Szolnok Megyei Néplap, 1961. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-21 / 144. szám

1961. június 2Í. SZOLNOK HEGYEI NÉPLAP s Ezerháromszáz munkásdalos Szolnokon Csak július közepén tart­ják Szolnokon a Vasutas, Közlekedési és Postás Szak- szervezetek országos dalos­találkozóját, de a készülődés, az örömteli izgalom máris nagy. Különleges élményben lesz része a kétnapos dalostalál­kozó közönségének. A 22 kó­rus között olyanok vannak, mint az Északi Járműjavító Vegyeskara, amely 73 éve zászlóvivője a munkás kultú­rának, a szegedi MÁV Ha zánk Munkáskórus, amelyet a Szocialista Kultúráért jel­vénnyel tüntettek ki, a rá dióban és Zeneakadémián többször szereplő Landler Vasútas-kórus és a többiek. A Szolnoki Vasutas Ének­kar a vendéglátó. Iskolák­ban, kollégiumokban helye­zik el az érkezőket és a Jár­műjavító kultúrházában ét­keztetik őket. A vonatnál minden érkező énekkart a vendéglátók kis küldöttsége fogad, ők aztán idegenveze­tői minőségben is szerepel­nek, megmutatják a vendé­geknek Szolnok nevezetessé­geit. Nem marad el a hagyomá­nyos tiszteletadás sem. Meg­koszorúzzák a szovjet hősök emlékművét és egyszerre együttesen énekelnek majd el egy-két forradalmi dalt. Szombaton este díszhang­versenyt tartanak, vasárnap, július 16-án pedig szakmai bemutatón mérik össze tu­dásukat. Beszéltünk Kóbor Antallal, a Szolnoki Vasútas Kórus és a Ságvári Énekkar kar­nagyával, megkérdeztük tő­le, hogyan, mivel készülnek a találkozóra. — A szolnoki találkozó a megye legjelentősebb ének­kari eseménye a Liszt— Bartók év alkalmából. Az ország legrégibb, legszínvo­nalasabb énekkarait láthat­juk vendégül. S a mieink nagy szorgalommal készül­nek arra, hogy méltóképpen illeszkedjenek bele a szín­vonalas művészi műsorba. A preklasszikus művek kö­zül egy szép Palestrina kó­rust, Bartók- és Kodály-mű­veket tanulnak igen szor­galmasan. Ügy érezzük, ez a jelentős esemény újabb tö­megeket vonz majd. Egyelőre még csak a ké­szülődés folyik. De ez a biz­tosítéka annak, hogy min­den símán, gördülékenyen menjen és a vendégek, meg a vendéglátók egyaránt fe­lejthetetlen élménnyel gazda­godjanak. — ht — MEGÉRKEZETT A JÓ IDŐ, BENÉPESEDIK A TISZA-PART Parkosítják a szolnoki állomás előterét Sok-sok millióba kerülne Szolnok új állomásának fel­építése, s a jelek szerint er­re egyelőre nem kerülhet sor. A MÁV azonban mégis szé­píti megyeszékhelyünk állo­másának — legalább is kör­nyékét. Parkosítják. A tér rendezésének terveit a MÁV kertrendező csoport­jának egyik tagja, Oláh Sán- dorné készítette el, s a mun­kálatokat hamarosan meg­kezdik. Oláh Sándomé mondotta: — A terveket az esztétikai kívánalmak figyelembevétele mellett úgy készítettem el, hogy a lehetőséghez képest ne korlátozódjék a forgalom. Egyben pedig — természete­sen — biztosítani kívánjuk az árnyékos és napos pihe­nőhelyeket egyaránt. — Milyen nagy területet rendeznek? — Több mint hatszáz négy­zetméteres parkot létesítünk, amelyet két széles betongya­logút szel három részre. Az előtér rendezése a korszerű kerttervezés irányelvei sze­rint történik és... — Eltűnnek a szalagágyak? Akik szeretnek olvasni A múlt hó végén kaptuk meg azt az összesítést, amely beszámol a mezőtúri fiata­lok olvasási vágyáról: fel­sorolja, hányán vesznek részt a József Attila olvasómozga­lomban. Legtöbben ugyan az iskolából jelentkeztek, de tizennégyen vesznek részt a Béke Tsz-től, öten az Üj Életből, négyen az Üj Re­ménységből, ötén a Vörös Októbertől, heten a Sallai- ból, négyen a Bercsényiből. De szép számmal szerepelnek a téglagyáriak, a ktsz-ek, az Agyagipari Vállalattól, a Talajjavítótól és más üze­mekből is. — Hol vagyunk már ezek­től a számoktól — legyint Molnár Sándor, a városi KISZ VB-titkára. — Fiatal­jaink lelkesen vesznek részt az Ifjúság a szocializmusért mozgalom próbáin, amely­nek egyik feltételét teljesít­hetik a József Attila moz- j galomban való részvétellel. Megtudjuk azt is, nem ment könnyen a szervezés. Idegenkedtek, nem ismerték pontosan a feltételeket a fia­talok. Bizottságot szerveztek hát, amely pedagógusokból állt; minden alapszervezet megfelelő pedagógust dele­gált ide. S a bizottság mun­kához is látott. Most már sok a résztvevő és minden nap egyre többen jelentkez­nek. Nagy István könyvtárost a lakásán találjuk, szombat délutáni pihenőn. De ha ked­venceiről, a könyvekről és ezzel kapcsolatban a moz­galomról esik szó. készsége­sen és örömmel áll rendel­kezésünkre. — Előadásokat tartottunk a mozgalom népszerűsítéséért. Volt olyan előadásunk is, hogyan olvassunk, hogyan számoljunk be. Sokan ugyan­is azt hitték, hogy itt va­lamiféle szigorú vizsgáról van szó. — A fiatalok tömegesen viszik ki a könyveket. Az Építőipari KTSZ, vagy a Kossuth téri Iparitanuló Is­kola felelősei egytételben viszik ki a könyvet, azután azt osztják szét. Az évről- évre fejlődő mozgalomnak is köszönhető, hogy az olva­sók száma szüntelenül emel­kedik. 1959-ben 1700, 1960- ban 2120 beiratkozott olva­sója volt a mezőtúri könyv­tárnak, ez évben eddig 1800- an iratkoztak be, de olyan reményeink vannak, hogy el­érjük a 2400-at. S az új beíratkozók egy része a moz­galomban résztvevő fiatal. Azért akadnak még hibák a mozgalom körül. A KISZ nem gondoskodott még jel­vényekről, véleményük sze­rint az ráér később is. A helyes pedig az lenne, hogy egy-egy beszámoltatás alkal­mával a sikeresen szereplő fiatalok azonnal megkapnák a mozgalom szép jelvényét. Maguknak a beszámolóknak a szervezésére is még elég kevés előkészület történt. Ügy gondoljuk, hogy a lel­kesen dolgozó és a moz­galomban szívvel-lélekkel résztvevő mezőtúri fiatalok ebből a szempontból is több gondoskodást érdemelnek, nem is szólva arról, hogy a beszámolók megtartása, a jelvények kiosztása újabb lendületet adnak az olvasá si kedvnek. Vasárnap, Június 11-én a Szolnoki Fodrász Ktsz I-es számú üz­letében a szakma legjobb szakemberei mutatták be a „plasz­tikus borotva hajvágás” módszereit kollégáiknak. Akik elsajá­tították az új fogásokat valószínű jó propagálói lesznek majd és rábeszélik a férfivendégeiket, hogy legalább egyszer próbál­ják ki a borotvával alakított könnyű, egészséges hajviseletet, r- (Másodszorra a Vendég maga kéri.) —• Velük együtt a kerek virággruppok is. A merev vo­nalak helyett általában a nagyvonalú elrendezés érvé­nyesül. A nagyobb terület jobban pihenteti a szemet, nyugtatóbban hat, mint a régi megoldások. — Hogyan helyezik el a vi­rágokat ? — A területbe illeszkedő, indokolt alakú virágágyakat képezünk ki és semmiképpen sem akarjuk elaprózni a te­rületet, s mégis változatos megoldásokra törekszünk. — Mi lesz az uralkodó szín? — Piros, sárga és kék virá­gok a nagy zöld gyepszőnye­gen. Szeretnénk természete­sen, ha a szín- és formagaz­dagság jellemezné a terüle­tet. A virágokat is úgy válo­gatjuk össze, hogy a kora ta­vasztól késő őszig színpompás legyen az előtér. A kis parkot fák és cserjék is díszítik majd: két-három éves fákat ültetnek ki. Pado­kat helyeznek el a sétányok mentén, amelyeket a jelenlegi gyalogforgalom irányának