Szolnok Megyei Néplap, 1961. május (12. évfolyam, 102-126. szám)
1961-05-16 / 113. szám
1961. május 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A VILÁG vzá&freecaiait Irta: jurij Gagarin, a Szovjetunió hőse Az idei május elseje felejthetetlen esemény volt életemben. Mindössze három hét telt el, hogy az emberiség történelmében először megvalósult az űrrepülés. Nem titkolom, végtelenül boldog vagyok annak tudatától, hogy sikeresen teljesítettem areám bízott feladatot. De még nagyobb boldogság, hogy olyan nép fia vagyok, amely csodákat képes végrehajtani, olyan párt tagja vagyok, amely szárnyakat adott hazámnak, hogy a dicsőség és a nagyság felé emelkedhessen. üjra és újra felidézem azt a 108 percet, ami alatt betekintettem a bolygónkat. Akkor szinte időm sem volt, hogy elgondolkozzam a látottakon. Emlékszem, egyik oktatóm figyelmeztetett: — „Ha a repülés előtt azt gondolod, hogy hőstettet fogsz végrehajtani — ez azt jelenti, hogy még nem vagy felkészülve a repülésre”, Nem gondoltam hőstettre: az egész repülést munka töltötte ki. Mind-m gondolatom és érzésem arra irányult, hogy teljesítsem a megadott programot Most igyekszem felidézni akkori érzéseimet és fokozatosan egyre újabb és újabb részletek merülnek fel bennem. Milyen a föld a magasból? .., Már több Ízben alkalmam volt beszámolni erről. Nagyon szép, csodálatos ami bolygónk. Olyan a Föld, mint annak a kis földgömbnek a felnagyított mása, amely ott forgott mellettem a műszertáblán — áttekinthettem pillantásommal, látható volt a Föld gömbalakja. A bolygót gigászi szivárványív: kék fény koszorúja övezte. A kémlelő-ablakokon át meg lehetett különböztetni a kontinensek partjait, a nagy folyókat, hegyeket, erdőségeket. Számomra nem is ez volt a csodálatos, hanem valami más: nagyszerű látvány volt, amikor fe nagy magasságból elémtűntek a kolhozföldek négyszögei. Még azt is meg lehetett látni, hol vannak a legelők, hol a szántóföldek. Ez olyan volt, mintha honfitársaim küldték volna üdvözletüket. Értsék meg: ez volt az emberi élet egyetlen nyoma, amit meg tudtam különböztetni az örök sötétség birodalmából. Mintegy elém tárult a világűrből a szocialista rendszer, amély örökre leszámolt a keskeny magánpar- cellákkall A földre való visszatérésem után a külföldi tudósítók igen sok kérdést tettek feL Különösen érdekelte őket, hogy hol volt a start helye és milyen erős volt az indító berendezés. Most kielégítem kíváncsiságukat: A mi nagy startunk az októberi forradalom volt! Ez a forradalom nyitott szabad teret a nép alkotó erői előtt. Az októberi forradalom hozta létre azt a hatalmas energiát, amely rövid idő alatt leküzdötte Oroszország műszaki és kulturális elmaradottságát, és lehetővé tette, hogy szovjet hazánk álljon az emberi haladás élére, megnyissa az utat a csillagok világába. Mérhetetlenül büszkék vagyunk arra, hogy a „Vosztok” űrhajót szovjet emberek ke- zemunkája alkotta. A világ még nem ismeri az űrhajó alkotóinak nevét, ennek még nem jött el az ideje. De teljesen világos, hogy ilyen győzelmet csak kollektíva arathatott. Nem magányos zsenik, hanem tudósok, mérnökök, technikusok, orvosok, pilóták, munkások hatalmas kollektívája. Azt hiszem, nem árulok el államtitkot, ha megmondom, hogy 2 kollektíva vázát 25—55 éves emberek alkotják. Más szavakkal — olyan akiket a szovjet rendszer, a kommunista párt nevelt. Az a nagy megtiszteltetés jutott számomra, hogy e történelmi tett egyik résztvevője lehettem. Nálunk is, külföldön is, sokat írtak a „Vosztok” űrhajó útjáról. Az újságok és folyóiratok általában helyes értesüléseket közöltek, nagy *lis- méréssel írtak a szovjet tudomány és technika új diadaláról. Emellett azonban feltétlenül meg kell jegyeznem, hogy sok burzsoá tudósító az űrhajós személyére fordította a legnagyobb figyelmet. A szenzáció kedvéért feltétlenül különleges alkatú hősnek, valóságos „über- mensch"-nek akarták feltüntetni. Amikor elmondtam, hogy bármelyik társam végrehajthatta volna a repülést, hogy nálunk nem egyesek, hanem a szovjet hazafiak ezrei és ezrei készek hőstettet véghezvinni szocialista hazánkért — ezek a tudósítók sokat- mondóan kacsintottak: tudjuk, tudjuk — gondolták — ez a szokásos szovjet propaganda. Pedig nem propaganda ez, hanem a mi megszokott szovjet valóságunk. Űrhajónkat nem hiába nevezik ,,Vosztok”-nak. (Magyarul: Kelet.) Mélységes értelem rejlik ebben. Keleten kel fel a Nap, innen viszi melegét és fényét az embereknek. 1917 októberében keleten a mi országunkban ragyogott fel az új élet hajnala. Az összes fajok és népek Kelethez, a mi hazánk sikereihez, barátaink, a népi demokratikus országok sikereihez fűzik legszebb reményeiket és legragyogóbb álmaikat. A „Vosztok’* űrhajót a szovjet nép ereje, a hatalmas szovjet tudomány repítette pályájára, ahonnan másfélórán keresztül be lehetett tekinteni egész bolygónkat. — 9 óra 52 perckor a „Vosztok” űrhajó elrepült Dél-Amerika felett, 10 óra 15 perckor már Afrika felett szállt, újabb Í0 perc múlva bekapcsolódott a fékezőberendezés és megkezdődött a leereszkedés, ám az űrhajónak még számos ország felett kellett elrepülnie, amíg a szovjet földön leereszkedett. Milyen a Föld a magasságból?... Emberek lakják, dolgozók milliói; Milyen sokan vagyunk ezen a régi, jó öreg bolygón! Természetesen nem láttam őket, de rájuk gondoltam, sorsukra gondoltam. Az emberek dolgoztak, a jövőről ábrándoztak, pihentek, bánkódtak és örültek ezen a ta vaszi napon. Különböző emberek lakják bolygónkat — különböző a bőrük színe, különbözőek a szokásaik, törekvéseik... Nem is tudom, hogyan szóljak erről, de onnan, felülről úgy éreztem, hogy valamennyien egyformák. Közös a sorsuk, mert közös a hajlékuk is — egyazon ^bolygón élnek. Oroszok, kínaiak, négerek, amerikaiak, kubaiak, franciák, lengyelek lakják ezt a bolygót, de valamennyiüket földijeimnek éreztem, hiszen — valameny- nyien a földön élnek. És onnan felülről nem tudtam megkülönböztetni az államokat, a népeket elválasztó határokat. Nyikita Szergejevics Hruscsov az űr első Szovjet fecskéjének nevezte a j,Vosztok” űrhajót. Továbbra is folytatni fogjuk ezt a munkát, mondta Hruscsov elvtárs. Az eddig feltáratlan, ismeretlen utakon egyre újabb és újabb szovjet emberek repülnek majd a világűrbe, tanulmányozni fogják a kozmoszt, feltárják a természet újabb titkait, s az ember szolgálatába, az ember jólétének szolgálatába, a béke szolgálatába állítják azokat. Milyen öröm volt hallani ezeket a szavakat! A tribünről láttam, hogy az emberekkel zsúfolt, hatalmas tér valósággal hullámzásba jött e szavak hallatára. S amikor Nyikita Szergejevics megismételte, hangsúlyozta ezt a gondolatot — újra szólt arról, Szentes—Szeged- Szatymaz Tanulmányúton ötven ezüstkalászos szövetkezeti gazda Szombaton reggel ötven ezüstkalászos gazdával indultunk útnak a cserkeszöllői Magyar—Román Barátság Tsz-ből, hogy tanulmányozzuk az ország legnagyobb kertész megyéjének — Csong- rádnak —, zöldség- gyümölcs termesztési módszereit A cserkeszöllőieknek régi vágyuk volt, hogy a hasonló adottságokkal rendelkező szomszédos megye termelési módszereivel megismerkedjenek. Utunk első állomása a SZENTESI Délalföldi Kutató Intézet telepe volt. Szalva Péter kutató elmondotta, hogy e területről, illetve Szentes környékéről biztosítják minden évben legkorábban a szabadföldi zöldséget. Exportra is sok zöldséget szállítanak. A közelmúlt években még kisüzemi jellegű volt a zöldségtermesztés, ma viszont a kertészetek 76 százaléka a szocialista szekhogy meg kell .teremteni a tartós békét —, hatalmas tapsvihar zúgott végig a Vörös téren. Földünkön minden becsületes ember egy dologra törekszik. Az emberek békére vágynak, boldogságot akarnak teremteni önmaguknak és gyermekeiknek, igazságos társadalmi berendezkedést akarnak. Ezért nincsen olyan erő, amely feltartóztathatná a népek diadalmas előrehaladását a kommunizmus felé. Ezt az előrehaladást senki sem tudja megállítani, mint ahogyan nem lehet megállítani a Föld forgását a világűrben. A vaskereskedelem az iparral közösen az idén elegendő szerszámmal látja el a mezőgazdaságot A tavaszi—nyári mezőgazdasági munkák idejére bőségesen ellátják országszerte a szaküzleteket és a szövetkezeti boltokat. Amint közölték, mindenütt van elegendő ásó, lapát, kapa, villa, gereblye, kasza, sarló és kerti szerszám. A városi lakosság kérésére az idén új rendelkezést hoztak a ritkán kapható cikkek hiányának felszámolására. Azokat a vasműszaki cikkeket, amelyeket az ipar csak korlátozott mennyiségben gyárt, ezentúl a közületek nem vásárolhatják fel a boltokból. így valószínűleg rövidesen enyhül a különböző méretű szegek és csavarok hiánya is. A vasműszaki kereskedelem különben idén az első félévben ismét sok új árucikket hoz forgalomba. A hazai ipar új termékein kívül sok, nálunk eddig nem kapható cikket külföldről szereznek be. Ilyen lesz például az újtípusú grillsütő, a különböző méretű kenyértartó doboz, a tojásszeletelő, több finomacéláru és műanyag háztartási felszerelés. A tervek szerint importálnak ezenkívül tűzhelyeket, újfajta kályhákat és zománcedényeket is. (MTI) torok kezelésében van. A város környékén szinte korlátlan lehetőség adódik arra, hogy természetes vízből öntözzenek. A kutató intézet azzal a céllal létesült, hogy segítséget adjon a szocialista szektoroknak a nagyüzemi zöldségtermesztéshez. Eddigi tapasztalataik alapján azt tanácsolta, hogy a karalábét és a paprikát február első hetében, a káposztaféléket pedig január 20—26-a között vessék el. Korábban ugyanis Cserke- szöllőn és Szentesen szintén az volt a gyakorlat, hogy már januárban elvetették a karalábét, s mire a piacra kellett volna szállítani megöregedett. vagy felmagzott a termés. A látogatóknak különösen tetszett a tápkockás palántanevelés. A tápkockák előállítása igen egyszerű. A föld fele komposzt, másik fele közönséges kötöttföld. A tápkockás palántanevelés előnyét bizonyítja az, hogy holdanként karalábéból 120 000— 160 000 forint jövedelmet értek el. Ugyanakkor a nem tápkockás karalábé mindösz- sze 53 000 forintot adott holdanként • HÓDMEZŐVÁSÁRHELY egyike az igen szép és rendezett városoknak. Itt a kertészeti vállalat rózsa- és szegfű telepét tekintettük meg. A Aranyérmet nyert a makói hagyma, a jonathán alma korai es Az elmúlt napokban érkeztek vissza Budapestre azok a szakemberek, akik április 29-én Erfurtban részt vettek az első Nemzetközi Kertészeti Kiállítás megnyitásán. Mint elmondták, hat ország, a Szovjetunió, Csehszlovákia, Románia, Magyarország, Bulgária és az NDK részvételével rendezték meg ezt a „nemzetközi virágoskertnek” is nevezhető kiállítást, ahol a virágokon kívül természetesen minden nemzet felvonultatta jellegzetes növényeit és gyümölcseit is. A kiállítók 600 négyzetméteres pavilonokban különrozsa külön ismertetik meg a látogatókkal kertészetük eredményeit. A kertészeti pavilonokon kívül a kiállítók közös mezőgazdasági gépbemutatót is rendeztek, ahol felvonultatták mezőgazdasági gépgyártásuk legújabb termékeit. Mint a kiállítás magyar részének szervezői elmondták, mindjárt az első napokban elismerést aratott a hazai kertészet. A bírálóbizottság aranyéremmel tüntette ki a makói hagymát, a magyar Jonathán almát és a Hódmezővásárhelyről érkezett korai rózsát. (MTI) KÖZELEDIK A CSERESZNYEERES... s ilyenkor szokott megjelenni a cseresznyelégy, ami ellen permetezés sei tudnak védekezni. Prjevara György agronó- mus a cserkeszöllői Magyar—Román Barátság Tsz- ben cseresznyelégyfogó ketrecet állított fel, amely- lyel figyeli a legyek megjelenését, hogy időben megkezdhessék a védekezést a veszedelmes kártevő ellen. vállalat tizenkétszeres élüzem. Az idei Erfurti Nemzetközi Kertészeti Kiállításon rózsájukkal aranyérmet nyertek. Az itt nemesített szegfű érdekessége az, hogy keményszárú és a virág 10— 14 cm-es átmérőjű. rózsa és szegfű nevelése hajtatóházakban történik 6000 négyzetméter üveg alatt. Áprilistól karácsonyig állandóan szállítanak virágot, a minőségi rózsa és szegfű nagyrésze exportáru. A hódmezővásárhelyi tapasztalatokat főleg a therm ál víz-fűtéses hajtatóházaknál tudják jól felhasználni a Szolnok megyei kertészek. A vállalat vezetői megígérték, hogy segítenek a Szolnok megyeieknek a minőségi rózsa és szegfű termesztésében. * SZEGEDEN a Felszabadulás Termelőszövetkezet thermálvíz-fűtéses primőr kertjébe látogattunk eL Az idén termelnek először benne, s elmondhatják, jól indultak. Eddig négyzet- méterenként 90 forintos bevételt értek eL Különösen nagyjelentőségű az, hogy a 100 holdas kertészet számára olcsón állítják elő a palántákat. Az idén 50 holdon paprikát termesztenek a tsz-ben, melynek palántáit szintén itt nevelték. A kertészetből holdanként 10 000 forintos bevételt terveztek. Ez a primőrtelep hasonlít Szolnok megye több thermálvíz-fűtéses kertészetéhez. Utunk utolsó állomása SZATYMAZ volt E község nevét szerte Európában ismerik kiváló minőségű őszibarackjáról. Itt kétféle módszert tanulmányozhattak a látogatók. Az egyik a metszéssel termesztett őszibarack, a másik pedig a metszés nélküli termesztés. A látogatás hasznos volt a cserkeszöllőiek számára, mert termelőszövetkezetüknél most fognak hozzá az őszibarack nagyüzemi termesztéséhez. Az egyik telepen 118 fajta őszibarack hibridet mutattak be. Elmondották, hogy leggazdaságosabb a sárgahúsú őszibarack termesztése. Külföldön is ez iránt van érdeklődés. Szaty- mazon állították elő a kiváló fagy- és szárazságbíró fajtákat Bemutatták a látogatóknak azt is, hogy legjobb az őszibarackot vadalanyra oltani. Ez a módszer sokkal jobb, mint a gyakorlatban elterjedt mandulára való szemzés. E tapasztalatok alapján a cserkeszöllőiek a szatymazi- módszert választják és a nagyüzemi őszibaracktelepítést már eszerint végzik. A tanulmányi út nemcsak szép, de igen hasznos volt mindenki számára. Remél- itik, hogy a Magyar—Román Barátság Tsz-nél hasznosan gvümölcsöztetik a Szentesen, Hódmezővásárhelyen, Szegeden & Szatymazon látottáVágási Kálmán f kulíiváíoroznak A Tiszavárkonyi Petőfi Termelőszövetkezetnek 834 holdon terem kukoricája ez évben. A szorgalmas szövetkezetiek — tekintettel az esős időjárásra — már jelentős részén elvégezték a kultivátorozást. Földi Imre és Sáránszki Gyula naponként 28—30 holdon végeznek e munkával.