Szolnok Megyei Néplap, 1961. július (12. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-04 / 155. szám
4 SZOLNOK MWST« hÉPfcAJ* 1961. iúiUíS. Osztályozómérkőzések a kosárlabda NB II-be jutásért A Szolnoki Vörös Meteor megyei bajnokságot nyert férfi kosárlabda csapata Székesfehérváron. a Törökszentmiklósi Gimnázium ugyancsak megyei bajnok női kosárlabda csapata pedig Szege, den vett részt az NB II-be jutásért folyó osztályozó küzdelemben. Sajnos, az erős mezőnyökben egyik csapatunk sem tudta kiharcolni az NB II-be jutást; A törökszentmiklósiak Szegeden a Budapesti HSC és a Bajai Ruhagyár együttesével küzdöttek egy csoportban. Itt a végleges helyezési sorrend a következőképpen alakult: 1. Bp. HSC 4. 2. Törökszentmiklósi Gimnázium 3, 3. Bajai Ruhagyár 2 ponttal. A Szolnoki Vörös Meteor férficsapata Székesfehérváron lépett pályára. Itt az Állatorvosi Főiskola, a Pécsi Postás, a Veszprémi Haladás és a Szombathelyi SE volt az Kajakozóink és kenusaink sikere Grunauban A magyar kajakozók és kenusok a Grunauban megrendezett nemzetközi versenyen álltak rajthoz. Versenyzőink az erős mezőnyben valamennyien megállták helyüket. A kenu-egyes kivételével magyar versenyzők szerezték meg az első helyet. A versenyszámokat nehezítette, hogy az állandó hajójáratok miatt a víz állandóan hullámzott. A rövidtávú versenyszámok eredménye Kajak egyes, 500 m: T. Ke- mécséi 2:00.0, 2. Szöllősi 2:00.6 p. Kajak egyes, 100 m: 1. Szöllősi 4:13.4, 2. Keme- esel 4:13.8 p. Kajak-kettes, 500 m: 1. Szente—Mészáros 1:48.5, 2. Zielinsky—Kaplarrfak (lengyel) 1:49.4 p. Kajak-kettes. 1000 m: 1. Szöllősi—Fábián 3:46.6, 2. Szenté—Mészáros 3:47.8 p. Kajakegyes, 4x500 m: 1. Magyarország (Mészáros — Fábián — Szente — Kemecsei) 8:07.2. Kenu-egyes, 1000 m: 1. Pa- lakovics (Csehszlovákia) 4:26.6 p. Kenu-kettes, 1000 m: 1. Törő—Farkas 4:29.4, 2. Mehlberg — Ulrich (NDK) 4:31.8 p. A női versenyszámokban magyarok nem álltak rajthoz. A magyar sportküldöttség tegnap este indult haza a német fővárosból vonattal. ellenfél. A végleges helyezési sorrend a következőképpen alakult: 1. Állatorvosi Főiskola 8. 2. Pécsi Postás 7. 3. Veszprémi Haladás 6, 4. Szolnoki Vörös Meteor 5, 5. Szombathelyi SE 4 ponttal. . a A Kilián Testnevelési Mozgalom eddigi tapasztalatai Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik drága féleségem, édesanyánk, illetve nagymamánk, Vitóris Józsefné temetésén részt vettek és eszel fájdalmunkat enyhítették, ezúton mondunk hálás köszönetét. A gyászoló család Szolnok A Kilián Testnevelési Mozgalommal megyénk sportéletében új fejezet kezdődött. Elindult az alsófokú tömegversenyek szervezése. A mozgalomban való részvételre a megyében jelentkezők száma a legfrissebb adatok szerint túlhaladta a 11 és félezret A megye falusi sportjában eddig nem látott lehetőségek tömege nyílt meg a sportolni vágyók előtt. Kézilabdában röplabdában, atlétikában és labdarúgásban kezdődtek a járásokban pontszerző tömegversenyek, üzemi bajnokságok; A Kilián Testnevelési Mozgalom érdekében végzett legjobb szervezőmunkáról eddig a szolnoki járásban győződhettünk meg ahol Szabó József járási TST elnök irányításával folyik e tevékenység. A benevezettek száma mintegy két és félezer. A megye első négy jelvényese is ebből a járásból, a szanadaszöllősi általános iskolából került ki. A nyolcadik osztályos kitűnő tanuló Sárkány László, valamint B. Tóth Imre, Cseh László és Karcsai István mellére tűzték ki először a szép kivitelű Kilián jelvényt, s mellé még jutalmat is kaptak. A szükséges pontokat járási kézilabda- osztályok közötti labdarúgőmérkőzéseken. kerékpártúrákon. iskolai atlétikai. valamint járási négytusa versenyeken gyűjtötték össze. Azóta a benevezettek között újabb 19 jelvény talált gazdára Űjszászon. Több mint ezerötszáz a benevezettek száma a törökszentmiklósi járásban is. A munka fő irányítója itt Lesán János járási TST elnök. Eddig már közel ötven jelvény talált gazdára náluk. Az alapfokú tömegversenyek egész sora jellemzi itt a Kilián mozgalmat. A járási TST hat hétig tartó páros Kilián pontszerző versenyeket szervezett atlétika, röplabda és labdarúgás sportágakban. Tö- rökszentmiklóson június 25-én meghívásos Kilián pontszerző atlétikai versenyt bonyolítottak le. A törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyárban üzemrészek közötti Kilián labdarúgóbajnokságot írtak ki. melynek küzdelmei most folynak. Hasonló jő szervezőmunkáról számolhatunk be a jászberényi járásból is. A benevezettek száma itt is meghaladja az ezerötszázat. Közülük húszán már a vasjelvényhez szükséges pontokat is megszerezték. Itt is megtalálhatók az alapfokú pontszerző bajnokságok. Hogy csak egy példát említsünk. Jászberényben a szakmaközi bizottságok rendezésében tíz csapat részvételével kezdődött meg a Kilián labdarúgó kupa bajnokság. Az iskolák közül a jászberényi Kossuth és a jánoshidai általános iskolák állnak az élen. Az eredmények ellenére sem kell azonban azt hinni, hogy mindent megtettek már megyénkben a Kilián Testne- .elési Mozgalomért. Ha a száraz számok mögé nézünk, egészen más képet kapunk. Az eddigi tizenegy és félezer benevezett közül csupán négyszáz az üzemi, és háromszázötven a falusi dolgozó. A többi iskolai tanuló. Úgy gondoljuk, ehhez nem is kell különösebb kommentár. Világosan megmutatja a tennivalókat. A sportköri-. KISZ szervezeti- üzemi- és vállalati vezetőknek az elkövetkezendő időben sokkal jobb munkát kell végezniük a mozgalom szervezése érdekében. Különösen rossz a helyzet a megyeszékhelyen, Szolnokon ahol a benevezettek száma alig haladja meg az ötszázat. Pedig a lehetőségek itt sem rosszabbak, mint Törökszent- miklóson. vagy Jászberényben. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az. hogy hétről hétre negyven íabdarúgóesa- pattal zajlik szakmai és szakmaközi bajnokság, csak ép pen az a baj. hogy a szervezők és a csapatok vezetői arról megfeledkeztek hogy a játékosokat a Kilián Testnevelési Mozgalomba is beszervezzék. De a megye legnagyobb sportkörei, a Szolnoki MÁV, a Szolnoki MTE, a Jászberényi Vasas, a Törökszentmiklósi Fáklya, a Martfűi MSE. a Mezőtúri MAFC. stb. vezetői sem tettek valami sokat a mozgalom érdekében, azon kívül, hogy megbeszélték a tennivalókat és egyetértettek a szervezés tekintetében. Itt az ideje, hogy a halogatók, Pató Pál módjára gondolkodók felébredjenek és az élenjárók módszerei szerint munkához lássanak. A hiányosságok ellenére Is el kell mondani, hogy ott, ahol foglalkoznak e kérdéssel. egyre népszerűbb lesz a Kilián mozgalom, és szerves részévé válik testnevelési- és sportmunkánknak. Tanácsaink is egyre inkább élnek a magyar forradalmi- és munkás-paraszt kormány határozatában megadott lehetőségekkel. Ha a kezdeti sikereket tovább fokozzuk, az eddig bevált jó módszereket a ma még késlekedők is átveszik akkor további távlatok nyílnak meg a Kilián Testnevelési Mozgalom elterjesztésé ben? Vincze János A megyei labdarúgó bajnokságba jutásért A megyei labdarúgó bajnokságba jutásért folyó osztályozó^ vasárnapi eredményei: Jászjákóhalma—Jászdózsa 3:4 Tlszaug—Rákóczlfalva 4:1 Nagykunság—Szó. Vegyimű. 