Szolnok Megyei Néplap, 1961. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-17 / 193. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Í98L «BgusSfeS S5* Szolnoki evezős sikerek Győrben ivét napon it bonyolították le Győrben, a Dunán az országos vidéki evezős bajnokságot. Valamennyi vidéki szakosztály rajthoz állt. Győrből három szakosztály, Vácról két egyesület, továbbá Baja, Esztergom, Mohács, Szeged és Szolnok több mint 300 evezőse küzdött az egyes kategóriákban a bajnoki elmért és a minél jobb helyezések eléréséért. A látottak alapján megállapíthatjuk, hogy valamennyi csapat kitűnő felkészültségről és sportszerű stílusról tett bizonyságot. Az utóbbi megállapítás különösen a felnőtt versenyzőkre vonatkozik. A Szolnoki Kinizsi evezősei jól szerepeltek; több bajnoksággal, valamint értékes helyezéssel tarsolyukban tértek haza. A férfi felnőtt egypárevezős bajnokságra tiaenkettesn neveztek. A versenyzők három előfutamban küzdöttek a döntőbejutásért. A döntőbe az előfutamok győzteséi kerültek. A három szolnoki fiú Császi Mihály, Ignácz István és Kiss György szerencsés sorsolás következtében kü- lőn-ktllön futamban Indult. Csá- fzí Mihály első, Ignácz István második, Kiss György pedig harmadik lett előfutamában, i— császi Mihály — a szolnoki színek egyik legklasszikusabb számában — a döntőben az előkelő második helyet szerezte meg. Az előfutamok második helyezettjei pedig külön futamban döntötték el a további helyezéseket. Itt Ignácz István futamgyőztesként a 4. helyet biztosította Szolnoknak. A felnőtt férfi négyesben Is értékes szolnoki helyezés születettrBa lázs Árpád, Dapsi László, Galics Béla, Gál Imre, — kormányos: Dankő Levente összeállításban Győr és Mohács mögött harmadik helyen értek célba a szolnoki fiúk, Esztergom és Szeged csapata előtt. Hatalmas érdeklődés előzte meg a férfi kétpárevezősök bajnokságát. Hat csapat között két szolnoki hajó két előfutamban győzött s biztosította a döntőbe- jutást Nagy Izgalommal, de bizakodva várta a szolnoki tábor a kétpárevezősök döntőjét. A rajt után a kitűnő győri csapat tört az élre, s a rádiójelentés szerint 1500 méternél is „biztosan tartotta’* az első helyet. Leírhatatlan volt a szolnokiak öröme, amikor a kanyarból Császi <— rgnácz L kettős tűnt fel elsőnek. Hatalmas hajrával megelőzték a győrieket és biztosan nyerték a kétpárevezős vidéki bajnokságot. Az Ignácz Kálmán — Kiss György kettős pedig negyedik nett. Nem várt siker tetőzte be • felnőtt férfiak szereplését a férfi nyolcas számban, melyben a a szolnoki hajóban helyet kapott a már eddig négy versenypályát végig evező Ignácz István és Császi Mihály is. Ebben a számban is jól megálltak helyüket a szolnokiak és csak a hazai pályát jól ismerő győriek előzték meg nyolcasunkat. A szolnokiak megelőzve a másik nagy dunai evezősközpont — a Baranya megye válogatottjából összeállított — Mohács csapatát másodiknak haladták át a célon. A csapat tagjai: Braehtli János, Kiss György, Császi Mihály, Ignácz István, Balázs Árpád, Dapsi László, Galics Béla, Gál Imre, kormányos: Dankő Levente. A felnőtt férfi kerethez hasonlóan sikeresen állta meg helyét az ez évben toborzott ifjúsági keret is. Eredményeik közül is kiemelkedik a női ifjúsági kormányos négyes szereplése. Szép Erika, Ignácz Éva. Bánszki Ilona, Földes Katalin, kormányos: Czinege Mária összeállítású hajó bajnokságot nyert. A Mcdvlg Mária, Bársony Mária, Lipták Júlia, Kúti Katalin kormányos: Szentesi Éva szolnoki négyes pedig harmadik lett. A női Ifjúsági egypárevezős bajnokságban Szentesi Éva harma dik lett. A még ugyancsak Ifjúsági korcsoportba tartozó Ipoly- szegi Margit ugyanebben a kategóriában a negyedik lett. A női kétpárevezős bajnokságban pedig a harmadik helyet szerezték meg. Értékes helyezést biztosított még a férfi ifjúsági keret is. A Bánhidi Ferdinánd, Kádár Károly, Kovács Lajos, Csontos Csa Ezeállítású négyes a harmadik, a Fehérvári Árpád, Pintér Mihály, Belső Gyula, Farkas László, kormányos Dankő Levente összeállítású négyes pedig a negyedik lett. Ugyanez a nyolc fiú ez ifjúsági első korcsoport nyolcasok küzdelmében a harmadik helyet biztosította a szolnokiaknak. A bajnokságban részt vett tíz vidéki szakosztály pontversenyének sorrendje a következőképp alakult: l. Győr 63, 2. Mohács 52, 3. Szolnok 4«, 4. Szeged 13, 5. Baja 12, 6, Esztergom 8, 7. Vác Finomfonó 7, 8. Győri Vörös Meteor 3, «. Váci SE I, U. Győri Vízügy 2 ponttal, A* országos vidéki bajnokságon elért szolnoki eredmények tgazolják, hogy a Kinizsi evezősei valóraváltották idei tervüket és a szereplésükhöz fűzött reményeket. Ma edzést tart a megyei ifjúsági labdarúgó válogatott keret A megyei Ifjúsági labdarúgó válogatott keret megkezdte felkészülését a megyék közötti ifjúsági labdarúgó-válogatottak tornájára. Az első rostaedzésre ma kerül sor Szolnokon, az MTE sporttelepen 15.30 órai kezdettek Erre az alkalomra a megyei labdarúgó szövetség ifjúsági bizottsága 34 játékost hívott meg. Azok a labdarúgók, akik értesítést kaptak, kötelesek a fenti helyen és időben pontosan megjelenni. Iss sportkörré alakult át a tissa földvári Ifjúsági SK Evek óla sok nehézséggel küzdött a tiszaföldvári Ifjúsági Sportkör. Az elmúlt hetekben a községi pártbizottság foglalkozott a sportkör helyzetével és javasolta, hogy a tiszaföldvári Ifjúsági Sportkör a Jövőben Tsz sportkörként működjék. A működéshez szükséges feltételeket a községben lévő négy termelőszövetkezet biztosítja majd. Ennek alapján újjáválasztották a vezetősége* is, — melybe több termelőszövetkezeti vezető is helyet kapott. A sportkör elnöke Tóth György eivtára, a Lenin Tsz párttitkára le... A sportkör szakosztályai közül a figyelem most a labdarúgók felé fordul. Az új Idényben ugyanis az elmúlt évinél sikeresebben akarnak szerepeim, az edzéseket most G. Kiss István, az egykori NB H-es játékos, a szolnoki MTE volt kitűnő fedezete vezeti. Valószínűleg, hogy az őszí idényben egy-két új Játékos is bemutatkozik majd. Azt tudják jól, hogy az első mérkőzések nem lesznek könnyűek (Jászérokszállás, Mezőtúri Honvéd, stb.). Ennek ellenére bíznak abban, hogy az átszervezett sportkör csapata sikeresen állja meg helyét, de a többi szakosztályok is jelentkeznek majd eredményeikkel. BVSC—Szó. Dózsa 5:3 (l’J, Id, iá, *5») Szőnyi úti uszoda. Vezette: Hajnal. A Dózsánál hiányzott a taktikai fegyelem és nem bírták idegekkel sem. így s BVSC győzelme megérdemelt. Boros sírnak ellenére, hogy több igen veszélyes lövést hárított, legalább 2 gólban benne volt. Ma kezdődik a tiszántúli kerékpáros körverseny Mint minden évben, az Idén is megrendezik — kerékpárosaink nagy seregszemléjét, a tiszántúli körversenyt. A versenyen az ország minden részéből részt vesznek a legjobb kerekesek, de rajthoz állnak a magyar válogatott csapat tagjai is. Megyénk képviseletében a Szolnoki Kinizsi 4 fős csapattal vesz rajta részt. A csapat tagjai: Haris Károly, Tóth László, Deák István és Bujdosó János. — Az egyéni versenyben pedig Szilágyi István, Juhász Sándor induL A körverseny mezőnye ma reggel rajtol Debrecen főteréről. Megvénk határát Öcsödnél érik ai éa Kunszentmárton, CeerkeszöUő, Tlszaföldvár útirányon áthaladva futnak be 12—13 óra között Szolnokra a városi tanácsháza elé. Szolnokon hajrá Is lesz. Pénteken reggel 8.30 órakor indulnak tovább a versenyzők a városi tanácsháza elől Törökszentmlklős. Kisújszállás, Karcag, Püspökladány útvonalon Békéscsabáig. Innen pe. dig 19-én, szombaton folytatják tovább útjukat Debrecenbe, ahová 13—14 óm kőzőt* érteerortt meg. BemétjOk, hogy a megyénket képviselő CzolnoJű Kinizsi kerekesei — mint az előző — most is jói r A Szolnoki MÁV tekézői a második helyen Szegeden bonyolították le két napon át a Vasutas Kupa csapatbajnokság és egyéni verseny küzdelmeit. Szolnokról a MÁV és a Fűtőház csapata vett részt a küzdelmekben. Nagy harc folyt az első helyért. A jelentős tudást képviselő mezőnyben különösein a Szegedi VSC és a Szolnoki MÁV együttese között alakult ki nagy vetélkedés. Végül Is a hazai pálya Készülődés az augusztus 20-i vízi-bemutatóra Augusztus 20-án, alkotmányunk ünnepén nagyszabású vízibemutató lesz Szolnokon a Tiszán. A Szolnoki Kinizsi evezősei hozzáláttak az előkészületekhez. I«esz evezős és motorcsónakverseny különböző kategóriákban. Indulnak kétpárevezős kilbótok, laposfenekű kettesek, egypárevezősök, valamint egyes és kettős kajakok. Mint hírlik, a Martfűi Tisza Cipőgyár MHS vízi szakosztályának tagjai is részt vesznek a parádén. A martfűiek motorcsónakkal, kajakokkal. kenukkal, valamint vízisí ’ bemtutóval kívánják emelni a látványosnak ígérkező bemutató színvonalát. A Megyei Evezős Szövetség ezúton is értesíti az érdeklődőket, hogy a vízibemutatóval kapcsolatos megbeszélésre ma este kerül sor a Kinizsi Tisza-parti evezősházában. Itt lehet a nevezéseket is beadni. Fotótanfolyam — hogyan tovább és Az idén másodízben rendezte meg a foto-szakkőrvezetők tanfolyamát a megyei tanács népművelési csoportja. A most bezárult egy hetes tanfolyamon 20 szakkörvezető vett részt, köztük néhányan Bács-Kiskun megyéből. A gazdag program hasznos, tanulságos előadásokat és eredményes ' gyakorlati foglalkozásokat