Szolnok Megyei Néplap, 1961. november (12. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-07 / 263. szám
« SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1961. november 7. Miért hanyatlik Szolnok labdarúgó-sportja ? Fenti cím alatt jelent meg lapunk október 27-i számának sportrovataban Rontó Antal szolnoki lakos vita cikke. Már eddig is többen válaszoltak rá. Az alábbiakban ezekből közlünk részleteket. Dr. Réti Ferenc szolnoki lakos a következőket írja: A — A megyei és városi sportvezetőkben látja a hibák fő okát. Véleményem szerint ennél is jelentősebb kérdés a játékosok öntudata, illetve nevelése. A labda- lúgás főszereplői nem a vezetők, hanem maguk a játékosok. Az élet minden területén csak azok tudnak eredményt felmutatni, akikben megvan a megfelelő hivatásszeretet. A lebdarúgásban ennek az erkölcsi erőnek, erénynek sokszorosan meg kell lenni. A vezetés erénye pedig elsősorban csak az lehet, hogy ennek az elvnek rendeli alá magát.. — Egy másik, igen fontos kérdés az erők egyesítése. — Nem könnyű feladat ez azért sem, mert a két leginkább számításba vehető egyesületnek régi, szilárd keretei vannak. Mégis alapos elemzés és felkészülés után foglalkozni kell e keretek feloldásával. Egy olyan megoldást kellene megvalósítani, amely a játékosokat, a vezetést és a szurkolók seregét egyaránt tömöritené. De lehetőleg az eddigi bázis fenntartásával. Véleményem szerint ez elősegítené annak a célnak elérését, hogy Szolnokon ismét NB I-es csapat lehessen. Koncz Tibor, a Szolnoki Vörös Meteor SK elnöke: — A labdarúgók számát tekintve, az utóbbi években jelentős növekedés tapasztalható. Ugyanez a helyzet a szakosztályok terén is. Szolnok város labdarúgó- sportiát, felsőbb szinten a MÁV. az MTE és a Kinizsi képviseli. Ha ezt a három egyesületet viszonyítjuk? a számarány alakulásához, akkor megállapíthatjuk, hogy több alsóbb osztályú csapatnál is jelentős játékos-tartalék van. Az erők elosztása terén azonban nem a legkedvezőbb a helyzet. Gondolok itt arra, hogy a szövetségek megfelelő átirányítással, tehetséges fiatalokból megfelelő utánpótlást tudnának létrehozni Szolnok város minőségi labdarúgása számára. — Ennek azonban gátja jelen pillanatban a klubérdekekhez való helytelen ragaszkodás, mely akadályt gördít a tehetséges játékosok megfelelő csoportosítása elé. — Szólni kell a szakvezetésről is. Itt kívánok foglalkozni az edzők gyakori cserélődésével, külö- , nősen a MAV-nál és az MTE-nél. * Ennek következtében égy év alatt 1 több ólkatommal is különböző j nézetéknek megfelelően alakul a j csapatok összetétele, stílusa és játékfelfogása is. Korántsem akarom azt mondani, hogy egy edző, vagy szakvezető részére végleges állást biztosítsanak egy csapatnál. De egy bizonyos, hogy eredmények eléréséhez bizonyos időt biztosítani kell számukra. Halász Gyula szolnoki lakos: — Ez év tavaszán a megyei bajnokságban a Szolnoki Kinizsi, az NB ill. délekeleti csoportjában a Szolnoki MTE, az NB II. keleti csoportjában a Szolnoki MÁV a bajnokság legjobb várományosai voltak. A döntő szakaszban azonban mindkét NB-s csapatunk visszaesett. Ez törvényszerű nagy csalódást, elkeseredést okozott. Sajnos, be kell ismerni, hogy az elsődleges és közvetlen ok az egész vonalon az utánpótlás gyengesége. Kiderült, hogy a finisben egyik egyesületnek 6em volt megfelelő tartaléka a kiesett, 6érült, vagy eltávozott játékosok pótlására. A másik ok pedig az volt, hogy az egyesületi vezetők a döntő szakaszban nem érezték maguk mögött az egész város sporttársadalmának együttes és határozott támogatását, így elbuktunk az utolsó akadályokon. — Mi lehet a tanulság, és mi legyen a jövő útja? Ahhoz, hogy Szolnokon újra NB I-es csapat tegyen, elsősorban a város vezető szerveinek ilyenirányú döntésére és gyakorlati elhatározására van szükség. Enélkül a mai öldöklő versenyben nem tudjuk sem az erők