Szolnok Megyei Néplap, 1961. augusztus (12. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-31 / 205. szám

1961. augusztus 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 0 »Oszd meg és uralkodj!?« tagjainak nagy egyetértésével született meg a határozat: a tsz saját kezelésbe veszi a művelődési házat Ezzel | talán elsimul majd a KISZ és a művelődési ház közötti ellentét hiszen ez­után a tsz kiszesei és a tsz kultúrháza „egy kasszára” dolgozik majd. — S a többi probléma ho­gyan oldódik meg? — kér­dezzük Kiss elvtársat, akit ugyan mindenki inkább csak Kálmán bácsinak szólít. — Van nekünk vagy 20 000 forintunk a kulturális alap­ra, adunk abból mindenre, ami csak kell. Több fizetést biztosítunk a gondnoknak, jelmezeket vásárolunk, meg egy kis területet juttatunk a mezőgazdasági szakkörnek, amely most indul az ősszel. — S lesz úttörő irodalmi színpadunk is, meg táncszak­körünk — veszi vissza aszót Bessenyei Pálné — s végre megszervezhetjük a nagy, erős színjátszó csoportot. Ed­dig a fegyvemekiek, nagykö- rüiek, tiszapüspökiek, török- szentmiklósiak jártak át hoz­zánk vendégszerepelni. Egy darabot már meg is rendel­tem: Tóth Miklós: „Nem olyan világot élünk” című háromfelvonásosát S valóban ;| nem olyan világot élünk már, ahol az osztrák királyi család elve, az „oszd meg és uralkodj” sokáig érvényt szerezhet. Ma már senkinek sem érdeke ez. Közös utunkon úgy haladunk gyorsabban, ha nem hátrál­tatnak bennünket a magunk- építette akadályok, az agyon- szervezés, a versengés, az egyéni hiúság. Az egyszerűbb szervezeti formát könnyebb megtölteni értékes, gazdag tartalommal A tiszabőiek úttörői ennek a megyében, s mi a maguk­törte úton gyors, sikeres elő­rehaladást kívánunk nekik. Zilahi Judit Börtön helyébe könyvtár épült Friss festékszag árad a pol­cokkal és könyvcsomagokkal telezsúfolt helyiségekből. Egyelőre nagy még a felfor­dulás, hisz most költözött új otthonába a kisújszállási vá­rosi könyvtár, mert szűknek bizonyult már a városi ta­nács épületében lévő régi he­lyiség. Együtt volt itt a köl­csönző és az olvasóterem. Ez év elején fogtak hozzá a tanácsház melletti egykori városi fogda átalakításához. A cellák helyébe korszerű, kultúrintézményhez méltó termek épültek. Az átalakí­tásra a Művelődésügyi Mi­nisztérium, s a megyei könyvtár támogatásával mintegy 170 ezer forintot fordítottak. A társadalmi munka értékével együtt az új könyvtár helyiségekre 200 ezer forintot költöttek. Az épületben szabad polcos — ön kiválasztó — ifjúsági és felnőtt könyvtár-helyiség lesz. Külön teremben kap he­lyet a szakirodalom. Szép, tágas szobában olvashatnak Gördülő LAKÓKOCSI Vö­Tsz meg­L A túrkevei rös Csillag fejlődésével változott a csikó­sok, a pásztorok élete is. A kényel­metlen nádkuny­hókat korszerűen berendezett lakó­kocsi váltotta fel. A képen bemuta­tott kocsihoz ha­sonlóban laknak a határ távoli pontjain a rizs­termesztő brigád tagjai is. A lovas: Szabó István, a szóvetkezet csikó­sa. A gázkitörés világviszonylatban mindennapos jelenség Évekig égő gázfáklyák földünk különböző részein A nagyhegy esi gázfáklya lángjának kialvása után a Magyar Távirati Iroda mun­katársa megkérdezte dr. Dank Viktort, a Kőolajipari Tröszt Kutatási Osztályának helyettes vezetőjét, gyakori jelenség-e az ilyen gázkitö­rés és ha nem emberi vi­gyázatlanság, akkor mi okoz­hatja a gáz meggyulladását. A nagyhegyeshez hasonló gázkitörések — hangzott a válasz — a korszerű biz­tonsági intézkedések elle­nére is még mindig gyakori LEVELEKBŐL néhány sorban Tíz évig dolgoztam a tsz- ben, most már nyugdíjban vagyok — Írja Szaszkó Jó- zsefné jászberényi levelezőnk. Igen jól esett, hogy a terme­lőszövetkezet az öregekre is gondolt, és ha2a szállították a kenyérfejadagot. Köszönöm, hogy gondoltak ránk. • Kratz János szajoli leve­lezőnk dr. Lőrincz Gyula köz­ségi orvos búcsúztatásáról ad hírt, s mint írja: 16 évig gyó­gyította a község betegeit Lő­rincz doktor. Köszönjük azt a sok fáradságot, amit köz­ségünk betegeiért tett. * Mezőtúr fejlődéséről ír őzt). Csete Bálintné levele­zőnk. Beszámol levelében a fürdő építéséről, a piactér át­helyezéséről és a főtér par­kosításáról. Örömét fejezi ki, hogy már nem kell a vízért ácsorogni, mert Mezőtúron a tanács új kutakkal a vízhi­ányt is megoldotta. • A tiszatenyői mezőgazdasá­gi tanulók nevében fejezi ki köszönetét Tamási Erzsébet Sinit Jánncnnk, a Pusztabán­révei Állami Gazdaság kol­légiumi vezetőjének, továbbá Ádám István osztályfőnökük­nek, akik odaadó munkájuk­kal oktatták őket. • A túrkevei gimnázium ta­nulói az elmúlt évben először vettek részt politechnikai ok­tatásban. Mi, a IV. osztály tanulói a Búzakalász Tsz-ben végeztünk mezőgazdasági munkákat — írja Mikola Mária túrkevei levelezőnk. Az évközben tanultak alap­ján nyáron két hetet, dolgoz­tunk a tsz-ben. • Lajtos Mária, karcagi le­velezőnk arról számol be. hogy a közelmúltban a kar­cagi és törökszentmiklósi malmok dolgozói között sportverseny zajlott le. Fut­ball- és röplabda-mérkőzést bonyolítottak le. A verseny után hangulatos találkozó volt. Fehér István mezőtúri le­velezőnk arról ír. hogy a me­zőtúri Mezőgazdasági Tech­nikum tanulói a helyi gép­állomáson vettek részt a kö­telező gyakorlaton. Mint ír­ja, a brigádvezetők elége­dettek voltak a fiatalok mun­kájával. velejárói a kőolaj, és föld­gázkutatásnak. ? Ha például a már átfúrt ré­tegekből a gáz beszökik a fúrólyukba, hiába zárták le már idejében a kút száját, gyakran sikerül megkerülnie a kút felső, már beépített bé­léscsövét, s akkor a környező földréteget megrepesztve, a kúttól kisebb nagyobb távol­ságban a felszínre tör. Ez tör­tént most Nagyhegyesnél is, ahol a mélységből körülbelül 100 atmoszféra nyomással el­indult gáz jutott a felszínre. A gáz ilyenkor a felső réte­gekből kőzetdarabokat ragad magával, s ha ezek akár egy­másnak, akár a fúrótorony vasalkatrészeinek csapódnak, éppen úgy szikrát vetnek, mint a gyermek kezében a kovakő, S egyetlen ilyen szik­ra elegendő a kiömlött gáz­tömeg meggyújtására. A földgáz- és kőolajkuta­tás mai méreted mellett ért­hető, hogy szinte nincs nap, amikor valahol a világon ilyen vagy hasonló okokból gázkitörés ne következnék be. Az esetek legnagyobb ré­szében a gáz meg is gyul­lad. Mégpedig minél előbb, annál jobb. A levegőnél nehezebb szén- hidrogének ugyanis nem tud­nak felszállni, lassan szétte­rülnek a talaj fölött, s mi­nél később gyulladnak meg, annál nagyobb területen pusztít a tűz. Ha pedig a gáz egyszer meggyulladt, „elolta­ni” nem lehet és nem is cél­szerű. Az egyetlen lehetőség valamilyen módon a föld mélyén elzárni az útját. Nagyhegyesen