Szolnok Megyei Néplap, 1961. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-16 / 219. szám
4 SZOLNOK MEOTFl neelae 1061. szeptember 16 Figyelem! A Törökszentmiklósi Járási Testnevelési és Sport Tanács 10 hetes sportpályázata elsg heti kérdéseire a válaszok beküldésének határideje ma déli 12 éra. SPORTEGYVELEG Helyzetkép a MAVról Egyhetes szünet után Ismét a labdarúgás felé fordul a szolnoki sportkedvelők figyelme. Az NB Il-es MÁV a hetedik fordulóban a LANG gyár Rozsnyal úti sporttelepén, a nagy fővárosi üzem csapatával, a LANG SK-val mérkőzik, 12 órai kezdettel. A vasutas csapatnál a legutóbbi szép siker ellenére is nyomott a hangulat a sok sérülés miatt. Szekeresnek levették a lábáról a gipszet, de az edzéseket csak három hét múlva kezdheti el. Cselényi sérülése is komolyabb, mint gondolták. Orvosi tanácsra csak az Előre ellen léphet pályára. Józsa edzés közbeni sérülése következtében még mindig nem edzhet. Csábi újabb bokasérülése miatt valószínűleg ismét nem vehet részt a mérkőzésen. Az összeállítási gondok mellett viszont öröm, hogy a többiek jókedvvel készültek a mérkőzésre és ha kijátszók formájukat, a LANG-tól is megszerezhetik a pontokat. A szakosztály vezetősége nagyon szerette volna, ha az idegen pályán minél több MÁV szurkoló megjelenhetett volna. Az utóbbi idők gyenge szereplése miatt azonban nem mutatkozik olyan érdeklődés, hogy ötszáz fő szurkoló jelentkezését biztosítani lehetne. — Enélkül viszont az IBUSZ nem vállalja a különvonat indítását. A hatodik helyen állé, hét-pontos LANG SR együttese ismeretlen a szolnokiak előtt. Még sohasem találkozott a két csapat, s igy játékmodora, felfogása meglepheti a szolnokiakat. A csapat játékerejére is csak az eddig elért eredmények alapján következtethetünk. — A Budapesti Spartacus ellem 2:l-es, a Borsod elleni 3:l-es, a szegedi Építők elleni 4:i-en győzelmük, a KISTEXT-el elért l:l-es döntetlenjük arra vau, hogy nem lehetnek vérmes reményeink. Az Előrétől elszenvedett i :3-as vereségük és Miskolcon kapott 0:4 viszont azt mutatja, hogy megfelelő játékkal a MAV-nak is lehet reménye a győzelemre. A szolnokiak tehát szurkolók nélküli Idegen környezetben veszik fel a küzdelmet — a nagy gyár csapata ellen —, de a Donira, (Cselényi), Sándor, Abonyi, Kegyes, Draskóczi, (Karkecz), Nagy I., Tőth, Pintér, Karkecz, (Csábi), Kiss M., Dobos összeállítású együttest képesnek tartjuk jó eredmény kiharcolására is. Az NB III-ban megyei rangadóra kerül sor Szolnokon, 15.30-kor, az MTE pályán a Szó. MTE—Martfűi MSE csapatai között. Ha az erőviszonyokat nézzük, akkor az MTE esélyesebb. Emellett szél a hazai pálya előnye Is. A martfűiek viszont jobban rajtoltak, és Jelenleg is az előkelő negyedik helyet foglalják el, két ponttal megelőzve a hatodik helyen álló MTE-t. Az MTE a legutóbb lejátszott nyári kupa döntőn a Békéscsabai Építők ellen Javuló formát mutatott. Több gondot kell azonban még fordítanlok a csapatjátékra és mellőzni a túlzott égyénieskedést. Ha a játékosok levetkőzik ezt a hibát, jó eredményt érhetnek el vasárnap. A cipőgyáriak is igen komolyan készültek fel, s így színvonalas, sportszerű mérkőzésre van kilátás. A Jászberényi Vasas hazai pályán. a Békéscsabai MÁV ellen veszi fel a küzdelmet. Reméljük, hogy az eddig jól szereplő jászberényiek most is megszerzik mindkét pontot A Jászberényi Lehel már nagyobb erőpróba előtt áll. Békéscsabán, az ottani, jóképességű és jelenleg az. előkelő második helyen álló Építők ellen kell pályára lépniök. A herényiek egy pont különbséggel vezetnek az Építők előtt az első helyen. A Lehel képességeit ismerve, az egyik pont megszerzését várjuk tőlük. Az asztalitenisz NB II-ben is megkezdődik vasárnap a bajnoki küzdelem. UjoPc NB il-es csapatunk, a- Jászberényi Lehel gondosan készült fel a bajnoki nyitányra. Első mérkőzésükön az ugyancsak újonc Gödöllői GANZ-Vasas csapatát fogadják. A mérkőzésre Jászberényben, a Fémnyomó munkásklub nagytermében kerül sor, 8.30 órai kezdettel. Bízunk, hogy hazai környezetben a Lehel játékosok kiharcolják legalább a döntetlen eredményt. Az ökölvívó sport hívei sem panaszkodhatnak, mert vasárnap — ha még csak barátságos mérkőzésen is — már szurkolhatnak a MÁV fiúknak. A bajnokságra való felkészülés során ugyanis a Szolnoki MÁV NB Il-es együttese az ugyancsak NB Il-es Salgótarjáni Bányász csapatát fogadja délelőtt 10.30 orat kezdettel a Járműjavító művelődési otthonában. Szombati sportműsor ATLÉTIKA A Megyei Atlétikai Szövetség ma délután 15 és vasárnap reggel B órai kezdettel rendezi meg Szolnokon, a MÁV sporttelepen az 1861. évi megyei ifjúsági és felnőtt atlétikai bajnokságát. — Nagy mezőnyök indulására van kilátás az egyes számokban. I.ABDABÜGAS Városi bajnoki: Szolnokon, a vidámkerti sporttelepen ie.3»- kor játsszák le a Szolnok] Előre —Halász 9C mérkőzést. KOSÁRLABDA A Szolnoki Vörös Meteor NB lt-es női kosárlabdázói a bajnokságra való felkészülés során ma 19.45 órakor Budapesten a TF teremben a TE NB í-eo női csapatával játszanak. (apróhirdetések") ALLAS GYORS és gépiróiskolát végzett fiatal lány Szolnokon állást keres. Érdeklődni: Szolnok, Béke utca 21. SZÁMLÁZÁSBAN, gépírásban nagy gyakorlattal rendelkező nő elhelyezkedne vállalathoz, állami gazdaságba, földművesszövetkezeiben. Munkakör lehet: bérelszámolás. gépírás, felvásárlás, boltvezetés, kisebb italbolt vezetés, vagy adminisztratív munka. „Dolgozni szeretnék’: jeligére a ldadóhi va talba. ÜJSZASZ és Vidéke Körzeti Földmüvesszövetkezet Igazgatósága azonnali belépéssel kisvendéglő vezetőt keres III. osztályú üzemébe. Fizetés kollektív szerint. Jelentkezni lehet az fmsz. ig. elnökénél írásban, vagy személyesen. Erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. ÜZEMI szerelésben gyakorlott villanyszerelőt, helybeli lakost állandó munkára felveszünk. — Jelentkezés: Allatlfehérje Vállalat. Szolnok, Tószegi út. ÓNÁLLÓ kútfúró szakmunkást Jó fizetéssel azonnal telveszünk, jelentkezni lehet a Hékl Állami Gazdaság központjában. Martfű. GYUMOLCS-zöIdség szakraktárosokat és férfi segédmunkásokat vesz. fel a MÉK kirendeltség Szolnok, Ujszászi út 11. ÖNÁLLÓ autóvillamossági szakmunkást azonnalra felveszünk. Jelentkezni a Héki Állami Gazdaság központjában, Martfű. Nagy divatbemutató, üveg- és ajándékvásár a KUNSZENTMÁRTONI FÖLDMŰVES- SZÖVETKEZET rendezésében szept. 17-én du. 5 órai kezdettel a-TÁRAS! KULTÜRTTAZ- BAN. A bemutatott ruhák a hely- színen és a Ruházati Boltban, az üvég és ajándéktárgyak a kiállításon és az üvegboltban megvásárolhatók. ÓNÁLLÓ gumivulkanizáló szak munkást azonnal íelveszünk. Jelentkezni lehet a Héki Állami Gazdaság központjában. Martfű. INGATLAN 560 négyszögöl gyümölcsös (házhelynek is alkalmas) — Szolnok Kertvárosban, felerészben is eladó. Érdeklődni: Szolnok, Fiumei út 21. Farkasné. GÉPJÁRMŰ ELADÓ kifogástalan állapotban lévő 125-ös Danuvia. Szolnok, Keskeny János utca 49. BUDAI 175-ös esónakmotor, testtel együtt eladó. — Érdeklődni: Szolnok, Kinizsi csőnakház. SKODA Spartak 440 igen jó állapotban eladó. Dr. Szabó, Mezőtúr, Kossuth u. Telefon: 104. JOKAHBAN lévő fekete Pannónia motor eladó. Tiszaföldvár, Kossuth u. 78. JO állapotban lévő fekete Pannónia eladó. Tiszaföldvár, Rákóczi út 16. f Etkezzé^^ HID Bisztróban! 6 órától 21 óráig szolgáltatunk: reggelit, uzsonnát, magyaros és francia hidegkonyhai készítményeket, frissen készülő sülteket. Jég-krémet, krémkávét, turmixitalokat, cukrászipari különlegességeket stb. Komplett reggeli, uzsonna, több változatban, minden napszakban kapható, Olcsó árak, előzékeny kiszolgálás. UTCÁN ÁT IS ÉRTÉKESÍTÜNK! Rendezvényekre hideg-étel, ízelítőtál, cukrászsüteményrendeléseket vállalunk. — Krémkávéhoz, fagylalthoz termoszt kölcsönzőnk. JOKARBAN lévő 100-as Mátra motorkerékpár olcsón eladó. — Szolnok, Fűrész u. 16. sz. CSEPEL 125-ös jó állapotban eladó. Tószeg, Malinovszkl út 10. JO állapotban lévő 125-ös Danuvia eladó. Üjszás2, Hunyadi út 3. EGTEB IDŐSEBB nő gondozását lakásért vállalom. Címeket a szolnoki hirdetőbe: „Otthon’' Jeligére. MEGVÁSÁROLJUK kiolvasott könyvelt szeptember 22-én a Szolnoki könyvesboltban. Vásárolunk régi és új kiadású szép- irodalmi, tudományos és szakirodalmi könyveket. — Figyelem! Csak egy napig vásárolunk. — Készpénzzel fizetünk. ESKÜVŐRE menyasszonyi, koszorúslányi ruhát kölcsön adok. Czakőné, Szolnok, Verseghy út 32. szám. HARISNYAK: átkötéshez eladók. Budapest, V., Bajcsy Zs. u. 10. . Benedekné. SÍREMLÉKEK kaphatók Vido- vlts Pál kőfaragó mesternél Kunhegyes, Magyar utca 12. TASKA írógépet kölcsön adok. Szolnok, Iíoltói Anna út 2. sz. A TISZAFÜREDI VEGYESIPARI KTSZ szaksserö en végzi el a DANUVIA motorkerékpárok panels irtását, mint a Danuvia gyár megbízottja. Állandó szervizszolgálat és mindenfajta motorok és gépek generáljavítása, Tiszafüred, Debreceni út 7. Munkaügyi adminisztrátori illés betöltésére folyó évben közgazdaság! technikumot végzett férfi munkaerőt keresünk. JELENTKE2ES a Tiszámén ti Vegyiművek Munkaügy! Osztályén. Hétfő, szeptember 18. KOSSUTH RADIO: 8.10: Tánczene. — 8.00: Lányok, asszonyok. — 8.20: Operarészletek. — 10.10: Az óvodások műsora. — 10.30: Elhangzott műsorainkból. — 12.10: Szórakoztató zene. — 13.00: Hideg víz. Elbeszélés. — 13.20: Dallal, tánccal a világ körül. — 13.65: Napirenden. — 14.00: Heti zenés kalendárium. — 15.10: Üttörő-hiradó. — 15.30: A Magyar Rádió Gyermekkórusa Kodály Zoltán műveiből énekel. — 15.46: Válaszolunk hallgatóinknak. — 16.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.15: Ötórai tea. — 17.40: Az Ifjúsági Rádió' műsora. — 18.00: Zenekari muzsika. — 18.30: Munkáshétköznapok. 18.00: Operett- részletek. — 20,25: A Hanglemezgyártó Vállalat új felvételeiből... — 21.00: Igaz legenda. Hádiódrárna. — 23.30: verbunkosok, magyar nóták, csárdások. — 23.10: Régi magyar operákból. — 0.10: Könnyűzene. PETŐFI RADIŐ: 14.15: Tánczene. — 14.40: Költői homlok. Elbeszélés. — 15.00: Ope rettrészletek. — 16.05: A világ minden tájáról. — íe.ia: Kórusok, hangszerszólők. — 16.35: Nyárt tragédia, Csehov jelenete. 16.55: Könnyűzene. — 17.15: A megfiatalított gyár. Rlportműsor. 17.25: Osvátb Júlia és Sólymos Péter hangversenye a stúdióban. — 18.08: A római művészet emlékeinek nyomában. — 16.25: Népi zené. — 18.06: Holnap. Bihari Klára új regényéből. — 19.25: Liszt és a nemzeti zenék. Előadás. — 20.05: Operett részletek. — 20.40: Falurádió. — 21.10: Köny- r.yűzene. — 22.00: Zenekari hangverseny. Kedd, szeptember 19. KOSSUTH RADIO: 8.10: Régi magyar operettekből. — 0.00: Mi történt a rv.b-ben? — 9.20: A Gyermekrádió énekszakköre. — ‘1.40: Népi zene, — 10.10: Zenei műsor. — 10.20: Zenés aján- dékmflsor a Veszprém megyei tanácsok dolgozóinak. — 11.00: Elő világirodalom. Az új francia dráma. Előadás. — 11.20: Operarészletek. — 12.15: A Hanglemez- gyártó Vállalat új felvételeiből... — 12.50: Egy falu — egy nóta. — 13.40: Munkában a riporterőrs. — 14.00: Spanyol forradalmi dalok. — 14.15: Zeneszerzői arcképek: Beelhoven. — 15.10: Versek. — 15.20: Vlrágénekek. — 15.35: Riportműsor. — 15.45: Dvorzsák: bumky-trio. — 10.20: Az NDK feilődése. — 16.40: Operett-kettősök. — 17.15: A Máday—ifj Nagy együttes látszik. — 17.45. Szóljon hozzá. — 18.00: Bartók: A kéksza- kálu herceg vára. — 19.05: A Rádió Ipari rovata lelenti. — 19.25: Nőtacsokor. — 20.23: Erről jut eszembe.. Zenés útinanlő. — 21.15: Lánc lánc. esztorlánc . . ion Tticc r-rsBtaie elbeszélése rádióra alkalmazva. — 22.25: Ope-l rett-egyvelegek. — 23.00: zenekari hangverseny. — e.lO: Népi zene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Tánczene. — 15.20: ÖSVüá- gt ékszer. Tasnády Kubaoska András írása. — 15.35: Népszerű fúvósátiratok. — 10.05: Egy régi emlék. Szemes Piroska írása. — 16.20: Beszélgetés a zenéről. — 17.15: Időszerű nemzetközi kérdések. — 17.25: Operarészletek. — 10.05: Könnyűzene. — 19.03: Valahol már találkoztunk. Filmzene. — 19.25: Arcképek rivaldafényben. — 19.45: Mozart: D-dur szerenád. — 20.40: Falurádió. — 21.10: Hidas Frigyes: Napfelkelte — kantáta. — 21.18: Tánczene. — 21.45: Gyermeknevelés. Az első gimnazista. — 22.00: Népi zene. — 26.25: Schubert: G-dur szonáta. Szerda, szeptember 20. KOSSUTH RADIŐ: 8.10: Könnyűzene. — 9.00: Híres házak meséinek. A vaali erdész- lak. — 9..70: Operarészletek. — 50.10: Üttörő-hiradó. — 10.30: Zenekari muzsika. — 11.27: Köny- nyűzene. — u.50: Napirenden. — 12.16: Népi zene. — 18.00: Majális pántllkástetőn. Elbeszéli«. — 13,20: Könnyű fűvósmuzalka. — 18.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.00: Operarészleiek. — 15.10: A Tabanyi együttes játszik. — 15.30* Ilyen a világ. Elbeszélés. — 16.00: Magyar szerzők népdalfeldolgozásaiból. — 16.30: A bsráttág hullámhosszán... — 16.40: Kónya Sándor operettdalokat énekel. — 17.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.55: A Rádió irodalmi hetilapja. — 18.35: Tánczene. — 19.05: Munkásklub. — 18 25- Szívesen hallgattuk. — 21.20: Sibelius Feszi ivál 1961. — 9.3.20: A szobor. Elbeszélés. — 23.35: Operett részletek. PETŐFI RADIŐ: 14 15: Mezei csokor. — 14.40: Orosz nyelvlecke az általános iskolásoknak. — 15.00: Zenekar; muzsika. — 15.30: Keringők. — 16.05: Buffo áriák, veszekedő kettősök operákból. — 16.35: Szép asszony lánya. Elbeszélés. — 16.55: Kamarazene. — 17.55: Orvost tanácsok. — 18.05: Könnyűzene. — 18.35: Rádió szabadegyetem: a modern biológia az ösztönről. — 16.05: Nőtacsokor. — 19.45: sport- híradó. — 20.00: Világjáró virtuózok: Gáspár Cassado. — 20.40: Falurádió. — 21.10: A Debreceni Kodály-kórus énekel. — 21.20: Havasi kiirt. Operctirés2eltek. 21.50: Szentemberi versek. — 22.00: Tán-- zene. Csütörtök, szeptember 21. KOSSUTH RADIŐ: B.10: Operarészletek. — B.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Mail- j na és a három mackó. Meseiáték. — 9 40: Népi zene. — 10.10: Napirenden. — 10.15: zenés ajándék-1 műsor a tubiláló Tatabányai Mész- és rementmű dolgozóinak — 11.00: Rádió szabadegyetem: at RÁDIÓ- és ítitoi^iÁ MŰSOR Szeptember 18—24-ig: Állandó müsorszamoki KOSSUTH RADIO: 6.26: Rákóczi Induló. — 4.3«: Hírek, Idójárásjelentés. — 4.38: Vidáman frissen! Zenés műsor, — 5.00: Falurádió. — 5.30: Hírek, idő járásjelentés. — 6.30: Pillanatfeivétel. — 6.58: Pontos időjelzés. — 7.00: Hírek, időjárásje- lentés. — 7,10: Oj könyvek. — 7.33: A budapesti színházak, mozik és hangversenytermek műsora. — 7.58: Pontos időjelzés. — 8.00! Műsorismertetés. — 9.59: Időjelzés. — 10.00: Hírek, Lapszemle, Idő járásjelen tóé. — ll.tSi Pontos időjelzés. — 12.00: Déli hársngszó. Hírek, időjárásjelentés. — 14.51: Időjelzés. — 15.00: Hírek. — 16.08: Időjérásjeientés. — 18.59: Időjelzés. — 17.00: Hírek. — 19.501 Jóéjszakát, gyerekek! — 19.59: Időjelzés. -* 20.001 Esti krónika időjárásjelentés. — 21.59: Időjelzés. — 22,00: Hírek. Néhány perc külpolitika, Idöjárás- jeleotéa. — 24.00: Hírek, UlőjárásjelentéS. — 0.30: Himnusz. Utána: viZjelzőszolgálst, PETŐFI RADIO: 5.00—8.00-ig: Reggeli zene. » Közben: 6.30: Színházak, tárlatok és hangversenyek műsora. — 6,50: Torna. — 8.00: Hírek, Időjárás Jelentés. — 8.10: Műsorzárás. 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés. — 21.00: Hírek. — 25.08: Hírek, időjárásjelentés. — 23.15: Műsorzárás. modern biológia az ösztönről. — 11.25: Weiner: Magyar szvit. — 12.15: János vitéz. Részletek. — .13.10: Egy falu —- egy nóta. — 13.50: Virágzik a kertünk. Gyermekversek. — 14.00: Yffia Sumac énekel. — 14.25: Goldmark: He-j gedüverseny. —1 15.10: Ábécédé.j — A Gyermekrádió énekszakköre. — 15.30: Körmendi látogatás. — 15.45: Tánezene. — 16.25: Lányok. asszonyok... — 16.40: Két részlet Gluck: Alkesztisz c. operájából. — 17.15: Könnyűzene. — 17.45: Ismeretterjesztő előadás. — 18.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.30: Ifjú Figyelő. — 18.50: Utolsó nemzedék. Közvetítés a kecskeméti Katona József Színházból. — 21.38: A Jerebegyüttes játszik. — 22.15: Köny- nyűzene. — O.IO: Hangszerszólők. PETŐFI RADIŐ: 14.15: Szívesen hallgattuk. — 14.45: A külföldi sajtó hasábjairól. — 15.55: Hanglemez. — i6.ob: Botrány. Elbeszélés. — 16.50: 1000 szó oroszul. — 17.00: A Gyermekrádió műsora. — 17.15: Édes anyanyelvűnk. — 17.20: Dvorzsák: Szláv táncok. — 18.05: Magyar költők vidám verseiből. — 13.20: Két kőrusmű. — 18.30: Népi zene. — 19.45: Az arcldegzsába sebészi kezelése. — 19.55: Bacher Mihály- zongorázik, — 20.20: Élőszóval — muzsikával. Péntek, szeptember 22. KOSSUTH RADIO: B.10: Glazunov: A parasztkisasszony — balettzene. — 9.00: Napirenden. — 9.50: Iskolai kórusok énekeinek. — 10.10: Magyar tájak dalaiból. — 10.30: Fúvószene. — 11.00: Vidám percek.' -- 11.15* Zenekar-; opera részié-; tek. — 12.15: Erről *ut rezembe. Zenés útinaplő. — 13.05: Maris-1 ka és János. Növeli*. — 13.27: Erkel Tibor zongorázik. — 13.50: Gazdaszemmel a nagyvilág me zőgazdarágárói. — 14.05: Balassa P. Tamás zongorázik. — 14.20: vasárnap. Dr. Ákos Károly könyve. — 14.40: Népi zene. 15.10: Törökország. — 13.50: Szív küldl szívnek szívesen. — 16.25: Délutáni beszélgetés... Az ipari rovat műsora. — 16.40: Bá- nyászdalok. — 17.15: Tánczene. 