Szolnok Megyei Néplap, 1961. november (12. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-25 / 278. szám
4 Szolnok MEGYEI NÉPLAP löűl. november 2(5. Ahol otthonra talált a sport (apróhirdetések) Sportegyveleg A labdarúgó NB llbban megyei csapataink közűi a Szolnoki MTE a Békéscsabai MÁV együttesét fogadja otthonában. Az MTE. az elmúlt vasárnap nagyszerű győzelmet aratott Jászberényben a Vasas ellen. A Békéscsabai MÁV pedig otthonában döntetlent ért ei a Jb. Lobéi együttesével. A papírforma és az erőviszonyok figyelembevételével most MTE győzelemre van küjitka. Az MTE-ben Bánhír bi szereplese elmúlt hetj sérü)e- Ee miatt bizonytalan. Bcméihető- leg vasárnapig, felépül és akkor az MTE legjobb együttesével veheti fel a küzdelmet. Biriink, hogy mind a két bajnoki pont Szolnokon marad. A Martfűi MSE a Kecskeméti TE ellen hazat pályán teszi tel a küzdelmet. A kecskemétiek az utóbbi mérkőzéseken gyengén szerepeltek. Reméljük, hogy a cipőgyár! együttes mind a két bajnoki pontot otthon tartja. A Jászberényi Vasas Békéscsabán az Építők ellen lép pályára. A békéscsabaiak jelenleg az első helyet foglalják el. Az utóbbi mérkőzések eredményei alapján hazai győzelemre van kilátás. A jászberényieknek igen jő formában kell játszaniok ahhoz, hogy csak az egyik pontot Is megszerezzék. A Jászberényi Lehel a Szolnoki Kinizsit fogadja otthonában. — Mindkét csapat javuló formában játszott a legutóbbi mérkőzésén. Ennek ellenére a papírforma a Lehel győzelmét Ígéri. Ka a Kinizsi kijátssza elmúlt vasárnapi firmáját, esetleg az egyik pontot hazahozhatja. Tekében A Szolnoki Dózsa — megnyerve két városi bajnokságot. Jogot s-erzett. hogy ri«- ‘vegyen november 25-én és 26-án az NB n- be Jutásért folyó oszályozókon. Az osztályozók küzdelmeire a . fővárosban . a Ganz-MAVAG és a Bp. Előre pályáján kerül sor a 18 megyei és a 4 budapesti bajnok, Illetve második helyezett részvételével. A Szolnoki Dózsa mindkét napon 14 órakor veszi tel a küzdelmet. A Szolnoki MTE sakkozől a Maróczy Géza csapatverseny keretében vasárnap a Bp. Vasas együttesét látlák vendégül Szolnokon. Az MTE ez év tavaszán Budapesten 7:5-re győzte le a fővárosiakat. Azóta változott a helyzet. A Vasas kitűnően rajtolt és az I—IV. forduló után a második helyen áll. Az MTE eddig két győzelmet és két vereséget ért el, s csak az ötödik helyig Jutottak el. A papírforma a fővárosiak mellett szól. a hazai környezet és a tavaszi győzelem az MTE győzelmét ígéri. Bármi Is les* a találkozó eredménye, mindkét csapat részéről éles küzdelemre van kilátás. A SZOLNOKI Alföldi Állami Áruház jelentős helyet foglal el Szolnpk város kereskedelmi hálózatában. Az áruházban mintegy kilencvenen dolgoznak. A mindennapi munka mellett még sok másra Is jut idejükből. — Részt vesznek továbbképzésben, nem egy közülük esti és levelező tagozaton tanul. De Jut Idejük szórakozásra és nam utolsósorban sportolásra is. Kilencven dolgozó közül hatvan tagja a Vörös Meteor SK- nak. Különösen az asztalitenisz és sakk örvend nagy népszerűségnek. Az áruház sakkozói és asztaliteniszezöi minden égben ott találhatók a városi alapfokú bajnokságon, ahol szép eredményeket érnek el. Legutóbb például férfi csapatuk második lett. Női együttesük a városi és a Vörös Meteor kupa bajnokságban egvaránt az első helyen végzett. Női tartalékcsapatuK pedig harmadik helyezést szerzett a Vörös Meteor kupában. Ezenkívül mlnqen évben két alkalommal házi bajnokságot is rendeznek e két sportágban. A legjobb ered n.ényt elérők részére mintegy 400—500 forint értékű tiszteletdíjat szoktak kiosztani. NEM FELEDKEZTEK EL a Kilián mozgalomról sem. Ezt bizonyítja, hogy már eddig is mintegy huszonötén neveztek be — nők és férfiak — és szorgalmasan gyűjtik a pontokat. A dolgozók tisztában vannak azzal, hogy a napi munka után szükséges felüdülés és az egészség megóvása szempontjából Is a sportolás. Ha napközben csak egy kis Idejük Is engedi, máris előkerül a ping-pong ütő, a sakktábla és máris megkezdődnek az Izgalmas csatározások. A sport iránti szeretetet példázza többek között Serfőző Lászlóné számlaellenőr helyete Is, aki az asztali- tenisz csapat egyik fő erőssége. Tagja a városi bajnokságban győztes együttesnek, s részese a női páros és vegyespáros elsőségnek is. S miközben a vállalatnál folynak az asztalitenisz csaták, Serfőzöné és a többi dolgozók Kilián Igazolványában egyre szaporodnak a vasjelvényhez szükséges pontok. Serfőző Lászlóné ugyanis a Kilián mozgalomba is az elsők között kapcsolódott be. Emellett a közgazdasági technikum esti '' tagozatán is tanul. Sőt — mint elmondotta -«• Szórakozásra, moziba- és szín* házba járásra is Jut idejéből. Kovács Imre. a cipőcszlály eladója szintén lelkes spprtQlp. Egyaránt tagja á sakk- és az asztalitenisz, csapatnak. Tavaly ő nyerte az asztalitenisz egyéni bajnokságot, valamint párosban és vegyespárosban Is elsőséget szerzett. — Zagyvarékasról jár he naponta dolgozni.. Az utazás is jelentős időt rabol el tőle: de még emellett is szívesen áldoz a sportra. Komjáti Jánosné, a vállalat dekoratőr-grafikusa egy éve dolgozik az áruházban, s ez idő alatt ő is megszerette a sportot. Legutóbb például aziránt érdeklődött a szakszervezeti sportfelelőstől, hogy hol volna lehetőség tornasportba való bekapcsolódásra. NE HTGYJE SENKI, hogy csak úgy magától alakult ki az Alföldi Állami Aruház dolgozóinak lelkes sporttevékenysége. Nagyban hozzájárult ehhez Zérez-y Máté szakszervezeti aportfelelős- nek és a áruház Igazgatójának, Héber Imrének lelkes szervezőmunkája. Mindketten személyen példamutatással járnak az élen. Ok Is aktív részesei a vállalatnál folyó vetélkedéseknek. Zérczy Máté például nem kevesebb, mint tíz éve látja el a szakszervezeti sportfelelősi teendőket — közmegelégedésre. Sikeres munkáját mindennél jobban igazolja az eddig elért eredmény. Vincze János HELYESBÍTÉS Lapunk november 16-1 számában azt irtuk, a törökszentmiklósi járási tapács elnöke az őszi megyei pártaktiván elhangzott felszólalásában vállalta, hogy ebben az évben jól megy a munka a járásban. Az említett hozzászólás a nyári megyei pártaktiván hangzott ei. ALLAS MOSÁST vállalok. Cím: Szolnok, Pillangó utca S. A SZAJOLI Földművepszövetke- ze{ felvesz ruházati boltvezetőt, valamint cukrászda vezetőt. Erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. Útiköltséget csak felvétel esetén térítünk, jelentkezni lehet az Fmsz ií-odájában, Szajol. Zalka Máté út 54. Telefon: 21. PERZSA SZŐNYEG javítással foglalkozó dolgozót felvesz a szolnoki Háziipari Termelőszövetkezet üzlete. Szplnok, Beloiannisz út 15. szám. AZ EM. Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat gépészete gőz útihenger kezelőt és lokomobil gőzkazán fűtőt keres belépésre. Jelentkezés: Szolnok, Irodaház, II. emelet 20. szoba. HORGOLO nőket és gobelin kézimunkázókat, — a megyéből, ahol nincs Háziipari Szövetkezet, — felvesz g szolnoki Háziipari Szövetkezet. Jelentkezés: Szolnok, Magyar u. 14. A szolnoki vasipari vállalat vizsgával rendelkező kazántltokét, lakatosokat ES í.SZETBGA- LVOSOKAT KERES ALKALMAZÁSRA. — MUNKABÉR MEGEGYEZÉS SZERINT. JELENTKEZES a vállalat munkaügyi VEZETŐJÉN®!, SZOLNOK. HUNYADI JANOS U. t. SZOLNOKI ipari vállalat azonnali belépés mellett alkalmaz perfekt gypre- és gépírót. Cltn a kiadóhivatalban. A TISZA Bútorgyár bádogos és lemezlakatos szakmunkásokat felvesz. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. A SZOLNOKI MÉK Kirendeltség (Ujszászl út 11) azonnali hatály- lyal felvesz férfi munkásokat burgonya prizmák földelésére. Ásót, lapátot hozzanak magukkal. Jelentkezés a fent köbeit tarnen. A BESENYSZÖGI Földműves- szövetkezet Igazgatósága szakképzett eladót vesz fel a ruházati boltjába. A felvételhez erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. FELVÉTELRE keresünk Szolnokon lakó VILLANYSZERELŐT, aki Diesel motorokhoz, agregá- torok szereléséhez ért és nagyobb gyakorlata van. Jelentkezés: Szolnok, Verseghy üti Baromfikeltető Állomáson. Fizetés megegyezés szerint. ADAS — VETFL VILÁGOS keményfa hálószoba bútor és egy nagy mázsa. 750 kg-ig mérhető, — eladó. Tlsza- földvár, Kossuth utca 65. TERMELŐSZÖVETKEZETEK figyelem I Benzinmotor meghajtású világítási áramfejlesztő dinamó "és egy 12 kalapácsos medi- gágó daráló" szövetkezetünknél eladó és átvehető. Vas- és Faipari KTSZ Szolnok, Ostor utca 1. sz. Telefon: 11—57. ROZSATÖVEKET őszi szállításra rendeljen Garamvölgyi rózsaker- té.szetétaől. Gádoros. Kérjen árjegyzéket. FÉL hálószoba bútor és toll eladó. Szolnok, Ságvári körút 6/1. Földszint 1. ZONGORA, rövid bécsi gyártmányú, páncéltőkés, körpáncélos eladó. Szolnok. Dózsa György tu. IS b. NAGYMÉRETŰ kombinált szekrény igényesnek, új állapotban eladó. Megtekinthető: Cibakháza, Öregszőlő 247. Horváth Pál. INGATLAN 15 800 Ft befizetés mellett havi részletre megegyezés szerint eladó. Szplnok, Lomb üteg 3. szitáz, nagy portával. Lakáscserével beköltözhető. — Érdeklődni: Rákóczi út 41. BEKÖLTÖZHETŐ ház eladó. — Szolnok. Tóth Ferenc vr 12. Érdeklődni: Sárkány, Tóth Ferenc u. 11. szám. EGVÉB KÉPKERETEK javítását, átara- ny ozását olcsó áron vállalom Urbán, aranyozó, Bzolnok, Ponty u. I'. szám. ETESITJUK ügyfeleinket, liógy folyó hó 29-től december- 2-ig a SZOLNOK — HEVES MEGYEI MÉH VÁLLAI, AT SZOLNOKI TELEPEN LELTÁROZÁS MIATT AZ ÁRU