Szolnok Megyei Néplap, 1961. május (12. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-30 / 125. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1961. májas 3«. / tJjabb klub est Jászberényben A havonként megrendezés­re kerülő klubestek sora to­vább folytatódik Jászberény- ben. Június 1.-én a harma­dikra kerül sor, 19 órai kez­dettel a Lehel klubban. Már az eddigi rendezvények is igazolták, hogy helyes volt a kezdeményezés, hiszen rend­kívül nagy érdeklődés nyil­vánult meg a klubnapok , iránt. Nagy sikert aratott Honti Györgynek, az MLSZ főtitkárának, Baróti Lajos­nak, az MLSZ szövetségi ka- pitánvának előadása és Ró­zsavölgyi István élménybe­számolója. A csütörtökön sorrakerülő rendezvény iránt máris je­lentős érdeklődés nyilvánul meg városszerte. — Ezúttal Bordás Miklós, a Magyar öt­tusa Szövetség főtitkára, — Balczó András az olimpiai bajnokságot nyert öttusa A vízilabda OB U=ért Végig vezetett a Szolnoki Honvéd Szolnoki Honvéd—Hódmező­vásárhely! MTE 5:5 (2:1, 2:2, 1:8, 0:0) v Hódmezővásárhely, 1000 néző. Vezette: Károlyi. Szolnok: Hohl — Szoboszlai, Füzessi — Mohá­csi — jegessi, Matyó, Sölétor- mos. Hódmezővásárhely: Csil­lag. — Szűcs, Aczél — Molnár Kmetykó, Aranyosi, Nagy. Az OB n-ben is nagy a tömö­rülés és közel egyforma képes­ségű csapatok küzdenek egymás ellen. Ezt a tényt igazolta a má­jus 28.-1 forduló is. Valamennyi mérkőzés végig küzdelmes volt és csak az utolsó percben ala­kult ki a végső eredmény. Szolnok kezdett és azonnal nagy iramot diktáltak. Először Matyó, majd Jegessi volt ered­ményes, 2:0. Az ellenfél részéről Kmetykó szépített. Sarokdobás- nál a szolnoki védelem elaludt, 2:1. A második negyedben Ismét Jegessi volt eredményes, 3:1. A másik oldalon pedig Szűcs szépí­tett, 3:2. — Ezután újra Jegessi szerzett gólt, 4:2. A hazaiak ré­széről Kmetykó észrevette, hogy a szolnoki kapus nem figyel és félpályáról kapura lőtt. A labda Hohl mellett a hálóba vágódott, 4:3. —- A harmadik negyedben Aranyosi egyenlített, 4:4. Rövid­del utána Sölétormos szerezte meg a vezetést, 5:4. Végül Szűcs egyenlített és ezzel beállította a végeredményt, 5 A Az utolsó ne­gyedet dulakodás jellemezte. Ez­után páros kiállítás következett. Ez Jobbára a szolnokiakat súj­totta. Az utolsó percekben a ha­zaiak erősen szorongattak. A szolnokiak a nekik szokatlan melegvíztől (25 fok volt) ekkorra már kifáradtak. A szolnokiak győzelmet érde­melteik volna. Kár, hogy a véde­lem -,,gőlképesen’< Játszott és így a Játékvezetőnek is alkalmat ad­tak a döntetlen eredmény ki­alakítására. A forduló további eredményei: Budai Spart.—Tatabánya 7:6 Szentes—Tipográfia 6:3 A Szolnoki Honvéd legköze­lebbi mérkőzését Június 4-én 12 órakor játssza a Damjanich uszo­dában a Tipográfia csapata el­len, “ Bozsó — A megyei labdarúgó bajnokság eredményei A megyei labdarúgó bajnokság május 28-i fordulójában vezető csapataink közül a Szolnoki Ki­nizsi és a Törökszentmiklósi Va­sas újabb győzelmet aratott. A Kinizsi vezető pozícióját erősí­tette, a törökszentmiklósiak pe­dig megszilárdították második helyüket. Meglepetés a MAFC pontvesztése jászapátiban. Kun- szentmártonban hazai vezetés­nél a második félidő 23. percé­ben orkánszerű vihar miatt “a játékvezető lefújta a mérkőzést. A Jászárokszálláson sorrakerült ■Tászárokszállás — Szolnoki MÄV ii. mérkőzés ugyancsak félbe­szakadt a vihar miatt, A forduló eredményei .Tb- Vasas XI.—Fegyvernek 4:1 Jászapáti—Mezőtúri MAFC 1:1 Ujszász—Karcag 5:1 'Tföldvár—Tmlkiósl Vasas . 2:4 Szó. Kinizsi—Mtúrt Honvéd 3:0 Kunszentmárton—Khegyes 1:0 félbeszakadt Jászárokszáll.—Szó. MAvn, 0:1 félbeszakadt csapat tagja és Grosies Gyu­la a labdarúgó válogatott csapat kapusa lép a közönség elé. A rendező Jászberényi MEDOSZ SK minden előké­születet megtett a klubest zavartalan lebonyolítására. A labdarúgó NB lll-ért Azonnal beköltözhető HÁZAT VENNÉNK Szolnokon üzemház céljá­ra, Első Szolnoki Huila- d ékfeldolgozó Ktsz. Szol­nok, Szabadság út 8. A labdarúgó NB m. dél-keleti csoportjában a május 28-án *e- játszott . fordulóban megyénk csapatai közül csupán a Mart­fűi MSE szerepéit sikerrel. A ci­pőgyáriak Orosházáról hozták haza a két bajnoki pontot, A Tö­rökszentmiklósi Fáklya Gyulán, a Szolnoki MTE hazai pályán a Szegedi Építők ellen, a Jászbe­rényi Lehel pedig Kecskeméten az ottani TE ellen szenvedett vereséget. Az MTE ezzel a vere­ségével a negyedik helyre ke­rült. Szeged nyerte a rangadót' Szegedi Építők—Szolnoki MTE 2:0 (1:0) Szolnok, MTE pálya, 1500 néző, vezette: Geréb. Szeged: Palotai Veréb, Blaha, Enesei — Bóka cír., Bezsenyi — Boldizsár, Óvá­ri, Hegedűs, Tanács, Solymosi. Edző: Emődi Rezső. — Szolnok: Sárkány — Tóvizi, Török, Zalai — Csaba, Danka — Pusztai, Pál­lal, Papp, Wilisch, Cs. Farkas Edző: Rátfal József. Kezdés után mindkét csapat Idegesen játszott. A vendégek hatalmas iramot diktáltak és mezőnyföléhyt harcoltak ki. Az 5. percben Csaba röviden adott haza, de Sárkánynak sikerült hárítani. Az MTE ellentámadás­ba ment át és egy szép lefutás után a vendégvédők csak szög­letre tudtak menteni. A 14. perc­ben a szegediek megszerezték a vezetést. A 16-os vonalán Török csak kézzel tudta visszahúzni a kiugró Boldizsárt. A büntetőt a rosszul felálló sorfal fölött Ta­nács a hálóba lőtte, l.-fl, — A gól után még veszélyesebben tá­madtak a vendégek. A 27. perc­ben Sárkány egy veszélyes lab­dát bravúrral tolt kapu fölé. A 43. percben Pallaí 20 méterről kapásból kapura küldött labdája csak hajszállal ment léc fölé. Szünet után azt vártuk, hogy az MTE erőteljes támadásokat indít, azonban nem így történt, mert a csatársorban nem volt átütő erő. Egy ellentámadás vé­gén Palotai Wilisch feléről húz­ta le a labdát. Ekkor némi MTE fölény alakult ki és egy hazai támadás végén Wilisch kapásból léc fölé küldte a labdát. — Az utolsó negyedórában felhőszaka­dásban folyt a játék, és a 80. Úf távolugró világcsúcs Á kaliforniai Modestóban rendezett atlétikai versenyen Boston 824 cm-es eredményt ért el. Ezzel új világcsúcsot állított fel. Három centimé­terrel szárnyalta túl saját vi­lágcsúcsát. Az olimpiai baj­nok igen jó formáról tett ta­núságot. Csupán egy ugrása volt 8 méteren alul (797 cm). Figyelemre méltó még Co- nelly kalapácsvetésben 69.02, — Silvestemek diszkoszban 57.60, O’Brien-nek súlylökés­ben elért 18.56 méteres ered­ménye. Néplap totó A Néplap Totó 12. petére beküldött szelvényekre kisor­solt 10 db. TOTO szelvényt ezúttal Kövér András, Kun­szentmárton, Monus Illés u. 14 szám alatti lakos nyerte. Közőljük, hogy Kunszentmár­ton—Kunhegyes mérkőzést töröltük, mivel a 11. félidő 23. percében orkánszerű vihar miatt a játékvezető lefújta, így csak négy mérkőzést ér­tékeltünk. percben Boldizsár labdája a há­lóba jutott. A rangadó mérkőzésen az Épí­tők együttese minden tekintet­ben felülmúlta a tartalékos MTE-t és megérdemelten szerez­te meg a két pontot. Jók: Ta­nács, Boldizsár, Blaha, illetve: Csaba, Zalái, Török. A bajnokság állása 1. Sze. Ep. 27 16 5 6 49:27 37 2. Gyula " 27 14 7 6 62:34 35 3. Kecském. 27 13 7 7 40:27 33 4. Szó. MTE 27 13 6 8 55:30 32 5. Csongrád 27 IS 6 8 55:43 32 6. Sze. Sp. 27 U 8 8 50:38 30 7. Orosháza 27 9 12 6 3127 30 8. HMTE 27 11 6 10 59:64 28 9. Mártfű 27 XI 5 U 44:47 27 10. Jberény 27 10 6 11 56:30 26 11. Bcs. Ep. 27 10 5 12 45:42 25 12. Szarvas 27 10 4 13 40:47 24 13. Makó 26 6 11 9 23:36 23 14. T. Fáklya 27 7 9 lil 29:42 " 23 15. Bcs. Agy. 27 5 7 15 24:62 17 16. Kfh. Ep. 26 2 4 20 16:65 A forduló további eredményei Martfűi MSE—Orosházi Kinizsi 1:0 (0:0), Orosháza, 1009 néző, Gyulai MEDOSZ — Törökszent­miklósi Fáklya £ :0 (2:0)» Gyula, 1500 néző, Kecskeméti TE—Jász­berényi Lehel 42 (1:1) Kecske­mét, 800 néző, Békéscsabai Épí­tők — Kiskunfélegyházi Építők 103) (6:0) Békéscsaba, 2000 néző, Csongrádi Petőfi—MEDOSZ Hód­mezővásárhelyi MTE la (02) Csongrád, 2000 néző. Nehéz győzelmet aratott a magyar labdarúgó válogatott Magyarország—Wales 3 3 (2:1). Népstadion, 40 000 néző, vezette: Jönni (olasz). Gól­lövők: Solymosi, Tichy, Jones, Allchurch, Tichy (11-esből). A szakadó eső és a csúszós talaj megnehezítette a két csapat munkáját. Az első fél­idő nagyiramú, érdekes, vál­tozatos játékot hozott. Elő­ször a magyar csapat kapott lábra és két szép góllal ve­zetéshez is jutottak. A wale­siek már a 10. percben telje­sen egyenrangú ellenfélnek bizonyultak. A játék irama egy percre sem csökkent. A játékosok aránylag jól küz­döttek meg a csúszós talaj­jal. Legtöbbször sikerült jól kezelniük a labdát és arány­lag keveset csúszkáltak. Az első félidőben a magyar fe­dezetek több esetben nem fogtak embert és így a wa­lesi csatárok könnyen átve­Az országos vízilabda bajnokságért Biztos szolnoki győzelem Szolnoki Dózsa—BVSC 6:3 (2:0, 3:3, 1:1, 0:0). Szolnok, Damjanich uszo­da, 1500 néző, vezette: Lem- hényi. ■ A gólok sorrendje: Koncz, Pintér, Konrád II., Hasznos II., Kuczora, Konrád II., Hasznos II., Kuczora (ön­gól), Koncz. Szolnok: Boros — Pintér, Brinza — Kanizsa — Kuczora, Hasznos II., Koncz. Edző: Czapkó Miklós. BVSC: Kemény — Ajkai, Gyerő IL — Katona — Mol­nár, Konrád I., Konrád II. Edző: Laki Károly. Kezdésnél Kanizsa ért lab­dát, felúszott, de csavarja Kemény kezébe esett. A má­sik oldalon Konrád I. lövését hárította Boros. Nyomban utána Koncz szerezte meg a labdát, leúszott vele és biz­tosan lőtt a fővárosiak háló­jába. 1:0. Izgalmas, élvezetes volt a játék. A gól után ve­szélyes BVSC támadás ala­kult ki, melyet parádés Dó- zsa-szerelés tett ártalmatlan­ná. Ezt követően Konrád II. a kiállítás sorsára jutott. Emberelőnyből Pintér egy Brinzától kapott labdát ka­pásból biztosan lőtt a háló­ba. 2:0. Ezután Brinza került partra, mert holtidőben za­varta ellenfelét. Az első ne­gyed befejezése előtt Konrád Il-t állította ki a játékvezető. A második negyedben ka tona ért először labdát. A BVSC ekkor keresztlabdák­kal próbálta a mezőnyt szét­húzni, és labdatartással igye­keztek fékezni az iramot. Ekkor Konrád I. nagy hely­zetben kapu fölé lőtt. A má­sik oldalon Kanizsát ugyan­csak gólveszélyes helyzetben víz alá nyomták. A követ­kező akciónál pedig Kuczora került partra. Izgalmas per­cek következtek a Dózsa ka­rúja előtt, és az emberelőnyt kihasználva, Konrád I. 2:l-re szépített az eredményen. A következő Dőzsa-akciónál Hasznos II. lövése kapufán csattant, a lécről a kapusra és onnan a hálóba pattant. 3:1. Most Gyerő II. került a kiállítás sorsára Koncz lö­vését kiütötte Kemény és a szemfüles Kuczora megsze­rezve a labdát, hálóba lőtt 4:1, A másik oldalon Konrád I. öoplerját Boros szépen ) I » » » ) » ) i » i 9 '* V i 1 védte. Hol az egyik, hol a másik kapu forgott veszély­ben. Most a fővárosiak ala­kítottak ki veszélyes táma­dást és Konrád II. volt ered­ményes. 4:2. Nyomban utána Kanizsa vitte fel a labdát, Hasznos II-höz játszott, aki egyből védhetetlen látványos gólt küldött a hálóba. 5:2. A harmadik negyedben kezdésnél Kanizsa szerezte meg a labdát, de mégis a BVSC vezetett támadást, melynek végén Konrád I. ej­tett labdáját Boros csak ujj­heggyel tudta sarokra tolni. Majd BVSC támadás követ­kezett, Katona lövésébe Ku­czora belenyúlt, s a labda az 6 kezén irányt változtatva jutott Boros hálójába (öngól) 5:3. A következő percben Koncz volt eredményes 6:3. Ebben a negyedben még Bo­ros védése érdemel említést. A negyedik negyedben a BVSC szerezte meg a kezdés­nél a labdát, de á Dózsa kez­deményezett. Pintér nagy­erejű távoli lövése a kapu mellett zúgott el, Koncz lö­vése pedig a kapufáról pat­tant vissza. Kanizsa labdája pedig a felső kapufán csat­tant. Majd pedig Kanizsát nagy gólhelyzetben víz alá nyomták. A megítélt 4 méte- J rest Kanizsa értékesítette* mivel szabálytalan körülmé­nyek között került a labda a hálóba, a játékvezető he­lyesen nem adta meg a gólt. Most Kuczora került a kiál­lítás sorsára. Egy perccel befejezés előtt a tisztán el­úszó Kanizsát Gyerő II. visz- szahúzta, így a kiállítás sor­sára jutott. Egy BVSC akció­nál viszont Hasznos Il-t ál­lították ki. Mindkét csapat 5—5 játékossal játszott A hátralévő időben az ered­mény már nem változott. A végig izgalmas, nagyira­mú mérkőzésen megérdemel­töl győzött a Dózsa. A kö­zönség e mérkőzésen a vízi­labda sport minden szépsé­gét láthatta. Jók: Kanizsa, Pintér, Hasznos II., Boros, illetve Katona, Konrád I., Konrád II. Lemhényi játék­vezető kiválóan bíráskodott. Ezúttal nemcsak játékvezető, hanem néhány esetben sza­bálymagyarázó is volt. Nem­csak a felszíni, hanem az alattomos szabálytalanságo­kat is jól torolta meg. V. J. hették a labdát. A magyar támadások azonban sokkal több veszélyt jelentettek az elleniéi kapujára. A wale­siek gólja a 18. percben esett, amikoris a walesiek jobbszél­sője három lépésről lőtt a kapu balsarkába. 2:1. Szünet után már alig sze­merkélt az eső, de a pálya talaja továbbra is erősen vi­zes volt. A magyar csapat ekkor is sokatigérően kez­dett, de néhány percnyi já­ték után kissé lassúvá és fölényeskedővé vált a játé­kuk. Ezt a nagy erőbedobás­sal küzdő vendégek kihasz­nálták és a 60. percben sike­rült is egyenlíteniük. 2:2. Később a játék egy részében ismét feljött a magyar együt­tes, de a csatárok sokat kap­kodták. Rosszak voltak a le­adásaik és így nem sikerült gólt elérniök. A walesiek ek­kor fokozatosan mezőny­fölényt harcoltak ki. A 87. percben a magyar csapat ve­zetett támadást* egy balol­dalról átrúgott labdáért Grö- röcs és Crowe viaskodott a 16-oson belüL A felpattanó labdához Crowe kézzel hoz­záért. A 11-est Tichy lapo­san, erőteljesen a balsarokba helyezte. 3:2. A.hátralévő já­tékidőben még Fenyvesi dr- nak volt egy lövése* melyet a walesi kapus hárított. De gól már nem született. A magyar csapat erőnléte sok kívánnivalót hagyott maga után. Néhány kulcsjáté­kosunk idegállapota sem lát­szott a legjobbnak. MIBŐL SZÁRMAZIK A NIKOTIN'SZÓ? Franciaországban minde­nütt megemlékeznek Nicot- ról, aki 400 esztendővel ez­előtt mint Portugália francia nagykövete első ízben hozott be dohánylevelet az országba. Medici Katalin ugyanis ál­landó kínzó fejfájásban szen­vedett és Nicot ennek csilla­pítására ajánlotta a dohányt. Nicot neve az országban mindenütt ismertté vált és később az -in képző hozzá- fűzésével nevezték el a do­hány hatóanyagát nikotin­nak. (A „Volksstimme"-bői) A Totó 22. heti eredménye ■ I. Magyarország—Wales 1 3:2 2. Lengyelo.—Szovjetunió törölve 3. Szó. MTE—Sze. Építők 2 0:2 4. Nagybátony—Gázmüvek 1 2:0 5. Pilisi B. —UFC 1 2:0 6. Tokod—Izzó 1 2:0 7. Szentendre—Traktorgy. 1 2:0 8. Alessandria—Reggina 1 2:1 9. Brescia—Genoa x 0:0 10. Como—Venezia 1 2:1 11. Sambenedett.—Mantova l 2:0 12. Verona—Pro Patria l ^2 13. Eaztergo m—Helyiipai 1 2:0 A DETEKTÍV SZERÉNY VÁGYA Az Egyesült Államokban kétpercenként ellopnak egy autót. 1960-ban összesen 288 ezer 300 kocsit loptak el, ér­tékük együttvéve negyedmil- liárd dollár. Detroitban, az amerikai autóipar központjában külön nyomozóirodát szerveztek a kocsilopások ellerá harcban. A nyomozóirodát még 1912- ben alapították, s jelenleg háromszáz biztosítótársaság pénzeli. Az iroda adatai szerint a kocsik kétharmad részét 18 évnél fiatalabb bűnözök lop­ják el, A letartóztatott szemé­lyek 50 százalékának nincs vezetői jogosítványa. A nyomozóiroda vezetője a sajtó képviselőinek kijelen­tette: nagy eredménynek tar­tanánk, ha sikerülne elérni, hogy csak háromper ' ént lopjanak el egy-egy kocsit. (apróhirdetések) ÁLLÁS MÜSZAKIVEZETÖI beosztásba felveszünk legalább 5 éves gya­korlattal általános gépész- vagy elektromérnököt. Lakást biztosí­tani nem tudunk. Ütiköltségté- rltés felvétel esetén. Általános Műszerész KSz Jászberény. A TÓSZEGI Gépállomás trak­torvezetőket keres felvételre. Je- lentkezés: Tószeg, Várkony, Ve- zseny, Tiszajenő, Szajol, Szan- daszöllős és Rákóczlfalva közsé­gekben a gépállomás brigádve­zetőjénél. Fizetés a két műszak­ban dolgozó gépeknél műsza­konként 96.— Ft, az egy mű­szakban dolgozó gépeknél 86 Ft. JASZKISERI Alkotmány Terme­lőszövetkezet állandó munkára Juhászt kétes. Fizetés megálla­podás szerint. A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI' Járá­si Tanács VB azonnali felvétel­re keres 1734 kulcsszámú gaz­dálkodási előadói állásra Ketpó községi tanács munkahellyel, — középiskolai végzettséggel ren­delkező személyt. Közgazdasági technikumi* végzettek előny­ben. Jelentkezni lehet a török­szentmiklósi járási tanács pénz­ügyi osztályán. TURKEVEI Vegyesipari KTSZ képesített műszaki vezetőt ke­res. aki építőiparban, vas- és faipari szakmában Is jártas, azon­nali felvétel mellett. — Fizetési feltételek: besorolás szerint. Je­lentkezni lehet levélben vagy szefnélyesen: Tűrkeve, Vegyes­ipari Ktsz, Május 1 út 13. sz. A SZOLNOKI Lenin Termelő- szövetkezet felvesz két juhászt azonnali belépésre. Lakás bizto­sítva. Fizetés megegyezés sze­rint. ADÁS — VÉTEL ELADÓ 700-as szalagfűrész, «- kisipari gyártmányú, kitűnő ál­lapotban és egy 4-es kovács- fuvó. Ábel Károly Jászberény, Verseny u. 23. _______________ KP M Autóközlekedési Taninté­zet szolnoki Iskolája 1961. július 1- ével művezető tanfolyamot In­dít. Jelentkezni lehet; Szolnok, Petőfi utca fia. JOKARBAN lévő nyolcszámyas ablak, tokkal, redőnnyel és lam­bériával 230x130 cm. ugyanott 2 db 3.50 méteres betongerenda új állapotban eladó — Érdeklődni: Szolnok, Marx park 3. KISIPARI mély gyermekkocsi eladó. Szolnok, Rózsa Ferenc utca 14. (Mező Józsefné), A MEZŐTÚRI Gépész Techni­kum könyvjóváírással átvételre keres . 3 db Express-Hlting kály­hát, csereként felajánl 1 db új CK—9 típusú CN—16 dkkEzámú olajtüzelésű hőkezelő kemencét. Cím; Mezőtúr, Technikum. INGATLAN KÉTSZOBÁS családi ház rész­beni beköltözhetőséggei, olcsón eladó. Szolnok, Kolozsvári út 4. MEZŐTŐR . legszebb helyén, Szabadság tér 23 számú új ház, piac téren, fürdővel szemben, sürgősen olcsón eladó. Azonnal beköltözhető. Szabó Sándor. VEGYES HÁZNÁL varrást, Javítást és fol­tozást vállalunk. Varrógépet vi­szünk. Szolnoki Háziipari Terme­lőszövetkezet kiskereskedelmi üzlete, Szolnok, Beloiannisz út 15. (Főpostáv^l szemben.) FIGYELEMl Mielőtt cserépkálv­hát vásárok — tekintse meg a Karcagi Népművészeti Agyag- Ipari Ktsz kályhamintáit. Nagy választék, pontos beütemezett szállítás. Vállalunk kályhaátra­kást, tisztítást. Még az őszi Idény előtt adja le megrendelését. >— Cím: Karcag, Deák körút. PLXSSIROZAST vállalunk se­lyemtől vékony szövetig, 2 mil­limétertől 3—4 centiméterig. Egy szoknya berakással 21.— Ft. Cso­portos berakást, hólozást kiváló gépünkkel készítünk. Szolnoki Háziipari Termelőszövetkezet kiskereskedelmi üzlete, Szolnok, Beloiannisz út 15. Főpostával szemben. Telefon: 31—36. MAjUS 28-án, vasárnap a szol­noki vidámkertben elveszett egy sárga nylon kis kardigán. A be­csületes megtaláló adja le a Néplap kiadóban. i í Néplap Totó ! \ 13. hét Tipp j 5 1. Szolnoki MÁV—BVSC o------------------------------------------------1------------------------! 3 2. Pénzügyőrök—Jberény J 3. Martfű—Bcsabai Építők § < { 4. Jb. Lehel—Szó. MTE |_______________| * 5. Tsztmiklós—Orosháza 1 J mwM mmji i un mi awoi »«»mwsmww« wcnmtH,««— w owb»« BeÍLüid^3i határidő; Június 3« déil 12 óra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom