Szolnok Megyei Néplap, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-28 / 255. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NEPLAE ittál. október 28. SPORTEGYVELEG Mit hoz a vasárnap? NB III-as csapataink körül a Szolnoki MTE hazai pályán fogadja a Szentesi Kinizsit. Az MTE az elmúlt vasárnapi szünnapon az NB Il-es MÁV ellen Jó játékkal rukkolt ki. A hétközi edzésen pedig az NB lies Ceglédi Vasutas ellen is javuló formát mutatott, 8:1 arányú győzelmet aratott. Az együttes most négy győzelemmel, két döntetlennel, három vereséggel és 11 ponttal a 6. helyen áll. A Szentesi Kinizsi három győzelemmel és hat vereséggel, 6 ponttal jelenleg a 13. helyet foglalja el. A két csapat eredményeit és a szolnokiak Javuló formáját, valamint a hazai pálya előnyét figyelembe véve, MTE győzelemre van kilátás. Ennek ellenére hiba lenne, ha a szolnoki csapat elbizakodna, mert a szentesiek többre is képesek, mint amit eredményeik mutatnak. Ha fiúk kijátsszák vasárnapi szerdal formájukat, bízunk abban, hogy mind a két pontot Itthon tartják. Sárkány még nem épült fel és Így a kaput Solti védi. Pusztai is a sérültek listájára került, de reméljük, hogy vasárnapig rendbe Jön. Valószínűleg az elmúlt vasárnap a MÁV ellen kiállított csapat lép majd a pályára. Jászberényben megyei rangadóra kerül sor a Vasas és a Martfűi MSE csapata között. A Jászberényi együttes az utóbbi fordulókban jö formáról tett tanúságot és még vereség nélkül foglalja el az első helyet. A martfűiek viszont S győzelemmel és 3 vereséggel 5 pont különbséggel az 5. helyen állnak. Legutóbb a cipőgyárlak a második helyezett Békéscsabai Építőktől szenvedtek otthonukban 3:0 arányú vereséget. Az erőviszonyokat és a formákat mérlegelve kis arányú hazai győzelmet várunk. A szurkolók pedig minden bizonnyal egy izgalmas, jő mérkőzésnek lehetnek szemtanúi. A Szolnoki Kinizsi Hódmezővásárhelyen az ottani MTE ellen játssza soronkövetkező bajnoki mérkőzését. A legutóbbi két fordulóban a cukorgyárlak gyenge teljesítményt nyújtottak. Két hete Kecskeméten, legutóbb pedig hazai pályán a Szegedi VSC- től szenvedtek vereséget. A vasárnapi fordulóban Ismét nehéz akadály előtt állnak. A hódmezővásárhelyiek jelenleg a 7. helyen állnak és különösen otthon veszedelmesek még a legjobbak- ra is. Éppen ezért a Kinizsinek igen Jő teljesítményt kell nyújtania, ha tisztes eredményt akar elérni. A Szolnoki MTE sakkozó! a Maróezy Géza országos emlékverseny harmadik fordulójában Szolnokon fogadják s Tatabányai Bányász együttesét. A mérkőzésre a Ságvárl Művelődési Ház I. emeleti sakkhelyiségében kerül sor. A két csapat eddig kétszer találkozott: 3957ben az MTE sakkozói győztek 7:5-re, míg 1958-ban 6:6-os döntetlent értek el. A tatabányaiak most sokkal kedvezőbb helyzetben vannak. Ugyanis az első két forduló után a bajnoki táblázat 2. helyén állnak. Az MTE — mint az eddigi mérkőzéseken — most Is csak tartalékosán tud kiállni. Érdekessége még a találkozónak, hogy a tatabányai együttesben szerepel két volt magyar bajnoknő: Finta Erzsébet és Lángos Józsa. A megyei labdarúgó bajnokságban A rangadónak számitó Mezőtúri MAFC—Törökszentmiklósi Vasas mérkőzés emelkedik ki elsősorban. Döntetlenhez közel álló eredményre van kilátás. — Ezenkívül a Karcagi 3MEDOSZ— Jászapáti és a Jászkisér — Mezőtúrt Honvéd találkozó Ígérkezik még érdekesnek. ESKÜVŐ Zalai Péter, a Szolnoki MTE sportolója és Vigb Erzsébet vasárnap délután fél 5-kor tartják esküvőjüket Szolnokon, a várost tanács nagytermében. Ebből az alkalomból sok boldogságot kíván az Aj párnak az MTE elnöksége, sportolói, valamint a város sportszerető tábora. A MÁV szurkolók észak felé tekintenek ... A labdarúgó NB. II-ben a IX. fordulóra kerül sor vasárnap. A forduló érdekessége, hogy a DVTK kivételével az élmezőny minden együttese otthonában szerepel. Ez a körülmény a DVSC-nek, a Bp. Előrének, a Láng SK-nek és Miskolcnak is biztos győzelmét Ígéri. Egyedül a diósgyőrieknek kell kb. 15 kilométert utazniuk a szomszéd Borsodi Bányászhoz Sajó- szentpéterre. Ügy látszik tehát, hogy a tabella öt első csapata tovább növeli előnyét és elhúznak a többiektől, mert az alsó régiókban óriási a tömörülés. A 6. helyen álló Egyetértést a 14. Népszerűségnek örvend a Törökszentmiklósi Járási TST sportpályázata. Ml sem bizonyítja ezt Jobban mint a kérdésekre hétról-hétre beérkező sok-sok válasz. Most a 7. hét kérdéseire kell a választ beküldeni. Női kézilabda csapatok az NB II-be jutásért Tegnap reggel megkezdődtek Törökszentmlklóson a megyei kispályás női kézilabda bajnokok osztályozó mérkőzései az NB II-be jutásért. Az első nap küzdelmei után nincs pontveszteség nélküli csapat az NB U-es osztályozó mérkőzések törökszentmiklósi csoportjában. A lejátszott mérkőzések eredményei: Martfűi MSE—Nyíregyháza 7:4, Eger—Debrecen 3:3, Debrecen—Martfűi MSE 3:1, Eger —Borsodi Bányász 3:2. A tabella állása 1. Debrecen 3 1 1 — 9:4 3 3. Eger 3 1 1 — 6:5 3 3. Martfű 2 1 — 1 8:7 2 4. Borsod 1----------l 2:3 — 5. Nyíregyháza 1----------l 4:7 — E kérdések között szerepel például, hogy hány pontot kap az a motoros túrázó, aki a Kilián Testnevelési Mozgalomban 200 km-es túrán vesz részt? Egy másik kérdés: müyen időeredményt ért el az öttusa futószámban az a versenyző, aki 1040 pontot kapott az értékelés után? Milyen súlycsoportban és melyik évben nyert olimpiai bajnokságot Panp László és hol? A hétről-hétre megválaszolandó kérdések között hasonló nevelő jellegűeket és tanulságosakat találhatunk. Akik résztvesznek a pályázaton, amellett, hogy értékes dijakat nyerhetnek, sport- ismereteiket is jelentősen gazdagíthatják. A hatodik héten a legtöbb pontot — 23-at — Magas László Ifjú pályázó ért el. Az eddigi hat hét összesített eredménye alapján a pontverseny élmezőnyének állása a következőképpen alakult: 132 pontos: „Sport- fogadás" jeligés pályázó. 131 pontos: Erdődy László és Fehér János, 128 pontos: if]. Magas László, 127 pontos: Maros Róbert és Maros Klára, 126 pontos: Fehérvári Ferenc. helyen lévő DEAC-tól mindössze három pont választja el. A szolnokiak most nagyon komoly erőpróba előtt állanak és kétszer egymás után északon (Miskolcon az MVSC, Sajószentpéteren az ottani Bányász ellen) kell majd megvédeniük a tiszapartiak tekintélyét. A vasárnapi ellenfél — a miskolci testvércsapat — a mezőny legkiegyensúlyozottabb együttese, s otthonában csaknem verhetetlen. (Egyetértés éllen 2:1, DVSC ellen 1:2, Láng SK ellen 4:0, KISTEXT ellen 8:1, Borsodi Bányász ellen 2:0 az otthoni eredménye.) A Szolnoki MÁV ebben az idényben nem talált magára. Bár az egészen gyenge teljesítményeket nagyszerű győzelmek is tarkították, mindenki többet várt a vasutasoktól. Az északon sorrake- rülő mérkőzéseken úgyszólván mindenki vereségre, sőt igen sokan súlyos kudarcra számítanak. Mi azonban most is javíthatatlan derűlátóak vagyunk és úgy véljük, hogy egy mérkőzés sincs előre lefutva, s a Szolnoki MÁV játékosaiban megvan a képesség egy tisztes eredmény elérésére is. A futballhoz szerencse is kell és senki sem tudhatja előre, hogy ez melyik együtteshez csatlakozik. Szerintünk ahhoz, amelyik jobbéin küzd, akar és bízik a maga erejében, de nem becsüli le az ellenfél tudását sem. A vasutas gárda szombaton délben előreláthatóan a következő összeállításban utazik el Miskolcra: Cselényi (Danka) — Sándor, Abonyi, Kegyes — Draskóczi, B. Nagy — Tóth, Csábi, Józsa (Borzi), Sós, Dobos. H. Gy. Szombati sportműsor KÉZILABDA . Osztályozó az NB II-be jutásért: A kispályás női megyei bajnokcsapatok Törökszentmik- lóson játszanak osztályozón az NB II-be jutásért. E napon az alábbi mérkőzésekre kerül sor: 8.30: Nyíregyházi Spartacus— Debreceni Kötszövő, 9.45: Borsodi Bányász—Martfűi MSE, 14: Egri Lendület — Nyíregyházi Spartacus, 15: Debreceni Kötszövő— Borsodi Bányász. ÖKÖLVÍVÁS NB IT. csapatbajnoki: A Szolnoki MÁV öklözök Budapesten lépnek szorítóba az FTC ellen ma este 18 órakor. (apróhirdetések) ÁLLÁS A SZOLNOK megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat Szolnokon, Beloiannisz út 6. sz. alatti épületében az épület Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalati helyiségeinek fűtésére — fűtőt keres felvételre. Felvételre jelentkezés: Beloiannisz út 6. sz. I. emelet személyzeti osztályon, hétköznap délelőtt 9 órától délután 5 óráig. ÁRUFORGALMI ismerettel rendelkező helybeli férfi dolgozót beszerzői munkakörbe felveszünk. Jelentkezés az áruforgalmi osztályon, Szolnok és Vidéke Vendéglátóipari Vállalatnál. A NAGY ALFÖLDI Kőolajtermelő Vállalat Szolnokon OKLEVELES GÉPÉSZTECHNIKUST, VALAMINT VILLAMOS MÉRNÖKÖT, VAGY VILLAMOS TECHNIKUST alkalmaz, akik erősáramú létesítmények építésében és üzemeltetésében kellő gyakorlattal rendelkeznek. — Fizetés megegyezés szerint, — lakást nem biztosítunk. — Jelentkezni személyesen, vagy írásban lehet a vállalat gépészeti osztályvezetőjénél. Felvétel esetén utazási költséget térítünk. IDŐSEBB vidéki nőt háztartás vezetésére keresek. Nagy János, Szolnok, Rákóczi út 35. Az ECSEGFALVI Földművesszövetkezet kisjutalékos vegyesboltjába boltvezetőt keres azonnali belépéssel. Erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Jelentkezni lehet a föld- müvesszövetkezet lg. elnökénél, Eesegfalva, fmsz, központi iroda. ADAS — VETEL DISZNÓÖLÉSHEZ mindenféle bél kapható. Postai megrendelést utánvéttel küldök. Csöndes- né, Győr, Kossuth Lajos u. 30. MEZOGAZDASAGI kosarakat, udvarseprő kötegeket megrendelésre szállít: Túrkevet Tez-ek Ónálló Vállalata. KISIPARI mély gyermekkocsi eladó. Szolnok, Rózsa Ferenc u. 14. szám. VÁGOTT buxus, mahónia, legszebb fajta bokorrózsa kapható özv. Novothny Béláménál, Rá- kóczifalva, Lenin út. ROZSAIM szállítását megkezdtem 140 fajtában. Kérjen árjegyzéket. — Garamvölgyi kertészet, Gádoros. HATSZAZ kacsa eladó. Tenyésztésre Is alkalmas. Kossuth Termelőszövetkezet, Jászberény. — Téleíon: 68. GEPJARMO 250-es Csepel motorkerékpái áron alul. sürgősen eladó. Mezőtúr, Nyári Nagy P. u. 11. szám alatt. Érdeklődni lehet szombaton délután és vasárnap egés2 nap. KISKEREK0 250 köbcentis Jawa motorkerékpár sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: Ttszaje- nő, községi tanácsnál. Telefon: 6>. ELADÓ egy príma állapotban lévő 125 köbcentis K—55 gyártmányú motorkerékpár. Kovács Miklós Kisújszállás, Rézműves u 2/2. EGYEB TELEVÍZIÓJÁN színes képet lát. Többszínű üveglappal készíti: Nagy cím festő, Cegléd, Huszár u. 1. köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, illetve édesapánk. Hegedűs Gergely elhunyta alkalmából személyes megjelenésükkel, koszorúkkal, virágokkal, részvétnyilvánltósukkal — mély gyászunkban együttérez.tek velünk, köszönetünket fejezzük ki. A gyászoló Hegedűs család Szolnok — KRESZ VIZSGÁT rendezett a KPM vizsgabizottsága vasárnap a Mezőtúri Gépészeti Technikumban. Motorkerékpár és vontatóvezetésre szerezte meg itt a jogosítványt az intézet tavaly végzett tanulóinak egy csoportja és több jelenlegi diák. (Fehér István tudósító.) Sírcsokrait, koszorúit halónak napjára megvásárolhatja a SZOLNOKI KERTÉSZETI VÁLLALAT virágüzleteiben és a temető melletti virágárusító pavilonjában. RÁDIÓ- éj tdemzló MŰSOR 1961. okt. 30—nov. 5-ig. Állandó müsorszámok: KOSSUTH RADIO: 4.26: Rákóczi Induló. — 4.30: Hírek, idő- járásjelentés. — 4.35: Vidáman frissen! Zenés műsor. — 5.00: Falurádió. — 5.30: Hírek, idő járás jelentés. —■ 6.20: Pillanatfelvétel. — 6.59: Pontos időjelzés. — 7.00: Hírek, Idő járás jelentét. — 7.10: D) könyvek. — 7.25: A budapesti színházak, mozik és hangversenytermek műsora. — 7.59: Pontos Időjelzés. — 8.00: Műsorismertetés. — 8.59: Időjelzés. — 10.00: Hírek, Lapszemle, idő járásjelen tés. — 11.59: Pontos Időjelzés. — 12.00: Déli harangszó. Hírek, idő járás jelentés. — 14.59: Időjelzés. — 15.00: Hírek. — 16.08: Idő járás jelentés. — 16.59: időjelzés. — 17.00: Hírek. — 19.50: Jóéjszakát, gyerekek! — 19.59: Időjelzés. —• 20.00: Esti krónika időjárás jelentés. 21.59: Időjelzés. — 22.00: Hírek. Néhány perc külpolitika, Időjárás- jelentés. — 24.00: Hírek, Időjárás jelentés. —> 0.30: Himnusz. Utána: vtzjelzőszolgálat. PETŐFI RÁDIÓ: 5.00—8.00-tg! Reggeli zene. » Közben: 0.30: Színházak, tárlatok és hangversenyek műsora. — 6.50: Torna. — 8.00: Hírek, Idő járás jelentés. — 9.10: Műsorzárás. 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. — 21.00: Hírek. — 23.00: Hírek, Időjárás jelentés. — 23.15: Műsorzárás. Hétfő, október 30. KOSSUTH RADIO: 8.10: Reggeli hangverseny. — 9.00: Lányok, asszonyok. — 9.20: Kard és szerelem. — 10.10: Az óvodások műsora. — 10.30: Elhangzott műsorainkból. — 12.10: Könnyűzene. — 13.00: Hogyan jutott Bertók a szalonnához. Elbeszélés. — 13.20: Népek zenéje. — 13.55: Napirenden. — 14.00: Heti zenés kalendárium. — 15.10: '■úttörő-híradó. — 15.30: Gyermekes népdalok. — 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.15: Tánczene. — 17.50: Ifjúsági őrjárat. — 18.05: Nicolai Gedda és Renata Scotto énekel. — 13.40: Miniszter a mikrofon előtt. — 19.50: Könnyűzene. — 20.25: Pacsirta. Kosztolányi Dezső regényének rádióváltozata. — 21.10: Operetthangverseny. 22.30: Pro- kofjev: Rettegett Iván. — 23.50: Népi zene. PETŐFI RADIO: 14.15: Fúvószene. — 14.40: A Gyermekrádió műsora. — 14.55: Könnyűzene. — 15.15: Zenés ajándékműsor a debreceni vasúti csomópont dolgozóinak. — 16.05: A világ minden tájáról. — 16.15: Operarészletek. — 16.35: Versek. 16.50: Balassa P. Tamás zongorázik. Selmeczi Gusztáv énekel. — 17.15: Selejtcsök^ kentes tanulságokkal. — 17.25: A Komlós vonósnégyes hangversenye a stúdióban. — 18.05: A borzas veréb. Pausztovszkij elbeszélése. 18.25: Szüreti bál. Népdaljáték. — 19.25: Madrigálok. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Angol virginal muzsika. Nagy Olivér előadása. — 20.25: A Kos- telanetz zenekar játszik. — 21.40* A képzőművészet közönségéről. Beszélgetés Pogány O. Gáborral. — 22.00: Tánczene. Kedd, október 31. KOSSUTH RADIO: 8.10: Tánczene. — 9.00: Ancsi és Jancsi. — 9.20: A Gyermekrádió énekszakköre. — 9.40: Mezei csokor. — 10.10: Részletek Meyerbeer Hugenották c. operáiéból. — 11.05: Magány. Regény- részlet. — 11.25: Fúvószene. — 12.15: Operetthangverseny. 13.05: Egy falu — egy nóta. — 13.35: Jégvilág a föld alatt. — 14.00: Zenekari hangverseny. — 15.10: Könnyűzene. — 15.35: A hét meglepetése. Riportműsor. 15.45: Gulyás László: Kisbojtár ■*— szvit. — 16.05: Negyvenezer kilométer Szibériában. 16.25: Lisztművek. — 17.15: Könnyűzene. — 17.45* A budai Sándor nalotában történt. — 18 00: Zenekor! muzsika. — 18.30: Tánczene, 19.05: Horizont. Az Ipari rovat műsor». — 20.25: Lehár Ferenc: Cigányszerelem. — 21.30: Gyermeknevelés. — 21.45: Népi zene. 22.25: Sceauxi Fesztivál. — 23.30: Köny- nyűzene. — 0.10: Kórus muzsika. PETŐFI RADIO: 14.15: Könnyűzene. — 15.10: Leleplezzük a természet titkait. A rejtelmes sugárzások. — 15.25: Zenekari muzsika. — 16.05: Tánczene. — 16.45: Hazánk tájai. Versek. — 17.00: A Román Rádió műsorából. — 17.15: Időszerű nemzetközi kérdések. — 17.25: Zenekari operarészletek. — 18.05: Martiny Lajos: Egyveleg Gyöngy Pál műveiből. — 18.30: Rádióegyetem. A világirodalom története. — 19.05: Nótacsokor. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Bartók: Részletek a Gyermekeknek című sorozat IV. füzetéből. — 20.10: A Magyar Rádió Shakespeare-cik- lusa: János király. Shakespeare drámája. — 22.20: Jacobl Viktor műveiből. Szerda, november 1. KOSSUTH RADIO: 8.10: Operettrészletek. — 9.00: Napirenden. — 9.05: Zenekari muzsika. — 10.10: ÜttörŐ-hlradó. — 10.30: Szórakoztató muzsika. — 11.00: Rádióegyetem. — 11.30: Zongoramüvek. — 12.15: Tánczene. — 13.00: A harmadik galamb legendája, irodalmi összeállítás. — 13.261: Népi hangszerszólók. 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Opera részletek. — 15.10: Fúvószene. 15.40: Gazdaságpolitikai fórum. 15.50: Kórusok, hangszerszólók. 16.15:1 Lengyelországi jegyzetek. 16.25: Klasszikus operettrészletek. — 17.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.05: A világirodalom humora. — 18.35: Szórakoztató magyar muzsika. — 19.25: Tánczene. — 20.20: Emani. Victor Hugo színműve. Giuseppe Verdi operája. — 22.25: Népi zene. — 23.00: Esti kérdés. Babits Mihály verse. — 23.05: Zenekari muzsika. — 0.10: Bill Snyder zongorázik. PETŐFI RADIO: 14.15: Tánczene. — 14.40: Orosz nyelvlecke az általános iskolásoknak. — 15.00: Kamarazene. — 15.40: Népi zene. — 16.05: Tojás- tánc. Rádiójáték. — 17.20: A zenei romantika története. — 18.05: Orvosi tanácsok. — 18.10: Köny- nyűzene. — 18.35: Rádióegyetem. Fakírok titka. — 19.05: Zenekari muzsika. — 19.40: Falurádió. — 20.25: Népi zene. 21.10: Két szív- dobbanás ... és ami eközben történt. . . Zenei pantomim. — 22.10: Liszt és a közönség. Elő- , adás. Csütörtök, november 2. KOSSUTH RADIO: 8.10: Könnyűzene. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: A Gyermekrádió műsora. — 9.40: Menyecskedalok és csárdások. — 10 10: Kamarazene. — 11.00: Rádióegyetem. — 11.25: Tánczene. — 11.50: Napirenden. — 12.15: Operarészletek. — 13.15: Egy falu — egy nóta. — 13.50: Gyermekversek. — 14.01: Táncok, indulók. — 14.20: Népszerű operettekből. — 15.10: Uj nótát fújjunk. — 15.30: Tiszakarádiak. — 15.45: Ha szól a muzsika. — 17.15: Mozart: A-dur klarinétötös. — 17.45: Lányok, asszonyok ... — 18.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.40: Ifjú Figyelő. — 19.00: Közkívánatra: Szvjatoszlav Richter zongorázik. — 19.40: A Magyar Rádió Gyermekkórusa énekel. — 20.25: Tudós nők. Vígjáték. Közvetítés a Madách Színház Kamaraszínházából. — 22.15: Bécsi Ünnepi Hetek 1961. — 23.35: Népi zene. — 0.10: Filmdalok. PETŐFI RADIO: 14.15: Cigánydalok. — 14.30: Zenekari hangverseny. — 15.15: A külföldi sajtó hasábjairól. 16.05: Megszületik augusztusban. Regény. — 16.35: Vidéki énekkarok műsorából. — 16.50: 1000 szó oroszul. — 17.00: Daltanulás: Karachan: al Zójáról. — 17.20: Édes anyanyelvűnk. — 17.25: Mai szerzők operettjeiből. — 18.05: Amiről a klubokban beszélnek. — 18.20: Zenekari muzsika, — 19.05: Tánczene. — 19.40: Falurádió — 20.00: Operarészletek. — 20.25: Élőszóval — muzsikával. Péntek, november 3. KOSSUTH RADIO: 8.10: Operakettősök. — 9.00: Napirenden. — 9.05: Verbunkosok, katonadalok. — 9.30: Fúvószene. — 9.50: Iskolai kórusok. — 10.10: Vidám percek. — 11.20: Operett- részletek. — 12.15: Népi zene. — 12.50: Részletek Kodolányi János: Vízválasztó c. regényéből. 13.10: Kamarazene. — 13.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 14.00: Innen-onnan. Könnyűzene. — 14.15: Gyakorlat teszi a mestert. — 15.10: A varás zl 6. Elbeszélés. — 15.55: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.25: Gyújtó pántban. — 16.40: Dalok a békéről. — 17.15: Tánczene. — 17.45: Rádiöiskola. — 18.45: Operettrészletek. — 19.05: Gál Anti és a többiek. Az Ifjúsági Rádió műsora. — 19.20: Szemtől — szembe Otto Klempererrel. — 20.25: Anyámasszony katonája. Vígjáték. — 22.20: Közvetítés Lauganó- ból. — 23.35: Könnyűzene. PETŐFI RADIO: 14.15: Tiszay Magda és Faragó András énekel. — 14.43: Az én fiam. Elbeszélés. — 15.00: Tánczene. — 15,50: Riportműsor. — 16.05: Brahms: TV. szimfónia. — 16.50: 1000 szó franciául. — 17.00: Régi kintornás zenék. — 17.15: Ismerkedés a Honvéd Művész- oevüttes tagiéival. — 17.45: Kóru- «• — 18.05: N*ni zene. — 18.45: A Dunakeszi Vagongyárban, *— 19.05: A Csehszlovák Rádió észtrádzenekara játszik. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Heti hangversenykalauz. — 21.10: Kovács Dénes hegedül, Herz Ottó zongorázik. — 22.00: Operettrészletek. Szombat, november 4. KOSSUTH RADIO: 8.10: Opera részletek. — 9.00: Lányok, asszonyok. — 9.20: Fúvószene. — 9.40: Tengerészdalok. — 10.10: Egy kisfiú. Az ^óvodások műsora. — 10.30: Magyiir tájak dalaiból. — 10.55: Rádióiskola. — — 12.15: Könnyűzene. — 13.00: Vaskerítés. Elbeszélés. — 13.20: Daljátékrészlet. — 14.05: Napirenden. — 15.10: Úttörő-híradó. — 15.30: A Magyar Rádió Gyermek- kórusa énekel. — 15.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.15: Régi magyar dalok és táncok. — 17.35: Munkásvárosok, Tatabánya. — 18.00: Tánczene. — 18.55: Vers és dal. — 19.05: A Szabó-család. — 19.35: Könnyűzene. —■ 20.50: Suppé: Boccaccio. Operett két részben. — 23.35: Népi zene. PETŐFI RADIO: 14.15: Mezei csokor. — 14.40: Az én könyvtáram. A két Lotti. Erich Kästner regényét ismerteti. Rónaszegi Miklós. — 15.00: Szórakoztató zene. — 16.05: A világ minden tájáról. — 16.15: Glazunov: a-moll hegedűverseny. — 16.40: Ismeretterjesztő előadás. — 17.00: Fúvószene. 17.10: Üj Lisztfelvételeinkből. — 18.04: Ember- sors. Kisregény rádióra alkalmazva. — 19.05: Rossini operáiból. — 19.45: Tüzek. Kiss József verse. — 19.50: Népdalcsokor. — 20.30: Az utolsó bavajánok. Előadás. — 20.45: Salzburgi Ünnepi Játékok 1961. — 21.25: Vers. — 22.25: Szerelmes versek. — 22-35: Szerenád. Vasárnap, november 5. KOSSUTH RADIO: 8.10: Népi zene. —* 9.00: így írunk mi. — 9.50: Gyermekzene. — 10.10: Szőlő érik. Áz óvodások műsora. — 11.00: Mikrofonnal a Föld körül: Szovjetunió. — 11.30: Tánczene. — 12.15: Könnyűzene. 12.55: Mit olvassunk? — 13.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Negyedóra háromnegyed ütemben. — 14.15: Irodalmi publicisztikánk gyöngyszemei. — 14.35: Yehudi Menuhin hegedül. — 15.10: A Magyar Rádió énekkari híradója. — 15.40: Élőszóval — muzsikával. — 16.50: Hét nap a külpolitikában. — 17.10: Könnyűzenei híradó. — 18.00: Gondolat. A Rádió irodalmi hetilapja. — 18.40: Mendelssohn* s-'" ‘ ánéii álom — szvit. — 19.15: Moszkvai tudósítónk Jegyzete. — 19.25: Könnyűzene. — 20.25: Énekszóval — muzsikával. Vidám irodalmi műsor. — 12.20: Tánczene. PETŐFI RADIO: 14.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 14.55: Bélyeggyűjtők ötperce. — 15.00: Operakalauz. Pro- kofjev: Egy igaz ember. Ismertetés. — 16.05: Ki-W a párjával. Ifjúsági rádiójáték. — 16.50: Operettrészletek. — 18.05: Orvosi tanácsok. — 18.10: Nótacsokor. — 18.50: A JövS útján. Előadás a hétéves tervről. — 19.00: Közvetítés az Erkel Színházból. Gold- mark: Sába királynője. Három- felvonásos opera, 5 képben. TELEVÍZIÓ míidM-a, Kedd, október 31. 17.30: Iskolások műsora. 1. 100 kérdés, 100 felelet. 2. Búj ócska. — 18.40: Hétköznapi tanácsok. Fűtésről és szellőztetésről. — 18.50: Segít a szabvány. Magyar kisfilm. — 19.10: Svéd Sándor magyar nótákat énekel. — 19.30: Tv-híradó. — 19.50: A csend világa. Magyarul beszélő francia film. Kb.: 21.20: Telesport. — 21.45: H. és a tv-híradó lsm. Szerda, november 1. 18.25: Nincs béke az Atlaszhegy mentén. Filmösszeállítás. — 18.45: Orosz nyelvlecke kezdőknek. — 19.00: Panoptikum. Gömbös Gyula portréja. 19.30: Tv-világhíradó. — 19.50: A bagdadi tolvaj. Film. Kb.: 21.20: H. és a tv-világhíradó ism. Péntek, november 3. 18.00: Kisdobosok műsora. — 18.25: A jövő hét műsora. -- 18.30: Tv-híradó. — 18.45: Orosz nyelvlecke haladóknak. — 19.00: Közv. a Jókai Színházból: Két nemzedék. A szünetben: A fémek vetélytársai. Szovjet kis- lilm. Kb. 22.00: H. és a tv-híradó ism. Szombat, november 4. 18.30: Falusi posta. — 19.00: A világtechnika filmen. — 19.20: Hétről hétre ... — 19.40: Két élet (I. rész). ?</Tagyarul beszélő új szovjet film. — 21.20: A Mnnto- vani-zenekar játszik. — 21.50: Hírek. Vasárnap, november 5. 18.00: Robin Hood kalandlai. 5. Marianó — 18.30: Az olasz föld nem szegény. — 19.10: A világ térképe előtt. Külpolitikai összefoglaló. — 19.?0: Tv-hfradó. —< 19.50: Színház a korlátnál. 20 45: Tabl László: Ecv férfi élete. — 21 10: Fr• Sk hő'-?öntése. Vidám ec közv. Kb.: 22.10 H, és tv-híradó ism.