Szolnok Megyei Néplap, 1961. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

1961-06-01 / 127. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! SZOLNOK megye! Wé/tut/t A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANACS LAPJA XU« évfolyam, 127, szám. Ara SO fiilép 1961, június 1., csütörtök. Három visszhang egy héttel a nagy aktíva után Éppen ma egy hete hangzott el a megyei nagyaktíva anácskozásán Csáki István elvtárs emlékezetes beszéde. „Néhány. szövetkezetben — mondotta akkor az MSZMP Szolnok megyei bizottságának első titkára —, a jászbe­rényi Március 15-ben, a tiszafüredi Hámán Kató-ban stb. a vezetők a tavalyi leckéből még mindig nem tanültak.” Noha a bírálat rövid és tapintatos volt, halló fülekre kellett találnia. Jól sejtették meg a szövetkezetiek, miért éppen az ő tsz-üket említette'megnevezve Csáki elvíárs... Erélyesebb kritikára is rászolgáltunk — mondotta Gáli Béla, a jász­berényi Március 15. Tsz fő­könyvelője. — Tudjuk, mi­lyen V hibánkra célzott Csáki István elvtárs. Ezért elsősor­ban a munkafegyelem meg­szilárdításához láttunk; Há­rom gazdánk kezén szőrén- szálán majdnem öts2áz ba­romfi tűnt el. Mindhármuk ellen bűnvádi feljelentést tettünk. Kérésünkre a rend­őrhatóság deríti majd fel, mi módon hullhatott el három- ezerháromszáz baromi ink... — Az utóbbi napokban döbbentünk, rá, milyen sokan használtak jogosulatlanul földet a közös birtokból; ugyanakkor szövetkezetünk viselte az adózással, s egye­bekkel járó terheket. Éppen tegnap állapítottam meg: a Farmosról hozzánkcsatolt 276 holdból 150 holdat nem tsz-tagok használtak; Ter­mészetesen már intézkedtünk az iránt, hogy a szövetkezetét ért kár megtérüljön. — Gazdáink többsége egyet ért azokkal az intézkedések­kel, melyeket a közös cél ér­dekében, a közös munka meg­javításáért teszünk. Persze, ennyi ember között akad el­lenkező is... ‘ Balogh Lajos traktoros például alig -hal­lotta még. hogy gépéért sze­mélyes felelősséggel tartozik, rögtön „megbetegedett”; im­már „nem bírja” a vontatóve­zetést. Szakértői vélemény szerint hanyagul kezelt gépe 25 000 forintos javítást igé­nyel. — Az erélyes intézkedések mellett az eddiginél több gondot szándékozunk fordí­tani gazdatársaink eszmei­politikai nevelésére. Megszív­leltük. amit Csáki elvtárs mondott: „A rendszeres poli­tikai felvilágosító munka nél­külözhetetlen a szövetkezet­ben”. Mi ettől a munkától a múlt hibáinak megszünteté­sét, a közeljövőben pedig szebb eredményeket várunk —• zárta szavait a Március j5 Tsz főkönyvelője. A tiszafüredi Hámán Kató Tsz elnöke, Toldi István ar­ról szólott, hogy ha „a tavalyi leckéből3’ nem tanultak, az aktívaülésen elhangzottak­ból inkább. — Csáki elvtárs arról is beszélt, hogy nem kísérjük elég figyelemmel saját gaz­dálkodásunk menetét — mondta Toldi István. — Iga­za volt; a nagyaktíva idején még a földben sínylődött 17 hold fejletlen, tavaszi fagyok tépázta magrépa. Abból nem a holdanként tervezett hét­ezer forintot, de hetvenet sem hasznoltunk volna. —- A nagyaktívát követően vezetőségi ülésen így döntöt­tünk, -gazdáink így cseleked­tek: A magrépát kiszántot­tuk, helyébe silókukoricát ve­tettünk. Az anyagi kiesés pótlására 40 holddal több lucernát ha­gyunk meg magnak; A megyebizottság első tit­kárának dicsérete nem elka­parta, hanem * még jobb munkára serkentette a kungyalui Zöld Mező Tsz gazdáit. Az aktívát követő napok eseményeiről Németi István főagronómus számolt be: — Azon melegében megtár­gyaltuk az aktíva tapasztala­tait, újra felülvizsgáltuk ter­vünket — mondotta. — Még pontosabban „kidekáztuk" az abraktakarmányt, hogy fus­sa újig. A bőséges zöldtakar­mányozás meghozta tehe­neink „munkak’edvét”; gaz­daságunk korábbi napi 160 literes tejtermelése 500 lite­resre emelkedett. — Időszerű munkáink jól haladnak; csupán kevés, eső okozta lemaradás mutatko­zik a kapálásban, borsósze­désben. A lemaradást jó idő­ben két nap alatt megszün­tethetjük. A kungyaluiak előrelátó módon nem egyszerre vetet­ték el valamennyi borsójukat, hanem kéthetes periódusok­ban. így módjuk lesz arra, hogy a szépen ígérő termést veszteség nélkül leszedhes­sék. Egy hét telt el mindössze a megyei nagyaktíva ülése óta, ám a tanácskozás hasz­nos volta — mint vízcsepp ben a nap — máris megmu­tatkozik. Elbizakodottság he­lyett nagyobb szorgalom, sér­tődöttség helyett jobb» mun­ka, igyekezet tapasztalható termelőszövetkezeteinkben. — b. z. — N. Sz. Hruscsov Csehszlovákiába érkezell (TASZSZ). Nyikita Hrus­csov útban Bécs felé, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársa­ság kormányának meghívá­sára szerdán Csehszlovákiába érkezett , Ciema Nad Tisou csehszlo­vák határállomás ez alka­lomból ünnepi díszt öltött Az épületet a Szovjetunió és Csehszlovákia állami lobogói és vöfös zászlók • díszítették. A homlokzaton Hruscsov és Novotny fényképe, valamint a szovjet kormányfőt üdvözlő feliratok voltak láthatók. Helyi idő szerint 11.25 óra­kor a különvonat befutott az állomásra s a kocsi ablaká­ban megjelent a barátságo­san mosolygó, integető Hrus­csov. „Éljen a Szovjetunió! Éljen Hruscsov elvtárs!“ har- sant fel az üdvözlő kiáltás, amely tapsba ment át, ami­kor a szovjet miniszterelnök kiszállt a vonatból, szívélye­sen megölelte és megcsókolta a fogadására megjelent veze­tőket és barátian kezet rázott velük. Az egybegyűltek lelkesen éltették Hruscsovot, a Szov­jetuniót, a megbonthatatlan csehszlovák—szovjet barátsá­got és a világbékét. Ősi szláv szokás szerint egy nemzeti viseletbe öltözött nő kenye­ret és sót nyújtott át a szov­jet kormányfőnek, az úttörők pedig virágokkal halmozták eL A magas vendég tisztele­tére díszőrség sorakozott fel az állomáson. Nyikita Hruscsov szívből megköszönte az egybegyűl­teknek a testvéri, barátságos fogadtatást és a tömeg tapsá­tól kísérve a külőnvonat el­indult Ciema Nad Tisou ál­lomásáról Pozsony felé. — (MTI) Elutazott Szolnok megyéből a lengyel kormányküldöttség Megyénk kedves vendégei, a lengyel kormányküldöttség tagjai tegnap a reggeli órák­ban Stefan lgnart a lengyel A tervezettnél korábban termel a szuperfoszfát üzem Tanácskoztak a vegyiművek építői Szerdán délután termelési tanácskózást tartottak a ve­gyiművek építői, ahol megvi­tatták annak a lehetőségét, hogy az egyes beruházásokat hogyan tudják határidő előtt befejezni. Fazekas László építésveze­tő beszámolójában arról be­szélt, hogy a rossz műszaki szervezésből kifolyólag a ve­gyiművek építői első negyed­évi tervüket csak 94,3 száza­lékra tudták teljesíteni. A tervezett 9 millió forint érté­kű munka helyett csak 8 mil­lió 490 000 forint értékűt vé­geztek. — Az előirányzott terme­lékenységi tervet js csak 96,7 százalékra tudtuk teljesíteni — mondotta többek között. — A granuláló építését kez­detben egy műszakban vé­geztük. Később bevezettük a kétműszakos munkanapot. Ezzel javult a munkaidő ki­használása, növekedett a ter­melékenység. A granuláló építői 1 300 000 forint / értékű munkát végeztek. Az égy főre jutó termelés áprilisban elér­te a 27—28 000 forintot. Di­cséret illeti még az érlelő és készárú raktár építésén dol­gozó ' szakmunkásokat is. Munkavégzésük kifogástalan, s minden jel arra mutat, hogy a létesítményt — a ter­vezett december 15-énél — két-három hónappal koráb­ban átadjuk rendeltetésének. — A nyers szuperfoszfát raktár építésén dolgozó Sasi brigád munkáját hanyagul végezte. Teljesítményük mi­nimális volt. Az építés veze­tősége úgy döntött, hogy az említett létesítmény kivitele­zését egy másik kollektívára, a Germán brigádra bízza. Azóta sokat javult a munka- fegyelem, eredményesebben dolgoznak az építők. Ugyan­csak jó ütemben halad a sza- laghídtorony és a silók építé­se is. A tervezett 4 millió fo­rint értékű munka helyett, 5 596 000 forint értékűt vé­geztek az építők. Fazekas elvtárs ezután ar­ról beszélt, hogy a szekérfu- ivarozó vállalat munkásai a vegyiművek építkezésén, ho­gyan basáskodtak. — Az előírt 35 mázsa anyag helyett jóval* kevesebbet szállítottak —. de hogy tel­| jesítményük meg legyen — a szállítási papírra sokkal töb­bet írtak. Fogott a ceruzájuk. Emiatt a vállalat szállítási költsége az 'első negyedévben a tervezettnél 20 százalékkal magasabb lett. Ez a tény arra késztette a vállalat vezetőit, hogy jobban körmükre nézze­nek. Szigorítottuk az ellenőr­zést. Azóta a márciusi napi 16 fuvar helyett csak a tény­legesen elvégzett 9 fuvar ke­rül a szállítási lapra. — Javítani kell a munka- fegyelmet, a munkaidők ki­használását az építkezés min­den területén. A második ne­gyedévben 9 100 000 forint ér­tékű munkát kell végeznünk. A nyers szuperfoszfát, az ér­lelő és a készárú raktár épí­tése befejezéshez közeledik Jelenleg a szakipari munká­kat az ajtók, ablakok, falak festését végezzük. Az eddigi eredmények — az első ne­gyedévi alacsony teljesítmény ellenére is — biztatók, s ar­ra engednek következtetni, hogy éves versenyvállalásun- kat túlteljesítjük. A jelek szerint némely létesítményt a tervezett határidő előtt sze­relésre kész állapotban át­adunk, — fejezte be beszámo­lóját Fazekas elvtárs. Aztán a tanácskozás részt­vevői arról beszéltek, hogyan lehetne az egyes létesítmé­nyek építési határidejét je­lentős mértékben csökkente­ni. Több művezető és brigád­vezető. mint például Ipoly- szegi Mihály és Kiss József, kollektívája nevében verseny­re hívta a többi brigádokat. Hangoztatták; a szocialista munkaversenyben a termelé­kenység növelésére, az ön­költség csökkentésére törek­szenek. Megfogadták, hogy tovább javítják az építési munka minőségét A Kiss brigád vállalta: a granuláló építésénél augusztus 20-ra el­érik a 14 méteres szintmagas­ságot. A. J. Minisztertanács elnökhelyet­tese vezetésével a Héki Ál­lami Gazdaságba látogattak. Elsőként Alcsiszigetre voltak kíváncsiak. Ide Petőházi Gá­bor földművelésügyi minisz­terhelyettes, Csáki István, a megyei pártbizottság első tit­kára, Horváth Imre, a megyei pártbizottság' titkára, Oláh György, a megyei. tanács VB elnöké kísérte őket Alcsiszi- geten Oláh János, a Héki Ál­lami Gazdaság Kossuth-díjas igazgatója, Bözsije Tibor, az Állami Gazdaságok Szolnok megyei igazgatója és Széphal­mi István üzemegységvezető kalauzolták a lengyeleket. Megnézték a borjúneveiőt, az ellető istállót, a fejőházat. A fejőházban éppen halszál- kás fejéssel fejték a tehene­ket Látni lehetett amint a tehén tőgyéből emberi kéz érintése nélkül kerül a tej a szolnoki tejüzemnek cím­zett tartályokba. Szedik a zöldborsót Miniaberaliázás is lehet a szolnoki Tiszs=bícf Öregdiák újítása Az új autóbusz menetrend Oláh János, Kossuth-díjas igazgató arról tájékoztatta a •látogatókat, hogy Alcsiszige- ten fejlesztik a tehénállo­mányt, Szolnok és Budapest közelsége, tejkereslete miatt. Alcsiszigeten 500-as létszámú tehenészetet létesítenek a város, tejellátásának segítésé­re, Beszélt még Alcsiszjget további speciális terveiről. A martfűi üzemegységben Oláh János és Ungár Gyula adtak felvilágosítást a gaz­dálkodási eredményekről, S mondták el hogy a tíz éve alakult, három régebben ön­álló gazdaságból összetevődő Héki Állami Gazdaság 7000 hold földön gazdálkodik. Hét­szeres élüzem, a Miniszterta­nács és a SZOT vörös ván­dorzászlajának kétszeres tu­lajdonosa, évenként 6—7 mil­lió forint tiszta nyereséggel zár és 83 millió forint az össztermelés értéke. Kétezer szarvasmarha, 700 tehén, 3400 fehér hússertés, 42 000 ba­romfi, 7000 pulyka tartozik a hékiek gazdaságához. Tájékozódás után a lengyel _ kormányküldöttség — a kala­pos! tanyán — a szabadtar- tásos szarvasmarha nevelést tanulmányozta. Előzőleg Martfűn, az utódellenőrző állomáson jártak, ötezer te­hén és kétezer üsző megter­mékenyítése az állomás fel­adata évenként. Kalaposon tetszett vendégeinknek az olcsó önkiszolgáló, önetetős növendékistálló. Az egysze­rű, olcsó építkezési módokat lerajzolták, hogy ezt odahaza is hasznosítani tudják. A lebontott tanyákból. épí­tett nagyüzemi csibetelep tisztasága, gazdasági intenzi­tása, a hazai kísérőket is ar­ra késztette, hogy gratulálja­nak a hékieknek. Majd ha­tárjárás következett Az in­tenzív búzafajták várható termésátlaga, s jelenlegi álla­pota töltötte el örömmel kül­földi látogatóinkat Ebéd után a Munka vörös­zászló érdemrenddel kitünte­tett mezőhéki Táncsics Ter­melőszövetkezet volt a követ­kező állomás. Itt Csótó Ist­ván tsz elnök, Tresser Pál főmezőgazdász mutatták be a szövetkezetét számokban, s válaszoltak lengyel elvtár­saink kérdéseire, akik közül különösen Najdek, poznani tsz-elnök érdeklődött sokat. A gépesített tehénistálló, a szarvasmarha- és a sertéste­nyésztés megtekintése után jó hangulatban búcsúztak el a mezőhékiektől, s egyben Szol­nok megyétől is lengyel ven­dégeink. Ütjük következő ma­gyarországi állomása, Debre­cen, , A tiszajenői Űj Tavasz Tsz gazdái 80 holdon termel­nek zöldborsót. A szövetkezeti tagok, főként az asszonyok és lányok, nap mint nao szedik a zöldborsót. Az ügye- sebbjei naponként 110—160 kg csöves zöldborsót is szed­nek. Képűnkön Sepsi Miklősné, Juhász Ilona, Tekes De- 7S'őné, Magyar Györgyné, Sepsi Sándor és Magyar József- né és társai munkálkodnak a borsótáblán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom