Szolnok Megyei Néplap, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-29 / 256. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKI SZOLNOK megyei /Méftíaft MEGYE! PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA XII. évfolyam, 256. szám. Ára 60 fillér 1961. október 29., vasárnap. Ma: Jászágótól Öcsödig Baráti szavak kritika helyett Jászkun Kakas A béke rakétái Frol Kozlov elvtárs beszámolója az SZKP Szervezeti Szabályzatának módosításáról Az SZKP XXII. kongresszusának szombati ülése Moszkva (TASZSZ). — Az SZKP XXII, kongresszusának október 28-i szombat délelőtti ülése magyar idő szerint 8 órakor megkezdődött. Frol Kozlov, az SZKP Központi Bizottsága elnökségének tagja és a Központi Bizottság titkára beszámolt a Szovjetunió Kommunista Pártja Szervezeti Szabályzatának módosításáról. A világ közvéleménye változatlan érdeklődéssel figyel Moszkvára. Ami jelentős esemény a világpolitikában az elmúlt két hét alatt történt, az így, vagy úgy, de valamiképpen feltétlenül összefüggésben volt a Szovjetunió Kommunista Pártja XXII. kongresszusán elhangzottakkal. A kapitalista sajtó is kénytelen bőven foglalkozni a kongresszus anyagával és, ha ezek a cikkek természetszerűleg nem is egyértelműek, a legreakciósabb lapok sem hallgathatják el a szovjet nép csodálatos eredményeit. Kénytelenek elismerni, hogy a Szovjetunió fejlődése olyan gyors és olyan egyenletes, amilyenre nem találunk példát a világtörténelemben. És éppen ez a példátlan siker adja meg a realitását azoknak a terveknek, amelyek a jövőt, a kommunista életforma nagyszerűségét varázsolják az emberek elé. A történelemben először teljesen és végérvényesed megszűnik az a helyzet, hogy az emberek hiányt szenvednek, hiszen, mint az SZKP Központi Bizottságának beszámolója hangsúlyozza, a kommunizmus felépítése gazdasági téren azt jelenti, hogy a Szovjetunió az első helyre kerül az egy lakosra jutó termelésben, a világon a legmagasabb életszínvonalat biztosítja a népnek és kialakulnak a feltételek az anyagi és kulturális javak bőségének elérésére. A szovjet tervek realitását az élet már sokszor bebizonyította. A kapitalizmus szócsövei nem merészelik tehát lekicsinyelni ezeket a terveket, hanem ködösítve azok értelmét és jelentőségét, a Szovjetunió világuralmi törekvéseiről beszélnek. A népeket azonban ma már egyre nehezebb megtéveszteni ilyen szólamokkal. A tőkés világ dolgozói már csak azért is nagy érdeklődéssel tanulmányozzák az SZKP programját, mert a kommunizmus építésének a programja, mint Hruscsov mondotta, egyúttal a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdításának világtörténelmi programja. A Szovjetunió a szocialista világrendszer vezető ereje és ez a világrendszer korunk döntő tényezőjévé vált. Ez a világrendszer pedig békét akar. A Szovjetunió legelszántabb ellenségei is kénytelenek beismerni, hogy annak az országvak, amely ilyen nagy alkotó terveket hirdet meg, szükségképpen érdekében áll a béjce. A szocializmus békepolitikája tehát nemcsak a szocialista országok népeinek érdekeit tartalmazza, hanem megtestesíti az egész emberiség érdekeit. Világos tehát, hogy az SZKP új programjának külpolitikai célja a béke. És a szovjet párt, a szovjet állam vezetői, ezt a célt nem taktikai meggondolásokból tűzték ki, az SZKP programja meggyőzően hirdeti, hogy a szovjet külpolitika nemcsak elhárítani akarja az esetleges világháborút, hanem már a mi korszakunkban száműzni akarja a háborúkat a társadalom életéből. Szembeötlően bizonyítja ezt a vonalat N. Sz. Hruscsov nagy visszhangot kiváltó kongresszusi beszámolója, és bizonyítja ezt a kongresszusi vitának egész szelleme. Részletesen foglalkozott ezzel a kérdéssel A. A. Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere is, hangsúlyozva, hogy a «soviet külooliükai rakéták a béke eszméjét viszik el a világ minden részére. Mi veszélyezteti leginkább a békét? Egyértelmű erre is a felelet: kétségtelenül a német militarizmus feltámasztása, Ezért hangsúlyozza és követeli a Szovjetunió minden alkalommal, hogy a német békeszerződés megkötése útján olyan intézkedéseket kell foganatosítani, amelyek megzabolázzák a Nyugat-Né- metországban fejét emelgető militarlzmust. Hangsúlyozta Hruscsov, nem a nemet békeszerződés megkötésének határideje bír elsőrendű fontossággal, hanem ennek a kérdésnek a rendezése. Hruscsov nyilatkozatában a szovjet kormánynak az az akarata nyilvánult meg, hogy békés tárgyalások útján elfogadható megoldást érjen el. Ismeretes tény, hogy bizonyos tárgyalások már meg is kezdődtek. Gromiko szovjet külügyminiszter tárgyalt New Yorkban Ruskkal és közvetlenül hazautazása előtt Ken- nedyvel. Útjába ejtette Londont is, ahol szintén tanácskozott a legfontosabb nemzetközi kérdésekről. Tárgyalásairól nem adtak ki hivatalos jelentést. A szovjet külügyminiszternek a kongresz- szuson elmondott beszéde, valamint különféle amerikai félhivatalos megnyilatkozások arra engednek következtetni, hogy ezek a tárgyalások feltétlenül hasznosak voltak. Mindez nyugtalanságot váltott ki Bonnban, mert a nyugatnémet imperialisták tudatában vannak, hogy minden egyezmény, mégha csak részletmegoldásokat hozna is, keresztül húzza számításaikat. Éppen ezért minden erőfeszítéseiket arra összpontosítják, hogy negatív értelemben befolyásolják washingtoni és londoni szövetségeseik állásfoglalását. Bonnak bizonyos tekintetben kezére játszik Párizs is és ez arra bátorította Adenauert, hogy szinte támadólag lépjen fel az Egyesült Államok politikájával szemben. Történik ez olyan időpontban, amikor az Egyesült Államok lényegében még nem kötelezte el magát egyik álláspont felé sem. Mindössze az történt, hogy egyes amerikai politikusok rendkívül óvatos és nem hivatalos kijelentéseket tettek arról, hogy a berlini kérdésben meg kell egyezni és ezzel kapcsolatban valamilyen úton-módon felmerül a Német Demokratikus Köztársaság elismerése is. Az Adenauer szájaíze szerint író nyugati sajtó ezeket a kijelentéseket így kommentálja: „Az utóbbi napokban megnövekedett a bonni kormánykörök nyugtalansága a berlini válsággal kapcsolatban, tekintettel a washingtoni hangadó körök bizonyos szándékaira”. Általában a burzsoá sajtó cikkeiből arra lehet következtetni, hogy az Északatlanti Tömb négy főhatalma között nem éppen jelentéktelen ellentétek merültek fel. Washington és London némi készséget mutat a tárgyalásokra, Bonn és Párizs viszont a békeellenes erőpolitika makacs híve. Magától értetődő, hogy a szocialista államok mindenkor készek a békés tárgyalásokra. Azonban éppen a német és berlini kérdésben ez nem jelenti azt, Hogy a nyugati hatalmak a tárgyalások esetleges színlelésével majd tovább halogathatják a sürgős problémák rendezését. Az Egyesült Államokban ugyanis nagyszámú olyan politikus (Folytatás a 2. oldalon.) Megállapította, hogy „a kongresszus teljesen jóváhagyta az SZKP Központi Bizottságának bel- és külpolitikai irányvonalát és gyakorlati tevékenységét”, egyhangúlag jóváhagyta az SZKP új programját, „az egész párt és Hruscsov elvtárs vezette Lenin Központi Bizottsága kollektív, alkotó gondolkodásának gyümölcsét”. Egészen törvényszerű, hogy a kongresszus megvitatja az SZKP szervezeti szabályzata módosításának kérdését, mondotta Kozlov. „Az új program új, nagyobb követelményedet ró a pártra, minden kommunistára”. Kozlov emlékeztetett rá, hogy a jelenleg érvényben levő Szervezeti Szabályzatot 1952-ben a XIX. pártkongresszus fogadta el, amelyen „az SZKP Szervezeti Szabályzatának módosítása” címmel Nyikita Hruscsov tartott beszámolót. „A párt felépítésének és munkájának a. jelenleg ~jr- vényben lévő Szervezeti Szabályzatában megtestesült alapvető lenini szervezeti elvek megmásíthatatlanok — mutatott rá Kozlov. — A XXII. pártkongresszus elé terjesztett Szervezeti Szabályzat továbbfejleszti ezeket az elveket”. Az SZKP ezekben az esztendőkben „számbelileg megnőtt, eszmeileg és szervezetileg megerősödött. A sztálini személyi kultusz következményeit leküzdve a párt teljesen visszaállította a pártélet lenini normáit és kollektív vezetés elvét, még szorosabbra tömörült a Lenini Központi Bizottság köré”. „A párt sorainak lenini egysége még sohasem volt olyan szilárd és megbonthatatlan, mint napjainkban” — mondotta Kozlov. Az SZKP Szervezeti Szabályzata, amelyet a kongresz- szus elfogad, megbízható szervezeti fegyvert ad a párt kezébe a kommunizmus győzelméért vívott harcban, — folytatta Kozlov. Az SZKP — a munkásosztály pártja — az egész szovjet nép pártja lett. „Ez pártunk történelmi fejlődésének, a Szovjetunióban a szocializmus teljes és végleges gőzeimének legnagyszerűbb eredménye”; „Pártunk a marxizmust—le- ninizmust alkotó módon továbbfejlesztette. határozottan harcol a forradalmi elmélettől mélységesen idegen revi- zionizmus, dogmatizmus és szektásság minden megnyilvánulása ellen”. A* SZKP elválaszthatatlan, szerves része a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomnak. ,,A párt szilárdan kiáll a proletárinternacional izmus kipróbált elvei mellett”. A párt egész története „a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom iránti internacionalista kötelességének tettekkel való teljesítése. Az SZKP tevékenyen elősegíti a nemzetközi kommunista mozgalom egységének megszilárdítását, erősíti a testvéri kapcsolatokat valamennyi ország kommunistáinak nagy seregével, a békéért, a demokráciáért és a szocializmusért folyó közös harcban összehangolja akcióit a kommunista világmozgalom többi országának erőfeszítéseivel”. Kozlov rámutatott, hogy „a jelenlegi viszonyok között hasonlíthatatlanul növekszik minden kommunista szerepe, valamint felelőssége a párttal és a néppel szemben, megnő a párttagok rangja”. „A párt továbbra is a társadalom legtudatosabb és legtevékenyebb tagjaiból fogja kiegészíteni sorait”. Az előadó felolvasta a Szervezeti Szabályzat tervezetének első cikkelyét. Ez a cikkely, mutatott rá Kozlov, teljes mértékben fenntartja a párttagság lenini elvét. Új benne csak az a megállapítás, hogy párttag lehet a Szovjetunió minden állampolgára, „aki tevékenyen részt vesz a kommunizmus építésében”. Az SZKP Szervezeti Szabályzatának tervezetében „előtérbe kerülnek a párttagoknak a társadalmi munkára, a termelésre, s a kommunizmus anyagi— műszaki bázisának felépítésére vonatkozó kötelességei”. A párttag egyik legfontosabb kötelessége, — folytatta Kozlov, — „a bírálat és önbírálat fejlesztése, harc a hivalkodás, elbizakodottság, az önelégültség, a bürokratizmus és a lokál potriotizmus ellen”. A Szervezeti Szabályzat tervezete nemcsak hirdeti azt, hogy a párttag szabadon élhet minden kommunista megbírálásának. jogával, függetlenül attól, hogy az milyen tisztséget tölt be. hanem biztosítja is ezt a jogot. „A kommunistának harcolnia kell a nacionalizmus és sovinizmus csökevényei ellen; szóval és tettel közre kell működnie a szovjet népek barátságának, valamint a szovjet nép és a szocialista tábor népei, valamint az egész világ proletárjai és dolgozói együttműködésének megszilárdításában”. A kommunista- és munkáspártok képviselőinek 1960 novemberi moszkvai értekezletén elfogadott történelmi nyilatkozaton — mint ismeretes — ott áll az Albán Munkapárt aláírása is— hangsúlyozta az előadó. De az utóbbi időben az Albán Munkapárt vezetőinek minden cselekedete arról tanúskodik, hogy „a kor legfontosabb kérdéseit illetően távolodni kezdtek a nemzeti, özi kommunista mozgalom közös, összehangolt irányvonalától”. „Sőt, mi több, az Albán Munkapárt vezetősége elutasította az SZKP Központi Bizottságának, » a többi testvéri pártnak a legfőbb nézet- eltérések leküzdése érdekében több ízben tett lépéseit.” „Mit kellett tennie a Központi Bizottságnak olyan körülmények között, amikor hiábavalónak bizonyult a számtalan kísérlet, hogy meggyőzzék az albán vezetőséget, mondjon le szektás cselekményeiről, s amikor e vezetőség hibájából a proletárnemzetköziség elveitől való elszakadás veszélyes útjára történt lépésük eszmei ellenfeleink előtt is köztudottá vált? Nyilvánvaló, hogy ilyen helyzetben az albán vezetők leninis- taellenes magatartásának elvi elítélése, a felmerült eltérések leküzdéséhez vezető utak megkeresésére szólító felhívás volt e kérdés egyedül helyes, valóban marxista-leninista megközelítése” — jelentette ki Kozlov. „N. Sz. Hruscsov elvtára beszélt azokról a tényekről, amelyek megmutatják, hogy Mehmet Shehu, Enver Hod- zsa és más albán vezetők a legutóbbi napokban, már a XXII. kongresszus ülésezésének idején, olyan tevékenységet folytattak, amely azt bizonyítja, hogy e vezetők még jobban belekeveredtek a nacionalizmusba és a szekta- rianizmusba, s még inkább eltávolodnak a nemzetközi kommunista mozgalom ösz- szeegyezletett irányvonalától; hogy az SZKP és Központi Bizottsága nyílt rágalmazásának, saját pártjuk és népük becsapásának útjára léptek. S ez elvtársak, szégyen, hogy az albán vezetők mindenkit ellenségüknek tekintenek, aki ma a Szovjetunióval való barátság mellett száll síkra1’1 „Kötelesek vagyunk erélyesen kijelenteni, hogy a testvéri kommunista- és munkáspártok igazi egysége csak a marxizmus-leninízmus elvi alapján lehetséges és nem oly módon, ha elhallgatjuk az albán vezetés helytelen vonalát. A hallgatás álláspontjára helyezkedni adott esetben azt jelentené, hogy ezeket az embereket helytelen, antileninista tevékenységük folytatására buzdítjuk. A mi pártunk nem léphet ilyen útra.” „Mi, szovjet kommunisták, a jövőben is erélyesen le fogunk leplezni mindenkit, aki eltávolodik a leninizmustól, minden revizionistát és dogmatikust’1 — hangsúlyozta Kozlov. Kozlov beszámolójának következő részében kitért a helyt pártszervezetek és vezetőszervek fő kötelességeinek jellemzésére, úgy, ahogyan azok a Szervezeti Szabályzat-tervezetében foglaltatnak. Mint mondotta, e kötelességek közül legfontosabb „az ipari és mezőgazdasági termelés minden eszközzel való fejlesztése, gondoskodás a dolgozók anyagi jólétének és kulturális színvonalának szakadatlan emelkedéséről”. A párt-káderek kiválasztásáról és beosztásáról szólva közölte, hogy a vezető pártszervek állományában évről-évre nő a mérnökök, a közgazdászok, az agronómusok, a zootech(Folytatás a 2. oldalon.) Úttörők köszöntik a párt XXII. kongreaszusát,
