Szolnok Megyei Néplap, 1961. július (12. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-28 / 176. szám
1961. Jűliüs 2a SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Tilosban fürdőzők alkonya.,. Nyílt tárgyalás a martfűi szabálysértők ügyében TI Hol kitárulj hol szűkül előttünk a folyó medre. Néhol méterekkel benyúlik a homokos földnyelv a vízbe, akár egy félsziget A hullám ki-kicsap a szigetek lubickoló víz- és nap-imádóira”, a horgászokra. Megszokott tiszai* Tisza- partí táj, ez, mégis furcsa kissé szememnek. Én eddig ugyanis jobbadán csak a partról figyeltem a másik partot, a hidakat, a partmenti bokrokat, fűzfákat De most középen húzunk — Martfű felé — motorcsónakon. Elől a szolnoki révkapitányság „pilótája” kormányoz, mi pedig a hátsó ülésen Hazám István rendőrhadnaggyal, a szolnoki rév kapitányság szabálysértési előadójával figyeljük a „terepet”. Süt a Nap, szél se rezdül, tiszta a táj, a víz, akár a tükör. Szép most a Tisza — és csendes. Ám, a rendőrhadnagy másként látja. — Ez itt már Rákóczifalva. Akár csak a szolnoki vállalati strandokon, itt sincs jelzőtábla. Se bolya, sem mentőcsónak. Pedig rendelet kötelezi ezek elhelyezésére a községi tanácsokat. Haladunk előre. A tisza- várkonyi szabadstrandon gyerekek fürdenek — itt sincs sem ladik, Gém figyelmeztető tábla. — Nagyjából mindenütt ez a helyzet — mondja a hadnagy elvtárs. — Bár Nagykörű már előbb tart, mint Várkony. Ott már három szál gally és egy zászló jelzi a „tilost” ... Ti- szapüspökin egy szál piros zászlócska... Kőtelken semmi... Feltűnik Vezseny. Kellemes meglepetés! Ha bólya nincs is, ladik és jelzőtábla már igen. Rákócziújfalu. Jelzés sehol — és közben fiatal gyerekek fürdenek — tiltott szakaszon. Mire odaérünk közelükbe — kiúsznak a veszélyes zónábóL Martfű közeledik — utunk végállomása. Van még idő, előveszem blokkomat, hogy bejegyezek egy tragikus számot — Hány áldozatot követelt az idén a Tisza? — Nyolcat Legutóbb itt Martfűnél. Ám, ennél is sokkal több tragikus kimenetelű fürdés volt a megye többi folyóján és a csatornákban. —. Az ok? i— Szinte mindig ugyanaz. Tiltott helyen fürödtek, átúszták a folyót vagyis sem a fürdőzők, sem a tanácsok nem tartották be még a legelemibb óvintézkedéseket sem. Most is láthatta... A martfűi stégen már vártak bennünket Kikötöttünk a kosáruszodánál és siettünk a kultúrotthonba. A Tisza Cipőgyárban ugyanis nyílt tárgyalást rendezett a szolnoki révkapitányság azok ügyében, akiket sikerült elcsípni a vízirendőröknek tiltott helyen való fürdés közben. FiaLearatott a tiszafüredi, a jászapáti járás Július 26-án a tiszafüredi és a jászapáti járásban befejeződött az aratás. Mindkét helyen megkezdődött az őszi vetés előkészítése, a gabona- tarlók felszántása. A jászapáti járásban úgy készítik elő a talajt, hogy 1962-ben őszi gabona vetésterületük 50 százalékán külföldi gabonafajtákat termesztenek. A tiszafüredi járásban 6200 hold nyári talajmunka van már, s ebből 3500 holdon vetőszántást végeztek. A járásban 44 cséplőgép van, s valamennyi üzemel. tál fiúk, alig idősebb házasemberek voltak a „vádlottak”. A gyár szakmunkásai, ipari tanulói. „Szabálysértés” volt feltüntetve az idézéseken, ám hasonló „szabálysértések” nem egy esetben tragikusan végződtek már. Jordán József és Csík