Szolnok Megyei Néplap, 1961. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-02 / 154. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1961. július 2. Megalakult Guinea, Mali és Ghana államszövetsége Folyjon ahová kell (Folytatás az 1. oldalról.) kungyalui Zöld Mezőben, a tiszabői Petőfiben, a Közép­tiszai Állami Gazdaság tisza- szentimrei, kunmadarasi,: bánhalmai kerületeiben. S öntöznek csőkutakból a jász­sági termelőszövetkezetek. A jászboldogházi Aranykalász, a jászárokszállási Szabadság, Táncsics, a jászfényszarui Zöld Mező, Petőfi. Idejében hozzákezdtek. — Árad a víz, s áradjon is. — Most tehetünk sokat a ter­mésátlagért. Most kell öntöz­nünk. Az öntözőbarázdákat napokon belül ki kell húzni. Pár nap múltán a kukorica kinövi a gépet. Utána sokkal nagyobb munkával, kisebb eredménnyel munkálhatjuk csak ki az öntözés érhálóza­tát, a barázdákat. Igen sok helyen a munka­erőhiányra hivatkozva, azt mondják, összefutott a nö­vényápolás. az aratás, a szé­na betakarítás, a nyári talaj­munka, honnan vegyenek embert még az öntözéshez is. A üszaszöllősi Szarvas Sán­dor Termelőszövetkezetben munkaerőhiányra hivatkoz­nak. Csakhogy a munkaerő­vel kétféleképpen lehet gaz­dálkodni. Jól és rosszul. Igen sok termelőszövetkezetünk szénakaszálás idején az utóbbit választotta. Jelezték a gépállomások, gépeik áll­tak, az emberek kaszáltak. Most az öntözési időszakban igaz, sok a munka. Ám, de van már elég sok gépünk is. S ha a gépeket maximálisan dolgoztatjuk, jut ember az öntözés kiszolgálására. Jusson is, Július elején vagyunk. Vizet, vizet, ahová csak oda tudjuk juttatni. — Folyjon a víz, az öntözővíz, ahová csak kelL lapokon belül« Borzák Lajos Accra (MTI). Mint az AFP és a Reuter jelenti, Accrá­ban, Conakryban, valamint Bamakóban szombaton köz­zétették Ghana, Guinea és Mali államszövetségének megalakulásáról szóló alap­okmányt. Ezzel az afrikai ál­lamszövetség hivatalosan is megalakult. Az alapokmány, amelyet még április végén jóváhagy­tak, a következőket hangsú­lyozza: — A három ország szava­tolja a szövetség minden egyes tagjának területi in­tegritását; Mexico City (TASZSZ). A Politics című hetilapban megjelent a Mexikói Kommu­nista Párt nyilatkozata az ország helyzetéről azzal kap­csolatban, hogy megmozdul­tak a belső reakciós erők és az amerikai imperializmus fokozódó nyomást gyakorol az országra. — A reakciós csoportok minden eszközzel el akarják fojtani az országban a de­mokratikus mozgalmat — mondja a nyilatkozat. — Ezeknek az erőknek legag- resszivabb része a papság. Ennek vezetésével kampány bontakozik ki Mexikó volt elnöke, a nemzetközi Lenin Békedíjjal kitüntetett Carde­nas tábornok és hívei ellen. — A Nemzeti Akció Párt, a szinarchisták szövetsége, az Tunisz (MTI). Az algé­riai ideiglenes kormány szó­vivője pénteken este ismer­tette kormányának nyilatko­zatát az Algéria felosztására irányuló párizsi tervekről. A kormány nyilatkozata hangsúlyozza, hogy ez a terv tényleges veszélyt jelent Al­géria, Maghreb és egész Af­rika jövőjére. A terv célja az, hogy Algériában francia szuverénitás alatt álló öve­— A szövetség egyik tagja ellen irányuló agressziót tá­madásnak tekintik a szövet­ség többi tagja ellen; — Ä három ország közös erőfeszítéseket tesz diplomá­ciai, gazdasági és kulturális téren. Nkrumah ghanai elnök hangsúlyozta, a szövetség „Afrikai Egyesült Államok” magvának tekinthető és nyit­va tartja kapuit minden olyan afrikai ország előtt, amely el­fogadja a szövetség célkitű­zéseit. úgynevezett kommunista-el­lenes párt, valamint a kleri­kális és fasiszta csoportok tudják, hogy a hazafias erők élén Cardenas személyében rendkívül nagytekintélyű po­litikus áll, aki a lakosság szé­les rétegeit képes mozgósíta­ni az imperialistaellenes harc­ra. A Mexikói Kommunis­ta Párt felhívja az ország munkásosztályát, parasztsá­gát, minden hazafias és de­mokratikus érzelmű lakosát, hogy fokozza harcát a de­mokratikus és imperialistael­lenes követelések teljesíté­séért, a mélyreható gyöke­res változásokért A reakció és az imperializmus támadá­sa határozott, harcos választ tesz szükségessé — mondja a nyilatkozat. (MTI) zeteket létesítsen, azzal az ürüggyel, hogy megvédjék és biztosítsák az európai ér­dekeket Algériában. A nyilatkozat hangsúlyoz­za, hogy Algéria felosztása szöges ellentétben áll az ön- rendelkezés és a „dekoloni­záció” jelszavával, a konflik­tus elmélyítését és a hábo­rúnak a végtelenségig való elnyújtását jelentheti. HÍREK a világból * ROMA (TASZSZ). Pénte- | ken a Torino-kömyéki Gug- | liascóban megnyílt a fasiz­mustól különösen sokat szen- j vedett városok küldötteinek i kongresszusa. Ott vannak I Sztálingrád, Coventry, Kra- 1 gujevac, Liege, Lidice és sok I más város képviselői. A kong- ' resszust teljes együttérzésük- ! ről biztosították Toulon, Rot­terdam, Belgrád, Kijev, Har­kov, Odessza és több más vá­ros vezetői. • SZÓFIA (MTI). Pénteken Szófiában megnyílt a fiatal operaénekesek nemzetközi versenyének második szaka­sza. Nyilvánosságra hozták a verseny első szakaszának eredményeit. Az öt magyar énekes közül —• akik az első szakaszban is részt vettek — 4 tovább jutott: Szabó Anita, Illés Éva, Mészáros Sándor és Tessényi János. Ezenkívül részt vesz még a verseny má­sodik szakaszában Bartha Al­fonz is, aki tavaly a nemzet­közi Erkel-versenyen első helyen végzett * HELSINKI (TASZSZ). Ju- rij Gagarin pénteken megér­kezett Helsinkibe. Este L. Aho, a finn fővá­ros polgármestere vacsorát adott az első űrpilóta tiszte­letére. 0 BANGKOK. Prapant Csa- ruszathien tábornok, Thai­föld belügyminisztere újság­íróknak kijelentette, hogy augusztusban Bangkokban tanfolyamokat indítanak az északkeleti tartományok fa­lusi bírói és más tisztviselői részére. E tanfolyamokon a hallgatók megismerkednek „a kommunizmus elleni haire módszereivel”. Sárit Thanarat miniszter- elnök szerint ezek a hallga­tók a tanfolyamok elvégzése után „a kormány megbízható szemeivé és füleivé válnak majd”. A Thaiföldön tartózkodó Amerikai Gazdasági Misszió amely azért érkezett Bang­kokba, hogy megvitassa Ken­nedy új gazdasági program­jának Thaiföldre való alkal­mazását, már meg is ígérte, hogy kidolgozza a tanfolya­mok megszervezésének mód­szereit (MTI) Az algériai ideiglenes kormány elutasítja az ország felosztásá­nak párizsi tervét A Mexikói Kommunista Párt nyilatkozata JÓ MUNKÁT! ifjú csatornázok I Ma délután nyitja meg ka­puit a KISZ Szolnok megyei bizottsága által szervezett Vékái János önkéntes ifjúsá­gi építőtábor. Gimnazisták, technikumi tanulók érkeznek a tiszteletükre jellobogózott kisújszállási vasútállomásra. Túrkevei, szolnoki, török­szentmiklósi gimnazistákat, a Szolnoki Gépipari Technikum tanulóit várják a megyéből. A jászberényiek már szomba­ton sátrat vertek a táborban — ők voltak az első fecskék. S ma az ünnepélyes meg­nyitón 300 önkéntes építőt, középiskolást üdvözölnek Kisújszálláson, akik holnap már dologhoz is látnak. A fiatal építőkre nem vár köny- nyű munka. Kemény szikes talajt keü feltörni, ásni — kért hét alatt mintegy 5000 köbméter földet keli megmoz­gatniuk. Ha ezt a tervet tel­jesítik — már pedig erre min­den lehetőség adva van “ 50 kh. területet tesznek ön- tözhertővé, termő talajjá, a táborozás idején összesen 200 kát. holdat. De nemcsak a népgazdasá­gi, hanem az erkölcsi jelen­tőségét is hangsúlyozni kell a munkának, amelyhez hétfőn fognak hozzá a Lékai János ifjúsági táborban. Akinek még nem volt része benne, most megismerkedik a fizikai mun­kával, s aki már ismeri, mi­lyen kemény az ásónyél, méginkább megtanulja tisz­telni. Vagyis a munka a dol­gozó ember becsülése tovább erősödik a fiatalokban. De. nemcsak a munka, ha­nem kultúra, szórakozás, sportolási lehetőségek is vár­ják az ifjú építőket Kisúj­szálláson. S jó ellátás, ami megint csak nem lehet utolsó szempont. A táborba érkező kiszistc középiskolások hangulata lel­kes, vidám, kiegyensúlyozott. Bízunk hozzá, hogy ez a jó hangulat a most kővetkező két hét alatt tovább fokozó­dik, s két hét múlva piros­pozsgás, megerősödött, edíett középiskolásokat búcsúztat­hatunk a KISZ építőtáborban. Addig is erőt, egészséget, jó munkát és jó szórakozási kívánunk a Lékai János ön­kéntes KlSZ-tábor ifjúmun­kásainak és vezetőinek. Nem alakul újjá a fogolycsere-bizottság Amerikában Key West (MTI). Végle­gesen megszakadtak a trak­tor—fogolycsere tárgyalások a kubai kormány és az ame­rikai bizottság között. A csere megszervezésére alakult amerikai bizottság — meghamisítva a kubai kormány igazi álláspontját — korábban már teljesíthe­tetlen feltételekről beszélt, alkudozott és a bizottság fel­oszlásával fenyegetőzött, — majd fel is oszlott. Az amerikai bizottság ügyvezető titkára pénteken közölte a Florida állambeli Key Westben tar­tózkodó fogoly-küldöttséggel, hogy az amerikai bizottság véglegesen elhatározta a tár­gyalások megszakítását s nem hajlandó újból össze­ülni. A Kunszentmártoni Vegyes KTSZ (Telefon: 96) TERVEZŐ RÉSZLÉGÉ készít új családi ház építési és átalakítási terveket és műszaki felméréseket ÉPÍTŐIPARI részlege vállalja új családi házak épí­tését, átalakítását, javítását ASZTALOS részlegei megrendelésre vállalnak új bú­torkészítést és minden, a szakmába vágó mun­kát. MŰSZERÉSZ ÉS VILLANYSZERELŐ részlege Vállal villanyszerelési munkákat, motor tekercselése­ket, rádió és televízió, mosógép, porszívó, — gyorsfőző és vasaló javításokat AliUUIIIIIillUiiillllllllillimillllllllllllllllilllllllllillllllliiiUUIIIIIIIIiUilllilil!llllÍ a nemzetközi politikában NAPJAINK NEMZETKÖ­ZI helyzete ismét ráirányítja a figyelmet a történelem, és mindenekelőtt a második vi­lágháború tanulságaira, ame­lyek különös nyomatékkai, sürgetően követelik, hogy 16 évvel a hitleri Németország legyőzése után végre lezárják Németországgal a háborús korszakot, megkössék a bé­keszerződést, rendezzék a nyugatberlini kérdést Ezen a héten Hruscsov miniszter- elnök újabb beszédeiben fej­tette ki ezt a gondolatot. A Szovjetunió e kérdések rendezését illetően a nyugati hatalmakkal folytatandó tár­gyalások mellett van. Nem megy bele azonban abba, hogy végnélküli tanácskozá­sokkal befagyasszák a dol­got, s ezért szükség esetén ez év végéig a baráti álla­mokkal együtt aláírja a bé­keszerződést az NDK-val* Hogyan reagálnak a Nyu­gat hangadó körei az ésszerű és békeszándékú szovjet ja­vaslatokra? Az elmúlt he­tektől eltérően — amikor a hidegháborúban érdekelt po­litikusok és újságok szinte már hisztérikus hangon igye­keztek válsághangulatot kel­teni, a szovjet álláspont lé­nyegét eltorzítva, azt