Szolnok Megyei Néplap, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-08 / 238. szám
1961. október 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 ROSSI KÁROLY: Egészen egyszerű fakwi tikiéMÍ önéletrajz. 1942-ben születtem Zagyvar ékason. Szüleim parasztok. Általános iskoláimat Szolnokon végeztem. A nyolc év alatt három iskolába jártam. Nem szerettem sokáig egy helyen lenni. Üjat akartam látni mindig. Űj embereket, szokásokat és környezetet. Egyik magyar szakos tanárom biztatására beiratkoztam a Szolnoki Verseghy Ferenc gimnáziumba. De saját akaratomból hamarosan kimaradtam... Már abban az időben kezdtem el verseket írni. Minden időm írásra szenteltem. Tizenhat éves voltam, mikor Budapestre kerültem. Segédmunkás lettem az Egyenáramú Gépgyárban. Ma betanított munkás vagyok. Tekercselek. Közben beiratkoztam a dolgozók esti technikumába. Most végzem a második osztályt. Írásaim eddig az Űj írásban, a Szolnoki Rádióban és a Szolnok megyei Néplapban jelentek meg. Szombatonként hazajárok rendszeresen szüléimhez. Szereted hazamenni. Szeretem a tájat, az embc reket, a földet. 3C&ztLe.lxlx a színemhez Megtanultam tőletek az egyszerűséget, Szavaimat nem fojtogatja tarka cikornyaság, És szebbnek látom a tehén-táncos dűlőket, A tanyákat, ahol most virágzik az akác. Szeretem újra az édesany ám, integető Búcsúzkodása a sínekre hervadó nap... Tudok szólni magamról, s szép így az Arcom is; szememben emelkedő falak Piroslanak és lobognak a fényben-gázló Rétek. Megállók az emb erek előtt, [egyszerűen köszönök, S tisztábbnak érzem a sz avakat, tisztábbnak A kapások közé húzódó, zöld kukorica-között. Közelebb érzem szívemhez a lányok szerelmét, Barátaim vállveregető biztatását... Érzem Dagadó erőnkben az igazságot. Figyeljétek! Messzi, forró szirénák m ár szólnak értem.. í A múltat emlegetik Már nem rázkódik meg a vállad, mikor rádzuhan a kazánokból kivágódó meleg, megszoktad már az agregátorok ordításait is, tüzes szikrák robbannak üveg-védett arcodnak, csak mosolyogsz ezen, sós-izzadt hátad pirossága a fölízott lapátod, a violaszín hegyeket emlegeted legtöbbször, ahol golyó érte a lábad, három napig folyt ott a harc, tehervagonokban lakot t akkor itthon a családod, elszíntelenedtek bizony már a régi kövek az árkokban, káromkodsz és földhöz csapkodod a poharakat a kocsmában, mikor szóba kerül > kik lopják aljasul meg az életed... köpsz csak; az asszonyod ma a fogorvosnál volt, nem tudsz emlékezni első csókjára, elfelejtetted régen, hol láttad először, de ma virágot viszel neki és ajándékot, a villamos a sarokra vágódó fényben ér, elgondoltad te is a világot; fákat a házak elé, és a vizekre fehér-csillogó hajókat, kiért kiáltanak a magas házfalak között? gyöngyözik a szél az ablakokon, figyeld! oldalra fordítanak homályosan a félig-nyitott kirakatok... Mit olvassunk ? Keszthelyi Zoltán VÁLOGATOTT KÖLTEMÉNYEI Munkásfestők r a képzőművészetben A jászberényi Jász Múzeum kiállítótermeiben három munkásfestő alkotásait láthatja a képzőművészetet szerető, iránta érdeklődő közönség. Csikó Sándor, Horváth István és Mizsei István nem hivatásos művészek: mindhárman a jászberényi Fém nyomó- és Lemezárugyár dolgozói. Szabadidejükben a munkásklub képzőművész körében ismerkednek a művészettel és gyarapítják mesterségbeli tudásukat Bokros László, az ismert festőművész irányítása mellett. Három éve működik a képzőművész kör és eredményességét a kiállítás meglepően magas színvonala bizonyítja. A három munkásfestő közül Csikó Sándor munkái a legegyéniebbek mind művészi ízlés, mind pedig mesterségbeli tudás tekintetében. Harmincöt művével szerepel a kiállításon, többségük olaj- Dasztell-technikával készült, de láthatunk