Szolnok Megyei Néplap, 1961. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-05 / 156. szám

1961. július 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Olaj és víz 6­Jobb kút, kevesebb baleset Derekas eredményt ért el az első félévben az Alföldi Kőolajfúrási Üzem; 4526 mé­terrel többet fúrt a tervezett­nél. Ez a teljesítmény az utolsó milliméterig a mun­kások s műszakiak szorgal­mának eredménye: az év ele­jén tett felajánlás teljesíté­sének részeként született. Még több is valamivel — 71 méterrel — annál, amit az első félévben illő volt nyúj­tani. Az olajbányászok ráter­mettségét ma már Budapes­ten is ismerik. Csepel részére készítettek 1800 méter mély, napi 1600 köbméter teljesítő- képességű, 43 Celsius-fokos vizet adó thermálkutat A főváros e jelentős munkásne­gyedének strandját tehát ola­josok fúrta kút látja el víz­zel; az a kút, mellyel koráb­ban egy dunántúli — külön­ben igen jóhírű — mélyfúró vállalat nem tudott megbir­kózni. — Az első negyedben épphogy tervünket tel iesítettük, — emlékszik vissza Hollan- day József mérnök. — A fel­ajánlásból mindössze 200 mé­ter készült el; ötszázzal adó­sak maradtunk. A mi mun­kánkat éppúgy hátráltatta a szokatlan januári enyheség, mint a parasztságét A mély sárban süllyedt a traktor, merült a pótkocsi... Egy* * egy berendezésünk szállítása nem szokott 4—5 napnál to­vább tartani; ez év elején némelyik tizennégyet igé­nyelt A második negyedben ked­vezőbbre fordult az időjárás, javult a munkaszervezés, az anyagellátás színvonala. Elő­térbe nyomult a korszerű turbina-fúrás a lassacskán divatjamúló Rotary-eljárás- sal szemben. Januárban — például — csak ötven métert fúrtak turbinával; júniusban ennek huszonnégy szeresét: 1200 métert Növelte a munkásság igye­kezetét a januárban beveze­tett minőségi premizálás. A kifogástalanul elkészített ku­tak után régebben naponta folyósítottak bizonyos össze­get. Év eleje óta kutanként adják a jutalmat; annál töb­bet, minél hamarabb befeje­ződik a munka. Ez év első hat hónapjában — megbízható becslés sze­rint — másfél százalékkal nőtt a termeié• kenység az Alföldi Kőolajfúrási Üzem­ben. (Az, hogy pontosan mennyivel, körülbelül másfél hónap múlva, az utókalkulá­ció során derül ki.) Az egy dolgozóra jutó termelési ér­ték növekedése pedig mint­egy 15 százalékra taksálható. Az eredmények javulásá­ban értékes segítő tényező a jól szervezett munkaverseny. A fúróbrigádok kilenctizedé küzd a szocialista brigád cí­mért A brigádok között ki­magasló sikereket ért el Új­vári Béla főfúrómesteré, mely már az első negyedév­ben 57 százalékkal emelte — az előző évihez viszonyítva — termelékenységét. Fodor Imre főfúrómester brigádja ugyanabban az időszakban 25 százalékkal csökkentette az egy napra jutó termelési költ­séget Hat hónap alatt is újabb létesítményekkel gazdagodott az üzem. Szolnokon konyha és ebédlő épült; Hajdúszo­boszlón körülbelül száz dol­gozó részére megnyílt az üzemi konyha. Gépekkel, súlyos tárgyak­kal, éles szerszámokkal dol­goznak az olajbányászok, — így munkahelyükön elég nagy a baleseti veszély. Üzemi bal­esetek folytán az első negyed­évben 265 műszak esett ki a termelésből; a -második ne­gyedben már csak 148. Ebből 60 még egy előző negyedévi baleset következménye. A kőolaj fúrók az év máso­dik felét az elsőéhez hasonló lendülettel kezdik. Örömükre szolgál, hogy most több értékes alkat­rész áll rendelkezésükre a turbinafúráshoz, mint hat hó­nappal ezelőtt így nem alap­talanul remélik, hogy ered­ményeik a most ismertetet­teknél is szebbek lesznek. Két nap alatt 108 sertésre szerződtek a a háztájiból A mezőtúri Bercsényi Tsz gazdái a háztáji hizlalás fo­kozásával járulnak hozzá a húsellátás megjavításához. A szövetkezeti gazdák két nap alatt 108 sertés és 6 szarvas- marha hizlalására kötöttek szerződést Katona Kálmán igazgatósági tag 11, Asztalos Sándor brigádvezető pedig 10 sertésre szerződött Szabó Miklós 2 szarvasmarhát K. Szabó József nyugdíjas tsz- tag 8 sertést, 1 szarvasmar­hát Polgár Gábor lóápoló 9 sertést, 1 szarvasmarhát, Csurgó Lajos ellető-tehenész 11 sertést ad át szerződésre. A Bercsényi Tsz vezetői szerint a háztáji gazdaságok­ból mintegy 600 sertésre és 50 szarvasmarhára számít­hatnak. A szövetkezeti gaz­dák ezzel is hozzájárulnak az áruértékesítési terv teljesíté­séhez. A termelőszövetkezet a közösben 1650 sertést hiz­lal, ezért a közös takarmány- készletből nem tud a tagság­nak juttatni. A háztáji gaz­daságban lévő állatok meg- hizlalásához szükséges takar­mányt a munkaegységre, va­lamint eredményességi juta­lékként biztosítják, ezzel pó­tolják a háztáji föld termé­sét. Tehenészeti dolgozók a szocialista munkahrigád címért Körmendi István Gazdaságunk I. számú te­henészetének dolgozói röp- gyűlésen tanulmányozták az iparban — és több helyen már a mezőgazdaságban is komoly eredményeket hozó szocialista munkabrigád mozgalmat. Ügy vélik, hogy a rájuk bízott területen is megvannak a feltételek a szocialista brigád megalakí­tásához, az eredmények nö­veléséhez. Életre hívták a brigádot, vezetőjének Kurucz József munkacsapatvezetőt választották meg. Az alábbi szempontok szerint rögzítet­ték tennivalóikat: A gazdaság tejtermelési terve tehenenként 3600 liter. Kurucz József és nyolc társa vállalta, hogy 135 tehéntől tehenenként 4000 liter tejet fognak fejni. A terv teljesí­téséért a brigád kollektíván felelős. A tej tisztaságára, az előírt követelmények pontos betartására vigyáznak. A te­henészetben közösen kidolgo­zott munkarendet pontosan betartják. A takarmányozás­nál a takarékossággal és az állatok egyedi etetésével a tej önköltségét 2.70 forintra csökkentik. Vállalták: ebben a gazda­sági évben az állattenyésztési szakmunkás vizsgát eredmé- nvesen leteszik, s az első év­ről a bizonyítványt megszer­zik. A sajtót és a folyóirato­kat közösen tanulmányozzák és az abban közölt jó tapasz­talatokat a lehetőségeken be­lül a gazdaságban alkalmaz­zák. Eredményeikről időkö­zönként sajtón keresztül tá­jékoztatják más tehenészetek dolgozóit. Az állattenyésztés­ben kezdeményezett munka- yersenyben az élenjárók kö­zött lesznek, tapasztalataikat, módszereiket átadják a többi tehenészetben dolgozóknak. A brigád tagjai vállalták, hogy a tenyésztési munkába bekapcsolódnak, az állat­egészségügyi rendszabályokat pontosan betartják, rendsze­resen részt vesznek orvosi vizsgálatokon, a szakembe­rek utasításait végrehajtják. Megfogadták azt is, hogy a politikai oktatásban részt vesznek, bekapcsolódnak a gazdaság kultúrmunkájába, a kollektív szórakozásokba. — Havonta értékelik eredmé­nyeiket. Vállalásuk végrehaj­tásához segítséget kémek és várnak a gazdaság párt- és szakszervezetétől. Buzgán András üb. titkár Csorbái Állami Gazdaság, Kisújszállás Befejezés előtt a UTÁSZ irodaház Rövidesen átadják rendeltetésének Szolnokon, a Ver­seghy úti új TITÁSZ irodaházat. Az épületben 48 iroda- helyiség, tágas étterem, öltöző, mosdó, s egyéb mellékhe­lyiségek lesznek. Az irodaházat Paufler Gyula építészter­vező. tervei alapján az ÉM. Szolnok megyei Építőipar' Vállalat 1. sz. főépítésvezetősége építi. T MOZAIK a „Rákóczi“ kiszistáiról Nem sokan, alig 13-an van­nak. Szétszórtan dolgoznak, brigádokban. munkacsapa­tokban az öregekkel a rá- kóczifalvi Rákóczi Tsz 6000 holdas birtokán. Kerestem a KISZ titkárt. Nincs. Kerestem egy ifjúsági mun­kacsapatot. Egy van. — Hát az. hogy lehet, hogy nincs KISZ titkárjuk? Kinn. a kertészetben, a csokoládébarnára sült zömök Mészáros Géza felel a kérdés­re. Társai élénken figyelik őt. De hallgassuk Mészáros Géza válaszát: ■— Valamennyien a területi KISZ alapszervezethez tarto­zunk, innen a Rákócziból is. * Rákóczifalván tehát egy alapszervezetbe tömörült a község, és a Rákóczi Tsz KISZ fiatalsága. S most azt nézzük meg: mit csinálnak a szövetkezeti fiatalok a közös KISZ alapszervezetben. Dol­goznak-e. s hogyan? Jól ér- zik-e magukat, megtalálják-e számításukat? Mennyi fontos Jó termést adott a Bezosztája A zagyvarékasi Béke Tsz- ben eddig ezer holdról arat­ták le a gabonát. A termés jónak Ígérkezik, kiemelkedő egy 160 holdas tábla termés­hozama, ahol a szovjet búza, a Bezosztája holdanként 20.70 mázsájával fizetett. A szövetkezetiek 56 vagon gabonát szerződésre adnak el az államnak. Ke^Ssn meg­kezdték a gabona átadását, 16 vagon gabonát szállítot­tak a terményforgalmi válla­lat raktárába. Miéri sok a baleset az építőiparban ? Az építőipar az utóbbi években sokat fejlődött. Új, nagyteljesítményű emelő-, szállító berendezések, beton- és habarcskeverőgépek köny- nyítik az építők munkáját. Manapság: a régi megszokott módszerek mellett új eljá­rásokkal — több tonnás elő' regyártott elemekből — épí­tenek lakásokat, ipari üze­meket. A munka termelé­kenységének növekedésével egyidőben szoporodott a gon­datlanságból előforduló bal­esetek száma is. Mit mutat a statisztika ? Az ÉM, Szolnok megyei Építőipari Vállalatnál tavaly május végéig 37 baleset tör­tént. Köztük egy halálos. A sérülések miatt a kiesett munkanapok száma megha­ladta a hatszáznegyvenket­tőt. Az idén sem sokat javult az arány. Május végéig a balesetek száma harminchat, a munkanap kiesés ötszáz­hetven. Ü A mezőgazdaságban is jól hasznosítható a műanyag takaró. A balesetek legnagyobb százaléka a munkavédelmi előírások be nem tartásából ered. Feltűnően sok 5—10 napon belül gyógyuló sérülés történik rakodásnál és szál­lításnál. — Gyakran megesik — pa­naszolja a vállalat baleset- védelmi előadója: Hidas1 István —, hogy dolgozóink, sőt mi több, művezetőink is italosán jelennek meg hétfőn reggel az építkezésen. A kö­zelmúltban például két mű­szakvezetőt kellett elbocsá­tanunk, mert többszöri fi­gyelmeztetés ellenére sem voltak hajlandók szenvedé­lyükről lemondani A legnagyobb baj: a ve­szélyes munkahelyen — 4—5 emelet magasságban — dol­gozók nem tartják be a mun­kavédelmi előírásokat, fi­gyelmeztetések ellenére is szívesebben dolgoznak védő­ruha és berendezés nélkül. A Tiszamenti Vegyiművek építkezésénél is gyakran lát­ni szak- és segédmunkásokat 15—20 méter magasan men­tőöv nélkül. Minek a védőruha ! — mondogatják. Hiszen így sokkal kényelmesebb. Gyor­sabban halad a munka. — Ilyenkor aztán a gondatlan­ság legtöbb esetben súlyos sérüléshez vezet. Ez évben is két súlyos, egy hónapon túl gyógyuló égési baleset történt a dolgozók hanyag­ságából, — A szabályzat előírja: forró bitument csak lefedett favödörben (azbeszt kötény és kesztyű használata szüksé­ges) lehet hordani. A dolgo­zók ennek ellenére gyakran félre dobják a favedret és a védőruhát, kesztyűt. így tette ezt az ifj. M. J. is. A forró masszát fedetlen vederben cipelte. Megbotlott, s a veder tartalmát magára öntötte. Sürgősen kórházba kellett szállítani. Vagy: — B. Gy. segédmunkás a karcagi munkahelyén — az előírások ellenére — a japá- ner láncon függő terhet nem tolta, hanem húzta. Az eme­lőberendezés felbillent és a súlyos teher B. lábára esett. Lábcsont-törést szenvedett Mit tesz a vállalat a balesetek csökkentésére? — kérdeztük végezetül. — Elsősorban minden új munkaerőt balesetvédelmi oktatásban részesítünk. Gon­doskodunk a műszaki veze­tők munkavédelmi felkészí­téséről, Évente oktatáson vesznek részt, ahol elsajátít­ják a szabályzatokat. Gondo­san ügyelünk arra, hogy a csoportjukban lévő építőket is kiképezzék és megkövetel­jék tőlük is a munkavédelmi előírások betartását. Saj­nos, — mint az említett pél­dák igazolják — ennek elle­nére is gyakran előfordulnak kihágások. Az ilyen esetben a legszigorúbb eljárásokat foganatosítjuk. Évenként munkavédelmi hónapot tartunk. Legutóbb e hónap keretében munkavé­delmi őrjáratot szerveztünk. E csoport feladata: hetenként szemlét tartson a munkahe­lyen, az észlelt hiányossá­gokról jelentést készítsen. A brigád jelentése alapján sür­gős intézkedéseket fogana­tosítunk a hiányosságok megszüntetésére. — A. J. — kérdés ez. amire szükséges választ adni. őszintén meg kell monda­ni, mindezidáig nem alákuli ki a rendszeres, gyümölcsö­ző kapcsolat a község és a Rákóczi Tsz KISZ fiataljai között. Egyik fél sem közele­dik a másikhoz. A szövetke­zetiek idegenkednek a köz­ségbeliektől, azok pedig kö­zömbösek a szövetkezetiek iránt Ez az egyik oka. hogy a helyi ifjúsági házban csak fehér hollóként fordul mer egy-egy tsz-ben dolgozó kiszista. De van más probléma is Mivel Gulyás Imre a községi KISZ titkár Szolnokon dol­gozik, kevés ideje jut a moz­galmi munkára. A tsz fiata­lokra pedig még kevesebb.. • Mi a megoldás? Külön KISZ alapszervezet kell a Rákóczi-belieknek — hangoztatják többen is. A fiatalok elképzelését a ts? vezetősége, és a járási KISZ bizottság támogatja. Erről beszélt a tsz elnöke. Bereczki László elvtárs. aki szívén viseli a fiatalok sor­sát is. tengernyi munkája kö­zepette. — Most már csak egy KISZ titkár kellene. A mi fiatal­jaink közül. — Például? — Hát... Itt van mond­juk Mészáros Géza. Csendes fiú. de megfelelne. Különben is ma már a tett, a cseleke­det a fontos. Nem pedig az. hogy ki. hogyan és mennyi* tud beszélni... — S mikor alakítják meg a KISZ alapszervezetet? — Most dologidő van. Majd utána... * Gulyás Imrével az ifjúsági ház hűvösében beszélgettünk — Ezután is szívesen segít­jük a tsz fiatalokat — mond­ja. — Ha kell. a kultúrházat is megkaphatják hetenként egy-két alkalommal — saját rendezvényekre. S. hogy van azért gyümölcse is az eddigi együttműködésnek, erre csak egy példát, A község KISZ fiataljaiból megalakított ara­tópárok is ott dolgoznak már a Rákóczi Tsz gabonatábláin. Vagy harminc aratópár.. Aztán a Budapesti XIV. ke­rületi Sütőipari Vállalat tá­mogatására a továbbiakban szintén számíthatnak a Rá- kóczi-beliek. • Most, a tsz KISZ fiatalsága azt tartja legfontosabb fel­adatának. hogy munkájával hozzá segítse a tsz-t ahhoz hogy elérjék a betervezett munkaegységet. És szép ered­ménnyel dolgozzanak a lá­nyok és fiúk. A kapálásnál a kertészetben, a gabona beta­karításánál a gyümölcs-sze­désnél egyaránt jeleskednek Bubor Gyula Közei 20 mázsa ősziárpa termés Törökszentmiklóson az Aranykalász Tsz-ben már a búzát aratják. A tsz gazdái jó termést takarítottak be, az őszi árpa holdanként 17,80 mázsát adott. A Dózsa Tsz kengyeli üzemegységében még ezt Is megfölözte a ter­méshozam: 19 mázsáiéval fi­zetett holdanként az őszi ár­pa. Az Aranykalász Tsz-ben 80 hold burgonyát termesz­tettek, holdanként 90 mázsa termést takarítottak be. En­nek nagy része gondos válo­gatás után exportáruként Csehszlovákiába került Barna József

Next

/
Oldalképek
Tartalom