figyelembevételével alakíta­nak ki. Az állomás előterének par­kosítását a MÁV hatvani ker­tészete előreláthatóan július elején kezdi meg és még eb­ben az évben befejezi. A jövendő park azonban csak a jövő nyár derekán vi­rul majd teljes pompájában. Már alig várjuk. Sz. L Új telepítési útmutató készül A Mezőgazdasági Szerve­zési Intézet irányításával, különböző intézmények köz­reműködésével telepítési út­mutató készül a termelőszö­vetkezetek részére. Az út­mutató üzemszervezési és műszaki irányelveket nyújt a szövetkezeti majorok he­lyének kijelöléséhez, a közös gazdasági épületek legcél­szerűbb elhelyezéséhez és legalkalmasabb típusának ki­választásához. Két évvel ezelőtt készült már hasonló telepítési út­mutató, de a mezőgazdaság szocialista átszervezésének befejezése, a technika és az üzemszervezési tudomány fej­lődése ezt már elavulttá tet­te Az új irányzat szerint a majorok nem a szántóföldek középpontjába, hanem a fa­lu vagy lakótelep 'közelébe kerülnek, hogy a tagság könnyebben elérhesse. (MTI) A népfront mozgalom hírei Június 26-án Hans Jako­bus NDK-beli újságíró láto­gat megyénkbe. Délelőtt a megyei sajtó vezetőivel, mun­katársaival találkozik a né­met vendég, délután pedig Jászberénybe látogat a he­lyi népfront bizottság elnök­ségének meghívására. Este ugyancsak Jászberényben előadást tart a Hruscsov— Kenedy találkozóról, amely­nek eseményeiről lapját tu­dósította a találkozó idején. * Törökszentmiklóson a KISZ és a népfront városi bizott­sága kisiparos találkozót ren­dez június 26-án. Ezalkalom- mal a kisiparosok tsz-láto- gatáson vesznek részt. Ugyan­ezen a napon Szolnokon a Hazafias Népfront megyei elnöksége mellett működő műszaki aktíva csoport klub­estet rendez a Ságvári Endre Művelődési Házban. Az es­ten Dr. Kulin György tart előadást az űrhajózásról. * A közeljövőben több kül­földi delegáció látogat me­gyénkbe. Június 25-én, a ko­reai háború kitörésének év­fordulóján a Koreai Demok­ratikus Köztársaság buda­pesti nagykövetségének mun­katársai, július 16-án a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetségének munka­társai látogatnak megyénk­be. * Közel száz munkaórát dol­goztak eddig a Budapest, XIV. kerületi szakemberek Kisújszállás öntözési tervé­nek elkészítésén. A munka, amelyet a népfront kezde­ményezésére vállaltak el a fővárosi szakemberek, folyta­tódik. * A Magyar Állami Földtani Intézetnek szakemberei fel­ajánlották segítségüket, köz­reműködésüket a megyénk­ben folyó öntözési és talaj­tani munkákhoz. A segítség- adás terveinek elkészítésére rövid időn belül kerül sor. A könyvkiadók nyári terméséből A könyvkiadók a harma­dik negyedévben egész son érdekes, vonzó, színvonalas szépirodalmi kiadványt je­lentetnek meg. A nyári hó­napokban elsősorban az élő magyar irodalom képvise­lőinek új regényei, novellái, verseskötetei látnak nap­világot. A Szépirodalmi Könyvkiadó — többek kö­zött — közreadja Bihari Klára új regényét, A hol- nap-ot. Ignácz Rózsa Tó­parti ismerősök című köte­tében kisregényeivel és no­velláival jelentkezik. Egy munkáslányból lett híres énekesnő életútját írta meg Móricz Virág: Balga szüzek című regényében. A mai élet problémáit tükrözi László Anna: Szilveszter éjszakája című novellagyűjteménye. Barsi Dénes új regénye a Lázgörbe, az ellenforrada­lom alatt és a későbbi idő­szakban egy tiszántúli nagy­községben játszódik. (MTI) RENDELKEZÉSEK a lakosság panaszainak intézéséről A Kormány Titkárság VB. Igazgatási Osztálya a Leg­főbb Ügyészséggel egyetértés­ben állásfoglalást adott ki az államigazgatási panaszok, közérdekű bejelentések és javaslatok intézéséről. Ennek alapján — az érvényes jog­szabályokat is figyelembe véve — olvasóinkat az aláb­biakban tájékoztatjuk a pa­naszok, bejelentések megtéte­lével és elintézésével kap­csolatos fontosabb tudniva­lókról. Az államigazgatási eljárás­ról szóló törvény a panaszt rendkívüli jogorvoslatnak te­kinti. A jogaiban sértett fél tehát csak az ügy érdekében hozott, jogerős határozat el­len. valamint akkor élhet pa­nasszal, ha az államigazgatá­si szerv a határozathozatalt, illetve az intézkedést elmu­lasztotta. Amenyiben rendes jogorvoslatnak (pl. fellebbe­zésnek. a határidő elmulasz­tása miatt pedig un. igazolá­si kérelemnek) van helye, nem panaszt kell benyújtani, hanem a törvényben biztosí­tott rendes jogorvoslattal (fellebbezéssel) kell élni. Az államigazgatási szerv a pa­naszt nem köteles érdemben elbírálni, ha az ügyfél — bár a fellebbezésre lehetősége volt és arra a figyelmét fel is hívták — nem fellebbezett vagy fellebbezett ugyan, de a fellebbezés elbírálására hi­vatott szerv még nem határo­zott. A törvény a panasz elő­terjesztési idejére nem szab ugyan határidőt és ugyan­abban az ügyben többször is enged panasszal élni, utal azonban arra. hogy az állam- igazgatási szerv a panaszt ak­kor sem köteles elbírálni, ha a végrehajtó határozat kéz­hezvétele óta egy év eltelt, vagy az ismételt panaszt ér­demi elbírálás nélkül eluta­síthatja. abban az esetben ha az új tényeket, illetve kö­rülményeket nem tartalmaz. Ha az államigazgatási szerv határozata ellen a bírósághoz lehet fordulni (pl. lakbér meg­állapításával kapcsolatban) panaszeljárásnak nincs helye. Az érvényes rendelkezések szerint, a panaszbeadványt a határozatot hozó, illetve in­tézkedést elmulasztó szervhez kell benyújtani. A panasz­beadványnak a felettes szerv­hez való felterjesztése köte­lező. kivéve azt az esetet, ha a határozatot hozó szerv — élve a törvényben biztosított lehetőséggel — határozatát saját maga visszavonja. A közérdekű bejelentések benyújtására is az előzőkben ismertetett szabályok irány­adók azzal az eltéréssel, hogy amennyiben a bejelen­tés alapján kivizsgálás szök­ném járhat el az a szerv, amely ellen a bejelen­tés irányul. Ilyenkor tehát a bejelentést minden esetben a felettes szervhez kell továb­bítani« A törvény értelmében a panaszra, továbbá a közérde­kű bejelentésre és javaslatra az illetékes szerv a panasz­tevőnek (bejelentőnek) min­den esetben válaszolni köte­les. A panaszbeadványokat az illetékes szervnek 30 na­pon belül, a közérdekű beje­lentéseket pedig soron kívül el kell intéznie. Az említett beadványok elbírálása előtt a határozatot hozó, illetve in­tézkedést elmulasztó szerv nyilatkozatát is be kell kérni, szükség esetén pedig az ügy­felet személyesen is meg keli hallgatni. A közérdekű bejelentő vé­delmére a törvény külön szabályokat tartalmaz. E sze­rint a vizsgálatot végző szerv nem fedheti fel a bejelentő személyét, ha ezt a bejelentő kéri. vagy ha az ügy érdeke kívánja. Ha a bejelentővel szemben — azért, mert az il­letékes szervek figyelmét va­lamely hibára, szabálytalan­ságra felhívta — akár mun­kaviszonya körében, akár egyébként hátrányos intézke­déseket tesznek, a felettes szerv a törvényes állapotot kőteles azonnal helyreállíta­ni. Ugyanakkor köteles gon­doskodni arról is. hogy a hát­rányt szenvedett bejelentő megfelelő erkölcsi elégtételt kapjon és az ügyből eredő anyagi kára is megtérüljön.

Next

/
Oldalképek
Tartalom