Szolnok Megyei Néplap, 1961. május (12. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-16 / 113. szám
6-.ZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1961. májra ÍHsfeJo A Nap kél: 4.06 b-kor, nyugszik: 19.16 h-kor. A Hold kél: 5.39 h-kor, nyugszik: 20.53 h-kor. Időjárásjelentés Várható időjárás: az esők az ország déli felében megszűnnek, a felhőzet országszerte felszakadozik. Néhány helyen, főképp az ország északi felében kisebb záporok. Mérsékelt, időnként megélénkülő szél, a nappali felmelegedés fokozódik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 18—22 fok. között. — TANÁCSTAGI beszámolóját Szolnokon Munkácsi Ferenc, a 69-es körzet tanácstagja május 18-án 17 órakor a Rákóczi úti iskolában, Hegedűs László a 63-es körzet tanácstagja ugyanebben az időben az MTH iskolában tartja. — NEGYVEN ÉVES szolgálat után nyugdíjba ment Debreczeni László, a Túrke- vei Állami Általános Fiúiskola igazgatója. Eredményes munkásságát a párt, a városi tanács, nőtanács és a Pedagógus Szakszervezet képviselői, valamint a helyi iskolák igazgatói méltatták bensőséges ünnepség keretében. — ÖTVENNYOLC önkéntes tfizoltócsanat vett részt Üjszászon a Szolnok járási versenyen, vasárnap. Dicséretben részesült a rákóczifal- val és szánd aszöllési csapat melyeknek tagjait Ipolyszegi Mihály illetve Hegedűs Károly parancsnokok elméletileg és gyakorlatilag kiemelkedően jól felkészítették. — LESZ CUKRÁSZDÁJA Tiszakürtnek is. Az új földművesszövetkezeti egység e hó 20-án hyílik meg. — SZORGALMASAK a Szolnok; általános- és középiskolai tanulók! — Az úttörő- város felépítésében 11 606 óra társadalmi munkát teljesítettek eddig 58 030 forint értékben. — HASZONNAL forgathatják a most mejelent Növény- védelmi útmutatót termelő- szövetkezeteink vezetői. A könyvnek nemcsak szövege, hanem a végén található képes melléklete is jól ismerteti a szántóföldi növények betegségeit és kártevőit. — TÖBB ÍZBEN ittasan Jelent meg a szolnoki piros- kai üzemegység munkásszállásán Farkas József. Törtei, Abonyi út 15 szám alatti lakos s ott ablak-beveréssel. ajtócsapkodással botrányokat okozott. E garázdaságáért a szolnoki városi ég járási rendőrkam'tánvság szabálysértési előadója 300 forint pénzbírsággal sújtotta Farkast a 14. sz. tvr. alapján. — FENNÁLLÁSÁNAK 50. évfordulóját ünnepli május 21-én a Szolnoki Vásárhelyi Pál Közgazdasági Technikum. A jubileumi ünnepségen érettségi találkozó, koszorúzás és az Iskola életét bemutató kiállítás is lesz. — NYOLC ÁLLAM vásárolja a kalocsai hlmzfíasszo- nyók munkáit. Ausztria és Franciaország után most Kanadába, Afrikába és Amerikába szállítanak a nyolcszáz asszony által készített térítőkből, abroszokból, díszes hímzésű ruhaneműkből. — KÖNYVKIALLÍTÁS nyílik má jus 17-én Szolnokon a Járműjavító vöröstermében délután 4 órakor. Villanyszerelő szakmunkásokat szolnoki és egyéb munkahelyeinkre azonnal felveszünk. JELENTKEZES: EM. Szolnok megyei Állami Építőipari V. 4. sz. Főépítésvezetősége, Szolnok, Vöröshadsereg útja 4/a. A Ságvári Endre Kulturális Szemle irodalmi pályázatának eredményei A Ságvári Endre Kulturális Szemle részeként meghirdetett irodalmi pályázatra április elsejéig 23 írásmű érkezett Nyolc pályázót különböző okok miatt ki kellett zárni az értékelésből. A háromtagú bírálóbizottság egyhangúan úgy döntött, hogy az L és n. díjat nem adja ki. A 400 forintos III. díjat Lukács Miklós (Törökszentmiklósi nyerte A béke tenyerén című lírai ciklusával 300 forint jutalmat kapott Dénes Géza (Debrecen) Fehér holló című elbeszéléséért, 200 forintot Bácsi Sándor (Törökszentmiklósi verseiért, 200 forintot Balia G. Tamás A 6-os brigád című elbeszéléséért. VESZÉLYES UT Magyarul beszélő szovjet film Az ébresztőóra hangos berregésére Verocska, a nyolcéves kislány még jobban a fejére húzza a takarót, és csak Lajka, a nagy farkaskutya bírja rá a felkelésre. Forog,a magnetofon, s a távollevő anyuka, a rádióripor- temő hangja pattogó ütemben diktálja a reggeli teendőket: fogmosás, mosakodás, öltözködés. Ilyen vidám és gondtalan hangulatban indul a fiatal szovjet rendező, Ricsárd Viktorov filmje. Azután jelenetről jelenetre megismerjük annak a ködös és tragikus éjszakának a részleteit, amikor Verocska anyja elhaladt a „Veszélyes kanyar" jelzésű tábla mellett. Megismerkedünk Andrejjel, a tehergépkocsi-vezetővel, családjával, egy mérnökkel, Pjotr Szerge- jevvel, aki a kis Verocska tanítónőjének, Irinának udvarol. Megindul a nyomozás. Ki gázolt? Ki a vétkes abban, hogy egy fiatalasszony órákon át eszméletlenül hevert az országúton, és olyan sok vért vesztett, hogy az veszélybe sodorta az életét? Az elmondottak alapján azt hihetnék, hogy szokványos bűnügyi drámáról van szó, pedig a film mondanivalója ennél sokkal több és sokkal mélyebb. Az izgalmas nyomozás, az emberi életek rnö- gött, a lelkiismeret, az önzés, a közöny problémái állnak. Vajon csak az bűnös-e, aki embert öl, aki szántszándékkal árt a másiknak? Nem éppen ilyen bűnös-e az is, ajd közönyből saját érdekei miatt, gyávaságból hagyja, hogy embertársa elpusztuljon? ÜZLET Régi üzleti fogás hírlapárusoknál: azokban a képeslapokban — melyek nem nagyon kelendőek — kiválasztanak valamilyen lengén öltözött nőt ábrázoló képet, s azt rakják kL Látom, a szolnoki hírlappavilonban is közepén van kihajtva egy lengyel képeslap. Női akt kacérkodik a szemlélőkkel. Gondolatban már fogalmazom a cikket: így sem kel el a rossz képeslap. S magyarázatként hozzáfűzöm: érthető, utóvégre megkezdődött a strandszezon. Ezt írnám — de nem írhatom, mert látom, megveszik a lapot. — sibé — Szárnyaszegelten Vajon ki törte le a zagyvaré- kas] útkereszteződésnél az útjelző táblát? — Jármű semmi esetre sem, mert magasan helyezték eL Minden bizonnyal valamely részeg, huligán társaság garázdálkodását dokumentálja. r Életbelépett a gyermekintézmények új, progresszív díjrendszeréről szóló kormányhatározat Kormányhatározat értelmében a gyermekintézményekben új, progresszív térítési díjrendszert vezetnek be országszerte. Az erre vonatkozó minisztertanácsi határozat végrehajtási utasításában foglaltak május 15-i hatállyal léptek érvénybe. Ezzel kapcsolatban az MTI munkatársát tájékoztatták a Művelődésügyi Minisztériumban. — A gyermekintézmények kiterjedt hálózata ma már sók gondot és fáradságot vesz le a dolgozó szülők, főleg a dolgozó anyák válláról. A gyermekintézmények fejlesztése a felszabadulás után hazánkban ugrásszerűen megnövekedett. A felszabadulást követő években az állami beruházás fokozatosan lehetővé tette a korszerű gyermekintézmények hálózatának gyors- ütemű fejlesztését. Amíg 1945-ben 992 óvodában 52 072 gyermeket gondoztak, 1960-ban az óvodák száma már 2865 volt, a bennük elhelyezett gyerekek száma pedig meghaladta a 196 000-et. A felszabadulás előtt csak Budapesten működött néhány napközi otthon. A felszabadulás után sokat változott a helyzet ezen a téren is. Az 1953-as esztendő fordulópontot jelentett e tekintetben. Ebben az évben ugyanis 503 általános iskolában létesítettek napközi otthont, csaknem 20 000 tanulóval. Az 1956— 57-es tanévben már több mint 62 000 tanulót tartottak nyilBemutaVák Cannesban a „Dúvad” című magyar filmet Párizs (MTI). Az Huma- nité beszámol a magyar filmművészetet képviselő „Du- vad”-nak a Cannes-i fesztiválon történt bemutatásáról. Az Humanité filmkritikusa emlékeztet rá, hogy Fábry Zoltán a „Körhinta” alkotója volt, s párhuzamot von Fábry két filmje között A „Duvad” meséje közeláll a Körhintáéhoz, de ez alkalommal tragikus a történés, a rendezés pedig mértéktartó. Fábry tudatosan feladta romantikus, lírikus stílusát, hogy vászonra vetítse azt a történetet, amely elítéli egyes hőseinek individualizmusát. A film leköti o figyelmet, de nem olyan izgalmas, mint a „Körhinta" volt — írja az Huma- nité. (MTI) Egyelőre mást nem tehetünk. Folytassuk a masszírozást. Gyakorlati foglalkozás A törökszentmiklósi Petőfi utcai általános iskolában több mint 300 gyermek tanul. Rácz Sándor, az Iskola igazgatója elmondotta, hogy Klubház — társadalmi munkában A közelmúltban új klubházat avattak a cibakház! földművesszövetkezet dolgozói. Az ünnepséget sok fáradsággal járó társadalmi munka előzte meg. Egy régi romos épületet alakítottunk át kultúrotthonná, ahol egy 8x5-ös és egy 4x5-ös helyiséget kaptunk. A falakat felújítottuk, kifestettük, új ajtókat és ablakokat szereltünk fel, Az épület elé kis virágoskertet varázsoltunk. A társadalmi munkán kívül az átalakítás és berendezés 27 ezer forintba került Ezt a termelőszövetkezetben végzett répaszedésért kapott összegből, a kultúrelőadások bevételéből és felügyeleti szervünktől kapott összegből fizettük ki. Klubhelyiségünket lemezjátszós rádióval és televízióval szereltük fel. Lippai Nagy Antal gyakorlati foglalkozásokon igyekeznek elmélyíteni a tanulókban a fizikai munka szeretetét. Jó kapcsolatot létesítettek a Rákóczi Termelőszövetkezettel. Úttörőcsapatuk tagként lépett be a tsz- be és résztvesz a közös munkában. A politechnikai órákon a diákok 60 virágládát készítettek, melyekkel iskolájuk ablakait díszítik. Az épület előtti térséget is parkosították. Mindannyian szeretik a gyakorlati munkát és szívesen résztvesznek azon. A termelőszövetkezettől kapott összegen az idei nyáron táborozni mennek a Petőfi utcai úttörők. ^ 'i — Vári — ván az általános iskolai napközi otthonok. A velük szemben megnyilvánuló, s egyre erősödő bizalom jelentősen megnövelte a felvételi igényeket Az idei oktatási évben az általános iskolai napközi otthonokban foglalkoztatott tanulók száma megközelíti a 110 000-et Ennek ellenére azonban még mindig nem tudunk minden jogos igényt kielégíteni, bár 1953-hoz képest a férőhelyek száma majdnem megtízszereződött. — A mezőgazdaság szocialista átszervezése nyomán megnőtt az igény a nyári, idényjellegű gyermekintézmények iránt is. 1960-ban az idénybölcsődékben csaknem 5000 kisgyermek kapott helyet, a nyári óvodákban ellátott gyerekek száma 44 és félezer volt A bölcsődékben elhelyezett egy-egy kisgyermek havi ellátása 650—700, a napközikben levőké 450—500 forint A bölcsődék, napközi otthonos óvodák és általános iskolai napközi otthonok térítési díjainak jelenlegi rendszere aránytalan, nem egységes, s különösen az alacsonyabb keresetű szülőkre hátrányos. Ök ugyanis többet fizetnek gyermekükért a tanácsi óvodában, mint nagyobb keresetűek az üzemiben. Egyéb visszásságok is feltétlenül indokolták a térítési díjrendszer sürgős megváltoztatását. Szükségessé vált olyan egységes térítési rendszer kialakítása, amely egyaránt érvényes minden gyermekintézményre, függetlenül attól, hogy milyen területen működik, vagy mely szerv kezelésében áll. — A tanácsok a térítési díjak emeléséből származó többletet az óvodai és iskolai Megvan a tettes — jelentkezzék az életmentő Hétfőre virradóra súlyos közúti szerencsétlenség történt a Martfű és Tlszaföldvár közötti országúton. Papp Sándor, a tiszaföld- vári Lenin Tsz főkönyvelője motorkerékpárjával elütötte a vele szemben kerékpározó Szécsi Andrást. Anélkül, hogy az eszméletlenül elterülő embert elsősegélyben részesített, vagy hozzá a mentőket kihívta volna — Papp továrobogott. Szécsi András, kit a mentők életveszélyes állapotban szállítottak kórházba, tegnap délutánig még nem nyerte vissza eszméletét. A BM Szolnok megyei Főkapitányság Közlekedésrendészeti Csoportjának dolgozói kérik a Szécsi András életét megmentő személyt, hogy meghallgatása érdekében le’entkezzék hivatali helyiségükben. napközi otthonok hálózatának további bővítésére és minőségi fejlesztésére használják fel. Az új rendelet lehetővé teszi, hogy még több dolgozó szülő helyezhesse el gyermekét napközi otthonban. Üjabb csoportok szervezése csökkenti a zsúfoltságot, amely erősen hátráltatta a nevelőmunkát. Fontos lépést jelent az azonos nyersanyag- norma bevezetése. Ez is közelebb visz annak a célnak eléréséhez, hogy minden tekintetben megszűnjék a város és a falu közötti színvonal különbség. A falvakban is magasabb nyersanyagköltség jut az ebédre, továbbá háromszori étkezést is kapnak a gyerekek a napköziben. — Az új rendelet azzal is igyekszik enyhíténi a dolgozó szülők gondját, hogy lehetőséget ad a gyermekeknek a napköziben a hosszabb tartózkodásra, hasonlóan a bölcsődékhez és óvodákhoz. Megfelelő számú jelentkező esetén az iskola napközi otthonban is reggeli és esti felügyeletet biztosítanak a dolgozó szülők gyermekeinek. Lehetőséget nyújt az új rendelet arra Is, hogy tanulószobában helyezz éneiéi olyan gyerekeket, akik részére étkezést nem vesznek igénybe. A 3 órás tanulószobai foglalkozás alatt a gyerek szaktanári felügyelettel jól felkészülhet a következő napra, s mindezért minimális hozzájárulást, csupán napi 1 forintot kell fizetni. — Az egységes térítési rendszer figyelembe veszi a szülők havi jövedelmét és a gyerekek számát, s a több- gyermekes családok kedvezményben részesülnek. A térítési díj a keresethez igazodóan 1 forinttól 15 forintig terjed. Az állami hozzájárulás több gyermek esetén arányosan emelkedik, míg a szülői térítés mértéke csökken. Az érintett szülők a térítések rendezése után is jelentő' juttatásokban részesülnek. Az állami hozzájárulás ugyanis egy napközi otthonos gyermek esetében havi 60 forinttól 400 forintig terjedhet — felezték be a tái ókorin fást. tiiiiiiiiiiMtiiiiitiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiimtiii Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt SzolnoK megyei Bizottsági fa a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Varga József Szerkesztőségi Szolnok. Irodaház. L emeld Telefon: 20—9S. 2S—20. 20—09 Kiadja a Szolnok megvet Néplar Lapkiadó Vállalat igazgató: Fülemen Lajos Kiadóhivatal: Szolnok, irodaház, földszint S. Telefon: A lapot előfizetésben te árusításban a Szolnok megyei postahivatalok fa fiókposták tér- lesztlk. A lap előfizetési dija egy hóra 1L— Ft Előfizethető bármely oostahtvatalnát fa kézbesítőn« Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezetőt Készáros Bándoa