Szolnok Megyei Néplap, 1961. április (12. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-16 / 89. szám

2 SZOLNOK HEGYEI NÉPLAP 1961. április 16. Gagarin sajtóértekezlete (Folytatás az 1. oldalról.) mint minden bajtársam, egyáltalán nem kételkedtünk a repülőút sikerességében. Gagarin hozzátette, hogy a magasban is kifogástalan volt a közérzete. Amikor az űrha­jó ráhelyezkedett pályájára, tehát az út első, úgynevezett aktív szakaszában sem a túl­ságos megterhelés, sem a zaj, sem a vibráció nem hatott rá nyomasztóan. Ilymódon eredményesen végrehajtotta a repülőútra megadott programot. A pálya elfoglalása és a hordozórakétától való elválás után —, mondotta Gagarin jelentkezett a súlytalanság Ez az érzés eleinte kissé szokatlan volt, bár rövid idő­re azelőtt is átestem súlyta­lanságon. Hamarosan hozzá­szoktam. Hangsúlyozta, hogy véleménye szerint a súlyta­lanság hatása nem érezhető a szervezet munkaképességén, az élettani funkciók teljesíté­sén. Közölte, hogy az egész re­pülőút alatt eredményes mun­kát végzett a megadott prog­ram szerint, sőt evett is és vizet is ivott. Több vonalon, többek kö­zött telefonon és rádión állt kapcsolatban a földdel. Fi­gyelte környezetének jelensé­geit és észleleteit továbbítot­ta. Megfigyelésének eredmé­nyeit az űrhajó naplójába is bevezette és ‘ magnetofonra felvette. Gagarin elmondotta, hogy ezután a repülés programjá­ban előirányzott, meghatáro­zott időben megérkezett a le­szállítási parancs. Az űrhajót megfelelő irányba térítették, működésbe lépett a fékező berendezés. A leszállás a repülés prog­ramjában előírt módon tör­tént. A földetérés a megadott körzetben történt. Gagarin részletesen beszá­molt az űrrepülés közben tett megf i gyeléseiről. A Föld 175—300 kilométer magasságból kitűnően látszik. Felülete hozzávetőleg ugyan­olyan képet, mutat, mint nagy magasságokban repülő, sugár- hajtású gépről szemlélve. Nagyon jól megkülönböz­tethetők a hegységek, a nagy folyók, szigetek, partvonalak, tavak. Nagyszerűen láttam a földet borító felhőket, s a föld felületére vetett árnyé­kukat —, mondotta. Az égbolt egészen sötétszí­nű —, folytatta az űrhajós, s a csillagok fényesebbek és h atá rozottabb körvonalúak, mint a Földről szemlélve. Magának a Földnek igen jellegzetes és nagyon szép kék fénykoszorúja van. Ez a fénykoszorú igen jól látható, amikor a horizontot szemlél­jük. A világoskék színtől a kéken, a sötétkéken, ibolyán keresztül a mély feketéig egyenletes az átmenet Az árnyékból való kijutás­kor — folytatta Gagarin — a Nap átvilágítja a földi at­moszférát, s az egész fényko­szorú valamelyest más színt ölt Magán a Föld horizont­ján világos narancsszínű sá­vot lehet megfigyelni, amely később a szivárvány minden színében pompázva megy át az égbolt mély fekete színébe. Nagyon gyorsan belekerül­tem a Föld árnyékkúpjába. A sötétség gyorsan beköszön­tött —, mondotta. Hozzáfűzte, hogy ebben az időben a Föld felszínén sem­mi sem volt látható. Először az óceán fölött haladtam el. A csillagok viszont igen jól látszottak. A Föld árnyék­kúpjából való kijutás ugyan­csak igen gyorsan és hirtelen ment végbe — közölte Gaga­rin. A kozmikus repülés ténye­zőinek hatását — hála a jó kiképzésnek — igen jól visel­tem el —, mondotta és hozzá­fűzte, hogy jelenleg is ki­tűnően érzi magát Gagarin elismerését fejezte ki a szovjet tervezőknek, mérnököknek és technikusok­nak, az egész szovjet népnek, mert megteremtették a nagy­szerű „Vosztok” űrhajót a kitűnő berendezést és a raké­tát, amely ilyen óriási űrha­jókat képes pályájukra eljut­tatni. Jurij Gagarin kijelen­tette, hogy tanulásának, éle­tének és munkájának minden lépésekor állandóan érezte a kommunista párt — amely­nek tagja — gondoskodását és figyelmét Tapssal fogadták, amikor Jurij Gagarin elmondotta: különösen ki akarja emelni azt a szerető emberi gondos­kodást amellyel a Szovjet­unióban a kommunista párt, a kormány és személy szerint Nyikita Hruscsov veszi körül az egyszerű embereket Az űrhajós pilóta közölte, hogy közvetlenül a Földre való visszatérése után meleg­hangú szívélyes táviratot ka­pott Nyikita Hruscsovtól. aki üdvözölte az űrrepülés sike­res befejezése alkalmából. Űrrepülésünket — hangsú­lyozta Gagarin — a szovjet népnek, a kommunista párt­nak, a szovjet kormánynak, az SZKP XXU. Konoresüzusának ajánlottuk A megjelentek tapsától kí­sérve Jurij Gagarin kijelen­tette: sokszor és magabizto­san fogunk repülni. Valóban meg fogjuk hódítani a koz­mikus térséget. Mindig örülünk más orszá­gok tudományos sikereinek — mondotta Gagarin —, örömmel, üdvözöljük majd a Kozmoszban más országok űrhajósait, sok sikert kívá­nunk nekik a világűr békés meghódításában, együttmű­ködést ákarunk velük a koz­mikus térség békés használa­tában”.. A sajtóértekezlet részvevői viharos tapssal fogadták Ga­garin e szavait. Újult erővel ünnepelték, amikor a hős űr­hajós a következő szavakkal zárta nyilatkozatát: „Én ma­gam még sokat szeretnék re­pülni a világűrben, megtet­szett az űrutazás. Szerelnék elrepülni a Venus és a Mars felé amolyan igazi nagy utat meg­tenni". Ezután Norair Sziszakjan akadémikus emelkedett szó­lásra. Elmondotta, hogy az űrhajós előkészítésének leg­fontosabb fejezete olyan la­boratóriumi feltételek megte­remtése volt, amelyek a le­hető legtel iesebben utánozták az űrrepülés sajátosságait Uyeo laboratóriumi feltétele­ket a Földön és repülőgépe­ken sikerült megvalósítani. Közölte, hogy az űrhajós előkészítése bonyolult tudo­mányos problémát jelentett Az űrhajós — fűzte hozzá — természetesen csak teljesen egészséges ember lehetett, aki magasfokú intellektuális fej­lettséggel és műszaki ismere­tekkel rendelkezik: akarat- erős ember, aki feszült hely­zetben is rövid idő alatt in­dokoltan dönteni tud, dönté­seit azonnal megvalósítja, gyorsan és jól felismeri és értékeli a helyzetet. Elmondotta, hogy az űrha­jósok kiválogatásának mód­szere kötelezően előírta a je­löltek klinikai kivizsgálását. — A válogatásnál fel­használtak olyan különle­ges módszereket, amelyek ré­vén eléggé megbízhatóan megállapíthatók az emberi szervezet funkcionális lehe­tőségei, alkalmazkodó képes­sége a külső környezet ked­vezőtlen tényezőinek hatásá­hoz. A kiválasztási rendszer­ben fontos szerepet kapott a oszihológiai vizsgálat is. Az előkészítés — mondotta a továbbiakban — egyrészt magában foglalta az űrrepü­lés feladataival összefüggő el­méleti kérdések tanulmányo­zását, másfelől az űrhaiós- nak gyakorlatban el kellett sajátítania az űrhajó fülké­iében lévő berendezések, tu­dományos készülékek és mű­szerek kezelését. A célirányos fizikai edzés legfőbb feladata a szervezet ellenállóképességének fokozá­sa volt a gyorsulás hatásaival szemben, a test szabad térbeli mozgásának és a finom koor­dinált mozdulatoknak a be­gyakorlása és tökéletesítése. Az űrhajós az edzés során mind jobban elviselte a tar­tós fizikai megfeszítéseket, anélkül, hogy csökkent volna munkaképessége, vagyis fo­kozódott akaratereje. "Vaszilij Parin professzor, a Szovjet Orvostudományi Akadémia rendes tagja az ember első kozmikus repü­lésének előkészítéséről és az úton lévő űrhajós fiziológiai állapotáról számolt be. Külön problémát jelentett az indítás előtti időszakban való felkészülés — jelentet­te ki Parin professzor. — A fokozott orvosi ellenőrzés, a különleges táplálkozás, föl­di viszonyok közepette a re­pülés számára hivatott mód­szerekkel végrehajtott rend­szeres vizsgálatok — mindez biztosította az igen értékes tudományos információk megszerzésének egységét és folyamatosságát Az agy, az izmok bioára­mainak vizsgálata» a tüzetes szív-vizsgálatok biztosították az űrhajós egészségi állapo­tának kellő terjedelmű és mélységű ellenőrzését. Jurij Gagarin repülésének egész idején állandó orvosi ellenőrzés alatt volt. Az or­vosok és fiziológusok a köz­érzetre vonatkozó jelentése­ken kívül, amelyeket rádió útján közvetlenül Gagarintól kaptak, — rádiótelemetrikus rendszerek segítségével fi­gyelték a kozmikus térség­ben tartózkodó első ember érverését és légzését. Parin professzor közölte, hogy az űrhajós ruhájába egyszerű és- a célnak megfe­lelő adókat szereltek be. Ezek az adók a szív bioáramait, az érfal lüktetését, a mellkas légző mozdulatait elektromos jelzésekké alakították át. A rádiőtelemétrikus közlés’ feldolgozása során szerzett előzetes adatok azt mutatják, hogy orvosi szemoontból Ju­rij Gagarin repülése rendkí­vül jól ment végbe. Jevgenyij Fjodorov akadé­mikus közölte, hogy a sajtó­értekezleten adott tájékozta­tás csak az első értesüléseket tartalmazza Gagarin útjáról. Később majd nyilvánoss-'gra hozzák a megfelelő beszámo­lókat és az egyéb tudomá­nyos anyagokat. Jóllehet Gagarin egyedül járt a világűrben — mondot­ta Fjodorov akadémikus — győzelmében az űrhajót meg­teremtő és repülését biztosító munkások, mérnökök, tudó-' sok nagy csoportjának mun­kája jelentkezik. Amikor az első szovjet szputnyik elérte pályáját — jegyezte meg Fjodorov aka­démikus — külföldön egye­sek, talán még néhányan a nyugati sajtó itt megjelent képviselői közül is, úgy vél­ték, hogy ez az eredmény a Szovjetunió különálló, elszi­getelt sikerének következ­ménye volt. Ma ezt már sen­ki sem gondolja. Az első szputnyik útjától a mai napig eltelt rövid idő alatt mindenki előtt világos­sá vált, hogy a Szovjetunió­nak a világűrben aratott si­kerei a szocialista ország tu­dományos és műszaki fejlő­désének törvényszerű fokoza­tai. Fjodorov akadémikus em­lékeztetett rá, hogy az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Minisztertanácsa április 12-i felhívásában hangsúlyozta, a szovjet nép nemcsak saját sikerének, ha­nem az egész emberiség ered­ményének tekinti a világűr meghódításában kivívott győ­zelmét. Fjodorov ezután utalt arra. hogy a tudományos és a tech­nikai (haladás jelenlegi üte­me bámulatos, de ez az ütem még gyorsulni fog. A tudósok gondolatai — mondotta — újabb űrutazá­sok télé szállnak, a tudósok Száraz, szakszerű jogi vita az Eichmann-perben : JERUZSÁLEM (MTI). Pénteken befejeződött a perjogi vita az Eichmann- perben. — Akik azt várták, hogy az első napok izgalmas •eseményeket hoznak, csalód- ;tak. Az első hét mérlege: a száraz, szakszerű jogi vita, amelyet csak a péntek dél­előtti tárgyalás néhány izgal- ;mas perce, Servatius néhány megdöbbentő kijelentése tett • feszültté. Servatius idő nye- ;rő taktikai sakkhúzásával a ^íróságot egy hosszadalmas | jogi vitába akarta sodorni, ja per tényleges megkezdését ; elodázni. Ettől a taktikától ; különben a per elszürkülését jés — a Mendere^z-per min- ; tájára — a világszerte meg- ! nyilvánuló érdeklődés csök­kenését is remélte. Aki figyelemmel hallgatta Servatius kedd délelőtti előterjesztését, majd Haus­ner főügyész közel tízórás válaszát, a taktikánál töb­bet is meglátott. Eichmann a per első percei­ben elhangzott két igenje :után csak, mint passzív sze­replő hallgatta végig a vitát. Róla ugyanis közvetlenül nem esett szó különösebben; a bíróság elfogulatlansága és illetékessége volt a fő kérdés. E két és félnapos tárgyaláson a perjogi vita túlnőtt a bűn­ügyek keretein és politikai kérdéssé vált. Servatius fel­lépése, érvei, arra irányultak, hogy kivonják Eichmannt az izraeli bíróság illetékessége alól és ügyét nyugatnémet — vagy legalább nemzetközi bí­róság elé utalja. Megdöbbentő volt, amikor Hausner főügyész megállapí­tásával szállt vitába, amely szerint a népirtás és hasonló bűntettek elkövetői az embe­riség ellenségei és minden ál­lam kötelessége lenne a jö­vőben ezeket ártalmatlanná tenni. Servatius ezzel kap­csolatban kijelentette, hogy ez a megállapítás nem alkal­mazható Eichmannra, mert a Hitler-rezsim után békés pol­gár lett és csupán az volt a szerencsétlensége, hogy elkö­telezte magát egy embertelen kormányzatnak. Cjabb izgalom forrása volt a pénteki tárgyaláson Ser­vatius burkolt fenyegetése, amelyben kijelentette, hogy Eeichmann elfogása és Iz­raelbe szállítása miatt nem támadt ugyan konfliktus Iz­rael és Nyugat-Németország között, de az intervenció még megtörténhet a tárgya­lás bármelyik sátdiumában. Servatius a nyugatnémet érdekek védelmében lépett fel, azokat képviseli és nyil­vánvalóan meg akarja aka­dályozni, hogy az Eichmann- per során napvilágra jutó leleplezések kompromittál­ják a nyugatnémet politikai életben ma is nagy szerepet játszó nácikat. Érdekessége ennek a per­nek, hogy a vádhatóság I kettős nyomás alatt álL Az egyik az a kapcsolat, — amely az izraeli és a nyugat­német kormány között fenn­áll. Ez Servatius malmára hajtja a vizet, mert egyetér­tenek abban, hogy semmi — vagy legalábbis a lehető leg­kevesebb hangozzék el a nácizmusról,-s a pert szűkít­sék le kizárólag Eicmann személyére. A másik nyomás a közvélemény nyomása. A nagyszámú érdekelt ennek az ellenkezőjét várja: a 7 igazság teljes kiderítését. Me«(tilalmazták az ország legjobb mezőgazdasági technikumát A Földművelésügyi Minisz­tériumban most értékelték a mezőgazdasági technikumok versenyének eredményét. Az elméleti és gyakorlati tanul­mányi színvonal és a terme­lőszövetkezeteknek nyújtott társadalmi segítség alapján első helyezett a váci, második a gyöngyösi, a harmadik a kiskunhalasi technikum lett. A Váci Táncsics Mihály Mezőgazdasági Technikumban szombaton délután Petőhází Gábor földművelésügyi mi­niszterhelyettes adta át a mi­niszter vándorzászlaját és a tízezer forintos pénzjutalmat. Lengyelország a választások előestéjén Varsó (MTI). Lengyelor­szágban teljesen befejeződtek az április 16-i képviselő és ta­nácstag-választási kampány, a jelöltek választókerületük­ből visszatértek lakóhelyük­re. A választási helyiségek vasárnap reggel hat órától feldíszítve várják a szavazó­kat. Számos lengyel gyárban vá­lasztási műszakot rendeztek, s kiemelkedő termelési ered­ményeikkel ünnepelték a kö­zelgő nagy eseményt. Sokezer lakos társadalmi munkában díszíti városát és faluját. Nem érte el célját a legújabb amerikai űrkisérlet Washington (AP). Az Amerikai Légügyi Hivatal pénteken csaknem 100 kilós műszertartályt juttatott bal­lisztikus pályán 128 mérföld magasra —, a szerkezet azon­ban nem érte el kitűzött cél­ját Az ellenőrző rendszer egyik elektronikus berendezé­se nem működött megfele­lően. A berendezésnek az lett, volna a feladata, hogy a mű- szertatályt négy különböző helyzetbe állítsa az űrben, ezt azonban nem sikerült megva­lósítani. (MTI) *i,Pi‘yyyv*yyv-yvvvvxru-u~u-.ru-_r a Hold és a bolygók kutatá­sát tervezik, szeretnének még jobban behatolni az anyag felépítésének titkaiba, az élet legalapvetőbb folya mataiba. Ugyanakkor dszont — állapította meg Fjodorov — még mennyi rendetlensé get fogyatékosságot látunk Földünkön. Az emberiség szégyene — jelentette ki —, hogy boly­gónk egyes területein az em­berek még éheznek! Súlyos megrovás az azoknak, akik tönkretették és kíméletlenül kizsákmányolták őket, s akik egyes helyeken még most is kizsákmányolják a fejlődé­sükben elmaradott országo­kat Nyeszmejanov akadémikus ezután közölte, hogy az írás­ban beérkezett kérdések többsége Jurij Gagarinhoz szól. . Ezután Gagarin válaszolt a hozzá intézett kérdésekre. Gagarin elmondotta, hogy a Szovjetunióban "különböző változatokat dolgoztak ki a leereszkedésre, többek között kidolgozták a leereszkedés ej­tőernyős változatát is. De a mostani úton a pilóta a fül­kében tartózkodott; a le­ereszkedés sikeresen történt és bebizonyította a leszállás valamennyi rendszerének rendkívüli hatásosságát. Arra a kérdésre, hogy köz- lik-e majd azokat a felvéte­leket, amelveket a „Vosztok” űrhajóról készítettek a Föld felszínéről, Jurij Gagarin a következőket mondotta: — a „Vosztok” űrhajón egyetlen fénykéoező berendezés sem volt. fgy felvételek nem ké­szültek, tehát nincs is mit közölni. Az egyik tudósító kérdésére válaszolva, Gagarin közölte, hogy az űrrepülés idején éh­séget és szomiésáeot nem ér­zett, s hozzátette, hogv érze­tei uevanolyanok voltak, mint a Földön. 1 A hős űrhajós elmondotta, idejében közölték vele, hogy őt szemelték ki az űrrepülés­re. A felkészülésre elegendő ideje volt. Gagarinnak feltették a kö­vetkező kérdést: „Ha önt, családos embert, kétgyerme­kes apát felküldték koz­mikus repülőútra, — biztos volt-e a kormány abban, hogyj az út szerencsésen végződik?” Ebben a kérdésben, — Je­gyezte meg az űrhajós — a „felküldték” szót a „megbíz­ták” szóval helyettesíteném. Nagyon örülök és nagyon büszke vagyok rá, — fűzte hozzá Gagarin az egész te­rem viharos helyeslése kö­zepette, hogy éppen engem bíztak meg ezzel az úttal. Abban pedig, hogv a vállal­kozás sikerrel jár, senki nem kételkedett sem én, — sem a tervezők sem a mér­nökök. Jurij Gagarintól megkér­dezték hogy űrhajóját vagy annak egyes részeit lehet-e még egyszer űrrepülésre fel használni. Az űrhajós kije­lentette, hogy ez inkább a technikusokra és a mérnö­kökre tartozik. Az ő véle­ménye szerint — fűzte hoz­zá — az űrhajót és berende­zését még fel lehet használ­ni űrrepülésre. — (Viharos taps). A sajtóértekezleten jelen­lévő egyik délamerikai meg­kérdezte, hogy milyennek látta Gagarin az ő konti­nensét. „Nagyon szép” vá­laszolta Gagarin. Gagarin közölte, hogy a viiáeűrkutatási tervnek meg­felelően a Szovjetunióban tolvik űrhaiós-oilólák kikép­zése. maid a ielenlévök tap- A Irösenptte így folytatta: Űgv eondrlnrn elegen van- nnk az űrkutatásokhoz. Ezzel arra a kérdésre vé­gszóit hogy vajon űrha^ós- berátai. akikről előző nan azt mondotta, hogy készek az űrutazásra valójában há­nyán vannak, van-e egy tu­catnál több ilyen űrhajós­jelölt? Gagarin igen-nel felelt ar­ra a kérdsére, vajon hiány­talanul teljesítette-e a repü­lés egész programját. Az egyik tudósító megkér­dezte, mennyi Gagarin fize­tése és kapott-e külön díja­zást az útért. — Az én fizetésem, mint minden szovjet emberé, tel­jesen elegendő szükségleteim kielégítéséhez — válaszolt Gagarin, majd hozzáfűzte hogy megkapta a Szovjetunió hőse címet. „Ez hazánkban a legnagyobb jutalom” — mon­dotta. Arra a kérdésre, hogy éle- ménye szerint ő utazik-e má­sodszor is űrhajón, vagy va­laki más, Jurij Gagarin kije­lentette: már jelentette a pártnak és a kormánynak hogy kész teljesíteni hazáin és népe bármilyen újabb megbízatását. Megkérdezték Gagarintól. hogy ablakon keresztül agy televíziós készülékekkel szemlélte-e a Földet. Kijelen­tette, hogy az űrhajó kis fül-r keablakán át látta a Földet. A teremben derűs élénksé­get és nevetést keltett az a Gagarinhoz intézett icé lés. hogy 6 lesz-e az űrhajós szakszervezet elnöke. — Elmondhatom — vála­szolta Gagarin —, hogy ez nem tőlem függ, ha megvá­lasztanak, én leszek. A/Gagarinnak feltett utol­só kérdés így hangzott: , Más program keretében elrepül­ne-e ön a Holdra?” A „Vosztok” űrhajó rendel­tetése nem ez — válaszolta az űrhajós. — Erre a célra ná­lunk más űrhaiókat készíte­nek és fognak készíteni. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom