Szolnok Megyei Néplap, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-14 / 243. szám

1961. október 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Kádár János elvtárs beszéde az országgyűlésen Az alábbiakban közöljük Kádár elvtárs beszédének be­fejező részéit. n. rész. Állítom, hogy a magyar népgazdaság igen bő tarta­lékokkal rendelkezik. Gon­doljunk csak a termelőszö­vetkezeti mozgalom nagy­arányú fejlődésére, azokra a terven felüli beruházásokra, amelyeket a hároméves terv időszakában végrehajtottunk. S a hároméves tervet mégis rendesen, normálisan befe­jeztük. Tehát akkor is volt tartalék bőségesen, van még most is — az üzemekben is, a mezőgazdaságban is. Min­den művezetőnek van egy kis tartaléka, van a gyárigazga­tónak, a trösztigazgatónak és a miniszternek is. Ezek a tartalékok — s ezt értse meg mindenki — akkor vannak jó helyen, ha a kormány tud velük .számolni, Minden munkásnak, pa­rasztembernek, értelmisé­ginek akkor lesz jobb az élete, ha ezek a tartalékok bekerülnek a népgazdaság vérkeringésébe és haszno­san tudjuk felhasználni az egész népgazdaság, a nép­jólét fejlesztésére. Az értelmiségről szólva, meg kell még azt is mondani: füstbe ment az imperialisták­nak az a reménysége, hogy a társadalmi rétegek közül az értelmiséget a szocializmus ellen tudják fordítani. Véle­Az ifjúság körében szintén jó munka folyik. A fiatal mű­vészeket már említettem, a munkás- és parasztfiatalok közül 150 ezren dolgoznak brigádokban, felajánlásokon, exportbrigádban stb. Jelen­tős értékű társadalmi mun­kát is végeznek önként, díj­talanul, parkok rendbehoza­talánál, egyéb ilyen közmun­káknál, s nagyon szép a nyári önkéntes építőtáborok ered­ménye isi Nemcsak az az ör­vendetes, hogy körülbelül 26 ezer középiskolás, főiskolás, egyetemista jelentkezett munkára, hanem az, hogy még 50 százaléknyi olyan je­lentkező volt, akiket már nem is tudtunk elhelyezni az ön­kéntes táborokban. Külön meg akarom említe­ni, mint a nép büszkeségét, azt az ifjúságot, amelyik most a mi néphadseregünk­ben szolgál. Munkásparaszt fiatalok, értelmiségiek, olya­nok, mint a többiek. Mi a Minisztertanácsban meghoz­tuk azt a bizonyos döntést, hogy a honvédelmi miniszter adja ki parancsban: akiknek lé kellene szerelniük most a közeli hetekben, ideiglenesen bennmaradnak és tovább szolgálnak. A megelőző napokban kéz­hez kaptam körülbelül 150 levelet. Egyénektől és embe­rek kisebb-nagyobb csoport­jaitól érkeztek ezek, összesen 5200 aláírás volt rajtuk. Ezeket a leveleket katonák írták, akik második évüket szolgálják. Ezek a levelek ar­ról tanúskodnak, hogy fog­lalkoznak a népek nagy kér­déseivel, látják, mi történik a világban és azt a következ­tetést vonták le: mivel szük­ség van rá, kérik, hogy bent maradhassanak a nép szolgá­latára. ötezerkétszáz ember aláírása nem kevés. A cím­zett a Központi Bizottság, a kormány, az Elnöki Tanács, a Minisztertanács, illetve a Honvédelmi Minisztérium volt. Azóta részt vettem egy katonai aktíván is és megkértem a vezető hon­védtiszteket, hogy kézszorí­tásunkat, tiszteletünket ad­ják át ezeknek a katonák­nak. (Taps.) Jó érzés úgy harcolni és dol­gozni, ha tudjuk, hogy az em­berek egyetértenek velünk. Nem akármilyen kérdésről van szó, hanem arról, hogy egy katona két év után még bent marad. Ez nem akármi­lyen kérdés az egyén életé­ben. A parancs kihirdetése után újabb levelek, táviratok ér­keztek a kormányhoz, a Hon­védelmi Minisztériumhoz és máshová. Nagyon szép leve­lek ezek. Képviselőink mostanában sokszor járnak választóik kö­zött. Az utóbbi hónapokban én is jártam Budapest jó né­hány gyárában — a Gammá­ban, a Beloianniszban és más gyárakban — aztán Pest me­gyében, Vácott, az építkezé­seken továbbá Nógrádban, Tolnában, Somogybán, Csong- rádban. Találkoztam munká­sokkal, bányászokkal, értel­miségiekkel, falusi emberek­kel, szövetkezeti parasztok­kal, tervezőirodák dolgozói­val, egyetemek tanáraival, hallgatóival. Ilyen találkozásokon el­mondjuk elképzeléseinket, aztán ők is elmondják az ő elképzeléseiket, kívánságai­kat. Azt mondják a dolgo­zók, hogy ilyen megbeszélé­sek után jobban tudnak dol­gozni és mi magunk is úgy érezzük, hogy nekünk is jobb egy kicsit. Amikor az ember ,,napszámban” olvassa a 20— 40 oldalas előterjesztéseket, és jelentéseket, utána jólesik egymással szót váltani, be­szélgetni. polemizálni, dicsé­rő szót mondani, vagy vala­lehetnek minden kérdésben, ezeket meg kell vitatni. De az értelmiség, a tapasztalat szerint, nem a szocializmus ellen van, hanem bizonyos hibák ellen van, amelyek zö­mükben az építés gyakorlatá­ból adódnak. „Nagyon vártuk a leszere­lés napját, szerettünk volna részt venni az ötéves terv munkájában, szüléinkkel, ba­rátainkkal, hozzátartozóink­kal találkozni, s alig vártuk már a leszerelést De kihir­dették a parancsot gondol­koztunk, megtárgyaltuk a helyzetet s megértettük, he­lyeseljük, végrehajtjuk!’’ — hangzott az egyik levél. Ez a helyes és igaz beszéd! Mert ha azt mondták volna: „Hurrá, haza se akartunk menni!” — nem mondtak volna igazat! Hiszek azok­nak, akik azt mondják: „Nem hurráztunk, de értjük, he­lyeseljük és megcsináljuk! Tudjuk, hogy országunk bé­kepolitikát folytat és mi ezért készek vagyunk szol­gálni, is dolgozni is, harcolni is.” Erősíteni kell a munkát ösztönző kritikát Mi tudunk rendszerünkről vitatkozni. Egy vezető tőkés azt mondta nekem, hogy a magyar prosperitás nem rosszabb, mint az osztrák. Mondom: „Ért kellemes hal­lani öntől.” „Az a vélemé­nyem — folytatta —, hogy ha itt egyéni vállalkozás vol­na, mint Ausztriában, akkor még nagyobb lenne.” Mon­dom: ,,Látja, ebben ön té­ved, mert a mi rendszerünk céljai, a mi gazdasági cél­jaink egészen mások”. Igaz, hogy a végrehajtás olykor kicsit nehézkes, de azért tovább haladunk a tör­ténelmi úton és céljainkat sorra-rendre elérjük. A vég­rehajtás lesz még fürgébb is, és erősödik, fejlődik a szocialista társadalmi rend­szer. A mi rendszerünk még most születik és fejlődik — még nincs megkövesedve. S ha mi a tőkések fürgeségét alkalmaznánk a mi szocialis­ta céljaink megvalósításában — biztosan még gyorsabban haladnánk. Egy kicsit jobban kell dolgoznunk! Elmondhatjuk, hogy az or­szággyűlés tanácskozása visz- szatükrözte munkánk lénye­ges vonatkozásait: a szocia­lista célt, az egyetértést, nép­front-politikánkat, s ha ,,vé­konyan” is, de kritika is volt. A munkánkat ösztönző kriti­ka a továbbiakban erősöd­hetne. Az országgyűlésben népi­nemzeti frontunk képvise­lői helyes döntéseket hoz­tak, s nagyon jó az, hogy a háttér is erős és széles: a velünk egyetértő nép! mi csipkelődő célzást tenni. Ez valóban új erőt ad a mun­kához. A mi népünk szocializmust akar építeni, alkotó kedve van, leküzdi a nehézségeket, egyetért törekvéseinkkel, vál­lalja a terheket is, és ha ki­fogása van — figyeljék meg — legtöbbször azt mondja: jobban hajtsátok végre azt a politikát, amiről évek óta beszéltek. Ez a mi népünk fő követelménye velünk szemben belpolitikában, külpolitiká­ban, építőmunkában, gazda­sági munkában, kultúrpoli­tikában, s merném mondani, hogy a bánásmódban is. Azt csináljátok, amit eddig, csak következetesebben és jobban — ez az emberek követelése. Ez olyan munka, amelyre szíves-örömest vállalkozha­tunk, mert egyezik saját tö­rekvéseinkkel. Azt szeretném, ha a kor­mány is jobban dolgoznék, következetesebben hajtaná végre a helyesnek bizonyult politikát Erő dolgában jól állunk. Tudjuk, hogy a párt és a kormány a magyar nép támogatását élvezi, és erre vigyázzunk, ezt őrizzük, mert amíg a magyar nép döntő többsége egyetért velünk, addig beszélhetnek ellen­ségeink, amit akarnak, nincs olyan nehézség, ame­lyet ne tudnánk leküzdeni. Másik bázisunk és táma­szunk, a szocialista világ, a magyar—szovjet barátság, a varsói szerződés, amelyhez mi hűek vagyunk és leszünk. Amikor a magyar—szovjet barátság melletti életre-ha- lálra szóló hűségről beszé­De nemcsak itt vannak szövetségeseink. Vannak szövetségeseink az egész világon, és nem is csak a kommunisták — akik persze szövetségese­ink a föld bármely orszá­gában —, hanem maguk a népek. Nem tudom önök közül kik találkoztak a Nemzetközi De­mokratikus Nőszövetség bu­dapesti tanácskozásának rész­vevőivel. Hatvankét ország­ból jöttek ide, s a politikai árnyalatok széles skáláját képviselték. Volt közöttük kommunista* szimpatizáns, szociáldemokrata, szocialista, demokrata, liberális, párton- kívüli és párttag, hívő és hi­tetlen. Kétszer beszéltem ve­lük: egyszer a vezetőséggel, egyszer a többi részvevővel. Art mondták: csak csináljuk tovább, együtt vagyunk a békéért és a gyarmati rend­szer ellen folytatott harcban. Ezt csak azért említem meg, hogy lássuk: nekünk a szocialista világ határain túl is nagyon sok szövetségesünk van. S nekünk azért is jól kell dolgoznunk, hogy a mi fejlődésünkből ők még több bátorítást és erőt merítse­nek a saját harcukhoz, hogy együtt számolhassuk fel a gyarmati rendszert, és visz- szaszoríthassuk az imperialis­tákat. Szükség van határozottság­ra, nyugodtságra is. Ha valami hibáról, nem kielégítő dologról van szó, akkor jobb, ha idegesek vagyunk. De általában, ha nagy dologról van szó, ak­kor nyugodtaknak kell len­nünk. A mi kormányunkban és a párt soraiban nyugalom és rend van. Itt az országgyű­lésben is, részletesen, alapo­san, tüzetesen megtárgyaltuk az építőmunka sok olyan kér­dését, amely csak évek múl­va lesz esedékes. Egész né­pünk nyugodt bizakodással állhatja meg helyét a mun­ka frontján. Az országgyűlésen meg­szavaztuk ötéves tervünket, Első és legfontosabb teen­dőnk az őszi munkák sikeres és időbeni elvégzése. A ter­vezett 3216 kh. búzából eddig elvetettünk 2000 holdat. Ugyancsak földbe került 958 kh-on az őszi árpa és 60 kh-on az őszi takarmányke­verék vetőmagja. Az eddigi évektől eltérően szerdán befejeztük a rizs cséplését. 497 kh. rizsünk volt. Tavaly még februárban is csépeltünk. Kukoricaterületünk össze­sen 1900 kh., ebből 500 a ház­táji. Eddig 1400 holdon tör­tük le a termést. Hátra van még 500 kh. termése. A kuko­ricaszár lehordása 350 kh-nói már megtörtént. Ez a munka most lényegesen meggyorsul mert a rizsnél felszabadult munkaerők is hozzáfognak. lünk, nem misztikus fogal­mat hirdetünk. Ez a magyar nép életének és jövőjének legfontosabb kérdése, mert a Szovjetunió a szocialista világ, az emberi haladás élén jár, a szocialista fejlődés, a béke zászlóvivője és a ma­gyar nép ezen az úton saját jövendő boldogságát védel­mezi és biztosítja. És nincs a magyar nép érdekének hűbb szolgálata, mint a ki­tartás, az internacionalizmus eszméje mellett, a magyar— szovjet barátság, a szocialis­ta tábor egysége melletti ki­állás. Ezt fogjuk ezután is a közoktatásról szóló tör­vényt; megszavaztuk, hogy gyárakat, mezőgazdasági üze­meket, szocialista gazdaságo­kat építünk. Miért? Mert azokban emberek fognak dol­gozni, építeni, alkotni •— a szocialista célokért és majd a kommunista társadalomért is. Felépítjük az Erzsébet- hídat, meg általában hida­kat és utakat építünk. Mi­ért? Azokon emberek fog­nak majd járni a szocializ­musban és a kommunizmus­ban is. Házakat és parkokat építünk, hogy ott emberek éljenek — és jobban éljenek a szocializmusban és majd a kommunizmusban. Szőlőt ül­tetünk és erdőt telepítünk, és mi azt akarjuk* hogy majd évtizedek múlva, már a kom­munista Magyarországon is szedjék az emberek a szőlőt, és majd 80 év múlva is le­hessen fát kivágni, ha szük­ség lesz rá. Nyugodt magabiztossággal lehet és kell a jövőbe nézni. Mert tudjuk — ami a maga- biztosság kérdésében nagyon fontos —* hogy azokról a szőlőtőkékről, amelyeket most ültetünk, soha többé nem fognak grófok és bárók szü­retelni* hanem mindig a dolgozó magyar nép szüre­tel, és azokat az erdőket, amelyeket most ültetünk, 80 esztendő múlva is a dolgozó magyarok fogják kitermelni. Itt soha többé nem lesz ka­pitalista, földesúri világ! Mi bizakodunk és egész né­pünk bizakodhatik. Dolgozni kell, helyt kell állni, ébernek kell lenni. Ha lehet, még jobban kell dolgozni, mint eddig és az eredmények még nagyob­bak lesznek. A szocialista Magyarország felépül. Nemcsak az alapok, hanem az egész szocialista társadalom. És a kommuniz­mus felé megyünk előre. Ez bizonyos. Az élet pedig év­ről évre fejlődik, szebb és jobb lesz — fejezte be be­szédét hosszantartó, nagy taps közepette Kádár János elvtárs. A mélyszántásban 50 szá­zaléknál tartunk. Vasárnapra teljes munka­napot tervezünk. A szántás­vetés mellett hordjuk a szá­rat is. — Ebben a munkában 50 pár fogat és 18 gépjármű részvételét tervezzük. A szárbehordás és a tö­rés mellett másik nagy mun­kánk a cukorrépaszedés. Még 270 kh. cukorrépánk szedet- len. Ehhez a munkához ismé­telten hétfőn fognak embe­reink — eddig a törés és rizs munkálatai miatt felfüg­gesztettük — s legkésőbb no­vember 10-ig szeretnénk az összes répát felszedni. Nagy Sándor tudósító Túrkeve Segíteni kell az emberek öntudatosodását Azt szoktuk mondani, hogy népünk öntudata nagyot fej­lődött, s ez valóban így van. Mennyit fejlődött 1945 óta a magyar munkás, s az egész munkásság szemlélete, gon­dolkodása, tudása, élettapasz­talata, politikai bölcsessége! Állítom* rengeteget! S ez igen kedvező körülmény. De nem mindenki fejlődött egyenletesen, vannak olyan emberek, akik «— talán azt mondhatjuk — amolyan fél­öntudatra tettek szert. A teljesen öntudatos ember tisztában van jogaival is, kötelességeivel is. De Vannak olyanok, akik betéve tudják a jogokat — s talán az év három hónap­ját azzal töltik, hogy jogaik után járnak — de vajmi ke­veset tanultak meg a köte­lességekből. Nekünk segíte­nünk kell az ilyen félig ön­tudatos embereket, hogy tel­jesen öntudatosak legyenek, és a kötelességeiket is úgy tudják* ahogyan tudniuk kell. Az effajta emberek például érdekes módim olvasták a Szovjetunió Kommunista Pártjának valóban nagyszerű programját. Csak minden második pontot olvastak el belőle. Art például tudják, hogy mennyi lakás épül, azt is, hogy ingyenes lesz majd a villamos, meg lakbért sem kell majd fizetni. És jönnek, hogy nálunk mikor lesz ez így? Hát, mondom, olvasd el a többi pontot is, mert azok­ban megvan írva, hogy a munka termelékenységét ho­gyan növelik a mezőgazda­ságban, az iparban, hogyan fejlesztik a technikát Vagyis mindaz, aminek alapján az Az értelmiség már ott van az élet áramlatában Mérnökök, agronómusok, pedagógusok, művészembe­rek, újságírók — akik sa­ját helyükön is elvégzik munkájukat — nagyon fontos társadalmi munkát végeznek: felvilágosító előadásokat tar­tanak, szakismereteket ok­tatnak, tanítanak iskolákban, technikumokban, falusi tudo­mányos körökben és másutt. Legutóbb a Csepeli Autó­gyárban találkoztam techni­kusokból álló szocialista bri­gáddal. Léteznek már ilye­nek is, ez szintén nagyszerű, szép dolog! Elmondhatjuk te­hát: az értelmiség most már ott van az élet áramlatában és úgy dolgozik. Akik ezzel foglalkoznak, tudják: soha annyi könyv nem jelent meg, soha ilyen szép számban és soha olyan gyorsan el nem fogytak, mint napjainkban. — A nyáron végződött szíházi évadban az országban 27 új magyar szín­művet mutattak be. A tudó­sok, művészek — ha módjuk nyílik rá — igyekeznek köze­lebb kerülni a tömegekhez. Ismerek például fiatal mű­vészeket, akik előadásokat tartanak és díjazást nem fo­gadnak el. Kérdezem, miért csinálják? Azt mondják: jó zenét, kultúrált zenét aka­runk a tömegek között meg­honosítani. Saját jövendő publikumukat nevelik. Nyolcvan képzőművészünk rövidebb-hosszabb ideig gyá­rakban, állami gazdaságok­ban, termelőszövetkezetekben él és alkot. Mindez — ismét­lem — dicséretes, szép dolog. Kinek lehet igénye a társa­dalomtól? Annak, aki a tár­sadalom iránti kötelezettsé­gének eleget tett! Nálunk 720 000 olyan ipari munkás van* aki munkabrigádban van* olyanban, ahol felaján­lást tettek a jobb munkára, 200 000 ember van olyan bri­gádban* ahol a szocialista emberneveléssel is foglalkoz­nak. És vagy félszázezer tag­ja van az olyan brigádoknak, amelyek elnyerték a szocia­lista brigád címet. Nagy eredmény! Ezek között az emberek között most már nemcsak ipari munkások, hanem fa­lusi emberek — állami gaz­daságok dolgozói, termelő­szövetkezeti tagok 1— is van­nak: a szocialista munkaver- senymozgalom ma már száz­ezreket ölel fel. Hasonló fej­lődés mutatkozik az értelmi­ségi dolgozók körében. Ott is kibontakozott a példamu­tató helytállás. Tudjuk, hogy készül a távlati tudományos terv. Önök közül sokan isme­rik. Ez nagy eredmény lesz, mert ha a kutatási program hoszú évekre tervszerű lesz, az nagyban előmoz­dítja a tudomány munká­ját is és a mindennapi al­kotó-termelő munkát is. Ezen a terven — nagyszerű és szép dolog ez is — több mint kétezer szakember és tudós dolgozott, s hozzá keli tenni, hogy saját akaratuk­ból, saját elhatározásukból, önként, külön, rendes mun­kájuk mellett foglalkoznak «fiel. élet fejlődik. De ezek az em­berek az ilyen pontokat nem olvasták el, s alig ismerik. Márpedig így nem lehet gon­dolkodni és nem lehet előre­haladni. Nézzük például a mi nyug­díjtörvényünket. Nem kétsé­ges, hogy egyes nyugdíjasok­nak nem jönne rosszul még vagy 100 forint, de ahogy je­lenleg van, arra is elmond­hatjuk: nincs a világon még egy ország — legyen bár szo­cialista vagy kapitalista —, amelynek nyugdíjrendszeré­vel ne előnyösen hasonlíthat­nánk össze a miénket. Sokat tettünk már a munkából ki­öregedett vagy megrokkant emberekért. Lassan a pa­raszti társadalom is megérti, hogy sok lesz közöttük a nyugdíjas. S milyen kérdése­ket hallunk mégis? Mikor szállítják már le a nyugdíj­korhatárt? — hangzik az egyik kérdés. Pedig az élet­kor általában növekszik* és állítom, hogy nálunk világ- viszonylatban is igen magas a nyugdíjasok részaránya. — Egyesek mégis a korhatár le­szállítása felől érdeklődnek. Bizony, egészségtelen helyzet állna elő, ha a társadalom 30 százalékának kellene a társadalom 70 százalékát el­tartania. Márpedig, ha a kor­határt lecsökkentenénk* ak­kor ilyesféle aránytalanság alakulna ki. Száz- meg száz­ezer idős ember gondját se­gítettük és segítjük megolda­ni, s ezzel könnyítettük az eltartásukra kötelezett fiata­lok gondját is* Nem hiszem, hogy az ilyen vívmánnyal kapcsolatban az lenne a he­lyes kérdés, hogy mikor szál­lítják le a mostani korhatárt. ményeltérések természetesein Néphadseregünk ifjai a nép büszkeségei Azt csináljuk, amit eddig, csak következetesebben és jobban követni! Nyugodt magabiztossággal lehet és kell a jövőbe nézni Vasárnap is dolgozunk

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom