Szolnok Megyei Néplap, 1961. november (12. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-22 / 275. szám
1961. november 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP a emberségből elégtelen Ülnek és beszélgetnek. A társalgóban valahogy köny- nyebben esik. a szó, mint bent a kórteremben, ahol minden-minden a betegségükre emlékezteti ókét. Körülöttük a megszokott kórházi élet zajlik, — ápolónők, orvosok sietnek el mellettük. Némelyik megáll egy pillanatra a kis csoport előtt, hogy pár szóval biztassa az elkeseredett embereket. — Nem tart már soká Tóth elvtárs. Nemsokára meggyógyul és hazamehet. — Megműtenek, doktor úr? — Lehet, hogy gyógyulása érdekében műtétre lesz szükség.Ezzel elakad a beszélgetés, Az orvos tovább megy, a beszélgetőkre pedig hirtelen nagy-nagy csend zuhan. Egy pillanatra mindannyian saját betegségükre gondolnák, vagy talán a családra, azokra, akiket sok hónapra egyedül hagytak. Tóth Antal például a mezőhéki Táncsics Termelőszövetkezet kőművese volt. Amikor felépült a gazdaság nagy kultúrotthona, megtették’ az épület gondnokának. Ügy vélekedett a szövetkezet vezetősége, megérdemli ezt a beosztást, 1951 óta együtt dolgozik a közössel, részt kér örömből-bá natból egyaránt Nyugodtan éldegélt a kis család •— Tóth Antal, felesége meg a két kislány: Kati és Erzsi. Apu jól keresett, s még házépítésre is gondolhattak ... Egyszer aztán megtörtént a baj. Tóth Antal tüdő- és mellhártya- gyúlladást kapott. Az orvosi felülvizsgálaton kitűnt: betegsége annyira elhatalmasodott, hogy kórházi kezelésre van szüksége. Több mint fél éve itt él kétségek és remények között a szolnoki Tüdőbeteg-gyógyintézetben: Nem panaszkodhat, mindene megvan. Az orvosok mindent elkövetnek gyógyulása érdekében. A termelőszövetkezet a feleségét tette meg helyette kultúrgond- noknak. Neki pedig havonként 15 munkaegységet szavazott meg a közösség. Tehát anyagi gondjaik nincsenek... K* .. azonban mégis hiányzik valami ... valami, amit pénzzel nem lehet pótolni. Az emberség! A több mint fél év alatt, egyetlen egyszer sem kapott látogatót a szövetkezetből :.. pedig sokan járnak a tagok közül Szolnokon. S nemhogy látogatót nem kapott, de még egy biztató sort sem egy hatvan filléres levelezőlapon. Senki nem érdeklődött utána aZ orvosnál: egyáltalán, ez a Tóth Antal meggyógyul-e valaha? Szinte fajó szívvel emleget egy bizonyos Kovács nevű beteget, akit az állami gazdaságból munkatársai, felettesei mindig meglátogatnak H. Szabó István bácsi (a beszélgető társaság másik tagja) nemrég múlt 51 éves. Fogatos volt a tiszaszentim- rei Haladás Termelőszövetkezetben. Az elmúlt nyáron éppen hordáskor, nagy vihar érte utol őket. Négy kilométerre volt a tanyától, így bizony bőrig ázott, mire oda ért. Megbetegedett.. « s most már ez év júniusa óta a Tüdőbeteg-gyógyintézetben várja gyógyulását, ö is több éve tagja a közösnek, éppen ezért a közgyűlés az ő számára is megszavazott 15 munkaegység jóváírást havonta: A felesége azonban — mivel hogy tanyán laknak — nem tud hol dolgoz ni. Á háztáji föld meg a 15 munkaegységnyi jövedelemből élnek havonta a gyerekkel együtt... S mégsem a pénzhiány bántja István bácsit. Hanem az, hogy nem beszélgethet egy kicsit a régi komákkal a szövetkezet vezetőségével ügyes-bajos dolgairól. Valahogy úgy érzi, feleslegessé vált létezése, nem várja őt vissza a „nagy család”; nem várja őt vissza a termelőszövetkezet .:. Pedig úgy érzi, jó munkás volt..» becsülettel dolgozott.. i Meg aztán lenne egy kérése is: szeretné, ha a földjáradékot természetben, fizetné ki családjának ez esztendőben a gazdaság vezetősége. így legalább a fejadagot biztosítaná számukra... Sorolni nem szükséges tovább. Elég, ha csak annyit teszünk az elmondottakhoz: ez a két eset csak véletlenül kiragadott példa a sok közül. A szolnoki Tüdőbeteg-gyógyintézetben a gyógyulást kereső betegek 60 százaléka termelőszövetkezeti tag, de közülük még egyetlen egyet sem látogattak meg a szövetkezetből. Közülük sokan vannak, akik messzi faluból jöttek, ahonnét gondot okoz a bejutás Szolnokra. No, de a posta az üdvözlőlapokat az ország, a világ legtávolabbi pontjairól is továbbítja. Meg aztán, talán nem is lenne nagy probléma a közösségnek. ha mondjuk, amikor a vezetőségből valaki a gazdaság ügyeinek elintézése végett Szolnokon jár, megbíznák: látogassa meg a szövetkezet betegét. Esetleg vigyen neki egy kiló almát, csak úgy emberségből. Nem'nagy összeg, és ennyit egyszer egy esztendőben minden gazdaság kibír. Emberségből — e tekintetben — elégtelenre vizsgáztak egyes szövetkezeteink. Rajtuk áll, hogy ezt az osztályozást mielőbb kijavítsák. Varga Viktória Egy év eredményei a szolnoki Ságvári Endre Művelődési Házban ANNAKIDEJÉN sok ellenzője volt Szolnokon a városi és szakszervezeti művelődési házak egyesítésének. Helytelen elméletek, szervezeti sovinizmus, anyagi aggályok egyaránt nehezítették az egyesítést. Hosszas tárgyalások eredményeként született meg a Koltói Anna úti, a Malinovszki utcai és a Ságvári Endre úti művelődési házak egyesítése. 1961 februárjától közös vezetés alatt, közös anyagi hozzájárulással működik és a gyakorlat fényesen igazolta az intézkedés helyességét. Milyen előnyökkel járt az egyesítés? Mindenekelőtt az eszmei-politikai munka megjavításával. Egységes elképzelés szerint, gondosan megválogatott műsorokkal, több, szakképzettebb vezetővel lényegesen könnyebb a művelődési irányelveket a gyakorlatba átültetni. A 15 tagú választott vezetőség, amely a tanácsok, a tömegszervezetek, négy nagyüzem és a Lenin Termelőszövetkezet képviselőit foglalja magában, jólműködő operatív szerv, amely képes a munka összehangolására. Havi rendszeres ülésein megtárgyalja a művelődési ház munkáját és a továbbiakra nézve sok gyakorlati útmutatást, segítséget is ad. (Van humorérzékük... Mint már közöltük, Anglia pénzügyminisztere nemrég IS dolláros csekket küldött Philadelphia református püspökének, aki jóvátételt követelt Angliától, amiért az 1777— 78. évi háborúban brit csapatok eltüzelték a plébánia far kerítését. Most két amerikai állampolgár 18 dolláros csekket küldött Selwyn Uoydnak a következő levél kíséretében: „Nagyrabecsüljük jó szívét, hogy saját zsebéből kifizette az egyház követelését, de mivel ismerjük Anglia kereskedelmi nehézségeit és takarékossági programját, mellékelve megküldjük a 18 dolláros csekket” Selwyn Lloyd udvariasan megköszönte az amerikaiak küldeményét, megjegyezve, hogy nem tartja helyesnek, hogy éppen amerikaiak fedezzék a britek által okozott kárt. A csekket nem akarja visszaküldeni, hanem eljuttatja az angol anyanyelvűek szövetségének. Ennek a társaságnak fő feladata a két ország barátságának ápolása! UGRÁSSZERŰEN megjavult a szakmai-művészeti vezetés. Nem oszlanak meg a jó szakemberek a három művelődési ház között. A 16 pedagógus szakkör-vezető egy- egy munkaterület kiváló ismerője, akik képesek a vezetésük alatt álló fiatalság szakmai, erkölcsi, politikai nevelésére. Hét függetlenített dolgozó látja el a vezetés és az adminisztráció sokfelé ágazó munkáját. Az előnyöket, az egyesítés kétségtelen hasznosságát a statisztika számai bizonyítják. Egyesítés előtt kilenc helyen tartottak külvárosi előadásokat. Utána ezeknek a peremhelyeknek a száma öttel emelkedett. A szemléltetés igen fontos eszköze a kiállítás, helyhiány és egyéb okok miatt csak elvétve szerepelt a művelődési házak programjában. Az egyesítés óta, nem egészen tíz hónap alatt, 24 kiállítást rendeztek a legkülönbözőbb témákból. Négy új felnőtt és négy gyermekszakkör megalakításával a körök száma éppen kétszeresére, 16-ra emelkedett, És ez nemcsak meny- nyiségi többlet! A csoportok intenzív belső életet élnek, igen alapos önképzést folytatnak. A bábcsoport munkatervében például nemcsak előadások, hanem díszlet és bábúkészítés, hangtechnikai képzés és más köri foglalkozás is bőségesen található. A MŰVÉSZETI csoportok közül öt új szerepel, köztük: szimfonikus zenekar, kamarakórus, munkás stúdió. A fejlődés illusztrálására álljon itt még néhány igen jellemző számadat. 1960-ban huszonhárom műsoros estet adott a három művelődési ház. Ez évben kilenc hónap alatt ötvenhatot. Öt ankét helyett nyolcat tartottak, a tavalyi 440 fővel szemben 1500 résztvevővel. Kétszeresére emelkedett az ismeretterjesztési előadások hallgatóinak száma. Hozzá tehetjük, hogy az új rendszer lehetővé tette, az előadások jobb megszervezését és hatékonyabb ellenőrzését Pázmány Kálmánná, a művelődési ház igazgatója szerint mind eszmei, mind anyagi vonatkozásban megmutatkoztak az eltelt tíz hónap alatt az egyesítés eredményei. Az elmúlt években azonos berendezési tárgyakat, folyóiratokat, könyveket szereztek be a művelődési házak. Ez az anyagi eszközök szétforgácsolódását jelentette. Most egyesítették a szakszervezeti és állami támogatást, emellett ésszerűen vesznek meg mindent. Megoldódott a koordinálás problémája és segíteni tudják az üzemi művelődési hálózat munkáját AZ EREDMÉNYEK most már azokat is meggyőzik, akik kezdetben ellene voltak az egyesítésnek. A számok, statisztikák, a sokszínű és sokoldalú művelődési munka eldöntötte a vitát. Azonban megyénkben nemcsak Szolnokon van több művelődési ház. A külön-külön működés a bevételi tervek mindenáron • való teljesítésére irányuló törekvés bizony még sok helyen okoz nehézséget Véleményünk szerint igen helyes lenne például Karcagon a Déryné Művelődési Ház és a ME- DOSZ Művelődési Otthon összevonása. Jászberényben is érdemes lenne fontolóra venni: ha a három művelődési otthon anyagi erőforrásait egyesítenék és egységes irányítás mellett dolgoznának tovább, mennyivel nagyobb eredményt érnének el. Ez a változás kétségtelenül nem megy egyik napról a másikra. Sok előítélet legyőzésére, sok jóakaratra, tárgyalásokra, az összhang megteremtésére van szükség. De a folyamatot feltartóztatni nem lehet. Egy helység — egy művelődési otthon szervezet! Ezt követeli a kulturális forradalom érdeke. — ht — öreg? Nálunk igen, mert: 22 éves már. Ott áll a parton, az acsarkodva fogyó Tisza fölé magasodik. Szemközt véle a nap kél. A fodrozó, még fekete folyón aranycsöppek lebegnek. Háta mögött az elszállt, munkával töltött éj setétlik. Az öreg ütász nyújtózik, csontja ropogása ide hallik. — Jó lesz így? — kérdi egy harcos. Az öreg utász csak áll, moccanatlanul, alakja felkiáltójelként rajzolódik a sötétszürke égboltra. Kettőt biccen a feje, így mondja: — Jó! — A társa, a beosztottja vigyázzba kapja magát. — Akkor jöhetnek a hossztartók? — Az öreg utász újra biccent. — Jöhetnek! — És jönnek js. Egyik a másik után imbolyog a katonavállakon. Mozgalmas, izgalmas a kép. A pontonok hátán, mint jóllakott giliszta, mind tovább nyújtózik a híd. Az öreg utász' meg elindul rajta, valami kallan- tyúkat fordít ég felől víz felé és sok részből, darabból szemlátomást születik az egysége, összedolgozott pontonhíd. Nehéz