Szolnok Megyei Néplap, 1961. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-13 / 163. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1961. július 13. Ä Nap kéH 4.00 h-kofc, nyugszik: 19.39 h-kose. A Hold kél: 4.39 h-koíj nyugszik: 19.53 h-ko&, ~ Időjárásjelentés Várható időjárás: meleg idő. VáitoZó felhőzet, többhe­lyen zápereső, zivatar. Élén­külő déli, délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 28—31, egy-két helyen 31 fok felett. — A MEGYEI TANÁCS vadászati felügyelője, a me­gyéd Választmánnyal egyetér­tésben elkészítette az 1961—- 62-es év élővad kilövési és befogási tervét. Eszerint a jelzett vadászati idényben 60 000 nyúl,. 18 000 fácán és 14 000 fogoly kerül kilövésre, illetve befogásra. — ÖTVENÖT és félezer forint megtakarítás szárma­zott Szolnokon, a Tiszamenti Vegyiművek út- és térvilágí fásánál, Hável József, az ÉM Szolnok 'megyei Építőipari Vállalat dolgozójának ötletes újításából. — MEGVÁLTOZOTT * társadalmi munka értékará­nya Szolnok megyében a vá­rosok és községek között. A tavalyi eredményekkel ellen­tétben ebben az évben több mint kétszeresével: 2 453 600 forint értékű önként vállalt munkával segítette községe­ink lakossága megyénk fejlő­dését. — NAGY SZERENCSE ér­te Tímár Sándomét Szolno­kon: 50 000 forintot nyert IV. békekölcsönével a legutóbbi húzás alkalmával A pénzt egyelőre takarékba helyezte, később házat szándékozik vásárolni rajta. —. MEGTÖRTÉNT Tisza­súlyon az új, gépesített ter­melőüzemmel ellátott kor­szerű cukrászda és fmsz étte­rem műszaki átadása. A ré­gen nélkülözött vendéglátó­egységet előreláthatólag a jö­vő héten nyitjáit meg a kö­zönség előtt. <— SZÁZTÍZEZER KÜL­FÖLDIT láttunk vendégül hazánkban ezév január 1-től, június végéig. A tapasztalat szerint a látogatók nagyrészét az országunk iránti érdeklő­dés. a kellemes nyaralás, a jó szórakozás, üdülés lehetősége vonzotta a magyar földre. — ÜSTHÁZAKAT készí­tettek és azokat árusították iparengedély nélkül Raffael Gusztáv és Raffael József mezőtúri lakosok. Az I. fokú hatóság 25, illetve 20 napi' el­zárásra változtatható 800— 500 forintra bírságolta a sza­bálysértőket és elrendelte a lefoglalt üstházak és vas­anyagok elkobzását — NAPONTA 1000 MÁ­ZSA főzőtököt és 200 mázsa vegyes uborkát szállítanak jászsági tsz-eink a szolnoki MÉK-nek. A főzelék- és sa- látaf éléket a vállalat • a bu­dapesti, miskolci és pécsi pia­cokon értékesíti. mnmiiiiiiHwmiHiuiiimiHiiiHiiHiiiHiiiw Óriás harcsát fogtak a Körösön (Tudósítónktól) Raffás György, a Viharsa­rok Halászati Tsz tagja teg­nap hajnalban a Körös folyó­ban egy 247 centi­méter hosszú, 82 kilogramm súlyú magyar harcsát fogott emelő hálóval. A gazdag zsákmány érdekessége, hogy 1959- ben a 75 kilogrammos, 1960- ban a 46 kilogrammos magyar harcsát ugyanezen a Körös-szakaszon, szintén emelő hálóval fogták. köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk hálás köszö­netét mindazoknak, akik felejt­hetetlen feleségem, illetve édes­anyánk temetésén részvétükkel fájdalmunkat enyhítették. Szalai Ferenc és családja, Szolnok, Csalogány u, 15. Július 13 CsfliűrtSk Jenő Nem lesz kényszerszünet Megrendítő és figyelmeztető szerencsétlenség Dr. Karády GyŐ2ő gépész- mérnök és négy társa új au­tomatikus műszert szerkesz­tett, amely a 2 eszpresszó-gé­pekben mindig azonos hő­mérsékletű gőz „termelését” teszi lehetővé. Az új hőfok- szabályozó automata az esz­presszó-gép kazánjában ke­letkező gőz nyomását és ez­zel hőmérsékletét „figyeli”, 8 ennek alakulása szerint kapcsolja ki Vagy be a fűtő­áramot. Az új műszer nem ’^enge­délyez” 2—3 foknál nagyobb A Színház és Filmművé­szeti Főiskola igazgatósága pótfelvételt hirdet az 1961— 62. tanévre a színész és a színház rendező tanszakokra. Színésznek kizárólag érett­ségizett, 18—22 éves, szín­ház rendezőnek pedig egye­temi Vagy főiskolai, vagy an­nak megfelelő felkészültség­gel rendelkező fiatalok je­lentkezhetnek. A saját- és szülei adatait tartalmazó életrajzzal, érettségi, vagy magasabb bizonyítvánnyal, továbbá az intézmény vagy munkahely ajánlásával fel­szerelt kérvényeket augusz- «miiiimiMiiiuimnnummiimtmmttiiHui A Moszkvai Rádió magyarnyelvű rejtvénypályázata A Moszkvai Rádió Magyar Osz­tálya júniusban „Kérdezz—tele­lek’! pályázatot hirdetett „Hat kérdés a Szovjetunióról” clmmeL — A rejtvényműsor kérdéseit a Kossuth Rádió közvetítette. Sok hallgatónk kérésére megismétel­jük a pályázatot, s felhívjuk hallgatóink figyelmét, hogy a „Hat kérdés a Szovjetunióról” című pályázatunk három műso­rát július 16-án, 17-én és lS-án, a magyar idő szerint 21 óra 30 perc­kor kezdődő adásunkban megis­mételjük, a 25, a 31 méteres rö­vid és a 257 és 337 méteres kő- zép-hullámhosszokon. A rejtvénypályázat feltételei szerint a három győztest 10—10 napos Kijev—Moszkva—Leningrad utazással jutalmazzuk. A pályázat minden részvevője emléktárgyat kap. A válaszokat a kővetkező cím­re kérjük: Moszkva, Rádió, Ma­gyar Osztály. A válaszok feladási határideje: 1961. augusztus 1. Sok sikert kívánunk kedves hallgatóinknak és szeretettel vár­juk Moszkvába. A Moszkvai Rádió Magyar Osztálya Befejezték az aratást A tiszafüredi Űj Erő Tsz vasárnap, a tiszafüredi Űj Ütőn Tsz pedig hétfőn fejez­te be az aratást. Mindkét szövetkezet teljes erővel hoz­záfogott a csépléshez. Magyart Kálmán tudósító eltérést a legmegfelelőbb hő­foktól. A gyakorlatilag min­dig azonos hőmérsékletű gőz miatt a kávé minősége is mindig azonos lesz. Az új készülék elejét vészi az ölyán kényszerszüneteknek is, ami­kor a vendégeknek azért kell várniok, mert „nincs gőz” a masinában: Az új hőfokszabályozó au­tomata csekély átalakítással alkalmassá tehető bármilyen berendezés automatikus hő­szabályozására is. tus 20-ig Kell beküldeni a fő­iskolának (Budapest, VIII., Vas u. 2/c.). A fenti feltéte­leknek meg nem felelő kér­vényeket nem fogadják el. Nem jelentkezhetnek azok, akik aá idén a jelzett tansza­kokon a felvételi vizsgákon nem feleltek meg, A felvé­teli vizsgák szeptember 1 és 10-e között lesznek, Elképzelhető-e, hogy ötven 15—18 éves serdülőlány órák- hosszáig csendben üljön, ami­kor kint hétágra .süt a Nap és ha nagyon figyelünk, a Damjanich uszodából ide- halljuk a fürdőzők vidám si- kongatásait?... El bizony! — Mi magunk tapasztaljuk ezt itt, a Szol­noki Varga Katalin Leány- gimnáziumban, Nemcsak a csend lep meg bennünket, hanem a pontos, szép munka is, amit — bocsánat! — a „kislányok” végeznek. Szívesen végzik Kérdezzük meg a hozzánk legközelebb ülő Varga Mar- gitot, mi az, amin — látha­tólag — ilyen szívesen dol­gozik? — Az SZTK tagok adatait vezetjük át a régi, nehezen kezelhető bejelentési jegy­zékekről egy karton nyilván­tartólápra. Egyáltalán nem unalmas munka ez, sok az érdekes név és mi jókat nevetünk rajta. Persze! Fiatalok, egészsé­gesek, az élet minden apró furcsasága mosolyra készteti őket Pedig a kis Varga Margit minden reggel háromnegyed ötkor kel, hogy Tiszajenőrői idejében beérjen Szolnokra. — Ha ezt a munkát befe­jeztük, a paradicsomszedés­ben segítek az édesanyám­nak . a tsz-ben. A pénzen, amit keresek, ruhát akarok venni — jelenti ki Hétfő délután fél háromkor a szajolj Vörös Csepel Tsz tehergépkocsija 23 személyt szállított Szolnok határában, a Köröstetétlen felé vezető úton. Az utasok valameny- nyien a Pest megyei Kocsér lakosai, akik szerződéses ara­tók voltak a szajoli tsz-beh. Az atatóbrigád tagjai között tartózkodott Vágó Lajos is, a Budapesti Kenyérgyár gép­kocsivezetője, aki szabadsá­gának ideje alatt, ugyancsak aratásra szerződött Szajolba. Hosszabb rimánkodás után Szabó Miklós, a tsz sofőrje átadta a kocsi volánját Vágó Lajosnak. Vágó a megenge­dettnél sókkal sebesebben hajtott. Élesen vette a ka­nyart. és elvesztette uralmát a gépkocsi felett, úgyhogy az orral a jobboldali árokba szaladt, majd hatalmas szal- tót csinált és az aratókra zu­hant. A gépkocsin aratószer­számokat — kaszát, viliét, gereblyét — is szállítottak, melyek fokozták az amúgyis súlyos sérüléseket. Az aratók közül két test­vér, Oláh László és Oláh Pál 40—45 év körüli személyek a helyszínen meghaltak. A mentők huszonkét személyt szállítottak kórházba. A sé­rültek kéz-, láb-, medence- csont- és koponyaalap! tö­— De csak nem dolgozol egész nyáron? — Nem, nem — kerekedik gömbölyűre a mosolytól a különben keskeny leányarc. — Az augusztust pihenéssel, olvasással, sétával töltöm majd, Készülök az új iskola­évre. Pálvölgyi Aranka Igen ügyes kislány, anyukájára „ütött” úgy látszik. Pálvöl- gyiné Ugyanis a ruházati ktsz egyik csoportvezetője. — A csinos bő szoknya, szellős nyári blúz is az ő kezem un­kája. — Ha ez a munka nem volna, agyon unnám maga­mat otthon délelőttönként — mondja Aranka, — Testvé­rem nincs, egyedül vagyok. A délután már könnyebben eltelik. Jó időben strandolok, borús napokon segítek anyu­nak. Tegnap is barackot tisz­títottam; Aki sohasem unatkozik Harmadiknak az egyetlen „nadrágos” kislányt: Kiss Margitét „vallatjuk ki” egy kicsit. Szeplős arca, kurtára nyírt haja. csibészes villaná­sé kék szemei az igazi ka­maszlány ismertetőjegyei. — Tizenötéves múlt.. • — Miért jársz nadrágban? — Reggel hideg van, azért — jön a vontatott felelet — Hánykor kelsz? — Óh, én hajnali hatkor már a Damjanichban vagyok. Üszóedzésen. Meg délután is 4 órakor; Ezenkívül rengete­get olvasok. Utoljára Du- mas-tól az Ascanio-t. Nagyon tetszett Nekünk is nagyon tetszik. A kislány. Az író és műve nevét hibátlanul ej iá ki. És unatkozni sohasem szokott. Az iskolaév alatt képzőmű­vészeti szakkörre is jár: di­vattervezőnek készül Kéz­ügyessége mostani munkáján rést. illetve agyrázkódást és zúzódásokat szenvedtek. Az utasok közül csupán Török István húszéves fiatalember nem sérült meg. A szolnoki kórház baleseti osztályának tájékoztatása szerint jelenleg tíz sze­mélyt ápolnak. A könnyebb sérülteket kötözés után laká­sukra szállították. A súlyos sebesültek közül keddre vir­radóra a kórházban meghalt Pélyi József és Matuz Mihály kocséri lakos. További öt személy állapota életveszé­lyes. Egy súlyos sérültet a tüdőkórházban kezelnek, egyet pedig kedden repülő­géppel egy budapesti kór­házba szállítottak. A Vörös Csepel Tsz veze­tőségét mélyén megrendítette a szerencsétlenség híre. Együttérez a sebesültekkel és az áldozatok hozzátartozóival. Az elhunytak hozzátartozói ré­szére a tsz vezetői tízezer fo­rint rendkívüli segélyt folyó­sítottak. A szerencsétlenség áldozatait a tsz Saját halot­tainak tekinti, és temetésük­ről gondoskodik. A rendőrség a tragikus bal­eset ügyében megindította a vizsgálatot. Mindkét gépko­csivezetőt előzetes letartóz­tatásba helyezte. is látszik: máris szép kiirt írása van. S mindezeken fe­lül jól is tanul: általános négyessel végezte az első osztályt. Perceg a toll.. i A karto­nok fölé hajolnak ismét a lányok.. , Nem kicsiség, amit tesznek: 200 000 bejelentési jegyzékek szerinti sor felve­zetését vállalták még 50 tár­sukkal július 4—18-ig 4—4 órás munkaidővel Hogy mennyi pénzt takarí­tanak meg államunknak a két hét alatt? Ehhez a mun­kához két felnőtt dolgozónak két teljes évre volna szük­sége, s fizetésül 48 000 forint járna nekik, a szolnoki SZTK Alközponttól. Ám nemcsak takarékossági szempontból jelentős az új nyilvántartási lapok elkészí­tése, hanem azért is, mert így jóval kevesebb ideig kell várakozniuk a nyugdíjukra az arra jogosultaknak. Egy­szerűbb a név, cím kikere­sés, a munkában eltöltött évek bizonyítása ;. j Két fillér soronként — Hogy valamivel mégis honoráljuk a diákok segítő­készségét, a KlSZ-szervezet- nek soronként 2 fülért aján­lottunk — mondják Mészáros Géza és Bagdi László, akik az alközponttól kiküldött irányítói a társadalmi mun­kának! — Ez 4000 forintot jelent. A szegedi diákok az így kapott pénzből televí­ziós készüléket vásároltak. Bizonyára a mieink is vala­mi ilyesmire vágyódnak. Az a négy diáklány pedig, aki a legszorgalmasabb lesz a két hét alatt, s a legpon­tosabban & legrendesebben dolgozik, még külön jutal­mat is kap. Hogy. mit, azt egyelőre még nekünk sem árulták el az SZTK vezetői..! Á szajoli tömegazerencsét­ien ség mély fájdalmat oko­zott mitidannyiónknak, sze­rető férjek és édesapák hagy­ták itt Családjukat. Okét semmiféle gondoskodás sem tudja pótolni. A kócSéri Oláh testvéreket hét árvájuk si­ratja. S mindez a gyorshaj­tás, a felelőtlenség miatt... Elgondolkodtató és figyel­meztető az utóbbi hónapok­ban megnövekedett és sú­lyosbodott közlekedési bal­esetek száma. Nem használ a szép szó, a figyelmeztetés és a büntetés sem. Tegnap dél­előtt két újabb közlekedés: baleset volt megyénkben Szászbereknél az 51-es AKÖV egyik autóbusza mű­szaki hiba miatt az árokba Csúszott. Törökszéntmiklósor, pedig egy berettyóújfalui nxagánszemélygépkocsi a hir­telen fékezés miatt megcsú­szott és felborult. Bár egyik helyen sem volt nagyobb sérülés és anyagi kár, de mégis a vigyázatlanság kö­vetkezményei ezek. Kellő óvatosságra és lelkiismeretes­ségre van szükség. Védjük az emberek testi épségét! AZ is szükségesnek lát­szik, ha bűnüldöző szerveink hathatósabb eszközökhöz nyúlnak, a magukról megfe­ledkezett gépjárművezetők felelősségrevonásakor. s- máthé “ Lezuhant a Prága—Bamako között köziéi . csehszlovák utasszállító repülőgép 72 halott Prága (MTI). Prágában hi­vatalos jelentést tettek közzé a Prága—Bamako között köz­lekedő utasszállító repülőgép katasztrófájáról A gép jú­lius 12-én reggel Casablanca közelében leszállás közben lezuhant. A repülőgépen 64 utas és nyolc főnyi személy­zet volt A Prágába érkezett jelentések szerint az utasok és a személyzet tagjai életü­ket vesztették. Előzetes nyugati jelentések szerint a szerencsétlenségnek az volt az oka, hogy a gép rendkívül rossz látási viszo­nyok közepette nekirepült egy magasfeszültségű villanyve­zetéknek. Helyesbítés „Szégyenlős a piaci árjegyzék?' című cikkünk folyó hó 11-én té­vedésből a Kiskereskedők Orszá­gos Szabadszervezete, a K1SOS2 szolnoki irodája helyett KIOSZ-t említ, mint a magánkereskedők­re érvényes napi árjegyzék nyil- vánosságrahozóját. — SZOLNOKON AZ MSZBT klubban július 14-én, pénteken este 19 órakor a „Harcoló Kongó”. „Hajnali harmat országa” és „Anna Frank naplója” című filme­ket vetítik. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyed Tanács lapja Felelős szerkesztő: Varga József Szerkesztőség: Szolnok, Irodaház, l emelet Telefon: 20—S3. 23—20, 20—69 Kiadja a Szolnok megyei Néplat Lapkiadó Vállalat Igazgató: Fülemen bajos Kiadóhivatalt Szolnok. Irodaház, földszint S. Telefon: ?0—«4. A lapot elönzetesoen es árusí­tásban a Szolnok megyei pós- tshlvataJok és fiókposták tör­lesztik. A lap előfizetési «ja egy hóra Jl.— Ft Előfizethető bármely postahivatalnál és Kézbesítőnél. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezetőt Mészáros Sándor K. E. A Karcagi Építőipari Szövetkezet Madarasi fit 27. — Telefon: 149. Vállalja családi' házak építését, átalakítását, tataro­zását — Építési munka mellett vállal szobafestő­mázoló, asztalos javítási munkálatokat Költségvetést és tervet teljesen díjtalanul készítünk kivitelezés esetén. A lakosság részére a hivatalos ártól lényeges árengedményt nyújtunk. Pótfelvételi a Színház és Film- művészeti Főiskolára Megkezdődött az 1962. évi sertéshizlalási akció! Az akció keretében szerződés köthető minden meg­lévő hizlalásra alkalmas sertésre, 1962. évi szállí­tásra. — Tsz tagok 5s egyéni termelők sertésenként 400.—Ft kamatmentes előleget kapnak, a termelő- szövetkezeteknek rövidlejáratú hitelt, ÁTVÉTELI ÁRAK* Fehér hússertés 106—120 Kg-ig 15,70. Ft 121 kg-tól 16.50 Ft Hús és húsjellegű sertés 106—130 kg-ig 15.30 Ft 131 kg-tól 16.20 Ft Zsír és zsírjellegű sertés 126—140 kg-ig 15.20 Ft 141 kg-tó! 16.— Ft Tenyésztésbe fogott kocr és kanlott 170 kg-tól 14.50 Ft Termelőszövetkezeteknek és termelőszövetkezeti cso­portoknak kg-ként I—2 forint nagyüzemi felárat fizetünk Tsz tagoknak és egyéni terrr élőknek 1.5 mázsa ta­karmányt juttatunk állat db-ként állami áron. A SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSE VÉGETT MIELŐBB KERESSE FEL AZ ÄLLATFORGAI.MI VÁLLALAT KÖRZETI FELVÁSÁRLÓJÁT, AKI RÉSZLETES FELVILÁGOSÍTÁSSAL SZOLGÁL. Szolnok—Heves megyei Állatforgalmi Vállalat Gimnazisták az íróasztal mellett

Next

/
Oldalképek
Tartalom