Szolnok Megyei Néplap, 1961. június (12. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-22 / 145. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1961. június 22. Színpompás yolt az ifjúsági sportünnepély Jászberényben Üdvözöljük a Honvéd hadosztály úszóbajnokság resztvevőit Ma és pénteken délelőtt 10 órai kezdettel Szolnokon a Damjanich uszodában rendezik meg a Honvéd hadosztály ezévi úszóbajnokságát. A Szolnoki Honvéd Táncsics úszó- szakosztálya is teljes gárdával áll rajthoz. Reméljük, hogy az elmúlt évek eredményeihez hasonlóan, a szolnoki úszók ismét győztesen kerülnek majd ki a versenyből. Ma délután 3 órai kezdettel a Tiszán hadosztályi folyamúszóbajnokság is lesz. Szeretettel üdvözöljük a Honvéd hadosztályi úszóbajnokság valamennyi résztvevőjét és kívánjuk, hogy sportszerű. nemes vetélkedésben érjenek el minél jobb eredményeket. Az elmúlt évben lezajlott „Béke és Barátság” ifjúsági sportünnepély rendezésében részt vett testnevelők elhatározták, hogy 1961-ben még többet tesznek a siker érdekében. Arra törekszenek, hogy sokáig emlékezetes esemény maradjon. Az elhatározást tett követte. Már az elmúlt iskolai év elején, októberben összeült a rendező-bizottság, hogy munkához lásson. Szántai József a fiúgimnázium testnevelő tanára kidolgozta a szabadás zászlógyakorlatokat. Az iskolában pedig megkezdődött azok betanítása. Hosszú hónapok fáradságos munkája meghozta az eredményt. Az elmúlt napokban lebonyolított nagyszerű, színpompás ünnepélyen adtak számot a résztvevő fiatalok szorgalmukról. felkészültségükről. Lenyűgöző látványt nyújtott a mintegy ezer fiatal felvonulása és az ezt követő szabadgyakorlata. Fegyelmezett magatartásuk, példásan végrehajtott gyakorlatuk láttán nem véletlenül hangzott fel többször az ütemes taps. Élénk tetszésnyilvánítás mellett peregtek folyamatosan a többi számok is. Az Előre gulatornászai ez alkalommal is öregbítették hírnevüket. Pompás gyakorlataik most is nagy sikert arattak. Tetszett a közönségnek a kosárlabdakézilabda mérkőzés is. Nagy derültség közepette igyekeztek a leány- és fiugimnázium 1 eánytanulói kötélhúzásban bizonyságot tenni fizikai fel- készültségükről. Az asztalugróknak. a talaj- és mű szabadgyakorlatokat bemutató lányoknak és fiúknak is kijutott az elismerésből. Az ünnepélyen résztvett közönség azzal búcsúzott, hogy jövőre is szívesen megtekintenek hasonló rendezvényt. Csakis a dicséret hangján emlékezhetünk meg azokról, kik a legtöbbet tették a siker érdekében. Az oroszlánrészt Szántai József vállalta. Igen nagy lelkesedéssel dolgozott. Elsősorban az ő érdeme az osztatlan siker. Irányító- és szervező munkája nyomán lelkes segítőtársai voltak Szegedi Jánosné, Rozsnyói Sándomé. Kovács Istvánná, Váczi Gézáné, Andrássy Jó^ zsefné. Pápai István. Bábo- sik Ottó testnevelők, valamint a zongoránál Erős Mária gimnáziumi tanuló. Fáradhatatlan. lelkes munkájuk elismerést érdemel. Biztosak vagyunk abban, hogy a következő tanév végén hasonló sikeres ünnepségen bizonyítják majd be Jászberényben a testnevelési munka fejlettségét, szükségességét. a város ifjúságának sportszeretetét. Végezetül, de nem utolsó sorban illeti dicséret az ünnepélyen résztvett valamennyi fiatalt, kiknek fegyelmezett magatartása, lelkesedése nélkül nem születhetett volna ilyen átütő siker. A Balatoni Vívó Bajnokság elé Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is megrendezik a Balatoni Vívó Bajnokságot. A Szolnoki MÁV kardo- zói minden évben részt vettek a vívók immár hagyományos nagy nemzetközi vetélkedésén és minden alkalommal jó eredményeket értek el. Különösen 1960-ban szerepeltek sikeresen. Ekkor egyénileg B. Nagy Pál két bajnokságot nyert, de értékes helyezést szerzett Demecs és Kövesdi is. Csapatban pedig ötödikek lettek. E hó 23-án Siófokon lesz találkozó. A szolnokiak tizenöten lépnek pástra, huszonöt nevezéssel. Általában minden férfi vívó két fegyvernemben indul. Az idei versenyeredmények alapján ismét jó szereplést várunk a csapattól, A résztvevők között találjuk B. Nagyot. Demecset, Hankot. Fékét, Pótát. Bálit, Hargitait. Mészárost. Szatmá- rinét. Balázs V.-t ők alkotják a MÁV csapatának gerincét A versenyzőkkel utaznak Maglódi Gyula és Kiss András csapatvezetők, Tihanyi Lajos és Platényí Mihály edzők. Először a törökszentmiklósi járási bajnok címért Törökszentmiklőson a Petőfi úti Iskola tornatermében került sor az 1961. évi Járási vívóbaj- nokságra. Örvendetesen élénk érdeklődés mellett folyt le a verseny, amely most került először megrendezésre. A lányoknál nyolc, a fiúknál hat induló vett részt, s örvendetes fejlődésről tettek tanúbizonyságot. Az első helyet Vájná Judit szerezte meg e győzelemmel az ugyancsak B győzelmet elérő Faragó Agnes előtt. Kettőjük holtversenyét Vájná 4:2 arányban nyerte. Mind a ketten formásán vívtak. Vájna Jobb erőnlétévéi szerezte meg a bajnoki címet. Harmadik helyen Seller Magdolna végzett 5 győzelemmel, s 8 kapott találattal. A verseny elején bátortalanul, erély nélkül vívott, de később szépen fejlődőit. s nagy' akarással harcolt. Vájná Edit rosszabb találati aránnyal, s ugyancsak 5 győzelemmel került a negyedik helyre. Nem minden csőriében küzd teljes erővel. Sok esetben megáll. Duda Mária 3 győzelemmel végzett az ötödik helyen. Ezenkívül volt még két 4:3 arányú veresége. Meglátszott rajta, hogy többször ki kellett hagynia az edzéseket. Farkas Anna 2 győzelemmel lett hatodik. Bátran támadott, s Jól szúrt. Vívóidőre legfiatalabb volt a mezőnyben. Szereplése örvendetes meglepetés. Farkas Valéria 1 győzelemmel hetedik, Fehér Andrea nyolcadik lett. Kezdők még, bátortalanul vívtak, bár mozgásuk Jó. A fiúknál Túri Mihály 5 győzelemmel vereség nélkül került az első helyre. Gyors védés-viszszaszúrásokkal szerezte a legtöbb találatot. Kihasználta ügyesen balkezes voltát is. Dőkus László 4 győzelemmel került a második helyre. Több esetben közbeszúr védés helyett, pedig gyors, hosszú fiú, akinek gyorsak a támadásai is. Vadai Sándor 3 győzelemmel a harmadik helyen végzett. Két veresége 4:3 arányú. Igen Jól szúr, de szinte Jobb lábára támaszkodva támad, s nem tud felállni a visszaszúrás elől. Végh Mihály 2 győzelemmel a negyedik helyen végzett. A fiúknál vlvóidőre legfiatalabb. Formatartó mozgása, s erélyes támadása igen jó benyomást keltett. Katona Ferenc 1 győzelemmel az ötödik lett. Aránylag keveset edzett, s ezért nem ment jól neki a vívás. Madula Béla bátortalan volt, s így lett a hatodik. végeredmény Lányok: 1. Vájná J. 8 gy, 2. Faragó 6 gy, 3. Seller S gy, 8 kt, 4. Vájná E. 5 gy, 12 kt, 6. Duda 3 gy, 6. Farkas A. 2 gy, 7. Farkas V. 1 gy, 8. Fehér 0 gy. Fiúk: 1. Túri 5 gy. 2. Dókus 4 gy, 3. Vadai 3 gy, 4. Végh 2 gy, 5. Katona 1 gy, 6. Maduda 8 gy. A verseny előtt volt az első évesek vizsgája. Női tőrben hatan, fiú tőiben öten, kardban heten jelentek meg. A versenyen nem tudtak megjelenni ketten, a vizsgán hárman. — J. J. IOros Ferenc megyei csúcsot futott az egyesületi bajnokságon Heves megyei labdarúgó ba jnohságért Az atlétikai egyesületi bajnokság I. osztályú versenyét az Újpesti Dózsa rendezte meg Budapesten. Itt a Szolnoki MÁV atlétái is rajthoz álltak, akik közül Oros Ferenc 200 méteres gátfutásban az első futamban 25,8 mp-et ért eL A döntőben pedig 25,5 rap-es kitűnő eredményével és megyei csúcsával negyedik helyen végzett. A 400 méteres gátfutás előfutamában 55,9 mp- es. a döntőben pedig 56,7 mp-el az ötödik lett. Csámíg a III. osztályúaknái Bé kés és Szolnok megye atlétái találkoztak. A férfi és női összevont pontversenyt a Szolnoki MÁV atlétái nyerték. Igen jól szerepel tek a Martfűi MSE versenyzői, akik az egyesületek közötti pontversenyben harmadikok lettek. A férfiak közül a martfűi Dávid Béla volt a legjobb, megnyerte az 1500 méteres síkfutást. A III. osztályúak versenyében jó időeredménnyel győzött 1500 méteren az Tiszafüredi Petőfi—Hatvani Kinizsi 3:1 (2:1) Tiszafüred, 1300 néző. Vezette: Lombosl. Tiszafüred: Tóth n. — Csorna, Tóth I., Kiss — Balogh n., Ferge — Horváth, Számos- vári, Ignáez, Megyeri, Fótős. Edző: Gombást Zoltán, Hatvan: Bata — szécsényi, Sárközi, Takács — Nagy, Drahos — Szaka, Koczka, Szendi. Szigetvári, Malik Edző: Vágó Zoltán. A tavaszi forduló utolsó hazai mérkőzésén a Petőfi nagy iramban kezdett, és tartós mezőnyfölényt harcolt ki. Az első gólhelyzet a 8. percben adódott Szamosvárt előtt, aki azonban Idegességében kapu fölé lőtt. A vendégek csatársora Is vezetett néhány gólt-igérő támadást, de a lövésekkel nem volt szerencséjük. A 18. percben Fótos jó ütemben ugrott ki középen, Sárközt mellett és a kifutó Bata lába között a hálóba vágta a labdát. 1:0. Egy perc múlva Ignáez talált nehéz szögből a hálóba. A játékvezető azonban les elmén nem adta meg a gólt. A 21. percben a vendégek balszélsője a rossz ütemben kifutó Tóth n. mellett megszerezte az egyenlítést. 1:1. Kezdés után egy szép jobboldali támadásnál Horváth beadását Fótos értékesítette. 2:1. Az Iram tovább fokozódott, de gól már a félidő végéig nem esett. A második félidőben is a hazaiak. voltak fölényben. Az 56. percben az igen jó napot kifogó Fótos száguldott el a Kinizsi védelme mellett és a tehetetlen Bata mellett újabb gólt szerzett. 3:1. A hátralévő Időben jobbára mezőnyjáték folyt. A sportszerű mérkőzésen a hazaiak megérdemelten szerezték meg a győzelmet a mezőnyben szépen kombináló vendégek ellen. A helyzetek alapján a győzelem nagyobb arányú Is lehetett volna. Gombás! játékvezető egyetlen hibát vétett, amikor Ignáez szabályos gólját nem adta meg. Ettől eltekintve Jól működött. Jók: Tóth I., Balogh m., Ig- nácz, Fótos. Illetve: Drahos, Szaka, Szendi, Malik. Tiszafüredi Petőfi Ifi—Hatvani . Kinizsi ifi i:o. Magyari Kálmán tudósító szi Katalin távolugrásban 504 cm-el a tizedik, 80 m-es gátfutásban pedig 13,1 másodperccel a tizenegyedik helyen végzett. Az egyesületi bajnokság II—III. osztályú versenyét Szolnokon, a MÁV sporttelepen rendezték meg. A II. osztályúak versenyében öt megye 19 sportkörének versenyzői álltak rajthoz, A Bp. Honvéd SE június 24—25-én (szombaton, vasárnap) Szolnokon a Vidámparkban 14 órai kezdettel meghívásos lovasversenyt rendez. Résztvesznek az újpesti Dózsa, a Budapesti MEDOSZ. és a Bp. Honvéd legjobb lovasai. Ezenkívül itt lesznek az ifjúsági Euró- pa-bajnokságra készülő válogatott keret tagjai ia. A műsoron női-, férfi díjugratás, értékszámgyüjtő verseny, díjlovaglás bemutató. és fogatbemutató szerepel. A nem mindennapi, igen ugyancsak martfűi Vörös Zoltán. A négy Szolnok megyei 100-as futó eredménye érdemel még említést. A lányok közül Császi Gizella gátfutó eredménye, Száraz Irén ugyancsak gátfutásban elért második helye és kiváló megyei serdülő csúcsa, valamint Balogh Judit 400 m-en elért eredménye és jó helyezése emelhető kilátványosnak Ígérkező verseny iránt városszerte máris nagy az érdeklődés. Ha jő idő lesz bizonyára sokan keresik majd fel a Vidámparkban a verseny színhelyét, hogy egy szép sportélményben legyen részük. NB II. férfi röplabda Martfűi MSE—Bp. VTSK 3:1 Martfű. A játékosok nagy győzniakarása bebizonyította, hogy jó és tehetséges ellenfelet is le tudnak győzni. Az eredmény igazságos. MÉG MA KÖSSÖN TOLL-értékesítési szerződést a helyi földművesszövetkezettel liba és kacsa tolira. Kamatmentes előleget és magas átvételi árat kap érte. Mindenféle használt liba és kacsa tollat a legmagasabb napi áron átvesz a FÖLDMÜVESSZÖVETKEZET Nagyszabású meghívásos lovasverseny Szolnokon (apróhír A PALOTÁSI Állami Gazdaság — Besenyszög, felvételre keres lucemaszáritó üzemhez fizikai dolgozókat. Ugyancsak felvesz kubikosokat, valamint traktorosokat és UE—28-as gépekhez jogosítvánnyal rendelkező vezetőket. Jelentkezni lehet a gazdaság központjában. GOBELIN kézlmunkázókat felveszünk. Jelentkezőket üzemünkben betanítjuk, június hó 15-tői június hó 30-ig. Felvétel és tájékoztatás délelőtt 8—12-ig Szolnoki Háziipari Termelőszövetkezet, *- Szólítok, Irodaház. ADAS — VÉTEL MAHAGONTBORITASOS berakott 7 db-oe hálószoba bútor, jó állapotban új ágybetétekkel hétezerötszázért eladó. — Szolnok Jászlcürt utca 2, L emelet 7, Hétköznap este 7—8 óra között. ÉPÍTTETŐ KI FIGYELEM! A RAKOCZIFALVAI Földmü- vesszövetkezet TÜZÉP telepén import és hazai ajtók, ablakok, hajópadló, cement, mész, V. B. gerenda, B. H. elem, kerítésoszlop, sárléc és egyéb építőanyagok kaphatók. AKI szép, erős hálószobabútort akar vásárolni, nézze meg Szolnokon, Ady Endre u. 91. sz. alatt kilenc darabból álló alig használt hálószobabútort, o átköltözés miatt eladó. INGATLAN BEKÖLTÖZHETŐ kétszobás családi ház eladó. Szolnok, Sás utca 19. szám. SZOBA konyha melléképületekkel eladó. Kanyó István, Szolnok, Béke u. 40. BEKÖLTÖZHETŐ kétszoba összkomfortos családi ház eladó. — Szolnok, Berzsenyi Dániel út 27. EGYSZOBÁS családi ház eladó. Érdeklődni: Csendes Jánosné, Szandaszöllős, Kossuth utca 183. AZONNAL beköltözhető ház kétszoba összkomforttal, gazdasági épületekkel, vagy csak a ház 76 n-öl területtel eladó. Szolnok, Rét utca 19/b. ELADÓ Szolnok, Csokonai út 68 számú családi ház. * VII. BEKÖLTÖZHETŐ kétszobás, kertes családi ház eladó. Szolnok, VII. kér. Cserép utca 15. (TÜZEP- telep mögött). detések) gépjármű K—55-ös motorkerékpár eladó 5000 Ft-ért. Szolnok, Csallóköz utca, óvoda. GENERALOZOTT piros Pannónia és egy fekete Pannónia motorkerékpár eladó. Túrkeve, Újvárosi Út 12. ELADÓ 125-ös szürketankos Csepel. Öcsöd, Széchenyi út 52. Méri Lajos, VEGYES IDŐS, egyedülálló személynek Szolnok . belterületén lakásért készpénzt és élet járadékot fizetne fiatal házaspár. *— Cím a szolnoki hirdetőben. A TÜRKEVEI Földművesszövetkezet értesíti a város a környék lakosságát, hogy Jéggyárában a jéggyártást megkezdte és a nyári hónapokban a Jégszükségletüket bármilyen meny- nyiségben beszerezhetik. A JÁSZAPÁTI Földművesszövet kezet felhívja a fürdőző közönség figyelmét, hogy a fürdő területén lévő kisvendéglőben állandóan kaphatók hideg, meler ételek, hűsítő Italok, fagylalt. — Minden vasárnap halászlé és rántott hal. A SZOLNOKI ÉPÜLETKÁRBAN TARTÓ KISZ VÁLLALJA MINDENFÉLE VILLANYSZERELÉSI MUNKA ELVÉGZÉSÉT ÉS JAVÍTÁSÁT. LAKÓHAZAK VILÁGÍTÁSI ÉS HÁZTARTÁSI ARAM BESZERELÉSÉT. MEGRENDELHETŐ SZOLNOK, ADY ENDRI OT 63. SZÁM. TELEFON: 28—19. Értesítjük vevőinket, hogy 1961. Július 3—8-ig terjedő héten a félévi leltározást bonyolítjuk le, mely idő alatt a2 árukiadás és göngyöleg átvétel szünetel — Vegyianyagnagykereskedelml Vállalat lerakata, Szolnok. MOZIÜZEMVEZETŐI ÉS GÉPKEZELŐ SZAKTANFOLYAM indul. Beiratkozás: 1961. július 1-én, de. 10 órakor Szolnokon, a Tisza Filmszínházban. Összes költség kb. 285 Ft, a beiratkozáskor fizetendő. Levélcím: Berkes Rudolf, Szolnok, Irodaház, Mozi- üzemi Vállalat. Válaszbélyeggel. A Kunszentmártoni Vegyes KTSZ (Telefon : 96) TERVEZŐ RÉSZLEGE készít új családi ház építési és átalakítási terveket és műszaki felméréseket. ÉPÍTŐIPARI részlege vállalja új családi házak építését, átalakítását, javítását ASZTALOS részlegei megrendelésre vállalnak új bútorkészítést és minden, a szakmába vágó munkát. MŰSZERÉSZ ÉS VILLANYSZERELŐ részlege vállal villanyszerelési munkákat, motor tekercseléseket, rádió és televízió, mosógép, porszívó, — gyorsfőző és vasaló javításokat. Figyelem! Figyelem! Felhívjuk a termelőszövetkezetek figyelmét, hogy a jé termés közelebbi Ismeretében felesleges kenyér- gabonájukra kössenek értékesítési szerződést a járási terményforgalmi kirendeltségeknéL A leszerződött kenyérgabona után mázsánként 5 Ft- tal többet fizet a vállalat mint a szerződés nélkül eladott kenyérgabonára. Szolnok megyei Termény forgalmi Vállalat FIGYELEM! Olajfűtéses fürdőszoba kályha víztároló hengerrel korlátlanul kapható. Ára: 3280.—> Ft Forgalomba hozza: Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat 54. sz. Vasboltja Szolnok, Ságvári körút.