Szolnok Megyei Néplap, 1961. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-16 / 219. szám

A KULTURÁLT KÖRNYEZETÉRT Megyénk városai és köz­ségei ezévben is sokat gya­rapodtak. A községfejlesz­tési tervek megvalósításá­val külső képük is meg­változott. Mondhatnánk: még szebbek, csinosabbak lettek. Fürdők, iskolák, óvo­dák, egészségházak és mű­velődési otthonok egész so­ra épült fel. Sokszáz lakás­ba eljutott a villanyfény, s a házak elé többezer négy­zetméter betonjárda ké­szült. örvendetesen megin­dult a parkosítás, több lett a virág és zöldövezet. A társadalmi erők összefogá­sával kulturáltabbá válnak megyénk helységei. Mind­annyian tudjuk, hogy ta­nácsaink a jó gazda gon­dosságával többet törődnek választóik igényeivel és mindennapi szükségleteivel. Ezt mutatják a község- fejlesztési tervek megvaló­sításáról szóló jelentések is. Többszázmillió forintot köl­tünk az idén a városok és községek fejlesztésére. Ta­nácsi vezetőink esetenként azért is versengenek: ki tud még többet, s szebbet nyúj­tani a lakosságnak. Ez he­lyes és követendő dolog. De az már nem, hogy csu­pán a nagy létesítmények sorsával törődünk. S ezek mellett elhanyagoljuk a ki­sebbeket, azokat, melyek anyagi befektetést sem igé­nyelnének. A fejlődés elle- lenére sem lehetünk elége­dettek a városok, falvak külső képével. Több helyen a szépen parkosított, vi­rággal beültetett terek kö­zelében embermagasságú gazt és dudvát találunk. Kirívóan hatnak az új léte­sítmények — egészséghá­zak, óvodák — előtti gazos térségek, elhanyagolt ár­kok. Szembetűnően csúnya a a gazos szolnoki Zagyva- part, a dudvával benőtt Verseghy út Kirívó kont- rasz: az új TITÁSZ-székház előtti parkosított terület az utca egyik oldalán, s ten­gernyi gaz a másikon. Jász- fényszaru, Jásztelek taná­csai az idén dicséretes mun­kát végeztek a községfej­lesztésben. De nekik sem jutott eszükbe, hogy leka- száltassák a gazt és kitisz- títtassák a házak előtti ár­kokat. A jászfényszarui új óvoda előtt szinte tenyész­tik a gyomnövényeket. Egy hónappal ezelőtt a megyei tanács VB-titkára körrendeletét adott ki az alsóbb tanácsok végrehajtó- bizottságainak. Hozassák rendbe a belterületek út­jait, járdáit és árkait. A szükséges pénzügyi fedezet­tel, s társadalmi munkával irtsák a gazt, semmisítsék meg a dudvát. Szépítsék tanácsaink a lakóhelyisége­ket A felhívás nyomán Abád- szalókon tanácsrendeletet alkottak és minden háztu­lajdonos számára kötelező­vé teszik a lakóház környé­kének tisztántartását, gyom- j talanítását. Karcagon bi­zottságok alakultak az ut­cák, terek szépítésére: ki­jelölik, hol fognak íásítani és parkosítani. A tanácsok jó részénél azonban úgy látszik, nem talált kellő megértésre a körrendelet. Eltűrik a bel­területen a gazt, fertőzik vele az utca levegőjét. A házkörnyék csinosítá­sa, a gaz irtása és árkok kitisztítása nem igényel költséget. Csupán megértés­re, a lakossággal való ösz- szefogásra van. szükség. Szeretik az emberek a szé­pet és hajlanak a jó szóra. A tanácsok tagjai sokat te­hetnek a választók meggyő­zéséért. 'Szép szóval köny- nyen elérhetik, hogy rövid idő alatt eltűnjön körzetük­ből a gyom. A jövő év ta­vaszán pedig virágok pom­pázzanak városaink, fal- vaink utcáin és terein. — m. 1. — VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! SZOLNOK megyei A/éfUuji A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANACS LAPJA Sikeres szöv et rakétakísérlel XIL évfolyam, 219. szám. Ara: 50 fillér 1961. szept. 16-, szombat Megkezdték az új kénsavgyár szerelését Szeptember elején Szolnokon, a Ti- szamenti Vegyiművekben megkezdték az új, nagykapacitású kénsavgyár szerelését. Az új létesítmény szovjet és hazai tervek alapján készül. A gépi berendezéseket a szabadban helyezik el, s így az építőknek csak a gépalapokat kell elkészíteniük. A technológiai berendezéseket a Szovjetunió, a Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyár, a Vegyiműveket Szerelő Válla­lat és a Dunántúli Kőolajipari Gépgyár szállítja és szereli fel a helyszínen. Mint ismeretes, a Tiszamenti Vegyi­művek új kénsavgyára KISZ védnökség­gel épül. Az idei szerelés megkezdését sokféle akalály gátolta. A KISZ Központi Bizottsága és a KISZ megyei VB segít­ségével sikerült ezeket az akadályokat elhárítani, s most programszerűen halad a szerelés. A Kohó- és Gépipari Miniszté­rium termelési főosztálya, a kiemelt léte­sítmények osztálya is minden segítséget megadott a beruházónak, hogy a szüksé­ges gépek a program szerint érkezzenek és a szerelést szeptember elején megkezd­hessék. A beruházók továbbra is támogatást várnak az ÉM. Szolnok Megyei Építő­ipari Vállalattól. Remélhetőleg a beruhá­zás során készülő raktár is mielőbb át­adásra kerül és a jövőben érkező, jórészt import berendezéseket szakszerűen tudják tárolni a szerelést végző vállalatok szak­munkásai. Moszkva (TASZSZ) Szeptember 13-án, ponto­san a megadott időben a Csendes-óceán középső ré­szének térségébe, több mint 12.000 kilométer távolságra sikeresen kilőttek egy új, az eddigieknél nagyobb erejű többfokozatú hordozórakétát. A rakéta útja és összes fo­kozatainak működése az elő­re megadott programnak megfelelően ment végbe. A hordozórakéta utolsó fo­kozatának makettje nem egészen egy kilométeres el­téréssel érte el a víz felüle­tén kijelölt célpontot. Ezzel bebizonyosodott a rakéta irányítóberendezésének rend­kívül pontos működése. A rakéta utolsó előtti fokozata, miután teljesítette feladatát, a légkör sűrű rétegeibe érve elégett A kozmikus objektumok •továbbítására alkalmas több- fokozatú hordozórakéták ki­lövése tovább folyik az 1961. szeptember 11-i TASZSZ- közleményben megjelölt tér­ség irányába. (MTI) Az idén közel 365 OOO tonn*i cukorrépát szállítanak vasúton — Vége a nyárnak. Az ősz nekünk is — épp úgy, mint a mezőgazdaságban dolgozók­nak — fokozott feladatok megoldását jelenti — beszél terveikről Dienes László, a szolnoki állomás üzemgazdá­sza. — Mint ismeretes, ala­csony a Tisza vízállása. Az idén víziúton a MAHART vontatói kevés szállítmányt tudnak eljuttatni a Szolnoki Cukorgyárba. Az előzetes fel­mérések szerint ősszel mint­egy 2410 kocsival több répát, mintegy 365 000 tonnát szállí­tunk. Nem lesz könnyű a munkánk, hiszen a kocsipar­kunk az utóbbi években nem növekedett. A rendelkezésre álló teherkocsikkal kell lebo­nyolítani — a tavalyihoz ké­pest 15—20 százalékkal meg­növekedett — őszi csúcsfor­galmat — Hogyan? — Csökkentjük a rakodás- időt, a vonatok állomáson történő meddő tartózkodását meggyorsítjuk a kirakodást növeljük a kocsikihasználást. 10—12—14—16 tonnás kocsi­jaink vannak, s ezekre 0.5 tonnával rakunk többet Az őszi csúcsforgalomban körül­belül 15 000 kocsi vesz részt a vagononként! féltonnás súlytöbblet 450—500 kocsi megtakarítását jelenti. — Indítanak-e túlsúlyos vonatokat? — Természetesen. Az el­múlt időszakhoz híven, az őszi csúcsforgalom idején is indítunk túlsúlyos vonato­kat. Vagyis a meghatározott 1270 tonnás szerelvények he­lyett 1302 tonnásakat továb­bítunk. Ez negyedévenként közel 45—50 szerelvény meg­takarítását jelenti. A. J. Három ország búzáival végeznek faftaösszehasonlító kísérletet a Iléki Állami Gazdaságban Az építők az utolsó simításokat végzik az egyik üzemrészen. A Héki Állami Gazdaság­ban, az Alföld búzatermesztés sének egyik kísérleti köz­pontjában évek óta nagy­üzemi módszerekkel vizsgál­ják az egyes hazai és külföldi búzafajták tulajdonságait és alkalmazhatóságát az alföldi viszonyokra. A fajtaösszeha sonlító táblák mellett nagy területen, több mint 1600 hol Több mint ötvenezer elsőéves ipari, mezőgazdasági és kereskedelmi tanulót vettek fel az idén Az üzemekben befejező­dött az ipari tanulók felvéte­le, az intézetekben elkezdő­dött a tanítás. Az adatok ösz- szegezése még tart, annyi azonban már bizonyos, hogy több mint ötvenezer elsőéves ipari, mezőgazdasági és ke­reskedelmi tanuló kezdte meg az idén a tanulást az ál­lami és a helyi iparban, a mezőgazdaságban, valamint a kereskedelemben. Számuk előreláthatólag . valamivel meghaladja a tavalyit Azoknak, akik az augusz­tus végi jelentkezési határ­időig nem tudtak szakmát találni, még van elhelyezke­dési lehetőségük. Vidéken a mezőgazdasági iskolák vesz­nek fel pótlólag fiatalokat a hónap végéig. (MTI). Felavatták a Balaton medrében épített vasúti pályát Balatonkenese és Fűzfő között, a Balaton medrében épített vasúti pályát pénte­ken ünnepélyesen felavatták. A vasúti pálya régi helyén a földcsuszamlások miatt többször került veszélybe a forgalom, ezért most a há­rom kilométeres vasúti pá­lyaszakaszt — szárazföldi te­rület hiányában — száz- százharminc méterre a Bala­tonba helyezték át A pálya­építők, bár az elemi erők sokszor hátráltatták a mun­kát, a csaknem hatvanmillió forintos építkezést hatmillió forintos megtakarítással, há­rom és fél hónappal a határ­idő előtt fejezték be. A Bala­tonból „elrabolt” száznyolc­vanezer négyzetméter terüle­tet a tófenék homokjából, igen ötletes módon, vízágyú segítségével töltötték fel. — (MTI). Az újítási mozgalom továbbfejlesztéséről Az Építők Székházában pénteken tartották meg az építőfa- és építőanyagipari újítók és feltalálók 3. orszá­gos konferenciáját, több mint ezer újító, műszaki vezető és újítási előadó vett részt az értekezleten. A tanácskozás részvevői elhatározták, hogy különbö­ző tanfolyamokon növelik az újítók, s az egyszemélyi elbí­rálók műszaki tudását, s a vállalatok félévenként meg­tárgyalják majd az újítási mozgalom helyzetét. (MTI). Megyénk termelőszövef ke- J zeteiben megkezdték a végle­ges nagyüzemi táblák kiala-| kitását A megye sajátossá­gainak megfelelő 40—70 hol­das táblákkal a közös gazda­ságok a korszerű vetésforgó, agrotechnika« növényvéde­lem, talajerőgazdálkodás ás a special izáláa alkalmazását biztosítják. A Nagykunság négy termelőszövetkezeti vá­rosa, Karcag, Mezőtúr. Kisúj­szállás és Túrkeve határában, valamint még nyolcvanegy termelőszövetkezet földjein már befejezték ezt a munkát A tábláéi tás sokoldalú ha­tása minden szempontból kedvezően befolyásolja a nagyüzemi növénytermesz­tést Az előzetes számítások szerint termelőszövetkezeten­ként mintegy 40—50 holddal emelkedik a szántóterület. Megyénkben ez azt jelenti, hogy tízezer holddal gyara­podik a termőterület nagy­sága. Ezzel párhuzamosan felszámolják a régi kispa­raszti világból megmaralt és az egész határt keresztül- kasul szelő dűlőutakat Ti­sza tenyő községben például a nagyüzemi táblák ésszerű el­helyezésével több mint 50 holddal növekedett a szántó- terület. Jászapátiban a Kos­suth, a Zöld Mező és az Al­kotmány Tsz-ek határait és a központi üzemegységeket ősz-. szekötő útvonalak hossza a korábbi 50 kilométerről 23 kilométerre csökkent dón termesztenek búzát.. Az idén már teljes egészében külföldi búzákat arattak, amelynek eredményeként a holdanként! -tc-rmósátlag 23.60 mázsáig emelkedett. A meg­kezdett nagyüzemi kísérlete­ket az idéi} tovább szélesítik. A szovjet és olasz fajták mellett francia búzafajták kí­sérleti termelését is megkez­dik. A kijelölt táblákon a francia búzákat, magyar B. 1201-es és az F. 293-as faj­tákkal hasonlítják össze. A kialakított ötholdas parcel­lákon a fajtaösszehasonlítás mellett megvizsgálják, hogy különböző kenyérgabonákra nézve, melyek a legkedve­zőbb műtrágya adagok és milyen szántást kell alkal­mazni a magasabb termésho­zamok érdekében. Épül a Szolnoki Papírgyár erőműre (tf, s s', -.'"■v'-cf mpsKfeW ' * ‘ , < t 1r Az 55 millió forintos beruházás 1963 harmadik negyed­évében készül el. Óránként 24 tonna, 42 atmoszféra nyo­mású gőzt és több megavatt villamosenergiát állít elő. üzemeltetésével a gyár évente 8—10 millió forint értékű villamos- és hőenergiát takarít me*. Végleges nagyüzemi léül kialakításává iü mnt tizezer Itoiddal növekszik a szántóterület megyénkben

Next

/
Oldalképek
Tartalom