ÁTVÉTEL ES A KIADÁS SZÜNETEL. MÉH Vállalat Szolnok, Mártírok útja 9. A MEZŐTÚRI Földművesszövetkezet Béke Éttermében minden vasárnap 11—13 óráig ünnepi muzsika. Jó ebédhez szól a nóta. — Ebédeljen, vacsorázzon, szórakozzon éttermünkben. Kérje kedvenc ételeit. Rendezvények lebonyplítását vállaljuk. '------------ ------------ .. ■ ÁT UTAZOK figyelmébe! Ha ol csón és jól akar reggelizni, keresse fel a Kisújszállási Földmű- vesszövetkezet Tejivóját a piactér csarnoképületében, ahol forró kakaó ép kávé, valamint mindennemű tejtermék bő választékban kapható. TERMELŐSZÖVETKEZETEK és egyéni Juhtarték figyelménél — Gyapjűfonal megérkezett, utalvány ellenében december Jé-ig átvehető a GyapjúforgalmJ ki- rendeltségnél, Szolnok, Irodaház ÍII, emelet. ÉRDEMES-E pulykát hizlalni ? IGÉN! MIÉRT? 1. A termelő szerződésre pulykánként 5 kg kukoricát kap — nem gond a pulyka takarmányozásai 2. A pulyka gyorsan hízik, javul a minősége! 3. A hizlalt pulyka nagyobb jövedelmet hoz! FELHÍVÁS A MEZŐGAZDASÁGI MAGTERMELTETÖ ÉS ELLÁTÓ VÁLLALAT értesíti az állami gazdaságokat, termelőszövetkezeteket, termelőszövetkezeti tagokat és egyéni gazdálkodókat, hogy körzeti felügyelői által a megye minden községében és városában a helyileg meghirdetett napokon felvásáról az államilag megállapított hivatalos áron bármilyen mennyiségben LUCERNA, VÖRÖSHERE, TAVASZBÜKKÖNY. SZÖSZÖSBUKKÖNY ÉS PANNONBÜKKÖNY valamint egyéb, a hatáskörébe tartozó magvakat. RÁDIÓ- éj tdwirJö MŰSOR Nov. 21-től december 3-ig. ALLANDO MCSORSZAMOK; Kossuth-Rádió: 4.26: Rákóczi induló. — 4.30: Hírek. Időjárásjelentés. — 4.35-től 7.59-ig: Vidáman — frissen! Zenés műsor. —* Közben: 5.30: Hírek. Idöjárásjelentés. — 6.0«: Falurádió. — 6.35: Sport- és totóhtrek. — 6.59: Pontos időjelzés. — 7.0«: Hírek. Idöjárásjelentés. — 7.10: Üj könyvek. — Kb.: 7.30: Színházak és mozik műsora. — Kb.: 7.35: Hlrdetőoszlop. — 7.59: Pontos időjelzés. — 8.00: Műsorismertetés. Időjárásjelentés. — 8.08: Technikai szünet. — 9.59: Időjelzés. — 10.00: Hírek, lapszemle, idöjárásjelentés. — 11.50: Pontos időjelzés. — 12.00: Déli harangszó. Hírek. Időjárásjelentés. — 16.59: Időjelzés. — 17.00: Hírek. — 19.50: Jő éjszakát, gyerekek! — 19.59: Időjelzés. 20.00 Esti Krónika. Idő járás jelentés. — 21.59: Időjelzés, — 22.00: Hírek. Néhány perc külpolitika. — Időjárásjelentés. — 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 0.30: Himnusz. Utána: vfzjelző- szolgálat. Petöfi-Rádió: 5.50: Hírek. Idöjárásjelentés. — 6.00—8.00: Reggeli zene. — Közben: Kb.: 6.25: Színházak és hangversenyek műsora. — 6.50: Torna. — 8.00: Hírek. Idöjárásjelentés. 13.50: Idegennyelvű vlzjelzőszolgálat. — 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. — 16.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 18.00: Hírek. Idő- Járásjelentés. — 19.00: Hírek. Időjárásjelentés.— 21.00: Hírek. Időjárásjelentés. — 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23,15: Műsorzárás. Hétfő, november 27. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Tánczene. — 9.00: Lányok, asszonyok. — 9.20: Zenekari muzsika. — 10.10: Az óvodások műsora. — 10.30: Elhangzott műso- rainkbóL — 12.10: Könnyűzene délidőben. — 13.00: Nyugdíjasok. Részlet Szabó Pál új regényéből. — 13.20: Vidéki népi zenekarok és kórusok műsorából. — 13.53: Napirenden. — 14.00: Heti zenés kalendárium. — 15.10: Üttörö-hlr- adó. — 15.30: A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel. — 15.43: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.15: Tánc-zene. — 1T.40: Magazin. A Ifjúsági Rádió műsora. —18.05: Virginia Zeáni. Mario del Monaco és Nicole Rossi- lemeni énekel. — 18.40: Szóljon hozzál — 19.00: Könnyűzene. — 50.20: Szent Dávid Szövetsége. Rádiójáték Schumann életéről. — 22.15: Sporthfradó. — 22.30: Népi zene. — 23.10: Kamarazene. — 0.10: Filmzene. PETŐFI RÁDIÖ 14.16: Operettfinálék. — 14.40: A két postaié. Verses mese. — 15.00: Szórakoztató zene. — 16.05: A világ minden tájáról. — 16.15: Operarészletek. — 16.40. A szocialista irodalom hagyományaiból. Emlékevés Bors Lászlóira. — 17.15: Anyagbeszerző voltam. Ri- portmOsor. — 17.25: Sándor Renée és tíende Zsolt hangversenye a stúdióban. — 18.05: Szlnetár György két elbeszélése. — 18.27: Virágénekek. — 19.05: Örökké élnek. Cun Cin kinai író elbeszélése. — 19.25: Kórusok. — 19.40: Falurádió. Kedd, november 23. KOSSUTH RÁDIÖ 8.10: Könnyűzene. — 8.40: A IV. bl-ben történt. — 9.00: A Gyérmekrúdió énekszakköre. — 9.20: Téli órák — hasznos mulatságok. — 11.45: Hanglemez. — 11.50: Cisz- moll preludlum és fuga. — 19.15: Tánczene. — 13.00: Ezüstkalászos '/.övetkezetl gazdatanfolyam. — 13.20: Egy falu — egv nóta. — 3 40: Vadállatok között. Részletek dr. Dózsa István könyvéből. — 14.00: Húsz pere könnyűzene. — 15.30: A hét meglepetése. — 15.40: Népi zene. — 16.06: Megtudtuk — elmondjuk. — 17.15: Operettrészletek. — 17.40: A pásztor meg a gonosz törpe. Albán népmese. — 18.00: Vers és dal. Goethe: A Rajnánál. — 18.15: "A bydal Sándor-palotában történt. — 18.30: Tánczene. — 19.05: Horizont. Az ipari rovat műsora. — 19.25: Mozart-művek. — 20.25: Anhá, Panna, Pannika ... Zenés vizit a nagypapánál. — 21.10: EcySzer jólakni. Móricz Zsip- mond elbeszélésének rádióvá lt.o- zatá. — 21.45: Régi magyar cla ■ lók. — 22.15: Mai szemmel... — 22.25: Festmény és muzsika — 22.15: Onerettrés7letpk. — 0.10: Suk: Négy kis darab hegedűre és zongorára. PETŐFI RÁDIÖ: 14.15: Szórakoztató zene. — 15.00: Kórusok. — 15.15: Leleplezzük a természet titkait. Elet a földalatti vizekben. — 15.30: Operarészletek. — 16.05: Tánczene. — 16.40: Az érzelmek zűrzavara. Novellarész- let. — 17.00: Máj katonadalok. — 17.15: Időszerű nemzetközi kérdések. — 17.25: Boross Jolán és Varjas Anna hangversenye a stúdióból. — 18.05: Fúvószene. — 18.30: Rádióegyetem. — 19.05: Népi zene. — 19.40: Ezüstkalászos szövetkezeti gazdatanfolyam. 20.00: Követltés a moszkvai Csajkovszkij Konzervatórium nagyterméSzei-da, november 29. KOSSUTH RADIO 8.10: Qperarészletek. — 9.00: Napirenden. — 9.05: Könnyűzene. — 10.10: Uttörőhíradö. — 10.30: Kamarazene. — 11.00: Rádióegyetem. A világirodalom története. — 11.30: Népi zene. — 12.15: Anna, Panna, Pannika... Zenés vizit a nagyapapánál. — 13.00: Furcsa, de igaz történet. Szentiványl Kálmán novellája. — 1S.2O: Balettzene. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Magyar szerzők kórusművel. — 14.15: A Nap. Elbeszélés. — 14.35: Operettrészletek. — ‘ 15.10: Három rapszódia. 15.46: München nem Ismétlődhet meg! TV. vértes Éva úti jegyzete. — 16.01: Szív küldi... — 17.15: Vladimir HorotWz zongorázik. — 17.35: Az Ifjúsági Rádió vidám estie a Vasas Szakszervezet dísztermében. — 18.35: Népi zene. — 19.00: Közvetítés az Uinesti Dózsa—Aiax Amsterdam Kupagyőztesek Kupája mérkőzés rr. félideiéről, a Népstadionból. — 20.25: Tánczene. — 20.50 : 40 ezer kilométer Szibériában. Két címer története. TJtilegyzet. — 21.10: Salzburgi ünneni látékok. 1961. — ?3,no: Körmvű ban-szcrszólók. — 23.10; Radnó'i Miklós két verse. — 23.15: Könnyűzene. — 0.10: Népi muz-Uka. PETŐFI RÁDIÓ 14 40: Orosz nyelvlecke a VI. osztályosoknak. — 15.00: Táneze- ne. — 16.05: A Veréb utcai csata. Rádiőiáték. — 17.05: Zenés aián- dékmiisnr az Átlód Áramiranvftó- syár dolgozóinak. — 18 OO: Közvetítés az Uinesti Dózsa—Aiax Amsterdam Kupagyőztesek Ku- oá1a mérkőzés 1. félidőiéről a Nérvstadionből. — 18.50: zenei műsor. — 10 05: Munkásakadémia. Gvár a föld mélvén. — 19.30- Hanglemez, — 10 35: Orvosi tanácsok. — 19.40: Falurádió. CsíHörtfih november 30. KOSSUTH RÁDIÖ 8.10: Operettrészletek. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Mlcl-mackő. Mesejáték. — 9.40: Kórusok. — 10.10: Napirenden: — 10.15: Tánczene. — 10.50:-Munkás- •'kadémia. Gyár a föld mélyén. — 11 15: Zenekari muzsika. — 12.15: Népi zene. — 13-00: Ezüstkalászos szövetkezeti gazdatanfolyam. — 13.20: Orosz Júlia és Szabó Miklós énekel. — 13.50: Dal az úttö- rőnyakkéndőről. — 14.00: Tánczene. — 14.15: Gazdasági fórum. — 14.25: Egy falu — egy nóta. — 15.10: A Gyermekrádló énekszak- kőrt". — 15.30: Az Ifjúsági Rádió riportműsora. — 15.50: Lányok, asszonyok. — 16.5: A Harweyegyüttes énekel. — 16.30: Moszkvai tudósítónk Jegyzete. — 16.40: Magyar népzene. — 17.15: Hidas Frigyes: Szimfónia. — 17.40: A tanulás módszertanáról. Riport. 17.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.40: Ifjú figyelő. — 19.00: Közvetítés a Jókai Színházból. Arisztokraták. Vígjáték három felvonásban. — 22 35: Tánczene. 23.20: Zenekari muzsika. — 0.10: A Geason-zenekar Játszik. PETŐFI RÁDIÓ 14.15: Zenekari muzsika. 14.55: Nem elég. Simon István verse. — 15.00: Klasszikus operettrészletek. — 16.05: A külföldi sajtó hasábjairól. — 16.15: Schumann: Kreisleriana. — 16*.50: 1000 szó oroszul. — 17.00: Daltanulás. Frankel: A galamb. — 17.20: Gazdasági fórum. — 17.30: Mezei csokor. — 18.05: Jó erűét! — 18.20: Operarészle'ek. — 19.05: Könnyűzene. — 19.40: Ezüstkalászos szövetkezeti gazdatanfolyam. 20.00: Híres énekesek. Péntek, december 1. KOSSUTH RÁDIÓ 8.10: Heggel! hangverseny. — 9.00- Napirenden. — 9.05: Tánczene.—9.5,0: Iskolai kórusok énekelnek. — 10.10: Operarészletek. — 10.59: Lottó-eredmény. — 11.00: Vidám percek. — Kékvölgyi Vilmos írásai. — 11.15: Délelőtti muzsika. — 12.35: Operettrészletek. — 13.00: Esti keresztelő. Regényrészlet. — 13.20: Sebestyén János cemballózlk. — 13.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 14.00: Vonós tánczene. — 14,1.7: Üj élet az ősi vár tödében: Esztergom. — 14.35: Liszt: Ideálok — szimfóhikus költemény. — 15.10: Szafi bűnhődése. Jelenet. — 15.25: Muzsikáló fiatalok. — 15.55: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.25: R—61-ee riporttfv kercs. Rinortműsor. — 16.40: Bá- nyászdolok. — 17.15: Ötórai tea. — 17.45: Rádióiskola. — 18.45: Könnyűzene. — lO.ftO: Gál Anti és a többiek. Az Ifjúsági Rádió műsora. — 19.15: Téli órák — hasznos mulatságok. — 22.20: Könnyűzene. — 23.00: Operarészletek. — 0.10: Népi zene. PETŐFI RADIO 14.15: Dallal-tánceal a világ kö- rill. Elbeszélés. — 15.00: Könnyűzene. — 16.15: Zenekari muzsika. — 16.50: 1000 szó franciául. — 17.00: Filmdalok. — 17.15: A megjavult. ndöfelügyelő. Irodalmi műsor Tolnay Lajos műveiből. — 17.45: FúvAszeho. — 18.05: Nőni zene — 18 45: Ősz és tavasz. Riport. — 19.05: Operettrésrietelc. — 19.35: Pdes anyanyelvűnk. — 19.40: Falurádió. Sxombát. december 2. Kossuth rádió G.10: Népi zene. — 8 35' Lányok asszonyok — 9 13: Zenekari muzsika, — 10.10- Az óvodások műsora. — 10.30: Könnvű hangszer- szólók. — 10.55; Rádiőlskola. — 12.15: Operarészletek, — 13.00:. Mit olvassunk? — 13.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.00: Operettrészletek: — 14.15: Irodalmi publicisztikánk gyöngyszemei. Mikszáth Kálmán írása. — 14.30: Kamarazene. — 15.40: Előszóval — muzsikával. — 16.50: Hét nap a külpolitikában. — 17.10: Könnyűzenei Híradó. — 17.30: A német utakon. — 17.50: Zenei műsor. — 18.00: Gondolat. A Rádió irodalmi -hetilapja. — 18.30: Csajkovszkij: Vonósszerenád. — 19.05: A Szabó család. — 10.35: Könnyűzene. 20.25: Filmszínházunk bemutatja. Vidám műsor. — 22.15: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ 14.15: TáhCzene. — 14.55: Bélyeggyűjtők ötperce. — 15.00: Operakalauz. Verdi: Don Carlos. Ismertetés. — 18.05: Hangversenynaptár. — 16.80: Ismerkedés a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesével. — 17.05: Laítha László: Soproni képek. — 17.14: Hazám. József Attila verse. — 17.25: Beethoven összes zongoraszonáták IV. — 18.05: Operetthangverseny. — 18.45: A világegyetem ablaka. Előadás. —19 05: Népi zene. — 19.35: Orvosi tanácsok. — 19.40: Falurádió. Vasárnap, «lécember 1 KOSSUTH RÁDÍÖ 8.10: Operettrészietek. — 9.00: Erdei iskola. Mesejáték. — 9.50: Édes anyanyelvűnk. 9.55: Tánczene. — 11.00: MunkásvároSok. — 12.15: Népi zene. — 12.50: Hétvégi Jegyzetek. — 19 00: Szív küldi szívnek szívesen — 13,30: Százados szenzációk. 14.00: Mendelssohn: A-dur szimfónia. — 14.30: ír. félidő. 1 Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 15.20: Giuseppe de Luca énekel. 15 40: Nemze'kőzi kRleidoszkón. — 16.00: Könnyűzene — 16.18: Hegedűs Géza irodalmi levele. — 16-30: Uj Zenei Uíság. — 17.10: Kincses Kalendárium. — 18.10: 50 perc muzsika. — 19.00: Amiről beszélni kell. — 19.10: Tánczene. — 20.15: A RádlősZfnház bemutatóin: Slblllva barlangiában. Pas- sauth László rádlólátéka. 28.25: Bach: A fusá művészete. — 0.15: Operettkettősök. PETŐFI RÁDIÓ 8.00: A z evangélikus egyház félórái a. — 8.30: Mit hallunk a lövő héten? — 9.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 9.55: Miska bácsi lemezesládája. — 30.35: Bordeaux! fesztivál. 1961. — 11.27: Kének és szobrok közölt a Nemzeti Galériában. RinoH, — 12.20: A Szabó család. — l‘^50: Művészlemezek. — 14.15: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdasáftárél. — 14.30* Fénysugár a söté^ rndíűmábn h r-ndicuátoy Do^rnlM’bov éledből/ -- N»*bi 20nfs — 1,1.00: Gsm-sM i csődé' Rádiót•h.'.k _ 16.15* Könhvűzp ne. — 37.50? Van ín* a Nah alatt. 'Tudomártvos Híradó 1R05: Kodály: Háry Jánoc r>sdf£f-<£k négv kalandban. — 19.38: ArekéDek rivaldafényben. Színházi beszámoló. j A TELEVÍZIÓ mítuxzci Kedd, november 88. 17.30; Iskolások rpűsora: 1. 100 kérdés — 100 felelet. 2. Bujócska II. Rejt vény műsor. — 18.30: Szünet. — 18.40.- Kisfilmek kedvelőinek. Híd a Keleti Főcsatornán. — 19.00: Magyar nóták, csárdások. A Néphadsereg Művész- együttesének Népi Zenekara játszik.. — 19.30: TV Híradó. — 19.50: felnőtt játszótér. Szatirikus TV- műsor. — 21.00: Telesport. — 21.25: Vigyázat, mázolva (kieftlm). — Kb.: 21.45: Hírek én a TV Híradó ismétlése.. Szerda, november 29. 17.30: Hétköznapi taiíáoeok. Waltfr mester réceptjei. — 17.40: Tahuljúnk oroszul. Nyelvlecke kezdőknek. — 18.00: U. Dózsa Ajax kupagyőztesek visszavágója; labdarúgó mérkőzés. — 19.45: TV Világhtra’dó.:— 60.23; Vigyázz nagymama (magyarul . bészélö szovjet film). — Kb.: 22.05: Hírek és a TV Világhíradó ismétlése Csütörtök, november 30. 17.30: Kisdobosok műsora. — 18.10: A világ térképé előtt. Külpolitikai öss'zéfóglaló. —' 18.30. TV Híradó. — 18.45: Beszéigessíink oroszul! Nyeicleeke haladóknak. — 19 00: Szórakozó Budapest. Helyszíni közvetítés. Szombat, december 2. 18.00: Robin Hood kalnhdjal (angol filmsörózfit). 9. A scher- oodi asszonyok. — 18.30: A Ma- gyár Rádió és Televízió Énekkarának hangversenye a rádió VT-os stúdiójában. — 19.00: Hétről hétre. — 18.15: TV Híradó. — Í9.35: Bagdadi tolvaj. Angol film, — 21.00: Oszkár tudja . . ? 2enei rejtvényveV*seny IV. fohduló. Vasárnap, december 3. 9.30:* Üttorőhíradó. — 9.40: Ifjúsági fllínmatiné: 1. Hogyan készül a golyóscsapágy. -2. Robin Hood kalandjai (angol iflúsági filmsorozat). 4. Tuck barát- 5. Marian. 0. Az akasztó fa vendége. — Kb.: 1T.3(Í: Máiévárország—Bui- eária női fomaviadal II. része. Közvetítés a s no r t és a rnok bél. — 15.45: 48. sz. Magyar Híradó. — 15.55: A Magyar .Hirdető műsora, — 18.15: Magyarország-Bulgária ifi tornábajnokság I. része. Közvetítés a Sportcsarnokból. — — 18.00:. Könyvkötés. Koroknál Fv‘n előadása. Közvetítés az inar- művészeti Múzeumból. — 18.30: Utazás a föld körül! 1. A ..Vulkánok és geízirék birodal(na*' (kis film). 2. A kis léggömbök (klsHltnl. 19 00: É)ŐÜtság, -I 19.sík Va'särnnbt lvcbs, Aharlv j nos: Irbnoerfbá'Pt^S; — 20,00 í TU- I rh a PM i Íi n nr,v I\:\A (fittav —. 21.00 : ct-7Óra knzö Bndahccf. Helyszíni I _~oo ív Hírek. (Ä Vasvar R'S'Ué. és TcTcyÍSíÓ I t r*'*sc orváltoztatá3 Jogét fenn.- I tartia-A