Szolnok Megyei Néplap, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-20 / 248. szám

1961. október 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1 SAH KELET A HONVED—MTE „rangadó’ a fővárosi csapat győzelmévé: végződött. 7.5 Honvéd *­0 Ozsváth 0 Podhola — 1 Petri — 1 To ma no vies — 0 Romek üs 1 Pásztor — 1 Gönczöl — 1/2 Rusovszley — 1 Hajnal — 1 Káposztás » 0 Dolf — 1 Czák « Sajnos, mi rosszul indultunk a küzdelemben. Nagy és Munkácsi rosszul kezelte a megnyitást és igen korán — vesztő állásba kerültek. Az első három óra vé­gén a Honvéd már 7:0-ra veze­tett. Súlyos vereség vetette elő­re árnyékát. A hátralévő 5 játsz­mából mégis 4.5 pontot sikerült szereznünk. Elsőnek Szenes szé­pített, aki higgadt játékkal anyagi előny elérésére töreke­dett és állását nyerésig fokoz­ta. Majd Dobos mesterjelölt el­lenfeléit tetszetős játszmában győzte le. Ozsváth mester sötét­tel Török mester ellen „Antal- védelmet” választott, nem sok sikerrel. Török mester ellenfele minden próbálkozását leszerelte. Aktív játékvezetéssel tér-, majd anyagi előnyre tett szert, végül értékes pontot szerzett. E győ­zelménél meg kell még jegyezni, hogy Ozsváth mester bejutott a XVII. Magyar Bajnokság 20-as döntőjébe s legyőzése igen szép eredménynek számít Oravetz jól került ki a megnyitásból. Tisztet nyert, de a folytatást el­vétette és remizett. Utoljára fe­jeződött be a Bessenyei—Romek játszma. — A Honvéd játékosa szintén az „Antal-védelmet’? vá­lasztotta. Megalapózaiban cent­(APRÓHIRDETÉSÉIT) ALLÄS TAKARÍTÁST vállalok Mezőtú­ron, hetenként egy vagy két napra, állandóra. Cím a mező­túri hirdetőben. LEGALÁBB ötéves gyakorlattal férfi szakácsot azonnalra felve­szünk. Alföldi Üzemi Vendéglá tó Vállalat Szolnok, Magyar ut­ca 8. szám. A TÓSZEGI Földművesszövetke- zpt igazgatósága ruházati boltve­zetőt keres, a tőszegi ruházat: boltjába, — több mint félmillió raktári készlettel rendelkező üz­letbe. Erkölcsi és működési bi­zonyítvány szükséges, azonkívül legalább két évi szakmai gyakor­lat és segédlevél. A SZOLNOKI Tisza Bútorgyár asztalos szakmunkásokat azon­nali belépéssel felvesz. Jelent­kezés a vállalat munkaügyi osz­tályán. BELSŐ ellenőrt keres azonnali belépésre a Tiszaföldvári Föld­művesszövetkezet Igazgatósága. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezés Írásban, vagy sze­mélyesen a földmüvcsszövetke- z.et irodájában. STABIL kazánfűtőt felveszünk. Fizetése kollektív szerint. Jelent­kezés a szolnoki Fürdő Vállalat­nál. Szolnok, Marx park 2. sz. alatt. A TOROKSZENTMIKLOSI Tan­gazdaság felvételt hirdet az aláb­bi állásokra: egy fő egyszámla­vezető — pénztáros — lelróköny- velő és egy fő anyagkönyve­lő — üzemikonyha adminisz­trátor. Követelmény: érettségi bizonyítvány, képesített könyve­lői oklevél és legalább 5 éves ál­lami gazdasági gyakorlat. Fize­tés megegyezés szerint. Lakást nem biztosítunk. Erkölcsi bizo­nyítvány szükséges. Jelentkezést csak Írásban a fenti címre kép Uik. A PUSZTABANREVEI Állami Gazdaság mezőgazdasági techni­kumot végzett munkavállalókat alkalmaz gyakornoki munkakör­be. Jelentkezni lehet a gazdaság központjában. ADAS — VETE& KÖRTEFA rönköt 20 cm-nél nagyobb átmérőjűt és körtefa Dallót logarléc gyártásához min­den mennyiségben átveszünk. Monori Kefegyár, Monor. Köl­csey u. 6. VÁGOTT buxus és mahónla, — legszebb fajta bokorrózsa kap­ható özv. Novothny Béiánénál, Rákóezifalva, Lenin út. MOTORCSONAKTEST 800.