Szolnok Megyei Néplap, 1961. november (12. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-29 / 281. szám

Ma: KÉT HÉT A SZOVJETUNIÓBAN ☆ Téglák és milliók ☆ ikarus Alma MEGVALÓSUL ☆ A Vidra-család öröme ☆ Az új KRESZ-rol Ötezer előadás ' A TIT egészségügyi szak­osztályainak országos vá­lasztmánya kedden a Kos­suth klubban ülést tartott, amelyen megvitatta az egészségügyi ismeretterjesz­tés időszerű feladatait. Dr. Vilmon Gyula egészségügyi miniszterhelyettes, az orszá­gos választmány elnöke is­mertette az eredményeket és szólt a soron következő ten­nivalókról Második napirendi pont­ként dr. Réti Endre, az or­szágos választmány titkára ismertette az országos egész­ségügyi előadói konferenciák jelentőségét. Mind a tájékoz­tató, mind a felszólalások megállapították, hogy az egészségügyi ismeretterjesz­tés változatot tob, sokrétűbb lett. Az előadói gárdában — amelynek létszáma 3000 kö­rül van — egyre növekszik a TIT egészségügyi szakosztá­lyaiban tömörült orvosok száma. Az előadások iránti növekvő érdeklődés szüksé­gessé is teszi, hogy minél többen vegyenek részt az egészségügyi felvilágosítás­ban. Az idén az előzetes sta­tisztika szerint körülbelül ötezer előadás hangzott, il­letve hangzik el az év vé­géig. Mindinkább meghono­sodnak az ismeretterjesztés új formái, az akadémiai jel­legű előadássorozatok, ame­lyeknek programjában szak­mák szerint különböző mun­kaegészségügy! témák — pél­dául a textilmunkások, bá­nyászok, vasipari dolgozók és más foglalkozási rétegek «egészségvédelme — is helyet kapott. A nők akadémiáin a nők egészségtanáról, a család táplálkozási problémáiról, a gyermekbetegségekkel kap­csolatos főbb tudnivalókról hallanak a részvevők, ezen­kívül a termelőszövetkezeti akadémiákon és az ifjúsági előadássorozatokon is szóba kerülnek az egészségvédelem kérdései. A tanácskozáson több ja­vaslat hangzott el az egész­ségügyi , ismeretterjesztés to­vábbfejlesztésére, a többi között az, hogy a megyékben vizsgálják meg az egészség- ügyi propaganda helyzetét, s a KöJÁLL-lal s a Vöröske­reszttel szorosabb együttmű­ködésben, fokozzák az egész­ségügyi ismeretterjesztés ha­tását (MTI). fi tervező iroda munkájáról tárgyalt a megyei tanács vésrehaftó bizottsága Tegnap ülést tartott a me­gyei tanács végrehajtó bi­zottsága, melyen megjelent Csáki István elvtárs, a me­gyei pártbizottság első tit­kára. A vb. megtárgyalta az állami gondozott gyermekek nevelésének tapasztalatait és jóváhagyta a leendő gyer­mekváros beruházási prog­ram javaslatát. Megvitatta a községi tanácsok vb-ülé- seinek tapasztalatait és meg­felelő határozatot hozott Foglalkozott a megyei tanács vb. tervező irodájának tevé­kenységével. A megyei tanács tervező irodája másfél éves fenn­állása alatt jelentős eredmé­nyeket ért el. A korábbi években a beruházások ha­táridőre való teljesítését a megfelelő tervek akadályoz­ták. A központi tervező iro­dák ugyanis csak hosszú határidőkkel vállalták a tervek elkészíté­sét. A megyei tervező iroda létrehozásával lehetőség nyílt arra, hogy a viszonylag ki­sebb felkészültséget igénylő, de jelentős volument kép­viselő tervezési munkák jó­val rövidebb idő alatt és a helyi igények alaposabb fi­gyelembevételével készülje­nek el. A tervező iroda másfél év alatt nagy' fejlődést ért el. Szakkádereinek felkészültsé­ge, a technológiai nehézsé­gek megoldása nagyobb fel­adatok elvégzésére is alkal­massá teszik. Az iroda dol­gozói az építési jellegű be­ruházások értékének 43 szá­zalékát tervezték ebben az évben a megyében. Ezeknek a létesítményeknek a kivite­lezési összértéke 95 millió forintot tesz ki. A megyei tervezők 1962-ben az épí­tési beruházásoknak több mint 53 százalékát tervezik meg. A vb. megállapította, ; helyes volt a tervező iroda • létrehozása, mert a vele * szemben, támasztott igénye­■ két kielégíti, s munkáját ■ igyekszik idpben és megfele- i lő színvonalon elvégezni. A vb. ugyanakkor több : hibát állapított meg az iroda i munkájában. Az általuk el- - készített műszaki tervek nem I elég gondosak, emiatt elhúzódnak és drágulnak az építkezések Egyes beruházásoknál — a | Szolnok, Magyar úti és Só- 1 lyom úti lakás, valamint a ' járási tanács irodaház épít- ' kezésénél — többször kellett ' tervet módosítani. Ez zavar­ja a munka folyamatosságát ' és elhúzza az építkezést. Az említett hiba oka, hogy esetenként nem kellő gond­dal és lelkiismeretességgel készülnek el a műszaki ter­vek, továbbá egyes tervezők kevés kivitelezési tapaszta­lattal rendelkeznek, vala­mint túl rövid határidőket kap az iroda a tervek elké­szítésére. Ezek oda vezetnek, hogy nehézkessé válik a fix­áras kivitelezés, s csak az épület elkészülte után derül ki, hogy az épület jóval drá­gább lett a tervezettnél. , Hiba van az iroda dolgo­zóinak szemléletében is. Né­ha önálló vállalati érdekeket helyeznek előtérbe és má­sodlagosnak tekintik a nép- gazdasági érdekeket. Háttér­be szorulnak a viszonylag kisebb volumenű munkák, és a nagy létesítmények terve­zésére törekednek. A ter­vezőket nem ösztönzi a je­lenleg érvényben lévő pre­mizálási rendszer sem. A vb. javasolja az Építésügyi Mi­nisztériumnak, hogy olyan norma és prémium feltéte­leket dolgozzon ki, amelyek a kevesebb összegű és anyag- megtakarításra ösztönző ter­vek elkészítésére késztetik a tervezőket. A végrehajtó bizottság tá­mogatja a tervező iroda modern megoldásokra való törekvését. Ügyszintén az épületek modern külső' kivitelezését is. Helyteleníti azoriban a kirívó és feltűnő színezéseket. Ezek nem fej­lesztik az esztétikai ízlést sem. A vb. több fontos határo­zatot hozott a tervező iroda munkájának megjavítására. Így például elegendő időt kell biztosítani a tervek el­készítésére. Elvárja az iroda dolgozóitól, hogy szorgos munkával gondos, jól meg­alapozott terveket készítse­nek. A határozat előírja, hogy megfelelő program nél­kül ne fogjanak a tervezés­hez. A beruházó feladata, hogy pontosan meghatároz­za, mit akar építtetni és megfelelő programot bocsás­son az iroda rendelkezésére. Szükségesnek tartja, hogy a tervezők kísérjék fokozot­tan figyelemmel a kivitele­zést. Látogassák az építkezéseket és segítsék elő az építők munkáját. A tervező iroda vezetője követelje meg be- csztottaitól, hogy nagyobb egyéni felelősséggel dolgoz­zanak, ellenőrizze a rész­terveket, s a jó munka alap­ján jutalmazzon. A végrehajtó bizottság szükségesnek tartja, hogy a tervező irodán belül talaj - mechanikai csoportot hozza­nak létre, továbbá hogy az iroda fokozottabban vegye ki részét a községfejlesztési létesítmények tervezéséből. A végrehajtó bizottság megfelelő határozatot hozott az állami gondozott gyerme­kek nevelésére, a Gyermek- város létesítésére és a köz­ségi tanácsok vb-ülései szín­vonalának emelésére. Ennek ismertetésére még visszaté­rünk. — m. i. — Szerelik a portáldarut ,a szolnoki hídfeljárónál. A Ganz-MÁVAG munkásr ezt használják az új hídszerkezet előgyártási munkálata nál. A daru szerelését Cirok Balázs brigádja végzi. Az igazi út a békéhez A szovjet kormánynyilatkozat és a nukleáris fegyverkísérletek beszüntetéséről szóló egyezménytervezet nemzetközi v sszhangjából P R A G A (TASZSZ). A Szovjetunió újra magá­hoz ragadta a nukleáris kí­sérletek betiltásáról szóló egyezmény megkötésének kez­deményezését — írják a prá­gai lapok. A Rudé Právo köz­li a szovjet kormánynyilatko­zat és egyezménytervezet tel­jes szövegét, s kiemeli belő­lük azokat a részeket, ame­lyek szerint megvan a reális lehetősége annak, hogy az •általános és teljes leszerelés útján megakadályozzák a nukleáris háborút, és meg­őrizzék a békét. V A R S Ö A lengyel társadalom mély megelégedései fogadta a szovjet kormány nyilatkoza­tát. A lapok felhívják a fi­gyelmet a Szovjetunió kö­vetkezetes béketörekvésére, hangsúlyozzák annak elhatá­rozottságát, amellyel a fő cél, az általános és teljes lesze­relés megvalósítása felé tör. BUKAREST A Román Népköztársaság lakossága is helyesléssel fo­gadta a szovjet kormánynyi­latkozatot, s az atom- és hid­rogénfegyverkísérletek be­szüntetéséről szóló egyez­ménytervezetet. Valamennyi lap bő terjedelemben ismer­teti e dokumentumokat. A Scinteia hangsúlyozza, hogy az általános és teljes leszere­lés megvalósítása az igazi út a békéhez, s ho„y a genfi fa- tiácskozásoknak igazolniok kell a népek reménységét PÁRIZS Franciaországban rendkí­vül nagy érdeklődéssel fo­gadták a Szovjetunió kor­mányának nyilatkozatát és egyezménytervezetét. A ked­di párizsi lapok általában el­ső oldalaikon, nagybetűs cí­mek alatt ismertetik a Szov­A fasiszták újabb embervadászatot rendeztek Oranban Párizs (MTI). Oranban hétfőn megismét­lődtek a hétvégi véres ese­mények. A fiatal, ultrákból álló terror-csoportok ismét órákig rettegésben tartották a város bennszülött lakossá­gát. Az utcákon hajtóvadá­szatot rendeztek az arab já­rókelőkre. A hétfő esti lin- cseléseknek az eddigi jelen­tések szerint négy halálos és 12 sebesült áldozata van. Egyes helyeken a város euró­pai lakossága is szembeszállt a fasiszta terroristákkal és védelmébe vette az üldözött arabokat. Oran közelében az országút mellett két európai holttestét találták meg. Az áldozatok kezét hátrakötöt­ték, majd tarkón lőtték őket. A vizsgálat megállapítot­ta, hogy Ruiz és Criado ne­vű orani kommunistákról van szó, akiket néhány nap­pal ezelőtt letartóztattak és az egyik orani kaszárnya fogdájában őriztek. Az áldo­zatokat vasárnapra ' virradó éjjel két tiszt az állambizton- sági szervezet parancsa alap­ján vette át „további eljá­rás” végett. Az algériai ideiglenes kor­mány tájékoztatásügyi mi­nisztériuma közleményében megállapítja, hogy az utóbbi napokban a védtelen algé­riai lakosok ellen rendezett lincs-akciónak több tucat halálos áldozata van. November 29-én, szerdán egész Franciaországban nagy tüntetések lesznek az algé­riai háború azonnali befeje­zéséért, az OAS terrortevé­kenysége és a fajüldözés el­len. A francia békebizottság felhívását sok ezren írták alá. A tiltakozó gyűlések, tüntetések előkészítésében a szakszervezetek és más ha­ladó tömegszervezetek is részt vesznek. (MTI) Jetunió új, békeszerető kez­deményezését. „A Szovjetunió, hogy reá­lis lépést tegyen az általános és teljes leszerelés felé, java­solja a nukleáris kísérletek betiltásáról szóló egyezmény mielőbbi megkötését. A szov­jet kormány véleménye sze­rint Franciaországnak is részt kell vennie a tárgyalásokon” *- hirdeti az Humanité címe. Hasonlóan ír a Libération is KAIRO Valamennyi reggeli kairói lap vezető helyen és részlete­sen ismerteti a Szovjetunió kormányának nyilatkozata; és javaslatait. A lapok fel hívják a figyelmet arra, hogy a Szovjetunió Franciaorszá­got is be akarja vonni a tár­gyalásokba — kiemelik a la­pok a szovjet kormány-ny - latkojrat ama részét, amel> hangsúlyozza, hogy a nukleá­ris fegyverrel rendelkező ha­talmaknak fő feladataként „az általános és teljes lesze­relésről szóló egyezmény megkötését” kell maguk eh tűzni. (MTI) Az új török miniszterelnök ismertette a kormányprogramot Ankara (ADN). Ismét Inönü, az új török miniszterelnök hétfőn az an­karai parlamentben ismer­tette kormányprogramját. A program külpolitikai része újból kifejezésre juttatja Törökország hűségét a NA- TO-hoz, valamint a CENTO- hoz és követeli, hogy „igaz­ságosan a tagországok gaz­dasági lehetőségeinek meg­felelően” osszák el a katonai terheket. Inönü ugyanakkor kijelen­tette, arra törekszik, hogy a érvényben lévő nemzetköz kötelezettségekkel összhang­ban jószomszédi kapcsolato­kat tartson fenn a Szovjet­unióval. Síkra'szállt a nyu­gat-berlini kérdés békés ren­dezése, a nukleáris kísérle­tek megszüntetése és az ál­talános leszerelés megvalós< tása mellett. (MTI). Újabb politikai válság Dominikában Santo Domingo (AP). Továbbra sem jártak si­kerrel a Dominikai Köztár­saságban az új kormány megalakítására irányuló tár­gyalások, sőt újabb politikai válság fenyeget. A Dominikai Nemzeti Pol­gári Unió — az ellenzéki pár­tok tömörülése — felhívást intézett Balaguer elnökhöz, felszólította őt, fogadja el az ellenzéknek az ideiglenes kormány megalakítására tett javaslatait. ’ A Dominikai Nemzeti Pol­gári Unió vezetője nyilatko­zott a rádióban és közölte, Balaguer elnök vasárnap be­leegyezett abba, hogy ideig­lenes kormányt alakítsanak, amely átvenné a végrehajtó és a törvényhozói hatalmat az általános választások megtartásáig. Szeptemberben Balaguer indítványozta, hogy az ellenzéki pártok csatla­kozzanak egy koalíciós kor­mányhoz. Az ellenzéki cso­portok akkor ezt a javaslatot elutasították. Feltételeik is­mételt részletezésére és az említett felszólalásra most azért került sor. mert a kor­mány részéről újabb javaslat történt af koalíciós kormány megalakítására. A Domini kai Nemzeti Polgári Unió vezetője kijelentette, hog} amennyiben Balaguer elnök visszautasítja az ellenzék fel­tételeit, a haladó pártok to­vább folytatják a harcot cél­jaik megvalósításáért. Hírügynökségi jelentések szerint újabb sztrájkhuilám fenyeget. A szovjet ipari küldöttség Angliában London (TASZSZ). Szoldatov londoni szovjet nagykövet vasárnap este fo­gadást adott az Angliában tartózkodó szovjet ipari kül­döttség vezetőjének Rudnyev miniszterelnökhelyettes, a tudományos kutatómunkákat egybehangoló állami bizott­ság elnökének tiszteletére. Lord Kilmarnock, a Lon­doni Kereskedelmi Kamara elnöke hétfőn villásreggelit adott Rudnyev tiszteletére. A villásreggelin mondott be­szédükben mindketten hang­súlyozták, hogy kívánatos a szovjet—angol kereskedelmi és tudománvos-műszakl kap­csolatok fejlesztése. (MTI) VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKI * * XII. évfolyam, 281. szám. . Ara 50 fillér 1961. november 29, szerda. WMflBCTESgdX'; ff."' - -jXIGK: .Jfc-V,. ■-? ..’A'.'-W.rr'r.’"- 'rv "i"" su ' ’.'i/» .'"-t . —k? »T jewmi ; • t tt' ■Ljujuwjfc

Next

/
Oldalképek
Tartalom