Zoltán ügyét tárgyalta először Hazám elvtárs. Nyílt tárgyalásról lévén szó, a széksorokban az idézettek munkatársai, barátai is ott ültek — de sem ők, sem a „vádlottak” nem tanúsítottak különösebb elfogultságot. Jordán még annyira sem érdemesítette az egész ügyet, hogy inget húzzon magára. S az igen enyhe pénzbírság hallatára mégin- kább fellélegeztek.., A július 13—i tiszai szerencsétlenség legutóbbi martfűi áldozata Prókai János volt. Sajnos, ő már nem mondhatta el, mint életben maradt társai, Farkasinszki József és Bognár János: „kényelemből úsztak a Tiszán, hogy ne kelljen gyalogolni...” Ezt az „indokot” különben a többiek: Petrányi József, Lesán József és Grosz Zoltán is megerősítették... í..S újból felelevenedtek a szörnyű vihar, a hullámzás áldozatának haláltusás utolsó percei... Majd megígérték a fiatal, felelőtlen vádlottak: ezután nem füröd- nek tiltott helyen. Nem lesznek önmaguknak ellenségei, nem okoznak fájdalmat, esetleg pótolhatatlan veszteséget szüleiknek, s az egész társadalomnak. Martfűn tehát lezajlott a szolnoki révkapitányság első nyílt tárgyalása, amit — szükség esetén — másutt is megismételnek. Tragikus tapasztalatok után vált szükségessé ez a módszer. Azért, hogy jobban vigyázzunk saját magunk és társaink életére. bubor _ Olyan ez, mint az éhség... „Ha belépek a könyvtárba, olyan érzés fog eL, mint az éhes embert esküvői asztal mellett Legszívesebben rávetném magam, és mindent egyszerre habzsolnék. Alig tudok választani.»” Boldog, s mégis panaszos hangon mondta ezt egy gömbölyű, barna asszonyka, kivel az egyik járási könyvtárban találkoztam. Boldog volt, mert megérezte már a megismerés semmivel sem pótolható, vagy hasonlítható ízét, de panaszkodott is, mert belülről feszítette a tehetetlenség: Miért nem lehet minden könyvet elolvasni. Egy községi könyvtárban beszélgettem egy nála sokkal idősebb parasztasszony- nyal. Esős idő volt, s ő féltve, bugyolálva hozta be a kiolvasott könyvet. Lelkesen mesélt róla a könyvtárosnőnek, azután nekem is elmondta, hogy a történelmi regényeket szereti, meg a sok élénk párbeszédet tartalmazó műveket Ez az asszony valóban könyvszerető, — határozott, okos, és egyes dolgokban tájékozott is. Más kérdésekben azonban — mint kidéEstig még fordulnak néhányszor Még alig pirkad, amikor a fogatosok dologhoz látnak. Csutakolják, etetik a lovakat s fél öt tájban már a dűlő- úton zörögnek a szekerek. Hordanak. Vannak, akik egyenest a cséplőgéphez viszik a gabonakévéket, mások az asztag mellé állnak. Ezen a napon délig Mravik Pali bácsi is negyedszerre tette meg az utat a tarló és a szérű között, ahol a harmadik asztag magasodik. Megállítja a két szürkét a Csinost és a Pajkost. Várni kell egy kicsit, míg a másik kocsi megszabadul terhétől. Arról Szentesi Sándor adogatja a kévét Megszokott, tempós mozdulattal szúrja villahegyre, felnyújtja, gazdatársa ügyesen átveszi villájára, a tovább adja az asztagrakómak, aki kézzel illeszti, igazgatja a helyére. Kéve kéve után lendül a magasba, magasodik: az asztag. Mravik Pali bácsi halk szóval nyugtatja lovait Értik azok minden szavát minden mozdulatát. Az ő istállójában nevelkedtek. Amikor a közösbe lépett, hozta a lovait, s azóta is velük dolgozik. Az egyes brigád fogatosa. Pintér elvtárs, a tsz elnöke dicsérte: — Pali bácsi nagyon szorgalmas, bármilyen munkánál lehet rá számítani Most is jócskán megrakta a szekeret Az elnök megkérdi: — Hány keresztet rafcott, Pali bácsi? — Tizenegyet Eleinte nyolcat-kilencet pakoltunk, de így többre jutunk — válaszolja a fogatos. Aztán a lovaknak szól: — No, gyerünk! Szorosan az asztag mellé áll a kocsival. Villát fog és adogatja a kévét. Szentesi Sándort, a másik fogatost kérdezem: mennyi eddig a teljesítmény? — Negyvenhét csomót hoztam be reggel óta, de estig még fordulok néhányat — mondja, aztán 6 is kérdez: — A gyerekkel nem találkoztak? — Milyen gyerekkel? — A fiammal, ő is hord, pedig csak tizennégy éves. Ügyes gyerek — mondja egy kicsit büszkén. — Ügy megrakja a szekeret hogy abban egyik-másik felnőttet is lepipálja. A lovak már türelmetlenkednek az üres kocsi előtt. Harapdálják egymást, a légy is csípi őket. A fogatos kezet nyújt és indul a tarlóra. Van még ott kereszt jócskán, s estig még néhányszor megpakolják a szekeret Csépelnek, hordanak a ti- szaugi Tiszán gyöngye Tsz gazdái, ötezer keresztet asz- tagba raknak, a többit rögtön a cséplőgéphez szállítják. A fogatosok is megnyújtják a napot hogy mielőbb aszta g- ba, majd magtárba kerüljön a kenyérnek való. N. K. rült — egyáltalán nem az, de tájékoztatása a könyvtáros feladata is lenne. Az elmondottakból már látszik: sokféle az olvasó. S hányféle van még. A „szerelmes könyvet kérek” makacs típusa, kinek látókörét türelmes, ügyes tanácsokkal biztosan lehetne bővíteni. A Jókai-, Mikszáth-rajongók csoportja, akik nem hajlandók megválni a romantikus tündérvilágtól. Ilyennel is találkoztam már: diáklány volt, s olvasatlanul hozta vissza a Rokonok-at, Móricz reális, súlyos mondanivalói ú, de végtelenül izgalmas regényét. Unalmasnak találta. Lehet-e szebb feladata a könyvtárosnak, mint ezeket ráébreszteni arra, hogy a valóság, s legfőképp jelenünk valósága — izgalmasabb, kápráztatóbb minden romantikánál. S van még egy, nem- kevésbé ismerős típus a válogatás és rendszer nélkül olvasók. Gyakran fordul elő, hogy 14 éves iskolások kérik a Háború és béké-t, 16 éves villanyszerelő tanuló a Va- íázshegy-et, Thomas Mann bonyolult filozófiai regényét, s így tovább. Ilyenkor ismét a könyvtárosra hárul a feladat, hogy megmagyarázza: minden életkornak megvan a maga olvasmánya, s azt is, hogy egyes írókhoz, művekhez csak bizonyos előképzettséggel fogjon az ember. Sokféle az olvasó, bőséges, sokrétű, nehéz a könyvtárosok dolga, többnyire meg is birkóznak vele. A jászberényi járási könyvtár vezetőit dicsérik az olvasók. Kunráth Sándor jászszentandrási pedagógus — aki a helyi könyvtár tiszteletdíjas vezetője is — páratlan lelkesedéssel végzi munkáját. A művelődési aató mintájára megszervezi, hogy ősztől kezdve könyvekkel megrar A versenyt kezdeményező tiszalöki járásból jelentjük Szolnok megye valamennyi járása, városa bekapcsolódott a csengeriek és tiszalökiek által kezdeményezett országos betakarítási versenybe. A verseny kezdete óta naponként figyelemmel kisérjük, hol tart a két Szaboles-Szat- már megyei járás. Versenyző járásaink, városaink számára adjuk az alábbi tájékoztatást A tiszalöki járásban 300 vagon kenyérgabona értékesítése a terv* A járás termelő- szövetkezetei több mint 240 vagon kenyérgabonát adtak már eddig a közellátásnak. Huszonkét termelőszövetkezet működik a tiszalöki járásban, s eddig hat szövetkezeti gazdaság teljesítette túl idei gabonaértékesítési tervét. A tiszalöki Kossuth Termelőszövetkezet 20 vagonos tervével szemben már 25 vagonnal adott el. A tiszadadai Dózsa Tsz 14 vagonos terve ellenében 18 vagonnal adott át a terményforgalmi vállalatnak. Megtudtuk, hogy Szabolcs- Szatmár megye járásainak, városainak gabonaeladási versenyében a versenyt kezdeményező tiszalöki és csen- geri járások vezetnek. kott szekér járja majd a szétszórt jászszentandrási tanyavilágot Más helyeken kevésbé biztató a kép. A legtöbb könyvtáros nem tart lépést az újonnan megjelenő könyvekkel, márpedig a „fülszöveg” elolvasására, és legalább az az átlapozására mindenképpen kellene időt szakítania. Akad olyan könyvtáros* aki nyiltan kijelenti, hogy nem szereti és sosem olvas verseket Mások helytelenül ejtik Balzac, Maupassant nevét, nem ismerik a világirodalom nagyjainak legfőbb életrajzi adatait, irodalmi rangját, fontosságát sem. Még nagyobb hibák mutatkoznak a szervezési feladatok terén. A könyvtárosnak kapcsolatot kellene teremtenie a helyi népfronttal, nőtanáccsal, a KISZ szervezettel, ez még majdnem mindenütt hiányzik. Az ő segítségükkel rendszeres könyvismertetéseket, olvasőankétokat kellene tartani. Ezek fokoznák a könyvtár látogatottságát, s ugyanakkor segítenék a könyvek jobb megértését, az olvasottak elmélyítését is. A helyes tanácsadás, s a szervezési és propaganda- munka leik», tehetséges, képzett embereket kíván a könyvtárosi posztra. Épp ezért tartjuk szükségesnek mi is, hogy az illetékesek, (a Művelődésügyi Minisztérium, a megyei és járási tanácsok művelődési osztályai, a helyi tanácsok megfelelő előadói és a megyei könyvtár vezetői) hatáskörükhöz és lehetőségeikhez képest gondoskodjanak a könyvtárosok állandó továbbképzéséről. Helyes lenne, ha bizonyos követelményrendszer felállításával és betartásának szigorú ellenőrzésével is biztosítanák, hogy rátermett és hozzáértő emberek vezessék a községi könyvtárakat Zilahi Judit — HÉT ÉRTÉKBŐL ALLÖ új bélyegsorozatot ad ki a posta a budapesti figető- derby alkalmából. A bélyegek a galopp-, az ügető- és az akadályverseny egy-egy érdekes mozzanatát valamint a kiváló magyar tenyészlovakai ábrázolják. A „Lósport 1961” bélyegsorozatot Július 22-ód már forgalomba is hozták. Menyus bácsi öregsége •— Régen volt az, édes fiam, amikor én legénykedtem. — Valahogy eféleképpen nyilatkozott Cserta Menyhért, amikor leültünk háza elé egy kis beszélgetésre. A kiskertben virágot bontott a babarózsa, virított a legényvirág. Jól esett a napfényben sütkérezni ezen a nyári délutánon, s gyönyörködni a virágokban, a méhek pajkos táncában. Cserta Menyhért, a ház gazdája a tavaszon múlt 73 esztendős. Életepárja — a még mindig talpraesett, pergőnyelvű Mariska néni — most tölti be a 68. évet Ketten éldegélnek ebben a házban, — azaz hogy négyen, mert ott van velük Milka. a kis cirmos és Döci, egy jóféle puli leszármazottja. Aztán vannak ott szőlők, gyümölcsfák, virágok, ez mind-mind hasznos munkát ígér a két öregnek. Bár Menyus bácsi napjai nemcsak a házkörüli munkával telnek. — Idevaló vagyok én, Itt nevelkedtem a „Csikos”-ba — így kezdődött beszélgetésünk. — Együtt gyerekesked- tem a Tukora Janival. Gsak- hát ő már elment... Majd megyek én is utána nemsoká. — Nem szabad így beszélni, Menyus bácsi. — öregembernek számolni kell ezzel. — Nem öreg még maga, hiszen kijár dolgozni. — Éjjeliőrnek. — Az is fontos munka. — Fontos... — bólint nehéz sóhajjal, s mivel látja, hogy várom további szavait, folytatja: — Alapító tagja vagyok én a Kossuth-nak. Hm... 1948-ban vetettünk először. — Hány hold földdel lépett be? — Én-e? Eggyel se. Napszámba jártam világéletemben Bíró Alajos tanyájára, meg másokéra ... Mariska nénéddei együtt... A szemében erre valami kedves, mosolygó fény villan. Talán az első találkozás perceit idézi ez a tekintet, — az első szerelem boldog pillanatát. — Aztán sző lett róla — folytatja, — mán a felszabadulás után, hogy csoportot alakítunk. Hát így lettem én itt, Jászberényben, a Kossuth Tsz tagja. — Melyik részen dolgozott? — Két évig a tehenészetben ... Merthogy nem volt nekünk egy fia malacunk se. — Mégis a sertésektől ment nyugdíjba? — Mert aztán, hogy megkaptuk az első falkát, mondtam az elnöknek: én elvállalom a gondozásukat. — Nem volt nehéz? — Hát nem féltem én soha a dologtól. — Kezét ma- gyarázóan emeli és az ujjain számolgatja tovább. — Volt a kezem alatt negyven anyakoca, hetven süldő, ötven választási malac... De nem egyedül gondoztam ám ... — ? — Ott volt velem Bogár, a puli... Kicsaptam a jószágot a hereföldre, a kutya meg őrizte őket... Volt úgy, hogy a disznók megtámadták szegény párát... De az nem hagyta magát, úgy ugatott, mint a veszedelem... — nevet, kicsit döcögősen, öregesen. — Megérdemli most már a pihenést, Menyus bácsi! — Azér bírom én a munkát! — néz rám megróvóan. — Ötvennyolcban tettek nyugdíjba. Minden hónapban kapok 318 forintot, van egy hold háztájim... — Az idén jelentkeztem éjjeliőrnek. — Hát nem volt a szövetkezetben éjjeliőr? — Volt az! Csak rossz fát tett a tűzre... Éccaka árulta a herét... Elcsaptuk! — Ebben az évben lesz 150— 160 munkaegységem — folytatja a megkezdett beszélgetést. — Jól jön majd a házhoz ez a kereset is. — Aztán nem szeretne egy kicsit pihenni? Valahová elutazni, világot látni. Most már van rá ideje? — Szeretnék, csak az űt nagyon fárasztó. — Aztán merre utazna? — Hát Szibériába is ... Meg Kurgán városába, mivelhogy ott voltam vöröskatona — teszi hozzá magyará- zóan. — Biztos ott is sokat építettek azóta, tán má rá se ismernék arra a vidékre. — Emlékszik még arra az időre? — Hogyne emlékeznék — s hogy ezt bebizonyítsa, mindjárt hozzá is teszi: — 1918. februárjában léptem be a Vörös Hadseregbe. A gyalogosoknál, meg a géppuskásoknál szolgáltam. De hallod-e, azért nem jártam ám gyalog! — Hát? — Szánkón mentünk... Olyan nagy hó esett ott., hogy nyakig is ért volna. De mégse süllyedtünk bele, mert a nagy hidegtől megfagyott... Mikor levertük Kolcsakékat utána agitálni jártunk, aztán 21-ben hazajöttem... Szóval, oda szeretnék mégegyszer elmenni. — Még elutazhat, Menyus bácsi, hiszen repülőgépen két és félóra alatt Moszkvában lehet. Nem is olyan fárasztó az az út. — Azt mondod? Alkonyatba hajlott lassan az idő. Cserta Menyhért útre készülődött. Fél hé ;or kezdődik a szolgálata az éjjeliőrnek a tanyán, s akkorra ott kell lenni. Jó utat, Menyus bácsil — Nyugodt, boldog öregséget! Varga Viktória