egyaránt tartalmazott. Az előadásokat neves fotóművészek, művészettörténészek, fotóriporterek és sok évi gyakorlattal rendelkező szakkörvezetők tartották. Kiemelkedett Réti Pál előadása, melyet „Téma, tartalom, szemlélet’* Címmel tartott. Sok tanulsággal szolgált Szegedi Emil előadása is, melyben a képbírálat alapjairól szólt. Jural Rudolfnak „Technikai újdonságok a fotóban” című előadását is nagy figyelem kísérte. A tanfolyamon sző esett arról is, hogyan alakítsák ki a fotókörök életét. Ennek kapcsán szeretnék néhány szót szólni a foto- szakkörök munkáját Illetően. Megyénkben is egyre több em- ba," kormányos: Vörös Imre ősz- bér hódol a fotózás nemes szénI Gyújtsd a mákgubót! Gyógyszer készül belőle Kilogrammonként 1.10 forintot fizet érte a földművesszövetkezet vedélyének. Ma már több mint 50 szakkör működik megyeszer- te a művelődési otthonokban, üzemekben és iskolákban. Nem közömbös tehát, hogy ezekben a foto szakkörökben céltudatos munka folyik-e, vagy csak állami pénzen családi képek előhívása, vagy esetleg kontárkodás. A fotoezakkörök elsődleges feladata, hogy minél több íotoama- tőrt toborozzanak maguk köré. Szervezetten, tanfolyamszerű előadások keretében ismertessék meg velük a fotózás alapjait, elméleti és gyakorlati kérdéseit. Természetesen gondolni kell a fokozatosságra, nehogy a kezdőket elriasszák a fényképezéstől. A fejlettebb fotoamatőrök számára az esztétika, a fotóművészet kérdéseiről tarthatnak előadásokat. Rendszeresen gondolni kell közős képblrálatokra és helyes évenként egyszer az elmúlt Időszak legjobb fényképeiből kiállítást rendezni. Nagyon fotos, hogy a foto- szakkörök a népművelés ágaival is tartsák a kapcsolatot. A megyei tanács népművelési csoportja a népművelési tanácsadó keretei között fotóarchívumot kíván létrehozni. A íotoszakkörök kötelesek lesznek az archívum számára negyedévenként 6 képet beküldeni területük kulturális életéről, valamint új létesítményeiről. » Mindezek megvalósításához hozzásegített a fototanfolyam is, és reméljük a Jövőben még eredményesebb lesz fotoszakkő- reink munkája. — sp ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■< — A KŐTELEZŐ olvasmányokat az 1961—62-es oktatási évben az általános iskolások a •pedagógusoknál is megvásárolhatják. előnyét élvező szegediek megérdemeltem szerezték meg az elsőséget A csapatok közötti helyezési sorrend a következőképpen alakulta 1. Szegedi VSC 2461 2. Szolnoki MÁV 2429 3S. Debreceni VSC 2413 4. Kecskeméti MÁV 2320 Az egyéni verseny végeredménye: 1. Füleki (Szegedi VSQ 440, 2. Sós (Szegedi VSC) 426, 3. Petrás (Szegedi VSC) 424. 4. Bálint (Szolnoki Vasutas) 424 fával. A szolnoki äs* 1*—19-ig 222 középhullámon. Hangos Újság t A Szolnoki Rádió ifjúsági műsora. Tartalmából: Kár-bár, vége már! Egy óvónő postája. Furcsa geográfia —* hol vagyunk? (rejtvény). Az öreg diák. Iparitanuló szerződtetés a kunszentmártoni Zalka Máté Termelőszövetkezetben. Tűzoltók körutazása Két Buenos Aires-i tűzoltó 7000 kilométeres körutazást tesz Nyugat-Európa országaiban egy 1925-ös gyártmányú ócska Renault tűzoltókocsin. Űtjuknak kettős célja van: barátságot kötni a különböző nemzetiségű tűzoltókkal és rábírni a Renault céget, hogy új tűzoltókocsit ajándékozzon a Buenos Aires-i tűzoltóknak. Egyelőre csak az első cél valósult meg. (A ,,Sztandar AELÁS PALOTÁST Állami Gazdaság, Besenyszög—Palotás, azonnal felvesz jogosítvánnyal rendelkező G—35 Zetor, K—25-öS, UE—28- as gépkocsivezetőket. Érdeklődők jelentkezzenek a gazdaság központjában. GYAKORLATTAL rendelkező vezető szakácsot azonnali belépéssel felvesz a Tiszasülyl Állami Gazdaság. Jelentkezni személyesen vagy Írásban. HÁZASSÁG ANYAGIAKKAL, egyedülálló fiatal nővel megismerkednék házasság céljából. „Tlsztamúl- Mlodychn-ból) tú*> Jeligére a kiadóhivatalba. ADAS — VETED ROZSAKAT: raagostörrad rózsafát, bokorrózsát, futórózsát, 30 különleges fajtában, gyönyörű színekben, őszi szállításra ajánl: Szálkái János rózsakertészete, — Budapest, Dalszínház 2«. Szállítás postán, utánvéttel. <m Bérjen díjmentes fajtajegyzéket. MALNATO kapható őszi szállításra 100 000 db KEWETT fajtában, ezre 400.— Ft. Szállítást 600 tótól fogadunk. „Rákóczi« Mg. Termelőszövetkezet, Tiszádra, KISMÉRETŰ páncélszekrényt veszünk, Háziipari Szövetkezet Törökszentmiklős. FURESZPOR vagontételben kapható az Eszakmagyarországl Fűrészek Vállalatnál, Miskolc, 10- es postahivatal. Magánfelek részére a helyi T U Z E P telepen keresztül. Telefon érdeklődés: Miskolc 13—055, kereskedelmi osztály. INGATLAN MEZŐTÚRON, szép helyen Szabó Sándornak, Szabadság tér 23 szám alatti háza eladó. Beköltözhető. KÉTSZOBÁS családi ház olcsón eladó. Szolnok, Hullám utca 23. TÖBÖKSZENTMIKLOSON Tulipán utca 31 számú szoba kony- hás ház eladó. AZONNAL beköltözhető kétszobás családi ház eladó, Szolnok, Dráva utca 19. Érdeklődni délután 4 órától. GÉPJÁRMt) 250-es kiskerekű Jawa oldalkccsival, esetleg külön is — príma állapotban eladó. Mlskclczl, Kisújszállás, gépállomás, SZOLKOK MEGYEI mm • színhazak műsora rtirniiiKoioonmifvoioiwaiioKoois*»«»1»»11 »»»»'**»*»** Augusztus 17—20-ig. Abádszalók *7—18 A Noezíy fiú esete.>s ee 10 19—20 A rátarti fidró — Ka, Matiné: 20- A holtak bolygója Seseoyssög 18—20 Diplomácia óhl — 20 Matiné: 80. Tigrtskölyök «-***» ia—80 Az elvarázsolt herceg m » Mattaé: 8K 386-os számú úgy Fegyvernek 17— Alázatosan jelentem «“ t 18— 20 Rózsák az áUamügyészns® a» 1« Matiné: 20. A neveletlen kis kacsa 28—20 Kenyér, szerelem, Andalúzia, 10 Msdné: 20. A császár parancsára 17— 18 Magasabb elv — M 19— 28 Felfelé a lejtön — a Matiné: 20. Csegó-bongó fácska Jássateóseeiagyörgy 3.7—18 Foma Gorgyejev — tt 18— 20 Magasabb elv — 10 *íetiaé: 20. Em)» az égben Ja tara pád K— Különös hajótöröttek — KA 18— 20 Orvos a válaszúton «* M Matiné: 20. Polónia-express JáraúraknáUás 17-2 Fapados szerelem — M *8—20 A repülő 9-kor indul — 18 Matiné: 20. A kis hegedűs XtUBtuy Kabel 17—20 Megmérgez a caúádol» «■ M Matiné: 20. Gőmbaházikó Jászberény Kert 17—20 Alba Regia — 19 17— 18 Felfelé a lejtőn «-> M 19— 20 Foma Gorgyejev w M Matiné: 20. A csuka ajándéka Jáazfányszara is—20 ítélet — U Matiné: 20. Kék nyíl Jászjátróhalma 18—20 Sziklák és emberek m «8 Matiné: 20.- Első örömök Tárrtrlsér 17—20 A szép Kürette *» Kn. Matiné: 20. Amlgó Msűadáas 17—18 A nagy kék országút ee M 18— 20 Sziklák és emberek — M Matiné: 20. A telhetetlen méhecske Kulikor» 18—20 Szilvesztert puncs » KA Matiné: 20. Karneváli éjszaka Kengyel 18—20 Háború és béke XS, s» Ke,. Matiné: 2a. Ctban a karaván Kisújszállás 17— Vörös tinta — M 18— 20 A macska kinyújtja kannáit, 10 Matiné: 20. A tenger mélyén Kunhegyes 17—20 A bíró — M Matiné: 20. cimborák Kntmatoe 17—18 A fűre lépni szabod — ka 19— 20 ROvere tábornok *s> *0 Matiné: 20. 13-as kedvenc Ktmszentmárton 17—18 Hely a tetőn m *8 , 19—20 Seiler utca 8 — 10 Matiné: 20. Kati & a vad macska ■MMr Béke is—20 ítélet — 10 Matiné: 20. A gitáros lány Mezőtúr Dézsa 17—20 A királyasszony lovag)« » lé Matiné: 20. ösvény a hegyekben Mezőtúr Szabadság 17—20 Feltámadás — 14 Öcsöd 18—20 Warrermé mesterség« m iS < Matiné: 20. Az élet küszöbén Kákőczifalva 17—18 Állami Aruház — KA 19—20 Különös kirándulás tv « Matiné: 20. Aranyvonat Szolnok V, Cs. 17—20 Clrknszművészek — KA Szolnok Tisza 17-23 Pedró kapitány vidám hadjárata Matiné: 20. Ketten a nagyvárosban Szolnok Kert 17—20 Nyomorultak n. — 10 Szolnok MÁV 18—20 öt perc a paradicsomban as *0 Tlszaföldvár 17—18 Alázatosan jelentem — M 19—20 Messzi utca (Soerjőaasj M KB. Matiné: 20. Sombreró Tiszafüred 17—20 Négyen az árban «• Ka Matiné: 20. Bűntény, vagy „4 Ttezakttrt 19—20 Kihívás — 14 Matiné: 20. A bátor kandúr Vörökszentmiklős 17—20 A csinos férj — M Matiné: 20. Kezedben az élet Töröksztmíklés Kert 17—20 Kővlrág — Kn. Tószeg 18—20 Lányok tavasza •* Vn__ Matiné: 20. Cirkuszművészek Tú rkevs 17—18 öngól — Kn. 19—20 Állami Aruház m Ka Matiné: 20. Déryné Crjszáss 17— Rózsák az 631amügyésznek a 14 18—20 Próbaút — 14 Matiné: 20. Varázsemberke Karcag 17—20 A kettétört amulett *» Ka Matiné: 20. Játék és álom 10*18 éven alul nem ajánlott! l8=Csak 18 éven felülieknek! 14-44 éven afad nem ajánlott) KA=Korhatár nélkül. (apróhirdetések") Megkezdődött az 1962. évi sertéshizlalási akció! Az akció keretében szerződés köthető minden meglévő hizlalásra alkalmas sertésre, 1962. évi szállításra. — Tsz tagok 2a egyéni termelők sertésenként 400.—Ft kamatmentea előleget kapnak, a termelő* Következetek rövidlejáratú hitelt Átvetem Arak: Fehér hússertés 106—120 kg-lg 15.70 Ft 121 kg-tól 16.50 Ft Hús és húsjellegfl «értés 106—130 kg-lg 15.30 Ft 131 kg-tól 16.20 Ft Zsír ás zsírjellegfl sertés 126—140 kg-ig 15.20 Ft 141 kg-tól 16.— Ft Tenyésztésbe fogott koca és kanlott 170 kg-tól 14.50 Ft Termelőszövetkezeteknek és termelőszövetkezeti csoportoknak kg-ként I—2 forint nagyüzemi felárat fizetünk Tsz tagoknak és egyéni termelőknek 1.5 mázsa takarmányt luttatunk állat db-ként állami áron. A SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSE VÉGETT MIELŐBB KERESSE FEL AZ ÄLLATFORGALM1 VÁLLALAT KÖRZETI FELVÁSÁRLÓJÁT, AKI RÉSZLETES FELVILÁGOSÍTÁSSAL SZOLGÁL. Szolnok—Heves megyei Állatforgalmi Vállalat