Szolnok Megyei Néplap, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-26 / 253. szám

1961. október 26. S70LN0K MEGYEI NfiPLAP s Az SZKP XXII. kongresszusának felszólalásaiból (Folytatás az 1. oldalról.) Paul de Groot, a Holland Kommunista Párt Központi Bizottságának fő­titkára, aki hozzáfűzte: „ha­talmas támogatás lesz ez harcunkhoz”. Paul de Groot elmondotta, hogy a kommunizmus fel­építésének programját figyel­mesen tanulmányozzák a hol­land dolgozók széles rétegei. A Holland Kommunista Párt küldöttségének vezető­je elítéli az Albán Munka­párt vezetőinek magatartá­sát Gilberfo Vieira, a Kolumbiai Kommunista Párt főtitkára üdvözlő be­szédében „korunk politikai és ideológiai alapokmányá­nak” nevezte az SZKP prog­ramját. Hangsúlyozta, hogy az SZKP XXII. kongresszu­sa eredményekben gazdag új korszak kezdetét jelenti a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban. A kolumbiai politikai hely­zetet jellemezve és a dol­gozók nehéz helyzetéről szól­va, Gilberto Vieira kijelen­tette, hogy „csakis a szocia­lista út biztosítja a gyors gazdasági és kulturális fel- emelkedést”. A kolumbiai nép pem hagyja magát Kuba-ellenes támadó cselekményekbe so­dortatni. Lawrence Sharkey, az Ausztráliai Kommunista Párt főtitkára hangsúlyozta, hogy az SZKP XXII. kong­resszusa és a párt új prog­ramja világítótorony lesz a világ dolgozói számára a bé­kéért és a boldog életért folytatott harcukban. Az ausztráliai kommunis­ták abban látják feladatu­kat, hogy harcoljanak Auszt­rália kilépéséért abból a ka­tonai tömbből, amelybe Menzies kormánya sodorta — Lawrence Sharkey, hangsúlyozta, hogy a követ­kező parlamenti választáso­kon az ausztráliai kommu­nisták vereséget akarnak mérni a Menzies-kormány politikájára. NIkoIasz Saui, a Libanoni Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára beszédében elítélte az az Albán Munkapárt vezetői­nek magatartását, hangsú­lyozva, hogy az ellent mond a marxizmus—leninizmus- nakT Pártunk — mondotta Saui — teljes mértékben tá­mogatja azt az értékelést, amelyet Nyikita Hruscsov adott az albán vezetők eljá­rásáról. Ügy véljük, hogy az albán vezetők eljárása kárt okoz a kommunista világ­mozgalom egységének és a szocializmus albániai építé­sének. A libanoni kommunisták — jelentette ki Saui — áll­hatatosan harcolnak az Arab- Keleten a béke fenntartásá­ért. Síkra szállnak országuk semlegessége mellett, a 6. amerikai flotta libanoni lá­togatásai ellen. „Mi, az igazi arab szoli­daritás hívei vagyunk, har­colunk a Szovjetunióhoz és a szocialista tábor országai­hoz fűződő barátság elmé­lyítéséért”. A szíriai nép győzelme — hangsúlyozta Nikolasz Saui — nagy fontosságú esemény Libanon számára is, mivel a Szíriai és Libanoni Kom­munista Párt harca mindig összefonódott és összefonó­dik az önkényuralom ellen, az ország függetlenségéért folyó közös harccá. A kongresszus küldöttei a szünet után folytatták a Köz­ponti Bizottság beszámolójá­nak, a program-tervezetnek és a Központi Revíziós Bi­zottság beszámolójának vi­táját. Elsőnek Vaszilij SzmirnoY, a leningrádi Balti Hajógyár hajószerelő munkása szólalt fel. Közölte, hogy a hajógyár munkásai versenyt kezdemé­nyeztek a hétéves terv mun­katermelékenységi előirány­zatainak öt év alatt való tel­jesítéséért. A Balti Hajógyárban tö­meges arányokat öltött a kommunista munkabrigádok mozgalma. A következő felszólaló Ivan Bogyul, a Moldvai Kommunista Párt Központi Bizottságának tit­kára volt. Véleménye szerint az utolsó időszak egyik leg­fontosabb eredménye a tár­sadalmi élet demokratizáló­dásának elmélyülése a Szov­jetunióban, a dolgozók nagy tömegeinek bevonása az or­szág igazgatásába. Bogyul rámutatott, hogy most újabb tények váltak is­meretessé a pártellenes cso­port bűnös cselekedeteiről, és kijelentette, hogy Molo- tovnak, Malenkovnak és Ka- ganovicsnak nincs helye a pártban. Ivan Bogyul, aki tavaly járt Albániában, elmondot­ta, hogy ott a Szovjetunió­ból, Csehszlovákiából és más szocialista országokból származó gépeket és műsza­ki berendezést látott. — Ott dolgoznak ezeknek az orszá­goknak a szakemberei, segí­tenek az albánoknak. Nem szabad elfelejteni — hang­súlyozta Bogyul —, hogy az albán népnek a szocialista tábor népeihez fűződő ba­rátságát a fasizmus elleni harcban kiontott vér pecsé­telte meg. Ennek ellenére nem hall­gathatunk Albánia vezetői­nek bűneiről — jelentette ki Bogyul. Internacionalista kö­telességünk segíteni az Al­bán Munkapártnak hibái ki­javításában és megakadá­lyozni, hogy Albánia elsza­kadjon a szocialista tábor­tól. A felszólaló ismertette ez­után Moldva gazdasági és kulturális építésének ered­ményeit. A hétéves terv megkezdése (1959) óta a köz­társaságban másfélszeresére emelkedett a gépipar és a fémmegmunkáló ipar terme­lése. Ivan Bogyul közölte, hogy a köztársaság mezőgazdasá­gában jelenleg több mint 20 ezer traktor és 6000 kombájn dolgozik. Két év alatt a fal­vakban ötvenezer lakóház épült, s minden tizedik csa­lád új házba költözött. Viktor Krotov, az Uráli Nehézipari Gépgyár igazgatója felszólalásában közölte, hogy ez a vállalat az SZKP XX. kongresszusa óta 53 új hengerdei, kohá­szati, kőolajfúró és egyéb géptípusok gyártásához fo­gott hozzá. A gyárban most épülő blu- ming-automata évi hatmillió tonnás kapacitásával egye­dülálló lesz. Az SZKP XXII. kongresz- szusa kimagasló helyet fog­lal el a Szovjetunió Kom­munista Pártjának történe­tében. Az egész emberiség­nek megmutatja az egyedüli helyes utat a ragyogó jövő felé — mondotta. Zija ]\ úri jer, az SZKP Baskír kerületi bi­zottságának első titkára. Megállapította, hogy azok a hatalmas sikerek, amelye­ket a Szovjetunió a XX. kongresszusa óta elért, cá- folhatatlanul bizonyítják a párt politikai irányvonalá­nak és gyakorlati tevékeny­ségének helyességét. „Ezek a sikerek — vádirat a pártel­lenes csoport ellen, amely el akarta téríteni a pártot a le­nini útról” Zija Nurijev kijelentette, a Baskír pártszervezet kül­döttsége teljes mértékben támogatja azt a javaslatot, hogy zárják ki az SZKP-ból Molotovot, Malenkovot és Kaganovicsot. A Baskír Autonóm Köz­társaság népgazdaságának fejlődéséről szólva Zija Nu­rijev megállapította, hogy Baskiria első helyen áll a Szovjetunióban a perspekti­vikus kőolaj-készletek terén. Megvan rá a lehetőség, hogy megszervezzék a nagy mély­ségekbe hatoló fúrást. A baskír nép minden sike­rét a bölcs lenini nemzeti­ségi politikának köszönheti — hangsúlyozta Nurijev. Alekszandr Kolcsik, az egyik Donyec-medencei (ukrajnai) bánya kommu- munista munkabrigádjának vezetője beszámolt a kong­resszus küldötteinek, hogyan honosítják meg az új mun­kamódszereket e szénmeden­ce üzemeiben. A teremben gyakran fel­csattant a taps, amikor Fjodor Pefror szólalt fel, aki 1896 óta tag­ja a kommunista pártnak. A forradalom veteránja el­mondta, hogy a Központi Bizottságnak, a XXII. kong­resszus előtt tett beszámo­lója — a lenini ügy diadalá­nak himnusza. Petrov helyeselte a pártel­lenes frakciós csoport esz­mei szétzúzását és emlékez­tetett, hogy Lenin meghagy­ta a párt egységének és er­kölcsi tisztaságának őrzését. Meggyőződésem, — mond­ta a szónok — hogy a kong­resszus minden küldöttének véleményét kifejezem, ami­kor javasolom, hogy hagyjuk jóvá a Központi Bizottság­nak a XX. és XXII. párt­kongresszus között végzett tevékenységét. Fjodor Petrov javasolta, hogy állítsák össze „a kom­munizmus világenciklopédiá­ját”, — egy olyan kiadványt, amilyet még nem ismert a történelem. Véleménye sze­rint ezt az enciklopédiát va­lamennyi ország marxistái­nak együttes erőfeszítésével kell létrehozni. A XXII. pártkongresszus szerda délutáni ülésén Arvid Pelse elnökölt. Az első felszólaló Pieter Keanemann, a Ceyloni Kommunista Párt Központi Bizottságának fő­titkára volt. Az SZKP XX. kongresszusa nemcsak a Szovjetunió Kom­munista Pártjának, hanem az egész nemzetközi kommu­nista- és munkásmozgalom­nak a történetében is for­dulópontot jelentett — mon­dotta. — A XX. pártkongresszus határozatai — fűzte hozzá — különösen nagy segítséget nyújtottak a fiatal kommu­nista pártoknak, amelyek a második világháború után keletkeztek Az SZKP és a szovjet kor­mány erőfeszítései állandóan arra irányulnak — mutatott rá a továbbiakban —, hogy megszilárduljon a béke és gazdasági segélyt kapjanak azok az államok, amelyek nemrég vívták ki független­ségüket. A ceyloni kommunisták meggyőződése, hogy az SZKP új programja és a szocializmusból a kommu­nizmusba vezető sikeres át­menet, amely már megkez­dődött a Szovjetunióban, azt bizonyítja, hogy a társada­lom fejlődésének nem kapi­talista úton kell haladnia. Martinez Verdugo, a Mexikói Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára üdvözlő beszé­dében helyeselte az SZKP tevékenységét, amely a vi­lágbéke megszilárdítására irányul. Örömmel látjuk — jelen­tette ki a továbbiakban — milyen nagylelkű segítséget nyújt a Szovjetunió a leigá- zott népek felszabadító moz­galmának, valamint olyan országoknak, amélyek Kubá­hoz hasonlóan szuverénitásu- kat és függetlenségüket vé­delmezik az imperializmus agressziójával szemben. A szónok kijelentette, hogy az SZKP új programja „a mi fegyverünk a szocializ­musért folytatott harcunk­ban”. E programtól lelkesít­ve a dolgozók újabb csapatai csatlakoznak azok soraihoz, akik . a jobb jövőért harcol­nak. — Minden latin-amerikai hazafi tudja — jelentette ki a szónok — hogy Kuba füg­getlenségének megvédése egyszersmind igen fontos tényező saját hazája szuve- rénitásának védelmében is. „Kubát védelmezve, a Szov­jetunió minden latin-ameri­kai nép nemzeti felszabadító harcát is védi” — mondotta Martinez Verdugo, mgjd a továbbiakban kifejtette, hogy támogatja a szovjet kor­mánynak a Szovjetunió fo­kozottabb védelmét szolgáló intézkedéseit, mert ezek az intézkedések „a béke fenn­tartása érdekében történ­tek”. — A Mexikói Kommunista Párt egyetért azzal a felhí­vással — mondotta — hogy az Albán Munkapárt vezető­sége térjen vissza az egész nemzetközi kommunista mozgalommal való testvéri együttműködés és egység út­jára. E. Papaioannn, a Ciprusi Dolgozók Haladó Pártjának főtitkára megálla­pította, hogy az SZKP prog­ramtervezete felrajzolja a szovjet nép nagyszerű jö­vőjét. „Olyan világ lesz ez, amelynél szebbet még nem ismert az emberiség”- — mondotta. Kijelentette, hogy a cip­rusi nép felszabadító, impe­rialista-ellenes harcot vív. Papaioannu teljes egyet­értését fejezte ki Hruscsov- nak az albán pártvezetők ál­láspontjára vonatkozó kije­lentéseivel. Megállapítottá, hogy álláspontjuk elfogadha­tatlan, s az csak az imperia­lizmus és a reakció érdekeit szolgálja. Pedro Saad, az Ecuadori Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára üdvözlő beszédében rámutatott: a népek az SZKP új programjából re­ményt merítenek arra, hogy a béke fennmarad. — Az ecuadoriak elutasít­ják az amerikaiak leigázó politikáját — mondotta a to­vábbiakban — és támogat­ják a dicsőséges kubai for­radalmat. „Oroszország, Ku­ba, Ecuador!” — ezek a jel­szavak hangzanak el a dol­gozók nagyszabású imperia­lista-ellenes megmozdulásai során. Saad hangsúlyozta, hogy az ecuadori alelnöknek a Szovjetunióban tett látoga­tása felkeltette a népben azt a reményt, hogy hazája ön­álló politikát fog folytatni. A szónok ezután kijelen­tette: „Elítéljük a marxizmus— leninizmus elferdítését az Albán Munkapárt vezetői részéről. Az Albán Munka­párt vezetői eljárásukkal Gromiko szovjet külügymi­niszter az SZKP XXII. kong­resszusán mondott beszédé­ben hangsúlyozta, hogy a szovjet állam külpolitikáját a béke nemes eszményei hat­ják át. E külpolitika mara­déktalanul szolgálja azt a megszegik a nemzetközi kommunista- és munkás- mozgalom egységének el­veit”. Reza Rad manes, az Iráni Néppárt (tudeh párt) Központi Bizottságának első titkára felszólalásában szintén elítélte az Albán Munkapárt vezetőinek ma­gatartását. — Álláspontjuk gyengíti a kommunisták nemzetközi kapcsolatait — mondotta. A továbbiakban hangsú­lyozta, hogy az SZKP prog­ramja ragyogó fejezetet nyit meg a nemzetközi kommu­nista- és munkásmozgalom történetében. A továbbiakban kijelen­tette, hogy a sah és klikkje Iránt nemzeti érdekei elle­nére belevitte a CENTO- tömbbe és a kétoldalú Irán— amerikai szerződésbe. Mint a titkos terv leleplezéséből kitűnt, a sah és klikkje at­tól sem riadna vissza, hogy Iránt a háború tüzének mar­talékává tegye. — Ma már szemmel látható az iráni uralkodó klikk csőd­je — jelentette ki Reza Rad­manes. — Irán a forradalmi mozgalom újabb fellendülése előtt áll. A néppárt program­ja követeli, hogy Irán lépjen ki az agresszív tömbökből és nemzeti kormány alakuljon. Iván Kairor, az OSZSZSZK Neveléstudo­mányi Akadémiájának elnö­ke azzal a kérdéssel foglalko­zott, hogyan kell kinevelni a kommunista társadalom em­berét. Hangsúlyozta, hogy az utóbbi években sikerrel fej­lődött a szovjet iskolázás és nevelés-tudomány. — Az új pártprogram — mondotta ezután — behatóan foglalkozik a most felnövő nemzedék nevelésével. A szovjet iskolákban a nevelő­munka alapjává a kommunis­ta társadalom emberére ér­vényes erkölcsi kódexet kell tenni. Ezt a kódexet az SZKP programja tartalmazza; Az egyik legfontosabb feladat az, hogy kifejlesszük a gyerme­kekben a munka iránti kom­munista magatartást. *— A jövő iskolája a benn­lakásos iskola lesz. A XX. pártkongresszus óta már kö­rülbelül kétezer ilyen iskolát létesítettünk. Ezekben az is­kolákban félmillió gyermek tanul és nevelkedik. — A nevelő-munka szem­pontjából nagy jelentőségű, hogy a tanulók vegyenek részt a diákok termelő bri­gádjaiban. E brigádok tagjai­nak száma a múlt évben 400 ezer körül volt. célt, amely már a jelenlegi szovjet nemzedék életében megvalósul: a kommunista társadalom megteremtését a Szovjetunióban. A miniszter kijelentette, hogy a háborús veszély sok­kal fenyegetőbb volna, sőt az emberiségre talán már rázú­dult volna a háborús ka­tasztrófa, ha nem őrködnék a béke fölött a Szovjetunió, az egész békeszerető szocialista tábor a maga erejével és ki­meríthetetlen erőforrásaival.-,,A Szovjetunió külpoliti­kája még soha azelőtt nem bizonyította be oly erővel fö­lényét az imperialista tábor politikájával szemben, mint az SZKP XX. kongresszusa óta, amelynek történelmi je­lentőségű határozataiban ki­fejezésre jutott a lenini irány­vonal.’* Gromiko megállapította, hogy napjainkban több mint 40 semleges állam olyan ál­láspontra helyezkedik a nem­zetközi élet alapvető kérdé­seiben, amely lényegében megegyezik a Szovjetunió ál­láspontjával, a szocialista or­szágok külpolitikájával. Ezek az államok a Szovjetunióhoz hasonlóan a béke és a békés együttélés vonalát követik. „Nem lehet titkolni azt az igazságot, hogy mély szaka­tFolytatáa a 4. oldalam) Hruscsov, veterán párttagok között; balról P. I. Vojevogyin, aki 1899 óta és jobbról S. L Gopner asszony, aki 1903 óta tagja a pártnak. Gromiko felszólalása

Next

/
Oldalképek
Tartalom