3:1 Kunszentmárton—Jászapáti 1:0 (1:0) Néplap Totó A Néplap Totó 17. hetére beküldött szelvényekre kisorsolt 10 db Totó szelvényt ezúttal Déczei András Jászberény, Pórtelek 46 szám alatti lakos nyerte. A szelvényeket feladtuk címére. Baráti üdvözlet a szovjet sportolóknak Tegnap délelőtt 11.50 h-kor futott be a szolnoki vasútállomásra a szovjet határ felől az a gyorsvonat, mellyel az Ogyessza SZKA labdarúgó csapat Szolnokra érkezett a Szolnoki MÁV vendégeként. A szovjet labdarúgókat az állomáson népes küldöttség fogadta- Ott láthattuk többek között Brandt Jenőt, a Járműjavító Vállalat igazgatóját. Tóth Ernő vállalati párttitkárt, a Szolnok városi párt-végrehajtó bizottság tagját. Tóth Imrét, a járműjavító üzemi bizottságának titkárát. Mohácsi Béla elvtársat, a Vasutas Szakszervezet megyebizottságának titkárát, Sárkány János elvtársat, a járási Testnevelési és Sport Tanács elnökét. Kiss Sándor elvtársat, a Szolnoki MÁV labdarúgó szakosztályának vezetőjét. Török Lajos elvtársat, a Szolnoki MÁV intézőjét, Fazekas Lászlót, a Szolnoki MÁV edzőjét és a csapat több játékosát A vonatról leszálló szovjet sportolókat fehéringes. vörösnyak- kendős úttörők köszöntötték és valamennyi játékosnak viNéplap Totó | 18. hét Tipp j! 1. Jászdózsa—Kengyel 2. Rákóczifalva—,Jákóhalma 1 3. Tiszaug—Nkuns. M ed ősz I 4. Csepel Autó—Szó. Dózsa 1 (szombat)-■■'■' ■ ' ■ 5 " ■'■■' — : 5. Szó. Dózsa—Bp. Honvéd s ! (vasárnap) = ’WWwwow.tétséstéwwwwéwwvwwwwwMMVö Feladói . ■■. .■■....■. .................................................. i - I ........ .W . ..».I..H..,.M......^.. Be küldési határidő: Július 8-án déli 12 óra. (Az első három mérkőzést a megyei labdarúgó bajnokságba jutásért játsszák. A 4—5. mérkőzések pedig OB I-es vízilabda bajnoki mérkőzések). A Vörös Meteor labdarugó kupa hírei Nagy érdeklődés mellett folynak Szolnokon a Vörös Meteor labdarúgó kupa bajnokság küzdelmei. Az elmúlt napokban a MÉSZÖV és a Kiskereskedelmi Vállalat csapatainak mérkőzésére került sor. A teljesen fiatal gárdával kiálló Kiskereskedelmi Vállalat komoly feladat elé állította a tartalékosán kiálló és bajnokságra tö ró MÉSZÖV együttesét. A mérkőzés kezdetén a Kiskereskedelmi Vállalat volt fö lényben, — később azonban mindinkább átvette az irá nyitást a MÉSZÖV és a 15. percben Tóth révén egy lefutás után megszerezték a vezetést. A második félidő S2intén a MÉSZÖV fölényét hozta. A 70. percben a MÉSZÖV csapata kihagyott egy tizenegyest. Végül is a nagy nyomásnak a Kiskereskedelmi Vállalat csapata nem tudott ellenállni és a 80. percben Gál révén a MÉSZÖV újabb gólt ért el. így a MÉSZÖV 2:0 arányban nyerte a mérkőzést. A 80. percben a játékvezető a Kiskereskedelmi Vállalat csapatából egy játékost feleselésért kiállított. A MÉSZÖV csapata ésszerű játékkal megérdemelten győzött Ezzel beigazolták, hogy nem véletlenül állnak veretlenül az első helyen. A MÉSZÖV csapatából Kovács, Tóth és Vajon emelkedett ki. A Kiskereskedelmi Vállalatnál a középcsatár és a bal- összekötő játéka dicsérhető. Kálmán László játékvezető hiba nélkül működött. A bajnokság jelenlegi állása: 1. MÉSZÖV 9 pont 2. Vendéglátó 6 pont 3. Textil 4 pont 4. Pénzintézet 2 pont 5. Kisker. 0 pont 6. Vasműszaki 0 pont 7- Terményforgalmi 0 pont Végétért a Szolnok városi röplabdabajnokság Szolnokon a Városi Röplabda Szövetség rendezésében hat csapat részvételével folyt egyfordulós női röplabdabajnokság. A küzdelmek most befejeződtek. A résztvevő csapatok közül kiemel kedő teljesítményt nyújtott a Megye Kórház és az újonnan alakult Spartacus (Ruházati Ktsz) együttese. Sajnálatos, hogy menet közben a Patyolat, — az MTE, — í TITÁSZ és a Kinizsi együttese visszalépett a bajnokságtól. A résztvevők között a végleges helyezési sorrend a következőképpen alakult: 1. M. Kórház 6 B — 228: 66 10 2. Szó. Előre 5 3 2 183:187 6 3. Kertész. V. 5 2 3 211:204 4 4. Kisker. V. 5 2 3 221:232 4 5. Spartacus 5 2 3 174:203 4 G. V. Meteor 5 1 4 103:231 2 Most a városi bajnokság befejezésével megkezdődött a nyári kupa bajnokság szervezése. A küzdelmek körülbelül két hét múlva kezdődnek. Jelentkezéseket a Városi Testnevelési és Sport - Tanácshoz kell bejelenteni. jászberényi birkózók Dunakeszin Dunakesziben rendezték meg az 1961. évi országos vidéki szabadfogású egyéni bajnokságot, melynek keretében tizenhárom sportkör nyolcvanhárom versenyzője vetélkedett. Ott voltak a Jászberényi Lehel birkózói is. A bajnokság általában színvonalas küzdelmeket hozott, rendezés szempontjából azonban sok kifogásolnivalót hagyott maga után. A jászberényi birkózók közül pehelysúlyban Farkas lépett szőnyegre, aki tizenöt Induló közül a negyedik helyet szerezte meg, Mizsei János pedig íélnehézsúly- ban nyolc induló közül ötödik lett. rágcsokrot adtak át. Kiss Sándor pedig a szovjet küldöttség vezetőjének. Csasz- nok Viktor Alexandrovics elvtársnak, a klub képviselőjének adott át virágcsokrot, aki szintén virágcsokorral viszonozta azt. Ezután Sárkány elvtárs. a városi Testnevelési és Sport Tanács nevében mondott rövid köszöntőt, ami után a szovjet vendégek gépkocsiba szálltak és szállásukra a Tisza-szállóba hajtattak. Délben ünnepi ebéden vettek részt a Tisza-szállóban. Majd pihenőre tértek és délután 18 órakor a MÁV sporttelepen edzést tartottak. A mai programban a járműjavító, délután pedig a MÁV edzésének megtekintése szerepel; Ma 14 órakor a városi tanácsnál rendeznek a szovjet sportolók tiszteletére ünnepi fogadást, majd pedig a városi tanács nagytermében a VTST ünnepi ebédet ad részükre. Este a kertmozi műsorán vesznek részt. Szerdán délelőtt városnézés lesz. délután pedig 18 órakor a MÁV sporttelepen kerül sor a Szolnoki MÁV és a SZKA Ogyesszn labdarúgó csapatainak találkozójára. Hogy röviden bemutassuk milyen játékerőt is képvisel n szovjet SZKA Ogyessza. A Szovjetunió NB Il-es labdarúgó" bajnokságának egyik csoportjában szerepel és jelenleg a második helyen áll. Ebben a csoportban 19 csapat játszik. 1958 óta játszanak az NB II-ben. 1960-ban csoportjukban bajnokságot nyertek, majd áz NB Il-es csoport-bajnok mérkőzésen másodikok lettek. Az együttes a szovjet hadsereg klubját képviseli: Meleg szeretettel köszöntjük a körünkbe érkezett szovjet labdarúgókat Érezzék magukat olyan jól közöttünk mint amilyen szeretettel mi fogadjuk őket Reméljük, hogy magyarországi látogatásuk tovább mélyíti majd a szovjet és a magyar sportolók' közötti barátságot. Köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik felejthetetlen drága kislányunk. Juhász Magdika temetésen resztvettek, koszorúkkal, virágokkal és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, — köszönetét mondunk. Külön köszönet az Építőipari Vállalat, a Járműjavító és Csemegebolt dolgozóinak, valamint az I. kerületi KISZ szervezet fiataljainak. A gyászoló Juhász család, Szolnok. Vásároljon olcsó naposcsibét Darabja 3.— Ft ^apróhirdetések) ALLAS Állami Gazdaság vizsgázott traktoros gépészeket keres felvételre, munkásszállást biztosítunk. Cím: Nagykunsági Állami Gazdaság, Ecsegfalva. AZONNALI belépésre felveszünk gyakorlattal rendelkező férfi munkaerőt anyaggazdálkodási előadónak. — Jelentkezés: Szolnok megyei Terményforgalmi Vállalat Műszaki Osztályán, Szolnok, Zagyvarékasl úti Irodaház, II. emelet. A TÓSZEGI Gépállomás gépállomási gyakorlattal rendelkező brigádvezetőt keres felvételre. A brigád működési körzete Szajol község területe. Motorkerékpár jogosítvány feltétlenül szükséges. Jelentkezés Tószegen a gépállomás központjában reggel 7— 8-ig. INGATLAN TISZAVARKONYON 1400 n-öl telken kétszoba összkomfortos ház sürgősen eladó 75 ezer forintért. Érdeklődni lehet: őzv. Kiss Lajosnénál Tiszavárkony, Dózsa György út 8. BEROLT n ZTTFTO kétszoba összkomfortos új ház OTP kölcsönnel eladó. Szolnok, Batthyány út 54. JÁSZBERÉNYBEN főútvonalon, a város központjában beköltözhető háromszobás konyha, kamra, pineés családi ház egyezer-- hetven négyszögöl telken eladó. VÉL kér, Kossuth u. 6, gépjármű 185-5* Csepel eladó. Mezőtúr, Hajó üt 32. Érdeklődni; este hattól. KIFOGASTALAN állapotban lé- vó ladik 125-ös farmotorral együtt eladó. Megtekinthető a MÁV strandon* Szolnokon. VEGYES Építtetők, Flgyeleml Földmunkáit, earalást, tapasztáét elvállalja, — a háztartások napi Jégszükségletét szintén ellátja a Tempó Ksz. Megrendelés: SZOLNOKON, Jászkürt utca 1, telefon: 23—22 és 24—60. JÁSZBERÉNYBEN, Lehel vezér tér 25. Telefon: 366. Kérjen ajánlatot! TÜZELOüTALVANYOSOKI Tüzelővásárlók! Figyelem 1 Házho; szállított tüzelőjét a kívánt helyre behordjuk. Tarifa: 10 m távolságig mázsánként 1.50 Ft, io méteren túl minden méter vagy lépcső 5 fillérrel emeli a mázsánként! dijat. Egyszeri lapátolás esetén 1.— Ft Megrendelés: a TUzEP megrendelő lro dán, továbbá a 23—22 és 24—6Í telefonon. Személyesen a Tempó KSz irodáiban: Szolnokon: Jászkürt utca I és Hubai Ferenc U; 3. Jászberényben: Lehe vezért tér 25. Telefon: 366. Köszönetnyilvánítás Kötelességtelj esi tés közben szerencsétlenül járt férjem Szécsi Ferenc Június 29-1 temetésén résztvett gépállomási, termelőszövetkezeti dolgozók, rokonság éo Ismerősöknek részvétükkel kifejezett együttérzésükért a legmelegebb köszönetét nyllvá-' nítja Ozv. Szécsi Ferencné kislánya és családja. Törökszentmiklór. A JÁSZBERÉNYI ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET Jászberényben, boldogházi és pórteleki részlegein OTP és magán erőből építendő kislakást vállal. RÉSZLEGEI: Bádogos, villanyszerelő, ács, szobafestő, asztalos és vízvezeték szerelő, kútfúró és cementgyártó részleg, kályhás, kádár. Azonkívül mindenféle kisebb építési munkákat, kifogástalanul és rövid határidőre végez. Kérjük keresse fel bizalommal szövetkezetünket. , Központi iroda: JÁSZBERÉNY. Lehel utca 1. Telefon: 24.