Szolnok Megyei Néplap, 1961. november (12. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-01 / 258. szám

1961. november 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Bábúk művészei Sűrű, fekete füst gomolyog ott elő a kályha torkából, a csöppnyi szoba megtelt ke­sernyés szaggal. Csípte, mar­ta szemüket, torkukat. Nevet­tek rajta. Sarkig tárták az ajtót, aztán mindenki fogott egy széket és körülülték az asztalt. Ismerkedtünk. Mosolygós, barna asszony­ka Iván Györgyné, a kilenc­tagú bábcsoport vezetője. Nagy hozzáértéssel, művészi érzékkel foglalkozik a játéko­sokkal. Maga tervezi és ki­vitelezi a bábukat, persze a többiek segítségével. A bécsi Képzőművészeti Akadémia oklevelét őrzi otthon, s nem­rég Veszprémben végzett tanfolyamot, amelyen a báb­játszás technikájának, művé­szetének legújabb módszerei­vel is megismerkedett. — Éppen most egy éves a csoportunk — meséli. — Ké­szülünk a jubileumi előadás­ra, melyet Télapó ünnepe alkalmából rendezünk, de­cember harmadikén, itt, a tiszti klubban. Mert a helyőrségi klub ke­belén belül működik a kis együttes. — Most össze kell szok­nunk az új tagokkal — foly­tatja a beszélgetést, — mert a tavalyiak közül négyen ma­radtunk. Az új lányok a Gép­es Gyorsíró Iskola tanulói. Aranyosak, lelkesek. Két fiúnk is van, fejlődünk, hi­szen tavaly nem Volt egy fiú tagunk sem... Kuszái Laci a gépipari technikum diákja, tavaly az irodalmi színpad tagja volt. Jelenleg itt éli ki művészet iránti ambícióját, ö a napló­felelős és az új darabban a Mikulás. Erzsiké az asztal közepén „trónol”. Erzsikének szabad, mert „ő” egy édes, bájos kis bábú, aki most debütál majd a „Peti felébreszti Télapót” című darabban. Aki megszó­laltatja, életet visz égszínkék ruhája mögé, Lakatos Irénke, éppen most lépett be az aj­UUII tón. Kissé elkésett. A sza­bályzat értelmében meg kell tanulnia egy verset. — így fegyelmezzük egy­mást. Ez a „büntetés“ igen hasznos, hiszen fejleszti, csiszolja beszédtechnikánkat, s nem utolsó sorban művelt­ségünket is gyarapítja — ma­gyarázzák. — Zeneszerzőnk is van! —- dicsekszik egy kislány. — Dani szintén a techiíi- kumból jár közénk, ő a ze­neszerzőnk — mutatják be Répái Danit. — Ezermester. Villanyszereléshez is ért, díszletez is ... A tisztaságnak is van itt felelőse: Madura Józsefné, aki halmozza a poziciókat, mert tréfamester is egyben. Ha a társaság rosszkedvű, ad­dig mesterkedik, míg hangu­latot teremt, megnevetteti őket. De fúr és farag, ha úgy hozza sora. Szűcs Gergelyné egy beug­rással tűnt ki tavaly a szerep­lők közül. Nem jelent meg valaki az előadáson, s ő vál­lalta annak a szerepét is, és két bábúval játszotta végig az előadást, ügyesen, tempera­mentumosán, — Van valami, ami időn­ként letör bennünket — jegyzi meg Ivánné. — A me­zőtúriak nem tartják művészetnek a bábjátszást s nagyon kevés megértéssel ; találkoztunk, már a gyerekek körében is. A múltkor pél­dául bementem egyik iskolá- | ba és meghívtam a gyereke- j két előadásra, ötödik osztá- j lyosok voltak. Kinevettek. ! Őket már nem érdekli a báb- í játék... Hogy lehet az? Azt ! mondják, inkább elmennek ! a moziba :.. Aztán a köny- j vesboltban nem lehet bábját- 1 szással, bábtechnikával kap­csolatos könyvet kapni, s nincs bábdarab sem. De a könyvtárból is hiányoznak ezek, mindössze két ilyen jellegű könyvet találtam. Kellene pedig... És ha egy kis erkölcsi támogatást kap­nánk, még sokkal több lel­kesedéssel dolgozna ez a kis csoport Betanulnánk dara­bokat felnőttek részére is. Nagyon ügyes, szép dolgokat lehetne összeállítani.;. Azt hiszem mi meg is próbáljuk — zárja le a beszélgetést és 1 megkezdik az esti próbát. — rónai — c ötszázötvennel szaporodóit a pártoktatásban résztvevők száma a kunhegyes! járásban A pártoktatás előkészítését Kunhegyesen a párt járási végrehajtó bizottsága két al­kalommal — augusztus 9-én és szeptember 5-én tárgyai­éi épek a Vegyiművek építkezéséről •vw'iw Nagyteljesítményű szállítószalagok sokaságán majd az anyag. „utazik” ta. A vb tagjai, valamint a községi pártbizottságok tit­kárai a propagandisták ki­válogatásában is részt vet­tek, s nagy gondot fordítot­tak arra, hogy kikre bízzák a párttagok, az oktatásba bevont pártonkívüliek mar­xista nevelését. Az első idő­ben volt olyan hiba, hogy a függetlenített pártiunkéi o- náriusok nem akarták vál­lalni a propagandamunkát. Arra hivatkoztak, hogy ők az oktatás ellenőrzésében vesznek részt. Ezt a téves nézetet sikerült leküzdeni, amit misem bizonyít jobban, mint az, hogy a hetvenkilenc propagandista a függetlení­tett pártmunkások és ter­melőszövetkezeti vezetők kö­zül került ki. A kunhegyesi járásban az j 1961—62-es oktatási évben huszonegy tanfolyammal , több lesz a tavalyinál, s a j pártoktatásban résztvevők i száma ötszázötvennel növe­kedett. Tizenhárom helyen | előadássorozatot szerveznek, hat-nyolc tanyaközpontban pedig a téli hónapokban tar­tandó tanfolyamon tanulhat­nak a párttagok és párton­kívüliek. A pártoktatási év sikere, a tanulás színvonala a hallgatók akaratán, igye­kezetén túl jórészt a propa­gandisták felkészülésétől függ. A pártoktatás szép, de fele­lősségteljes munkájával meg­bízott párttagok és vezetők négynapos bentlakásos tan­folyamon gyarapították mar­xista tudásukat. A végrehaj­tó biz. tagjai és más, vezető beosztásban dolgozó pártta­gok tartottak előadásokat, konzultációkat a propagan­disták részére. A pártoktatásban résztve­vőkkel az alapszervezetek vezetői, a pártcsoport'bizal- miak és propagandisták be­szélgettek. S csak ezután ké­szítették el a különböző tan­folyamok hallgatóinak név­sorát. Helyes módszernek bizonyult az is, hogy az ok­tatási anyag árát előre osz- szegyűjtötték és megrendel­ték a szükséges könyveket. Fontos feladatának tekin­tette a végrehajtó bizottság a KISZ-oktatás megszerve­zésének segítését is. A párt- szervezetek több helyen nem­csak a KISZ propagandisták kiválogatásához adtak segít­séget, hanem gyakorlott pro­pagandistákat is megbíztak KISZ-tanfolyam vezetésével. A járásban huszonöt tanfo­lyamon tanulhatnak a fiata­lok. A kunhegyesi járásban megvan az erő és a lehető­ség ahhoz, hogy mind a párt-, mind a KISZ-oktatásban résztvevőket a tavalyinál is eredményesebben tanítsák, neveljék. Türke ve a magyar és szovjet nép barátságáért A budapesti Láng Gépgyár kiszesei Bácskái Mária techni­kus, valamint Deák László, Buzgó László és Janda Ferenc előrajzoló. Részesei annak, hogy a Tiszamenti Vegyimű­vekhez időben megérkeznek a turbinák. A Magyar—Szovjet Baráti Társaság munkájának nagy hagyományai vannak Túrke- vén. A városi elnökség idei ter­vében is néhány igen érde­kes rendezvény szerepel. Az MSZBT a városi művelődési házzal közösen 1962." I. ne­gyedében Népek barátsága címmel egy, nyolc előadás­ból álló sorozatot rendez. Az ezüstkalászos tanfolya­mok tematikájába az MSZBT olyan előadásokat illeszt be, mint a nagy termőképességű szovjet búzafajták ismerteté­se és a nagyüzemi sertéste­nyésztés a Szovjetunióban. A tervben szerepel a Szov­jetunióban járt túrkevei dol­gozók tapasztalatcseréje, a városi könyvtár szovjet anyagának bibliográfiában való feldolgozása. Október 20-án megkezdő­dött az orosz nyelvtanfolyam. Januárban, vagy februárban — városunkban először — orosznyelvű szavalóversenyt rendeznek az iskolák. Nagy Sándor tudósító !IUI!llll!lllll!liliUilUIIIIIIIUIHUiiill!il!lll SZÉP PÁRIZS...! Ezen a címen egyéni han­gú, érdekes, villanásszerű mozaikokból összerakott úti- jegyzet jelent meg a Tán­csics Kiadó gondozásában, Párizsról. Szerzője Lindner László új oldaláról mutatja be a fény, a művészetek vá­rosát. A francia embermil­liók lakhelyét, tízmilliók fő­városát vetíti elénk. A fran­cia kisember hétköznapjait és ünnepeit, bánatait és örö­meit, életének fényes és ár­nyékos lapjait ismerhetjük meg ebben a színes, érdekes könyvben, amelyből alant egy kis ízelítőt adunk. Építkezés Párizsban igen súlyos a lakáshelyzet. A „Les Echos” szerkesztőségében kaptam emlékül egy jubileumi albu­mot (a lap ötvenéves fenn­állása alkalmából ad—k ki), ebből idézem a következő­ket: „A második világháború erősen súlyosbította a lakás- helyzetet Franciaországban. Mielőtt építkezhetnénk, újjá kell építenünk. 1944 és 1950 között nem sokkal több mint 100 000 új lakás építését fe­jeztük be; 1950-ben 71 000, 1953-ban 115 000, 1956-ban pedig 240 000 lakás épült. És a szükséglet... 7 millió új lakás. Ezek az adatok önma­gukban tanúsítják, hogy építkezési módszereink el­avultak. 250 különböző tí­pusú vízcsap, 213 000 építési vállalat... Helyénvaló ez az iDarosodás idején? A husza­dik században a sokoldalú szociális gondoskodás ellené­re a lakás olyan luxus ma­rad, amely a lakosság csak kis hányadának jut osztály­részül. Pedig semmi sem ha­lad, ha az építkezés nem ha­lad előre...” Egy másik újságban, a „La Vie des Métiers” című iparoslapban olvasom, hogy a Német Szövetségi Köztár­saságban fele annyi építési vállalat van, mint Francia- országban, az építkezés üte­me ott mégis (vagy talán ép­pen azért?) kétszer olyan gyors. A problémával lépten- nyomon találkozom. De az épületek nagyon tetszenek. Igaz, magában Párizsban ke­vés az új, modern épület. Ez természetes, mert hiszen a város „be van építve”, a há­borúban épületkárt nem szenvedett. Ami új házat lát az ember, az túlnyomó rész­ben a város szélén van. Erre azonban nagyon büszkék a franciák. Két kolléga a „L’Humanité” szerkesztősé­géből egy napon kivisz Ver- sailles-ba. Délután indulunk, s bár tudják, hogy világos­ságban szeretnék odaérkez­ni, útközben több ízben meg­állítják a kocsit azokban a külső városrészekben, ahol modem épületeket látni. így az Olasz Kapunál és a Cité Universitaire, az egyetemi városrész új épületeinél. S mikor udvariasan, de nógatom őket őket, hogy si­essünk, mert este lesz, mire Versailles-ba érünk, azt a választ kapom, hogy Versa- illes-t már láttam (huszon­három éve!), de ezt még nem. Csak akkor szerzem vissza könnyelműen kockára tett tekintélyem egy részét, amikor kijelentem, hogy be­csülöm és sokra értékelem a modern francia építőmű­vészetet. Le Corbusier, a vi­lághírű francia építész alko­tásait is több ízben alkal­mam volt már megcsodálni. Legutóbb éppen mielőtt Pá­rizsba jöttem volna, Berlin­ben, a város nyugati öveze­tében, ahol a kiváló építő­művész által tervezett hatal­mas lakóépületben belső fel­járattal ellátott — kis csa­ládi ház illúzióját keltő — lakások vannak. Azután Sceaux-n szágul- dunk keresztül; ez szép, ker­tes villákból és modern épü­lettömbökből álló „banlieu”- je (peremvárosa) Párizsnak, ahol magam is sajnálom, hogy nincs már több időnk megállni. Nem tudom, hogy ide visszajövök-e még. — Igen, a körülmények úgy hozzák, hogy eljutok még egyszer Sceaux-ba. Egy grafikus barátomhoz megyek látogatóba, aki feleségével és két kis gyermekével há­rom éve költözött ide, új la­kásba. Ekkor látok először belülről igazi modern, fran­cia lakást. Robert büszke is lakására1 Maga a ház is tetszetős, im­pozáns és amellett szép. A kis kétszobás lakás prakti­kus. Dicsérem. Igen — mond­ja Robert —, errefelé van építkezés, terjeszkednek Pá­rizs peremvárosai. Csak az a baj, hogy lassan. Az épí­tési vállalkozók sok munkát vállalnak, belekezdenek itt is, ott is, és nem győzik, nincs elég munkás. Az egyik helyen belefognak, aztán ab­bahagyják, máshova mennek át, aztán ott is félbeszakít­ják... Hogy mik vannak!.« Reklámok, plakátok Megállók az Opera téren, a Café de la Paix, a Béke kávéház előtt, nézem a szem­közti házakat. Fényképezek, de gépem lencséjét ezúttal nem az Operaház, hanem ezek felé a házak felé fordí­tom. Nézzük csak, mi min­dent hirdetnek itt, Párizs — sőt sokak szerint a világ — közepén: Mercedes-Benz (autó), Suchard (csokoládé), Grand Marnier (likőr), Laro­usse (szótár), Bata (cipő), 1958. évi szén-kölcsönjegyzés (!!), hogy csak a legkiemel­kedőbbeket említsem. Nappal is elárasztják, be­borítják a házakat, hát még este, amikor kigyulladnak! A plakátok pedig minden szabad helyet beborítanak. Az épülő házakat kerítés ve­szi körül, ezek mindenütt tele vannak plakátokkal. De lényegesen kevésbé „stilsze- rű” helyeken is felbukkan­nak. Végigmegyek a Rue de la Paix-n, a Béke utcán, a „pá­rizsi Váci utcá”-n, és meg­csodálom a híres Coty és Cartier kirakatát. (Előbbi illat­szer-, utóbbi ékszerüzlet.) S akkor egyszerre megpillan­tok egy plakátot. Mosolyog­nom kell, mert eszembe jut egy barátom levele, amelyet olaszországi útjáról írt. Lel­kendező szavakkal emléke­zett meg a milánói dómról, majd hozzátette: „Mellette, mint valami felkiáltójel, óri­ási fogpasztareklám. Micso­da ízlés(telenség)!” Nos, most nyugati utazásom során én is megtaláltam az én fogpaszta­reklámomat, Párizsban, eb­ben az „előkelő” utcában. Két plakát egymás mellett* óriási tubus, női arcból ki­villanó hófehér fogak és „Vademecum” felirat... Gyor­san elő a fényképezőgéppel! Persze úgy állítom be, hogy háttérben látni lehessen a Vendome tér híres obeliszk- jét. Utazom az ilyen groteszk- ségekre. Egy más alkalom­mal sikerült olyan felvételt készítenem, amely az „Arc de Triomphe”, a Diadalív és a „Gitanes” cigaretta pla­kátja közötti „összhangot’* szemlélteti. A régi szállodában Néha rászánok egy-két órát arra, hogy emlékeim után menjek. Roule-i Szent Fülöp templománál lakom most, a „Faubourg Saint Ho­noré” utcában, amelynek nemcsak a neve ilyen hosz- szú, egyébként is Párizs vég nélküli utcái közé tartozik. Ha elsétálok rajta felfelé, a Ternes tér után utcám egye­nes folytatása a Ternes út, s ennek egyik sarkán lak­tam annak idején a Pierre Demours utcában... Ide ok­vetlenül el kell mennem. Pár centiméter a térképen, s az út valóban nyílegyenes. Ké­nyelmes léptekkel fél óra alatt elérem a Ternes teret, ismerős környék! Még tíz perc, s ott a sarok, a szál­loda... Tegnap laktam itt? Hogy is volt? A taxi meg­állt a szálloda előtt, bemen­tem... Csomagjaimat kint hagytam, egyelőre... Hatal­mas. testes férfi szólított meg: -„Vous désirez, jeun’ hőmmé?”. Mit óhajt, fiatal­ember?”. S azután itt lak­tam tíz hónapig, a ferde mennyezetű padlásszobában — az volt a legolcsóbb... Átmegyek a kis kerten a hotel előtt, belépek a hall­ba... Kis sovány férfi szólít meg: „Vous désirez, Monsie­ur?”. „Mit óhajt, uram?” Mintha álomban járnék; nem vártam, hogy megszólítanak. „Itt laktam...” — dadogom, de mondhatom, roppant el- fogódott hangon”. És elve­szített valamit nálunk, uram?” — kérdi az emberke. Erre magamhoz térek már és tré­fásan válaszolok: „Igen, saj­nos. A fiatalságomat vesztet­tem el”. Franciávál akarok szellemeskedni? Persze a rö- videbbet húzom: „No, de uram, miért nem írt, hogy elvesztette? Haladéktalanu ön után küldtük volna, s akkor ma is ifjú volna még” Tessék? Hogy én... no, err inkább nem válaszolok. Ezzel szemben előadom ké­résemet: szeretném megnéz­ni régi szobámat. Hányas volt? A legfelső emeleten a sarokban, ferde a meny nyezete... „Ó kérem, szíve­sen.” A *,patron” leakaszd egy kulcsot, beszállunk a liftbe és megyünk felfelé.. Már meg is érkeztünk. Ak­kor mintha magasabban lel volna... Azután benyitunk a szó bába. Szép, világos, tágfa1 hotelszoba. Akkor, minth kisebb lett volna... Az ágyra pillantok; az pedig minth szélesebb lett volna... Az­után megállapítom, hogy >- szekrény kopottabb volt, f szék rozogább, az asztal job­ban repedezett. És ferdéb volt a mennyezet.«

Next

/
Oldalképek
Tartalom