ceruzarajzokat és olajleneket is. Bemutatott művei őszinték, egyszerűek — amellett színesek —, nem az úgynevezett „nagy témákat” festi, hanem a táj intim és hangulatos részleteit. Ilyenek a Kertrészlet, a Kisbor- jú, a SzárkÚD akácfákkal, stb. Olajképei közül az Építkezés és a Női fej-e dekora- tívitásával, jó kompozíciójával egy figyelemre méltó tehetség becsületes törekvéseit jelzi. A másik munkásfestő, Mizsei István — ellentétben Csikó Sándor lírai hangvételével •— erőteljes, temperamentumos alkat. így érthető, hogy a nagy alföldi mesterek hatása még erősen érződik képein. Kizárólag olajgépekkel szerepelt a kiállításon, legsikerültebb munkái: a Tanya és a Berényi utca. A harmadik kiállító, Horváth István vízfestményein a városkörnyéki tájak és az ott dolgozó emberek tevékenységét ábrázolja több-kevesebb sikerrel: Szánt a traktor, Nyári délután. Kati nagylány című munkái '“melnek dicséretet. Palicz József tiiiininniiniiimimiiiiiiiiimiiiMimiiimiA Hal szerves sor A menekülő szíved űzöm, s a csillagokból kibetűzöm a neved minden este... Az élet gyorsan illan, lopva. Ne fuss, inkább a csillagokba gyere velem: szeress, te! JÖBA TIBOR — Magvető — A József Attila-díjas költő eddigi munkásságának legkiemelkedőbb darabjait gyűjtötte egybe a kötet. A válogatás megmutatja Keszthelyi Zoltán fejlődését, költő arcát, művészetének változatos és gazdag eredményét Illés Béla: KENYÉR — Magvető — A kötet Illés Béla néhány, kötetben eddig ir.eg nem jelent novelláját és a Válaszúton, valamint a Harminchat esztendő című kötetének legjobb, témájukkal az újabt írásokhoz szorosan kapcsolódó novelláit mutatja be. Fürtös Gusztáv: Ifjúságoddal büntet a halál Hová jutok? Bizony nem tudom, magam megyek, ámybabújt úton nélküled és mégis csak veled. hullatva a csöndes éveket melyek ártó nyomot hagynak rajtan csak te maradsz, aki voltál hajdar véd a halál, a kegyes kegyetlen, — kettőnk közül, lám, csak én öregszem. — A szolnokiak biztosan! — Elvtársak, ne tanakod junk! Gyerünk a tanács házára. A titkár röviden és értei mesen mondta a telefonba i tényállást. A tűzoltókocsi szirénáji végigvisított a falun. Felnőt tek, gyerekek pattantak k a tárt kapukon és gyorsai törtek a tehénjárás felé, A tűzoltóhadnagy megeső válta a fejét. — Hol enneí a kútnak a kávája? És mi ért nem fedték be ezt a göd• rőt? K őzben a tűzoltók frissen rakodtak le a kocsiról. Először három súlyo: gerenda omlott a földre, aztán vasrudak, végül egy erőteljes csigasor. A gerendák a kút szélért kerültek. Az iszkábákat két- kilós kalapácsokkal verték c gerendák végébe. A gerendákra háromágú álló került tövébe akasztották a csigasort. Mikor minden rendber volt, az egyik őrmester lecsattogott a létrán. Háromszoros sátorlapot tett a tehén hasa alá. A láncok vastag szíjhevederekben végződtek. Az első húzásokra köny- nyen mozgott a lánc, de az ötödiknél már megcsikordult és keményen megfeszült. A gerendák recsegtek. Beletelt egy félórába, mire. az ellankadt jószág háta megjelent. A hadnagy nyugodtan szívta a cigarettáját. Az őrmester szemmel tartotta a tehenet. Balog Péterék arcán kisütött a nap. A nehezebbje még hátra volt. Most kellett kifordítani, ami a tehén súlyát tekintve nem is volt kis dolog. A tűzoltók vastag köteleket kötöttek a tehénke négy lábához. — No, elvtársak! Most már maguk is segíthetnek. Szépen lassan visszaengedjük a láncot, maguknak pedig az a dolguk, hogy a köteleknél fogva húzzák kifelé a jószágot. Az első húzásnál a tehén rémülten megrázkódott. A lánc egy arasznyira engedett, s erre. az emberek meghúzták a köteleket. Az állat egy arasznyival közelebb került a parthoz. Már alkonyodott s a fáklyák lobogva lengették a lángot, amikor a tehén végre féloldalt fekve a szárazon volt. Engedelmesen tűrte, hogy leszedjék róla a láncokat, Három tűzoltó megmarkolta a farkát, nagyot emeltek rajta s a tehén szétvetett lábakkal megállt. Megrázkódott, nagyot rúgott, majd elbőgte magát. — Itt a köszönet, emberek! — röhögött nagyot egy vidám magyar. A hadnagy a két fáklya lobogó fényénél írta a tényállást, majd odafordult az emberekhez. — No, látják, elvtársak, mennyi baj származik abból, ha egy gazember vegyül közénk. Mert amit az a tolvaj ellopott innen, nem sokat ért és mégis milyen nagy baj származott belőle. Tanuljunk ebből is elvtársak. A legénység közben felra- kodott az autóra és maguk is elhelyezkedtek a kocsin. A reflektorok belefúrtak i könnyű esti sötétségbe s i kocsi visszaindult. Az emberek hangos éljenzése kísérte egy darabon. Balogék hazavezették a tehenet. A jószág fáradtan lépegetett mögöttük és mély bőgéssel felelt az éhes borjú keserves hangjára. KM ogy ki volt a tolvaj, azt ** sosem tudtuk meg. De annyit még hozzá kell tenni, hogy nem telt bele egy hét, i káva, a vályú, a gém. meg az ostorfa visszakerült a helyére. Hogy ki tette vissza, azt nem kerestük. Jani bácsi azt mondta, hogy ő olyan fülheggyel alszik, mint a jó kutya, de bizony semminémü kovácsolást nem hallott azon az éccakán. nek és közös erővel ki kell venni a jószágot. Eredj, szólíts mentői több embert öszsze segítésre A kapuk egymásután vágódtak ki, s az emberek kíváncsian rohantak a tehén- járásra. A tömeg egyre szaporodott. De egyre többen kételkedtek abban, hogy emberi kéz ki tudja emelni az állatot. — Mit akartok? Hiszen ez a tehén megvan vagy nyolc mázsa. — Ne hitetlenkedjünk emberek! — tromfölta le a kétségbeesett hangokat Jani bácsi, majd a fiához fordult. — Fiam, bemész a tanácshoz. A községgazda adja ide mind a két rudallókötelet. Nem telt bele egy félóra, kötelekből egy egész garmada hevert a kút mellett. Jani bácsi létrán ment le a kútba. Gyorsan feltekintette a helyzetet. — Halljátok- e, ha bírunk, vele, nem lesz semmi baj. Mind a négy lába ép, csak itt a hátáról kopott le a bőr az elevenig. Balog Péter jó mélyen hajolt a gödörbet hogy sokat lásson. ■— Adjátok a kötelet. Jani bácsi az első kötelet elhúzta a tehén hasa alatt, éppen 3 két első lába mögött. — Adjátok tovább! A másik kötél áthúzása már nehezebb volt. Az öreget elöntötte a verejték, mire nagynehezen áthúzta. Mielőtt felmászott volna, mindent alaposan körülnézett. — Ti ketten maradtok a gödör szélénél! — osztotta ki a szerepet két markos magyarnak. — Ti fogjátok az egyik kötelet Péterrel, Ti meg a másikat énvelem. Ti pedig, elvtársak, ahogy éritek, kapaszkodjatok a kötélbe egész erőtökkel és ahogyan szólítok, úgy húzzátok, de emberül. A bikás beleköpött a tenyerébe, a többiek szinte. — Hó rukk! — kiáltotta, és megfeszültek a kötelek. — Hó rukk! — csattant a a következő vezényszó. Az erek kidagadtak az emberek nyakán, az inak megfeszültek a karokon. M kútból a tehén fájdalmas nyögése bugyborékolt elő. Körülbelől egy métert húztak a kötélen, s a tehén meggörbülten kalimpált a levegőben, amikor Jani bácsi kezénél megpattant a kötél egyik fonása és sebesen végigforgott. — Baj van, elvtársak. Szakad a kötél! — de még ki sem mondta, a kötél vissza- zöttyent a padra. A három kötél jobban bírta, mint az imént a kettő. Recsegett, ropogott, de bírta a terhet. Csak éppen any- nyi volt, hogy félúton jártak , a húzásban, amikor a tehén rettenetes hörgése megakasztotta őket. Jani bácsi gyorsan intézkedett. — Engedjük vissza elvtár- 1 sak. Megfúl a jószág. Félórás pihenés után újra ' próbálták. A tehenet felhúz- ‘ ták a gödör széléig, csak ar- • ra nem gondoltak, hogy mi- 1 ként fogják kifordítani a ' partra. Mindenki görcsösen 1 kapaszkodott a kötélbe. Sen- '■ ki el nem merte engedni. , Csak álltak tehetetlenül, fog- [ ták a levegőben a többmá- ' ssás terhet eredménytelenül. Jani bácsi végül is kiadta t a vezényszót. 1 — Nem bírjuk kifordítani, elvtársak! Engedjük vissza. Balog Péter lecsapta a sáp- j Icáját a földre. — Ki tud segíteni, a min- i denségit! — Fehér Ferkó csak morogta: — A tűzoltók! Pesten láttam, hogy egy muraló beleszakadt a csatornába. A ; tűzoltók nagyon könnyen el- , bántak vele. , — Aztán ugyan mivel? — Láncokkal, meg csigasorral! ■ — Dehát a mi tűzoltóink'1 Kinézed te ezt belőlük? — Affenét, a városiak! — Gondolod, hogy kijön- i nének? 1 M tehén járás partos része elég magasan fekszik. Annyira, hogy a szélesszájú csordakút harmadéve egyre apadt, Péter-Pál napjára el is tűnt belőle az utolsó csepp víz. Ha az ember behajolt a káváján, csak az összerepedezett aljat látta. Az öreg kút körül a gyep is kivénült, lassan elpusztult. A föld síma lett és kemény, mint a városi flaszter. Augusztusban aztán egy éccakán valaki egyet gondolt. Ásóval, csákánnyal odaóvakodott a kúthoz, a hold gyámoltalan fénye mellett leszedte a gémet, lábát keltette a kávának, az oszlopoknak, de még a vályút sem hagyta a helyén. A községi bikás semmiféle zajt nem Itallott s csak akkor csudál- kozott, amikor hajnalban a szeme nem akadt meg az öreg kútgémen. Két rendőr még délelőtt kikarikázott a csordára, de senki nem hallott semmit, senki nem tudott nyomot mondani, amin elindulhattak volna. Jani bácsi, a bikák gondozója, papírt kapott a községtől, hogy mérje fel pontosan a kutat, hogy a lebontáshoz való deszkát kivitessék a községi raktárból. — űzzél be is fejeződött a kút óra. A község egyre késett 1 deszkaküldéssel, s egyik tap aztán megesett a baj, Imitől sokan tartottak. Balog Péter háza a falu zélén volt. Gyengefias te- tene a csordára járt, s egy tap kétszer is hazahintálta lőtejű tőgyét, hogy a kis torját megitassa. Alighogy jószág megkönnyebbedett, ialog Péter már fordította :ifelé az istállóból s a kis verek kezére adta. — No, ajtsad, kisfiam! Kicsi Péter kezében meg- uhant a tányérrózsaszár s tehén lassan, bokrosán dülöngélt a nyitott kapura, 'sak egy kocsinyomot keleti átlépni, s már a tehén- ár ásón haladtak. Elől a te- énke, mögötte a fiú. Az öreg útnak még a környékét if erülték. Igen bizony, csak- ogy a csordás kutyája, kövessége szerint, nekiesett a ehénnek. — Takarodsz, te! Nem légy! A fene essen beléd!- csapott felé Péterke, de kutya rá se hederített, s gy villámgyors mozdulattal tehén farkába harapott. I jószág megrázta magát, a atya nyögve pottyant a öldre, de rögtön talpra szö- ött s nekiesett a tehén ólaidnak. A szerencsétlen állat húzó- ott erre is, arra is, de egy- b közelebb a tátottszájú ve- zedelemhez. Péterke nem írta tovább. — Kedves apám! — süvi- ?tt a hangja kétségbeeset- 5n. A tehénke farral volt a út szélénél, amikor a kaja utoljára nekiesett. Hátra- ágott, egyik első lábával a utya felé csapott s a követező pillanatban megnyílt latta a föld. Péterke rémült sivalkodá- 1 belehasított a levegőbe. — Édesapám. — Mi bajod? — Nincs a tehén! — Mit beszélsz? — lökte lire Balog a gyereket s a itárf. kapuból söpörte véig tekintetével a tehénírást. — Hol a jószág? — A kútba esett! — di- ergett a rémült gyerek. Az ember rohanva csatto- ott a kúthoz, az asszony el- örösödve lobogott utána. A ihén a kút aljában csendéin nyöszörögve ült a hátul- ín. Gazdája hangjára fáj- clmasan elbőgte magát. Balog berohant a bikáshoz. — Gyöjjön, Jani bácsi! leleesett a tehenem a kútba. Az öreg egy pillanatig el- ondolkodott. — _ Tudtam, •ogy ez lesz a vége. Hát iám, egyebet nem tehetünk. >••*• kell irtani mindenkiSimont
