Szolnok Megyei Néplap, 1961. május (12. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-28 / 124. szám

Í981. május 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Egy akarattal,.. Kádár elvtárs legutóbbi beszédeiben arról szólt, hogy nem mindegy, egyetértenek-e a tömegek a párt intézkedé­seivel, vagy sem. A mai helyzetről szólva, hangsú­lyozta, hogy azt a párt és a nép egyetértése jellemzi. Ez az egyetértés erőt és bizal­mat ad a jövő feladatainak megoldásához. A párt és a nép egyetérté­sének fontos feltétele a tö­megek helyes nézőpontja; az, hogy milyen szemszögből, hogyan vizsgálják a helyze­tet. Ha a dolgozók érzik — ami most valóban kézzelfog­hatóan érezhető —, hogy „volt értelme a szocialista céljainkért kifejtett közös erőfeszítésnekakkor szíve­sen vállalják azt a jövőben is. Most az ellenség sem tud rólunk sok rosszat mondani, pedig a kapitalista bértollno- kok nem mennek a szom­szédba egy kis koholmányért, ha rágalmazni akarnak. A nyugati sajtó is általában úgy ír, hogy Magyarországon „rendben mennek a dolgok.” Nálunk most valóban rendben mennek a dolgok. Ha a mai helyzetet helyes nézőpontból vizsgáljuk — visszatekintve az örvendete­sen gyors fejlődés éveire — minden okunk megvan az örömre és bizakodásra. De nem a megelégedettségre, a babérokon való pihenésre. Mert mi tovább akarunk előrehaladni és mind gyor­sabb ütemben. Ez nemcsak a párt óhaja. Általános em­beri tulajdonság. Mint Ká­dár elvtárs mondta: „Az em­ber ugyanis mindig jobbra törekszik, s mindig többet akar, mint amit már elért.” Ennek a többnek és jobbnak az eléréséhez, a mind gyor­sabb előrehaladáshoz szüksé­ges a párt és a tömegek tel­jes egyetértése — e nagy erőfeszítés értelmének felis­merése Gondoljunk vissza az el­múlt évekre. Milyen nagy dolgokat oldottunk meg. Je­lentősen tovább fejlődött ipa­runk. Forradalmi változás ment végbe a falun. Kiala­kultak a szocialista nagyüze­mi gazdálkodás keretei. Meg­nyugodtak a ..hogyan to­vább?” gondolatával tusa- kodó paraszti lelkek, véget ért a nagy lelkitusa és inga­dozás — ma már parasztsá­gunk fő figyelme a termelés kérdéseire irányul; arra, ho­gyan adhatnak többet és gyorsabban gabonából, tejből, húsból az országnak. E nagy feladatok elvégzé­sével nagyot lépett előre ha­zánk a szocializmus útján. Ez mindannyiunk haszna. De nincs ebben az országban olyan dolgozó, aki ne mond­hatná el: neki és családjának is haszonnal jártak az elmúlt évek. Nincs ma már kenyér- és munkagond. Jól öltözött, jóltáplált emberek élnek az országban. Uj igények me­rülnek fel és nyernek — ha nem is mindig azonnal — ki­elégítést. Ki rádiót vesz, ki televíziót, sokan motorkerék­párra, autóra gyűjtenek, új bútorra. Igaz. ezzel még gondok is járnak. De ha e gondokat he­lyes nézőpontból vizsgáljuk, nem is olyan kellemetlen az elviselésük. Sőt. a tény, hogy ma már ilyen jellegű gond­jaink vannak, még egy kis belső örömet is okoz — kü­lönösen az idősebb nemze­déknek, amely még jól em­lékszik arra, hogyan éltek a munkások éa parasztok az átkos emlékű kapitalista vi­lágba... Milyenek a mi jelenlegi gondjaink? Egytől egyig a növekvő igényekből fakad­nak. És ez jó, — mert a szo­cialista társadalomban az élet törvényé, hogy növeked­jen az emberek igénye, s az kielégítést nyerjen. Merje ezt így kimondani bármelyik ka­pitalista ország! Itt vannak például a la­kásgondok. Ma már nincs Magyarországon olyan ember, aki földbevályt putriban húz­za meg magát családjával. Mert valaha tízezrével voltak ilyenek. Meg laktak egy szo­bában nyolcán, tízen. Igaz, akkor minden ház kapuján ott függött a cédula: „lakás kiadó”. Tudjuk, a múlt ilyen emlegetése nem vigasz egyet­len olyan fiatal párnak sem, amely indulni készül ez élet átián. a ezt szeretné a saiát — nem is akármilyen, hanem kétszoba összkomfortos! — lakásának berendezésével kezdeni. Mégis el kell mon­dani a múltat is; azt is, hogy az elmúlt három évben több lakás épült, mint a megelőző évtizedben; s azt is, hogy van tizenöt éves lakásépítési prog­ramunk, amelynek megvaló­sítása után megoldódnak a lakásproblémák. Ma még előfordul, hogy nincs minden nap sertéshús az üzletekben. Sőt, néha sor­ba is állnak érte az asszo­nyok; néhány napig keve­sebb a tojás, vagy a csirke a piacon; estefelé már nincs egyik-másik üzletben vaj. A múltban a proletárcsalád egy héten egyszer evett húst, va­jat csak a betegnek, csirkét meg a súlyos betegnek ad­tak. Ma mindezekből napi fogyasztási cikk lett. Egyné­mely gyermek, ha a vajas­kenyérhez nem kap szalámit, duzzogva megy az iskolába. Ez a jelen. És az is a jelen, hogy minden üzemi konyhán, vagy magánháztartásban na­ponta egyszer húsos ételt esznek, vagy legalább is két­naponként. Magyarországon az élelmi­szerfogyasztás kalóriaérték­ben eléri a világ legfejlettebb országainak színvonalát. S rohamosan emelkedik. A fej­lett nyugati országok átlagos 2 százalékával szemben ná­lunk egy év alatt majd 10 százalékkal nőtt az élelmi­szerfogyasztás. Az idén eddig mintegy 15—25 százalékkal több vajat, zsírt, tojást, cuk­rot, 50 százalékkal több ba­romfit fogyasztottunk, mint 1959 hasonló időszakában. Pedig akkor sem éheztünk. Ezek tények, de valljuk be, nem jelentenek kellő vigaszt annak a munkásnak, aki va­sárnap két kiló sertéskarajt akar kirántani, s csak egy kilót kap, vagy néha azt sem, „csak" baromfit. Rosszindulatú hangadók azt mondják most, hogy ime: csődöt mondtak a termelő- szövetkezetek, nem tudják a várost úgy ellátni, mint a ma­gángazdaságok. Ez így nem igaz. A számok csupán azt bizonyítják, hogy az igények növekedésével nem tudott lé­pést tartani a mezőgazdasági termékek termelése. Az tény, hogy az átszervezés jelentett — főleg az állatállomány fej­lődésében — megtorpanást és visszaesést, mégis Szolnok megye mezőgazdasága 1960- ban, az átszervezés utáni el­ső gazdasági évben több árut adott a népgazdaságnak, mint a megelőző évben. Igaz, a nagyon fontos hízósertésből kevesebbet, mint amire a népgazdaságnak szüksége lett volna — de azok az erőfeszí­tések, amelyekről a múltheti Szolnok megyei mezőgazda- sági aktíva résztvevői is ta­núskodtak, joggal keltik azt a reményt: a közellátás nehéz­ségei átmeneti jellegűek, be­látható időn belül úrrá lehe­tünk azon. Kádár elvtárs er- ről azt mondta a budapesti munkásoknak: ,Jtz idén aü9 tudunjc valamivel több húst adni, mint tavaly”, de azt is hozzátette, hogy egy év • múl­va már több lesz a sertéshús, a baromfihelyzet javulása pe­dig már az idén várható. A párt által sokszor han­goztatott igazság az, hogy el­fogyasztani csak azt lehet,[ amit megtermelünk. S ebben is — a dolog értelmét felis­merve — egyre teljesebb a párt és a nép egyetértése. Van-e az országban becsüle­tes, jóhiszemű ember, aki nem értene egyet azzal, amit Kádár elvtárs így fejez ki: „Soha nem gondoltunk arra,, hogy bárkiből szerzetest ne- j véljünk, aki lemond ételről, italról s mindig csak a mun­kán jár az esze. Jól élő egész­séges embereket akarunk e hazában, áfák munkaidőben becsülettel dolgoznak, amikor viszont itt az ideje, szórakoz­nak"-. (V. J.) „Optimista, felelősségteljes dolgozókat ismertem meg“ Dr. Gergely István főagronóm us és Pólyák János igazgató arról tájékoztatják Münnich elvtársat, valamint Csák elv­társat, hogy gazdaságukban milyen területen termelnek intenzív búzafajtákat Dr. Münnich Ferei látogatása r Gépkocsija pont délben ér­kezik a Középtiszai Állami Gazdaság igazgatósági épüle­te elé. Fogadtatása sokkal in­kább közvetlenül elvtársi, mintsem keresetten ünnepé­lyes. Sorra kezel az őt s kí­séretét váró Oláh János or­szággyűlési képviselővel, a kunhegyesi járási pártbizott­ság titkárával s a fogadtatásá­ra megjelentekkel. Az üd­vözlések után Pólyák István igazgató, a fiatal Középtiszai Állami Gazdaság történetét, főbb eredményeit ismerteti. Dr. Münnich elvtárs köz- bevetőleg a tehenek tejhoza­ma iránt érdeklődik. — Gazdasági átlagunk évi 3600 liter — felel kapásból, de pontosan dr. Gergely Ist­ván főagronómus. — Köszönöm! Szívesen hal­lanék valamit terveikről s— így a miniszterelnök. — Erre az évre eredetileg tizennégy millió forintos tisz­ta jövedelmet terveztünk — feleli Czimbalmo9 András fő­könyvelő. — A megyei párt- bizottság felhívására új ter­vet készítettünk, tizenkilenc millió forintról.., — ... s azután dolgozóink felajánlása alapján harminc- három millióra növeltük a tervet —, fejezi be a megkez­dett mondatot Muka Sándor elvtárs. a pártbizottság titká­ra. — Nagyszerű! — bólint elismerően a kormány elnö­ke. Ismét ez igazgatóé a szó: — Száz holdanként egymil­lió hatszázezer forint értékű terményt, terméket állítunk elő. Ekkora területegységre előbb 14 ezer liter, majd 16 ezer liter tejet terveztünk. Száz holdra eső hústervün­ket 76 métermázsáról 100 mé­termázsára növeltük. — Merészek az elvtársak! — jegyzi meg elismerően dr. Münnich elvtárs. — Nos, ak­kor koccintsunk ez önök egészségére, a felemelt terv sikerére' Fenékig ürülnek a poharak, s a miniszterelnök ismét kér­dez: — Áz alföld nem éppen gazdag csapadékban... Mi módon öntöznek? F“ Ahogyan csak tudunk, — hangzik a tömör válasz. — Ebben az évben kilencezer holdnál negyobb terület kap vizet. Ahol kell: árasztunk; ahol kell: csörgedeztetünk; ahol kell: esőztető berende­zést alkalmazunk. ic miniszterelnök legyénkben Sző esik a gazdaság szer­vezeti felépítéséről a vezetési módszerekről is. Dr. Gergely István főagronómus elmond­ja. hogy az önelszámoló ke­rületek vezetői saját legjobb belátásuk szerint jutalmaz­hatnak, fegyelmezhetnek. Minden szakember szívesen meghallgatja beosztottai vé­leményét, javaslatát. Mielőtt a vendégek a bán­halmi központ megtekintésé­re indulnának, dr. Münnich elvtárs óhajára belátogatnak a gazdaság ebédlőjébe. A barnapiros Kápok Imre me­zőgazdasági tanuló bizonyára nem sejtette még ma reggel, hogy délben nem más kíván néki jóétvágyat, mint maga a — miniszterelnök... A borjúnevelőben Tajnai Margit gondozóval vált né­hány kedves szót dr. Münnich Ferenc, majd a tehenészet fe­lé indul. — Ferenci József vagyok, Kunhegyesről —, fogadja el a felé nyújtott kezet a napbar­nított arcú gulyás. — Ott nagy lagzi volt Vo- náéknál —■, vidul fel a láto­gató. — Szinte sajnálom, Nagy érdeklődéssel nézegette Münnich elvtárs, milyen szé­nen fejlődik a cukorrépa István élvtárs. — Ahányszor hozzá­ért a villa, annyi­szor pergett a le­vele. A gépműhely mellett hat vado­natúj Szk—3 min­tájú kombájn do­hog. Oláh János elvtárs nem mu­lasztja el megje­gyezni: — Ezeknek a ke­zelői nyugodtan vághatnak neki az aratásnak. Ebéd titán- meg­csodálhatják a vendégek, mint szippantja fel a csatorna két part­ján haladó lánc­talpasra szerelt berendezési a vi­zet, s mint szőrja- szórja szivárvá- nyos permetben a zsendülő táblára. Akad látnivaló László-maj árba n is. Lengyel gyárt­mányú, friss-sárga repülőgép szálldos fürgén az ötven holdas, ■ ikersoros cukorrépa tábla fölött. A tábla Iron vízét. Felülről pedig hull a pétisóból készített levél­trágya. A Simazinnal gyomtelaní- tott — tavaly 52 métermázsás szemestermést adott — kuko­ricatáblánál is érdemes meg­állni. Nem különben a Kun Istvánné gozdozta baromfiak szálláséinál. Azokból s társa­ikból ebben az évben huszon­hat vagon baromfihús kerül a dolgozó nép asztalára. Alkonyul. Vendégek és vendéglátók búcsúzóra, be­szélgetésre érkeznek a tisza- szentimrei kerületbe. Megil- letődött csendben szól az egybegyűltekhez dr. Münnich elvtárs: — Számítottan! árrá. Rogy sok szépet, érdekeset látok az önök gazdaságában, elvtár­sak. Nem csalódtam: a re­méltnél is szebb élményben volt részem. Emlékezetes szá­momra az az optimizmussal párosult felelősségtudat, mellyel vezetőig vezetettek munkálkodnak a Középtiszai Állami Gazdaságban. A to­vábbi munkasikerekhez kívá­nok önöknek lankadatlan energiát, erőt. egészséget! Kendő-, kalaplengetés Kö­zepette száll gépkocsijába a miniszterelnök. S mikor h gépkocsikaraván az útkanyar- hoz ér. messzecsengő kiáltás hangzik utána! — Viszontlátásra, MünníeS elvtársi 8b borvárS a hogy nem én voltam a vő- fény! Ferenci bátyánk elcsodál­kozik, hogy a miniszterelnök még a kunhegyesi lakodalom­ról is tud, de a „honnan?”-ról nem tartja illőnek faggatóz- ni. Annál magabiztosabban mondja, hogy fia is a mező- gazdaságban dolgozik. Agrár- egyetemet végzett mezőzag- dasági mérnök. Rupcsó Jánosné, vezető óvónő a látogatók érkeztekor annak örül. hogy védencei még nem merültek ebéd utá­ni álomba. így pihenésük megzavarása nélkül kérheti őket: felülve köszöntsék a vendégekc — Hogyisne, feküdjenek csak nyugodtan, — intett dr. Münnich elvtárs. — Az ő dolguk ebben a pillanatban a pihenés. Az e módszer, ahogyan Bánhalmán a lucernaszénát kezelik, külön felkeltette a minden iránt érdeklődő mi­niszterelnök figyelmét. El­gondolkodva hallgatta Ger­gely dr. magyarázatát; — A lekaszált lucernaszé­nát némi fonnyasztás után : azonnal a szérűre szállítjuk, hol alacsony ágasokra rakjuk, így könnyedén járja a levegő. : a nap pedig nem pusztítja el i benne a karotint., A szénát nem kell gyakran forgatnunk, ] így az sokkal jobb minőségű , marad. — A régi metódusnál fo­gyasztás nélkül is apadt a i széna sí fűzi hozzá Csáki A kis Kun Marika, Kun Istvánné baromfigondozó kislánya az első pillanatban kissé meglepődött, de búcsúzáskoi mezei virágcsokorral köszöntötte a kedves vendéget

Next

/
Oldalképek
Tartalom