összefogását, sem a játékosgárda felfrissítését, sem az utánpótlás tervszerű és folyamatos biztosítását megvalósítani. Szerdai sportműsor labdarúgás Szolnok MÁV—Szolnoki ; MTE barátságos" 'mérkőzés, ;Szolnok MÁV pálya, 14.30. KÖZLEMÉNY Szolnok és Csongrád megye felnőtt és ifjúsági asztali te- J \ nisz csapatainak találkozója ' • technikai okok miatt el-1 ; marad. j úi ifjúsági filmek ■ A csehszlovák film rendezők az utóbbi időben nagy figyelmet for- 1 dítanak a fiatalok életének film- revitelére. Antonin Kahlik rendező „A fiatalok napjai”, Vlagyimir Dclong pedig „A fiatalok bányája’* címmel készített filmet a fiatalok életéről. Az evezősök életét „A nyugtalan víztükör” című film mutatja be. A „Tízen voltunk” című film háborús történetben örök fti meg a fiatalok helytállását. A testnevelési főiskola hallgatóinak életéről „Az ördög naplója” című film számol be. iiiiiiiiiimiiiimftmiiitiiHipiiiiitttfifiHittttti Helyesbítés Lapunk vasárnapi számában megjelent „Ahol becsapják a vendégeket” című cikkünkben értelemzavaró hiba csúszott be. A helyes szöveg Így hangzik: ... az AKF a szolnoki járási j fmsz öt vendéglátóipart dolgozó- j lát 100—500 forint pénzbírsággá] sújtotta. 4 lelkes Kinizsi megszerezte \ az egyik pontot Szolnoki MTE—Szolnoki Kinizsi 0:0 Szolnok, MTE pálya, 800 néző, vezette: Spitzer. MTE: Solti — Wilisch, Karakas, Zalai — Papp IT,, Sári — Bosnyák, Bánhidi, Papp, Pallai, Cs. Farkas. Edző: Szántó József. Kinizsi: Kóródi — Mátyus, Szabó, Germán — Márton. Sokvári — Gajdos, Géczi II., Kolláth, Gazdag, Gyémánt. Sáros, csúszós talajon játszotok le vasárnap a találkozót. Az MTE lendült először támadásba már az első percben Bánhidi távoli nagy lövését hárította bravúrral Kórodi. Egy ellen+pmadás végén Sokvári kapu mellé lőtt. Az MTE csatároknak nem sikerült semmi. A lelkes- Kinizsi védők minden támadást visszavertek. A 35. percben Bánhidi magasan kapu fölé lőtt. A 43. percben az MTE kapujától mintegy 17 méterre szabadrúgáshoz jutott Kinizsi. Kolláth kapuraívelt labdáját azonban Solti hárította. Szünet után mindkét csapat nagy lendülettel támadott. A 47. percben Bosnyák kapásból kapura ívelt labdája mellé szállt. Az 55.. percben nagy kavarodás volt a Kinizsi kapuja előtt. A labda a kapufáról vágódott vissza, de a Kinizsi védőknek sikerült mente- niök. Nagy nyomás nehezedett az élelmezésiek kapujára, de az MTE csatárok nem boldogultak a Kinizsi védőkkel. A 6«. percben egy támadásnál az MTE hálójába került a labda, de a játékvezető les címén nem adta* meg a gólt. Hallatlan lelkesedéssel játszott ekkor a Kinizsi. Ennek meg is lett az eredménye, mert megakadályozták az MTE csatárokat a góllövésben. Inkább küzdelmet, mint színvonalas játékot láthatott a közönség. Ennek egyik fő oka volt a csúszós, vizes talaj. Az MTE csatárok nem tudtak kibontakozni a jól záró Kinizsi védelem mellett. Az élelmezésiek hatalmas lelkesedéssel játszottak és rászolgáltak az egyik pontra. Jók: Karakas, Sári, Zalai, illetve: a Kinizsi minden já'ékosát dicséret illeti lelkes és odaadó iátékáért. P. I. RÁDIÓ MŰSOR KEDD 9—10 óráig 222 méter Közvetítés a Szolnoki Szigligeti Színházból a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére rendezett ünnepségről. — Zenés randevú a Turiszt Hotelban. — Műsorzárás. SZERDA 17—18 óráig 222 méter A riporter jegyzetfüzetéből. — Még azt mondják ... Grabócz Miklós feldolgozásaiból. — Sporthírek. — Jacobi: Leány vásár (részletek). — A mezőgazdász tanácsolja. — Leoncavallo: Rajazzók (Intermezzo). — A jövő év gondjai a szolnoki Tisza Bútorgyárban. — Jászkunsági krónika. — Műsorismertetés. íz teszi Hetes llsz vállal a lakosságtól KISLA K ASÉPITÉST, teljes anyaghozzáadással vagy anélkül. — Vállal: ASZTALOS, BÁDOGOS, VILLANYSZERELŐ, ÜVEGE iö, FESTŐ, LAKATOS új munkákat és javítást. CIPÉSZRÉSZLEGE Ujszászo*. és Zagyvaré- kas községben a lakosság rendelkezésére áll úgy új MUNKÁKKAL, mint JAVÍTÁSSAL. FELHÍVÁS a pulykatenyésztőkhöz T »•»iwrer e ....... . A föld min isszövefkezetek a pulykák át. ételét a szerződésben napra meghatározták. A zavartalan átvételt csak akkor tudjuk biztosítani, ha a szerződésben kitűzött napon adják át a pulykákat a baromfifel vásárlónak! A pulykák HIZLALÁSA és az ÁTVÉTELI NAP BETARTÁSA ÉRDEKÉBEN szerződéses PULYKÁNKÉNT 5 KG KUKORICÁT otaltunb ki állami áron. Átvételig a pulykák etetését, minőségének javítását, a szállítás! időpont betartását kukoricajuttatással is segítettük. Ezért saját érdekében KÉRJÜK AZ ÁTVÉTELI HATÁRIDŐ BETARTÁSÁT. A hosszú napsütéses ősz után a tél váratlanul köszöntött a Dunántúlra. Százkilométeres sebességgel száguldott végig a vihar a Balaton partján és havazott Bakonyban. Tapolca és Badacsony- örs között élő óriásfákat tépett ki a szél ereje és másutt is fák zuhantak a vasúti sínekre. A szombathelyi MÁV Igazgatóság területén több mint ötszáz vasutas dolgozik az akadályok gyors elhárítása érdekében. A postavezérigazgatóság jejeltése szerint a Dunántúl északi részének távbeszélő hálózatában jelentős károkat okozott a vihar. A Bakony északi vidékén, szombatról vasárnapra virradóra 10 cm-es hóréteg borította a földet. A vihar sok VÁZLATOK m TÜKÖRKÉP Eső karcsú csatornán fut le Csíkokkal nedves mezőt Napokat áztat a tér színe alá Tükrözi a tetőt kapott eget. m T TÖRÖKSZENTMIKLÓSI BAROMFIFELDOLGOZÓ VÁLLALAT A/é/tia/tlcm VAROS Sorompót nyitnak szökkenni égnek Autóbusz döccen, tömötten Este kínálja már szemlénknek Neonok fürtös ragyogását. SZERELMESEM Nyitott ablakinál Szép szédülettel Képzelt arcodra hajlok. Szegedi Pál aelyen összehordta a havat is egy méternél magasabb orlaszokat képzett az utakon. A vihar a reggeli órákban tovább fokozódott és a hófer- getegben fél méternél távolabbra nem lehetett látni. A Veszprémi Közúti Kirendeltség vasárnap reggel riasztotta a gépek vezetőit és szerelőit, a reggeli órákban kiindult gépek azonban nem kezdhették meg a munkát. Az utak többségét csupán tegnap tisztították meg a hótorlaszoktól és a közlekedést akadályozó fatörzsektől, amelyeket a szél döntött le. ÍRLESZÁbUTÁS darabja forint HIRDETÉSI DIJAK: Apróhirdetés szavanként hétköznap l.— Ft, vasárnap 2.— Ft (a leskisebb hirdetés tíz szónak számit*. Keretes: 1 . hasáb szélességben mm-ként 2,56 Ft hétköznap — é« vasárnap L- Ft. Fit TÉLIKABATOK .......... LEÁNYKA TÉLIKABATOK BAKFIS TÉLIKABATOK ... 284—1040 Ft-ig 280— 650 Ft-ig 560—1040 Ft-ig Szolnok 55. sz. KERAVILL Jászberény 117. sz. KERAVILL Kisújszállás 505. sz. Vas-Műszaki Bolt Karcag Fmsz Könyvesbolt Túrkeve Fmsz Könyvesbolt Mezőtúr Fmsz Könyvesbolt Tiszafüred Fmsz Könyvesbolt Kunszeri tmárton Fmsz Könyvesbolt Apróhirdetések ALIAS AZ ALATTYANI Gépállomás, alattyáni munkahellyel felvesz egy könyvelőt és egy gépíró adminisztrátort. Fizetés megegyezés szerint. Lakást biztosítani nem tudunk. EGVEB „ALT. Gimnáziumokkal -kapcsolatos Önálló tanulószoba” szőve- gő bélyegző Szolnokon, elveszett. Használ«tót a tulajdonosa érvénytelenítette. ÉRTESÍTJÜK a motortulajdonosokat, vállalatokat, intézményekét. hogy motor javító üzemünkben a munkatorlódás megszűnt. Normális határidőre vállalunk: motorkerékpár, tricikli, kerékpár Javításokat, felújítást, Auccozást, nengercsiszolást. főtengely gör- gözést. Kérjük az érdekelteke», hogy gépeik javítását lehetőleg a téli holtidényben végeztessék el. Vasipari Vállalat motor avito üzeme. Szolnok. Malinovszki út 2. Telefon: 20—25. Csepel, Danu- viai Berva garanciális service állomás. 175-ös kiskerekü Jawa igényednek eladó. Mikes, Töröks>entmik- lós, Kossuth utca 127. FEHER műszerész, tönóiolijavs tó, műhelyét Szolnok. Kossut r térről Mahnovszki utca 3. szán alá helyezte. Hősök vérévé szemoen. Vihar tombolt aDuiiántúlon Óriásfákat tépett ki a szél — Ötszáz vasutas őrködik — Munkához láttak a hómarógépek