a kút beomlá- sa gyorsan megoldotta a kér­dést, de az eset nem mindig ennyire kedvező. Voltak és most is vannak sokkal nagyobb arányú kitö­rések. Az idősebbek talán emlékeznek méa a romániai moreni tűztengerre, a kissár- mási, nagysármási és kiska­pusi katasztrófára. De ma is három hónapja ég már egy hatalmas gáz- és olajfáklya a Perzsa- öbölnél és évek óta hiába próbálják eloltani például az egyik venezuelai gáz­vulkánt. Ugyancsak hosszú ideig lán­golt a földgáz az olaszországi Porte Maggiore környékén és igen sokszor keserítették meg a gázkitörések az osztrák szakemberek életét például a mühlbergi, a zirtersdorfi és a zwerndorfi kutatásoknál. Hazánk ebből a szempont­ból eddig szerencsés volt. A hazai kőolaj- és földgázkuta­tás huszonnégy éves története már tizennégy gázkitörést is mer, 1953-ból például né­gyet is. A tizenötödik, a nagy­hegyes! volt eddig a legna­gyobb, de világviszonylatban még ez is az egészen kismé­retűek közé tartozik. (MTI) Közlemény A Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem igazgatója köz­li, hogy az egyetem a me­gyei pártbizottság épületéből elköltözött a Vörös Csillag út 4/b. szám alá. Telefonszá­ma is megváltozott, új hívó­száma 29—84. Ezzel egyidő- ben értesíti az egyetem hall­gatóit, hogy az I. évfolyam évnyitója szeptember 4-én, a II. évfolyamé szeptember 6-án, a III. évfolyamé pedig szeptember 7-én lesz az egye­tem új székhelyén. Helyesbítés Augusztus 30.-1 számunk sport­rovatában a megyed labdarúgó bajnokság „hét 11-e” összeállítá­sában a középcsatár helyén té­vesen a kunhegyesi Lipták nevét közöltük. Helyette Nádasi, a Sza­bó Lajos HE játékosa lett volna a középcsatár. Lipták vasárnap csapatában hátvédet iátszőtt és nem került a iók közé. szabad idejükben a felnőt­tek. Az új könyvtárat iroda és folyóiratraktár egészíti ki. Kisújszálláson szeretik a könyvet. A 13 500 kötetes könyvtár 1108 állandó olva­sót tart nyilván. Ez azt je­lenti, hogy a város lakossá­gának csaknem 10 százaléka olvas rendszeresen. De nem elégednek meg ennyivel. A városi művelődési tanács, a tömegszervezetekkel karölt­ve tovább akarja növelni a könyvbarátok számát. — A meglévő hat tanyai fiók- könyvtár számát is bővíteni fogják. A városi könyvtár jó kapcsolatot tart fenn a szakszervezeti és üzemi könyvtárakkal is. Az újonnan létesült könyv­tár környékét társadalmi munkában parkosítják, s az intézményt szeptember 11-én adják át rendeltetésének. M. fc. Háromszinnyomásos angol bélyegek Az angol posta hat héten belül három darab, egyen­ként nyolc különbélyegből álló sorozatot ad ki, amely az ország történetében elő­ször háromszinnyomásos lesz. Augusztus utolsó napjaiban kerülnek kibocsátásra az el­ső bélyegek, ezeknek témája „Százéves a brit postataka­rék”. Szeptember közepén az európai posta- és távíróköz­pontok montreuxi konferen­ciájának (CEPT) második év­fordulóján jelenik meg a kö­vetkező sorozat és szeptem­ber végén a harmadik, amely a nemzetközösség VII. parla­mentáris konferenciájának tiszteletére készül. (DPA) Válasz cikkünkre „Áru bőségben stbcímű, augusztus 25-én megjelent cikkünkre levélben válaszolt a KISOSZ szolnoki irodájá­nak titkára. Véleménye sze­rint a KISOSZ kihelyezte ártábla nem a közönség, ha­nem kizárólag a kereskedők tájékoztatására szolgál. A le­vélíró szerint a közönség tá­jékoztatása nem tartozik a KISOSZ jogkörébe. Ügy véli továbbá, hogy nem a KISOSZ-tól függ, va­jon a magánkiskereskedők betartják-e a törvényes elő­írásoknak megfelelően a hi­vatalos és kalkulált árakat. A KISOSZ szolnoki titká­rának leveléből az derül ki, hogy időnként a kiskeres­kedők érdekképviseleti szer­ve is végez ellenőrzéseket; ám nem magyarázza meg. miért olyan ritkák ezek az ellenőrzések. Ha az ellenőr­zések gyakoribbak lennének, a KISOSZ is többször élhet­ne azzal a joggal, hogy a szabálytalankodók megrend- szabályozására, akár bírságo­lásra, akár — súlyosabb eset­ben — az iparigazolvány megvonására tegyen a hiva­talos szerveknek javaslatot. E mellett az ellenőrzések so­rán mód lenne arra, hogy az egyes cikkek a minőségüknek valóban megfelelő áron — ne pedig egykalap alatt li­mitáron — kínálkozzanak a rekeszekben, kosarakban. A szolnoki piacon ma látható ártábla —; nézetünk szerint — korántsem alkalmas a vásár­lóközönség tájékoztatására. Ügy véljük, a KISOSZ he­lyi szervezete csekély áldo­zattal eleget tehetne a hasz­nos kívánságnak: feltűnő helyen függeszthetné ki a kö­zönség s a kereskedők tájé­koztatására egyaránt hi­vatott árjegyzéket. Huszonöt ország béketanácsának küldünk előadásokat Liszt életéről, s hanglemeze­ket, magnetofonszalagokat a nagy zeneszerzők müveiből A Béke Világtanács tagjai a magyar békemozgalom kezdeményezésére javasolták a világ népeinek, hogy_ az idén a tudomány, a művé­szet nagy alakjainak sorá­ban emlékezzenek meg Liszt Ferenc születésének 150. év­fordulójáról. A magyaror­szági ünnepségek megrende­zéséből kiveszi részét a Or­szágos Béketanács is. A ju­bileum alkalmából 25 ország béketanácsának küld hang­lemezeket és magnetofon­szalagokat a nagy magyar zeneszerző műveiből, s ezzel egyidejűleg a világ iAinden részébe előadást és diafilmet juttat el Liszt Ferenc életé­ről munkásságáról. Azt is elhatározták, hogy a Magyar Posta Liszt-emlékbélyegét is megküldik. Ez azt jelenti, hogy mintegy 50 országba ér­keznek majd ilyen ajándék- csomagok. Az Országos Béketanács részt vállal a Liszt—Bartók évforduló ünnepségeinek elő­készítésére és lebonyolítására alakult bizottság munkájá­ból is. Ezenkívül Sopronban nagyszabású Liszt-hangver­senyt rendez, amelyre osztrák zenebarátokat is meghív. * • A nőmozgalom hírei Kedden tanácskozásra hív­ta a megyei nőtanács a járá­si és a városi nőtitkárokat. A tanácskozás során tájékoz­tató hangzott el a német kér­désről. Valamint szó esett arról, hogy a soronlévő gaz­dasági feladatok végrehajtá­sát hogyan segíthetik legjob­ban az asszonyok. * Jászapátiban, Jászladányon és Jászkiséren a nőtanácsok beszélgetésre hívták össze az elsőosztályos gyermekek szü­leit. A pedagógusokkal együtt eszmecserét folytattak a csa­ládi és iskolai nevelés helyes összhangjáról és arról: ho­gyan segíthetik a szülők leg­eredményesebben a gyerekek tanulását. Az iskolai év meg­kezdése után minden község­ben sort kerítenek ilyen be­szélgetésekre. * A Természettudományi Is­meretterjesztő Társulat segít­ségével nők akadémiáját szervezik meg ősszel Jászal- sószentgyörgyön. * A kunszentmártoni járás­ban a nőtanács és a Hazafias Népfront társadalmi erőkkel segítette a nyári betakarítást. 20—30 fős brigádokat szer­veztek. Az őszi munkák ide­ijén ezek a társadalmi brigá­dok ismét segítenek majd a termelőszövetkezetnek a gyors betakarításban * Jánoshidán a téli oktatás keretében baromfitenyésztők tanfolyamát szervezi a nőta­nács, hogy a község baromfi- nevlői minél magasabb szin­tű képzettséget szerezzenek szakmájukban. * A jászberényi járási párt- bizottság megvitatta a járási nőmozgalom helyzetét. Hatá­rozatában sok hasznos útmu­tatást adott a mozgalom to­vábbi munkájához. Minde­nek előtt azt javasolták, hogy a kül- és belpolitikai kérdé­sekről rendszeresebben tájé­koztassák az asszonyokat, s a tanyán élő nőkkel is ele venebb, közvetlenebb kap­csolatot alakítsanak ki r mozgalom aktívái. • A jászapáti járásban a ta valyi iskolai évben kilencven asszony végezte el az általá­nos iskola VII—VIII. osztá­lyát. 25-en gimnáziumban ta­nultak, heten pedig mezőgaz­dasági technikumban. A nő­tanács nagy gondot fordít ar­ra, hogy ebben az évben, a tavalyinál még többen je­lentkezzenek állami oktatás­Sok szakács | elsózza az ételt, sok felelős között pe­dig elvész a felelősség. Régi igazság ez, kevesen vitatják, s mégis: ma még az a helyzet, hogy egy-egy köz­ség kulturális életéért felelős a KISZ, a művelődési ház ve­zetősége, az fmsz kultúrfele- lőse és a tsz, vagy tsz-ek is, hiszen van kulturális alapjuk és sok helyen önálló helyisé­gük is. Mit eredményez ez? Az esetek legnagyobb ré­szében „határvillongásokat”, sértődést, a szervek harcát az emberek megnyeréséért. Tiszabőn is így volt ez ed­dig. A régi gazdakör épüle­tében működő kultúrháznak az ötvenes évek eleje óta megszámlálhatatlan igazgató­ja volt. Némelyik a saját képzettsége, másikuk a se­gítség, a működési lehetőség hiánya miatt hagyta el poszt­ját. A jelenlegi igazgató, Bes­senyei Pálné 1960 tavaszán került a művelődési ház élé­re. Azóta megszervezte a ze­nei szakkört, mely a Ságvári Endre kulturális seregszemle megyei döntőjén harmadik helyezést nyert. Férje — mint 6 maga is — pedagógus. Előző helyükön, Jásziványban ők vezették a színjátszó csoportot, s itt is jó színjátszógárdát akartak kinevelni. E tervtifcet| azonban a falu KISZ-titkára „hatáskö­ri beavatkozásnak” minősí­tette, kijelentvén, hogy ő pe­dig nem engedi a kiszeseket a kultúrházba! Inkább elő­adták ők maguk Csiky Ger­gely Buborékok című darab­ját. A szereplők fele jelmez­ben volt, a másik fele utcai ruhában, s az előadáson ösz- szesen 56 forint tiszta ha­szon volt. Az említettekből némi képet kaphatunk az előadás művészi színvonalá­ról és közönségsikeréről egy­aránt. A 70 000 forintos költség­gel rendbehozott kultúrház- ban ma van neonvilágitás, körfüggönyös színpad, érté­kes úi előfüggöny — esek színjátszók nincsenek. Van TV-szoba, s hamarosan klub­szoba is várja a falubelieket, rex-asztal — csak éppen nincs, aki takarítson. (A ta­nácsi keretből mindössze 100 forintot fizetnek a jelenlegi gondnoknak, aki még a szol­gálati lakást sem használja, s ezzel az összeggel — jogo­san — elégedetlen.) A megye; tanácstól kapnak 150 széket, de a széles, tágas folyosóról hiányoznak az asztalok, me­lyek afféle pót-klubszobává tennék. Erre nincs keret — Nem is lesz addig kul­túrádét a faluban, míg ez így megy •— jelentette ki nemré­giben Kiss Kálmán, a Petőfi Tsz elnöke. Az ő kezdemé­nyezésére, s a művelődési ház vezetőinek, a községi tanács

Next

/
Oldalképek
Tartalom