Szolnok Megyei Néplap, 1961. május (12. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-28 / 124. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1961. május 28» A könyv ünnepére jelenik meg Hegedűs Géza: A MILÉTOSZ1 HAJÓS Móra Ferenc Könyvkiadó Az időszámításunk előtti V. század Görögországába, Athénbe, az ókori világba ve­zeti ifjú olvasóit Hegedűs Gé­za. A görög—perzsa háborúk ideje ez: a halhatatlan Ma- nathonnak, Leonidász spártai király szállóigévé vált hősies­ségének, Miltiadésznak és Pe­riklésznek. az ókori tudo­mány virágzásának kora. A regény a kisázsiai Milétosz- ban kezdődik, két fiú séta­haj ókázni indul, de a tenge­ren viharba kerül, és elsza­kad otthonától. Perzsiába jut­nak, ahonnan csak évek múl­va. élményekben gazdagon, kalandok sorozatán át kerül­nek Görögországba. Csaták­ban, veszélyben, munkában és szerelembén, kémek üldö­zése és filozófiai viták, mű­vészi élmények és állandó világjárás közben bontakozik ki az olvasó előtt az embe­riség szépséges ifjúkora. Mesterházi La jos: A NÉGYLÁBÚ KUTYA Magvető Kiadó Az eredetileg regénynek készült mű drámai megfele­lője. A tizenegyedik paran­csolat méltán váltotta ki a kritika és a közönség érdek­lődését. hiszen Mesterházi Lajos ismételten napjaink fontos és közérdekű kérdései­re akarja irányítani vizsgá­lódó reflektorát. A regény immanens történésében szinte minden szereplő tragikus fi­gura: az események főhőse­ként szereplő író, aki dogma­tikus előítéletekkel keres ma­gyarázatot a jelen családi, házassági problémáira, vagy felesége, aki igazában rab marad, mert jól kereső férje mellett nem fejtheti ki szaba­don képességeit De tragikus sors veri bilincsbe a szerelmi háromszögben gyötrődő Ka- dácsékat és Mészáros Imrét is. Nem tudják az új élet kö­vetelményeit rendszerezni a fiatalok, az ifjabb Kadács és szerelmese, Márta sem. A re­gényt — a nagyszerűen bo­nyolított cselekménye mellett — moralizáló fejtegetései gör­dítik magaslatai felé. Kár, hogy a morális Ítéletek nem a regény belső menetéből bomlanak ki, hanem Vitárius Emma súlyos szavaiban ke­rülnek megfogalmazásra, aki „deus ex machina”-ként jut a vita summázójának szere­pébe. Konovalov: FORRÁSOK Európa Kiadó A Krupnovok tőzsgyökeres munkások, mindig a szabad­ság, a jobb élet zászlaja alatt harcoltak. Jevgrafot egy régi május elsejei tüntetésen ka­szabolták halálra a kozákok, Gyenyiszt erről a tüntetésről hurcolták Szibériába. Matvej az első világháborúban a ka­tonai törvényszék halálos Íté­lete elől menekült meg. Az októberi forradalom új irány­ba tereli a család életét, tag­jai fontos megbízásokat kap­nak. friss alkotó erejüket a békés építőmunka szolgálatá­ba állítják. Matvej Németor­szágban diplomataként védi hazája érdekeit. Testvé­re, Szawa előbb a népbizott­ságon dolgozik, majd a szá­mottevő Volga-menti gyár igazgatója lesz: az eddiginél erősebb páncélacélt kell gyár­taniuk. Gyenyisz fia. Jurij a gyár párttitkára, majd a vá­rosi pártbizottság első titká­ra. A másik fiú, Kosztya a spanyol fronton hal hősi ha­lált. Eugene O’Neill: DRÁMÁK Európa Kiadó A kötet kimagasló darabja az Amerikai Elektra — 1936- ban Nóbel-díjat kapott érte — amelyben amerikai állam- polgárságot kaptak a görög tragédia szereplői. Mélyre ás le, a puritán fegyelem felszí­nén keresztül a lélek mély­ségéig. Káoszt talál ott; az er­kölcs mögött börtönbe zárt vágyakat. Az Űt az éjszaká­ba keményveretű tömör csa­ládidráma. biográfiai hitelű, az író családjáról van benne szó. Olyan tragédia, amely már az első szavakkal meg­jelenik, nem az a döbbenetes benne, hogy hősei szakadék felé rohannak, hanem az, hogy tudják és tehetetlenek, ezért kétszeresen szenvednek. RABINDRANATH TAGORE 1861—1941 A Béke Világtanács javasla­tára e napokban világszerte meg ünnepük a nagy indiai hu- ♦ manista, Rabindranath Tagore X századik születésnapját, aki sok­I oldalú tehetségével (lírikus, publicista, drámaíró, festő .és zenész) két nemzedéken át kí­sérte népét a felszabadulás felé vezető keserves úton. De Tagore Í nemcsak kísérője, lantosa volt népének; „megnyitotta ama dal­lam zsilipjeit”, melynek forrása a nép szívéből buggyan: a2 em­beri méltóság és haladás, a de- Z mokrácia és a béke dallamáét, X és a költői kifejező erő párat- J lan gazdagságával énekelte ezt X az átszellemült gyöngédségében, J szilárd optimizmusában és az Z emberiesség iránt érzett him- X nikus lelkesedésében egyaránt f megrázó melódiát. A KETTÉTÖRT AMULETT Színes NDK film A munka emberei A rest idő hullámain kíváncsi’* Gyors szellemem a messzeségbe száll ki* És, lám, az úton mindenütt ma már Tűnő zsarnokság látomása vár. Pocsékolták a vért, erőt s a lelket* Halált vetettek, mert gyümölcse kellett, így fosztogattak, öltek évekig A hordák és gonosz vezéreik. Afgánok jöttek irtó vad haraggal, Szekérsorokkal és lovashadakkaL Magasra lengő lobogók alatt Jött pusztítón a sok mongol csapat. Hol van ma már a barbár cenk, a portya* S a hódító, ki földünket tiporta? Hol van kihűlt szekémyomuk? vajon A por mélyén? az úti gizgazon? De ép, és mindennap ki virrad újra Az égi kék; önarcát lángra gyújtja, Már pirkadatkor bíbor színben ég S napszálltakor még rőt a messzeség. Vasúton, tűzokádó vízi szörnyek Fedélzetén jöttek felénk, betörtek És gyatra sorsot hoztak ránk konok, Rút kapzsisággal britek, angolok. Habár hatalmuk óriásra nőtt fel; A véletlen segített, és idővel A nép közös rohammal vágta át A gyarmatok sötét hálózatát. E rabvilágnak már örökre vége; A dóré fegyverdörgés ellenére Népünket együtt visszük századok Nagy távlatába, hol még felragyog. Sosem henyél az* — mindig, nappal-éjjel Sok század óta munkájából éldeL Dicsőség dolgozóinknak! Sosem Feledjük, mennyi volt a gyötrelem! Ma másképp dolgozzák meg ők a földet, örülnek, bár a válluk mélyre görnyed* A hű közösség ad csodás erőt; — S e kép merül fel most szemem előtt; Győzelmi szobrok ércéből s a fegyver Vasából népünk hasznos gépeket nyer. Nem szólnak majd a harcokról s e rég Letűnt időkről, csak gyermekmesék. Nem visszhangzik csatáktól itt a zord éj; önkéntes munkához lát végre Bombay Gudzserát, Pendzsab és Bengálía, — Nem kell erőit elherdálnia. Az emberek vidáman összegyűlnek, Hitük lobog, remélnek, lelkesülnek* S a holt hatalmak romjain szabad Kezük teremt új, kertes házakat (1941) (Franyó Zoltán fordítása) A z a szerény rigmus, mely- ről odébb olvashatnak majd, nem úgy született, mint annakidején — mond­juk a begyűjtési csasztus- kák. Mert hogy is volt csak itt Szolnokon is ama nagy kampányok idején? Valahogy olyanformán, hegy illetékes helyről áttelefonáltak a nép­szerű Tan Pali barátunknak például délelőtt tíz órakor. „Tari elvtárs! Tószegen nem megy a begyűjtés. Egy órá­ra szervezzetek egy négy ta­gú brigádot — vannak nek­tek a városi énekkarban jó­hangú dalosaitok —, csinál­jatok néhány esasztuska-ver- set a lemaradókról és dalol- tassátok be a mikrofonba. Te. arra a dallamra, hogy »•Bent a disznó a búzában ...« — abban van lendület. Tari elvtárs, sok sikert!” Mit volt mit tenni, mozog­ni, szervezni, költeni kellett, így születtek olyan szívhez szóló strófák, mint Élenjáró gazdának Élen toj a tyúkja. Minden gazda tudja ezt. Csak Balogh nem tudja. Azokban a romantikus idők­ben árasztották el nekividult szomorú-fűzfapoéták a Nép­lapot is aktuális költemé­nyeikkel; — emlékszem, kö­zöltek is „példaképpen” né­hányat. Ilyen volt az értekez­letre buzdító — megjegyez­tem: Legszebb nap a szakszervezeti nap. Mert olyankor együtt van minden tag. Vagy a példamutató gabona- beadóról szóló, akinek szeke­rén Alig teszed zsákra fel a feneked, Bizony isten kiesik a kereked. (Ügy megrakták a szekeret.) Ezeken bizony meglátszott, hogy a kézműves költőipar termékei s úgy érzett rajtuk az izzadtságszag, mint a ma- rathóni futó kalapkarimáján. Az én rigmusmondómmal a múlt hétfőn találkozhatott mindenki, aki reggel öt óra tájt a Nyugati-pályaudvar vá­rótermében tartózkodott. Széles embergyűrű figyelt valamire a terem közepén. No, mondom, itt vagy része­get néznek, vagy citeraszót hallgatnak, esetleg azon nagy nemzeti gondon keseregnek, hogy a sportújság szerint Al­bert Flóriánnak bal térdtől lefelé 7,35 cm-re a külső láb­száron véraláfutása van. Sez utóbbi bizony közös magyar gondunk, mert mi lesz, ha még kedden is kérdéses lesz a szerdai tréningje? De — mint látni fogjuk — sokkal jelentéktelenebb ese­mény kötötte le a sok-sok, álomból ébredt, éjszakai uta­zásban törődött utast, aki rö­vid várakozás után folytatta útját Tatabánya, Lábatlan, vagy akár a pécskömyéki bá­nyák felé. Nagyon megérhet­te nekik a látnivaló, mert- hisz sokuknak át kellett még trolizni a Keletire. Hát ilyet én se láttam mostanában! A vastag ember­Mpnmmmvdé stadion közepén egy alacsony, pörgekalapos, fehér stuccolt- bajuszú bácsi állott, öntuda­tosan szétterpesztett lábain úgy fénylett a csizma, mint a... a tükrös tükör, szóval rettentően. Mosolyra indító, behízelgő képe csak úgy ra­gyogott, annyira ki volt bo­rotválva. Már messziről pon­tos térképet lehetett volna rajzolni ezernyi ráncáróL Ö tartotta szóval a soka­ságot. Hallgatnám, hallgat­nám, miről beszélhet közön­ségének, de nem jutok se- hogyse közelébb, annyian vannak előttem mindenfelé. Lesem a bácsi száját, az se segít. Figyelem a hallgatósá­got — úgy hallgatják, mint mesét a gyerekek. Némelyek­nek nyitva a szája, másoké némán együttjár az öregével. Nagyot nevetnek időnként, csak úgy robban, olyan egy­szerre, azután fegyelmezetten elhallgatnak, el ne mulassza­nak egy sort se. JM ért kezdek már én is „faki tani”, pedzem, mi folyik. Ilyen szavak szűrőd­nek hozzám: Akkor az űr-kutya, Lajka A Tejutat végignyalta. Megvajcarta Medve talpát, Csóválta hozzá a farkát. Már ennyiből is tudnivaló volt, hogy zamatos beszédű bátyánk korunk nagy esemé­nyeiről számol be ügyes rig­musaiban. Szemléletesen kí­sértette végig égi útján a Lajka kutyát, még azt sem felejtette ki, hogy bele-bele- mosolygott a „néző-gépbe1’, melyen keresztül a kapcsola­tot tartotta földi gazdáival. Hatalmas sikere volt a Ga- garin-versnek. Olyan vetél­kedő sziporkázott annak min­den strófájában, hogy csak úgy dőlt a meseleső nép a kacagástól. Kár, hogy nem hallottam pontosan minden sort, mert akárhogy tolakod­tam, nem tudtam közelebb férkőzni. Annyit azért kivet­tem, hogy a népmesék leg­melegebb hangján szólt arról a vers, hogy Hruscsov elnök büszke nagy fiára, akit öle­léssel, csókkal fogadott, mi­kor a világűrből visszaérke­zett. Felültek a *,Béke-kocsira” s Az ünnepi könyvhét al­kalmából jelenik meg az író régen várt müve, a Feltört ugar, melynek első részét a magyar olvasók Cj barázdát szánt az eke címen Ismerik. — A most megjelenő könyvből vettük az alábbi részletet. Davidov meggondolta ma­gát. befordult a legközelebbi mellékutcába; alig tett né­hány lépést, megpillantotta a sövénynek támaszkodó Varja Harlamovát. A lány feléje lé­pett. A kései csorba hold fuka­rul világított, de Davidov tisztán meglátott a lány aj­kán valami zavart és szomor­kás mosolyt. — Magát várom... Tu­dom, hogy mindig ezen a mellékutcán megy hazafelé. Már rég nem láttam, Davidov elvtárs.■. — Rég nem találkoztunk, szegény kis Varjuha! *— mondta megörülve Davidov. — Egészen felnőtt, szép lány lett belőled azóta, ez tény! Hol voltál ilyen sokáig? — Hol a kapálásnál, hol a kaszálón, meg aztán a ház kö­rül is van dolog... De ma­sa egyszer sem látogatott meg engem, és talán nem is jutot­tam eszébe egyszer sem .. — De sértődős vagy, ked­vesl Ne tégy szemrehányást, SOLOHOV: FELTÖRT UGAR sosem érünk rá, mindig dol­gunk van. Egész hétig nem borotválkozunk, napjában egyszer eszünk, annyira a körmünkre égett már a beta­karítás. No, miért vártál? Va­lami fontos dolog miatt? Szo­morúnak látszol; vagy téve­dek? Nem látom világosan. Davidov könnyedén meg­szorította a lány telt, feszes karját, könyök felett és rész­véttel nézett a szemébe. ■— Csak nincs valami bána­tod, beszélj! — Haza megy? — Hát hova mennék még ilyen kései órában? — Volna hová, hisz maga előtt minden ajtó nyitva áll... De, ha hazafelé tart, akkor egy az utunk. Elkísérne a kis­ajtónkig? — Micsoda beszéd ez? Iga­zán nagyon furcsa vagy! Hát fordult már elő, hogy tengerész, ha csak volt is az, megtagadta volna, hogy elkí­sérjen egy-egy szép lányt? — kiáltott fel tréfás mesterkélt- séggel Davidov és karonfogta a lányt, — Lépést tarts! Egy­kettő, egy-kettő! No, mi a gondod-bajod? Mondj el min­dent nyíltan! Az elnöknek mindent tudnia kell, ez. tény! Mindent, még a legrejtettebb titkokat is! És Davidov hirtelen azt érezte, hogy ujjat alatt meg­remegett Varja keze, a lány lépése bizonytalanná vált, már csaknem botladozott és mindjárt rövid hüppögés hal­latszott. — Te csakugyan elanyátla- nodtál, Varjuha! Mi van ve­led? — kérdezte a tréfás han­got félredobva, nyugtalanul és halkan Davidov. Ismét megállt és igyekezett Varja szemébe nézni. Varja Davidov széles mel­lébe fúrta könnyáztatta arcát. Davidov mozdulatlanul állt, hol összevonta, hol csodálkoz­va felhúzta napszítta szemöl­dökét. Alig tudta kihámozni a folytottan zokogó Varja sza­vainak értelmét: — Vanyka Obnyizov ... megkérette a kezem ... Édes­anyám éjjel-nappal rág: „Menj hozzá! Jó módban él­nek!" ... És akkor mindaz a keserű bánat, ami — nyilvánvalóan nem egy nap alatt — felhal­mozódott a lány szívében, hirtelen szenvedő felkiáltás­ban robbant ki: — Uramisten, hát mit csi­náljak?! Keze egy röpke pillanatig Davidov vállán nyugodott, majd mindjárt lesiklott róla és erőtlenül csüngött lefelé.', Ezt egyáltalán nem várta Davidov és sose gondolta vol­na, hogy egy ilyen meglepő; fordulat teljesen zavarba tud-\ ja ejteni! A váratlanságtól \ megbénulva, zavartan, éles', fájdalmat érzett szívében;', szótlanul megszorította Var-; jónak mind a két karját, kissé hátralépve, a lány lehajtott, könnyáztatta arcára nézett, és nem tudta, mit mondjon.', Csak ebben a pillanatban éb­redt rá végre, hogy — bár ezt maga előtt is titkolta — szó-' mára, a sokat tapasztalt era-; bér számára valami új, érthe-\ tetten, tiszta szerelemmel ta­lán már régóta szereti ezt a', lányt, és hogy máris közvet-' len közel odalépett hozzá csaknem minden igaz szere­lem két szomorú barátja és] kísérője: az elválás és az el-\ vesztés érzése onna buzdították Kennedyt: siessen, mert nagyon lema­rad. Volt nevetés ilyen bra­vúros szúrásoknál: Kérdi Hruscsov Kennedyt: „Hát te mért nem kened itt?" és a „Béke-kocsi” tengelyére mutatott Néztem* bámultam Imre bácsit — közben kitudódott a neve, mert a falujabeli munkások sűrűn szólongat- ták: „Hát az hogy van, Imre bátyám, mikor az állatorvos nem fizette meg maguknak a napszámot?” — figyeltem, milyen memória-technikával verseL Hát azt úgy intézte, hogy minden új versnél az uj- jain ellenőrizte a sorrendet. Ügy ám, hogy még abban is ritmus volt, ahogyan pél­dául hüvelykujjáról a közép­sőre, onnét a mutatóra ugrott. Elmesélte, hogy lépett be a termelőszövetkezetbe. . Én már nem járok a kútra, ; Én is most léptem jó útra... — adta hírül a rigmus a 71 esztendős nagyváncsodi öreg paraszt egyik örömét, a víz­vezeték nyújtotta könnyebb­séget. Éljen az új Aranykalász! A vöm is abban van: Vadász. — Az is az! Tájékoztattak a falubeliek. Vadászik is, meg a neve is az. Más verssorok a szomszéd falu féltékenységé­ről beszéltek. Náluk gyen­gébb szövetkezet van. Ezt így tudtuk meg: Meredek a pincegádor, Bandavezér Rezes Gábor. Jár a brigád keze-lába; Ezt írígylik Gáborjánba'. Ha rázendít ez a banda, Világgá száll dicső hangja... Sebesen szaladt az idő. Mindannyian sajnáltuk, mi­kor a váncsodi munkások fel­kerekedtek s vitték magukkal H. Bodnár Imrét, a rigmus­mondót. — Menjünk, Imre bátyám! Maga még megreggelizik va­lahol, míg az Ipari Vásár ki­nyit, mi meg — irány Orosz­lány.' Kozák Gábor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom