Szolnok Megyei Néplap, 1961. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-06 / 210. szám

1961. szeptember J. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 „A díjnyertes konyhagarnitúrából még keveset Üzemátrendezés után a Tisza Bútorgyárban A szabászoknál visít a szalagfűrész. A nagyteljesít­ményű gépek mellett kato­nás rendben egymásra rakott konyhabútor-alkatrészek so­rakoznak. garnitúrából a kereskedelem jelentős mennyiséget rendelt, az idén csak keveset: alig 40 Fenyő fűrészeltáru helyett — kenderpozdorj a Három órája járom kísé­rőmmel: Németh Károly igazgatóval a szolnoki bútor­gyár műhelyeit. Naponta öt­ven konyhagarnitúra készül itt, félévenként hétezerhat- száz. — Évek óta foglalkozunk azzal a gondolattal, hogy gyártmányainknál a méreg­drága fenyő és bükk fűré- szeltárut hazai alapanyagú kenderpozdorja-lemezekkel helyettesítsük — mondja az igazgató. — Persze, a dolog korántsem olyan egyszerű. Az új terv, az elgondolás meg­valósulását számos zavaró körülmény gátolja. A kender- pozdorja nedvszívóképessége nagyobb, mint a fenyőfáé. Számos kísérletet hajtottunk végre ennek igazolására. Ki­derült, hogy a gyárból szál­lított kenderpozdorja-lemez — háromnapos áztatás után — 25 százalékkal növeli tér­fogatát. Duzzad. Gondol­tunk egyet: a műanyag póru­sait alapfestéssel elzártuk. Az eredmény meglepő volt. A festett kenderpozdorja csak 3 százalékkal duzzad, az impregnált réteggel ellá­tott pedig még kevesebbel: alig 1 százalékot dagad. darabot tudunk gyártani — mondja Németh Károly igaz­gató. — Célunk az, hogy en­nél sokkal olcsóbb konyhabútorokat készítsünk. Ügy terveztük, hogy év végére legyártunk egy prototípust. Már meg­rendeltük a PVC élzáró-lé- ceket, zöld és sárga színűt. Négyezerötszáz folyóméter van raktáron. Az újtípusú konyhabútor fűszeresfiókjai is műanyagból készülnek. Terv szerint a jövő év elején, — ha a kereskedelmi szakem­Térnyerés — üzemátrendezéssel A kenderpozdorja-felhasz- nálás új lehetőségeket terem­tett. A műanyag-felhaszná­lással kevesebb a munka a szabászatban és a gépházban is. — Kisebb fokú üzemátren­dezést hajtottunk végre. A szabászoknál üzembe helyez­tünk egy hidraulikus szalag- fűrészt, amellyel a kender- pozdorja-lapokat daraboljuk. Sajnos, az említett műanyag szívós, jobban koptatja a szerszám élét, s ezért egy műszakban többször kell élezni. De nemesak a szabá­szoknál, hanem az enyvező­ben is csökken a munka. — Ezért egy részlegünk átkerült a szerelőműhelybe, hogy he­lyet adjon azoknak, akik a karospadokat, a szemeteslá­dákat és a fiókokat készítik. — Kezdetbn a konyhabú­tor-alkatrészeket régi, má­zoló eljárással alapoztuk le. A kézi munka termelékeny­sége alacsony volt. Üze­münkben van egy lakköntő­gép, amit évek óta csak kí­sérleti célokra használtunk. Üzemátrendezés után ezt a gépet is bevontuk a termelésbe Naponta nyolcszáz alkatrészt alapozunk vele; — A kenderpozdorja a fé­nyezett konyhabútorok gyár­tásánál már jól vizsgázott. Az idei Budapesti Ipari Vá­sáron — csupán műanyagból készített — fényezett, újvo­nalú konyhagarnitúrát állí­tottunk ki. Űj gyártmányunk sikert aratott. A vásár ren­dezőbizottsága aranyéremmel jutalmazta. A jelenlegi gép­parkkal persze nem gyártha­tunk fényezett konyhabútoro­kat. Üzemünk az egyre nö­vekvő termelés miatt jelen­tős helyhiánnyal küzd. — A kenderpozdorja-lapokat csak a fenyő és bükk fűrészeltáru pótlására alkalmazzuk. — Természetesen -*• annak ellenére, hogy a díjnyertes berek is jóváhagyják — a prototípus után legyártunk egy 450-es szériát. Reméljük, addigra sokat fejlődik a ha­zai kenderpozdorja-gyártás és csak impregnált réteggel be­vont lemezeket kapunk. A kísérletek is igazolták: ez sokkal jobb minőségű és nem annyira nedvszívó, mint a je­lenlegi. Természetesen mi is arra törekszünk, hogy a gyár­tástechnológia fejlesztésével növeljük a munka termelé­kenységét és továbbra is ja­vítsuk gyártmányaink minő­ségét. A. J. Közlemény A távbeszélőközpont bejelentő munkahelye távolsági beszélgetés bejelentése alkalmával 1961. évi szeptember hó 15-től tájékoztatást ad a várható várakozási időről, ha az élőre láthatólag egy óránál hosszabb lesz. Az előfizetők ezen­kívül esetenként kapnak értesí­tést, ha az általuk kért távolsági beszélgetés kapcsolásának aka­dálya merül fel (például hívott fél nem jelentkezése, stb.). Az előfizetők tehát a távolsági be­szélgetések sürgetését mellőzzék. A sürgetésnek eredménye egyéb­ként sem lehet, mert az azonos osztályú (sürgős, igen sürgős, stb.) beszélgetések kapcsolása a beje­lentés sorrendjében történik. A céltalan sürgetések azonban a kapcsolás menetét nagymérték­ben hátráltatják. Az előfizetők távolsági beszél­getések részére elsőbbséget csak akkor biztosíthatnak, ha azokat sürgősként, igen sürgősként, — vagy azonnaliként jelentik be. A távbeszélő központ az eset­leges sürgetésekre a jövőben ér­demleges választ csak akkor ad­hat, ha a hívó beszélgetését egy­idejűleg sürgőssé, stb. minősít­teti át, vagy ha a bejelentéskor a hívó kapcsolási számát esetleg hibásan jegyezték és a beszélge­tés a sorrakerülés időpontjában ezért nem jöhetett létre. Postahivatal I A CÉL ELŐTT Meghívásos lovasverseny Kisújszálláson A városban öles plakátok hirdették: szeptember 2-án és 3-án meghívásos lovasver­seny lesz Kisújszálláson. S valójában csak a verse­nyen derült ki, milyen sokan kedvelik ebben a szövetke­zeti városban is a lovas-spor­tot. Mindkét napon többez­res nézősereg előtt került le­bonyolításra a fővárosi szín­vonalúnak beillő verseny. A város négy termelőszö­vetkezete társadalmi munká­ban, gyors ütemben, készítet­te el a több mint tízezer fo­rint értékű akadályokat, s gavallér módon vállalták a versenyző lovasok és lovak ellátását is. Mert sok vendég érkezett erre a napokra Kis­újszállásra. Ölbő az akadály fölött... Szűcs Jánosnak, a jászberényi MEDOSZ versenyzőjének egyik szép ugratása. lovaglást mutatott be a néző- közönség nagy tetszésére. A Kisújszálláson megren­dezett első meghívásos lovas- versenyen nagy sikerrel sze­repeltek a jászberényi lova­sok. Szűcs János ölbő nevű lovával a kezdő lovasok díj­ugratásában első lett. Dévai Gábor a 120 centiméteres díj­ugratásban szerzett elsőséget. A budapesti Lovas Klub ver­senyzője Stelczer Viktor a 110 centiméteres díjugratást nyerte Zúzmara nevű lová­val. A rendezőség véleménye az, — melyet Kiss István csa­patkapitány és Váradi János vezetőségi tag tolmácsolt —, hogy a most megrendezésre került verseny tapasztalatai alapján máskor is tartanak hasonló találkozót. Annál is inkább, mivel tervbe vették, hogy Kisújszálláson állandó lóversenyteret létesítenek. Ezzel is szeretnék elérni, hogy a Kunságban — ahol tradíciói vannak a lovas­sportnak — ismét fellendül­jön és egyre több fiatalt hó­dítson meg a „bátrak” sport­ja. Szöveg: V. V. Foto: Cs. F. (■•■■■■■■■■■■■■■■■■a — SZÉPEN HALAD az er­dők ápolása az Erdészet te­rületén. A Tisza hullámteré­ben eddig 1000 hektáron vé­gezték el a fák sor- és sor- közi kapálását a vállalat dol­gozói. „Piaff” — „Passzás” — a díjlovaglás magasiskoláját mu­tatja be Hársvölgyi József Körmend nevű lovával. Szemnek is szép látvány a négyes fogat... a kisújszál­lási Ady Tsz fogatát Andrási Lőrinc főállattenyésztő hajt­ja. Itt voltak a budapesti Lo­vas Klub MEDOSZ, a jászbe­rényi és a debreceni MEDOSZ sportkörök lovasai. Huszon­három ugró ló, ötös, négyes, hármas és kettes fogatok vet­tek részt a meghívásos verse­nyen. Itt volt Hársvölgyi Jó­zsef is, aki Körmend nevű lovával magasszínvonalú díj­ZVANCEV: TILTJA A PEDAGÓGIA Kolja Gorelov, az általános iskola ötödik osztályú tanulója odament az ap­jához és a fülébe súgta: *— Papa, itt vannak ... a pénzért. — Miféle pénzért? Kolja nem tartotta becsületes eljá­rásnak, hogy apja a teljes tájékozatlanság álarca mögé búvik. Tegnap egy álló órán át bizonygatta, hogy mennyire helytelen elkülönülni az osztály egészétől, hiszen határozatot hoztak, hogy közköltségen vásárolnak ajándékot Ivan Grigorjevics- nek, az osztályfőnöknek. Kolja huncut holdvilágképén a szemrehányás ritkán látható kifejezése tükröződött: — Papa... Pjotr Nyikolajevics Gorelov, a peda­gógiai főiskola magántanára, végre abba­hagyta doktori disszertációjának olvasá­sát, amelyet az elkövetkező napokban kellett megvédenie, és mérgesen kifakadt: — Már részletesebben kifejtettem ne­ked, hogy nem kötelező a tanerőnek érté­kes használati tárgyakat ajándékozni. Tiltja a pe-da-gó-gia. Kolja tapasztalatból tudta, hogy a pe­dagógia megemlítése viharfelhőket jelez: apja nemsokára felemeli a hangját, sőt az is megtörténhet, hogy az asztalra csap. Kolja helyzete reménytelennek látszott. Két osztálytársa — mindkettő knnyeráló — ott sugdolózott az előszobában és pukkado- zott a nevetéstől. Kolja könyörgő tekin­tetet vetett atyjára és az ajtóra mutatott. — Hát ez gyönyörű! — szólt hango­san, és Kolja érzése szerint ellenséges han­gon Pjotr Nyikolajevics. — Hadd hallják ők is! A kuncogás hirtelen abbamaradt az előszobában. — Csak hadd hallják! Sőt, így még jobb lesz: fáradjanak beljebb, fiatalem­berek! Igen, igen, nagyon kérem, fáradja­nak beljebb. Pjotr Nyikolajevics haragra gyúlva, az ajtóhoz sietett és betuszkolta dolgozó- szobájába a két vonakodó gyerkőcöt. Az egyikben Oleg Sapovalovra, az adjunktusa fiára ismert, a másik meg a dékán gye­reke volt: Vaszja Nalivajko. — Akárcsak Gogol énekes koldusai, házról házra járnak, és lángost, barátfü­lét meg kolbászvéget kunyerálnak! — Kolbászvéget! — fortyant fel a mindig jókedvű Vaszja, az iskola neves labdarúgója. — Mi a „Nyári éj Andalú­ziában” című festményt akarjuk az osz­tályfőnökünknek ajándékozni, nem pedig kolbászt. — Ezer rubelbe kerül a kép a „bízás­ban — hencegett Vaszja. — Majdnem annyiba, amennyibe a legjobb futball­csapat vándorserlege! — Nem „bizár’ -ban, hanem bizo­mányi áruházban. Ronda jassz-nyelv — ráncolta homlokát Gorelov. — Egyébként egyremegy. Adott esetben semmi elvi kü­lönbséget nem fedezek fel a kolbászvég és a ti ostoba „Andalúziá”-tok között! Sem­miféle különbséget! A felháborodott Pjotr Nyikolajevics rágyújtott, bár felhagyott a dohányzással, és már vagy öt órája hozzá se nyúlt elegáns ezüst cigarettatárcájához. A tárca annak a nagyfontosságú napnak az emlékét őrizte, amelyen kandidátusi disszertáció­ját megvédte. — Egyébiránt szeretném tudni — har­sogta őszinte érzéstől hevítve — osztály- főnökötök elvileg beleegyezett-e, hogy ajándékot fogadjon el a tanítványaitól? — Tavaly még nem egyezett bele! — jelentette ki ünnepélyesen Kolja. — Sem­mi pénzért nem a<uirt beleegyezni De mi kórusban kiáltottuk: „Fogadja csak el. Ivan Grigorjevics, nincs abban semmi!* Erre belátta, hogy nincs mit tennie, és elfogadta az ajándékot. — Akjcor írókészletet vettünk neki <=* emlékezett vissza büszkén Vaszja Nali- vajkó. — A Fontanka-hidat ábrázolta és mindegyik sarkán egy paripa ágaskodott. Az osztályfőnök egész évben elégedetten járt-kelt. pompás lovak!” — mondo­gatta. — Az „Andalúziái éj” többet ér a ti híres írókészleteteknél — szakította fél­be csúfondárosan Oleg Sapovalov. — Tessék elképzelni a négy paripa felvonu­lását a tintatartók körül! — No, mi lesz? — kérdezik váratla­nul. — Állja Kolja a szavát? Még húsz ház hátra van. — Várjatok csak! Kolja apja leültette a gyerekeket és lendületes szónoklatba kezdett. — Az ajándékozás helyénvaló jó ba­rátok között, de a függő viszonyban lévő személyek ajándékában mindig van va­lami célzatosság, kényszeredettség... Az atya hosszasan beszélt, megemlé­kezett Gogol polgármesteréről, aki Onuf- rij és Anton napján egyaránt megünne­pelte a nevenapját, holmi „ajándékok” kedvéért, továbbá megemlékezett ugyan­ezen szerző törvényszéki bírójáról, akit kizárólag agárkölykökkel lehetett meg­vesztegetni ... Lendületes szónoklatát így fejezte be: — A múlt maradványainak szentesí­tése a tanintézet falai között: megalázó a pedagógusra nézve, és döntően, döntően tiltja a pedagógiai Mint mindig, Kolja összerezzent a jól ismert szó hallatára. Az atya nagyot só­hajtva elhallgatott és visszaereszkedett a karosszékbe. Vaszja Nalivajkó és Oleg Sapalov úgy álltak, mint akik parancsra várnak. — Most már belátjuk — szólalt meg reszkető hangon Vaszja —, hogy ez bizony megalázó, nagyon megalázó szokás. — Máris megyek és szólok a papá­nak — mondta határozottan Oleg —, ne­hogy meghívja a bácsit vacsorára. “ Engem? — kérdezte Gorelov értet­lenül. Oleg zavartan bámult rá: — Hát nem is tetszik tudni? Koval- jova, az egyetemi büffésnéni mondta, hogy a papa gyűjtést indított a tanszé­ken és... Oleg észrevette, hogy Gorelov elvörö­södik, mire végleg belezavarodva düny- nyögte: — ... Abból az alkalomból, hogy a bácsi eddig kandidátus volt, most meg doktor lesz... — Arany karórára gyűjtenek — fitog­tatta jólértesültségét Vaszja. — A kandi­dátusi címhez ezüst ajándék, mondjxik cigarettatárca is megjárja, de a doktori címhez már arany dukál. Még valami eszébe jutott: — És az a... hogy is hív jóit... Az a hivatalos po... po... poppá. — Oppenens — súgta Oleg. — ... még az is hozzájárult. Száz rubelt adott! Csak azt nem tudom, ha mégis belövi a gólt a bácsinak, akkor visszakapja-e a pénzt? Régen elmentek a fiúk, de az egye­temi magántanár még mindig mozdulat­lanul és hallgatagon ült a karosszékben. Kolja egy „Ogonyok” fölé hajolt és úgy tett, mintha egyetlen gondja a kereszt­rejtvény-fejtés volna. Végül mégiscsak felpillantott és látta, hogy apja elmé- lyülten nézegeti a tompafényű, pompás ezüst cigarettatárca fedelén lévő sok-solc monogramot. — Ez a Kavaljova — szólalt meg az apa és zavartan mutatott egy kacskarin- gós aláírásra — ez a büfésnő igazán ro­konszenves teremtés. Pjotr Nyikolajevics letette, majd a zsebébe csúsztatta a tárcát. — Fogd — mondta és Kolja kezébe nyomott egy huszonöt -ubeles bankót — menj és add oda a ... kunyerálóidnak. Elfordította fejét és sóhajtva hozzá­tette: — Hiába, a szokás az szokás. És meg­szegni nem szabad, mert tiltja a pe-da- gó-gia!

Next

/
Oldalképek
Tartalom