17.50: Vita a költészetről. — 19.05: Gál Anti és a többiek. — Az Ifjúsági Rádió műsora. — 19.20: Színes népi muzsika. — 20.25: Az Ifjúsági Rádlószinpad bemutatja Hollós Korvin Lajos lrámáját: Hunyadi. — 21.25: Operett-est Jacobi Viktor műveiből. — 22.20: Bécsi Ünnepi Hetek. — 0.10: Filmzene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Szeri úton, zöld dombok között. — 14.40: Kórusok. — 15.00: Könnyűzene. — 15.50; Megbízatása: népi ülnök. Riportműsor. — 16.03: Bellin! operáiból. — 16.50: 1000 szó franciául. — 17.00: A BJé- iorusz Állami Népi Együttes műsorából. 17.16: Bronzkapu. Naplóismertetés. — 18.05: Operettrészletek. — 18.45: Láttuk, hallottuk ... — 19.05: Heti hangversenykalauz. — 20.00: Rossini: Teli Vilmos. Arnold áriája. — 20.10: Zenekart muzsika. — 21.40: Kisvárosi képek: Berettyőúífalu. Riport. — 22.00: Szerenád-est. Szombat, szeptember 23, KOSSUTH RADIŐ: 8.10: Népi zene. — B.50: Lányok, asszonyok .. — 9.10: Zenekari muzsika — 10.10: Az óvodások műsora. — lO.ln; Operettrészletek. — 11.05: Égszínkék történet. Elbeszélés. — 11.25: Könnyű hangszerszőlők. — 12.15: Operarészletek. — 13.00: Mit olvassunk? — 13.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 13.45: Válaszolunk- hallgatóinknak. — 14.00: Magyar fű- vószene. — 14.15: Madrid határán __— 14.45: Brahms-művek. — 15.10: Élőszóval — muzsikával. — 18.60: Hét nap a külpolitikában. — 17.45: A budai Sándor- palotában történt. — 18.00: Az Állami Népi Együttes műsorából. — 18.36: Moszkvai tudósítónk jegyzete. — 18.45: Bemutatjuk új öperafelvételeinket. — 19.05: A Szabó-család. — 19.35: Lex Baxter zenekara játszik. — 20.20: Kellér Dezső szerzői estje. 22.20: Tánczene. PETŐFI RÄDIÖ: 14.15: Könnyűzene. 14.55: Autósok és motorosok ötperce. — 15.00: Operakalauz. Haydn: On- lando lovag. Ismertetés. — 16.05: Biztonság oké! Rádiójáték. — 17.05: Zenekari muzsika. — 18.05: Orvosi tanácsok. — 18.45: A tömegeké lesz erőm és jövő nemzedékeké szeretetem. Emlékezés Brunswick Terézre. — 18.05: Népi zene. — 19.25: Bavreuthi ünnepi Játékok 1961. — 21.05: Kulturális jegyzet, ülés Jenő előadása. Vasárnap, szeptember 24. KOSSUTH RÁDIÓ: 3.10: Könnyűzene. — 9.00: A pad alatti ország titkaiból. — 9.50: Édes anyanyelvűnk. — 9.55: Tánczene. 10.55: Goda Gábor irodalmi levele. 11.05: szimfonikus zene. — 12.50: Hétvégi jegyzetek. — 13.00: Népi zene. — 13.40: van új a Nap alatt. — 14.00: Szív küldi szívnek szívesen. — 14.40: Nemzetközi kaleidoszkóp. — 15.00: Zenekari muzsika. — 15.45: Nagy írók kis Jelenetei. — 10.00: Ncbnncwvira--. Operettrészeltek. — 16.30: n. félidő! Helyszíni közvetítés labdarúgó mérkőzésekről. — 17.30: Uj Zenei Újság. — 17.55: Kincses Kalendárium. — 18.50: Tánczene. — 19.20: Bemutatjuk Cesare Siepl operaénekest. — 20.15: Szemtől-szembe. — 20.25: A Magyar Rádió népi zenekarának hangversenye. — 21.10: irodalmi arcképcsarnok. — 22.25: Tánezene. — 23.10: A századforduló operáiból. — 0.10: Csárdások. PETŐFI RÁDIÓ: 8.00: A római katolikus egyház félórája. — 8.30: Baeh-orgonaművek. — 9.00: Részletek dalművekből. — 9.65: Mit hallunk a jövő héten’ — 10.15: Szekszárd irodalmi körében. Riport. 10.33: Miska bécsi lemezesládája. — 11.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 12.20: A Szabó-család. — 12.50: Művészlemezek. — 14.15: A repülő ló. Az „Ezeregyéjszaka meséiből”, írta Győző László. — 15.00: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 13.15: Szórakoztató népi zene. 15.48: Délutáni hangverseny. — 16.15: zendzs kalmárai. Szuhay Kavar Ervin írása. — 16.30: Az operaszerkesztő postájából. — 17.20: Népszerű előadók — népszerű rnelódiIák. — 18.15: Bartók Béla élete. Előadás. — 18.10: Dittrich Capricsio klarinétra és fúvószene karra. — 19.20: Két mfivész: pálya emlékei. — 20.20: Közvetítés Moszkvából, a Konzervatórium kisterméből. — 20.55: Vár- dorszínház — Best megyében. — 21.40: Opefettmuzsika. — 22.15: Berlioz! Harold Itáliában. A TELEVÍZIÓ tnűdóúa Kedd, szeptember 19. 18.00: iskolások műsora: 1. Gagarin klub. 2. Tanuljunk táncol- nil — 19.10: Tv-híradó. — 19.25: Dal, muzsika, tánc ... Kisfilm- összeállítáe. — 20.00: Telenport. — 20.25: Csehov. A dohányzás ár- talmaseágáról. — 21.00: Oszkár tudja ... Zenei fejtörő. — Kb.: 21.50: Hírek. Szerda, szeptember 20. 18.15: ŰJ falu. — 18.45: A Föld mozgása. Csehszlovák klsfilm. — 19.00: Közvetítés a Vígszínházból: Ilyen nagy szerelem, Kb.: 22.00: Hírek. Csütörtök, szeptember 21. 18.00: Zenekedvelő gyerekek klubja. — 18.45: Tv-magazin. — 19.45: Műsorismertetés. — 19.55: Tv-híradó. 20.10: Küldetés Bah- esiszerájba. Szovjet film. no éven aluliaknak nem ajánljuk.) Kb.: 21.40: Hírek. Szombat, szetpember 23. 14.55: U. Dózsa—PTC labdarúgó mérkőzés követítése, — 18.20- Tv- híradó. — 18.35: Hétről-hétre... — 19.00: Közvetítés a szolnoki Szigligeti színházból: Millöcker: a Koldúsdiák. Kb.: 22.00: Hírek. Vasárnap, szeptember 24. 10.00: Úttörő hírek. — 10.10: Tf- híságl filmmatfné. 1. Telhetetlen méhecske. 2. Csutak és a szürke ló. 15.35: 39. sz. Magyar Hír- odó. — 15.45: A Magyar Hirdető műsora. — 10.00- Magyarország— Jugoszlávia női és férfi kézilabda mérkőzés közvetítése. — 19.00- Előújság. — 19 50: Ady: Biztató a szerelemhez. — 20.00: Lady Jf. válása. Angol film. (18 őven alul nem ajánljuk.) Kb.: 21.30: Hírek. A szolnoki 18—19-ig: 222 méter. A műsort összeállították a menyasszonyok és vőlegények. — Sporthírek, — Szolnok megyei népizenekarok műsorából. — Hétvégi krónika. — Egyveleg Lehár Ferenc műveiből, mm MŰMCOé* TÁS. — tpsi