— Ft­ért eladó. Szolnok, Batthyány u. 18. HIDRAULIKUS vagy excenter orésgépeket 0.5—1 tonnáig, vesz a Hódmezővásárhelyi Szandál üzem, Október 8 út 5 szám. Ér­tesítés levélben. INGATLAN AT ADÓ: kétszoba, előszoba, fürdőszobás, igényesnek is meg­felelő, jókarban lévő családi ház. Karcag, Baross utca 28. szám. CSALÁDI ház eladó Jászberény­ben. Érdeklődni: Alkotmány ut­ca 27 és Bagoly utca 3, Jászbe­rény. GÉPJÁRMŰ KIFOGASTALAN állapotban lé­vő zöld Pannónia motorkerék­pár eladó. Karcag, Kisújszállási út 16. szám. EGYES MEGVÁSÁROLJUK kiolvasott könyvelt október 20-án a szol­noki könyvesboltban. Vásárolunk szépirodalmi. tudományos és szakirodalmi könyveket. Figye­lem! Csak egy napig vásárolunk. Készpénzzel fizetünk. MENYASSZONYI csokrok válto­zatos kivitelben, cserepes és vá­sott virágok állandóan kapha­tók. Halottak napjára koszorúk, csokrok, virágok nagy válasz­tékban; kapható és előjegyez­tethető a Törökszentmiklósi Köz­séggazdálkodási Vállalat virág- kertészetében. Telefon: 222. Értesítjük t. ügyfeleinket. hogy vállalatunk, a Szolnok me­gyei Útépítő Vállalat, Szolnok. Nád utca 1. sz. alól Szolnok. Ré- kasi úti Irodaházba helyezte át központját, folyó hó 12-ével. A legjobb nyolc között Szolnoki Dózsa—Csepel Autó 8a (3:0, 2:1, 1:0, 2.*0) Budapest, Sportuszoda. Vezet­te: Prágai. A Dózsa a következő összeállításban játszott: Burány — Pintér II., Urbán — Ábel — Karmazin, Szabó, Nemes. Csere: Molnár, Szűcs. Góldobók: Ur­bán (3), Ábel (2), Szabó, Nemes, Molnár. A vízilabda Komjádi Kupa elődöntői ezzel befejeződtek. Az „A” csoport végeredménye, — melyben a Szolnoki Dózsa is szerepelt a következő: 1. Szó. Dózsa 3 3 ----- 27: 3 6 2. Bp. Spart. 3 2—1 9:64 3. Csep. Autó 3 1 — 2 10:15 2 4. VTSK 3 ----- 3 0:22 — A csapatból az első két helye­zett jutott a nyolcas döntőbe, ahová magukkal viszik eredmé­nyeiket is. Mivel a Dózsa 3:2 arányban legyőzte a Bp. Sparta- cust a Dózsa 1 győzelemmel, 3:2- es gólaránnyal és 2 ponttal ke­rült a legjobb nyolc együttes közé. Must, murci, bor Mozgalmas az élet ezekben a napok­ban a Pest—Szolnok megyei Borforgalmi Vállalat tiszakürti pincészetében. Autó­kon, fogatokon hatalmas hordókban szál­lítják a környék termelőszövetkezetei az ízes mustot a pincészet udvarára. Egy nap 1000—1200 hektoliter mustot vesznek át és vizsgálnak meg a tiszakürtiek. A korai szüret ellenére jó minőségű a szőlő leve: 21 cukorfokot mérnek általában. Ebből lesz a jó bor! A mustot azután tank-autók szállít­ják Budafokra és Kőbányára. Ezen az őszön mintegy 23 000 hektoliter mustot vesznek át a szövetkezetektől Tiszakür- tön. Azonban, nem egy közös gazdaság már pótszerződést is