munkával jár az építés: csípős, izzadtságszagot hoz a hajnal dermesztő szele. Azután áll a híd. pontosabban a kikötőhíd, most van idő, cigarettára lehet gyújtani. Az öreg utász gyengéül a Mátrát, a tervet, az ötpercest, neki Kossuth kell. Tüzet kínál, tenyerébe rejtett lángot gyújt, látom: a taraja a markát éri, s ő nem is szisszen. Amikor kíváncsian kutatom ennek titkát, felém tárja a markát: kemény és érdes, mint az ártér szikkadt földje, mellyel másfél éve immár naponta vívja csatáját. * Ebből azt is tudom, hogy ez a rajparancsnok is sokat dolgozik. Ügy látszik, utá- széknál is minden parancsnok két személyt jelent. A? egyiket, aki parancsnokként Irányít, s a másikat, aki a parancsnoki munka végeztével egyszerű „beosztottként” vesz részt a feladatok teljesítésében. — Hát még az ilyenben — int a híd felé az öreg utász. — Mert nagyon szeretem a hídverést, de különösen a Tiszát, az építést. A Tisza meg csak hallgatja a vallomást. Ez a szépasszony már megszokta a rajongást, hallom: kuncogva fut tova. kacér halak pikkelyét -villantja. Szolnoknak, Szentesnek, Szegednek. Titelnek fut, siet, hiszen várja már kedvese: a Duna. De addig is belopódzik a telkekbe és igéző fényeket csillant — Szeretem ezt a folyót — ismétli Búza Tibor tizedes, az öreg utász. — Szeretem, mert a mi életünkhöz tartozik. Tud félelmetes ellenség lenni és adakozó jóbarát. — Hát magának adott-e valamit? Elgondolkodik. Cserzett csontos, sovány arcából ál matlanságának csillogó bizonyítéka: véresen tüzelő szempára néz rám. S a fiú elpirul. „Nem lehet azt megírni... Biztatom: — teHátha”. Mesélni kezd.' — X városban voltunk. Nyár volt, amikor olyan szép, olyan csábító ez a Tisza. A „gucsót” felemelte a víz, s vitte, egyre vitte lefelé. Hej — gondoltam —, milyen gyöng az élet, csak lenne itt valaki, nem másra, beszélgetésre, csak lenne itt egy kicsi lány. Talán tündér is van a vízen, mert kanyarodik a folyó, hát nem egy szabadvizű strand mellett úszunk el. Lassítom az iramot, s az úgy kívánt szőke-piros .lány néz felém. Beszélgetni kezdünk... S mintha már évek óta ismerősök lennénk... A strandolok meg lesnek, mint Ferkó a moziban, ahbgy mondani szokás. Azóta is megkeressük egymást, beszélgetünk és ha leszerelek, még levelezni is fogunk, mert... És elhallgat... Nézzük a hajnali fényben zölden örvénylő folyót. S keressük a tündért, a Tisza jótét királynőjét. — 'Bizony, mást is kaptam a víztől — mereng a tizedes — Ladikátkelés volt, izzasztó, káromkodtatóan kínzó feladat. A Tisza pedig csak nevetett rajtunk. És „visszavonult”: egyre-egyre apadt. Az árterület szélén nehéz, ólmos sár rekedt. Agyag: a teteje szikkadt, a belseje mint a lekvár. A csónakszállító kocsik leálltak, nincs út tovább. Meghökkentem. Most mi lesz. Ezek az újoncok nem bírják a kétkilométeres hurcolko- dást, s itt van ez a Horváth Károly honvéd... A rajból kihall egy ember, talán egy ladik... rossz rágondolni is. Am a parancs, az parancs. Továbbadom az utasítást: ladikot felemelni, és — indulj! Az embereim alig vonszolják magukat Horváth pedig... Ügy inog, mint a szeptemberi napraforgó. És elmarad. Rohanok hozzá. Érzem, csak úgy fojtogat a tehetetlen düh. Kiabálni akarok, veszekedni, már torkomon a düh — és Horváth rám emeli a szemét. Látom a homlokán patakzó izzadtságot, az erőlködéstől lilára vált ajkait, nézem a tekintetét s felfedezem benne a félelmet. Megállók, mint akit le- bunkóznak. Hát ez az ember fél tőlem?! Olyan parancsnok vagyok, akitől félni kell? És nem kiabáltam, hanem csak halkan, talán csak suttogva mondtam neki: Karcsikéin, el kell a folyóig jutnunk. Horváth Karcsi pedig rám nézett, új volt a tekintete és azt mondta: — Eljutunk, őrvezető elvtárs. És mentünk, és verejtékeztünk és átkeltünk a ladikokkal... Mert megismertette . velem a Tisza a szép szó varázslatos erejét. Megmutatta, mit tud egy gyenge ember, ha szíve és természete szerint bánunk vele. Azóta igyekszem nem kiabálni. És lám, tudom, ha felmegyek egy csillagra, rákötök egy kötelet, elhúznak engem az embereim talán a világ végéig. Ilyen folyó ez a Tisza, nemcsak szépségében, de ajándékozó kedvében is nagy. És tanít mindenkit, akinek füle van hozzá. És újra a folyót nézzük. Ki tudja hányadik cigarettánk füstjében, fakó festmény ábrái — a túlsó part fái bólogatnak. Ám a tizedes nem tud hallgatni. — á... Átkelés, hídverés, útépítés... öreg utásg vágyóit, másfél éve ismerem ezt a folyót Az iskolán nyáron át reggel hattól estig gyakoroltunk. S közben sokszor, de sokszor átkoztuk a folyót Mert nem maradtak az izmaink lágyak, s az ember teste inas és horgas lett, annyit ettünk, mint a bél- poklos, s lám még sincs senkinek pocakja, csak kemény, feszülő izmaink vannak. Ezért aztán meg kellett dolgozni... Aztán, hogy vége lett az iskolának, egyszer csak búsultunk, mert ki tudja hová kerül az ember. Itt minden zsombékot ismerünk. Már minden loccsanás rejtélyét megfejtettük. Ezért fájt volna elszakadni a víztől. Meg a hídépítés végén érzett diadaltól, amikor jön a páncélos, az én hidamra ereszkedik — és átkel. És csikorognak az eresztékek, nyikorognak a pontonok és én gondolom: „nyikorogj, az anyád keservit, mert mi is nyikorogtunk, míg idecipeltünk”. A hadianyag pedig áramlik, megy át a hídon, az én hidamon. Egészen belepirul. — Hol verte az első hidat? — kérdeztem. Elkomorul és önmagára mutat. — Itt! A szívemben... Nálunk műszakiaknál olyan egy jó raj, mint egy ember. Vagyis testben, lélekben egy- gyé forrt. Az én iskolabéli rajparancsnokom, Bizonyos Németh Béla szakaszvezető, szokta volt mondani: „Egyetlen kivétellel minden hidat együtt épít az egész raj. Azt az egyetlent a rajparancsnoknak egyedül kell építenie.'' Hiszen az köti össze — a katonáival”. Sokat gondolkodtam. mit is akar Németh ezakaszvezető mondani. Azután rájöttem. Jön az újonc, Az öreg utász — meg 0» }A/$fZ az izmai gyengécskék, tapasztalatai legfeljebb a lepényevés tekintetében értékesek és elkezd dolgozni. Nálunk mázsák és tízmázsák vannak. Á harcos pedig izzad, verejtékezik. Előtte lebeg a tantermi tábla, de mit ér: az csak rajz, ábra, elmélet. Ott nincsen súlya a hossztartónak, ott nincs színe a parancsnoki lobogónak, ott nincs veszélye a munkának. Az újonc a tanteremben jól felel, de most. amikor az elméletet gyakorlattá kell tennie, most — ... Most fél kérdezni. Azt hiszi, akkor „butának” nézzük. Hát az én első hídam — csupa kérdőjelből épült. „Érti?”; „Nem felejti el?”; „Tudja miért éppen így kell tenfiie?” És ezen a kérdőjelekből épített hídon egy idő után valósággal besétáltunk az egymás iránt érzett bizalom Margit-szigetére. Ez volt életem legnehezebb hídja. Beszélgettünk már a parancsnokommal... Eljövök én még ide. Ha megnősülök, egyszer elhozom a feleségemet is. Vissza, kedves közös barátunkhoz, a Tiszához. Egy gyakorlatra. És beáljok majd az elvtársak közé, és segítek, és úgy érzem majd, újra 20—21 éves vagyok. És megmutatom az asszonyomnak, milyen az igazi utászélet, és megmutatom, hogy kell birkózni ezzel a bölcs, szép, férfitérlelő szőke folyóval. Megérkeztek az átkelő egységek. Búza tizedes kioltotta cigarettáját és visszatért a parthoz. Túlnan keletről, már teljes fénnyel ragyogott a nap és hirdette: itt a reggel. Kezdődhet az átkelés. Bodrogi Sándor