Szolnok Megyei Néplap, 1961. július (12. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-30 / 178. szám
n 15. csípés SZATIRIKUS OLDAL 1961 Szakmai éberség A FRIZURA A biztos jel Szerény, szemüveges fiatalember lép be a vidéki város könyvesboltjába és Felhő Tihamér Zajló percek című verseskötetét kéri. — Nagyon sajnálom, az utolsó példányig elfogyott, — így az eladó. A hivatalos komolyság egy pillanat alatt lefoszlik a fiatal férfi arcáról, gyerekes öröm árad szét rajta, s ajkáról elröppen egy önfeledt kiáltás: r— De hát ez kitűnő! A vásárló ezután a fiatal költők legutóbb megjelent antólógiáját kéri, mégpedig 15 példányban. Az elárusítónő csodálkozó arckifejezéssel ugyan, de lerakja elé a könyveket, s a blokkot. A fiú a pénztárhoz indul, fizet, majd a visszakapott összeget zseb- revágva fekete bőrtárcáját a pénztár asztalkáján felejti. A különös vevő már néhány perce távozott az üzletből, amikor az ottaniak észreveszik, hogy mi történt. A tárcát vissza kell juttatni. Megkeresik hát benne a tulajdonos igazolványát. Az ismerős fénykép alatt ott áll a név, s a foglalkozás: Felhő Tihamér, költő. Közben azonban a fiatalember is észrevette a hiányt, s ijedt arccal állít be újra az üzletbe. Az elárusítónő a következő szavakkal nyújtja át a tárcát, b az igazolványt: A „nagyobb objektivitás“ érdekében A párizsi rendőrség már többször sajnálkozásának adott kifejezést amiatt, hogy a rendőrök a sajtó képviselőivel szemben „fizikai eszközöket’* alkalmaztak, s ennek következtében az újságírók „anyagi kárt’* szenvedtek. Arról van szó, hogy tüntetések feloszlatása közben a rendőrök gumibot-ütlegeiből olykor a tudósítóknak is kijutott. A rendőrség végülis a sajtóval való kellemetlen konfliktusok elkerülésére biztos eszközt talált. A jövőben a sajtó képviselőit az autók rendszámtáblájára emlékeztető jókora megkülönböztető jelvényekkel látják el. A jelvényen Párizs címere, az újságíró „rendszáma” és a „sajtó” felírat látható. A jelvényt foszforeszkáló anyaggal vonják be. A rendőrség reméli, hogy az említett intézkedés eredményeképpen az ütlegeléstől megmenekülő újságírók tudósításaikban is „tárgyilagosab- bak” lesznek. (Az ,,Ogonyok”-ból) — Amikor keresett egy könyvet és megörült, hogy nem találta, már furcsállot- tam. Mikor 15 darabot kért egy másik könyvből, már határozottan gyanúsnak találtam. De mikor a tárcáját is az asztalon felejtette, akkor már biztosan tudtam, hogy költő. — Zilahi — Párbeszéd Egy adós találkozik a hitelezőjével és így beszélgetnek: , \ Hitelező: Mi lesz a fizetéssel? Adós: Majd fizetek. Hitelező: Mi az, hogy majd. Mondja meg, hogy mikor? Adós: Húzáskor. Hitelező: Ez aztán a szemtelenség! Csak nem akkor akar fizetni, ha kihúzzák a MwtnwtwtHitumunHiiiHiitwmmiHiiiHiiimmiHwiwumiinHMnimiuwtwiiiimwiwnw MEGJÖTT A FISKÁLIS ... üdülési díj képpen, közterület elfoglalásáért, vízi jármű készítési szabadalomért, valamint engedély nélkül űzött halászat fejében ezennel fizessen.. lottószelvényét, vagy a békekölcsön kötvényét? Adós: Nem. Én magam húzok. Hitelező: Mi az. hogy maga húz? Adós: Nézze, én egy tisztességes ember vagyok, de annyi az adósságom, hogy mindet kifizetni a legjobb akaratom mellett sem tudom. Ezért kis cédulákra felírom az összes hitelezőm nevét, s valamennyit beleteszem egy kalapba és minden elsején kihúzok egy cédulát, s az azon szereplő hitelezőnek fizetek. • Sf • • • Ki az igazi diplomata? Arthur Henderson, angol munkáspárti politikus, egy párizsi vacsorán, — amikor Aristide Brind vendége volt —, egy kérdésre felelve így határozta meg, hogy kit tart diplomatának: — Diplomata az, aki pontosan tudja egy nőnek a születésnapját, de bölcsen megfeledkezik az életkoráról. RÁDIÓS BECSÜLETEM ÉS a Szató c&cdád Illendőségből nem kiáltok most segítségért, ámbár nagyon rászorulnék. De hogy a legelején kezdjem: mindennek az az átkozott ulti az oka. Ha szombat este Macák el nem fogja a makk-ultimat, ma nem állnék itt megtépázott egzisztenciával. Amint tudják, én a szóból élek. Nevezetesen abból, hogy riportokat készítek a rádióban. Ennek tulajdonítható, hogy az egyik ismerősöm hétfőn nagy bizalommal fordult hozzám a következő kérdéssel: — mellesleg megjegyzem, az illetőt Tajti Krisztinának hívják. Szóval Krisztina emí- gyen csengette rám a telefont: — Lászlókám ! Két hétig szabin voltam a Balatonon. Nagyon cuki volt. Egy kicsit kiestem a közéletből (biz isten így mondta: a közéletből), mondja meg már nekem: igaz, hogy Bandi megcsalta Irént? — Kicsoda csak meg? Kit? — kérdeztem értetlenkedve. — De Lászlókám, miért tréfál velem? Maga nagyon jól tudja, hogy én arra a Bandira gondolok, aki lement Siófokra nyaralni, de nem vitte magával a feleséGagarin nyomában A súlytalanság állapotát jól viselem. gét. Ugyanis Lenke barátnőm mesélte. hogy dauer közben a fodrásznál hallgatta a rádiót, amely állítólag bemondta, hogy Bandi megcsalta Irént. Meghalok a kíváncsiságtól . i — Krisztina kedves, én igazán nem avatkozom senki magánügyébe, különben sem sejtem, ki lehet az a Bandi, meg az az Irén. — Nem tudja? — mondta csufondárosan Krisztina. — Szép rádió-riporter lehet maga is. Ne haragudjon, Párkány kartárs (sajna, ezután már csak Párkány kartárs voltam), enyhén szólva ez tájékozatlanságra vall. Maga nem hallgat rádiót, maga nem ismeri a Szabó családot. Megdöbbentem. Az is lehet, hogy megijedtem. Kétségbeesetten erőljcödtem, szálakat bogoztam: tán valamit össze tudok illeszteni azokból a foszlányokból, amelyek a Szabócsaládból megmaradtak bennem — Krisztina drága, — mondtam fellélegezve — már tudom mi történt. Bandi elvette Irént feleségül. — Bolondokat beszél — hülledezett a vonal másik végén Krisztina. Bandi 6 éves kisfiával ment a Balatonra üdülni. Azt mondja Lenke, hogy valamilyen nőt csípett föl, “ Igen, igen Krisztina, most már emlékszem. — Es mi volt ott, a Balaton partján, volt valami érdekes? — Volt. Drága Krisztina. Határozottan volt — dadogtam. — Csók is? — Az is, illetve... tudja, én éppen ultiztam és a Macák elfogta a makk-ultimat és csak úgy félfüllel, az is lehet, hogy csak negyeddel figyeltem oda... — Szégyellje magát —* pirított rám Krisztina. — Én magát nem alkalmaznám a rádiónál. Akkor maga azt sem tudja, hogy Angéla gyereket vári Ismét megdöbbentem. De, hogy ki ne engedjem kezemből a tájékozottság fonalát, határozottan mondtam: — Igazán? Angéla gyereket vár! Nahát! Még csak néhány hete volt az esküvője! — Párkány kartárs, maga megbolondult, nem Angélának volt néhány hete az esküvője, hanem Icának. Ezek szerint Icának még nem lehet gyereke. — Hát ami azt illeti, éppenséggel lehetne... — Ne ízetlenkedjék. Ica az rendes lány. — De Krisztina kedves... ■— Semmi kedves. Kérem, mától fogva nem tartozik a jóismerőseim közé. Elhíresztelem a városban, hogy maga egy faragatlan értelmiségi, — ezzel lecsapta a kagylót és mint egy fúria, kilépett a vonalból. Párkány László Láttam már pillangó alakú napszemüveget és olyan kalapnak nevezett szörnyűséget, amelyen vitorláshajó fölött pávakakas kiterjesztett, díszes farka himbálódzott, szomszédságában szőlőfürt és Virágcsokor foglalt helyet, jelezvén, hogy e kreáció kimondottan nyári viselet. Láttam zenélő cipősarkat, barna rúzst, rózsaszín hajat és ezüst körmöket —- és időnként csóváltam a fejem. Mert igaz ugyan, hogy én is nő vagyok, de azért saját nemem hóbortjai engem is felháborítanak esetenként. Aztán megtörténik az is, hogy magam is áldozatul esem — mint például most. Gumis kontyomat alig PÚr napja néhány könnycsepp kíséretében a fodrásznál hagytam, s felcseréltem borotva- frizurára. Nyár van, ugye, strandszezon, rövid hajjal könyebben elbánok magam is, ha „kiúszom’* a frizurát. Nem mondom, egyáltalán nem voltam elragadtatva magamtól amikor tükörbe néztem. No, de sebaj! Azt a 8— 10 hónapot, amíg újra kinő a hajam, kibirom tükörbenézés nélkül, s talán ismerőseim Is nevetés nélkül. Már csaknem megvígasztalódtam, amikor... Amikor az utcán szembe jött velem egy frizura. Igen, kérem, jól értették: egy frizura. Ceruzavékonyságú, nyúlfarknyi rövid haj, Kelet és Nyugat irányába integető két varkocsba fonva, libegő piros masnikkal díszítve. Csodálatos! Aznap még öt ilyen csábos, varkocsba font fejű nővel találkoztam, másnap tizenöttel, harmadnap nem mertem kimenni az utcára, csak bőgtem, bőgtem.,. Mert gondolják csak el: mire az én borotva-frizurám akkorára nő, hogy befonhatom, már berlínefkendőben, flanell-csuklyában járunk. S ki gyönyörködik akkor a frizurámban? — rónai — A figyelmes férj. „Elszaladt az öreg disznó kilenc malacával66 Szó szerint így történt a tiszavár- konyi Petőfi Termelőszövetkezetben — ahogy a ka- násznóta ismert sorai mondják. Annyi különbséggel, hogy az öreg koca egyedül szaladt el, s tizedma- gával jött vissza. Története a következő. A szövetkezet kanásza elvesztett egy kocát Nem vette észre szökését S még csak nem is keresték, azt sem tudták róla, hogy volt és már nincs. A harmadik nap délelőttjén véletlenül akadtak rá a búzatáblában. De akkorra kilenc apróságot szedtek fel alóla a kosárba. A történet meglehetősen pászint a kan ásznóta soraira. Az egész község derült is rajta sokáig — a kanász kivétel éveL Ä termelőszövetkezet havonta megjelenő híradója strófában énekelte meg a szokatlan epizódot. Szóval nevezetes eseménnyé lett. Csakhogy egy a kérdés: rendjén van-e, hogy megtörtént. S erre már nem a nóta- béli kanász tartozik felelettel, hanem a termelőszövetkezet kondása felelősséggel, B. L. Reggeli az állatkertben