kötött a must to­vábbi szállítására. így például a tiszasasi Rákóczi Tsz további 1500 hektoliter ízes nedűt ad át a pincészetnek. Az igaz, hogy a szövetkezetek jól járnak a szer­ződött must értékesítéssel, mert így tíz százalékkal magasabb árat kapnak érte. Jól fizet az idei szüret a Tiszazug­ban ! A must, s a murci kóstolását, kedves egészségükre! mm fii 1 S*í.:í IP« ■ mm.: '.,X; ’• gr- * i( . |1 ■■■ - . ■- ; f;/ / gt] Egyre kedvesebb a könyv i Tiszaugon mind többen és többen kapnak kedvet az ol­vasáshoz. Tavaly még csak az iskola könyvtárát vehet­ték igénybe a falubeliek. Itt egy pedagógus bonyolította le könyvcserét. Az idén el­különítették a felnőttek könyvtárát, s mintegy 15 ezer forintot fordítottak a könyvállomány bővítésére. Ezret meghaladja jelenleg a kötetek száma, s fiókkönyv­értesítjük vevőinket, hogy október 30-tól november 15-ig lel­tározunk. Ezen Idő alatt árut nem szolgálunk ki. üveg és For- celánértékesítő, Szolnok. •MlltlIKIIilllllllHllllllllllimilllHIIIIIIIHIIIIII — SZIGLIGETI SZÍNHÁZ mai műsora (október 20-án, pénte­ken) este J érakor PESTI EM­BEREK. Finom kis csa'ád Az Egyesült Államok-beli Hamiltonban egy rendőr nemrég egy órán belül ugyan­annak a családnak a követ­kező tagjait tartóztatta le: a tizenöt éves fiút, mert nem volt autóvezetési engedélye és balesetet okozott, a fiú nagynéniét, mert részeg volt, amikor a rendőrőrsön uno­kaöccse után érdeklődött, a fiú anyját, mert sértegette a rendőröket és vég il az apát mert családja tagjait ke­resve rendszámtábla nélküli autóval érkezett a rendőr­őrsre. (Basler Nachrichten) A járási labdarúgó bajnokság állása A törökszentmiklósi járásban 12 csapat vesz részt a labdarúgó bajnokságban. Az október 15,-i forduló után a bajnokság állása a kővetkezőképpen alakult: 1. Tpüspöki 8 6 1 1 17: 6 13 2. T. Vasas 7 6 — 1 27: 5 12 3. Kengyel n. 8 6 — 2 10: 9 12 4. Kétpó 7 5 1 1 11: 7 11 5. Tiszabö 7 4 1 2 7: 8 9 6. IC. Dózsa 7 4—3 17:11 8 7. Tamásp. 7 3 1 3 11: 9 7 8. Tiszatenyő 7 3 1 3 9:13 7 9. Örményes 7 2 1 4 11:23 5 10. Szajol n. 7 1 2 4 7:19 4 11. Kcsorba 7 1—6 4:16 2 12. Fegyvem. 11 — — 11 6: 6 0 tár is működik külterületen, a Stem-majorban. Tervek szerint 1965-re kel­lene elérni az olvasottság olyan mérvű emelését, hogy egy főre másfél könyv jusson ám itt azt az örvendetes hírt tudatták velünk, hogy még ez év végére elérik ezt. A héten újabb 5 ezer forintot költenek könyvekre — a megyei tanácstól kapták —, főleg szőlő- és gyümölcster­mesztéssel foglalkozó szak­könyveket és szépirodalmi műveket vásárolnak. Nagyon szép kezdeménye­zés, hogy jövőre a lakosság községfej lesztési hozzájárulá­sából minden személy után 1 forint 50 fillért a könyvtár fejlesztésére fordítanak. Elég édes-e? Kíváncsian nézik a f okol ót. A cserkeszöllői Magyar—Román Barátság Termelőszövet­kezettől megérkezett egy must szállítmány. A pincészet dolgozói mintát vesznek a bordókból. NÉHÁNY ÓRA a munkaközvetítő hivatalban Ne mulassza el felkeresni 1961. október 21-én Törökszenlmiklóson megrendezésre kerülő őszi vásárt Őszi és téli szükségleteit legnagyobb választékban, kifogástalan minőségben — előzékeny kiszolgálás mellett — beszerezheti a A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI ŐSZI VÁSÁRON Állatvásár T Etel — Ital — Lacikonyha Hivatalos és nemhivatalos fórumokon egyaránt sűrűn elhangzik a következő kije­lentés: a második ötéves terv végrehajtása az eddiginél is több munkáskezet, több szak­embert, nagyobb felkészült­ségű, sokoldalúan képzett ember helytállását kívánja. S ez így is van. Az általános is­kolák politechnikai óráitól kezdve, a gimnáziumok és középiskolák levelezői hall­gatóiig, a különféle szakmai továbbképző tanfolyamokig, az egyetemi levelező oktatás­ban résztvevők számának ál­landó növekedéséig, megany- nyi bizonyságot kaphatunk arról: a legkülönbözőbb mun­katerületeken dolgozó embe­rek tanulnak, képezik önma­gukat, igyekeznek alkalmas­sá válni a növekvő feladatok végrehajtására. De mi legyen azokkal, akik önhibájukból, vagy önhibá­jukon kívül, a körülményeik miatt nem tanulhattak nincs szakmájuk, de dolgozni sze­retnének, s akarnak is, azon egyszerű oknál fogva, mert szükségük van a pénzre. Mint tehát mondtuk — most nem szakmunkásokról, vagy még magasabban kvalifikált szak emberekről van szó, hanem másokról. Kik ezek a „mások" ? Velük találkoztunk, velük ismerkedtünk meg, az egyik délelőttön a Szolnok Városi Tanács munkaközvetítő iro­dájában. Ott ültünk mi is Ur bán József csoportvezető és Bagi Béláné előadó mellett, figyeltük a nyíló ajtón egyen­ként belépő, munkát igénylő vagy munkaközvetítéssel kapcsolatos problémával ide­forduló „ügyfeleket”. Már az adatfelvételeknél sok minden kiderült, már ezekből levonhattunk követ­keztetéseket. Most is egy ci gányasszony lépett be az aj­tón, s félperc múlva a követ­kezők derültek ki róla: rég­óta külön él férjétől, két osz­tálya van, három napja (a munkaadó hibájából) munka­könyv nélkül dolgozik. Vagy­is: ideje most már kiváltani a munkakönyvét, amit a néni pár nap múlva meg is kap. Szimpatikus megjelenésű, jól öltözött fiatalember a követ­kező ügyfél. Közvetítőlapot kér a TITÁSZ-boz, szakmája kőműves. Bagi Béláné a kö­vetkező pillanatban már egy szőke kislányra tekint vára­kozásteljesen, s mikor kide­rül. hogy a lánynak csak négy osztálya van, határozottan megjegyzi: — Tizenhétéves létére csak négy osztálya van? Ez kevés. Legalább a Vili. osztályt vé­gezze el. A kislány helyeslőén bó­lint, látszik arcán, elgondol­kozott Baginé szavain. Egyéb­ként, a MEZÖKER-hez irányí­totta a kislányt a munkaköz­vetítő hivatal, akárcsak azt a kétgyermekes elvált fiatal- asszonyt, aki nem is olyan rég még a Tisza Cipőgyárban dolgozott. Ezen á délelőttön több mint 60 ügyfélt fogadott Ba­giné a munkaközvetítői hiva­talban, s míg velük tárgyalt, addig Urbán József csoport- vezetővel az egyik sarokba húzódtunk, hogy elbeszélges­sünk. Milyen munka* lehetőségek vannak ? — A MEZÓKER 50 férfi és 150 női munkaerőt igényelt idénymunkára, örülünk en­nek, mert Szolnokon még mindig nem oldódott meg a felesleges női munkaerő elhe­lyezésének régi problémája S most ismét csak art tudom mondani, amit már régen hangsúlyozok és mások is tudnak: ezt a gondot csak egy új könnvűinari üzem lé­tesítése oldhatná meg. Mező­gazdasági jellegű munka azonban szinte korlátlan mennyiségben van. A Szol­noki Erdőgazdaság, az Alcsi- szigeti Állami Gazdaság női dolgozók százait tudná alkal­mazni, s ha élnének is ezzel a lehetőséggel, akkor nem kellene a gazdaságnak vidék­ről és más megyéből is szer­ződtetni munkásokat. Ebben a hónapban a Magtisztítónál és a Szolnoki Dohányfermen­tálónál lesz munkásfelvétel. A beszélgetés során más problémákról is szó esett. Többek közt arról, hogy egyes vállalatok a munkaköz­vetítő hivatal megkerülésével alkalmaznak* vesznek fel dolgozókat, ami szabályelle­nes. Probléma még az időseb­bek, — továbbá a csökkent munkaképességűek, valamint a cigányok elhelyezése. — Valóságos „harcot” keli folytatni egy egy általunk al­kalmasnak ítélt cigány felvé­teléért, mint például leg­utóbb is a Szolnoki Vasipari Vállalatnál. — Egyébként az utóbbi öt év alatt több ci­gányt helyeztünk el* mini előtte 26 év folyamán. • Nyílik, csukódik a munka- közvetítő hivatal ajtaja. Fia­talok, idősebbek jönnek mun­káért, munkakönyvért, vágj kérik a közvetítőlapot, mer már van állásuk. Nem sol idő jut egy-egy emberre mégis türelmesen, emberie foglalkoznak mindenkivel. — Persze, állást, olyan munka kört, amit egyesek előre el­képzelnek maguknak sokszo- nem tudnak itt sem elővará zsolni. Egy azonban bizonyé« Munka van, sokkal töb! mint ahányan eltudnák vé gezni. S az itt töltött néhány 6r arról is meggyőzött bennün két; ma már azok vannah többségben, akik mindez belátják, s hajlandók ot* dolgozni, ahol éppen szüksé­ge van munkájukra a nép­gazdaságnak. — B. Gy. — A Maróczy-esapatverseny n fordulójában a Budapesti Hon­véd—MTE mérkőzésen az alább: eredmények születtek: MTE 4.5 Török 1 Dobos 1 Dalkó o Nagy Bajos 0 Bessenyei 1 Székely 0 Nagy László 0 Oravetz 1/2 dr. Lányi 0 Pete 0 Szentes 1 Munkácsi 6 rumbontást hajtott végre. Tisz­tet, majd játszmát vesztett. A Honvéd az elmúlt bajnokság óta sokat fejlődött. Játékosállo­mánya erősödött, hiszen 1 mes­ter, 3 mesterjelölt és igen erős 8 I. o. játékosa vett részt a küz­delemben. Mind emellett szeren­cséje is volt a fővárosi csapat­nak, hiszen Dalkönak, Székely­nek nyert játszmája volt, Nagy Lászlónak, Petének és dr. Lányi­nak pedig legalább a fél ponto­kat jelentő döntetleneket kellett volna hozni. A Honvéd, ha nem is ilyen arányban, végül is meg­érdemelten győzött és ezzel si­keresen visszavágott a tavaszi 7:5-ös vereségért. A bajnokság állása j + — — Fontar. 1. Elektron. 2 2-----16 : 8 2. Tatabánya 2 2------15.5: 8.5 3. Honvéd 2 2-----15 : 9 4. Vasas 2 2-- 14 :10 5. Győri Eto 2 1—1 12.5:11.5 G. Izzó (1) 2 1 — 1 12 :11 7. Sztálinvár. 2 1 — 1 12 :12 8. Szó. MTE 2 1 — 1 12 :12 9. Ny. V. (1) 2------2 9.5:13.5 10 . Győri Máv 2 — — 2 9 :15 11. Pécs 2-------2 8 :16 la . Pedagógus 2 — — 2 7.5:16.5 *— B. S. —

Next

/
Oldalképek
Tartalom