Szolnok Megyei Néplap, 1961. november (12. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-26 / 279. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 196l< november 2Ä. A nagyravágyó asszony Színes olasz-francia film Oláh Sándort 1923-ban születtem Zalaegerszegen, de a gyermekkoromat Öcsödön töltöttem eL A középiskola befejezése után Budapesten mezőgazdasági mérnöki, majd Keszthelyen mezőgazdasági tanári képesítést szereztem. Tíz évig tanítottam kezdetben Szeghalmon, Békés megyében, majd Fertődön, Győr—Sopron megyében. 1958 óta Budapesten élek, ahol a Parképítő Vállalat kerttervező mérnöke vagyok. Első versemet tíz éves koromban írtam és nyomtatásban először 1940-ben jelentettem meg. írásaimat rendszeresen 1957 óta közük. Verseken kívül novellákat és rövid humoreszkeket is írok és jelenleg egy falusi tárgyú regényen dolgozom. Érdeklődési körömet az általános emberi jólét és szépségen kívül az új típusú falu kialakulásának problémája tölti ki. A tanya, a szél és a költő •„A Rancourt Foszforbánya R. T. elnöke, Georges Rancourt és felesége, Dominique Rancourt egy vadászat alkalmával ismeretlen módon baleset áldozatai lettek...” Ennek a balesetnek a részleteit ismerjük meg a Francois Ponthier regényéből készült filmben. Polinézia színes, buja világában játszódik a dráma. Tahiti foszforbányái kitermelése engedélyének megszerzése a cél. Az izgalmas szépségű párizsi asszony, Dominique Rancourt gátlás nélkül tör a cél felé. Bár szereti férjét, mégis a kalandor Bucaille szeretője lesz, és az első együtt töltött éjszaka utáni reggelen hidegen közli szeretőjével: becsapta, kijátszotta, elkaparintotta orra elől a bánya engedélyeit. Láttad a lehajtott fejű tanyákat a porlepett utak mellett? A tikkadt és magára hagyott ■ szilvafák alatt, A kopaszra vedlett udvaron, Ahol a száraz katángkóró És a pergő ördögszekér Bokázik dühödten a szélben? A gyalogutat senki se járja; Benőtte a vadzab és az árpa. A TANYA Fedél voltam, ha szakadt hetekig a kegyetlen eső, De már a roncsolt nádtető Széles sebét nem fedi senki be. A SZOBA Otthon voltam, ha nyargalt a hideg szél és a gyerek, Zsivajgott a meleg Kemence sutban. A vastepsi fekete ölében sült az oldalas... A KEMENCE Horpadt oldalam már lukas És nem süt bennem senki kenyeret. AZ ABLAK Kitört karikámon a szél fütyürész be kacagva. Repedt szilkében a 1 éri hagyma, A muskátli nem bámul a napra, Ha piros ingben köszönti a hajnal A bágyadt Fényben fázó sovány akácfákat. A KŰT Fejet hajtó ostorom lázadt Dühvei karját az ég felé veti. Hűs italom többé nem meri Senki a kopott favederrel. AZ EGÉR Csak én élek itt, és a lusta csend, Az ember már régen messze ment.* A SZÉL a És én, Hihiiii ...... Hihiii ...... Ak ár a bomlott ördögök, Döngetem dohos faladat, Hogy kínjában belenyöszörög. Majd tavasszal, Ha jönnek a répaegyelők, S bekiabálnak repedt ablakodon; Te csak vakon És üresen huhogsz vissza. Kihűlt faladból berekedt. Hideg hörgésre futja. Legfeljebb a fáradt Traktorosok vetnek ágyat Gödrösre kopott, És a többé soha nem mázolt agyagpadlón, Ha surrog a sebes zápor a tarlón. De én bontalak kegyetlenül. Letépem kócolt nádtetőd, S rádverem a tavaszi esőt, Hogy összeomolj és por legyél, És sár, ami voltál, fekete Föld. Az éhes eke Elsimítja bedőlt faladat; Két •év, tíz év és csak a megmaradt Akácfák tudják, hogy éltél valaha*. Hihiii...... Hihiii...... Meg roggyannak az elázott falak, És szétroncsolom a görbe hátadat...*. A KÖLTŐ Döntsd össze szél! A piros-tetős romantikából Kigyógyult régen már a költő. Az eljövendő emberöltő Ne ismerjen száműzött életet. Döntsd össze szél! A címet fiatal irodalomtörténészeknek abból a valóságos szellemi kincstárt jelentő gyűjteményéből vettem, melyben a huszadik század érdekes szellemi dokumentumaiként halmozódott össze K. Csabai munka- közösség gyűjtésében olyan érdekességek sorozata, mint az első magyar kulturális szociográfia, amely számot ad összefoglalóan íróink, művészeink helyzetéről, tengődé- séről és vergődéséről nemcsak a Horthy-korszakban, hanem még azt megelőzően, a „boldog békebeli időknek” nevezett ferencjózsefi időkben is. Aztán ebben a többezer oldalas gyűjteményben van feldolgozva egy évszázad irodalmi pereinek, vitáinak története. Majd „A cenzúra törölte” címszó alatt megtaláljuk a legizgalmasabb olvasmányként, hogy milyen szellemi csonkítást végzett nálunk mind a cs. és kir., mind a Ilorthy-féle cenzúra plajbásza, mely az értékek legjavát irtotta ki évtizedeken keresztül irodalomból, sajtóból egyaránt. Megtaláljuk az „Irodalmi titkok” gyűjteményeiben a tématárt és irodalmi szótárt, az első kísérletet a világ- irodalom témánkénti rendszerezésére. „Elsikkadt tervek” címen összegyűjtötték irodalomtörténészeink azoknak a szellemi alkotásoknak jegyzékét és egy detektívregény izgalmaival vetekedő történetét, amelyeket a Horthy- korszak elkoboztatott. elsüllyesztett. Köztük például új tudományágakat, mint az irodalomtervezés és témakutatás, amelynek bevezetésével Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter „fedezet hiányában” egyszerűen nem is foglalkozhatott abban az időben, amikor József főherceg és Pékár Gyula dilettáns munkáit díszkiadásban adatta ki. A gyűjtemény valamennyi részlete között talán a legérdekesebb a Siratóének ciklus, azoknak a gyászhre- szédeknek, könnymeleg megemlékezéseknek sora, amelyekkel íróinkat, művészeinket, tudósainkat temette egy rendszer, amely életükben úgy viselkedett, hogy minél előbb sor kerülhessen ezeknek a komor pompájú, fül- . ledt, gyászterhes, jelzők sikolyaitól éles gyászbeszédek elmondására. Micsoda pompázatos, tömjénfüsfös, köny- nyekben fürdő, önvádat sikoltó mondatok szakadtak fel ilyenkor egy Krúdy, Móricz, Karinthy vagy Kosztolányi ravatalánál, jelezve, hogy az a kor, ha életében kutyába vette is az írót, halálában nagyon meg tudta siratni, és ha élni nem is hagyta, temetni szépen tudta. Ebből a hatalmas gyűjteményből közlünk néhány Szolnok megyei vonatkozású részletet. » » * A lázadó ember' Szolnokon Nagy Lajosról van szó, erről a letűnt rendszerben méltatlanul háttérbe szorított kitűnő íróról, aki mindig szívesen jött haza ebbe- a megyébe. 1931 végén több. mint két hetet töltött Szolnokon, később kiadott „Három magyar város” című szociográfiájához gyűjtögette a szolnoki adatokat. Milyen érdekes lenne ma ennek a jórészt feledésbe hullott könyvnek, melynek megjelenésekor Bálint György, mint új műfajnak örvendezett, az adatait egy mai újságírónak kézbe vennie és szembe állítani vele: a Horthy-idők akkori Szolnokjából mit alkotott a nép állama. Szóval Nagy Lajos 1931 végén jó két héten keresztül élt Szolnokon. Gyűjtögette az adatokat könyvéhez, szóba elegyedett az emberekkel, esténként pedig összeült néhány ismerőssel és megbeszélgették a bizony eléggé komor világ dolgait. A fanyar humoráról közismert írónak két anekdotáját jegyezték fel ebből az időből. Egyik úgy született, hogy a kultuszminiszterrel kapcsolatban Szolnok egyik festője megjegyezte, hogy nagyon szűkkeblűén viselkedik velük szemben és mikor a város egyik képviselője szót emelt érdekükben, meglehetősen lekicsinylő kijelentéssel utasította vissza. Irodalmi titkok — Nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani az egésznek öcsém — legyintett Nagy Lajos. — Attól még te világhírű festő is lehetsz — biztatta a fiatal művészt. — Megnyugtatlak, Rembrandttól sem volt elragadtatva a minisztere... És Rembrandt nevét mindenki ismeri, de mit gondolsz, hányán tudnák megmondani, ki volt Rembrandt korában a holland művészetügyi miniszter? A másik anekdotája arról szólt, hogy a Lipótmezőn az elmegyógyintézet egyik ápoltjától megkérdezték: — Sokan vagytok itt? — Igen — felelte. — Jó néhányszázan, mindnyájan elmebetegek. Aztán lemutatott a város felé, Budapest irányába: — De ott lent még sokkal többen vannak... Azok ott a bolondok. A lázadó ember társaságban csodálatosan derűs tudott lenni s mindenre volt valami találó, olykor éles megjegyzése. Nagyon nehéz élete volt ezekben az években. Hiába írta értékes novelláit, regényeit, a polgári lapok nem közölték azokat Egy kis könyvesboltja volt, abból tengette életét. 0 * • „Kisújszálláson tanultam meg44 Most pedig egy Móricz Zsigmond önvallomást veszünk elő K. Csabaiék gyűjteményéből. A címe önvallomás. Sehol nem jelent meg ez a mélyről felszakadt kis Móricz írás, mely szinte keresztmetszetét adja az író életének. Az írás alatt ott áll: Kisújszállás, 1935. Mélyről zengő hangon sorolja fel benne a nagy magyar író élete stációit. Alább közöljük az ismeretlen kis írást: • • • ötvenhat éves vagyok, tehát nyugodtan tekintek visz- sza félszázadra. Viszont le kell számolni vele, hogy a következő félszázadra nem kell programot csinálnom. Az elmúlt századfélre sem csináltam programot: ma ötven éve vittek iskolába. Nem én vittem magamat. Ha én, „a mai eszemmel” határoztam volna el. hogy hol lépek be az általános tankötelezettség kikerülhetetlen kényszere miatt az elemi iskola első osztályába, nem bizonyos, hogy Csécsét választottam volna. Szatmár megyében, ahol az öreg Kaddai volt a tanító, aki oklevelét a gyalupad mellett nyerte. De már ezzel el is felejtettem az élet programszerűségét: aki így rendezte a dolgot vagy tudta, vagy nem, nekem mindenesetre örömet szerzett azzal, hogy módot adott rá, hogy a tiszta, cseppentett paradicsomkertet érezzem itt magamban: ez a Csécse nevű kicsi falu. ragyogó napsütésben, gyümölcsfa erdőben, szőke Tisza fűzfás kanyarodójában állandóan úgy él bennem, mint a föld egyetlen boldog szigete. Hatvannégy ház van benne, de mind a hatvannégyben csak csillogó szemek és kacagó szájak bámulnak rám ötven év angyali közelségében. A tegnapi napot nehezebben tudnám rekonstruálni, mint ezt az ötven év előtti kis világot: a tegnapra még nem gondoltam, de azt már annyiszor megírtam, hogy könyv nélkül tudom. Csécse: ez tehát az őstalaj. Milyen különös, csak hat és féléves koromig éltem ott s ötven év óta úgy só- várgok vissza, mint Ádám a paradicsomkertbe. Ami ott volt, az mind szép volt, jó volt, ami azóta lett, az már homályos, borús, setét, nehéz, csak itt-ott akad valami MOZAIK Rádióbemondók újszerű sztrájkolási módszere Az argentin rádióbemon- |dók új módszert találtak, Jhogy hatásosan alátámasszák «bérköveteléseiket. Elhatároz- Iták, hogy nem lépnek ugyan ( sztrájkba, de ezentúl a reklámszövegeket olyan unottan és egyhangúan mondják |be a mikrofonba, hogy több $ iparvállalat már ennek következtében felbontotta szereződését a rádiótársasággal. (A „Schweizer Illustrierte” - bői) A rossz csizmás iskolás J gyerek } Esőben-hóban ne tapossa ♦ A hosszú kilométereket. Döntsd össze szél! A párabundában megnyúlt testű Lovak a szennyes habcsipkéjű Hámba bedőlve többé soha Ne vigyenek anyát a falubaj Kínt morzsolva gyermeket szülni. Döntsd össze szél! S tárd ki szélesre anyás, meleg j Szárnyadat falu. Minden * gyermeked Térjen vissza védő oltalmad alá. S váltsd be az aranyat csengő Ígéreted boldog mosolyra; • Hadd tekintsen büszkén a % piros t Ingben lépő boldog hajnalokba, _ « A felragyogó új élet felé...t Tömeges tiltakozás az olasz fümeenzura ellen Róma belvárosában a napokban tömeges tiltakozás zajlott le az olasz filmcen- zura ellen. Egy római belvárosi moziban az írók Európai Közösségének rendezésében zártkörű vetítésen szándékoztak bemutatni a „Ne ölj” című antimilitarista filmet, melyet vitának kellett volna követnie. A francia Claude Autant- Lara rendező velencei díjjal kitüntetett filmje iránt akkora érdeklődés mutatkozott, hogy Róma rendőrfőnöke jobbnak látta betiltani a háborúellenes film vetítését. A római mozi előtt külföldi diplomaták, újságírók és neves filmsztárok gyűltek ösz- sze, de nem engedték be őket a moziba. A tömeg felháborodott tiltakozásával szemben a rendőrök arra a fasiszta időkből származó rendeletre hivatkoztak, amely szerint a mozikban kizárólag filmeket szabad bemutatni, de vitaestet rendezni tilos. (DP A) — ÚJ MŰSORRAL KÉSZÜL az újszászi irodalmi színpad. Nagysikerű november 7-t bemutatkozása után most Európa, vigyázz! címmel szerepeink az irodalmi színpad tagjai. A szükséges irodalmi és történelmi anyag válogatását már megkezdmegnyugtató, de azt is rögtön beborítja a gondok fátyla. Istvándi: Szatmár megyei kis falu: itt tanultam meg sírni. Debrecen: Itt tanultam meg a kenyérkeresethez nehéz mesterségét tizenkétéves koromban. Sárospatak: itt tanultam meg, hogy a pedagógus a diáknak született ellensége. Kisújszállás: itt tanultam meg, hogy az iskolai tananyagon túl is van valami. Valami, aminek neve: emberség. Debrecen újra: akadémia: itt tanultam meg, hogy nincs semmi más, csak az én. Budapest: itt tanultam meg, hogy az énnel be lehet lépni a Mindenbe, az emberiség körébe. 1900 óta Budapesten élek. Huszonegy éves voltam, amikor bemenekültem ide. Valósággal menekülés volt. És itt kapcsolódik bele életembe a kor, melyben ez az élet folyt. 1900 táján annak, aki író akart lenni, a magyar vidéken semmi lehetősége nem volt. Író számára elképzelhetetlen volt, hogy a vidéken a legszerényebb életet, sikert és munkaterületet is megtalálhassa. Hiányzott a nyomdafesték, az olvasó és a kritika. Egy olyan alvó szellemiség vette körül a vergődő fiatal írót, amelyben csak elaludni, beszáradni vagy megőrülni lehetett. Mindnyájan, akik mozogni éreztünk magunkban valamit — még ha az a valami giliszta volt is, Mikszáth szerint — úgy tekintettünk Budapest felé, mint a pásztorok a betlehemi csillagra. Az sem program volt, hanem irodalmi törvényszerűség, hogy1 a „fővárosba” kellett jönnöm. Az talán inkább hasonlított a programszerűséghez, hogy viszont nem akartam gyökeret verni Budapesten. Csécse örökre megbabonázott, a „jó embert” csak falun éreztem... Budapest három évtizeden át csak szállásom volt: szakadatlanul kijártam innen falura, vadvirágot, szénaillatot, akácot szagolni, a magyar bánatot felinni. Jövőt harso- názni a századokkal elmaradt magyarnak. Kerestem elvesztett magamat, a fiatalságot; Csécsén, Debrecenben, Kisújszálláson. A század elején Budapest oly távol volt a magyar problémáktól, mint Berlin vagy Párizs. A fiatal magyar írókat megbabonázta a nemzetközi kultúra, az emberiség közössége, hogy aki idekerült s lekeféltette a port a pályaudvaron a cipőjéről — belelépett az európai prob- lématikába. Ady volt az egyetlen, aki Párizsba is magával vitte a magyar porfelhőt, ami lelke körül kavargóit, mint a menekülő bika körül a muslicák serege s én visszajártam, mint a hazajáró lélek, a magyar tájakra. Közben a kor erősen átváltozott. Üj generációk nőttek fel. A régi táblabiró-világnak utolsó mohikánjai mint bús magyarok élnek a hajdan pohárcsengéstől hangos rónákon. A tanyák szegény emberei a keskenyvágá- nyú vonatocskákon iskolába küldik be a gyerekeket s a jövő a küszöb előtt dönget. Még az írók felekezete is új világkereső lett: a mai fiatál író megtalálta a magyar sorsot s ma húszával jönnek, akiknek nem az a vágyuk, hogy kiszakadjanak a magyar sárból, hanem ezt a sarat kavarják, ebbe a sárba veteményeznek, hogy abból az emberiség egyetemes kultúrájának csíráit neveljék fel. Alig várom a következő huszonöt évet, hogy ezt a fejlődést tovább kísérhessem. Programom a jövőre a hit. hogy ez bekövetkezik. Csécse. Életem alapja az a Tisza-parti kis falu. Életem célja, hogy az a kicsi falu s a magyar „boldog ember”, a Jövő fényében boldog legyen — fejezte be írását Móricz Zsigmond. * * * Két kis írás egy nagy gyűjteményből, két megvillanó kép Szolnok megye szellemi életének nagy hagyományaiból. Kiss István