fenye­getésnek feltüntetni és egy esetleges háború kockázatát vállaló „szilárdságukat” hir­detni — az utóbbi napok­ban józanabb magatartás ta­pasztalható az amerikai, an­gol, s általában a nyugati politikusok ás a sajtó jelen­tős részénél. így Kennedy amerikai elnök szerdai nyi­latkozatában, bár egész sor alaptalan állítást hangozta­tott a szovjet javaslatokról, kijelentette, hogy az Egye­sült Államok mindenkor kész tárgyalni bármilyen javas­latról, ami az eddiginél is nagyobb mértékben szava­tolja Nyugat-Berlin lakossá­gának önrendelkezési jogát. Macmillan angol miniszter­elnök csütörtökön azt mon­dotta, hogy „a Berlinnel kap­csolatos különböző kérdése­ket meg lehet oldani tárgya­lások útján.” Lippmann, az ismert publicista a New York Herald Tribune-ben rá­mutat: képtelenség azt állí­tani, hogy az egyetlen, amit az amerikai kormánynak tennie kell, az, hogy szilár­dan és megingathatatlanul álljon. Persze sokan vannak, akik nem értik, vagy nem akarják megérteni a német békeszerződés megkötésének és a nyugatberlini kérdés rendezésének szükségességét, így a New York Mirror csü­törtökön két teljes oldalon közölt olyan cikkeket, nyi­latkozatokat és fényképeket, hogy a Nyugatnak fel kell készülnie a Nyugat-Berlin miatt esetleg kirobbanó há­borúra. Nyugaton sokaknál nem mutatkozik meg az a jó­zan gondolkodás, amelynek a világon kialakult erőviszo­nyok elismeréséből kellene fakadni. Ezért jellemezte Hruscsov legutóbbi beszédé­ben fgy a helyzetet: *,Ugy látszik, hogy még mielőtt enyhülne a feszültség, az eu­rópai légkör lehűlésének bi­zonyos szakaszán kell átjut­nunk. Mesterségesen előidé­zett lehűlés lesz ez, mert nincs semmi nyomós ok erre. A nemzetközi reakció és a nyugatnémet revansista erők akarják ezt;.. A Szovjet­unió és barátai egyet akar­nak. Ez a béke megerősítése és a nemzetközi helyzet javí­tása.” A közvélemény most azt várja a Nyugat hangadó kö­reitől, hogy az eddiginél na­gyobb realitással kezeljék ezt a kérdést, s merev moz­dulatlanságukból kilépve vá­laszoljanak a szovjet kezde­ményezésre. KASZEM IRAKI MINISZ­TERELNÖK a napokban hi­vatali és lakhelyén, a bag­dadi hadügyminisztérium sátrakkal övezett épületében, váratlan sajtóértekezletet hirdetett, s ezen bejelentet­te: Irak eltökélt szándéka, hogy kiterjeszti hatáskörét Kuwaitra, amely Irak oszt­hatatlan része. Kuwait — mondotta a miniszterelnök — az Irakhoz tartozó Basra tar­tomány részét képezte akkor, amikor az ország a török bi­rodalom része volt Nagy- Britannia 1899-ben tizenöt­ezer rúpiával megvásárolta a terület vezetőit, s Kuwait így került angol védnökség alá. A hírügynökségek gyors hírben továbbították Kasz- szem bejelentését amely is­mét előtérbe állította a kö- zelkeleti helyzetet. Az ese­mények megértéséhez rövi­den csak ennyit: Az alig egy hete függet­lenné vált Kuwait területe kb. akkora, mint Győr, Vas, Zala és Veszprém megyéé együttvéve. Mindössze 220 ezer lakosa van. Mindazonál­tal ez az új állam jelentős ország: a világ olajtermelő nemzetei sorában a negyedik helyet foglalja el, tartalékai pedig világszerte a legjelen­tősebbek. Államfője, a sejk, Szaud Arábia királyával együtt az arab világ két leg­nagyobb bankárának egyike. A kuwaiti olajtársaság an­gol—amerikai cég, s rajta kí­vül még három tőkés olaj- társaság működik az ország­ban: az angol—holland Shell* valamint egy amerikai és egy japán vállalat. Ezek a társa­ságok összesen évi 21 mil­liárd hordó nyersolajat ter­melnek és busás profitot zse­belnek be. Tiszta hasznuk 1958-ban 700 millió dollárra rúgott, s ennek felét a sejk kapta. Az imperialista államok sietnek kihasználni a kuwai­ti válságot. Londonból érke­ző jelentések szerint „angol kormánykörökben nem kis izgalmat okozott Kasszem nyilatkozata, „hiszen Kuwait Nagy-Britannia nyersolaj- szükségletének negyven szá­zalékát fedezi. Washington komolyan nyugtalankodik.” Az angol kormány és a sejk között haladéktalanul tár­gyalások kezdődtek. — Lord Home külügyminiszter ki­jelentette, hogy „Nagy-Bri­tannia támogatja Kuwaitot Irak fenyegető követelései­vel szemben.” Washington sietett közölni, hogy „az Egyesült Államok szuverén államnak ismeri el Kuwai­tot.” Kasszem miniszterelnök bejelentése komoly teherpró- ba elé állítja az arab orszá­gok egymáshoz fűződő kap­csolatait is. Ha Kuwait Irak­hoz tartoznék, ez pénzügyi­leg messze az arab világ leg­erősebb állama lenne. Kairó­ban már hivatalos kormány- nyilatkozatot tettek közzé* amely „ellenzi Kuwait Irak­hoz való csatolását.” A kuwaiti válság éleződik. Az országban általános moz­gósítást rendeltek el. Irak is csapatösszevonásokat eszkö­zöl. A jövő eseményei mutat­ják majd meg, hogy a fejle­mények nem eredményez­nek-e újabb közelkeleti vál­ságot ..: „JÖNNEK A NÉMETEK r — ezzel az izgatott riadó­kiáltással ugrott ki ágyából a múlt csütörtökön hajnal­ban Charles Forly, Morlaix francia város tancsosa, s hir­telen átcikkáztak agyán a második világháború két év­tized előtti eseményei. — De nem a hitlerista páncélosok jöttek. A tüntető, lázongó bretagnei parasztok trakto­rai dübörögtek végig vész­jóslóan az utcakövezeten a prefektúra épülete elé. A járdákon géppisztolyos, gu­mibotos rendőrök és csend­őrök rohantak. A levegőben helikopterek keringtek*., A francia parasztoknak a kormány tarthatatlan mező­gazdaságpolitikája ellen foly­tatott harca negyedik heté­be lépett... Megmozdulásaik országos méretűvé nőttek... A harc a legkülönbözőbb formákat ölti: a parasztok traktorokkal és szekerekkel elzárják a városba vezető utakat* Kövekkel megrakott szekereiket felhajtják a hi­dakra, s ott kiszerelik a ke­rekeket. Pauban, a vegyipari üzem felavatásán megjelent iparügyi minisztert fenyege­tőig körülfogták a gazdák, S még a szemüvegét is le­verték* Több helyen össze­tűzésre került sor a csend­őrök és a gazdák közt. — A mozgalomban százezrek vesz­nek részt. A paraszti megmozdulások zavaros jelszavak jegyében zajlanak le. Ennek ellenére a negyedik hete tartó tünte­téssorozat mkhelyütt a mun­kás-paraszt szövetség kiala­kulására vezet. A kormány tudja, hogy számára ez a legnagyobb veszély, s ezért mindent elkövet a parasztok és a többi dolgozó szembeál­lítására. Kétségtelen, hogy Francia- országban ilyen mezőgazda - sági válság még a korhadt negyedik köztársaság idején sem mutatkozott. A paraszt­ságot kíméletlenül sújtja az agrárolló, a mezőgazdaság' nagyüzemek versenye, az or­szágnak az Európai Közös Piacba történt belépése* A felvásárlók például ki­lónként hat frankért veszik fel a termelőktől a krumplit, de mire a paraszt kiszedi a földből, már húsz frank ter­melési költség fekszik benne. A közös piac más országaiból olcsó mezőgazdasági termé­kek özönlenek be. 1958 és 60 között a francia mezőgazda- sági behozatal mintegy negy­ven százalékkal növekedett, a kivitel pedig hetven száza­lékkal csökkent... A francia mezőgazdaság betegségének orvoslása me­rész elhatározásokat kíván­na, erre azonban a kormány, a nagymonopóliumok kormá­nya képtelen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom