágaságokkal fogom tetézni.” — S kirakta a szörnyű sok kincseket, amelyeken Thüringia elvakult. Hogy álla ottan Endre, hátul egy szegletben, —» Endre, a magyar király! — Pirulva morgott a magyar, s te Bánk a köntösét rántád, hogy előbbre menjen. — Sírt bennem a lélek, hogy a pazarlást szemléltem, és minden magyar szeme köniryekbe lábbadt. — Honnan volt az a kincs? Bánk, nem felelsz? — Tulajdonunkat él­vévé, s od’adta a hazájabéli cinkossinak, s kihúzta a szegény magyarnak a kezéből a kényért, s azt megette a meráni fegyveres. Lerontatá atyáink várait, s meráni fegyverest rakott oda; elszedte hivataljainkat, és , a puszta bánmévvel cifrázó fel. Eckbert, az öccse, alig törölte le Fülöp királynak a vérét kezéről s itt a scepusi földte elnyeri. Berchtold az üstökét se tudja még befonni, s már érsek, bán, vajda, s Bács- Bodrog megyékben főispán leve. Bánáti Bertalan kihal fimag nélkül: s ez az asszony egy jött-ment Jerindó ii Vegliát atyjafiává teremi — ~ i gát, a magyar nyelv palléro­zó] át látja. Kezdő drámaíró korában Katona idegen írókat utá­noz, de mindinkább megmu­tatkozik az a törekvése, hogy a magyar valóságot fejezze ki. Növekszik eszmei igé­nyessége, elmélyülnek jellem- rajzai. 1814—15-ben, alig huszon­négy éves korában alkotja meg főművét, a Bánk bánt. A darab témáját a történelem­ből merítette az író, s az egész műből kicsendülő, a merániai grófi család gaztet­teit felidéző vádakból Katona korának nézője kihallotta » Habsburg elnyomás alatt élő magyarság vádló panaszát. Alábbiakban a Bánk bán második felvonásából köz­lünk egy részletet: » ; Százhetven évvel ezelőtt [1791. november 11-én született [Katona József, a magyar drá- [ maírásnak mindmáig legna- Egyobb alakja. [ ősei kecskeméti parasz­tok, kisiparosok, ő maga a [pesti és kecskeméti gimná- [ziumi évek után filozófiát E tanult, majd beiratkozott a ► jogi egyetemre. [ Az irodalom, történelem, [jog, filozófia, iránti érdeklő­dése rövidesen a színház irán- Eli szenvedéllyel párosult. Mű- í kedvelő színész lett, majd [1810 és 1814 között valóság- Egal ontotta a fordításokat, át­► dolgozásokat, s később ere- Edeti drámákat a Pesti Magyar [Színtársulat számára. Lelke­sedik a színházért, amelyben [a nemzeti felemelkedés zálo­den reggel egy leány siet munkakezdéskor az irodák felé. Vagy mégis? Egyszer, amikor Annának a forgácsoló műhelyen át vitt az útja, az egyik esztergapad­nál dolgozó fiatalember leál­lította gépét és a lány elé lépett. — F. Bede László vagyok — szólt — Molnár Anna — rebegte a leány. — Miért jött ide dolgozni, Annuska? Nem lányoknak való hely ez — mondta a fiú. — öt kis árva van otthon. Azoknak kényért kell keres­ni — suttogta halkan Anna. így kezdődött az ismeret­ség. S az évek során kibon­takozott egy tiszta, gyönyörű szerelem. Hóban, esőben együtt indultak haza a mün- kásgyűlések után, s ha nagy sártenger keresztezte útjukat, a fiú ölében vitte át a lányt a vízen, mondván: — Nem szabad, hogy a pici cipő sáros legyen :. ■ Boldogságuk beteljesülése Scsipacsov szívbemarkoló szavai jutnak eszembe, mi­közben a kis Szoba falán két képet néz figyelő szemem. Az egyikről magashomlokú, tisztatekintetű fiatalember tekint rám. Szinte sugárzik róla az értelem, A másik kép fiatal lány szemérmes mosolyát hozza elém. Haja göndörsége, ruhája vonala az 1910-es évek divatját idézi, S lent, a képek alatt, az ágyon idős nő fekszik maga- tehetetlenül, betegen. Ez a megtört asszony, s a képről rám néző fiatal leány egy személy? S ki a férfi, aki vi­gyázza mindkettőjük álmát? • Ä történet több mint negy­venöt évvel ezelőtt egy ka­rácsonyt megelőző napon kezdődött. A szolnoki MÁV műhelybe — listazáráskor — felvettek egy leányt iroda­szolgának. Bejegyezték sze­mélyi adatait is. Neve: Mol­nár Anna. Született: Szolnok, 1890. S a gyárban jóformán észre sem vették, hogy min­Szerelem, amely túlélte az embert Tudjátok-e a szerelem mit ér? S hogy megkettőzik értékét az évek! A szerelem nem kedves sétatér. Nem holdfény, padok, beszélgetések. Lesz benne minden: hó, latyak, vihar. Az életet is együtt kell szeretni! A szerelem olyan, mint a dal, S azt hiszitek, könnyű jó dalt szerezni?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom