Szolnok Megyei Néplap, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-22 / 250. szám

1961. október 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Mire várnak Öcsödön ? — Majd a jövő héten — válaszolt az öcsödi Kos­suth Termelőszövetkezet fő- agronómusa, amikor meg­kérdezték tőle, mikor akar­ják végre elvetni a 340 hold őszi árpájukat. Az igaz, hogy a búza vetését már elkezdték, no de ak­kor, amikor a járás nem egy termelőszövetkezetében — mint például a csépai Alkotmány Tsz-ben — már a búzavetést is befejezték, mire várnak az öcsödiek? Az árpa magjának már régen a földben kellene lennie. Hisz bármely nap megkezdődhet az esőzés és veszélyezteti a jövő évi árpatermés biztosítását. Kedves öcsödi gazdák! Jó lenne igyekezni a saját érdekükben. Takarmánykeverő üzem Túrkevén Október 16-án új takar­mánykeverő üzem kezdte meg munkáját Túrkevén. Há­rom szövetkezeti város, — Túrkeve, Mezőtúr és Kisúj­szállás — termelőszövetkeze­teit látja el takarmánytáppal. Az üzem jelenleg nyolc óra alatt 150 mázsa baromfi-, ser­tés- és szarvasmarhatápot ál­lít elő. Azonban az egyre nö­vekedő igény miatt, rövidesen bevezetik a kétműszakos ter­melést. Például a túrkevei Vörös Csillag Termelőszövet­kezet a jövő év első negyedé­re 15 vagon takarmánytáp szállítására kötött szerződést az üzemmel. Ugyanakkor a szövetkezet vezetői elhatároz­ták, hogy kisvasutat építenek a közös gazdaságtól az üzemig. így könnyebb lesz a takarmányt az üzembe szállí­tani, illetve a takarmánytá­pot a szövetkezetbe juttatni. A túrkevei takarmányke­verő üzembeállításával a ter­melőszövetkezeteknél úgy­szólván teljesen megszűnt a darálás, és nem kell bajlód- niok a takarmányszabvány leírásával sem. Nagy Sándor tudósító Túrkeve Megyeszerte befejeződött a burgonyaszedés Silózásban a szolnoki járási tsz-ek vezetnek A szűnni nem akaró száraz­ság miatt megyeszerte válto­zatlanul nehéz a szántás, a talajmunka. Az előbbiben ennek ellenére kielégítőnek mondható haladást értünk el az elmúlt héten. Pénteken este így állt az összes szán­tás: százalék Jászapáti járás 88 T.-miklósi járás 86 Jászberényi járás 84,1 Karcag 79,6 Szolnoki járás 75,4 Törökszentmiklós 70,1 Tiszafüredi járás 67,2 Túrkeve 67 Jászberény 65,9 Kunheevesi járás 65,6 Belopott borjak s egyéb furcsaságok Tiszajenőn Ebben az évben már hét­szer érte megleptés a tisza- jenői Tisza gyöngye Tsz ál­lattenyésztőjét, Kurucz Ist­vánt. Hét ízben jelentette a gulyás: — Éjszaka szaporodott a borjúállomány. A gyarapodás nem termé­szetes úton következett be, hanem úgy, hogy a szövetke­zetiek egyike — becsempész­te a borját a közös istállóba. Többnyire mihamar kiderült, ki a tettes. A borjúcsempészők azért tettek így, mert — nézetük szerint, s ebben van is némi igazság —, odahaza nem ér­demes a borjúval bajlódni. Ügy gondoljuk, nem he­lyes, hogy a tsz ellenszolgál­tatás nélkül, mintegy „aján­dékba” fogadja el a borjakat. A gazda minden ajándékozó, Lemondó szándéka ellenére is Eke a rizsföldön A mezőtúri termelőszövet­kezetek ebben az évben húsz híján két és félezer holdon vetettek rizst. A termést pél­dás szorgalommal aratták le, csépelték el a gazdák s gép­állomásiak. Határszerte igen tempósan halad a rizsföldek felszántása; pénteken alko- nyatkor már 1100 holdnál tartottak. E percben a pálma — háromszáznál több hold­ért — az Alkotmány Tsz-t illeti. Ott a gépállomás több erőgépe üzemel nyújtott mű­szakban, öt pedig kétparti- ban. Ebben a szövetkezetben legszebben Kovács Sándor és Sebestyén Ferenc halad DT-jéveL A Magyar—Mongol Barát­ság Tsz-ben a 6—35-tel mun­kálkodó Patkós Károly igye­kezetét dicsérik. ■— A rizsföldnek koraőszi, 25—30 centiméteres szántá­sa több tekintetben előnyös a szövetkezetek számára — említette Tímár Vendel, a városi tanács mezőgazdasági osztályának föagronómusa. — A szántással egyidejűleg szuperfoszfátot, tavasszal majd pétisót adnak a talaj­nak; mely akkorra a téli fa­gyok s a simító hatására morzsalékos szerkezetűvé, si­mává válik. így egy kh ta­lajművelés igénye körülbe­lül másfél normálhold; ta­vaszi szántásnál ugyanez akár három normálholdat is kitehet. — S mi újság a Petőfi Tsz-ben? — Saját gépeikkel, tsz-tag traktorosaikkal végeztek jó munkát a gazdák. Most Szántó Géza főagronómus elgondolása szerint kisadagú fekáltrágyát juttatnak a ta­lajra. Azért csak keveset, mert a túlságosan nagy táp■ erejű talajon jelentős a Bru- zóne-veszély. — Hány holdon végzik ezt a jó termést ígérő munkát? — szólt újabb kérdésünk már Szántó elvtárshoz. — Százon. Ha arra jár­nak, megláthatják Lázár Zsigmondot, Szegedi Feren­cet, Szabó Lajost, amint se­rényen ürítik a gumiskocsit. Vásároljon a Jászberényi Szabó KTSZ Minőségi Áruházában és az október 22-én megrendezendő hagyományos ŐSZI VASAKON. Női ruhák, szoknyák, blúzok* férfiöltönyök, bal­lon- és télikabátok. — Bő áruválaszték. Figyel­mes, gyors kiszolgálás várja kedves vásárlóinkat. A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET felhívja a kislakásépíttetők figyelmét: szövetkezetünk családi házak építésénél tervezéseket és költségvetéseket, kivitelezés esetén díjmentesen készít el. Ajtók, ablakok készítését, belső víz, villanyszerelést, szobafestést és mázoló munkákat árengedménnyel végez. Kérjük szövetkezetünket a fentiekkel kapcsolatban felkeresni. többé-kevésfcé úgy érzi, hogy — meglopta őt a közös. Ez természetesen nincs így. Né­zetünk szerint okosabb — és megvalósítható — lenne, hogy a borjúért térítést kapjon a gazdája, mint például a tehe­nészetéről megyeszerte ismert kisújszállási Búzakalász Tsz- ben. A borjakkal kapcsolatos visszásságnál is keserűbb igazság, hogy a Tiszagyöngye Tsz- ben a tagság húzódozik az ál­lattenyésztői munkától. En­nek — a az alább részlete­zendő egyébnek — szomorú következménye, hogy negy­ven tehenet két állandó és mintegy hatvan váltott fejős „gondoz”. Sajnos, az idézőjel alkalmazása nagyonis indo­kolt... E hét keddjén, ort- jártunfe alkalmával, nyolc óra negyven perckor még ta- karítatlan volt az istálló. A felgyülemlett trágya maga­magáról árulkodott, hogy „ő” bizony nem egy, de tán nem is két nap alatt sokasodott föl annyira. A tehenek fa­rára. farkára kérgesedéit ré­tegről jobb nem is beszélni. Mit szól ehhez az elnök, Sipos József? Keveset, kedvetlenül: «— A növénytermesztők kényelmesebben, többet keresnek ugyanannyi idő alatt, mint az állatgondozók. Az istálló­ba csak muszájból járnak az emberek. Sípos elvtárs tudja, hogy a közös tehénállománnyal nem tíz, de tizennégy-tizenötlite- res fejési átlagot lehetne el­érni, ha a gondozás megfele­lőbb lenne. Mostanában több vezetőségi emberrel azon töp­reng, hogy készpénz javadal- mazású dolgozót fogadjon a tehenek mellé (?) Ha így tennének a tiszaje- női Tiszagyöngye Tsz-ben: alapszabályellenesen csele­kednének. A közös gazdaság paraszti munkára nem vehet fel állandó jelleggel havibé­res dolgozót. Talán helyesebb lenne, ha a már ki is szemelt személyt tagként nyernék meg a szö­vetkezet számára. Gondoljuk, nem lenne ne­héz a számításba vett falu­bélivel megegyezni, hiszen a Tiszagyöngye Tsz-ben van miért dolgozni. A huszonhárom forintra ter­vezett munkaegység értéke már elérte a huszonöt forin­tot — számos természeti csa­pás ellenére. A tiszajenői Üj Tavasz Tsz- ben is kerül gond a szarvas- marhák körül. De mennyivel más jellegűek ezek a gondok, mint a szomszédos gazdaság­ban! Itt nem a jószág ápolá­sa, hanem megfelelő elhelye­zése követel gyors megoldást. Bizony, nem kívánatos, hogy a B. Tóth István, Gajdos János gondozta, szépen gya­rapodó jószág fedél nélkül maradjon a télre. Jankovics Zoltán, a közös gazdaság elnöke őszintén el­mondta, mi történt ott pár évvel ezelőtt. A tsz istálló­építésre kapott vagy 400 000 forintot. Ebből sokat építet­tek, csak éppen istállót nem... A pénztelenségben nem a tagság, hanem az időjárás a bűnös. Jégverés, rosszkor jött eső károsította a ter­mést; valahogy elkalkulálták a gépállomási díjat. Sumrna- summárum: tizennyolcnak mutatkozik a huszonkét fo­rintra tervezett munkaegy­ség-érték. Dicséretes, hogy a gazdák mégsem vesztették kedvüket, dolgoznak, kedvvel, dereka­san. (S közben fő a fejük az állatok miatt...) — Több járási, megyei ve­zetővel beszéltem, kik meg­ígérték segítségüket — említi Jankovics elnök, s' mond né­hány megbecsült nevet. — Nem pletyka, de őszinte szó, ha kimondjuk: a szövet­kezetiek már-már azon tana­kodnak, hogy — szabálysér­tés ide, szabálysértés oda — fejszét fognak néhány akác­fára. Ügy hírlik, efféle már történt tavasszal a község­ben; lett is belőle jókora fe­gyelmi, pedig tízannyit ültet­tek a kivagdosott fák he­lyébe. Hisszük, hogy nem lesz szükség semmi szabálytalan­kodásra. mégis tető alá ke­rül az Üj Tavasz Tsz százas istállója. •— borváró — K.-szentmártoni járás 65,1 Mezőtúr 63,6 Kisújszállás 57 Szolnok 56,7 A kenyérgabona vetésében — az alábbi táblázat szerint — Karcag vezet, Törökszent­miklós ellenben még felét sem végezte el ennek a na- gyonis sürgető munkának. százalék Karcag 72,5 Túrkeve 65,6 Szolnoki járás 61,5 Jászapáti járás 60,4 Jászberényi járás 56,8 Tiszafüredi járás 56,7 Mezőtúr 52,9 Szolnok 51,5 T.-miklósi járás 50,1 K.-szentmártoni járás 48.5 Kisújszállás 47,3 Jászberény 46,5 Kunhegyest járás 46,3 Törökszentmiklósi 44,6 Jászberényben már majd­nem valamennyi kukorica- szárat lehordták a szövetke­zetiek; Kisújszálláson azon­ban roppant vontatottan ha­lad ez a munkai százalék Jászberény 94,1 Jászberényi járás 77,3 Karcag 76,5 K.-szentmártoni járás 76,2 Jászapáti járás 73,4 Törökszentmiklós 71 Szolnoki járás 66.3 Szolnok 64,3 T.-miklósi járás 63,2 Tiszafüredi járás 56,9 Mezőtúr 52 8 Kunhegyes! járás 50,3 Túrkeve 39,1 Kisújszállás 31 Az őszi mélyszántásban legjobb Mezőtúr, Jászberény és a kunhegyes! járás; leg­gyengébb a törökszentmikló­si és kunszentmártoni járás, valamint Túrkeve. Az őszi vetések talajelőkészítésének legjobbjai: a jászberényi já­rás, Túrkeve, Karcag és Szol­nok. Mezőtűt kivételével éd­dig valamennyi járás és vá­ros túlteljesítette ősziárpa vetési tervét A „rekorder” — 158 százalékkal — a jászapáti járás. Túrkeve eddig 161,2, Mező­túr 140,2, a jászapáti járás 135,2 százaléknál tart az őszi takarmánykeverékek vetésé­ben — a tavalyi vetésterüle­tet 100 százaléknak tekintve. A tiszafüredi járás „teljesít­ménye” csak 65,2 százalék. A burgonyaszedés megye­szerte befejeződött; csakúgy a napraforgószedés is — a szolnoki és kunszentmártoni járás kivételével. 1 Megyénk területének leg­nagyobb részén kész a rizs­aratás, jól halad a rizscséplés is. Kimagaslóan jó az istálló­trágyázásban Karcag (85,7 százalék); rossz azonban Túr­keve (43 százalék). Az igé­nyeknek arányában legtöbb szilázst a szolnoki járás és a kisújszállási tsz-ek készítet­tek eddig; legkevesebbet a tiszafüredi járásbeliek. ***-* ■- —‘“ni—y y ~rri~i_rrLr»rijiu.ii j~_r>. A szolnoki VASÁRNAP 9—10 óráig 222 méter Vasárnap délelőtt (zenés összeállítás). Tartalmából: — Jóreggelt. — A mikrofonnál Gellei Kornél, a Nemzeti Színház művésze. —- Világot járt hegedfivirtuóz. — öh, ti felnőtt rossz gyerekek. HÉTFŐ 18—19 óráig 222 méter Híres olasz énekesek mű­sorából. — Néhány perc tu­domány. —- Asszony lesz a lányból... Erős Béla nótái­ból. — A gyógyulás útján (ri­port). — Jászkunság! króni­ka. Pályázati hirdetmény A Szolnok Megyei Tanács VB egészségügyi osztálya az 1961— 1962. évben orvosegyetemi hall­gatót társadalmi tanulmányi ösz­töndíjban részesít. A tanulmá­nyi eredménytől függő havi 450— 650 forintot kitevő tanulmányi ösztöndíjra pályázhatnak azok a Szolnok megyében lakó munkás- paraszt vagy dolgozó kisember szülőktől származó, 30. életévü­ket még be nem töltött, közép­iskolai tanulmányaikat legalább közepes eredménnyel végzett orvosi egyetemi tanulmányaikat ugyanilyen eredménnyel folytató egyének, aikik valamely hazai orvosi tudományegyetemen ta­nulmányokat folytatnak. Továb­bá írásbeli kötelezettséget vállal­nak arra, hogy a Szolnok Megyei Tanács VB egészségügyi osztálya által megjelölt Intézményben vagy helyen, (városban—község­ben) orvosi képesítésüknek meg­felelő munkakörben meghatáro­zott időre munkaviszonyt létesí­tenek. A pályázati kérvényeket 1961. november hó 1-ig kell a Szolnok Megyei Tanács VB egészségügyi osztályához benyújtani (Szolnok, Kossuth 1- u. í ). A kérvényeikhez mellékelni kell: részletes önéletrajzot; kö­zépiskolai érettségi bizonyítványt és az egyetemi felvételről szóló értesítést, valamint az utolsó vizsgáról szóló bizonyítványt, a pályázónak és szüleinek kereseti. Jövedelmi és vagyoni viszonyait tanúsító hatósági bizonyítványt, a Dékáni Hivatal javaslatát. Dr. Rarsay Károly megyei főorvos h. A szolnoki Tisza Bú­torgyár asztalos szakmunkásokat azon­nali belépésre felvesz. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. A tiszaföldvári Aranykalász Termelőszövetkezet gaz­dáinak jó jövedelmet hozott a 15 holdas kertészet. Az idő­járás kedvezett a paprikának, melynek a szezonja még mindig tart. Képünkön Lévai István vesszőkosárba gyűjti a lányok­tól, asszonyoktól a paprikát, amelyet a MÉK-hez szállíta­nak. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI MEZŐGAZDASÁGI GÉPGYÁR német vagy angol, — esetleg francia nyelvtu­dású, műszaki dolgok­ban jártas tolmácsot alkalmazna meghatározott idő­tartamra. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet sze­mélyesen. vagy Írásban a vál- I lalat munkaügyi osztályán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom