Szolnok Megyei Néplap, 1961. április (12. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-02 / 79. szám
< SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1ML áprök L Történelmi tanulságok (Folytatás az 1. oldalról) április 4-e. Ez is az oka annak, hogy amikor így tavas z- szal nemzeti ünnepeinket üljük, a piros-fehér-zöld zászló mellé mindig odatűzzük a nemzetközi proletárszolidaritás vörös lobogóját is. Történelmünk tanulsága tehát, hogy csak azért születhetett meg szabadságunk, mert a reakció nemzetközi összefogásával szemben a proletariátus nemzetközi erejére támaszkodtunk. De ez nemcsak a múlt tanulsága. Mint ahogyan ünnepeink sem csak a múlt idézését jelentik, hanem előre teliintést is a jövőbe. Vonatkozik ez a tanulság további harcainkra — a jövőre is. Ma büszkén és teljesen megalapozottan mondjuk a többi szocialista országgal együtt, hogy nagyot haladtunk előre — s elért vívmányaink véglegesek. A szocializmus által elfoglalt hadállások bevehetetlenek, az úri osztályok nem perelhetik többé vissza elveszett hatalmukat. S mindennek legfőbb biztosítéka: a szocialista tábor országai — élükön a Szovjetunióval — szilárd, erős, legyőzhetetlen hard közösséget alkotnak. E Harci közösség vezérlő eszméje a proletárinternacionalizmus. A felszabadult munkásosztály testvéri összefogása ma a szocialista országok ideológiai egységében, közös politikai célkitűzéseiben, gazdasági együttműködésében testesül meg. S nem utolsó sorban ebban a szilárd eltökéltségbe», hogy minden közös áldozatra és erőfeszítésre készek a testvéri országok függetlenségének és szabadságának védelme érdekében. Pártunk VII. kongresszusának határozata is rögzíti, hogy népköztársaságunk, mint a hatalmas szocialista tábor tagja, megbonthatatlan egységben a többi szocialista országgal védelmezi hazánk függetlenségét, népünk békés alkotómunkáját. Kádár elvtárs, amikor a kongresszusi beszámolójában a szocialista forradalom teljes és végleges győzelmének feltételeiről beszélt, különösen azt hangsúlyozta ki, hogy „arra van szükség, a magyar nép fűzze még szorosabbra barátságát a Szovjetunió és a szocialista tábor népeivel és zárkózzék fel még szorosabban a szocializmus és a béke egyre hatalmasabb nemzetközi erőihez. Bizton hisszük, hogy ea Így lesz, a szocializmus belátható időn belül teljesen győzedelmeskedik hazánkban is, felépül a magyar nép több nemzedékének legszebb és légi gaza bb álma. a szocialista Magyarország''. A három tavaszi évforduló tanulsága is bizonyítéka e megállapítás Igazságának. S így lett április 4-e nemzeti ünnepeink betetőzése nemcsak naptári sorrendben, hanem tartalmát, történelmi jelentőségét tekintve is. Ezért e nap nemcsak a magyar nép nagy nemzeti ünnepe, hanem egyben bizonyítéka annak a felismerésnek is, miszerint az igazi haza fiság feltételed a proletariátus nemzetközi ösz- szefogását GromSko nyilatkozata a sajtó képviselőinek NEW YORK ÍTASZSZ). G romika szovjet külügyminiszter március 31-én este New Yorkból — ahol az ENSZ közgyűlés IS. ülésszakának második . szakaszán résztvevő szovjet küldöttséget vezette — hazalndnlt Moszkvába. Elutazása előtt nyilatkozott a sajté képviselőinek. A szovjet külügyminiszter nyilatkozatában mindenekelőtt hangsúlyozta: a szovjet kormány teljes egészében fenntartja azt az álláspontját, hogy a világon végbement változásoknak megfelelően változtatni kell az ENSZ (elépítésében. A Hruscsov múlt év szeptemberi javaslatának elhangzása óta eltelt minden hónap újabb tanúbizonyságát adja annak, hogy ez a feladat egyre sürgetőbbé válik és megoldásának ' halogatása csak gyöngíti az ENSZ-et, rombolja tekintélyét Ami az ENSZ főtitkárát és a főtitkári tisztet betöltő Hammarskjöldöt Illeti, e tekintetben a helyzet tűrhetetlen. A szovjet kormány —, mint már kijelentette — nem nyugszik bele ebbe a helyzetbe —, mondta G romika Azokról az eszmecserékről szólva, amelyeket a Szovjetunió és az Egyesült Államok küldöttsége folytatott a leszerelés kérdésében, Gromiko hivatkozott a szovjet és az amerikai küldöttség nyilatkozatára. E pillanatban felesleges lenne ismét foglalkozni ezzel a kérdéssel — mondotta Gromiko. — Csupán ismét hangsúlyozni kívánom, a szovjet kormány és az egész szovjet nép elengedhetetlenül szükségesnek ítéli, hogy végetvessenek a fegyverkezési versenynek. Ez javára válnék a világ népeinek és az egész civilizációnak. Az ENSZ-közgyűlés 15. ülésszakának második szakaszáról szólva Gromiko foglalkozott a Kongói Köztársaságban kialakult helyzettel. Megelégedését fejezte ki afölött, hogy a közgyűlés érdemileg megvitatja ezt a kérdést, bár mint látható, ez nem mindenkinek tetszik A iWunlé onioáa ad akarja, hogy megvédjék a Kongói Köztársaság politikai függetlenségét és területi sérthetetlenségét, mint ahogy azt az ENSZ ismeretes határozatai előírják. Most különösen fontos, hogy megakadályozzák Kongó feldarabolását A* ENSZ-közgyűlés 15. ülésszaka — állapította meg a szovjet külügyminiszter — a ezen belül a bizottságokban folyó munka azt mutatja, hogy a szégyenletes gyarmati rendszer teljes és végérvényes felszámolásáról szóló szovjet javaslat olyan követelés, amelyet maga az élet vet fel. Ugyanakkor óvatosnak kell lennünk, mert mint tapasztaljuk, a gyarmattartó hatalmak távol állnak attól, hogy az ENSZ akaratának megfelelően cselekedjenek. A kongói, az angolai és a nyugat-afrikai helyzet felhívja erre a figyelmet. Most az a feladatunk — mondotta Gromiko —■, hogy a legrövidebb időn belül valóra váltsuk a gyarmati országok és népek függetlenségéről szóló nyilatkozat tételeit. Gromiko befejezésül a kővetkezőket mondta: — Nagyon jó lenne, ha az ENSZ-közgyűlés 15. ülésszakát követően elmondhatnánk, hogy ez az ülésszak megvetette az államközi kapcsolatok és a kölcsönös megértés megjavulásának alapját, javára vált a nemzetközi együttműködés fejlesztésének és a béke megerősítésének. Az Óceánba zuhant egy amerikai Titan* rakéta ' Cape Canaveral (AFP, AP). A Cape Canaveral-i kísérleti telepen pénteken kilőttek egy hosszútávú Titán rakétát, amelynek a terv szerint több mint 16 uOO kilométer utat kellett volna megtennie. A rakéta azonban a kilövés után egy perccel az Atlantióceánba zuhant. A rakéta első lépcsője túlságosan korán levált a második működésbe lépett (MTD Jó munkájuk jutalma a Vörös QVándorzászló (Folytatás a* 1. oldalról) Az ünnepség végén Gál Tibor elvtárs, a KISZ KB. titkára átadta a KISZ Központi Bizottságának serlegét a kongresszusi munkaversenyben országos viszonylatban második helyet elért martfűi fiataloknak. Kitüntették a Bánhalmi Állami Gazdaságot Megyénk állami gazdaságaiban nem ritka — szinte évenként ismétlődő — meleghangú ünnepséget tartottak pénteken este. Bánhalmán, az állami gazdaság központjában. Több megyei állami gazdaság után idén a bánhalmiak nyerték el a magas kitüntetést: a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját Az ünnepségen kedves vendégeket üdvözölhettek a gazdaság dolgozói: Németh Károly elvtársat az MSZMP Központi Bizottságának mezőgazdasági osztályvezetőjét; langer Pál elvtársat, az Állami Gazdaságok Főigazgatóságának vezetőjét; Sándor Kálmán elvtársat az MSZMP Központi Bizottságának tagját Horváth Imre elvtársat a megyei pártbizottság titkárát; Bereczki Lajos elvtársat a megyed pártbizottság mg. osztályvezetőjét Jelen volt Varga János, a MEDOSZ Központi Bizottságának titkára, Csepetz István, a MEDOSZ megyei titkára, Bozsik Tibor, az Állami Gazdaságok Megyei Igazgatóságának vezetője, Gyémánt Gyula, az állami gazdaságok főagrcmó- musa, Oláh János, a Héki Állami Gazdaság Kossuth-díjas igazgatója, Barijai Sándor, a karcagi Lenin Tsz Kossuth- díjas elnöke és sokan mások. A* ünnepséget Muka Sándor, a Bánhalmi Állami Gazdaság párttitkára nyitotta meg, majd Pólyák István, korábban a Bánhalmi, Jelenleg a Középtiszai Állami Gazdaság igazgatója ismertette az eredményeket — Bánhalma 1856-ig az igazgatóság legrosszabb gazdaságai közé tartozott Alacsony termésátlag, magas önköltség Jellemezte gazdálkodását — mondotta bevezetőül Pólyák elvtár». Majd ismertette, hogy az egykori 500 hold elhanyagolt szántóföldön alakított kezdetleges módszerekkel dolgozó gazdákból hogyan lett 12 000 holdas korszerű nagyüzem. A külterjes gazdálkodásról a belterjesre való áttérés, a fokozódó- mélyművelés, s a korszerű agrotechnika egyéb vívmányainak mind nagyobb mértékben való alkalmazása állandóan növelte a gazdaság eredményeit Kenyérgabonából például 1954-ben csak 6.4. mázsát 1960-ban már 14.6 mázsát termeltek. Kialakították a gazdaság törzsgárdáját növelték a dolgozók szakmai tudását Gyarapodott a gazdaság anyagiakban is: az állóeszközök értéke tíz év alatt 48 millió forinttal növekedett A gazdasági épületeken kívül 44 lakást nyolc — 60 személyes munkásszállást két üzemi konyhát és 50 gyermeket befogadó bölcsődét építettek. A dolgozókról való fokozott gondoskodás is hozzájárult ahhoz, hogy a gazdaság 1957 óta nyereségessé vált * az 1960-as év nyeresége már közel 10 millió forint volt Mindezt olyan talajon érték ej, melynek több mint *30 százaléka erősen kötött, szódás szik. Elmondotta Pólyák elvtárs azt is, hogy a jó eredmények, a korszerű gazdálkodási módszerek mellett elsősorban a gazdaság dolgozóinak lelki- ismeretes munkáját dicsérik. Ladányi Lajos kombájnos, Szilágyi György rizsőr, Csorna Imre traktoros, Ignácz Sándomé borjúnevelő, Tóth Júlia baromfigondozó, — S. Apostol Imre süldőnevelő, Vincze Pál fogatos a gazdaság legjobbjai közé tartoznak. Ezután Izinger Pál, az Állami Gazdaságok Főigazgatóságának vezetője emelkedett szólásra. Elmondotta, hogy 253 állami gazdaság közül 219 zárta eredményja-1 vulással az évet, s közülük 94 minden állami ártámoga-1 tást leszámítva — nyereséges volt. A 94 állami gazdaság közül négyen nyerték el a Minisztertanács és a SZOT vándorzászlaját, köztük a Bánhalmi Állami Gazdaság. Ezek után átadta a kitüntetést Pólyák elvtársnak, majd sok sikert kívánt további munkájukhoz. Németh Károly, az MSZMP Központi Bizottságának mezőgazdasági osztályvezetője a kormány, ■ az egész dolgozó nép jókívánságát és elismerését tolmácsolta a kiváló eredményt elért gazdaság dolgozóinak, majd Így szólt; — Az elmúlt években kormányunk több mint 10 milliárd forintot ruházott be az állami gazdaságokba, örvendetes, hogy egyre több állami gazdaság igyekszik ma már visszafizetni ezt a befektetést Ezután arról beszélt, hogy az állami gazdaságok előtt továbbra is nagy feladatok állnak. Jó munkájuk megítélésénél ezután nemcsak a gazdaságban elért eredményeket veszik figyelembe, hanem azt is: hogyan dolgoznak, milyen eredményt érnek el a gazdaság környékén lévő termelőszövetkezetek. — Célunk az, — mondotta Németh elvtárs — hogy az életnívó városon és falun egyaránt tovább emelkedjék. Ehhez az kell, hogy többet és olcsóbban termeljünk. Ez most már a tsz-eken és állami gazdaságokon múlik, hiszen az ország területének 90.5 százaléka a szocialista szektorhoz tartozik. A gazdaság dolgozói nevében Darvas Mihály szerelő, kiváló dolgozó köszönte meg a kitüntetést, ■ Ígéretet tett arra, hogy ezután még Jobb munkával igyekeznek a vándorzászlót megtartani. A* ünnepség után a vendégek és a gazdaság dolgozó: közös vacsorán vettek részt Szolnok megye kiemelkedő öntözési teljesítménye Szombaton a szakszervezetek Ságvári Endre művelődési házában került sor a Középtiszai Vízügyi Igazgatóság élüzemavató ünnepségére A Szolnoki Vízügyi Igazgatóság most nyolcadszor élüzem, ■ múlt évi munkája utón elnyerte a szocialista munkaverseny legmagasabb kitüntetését: a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját Az ünnepség díszelnök- ségébea helyet foglalt Dégen Imre, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője, Csáki István, a Szolnok megyei pártbizottság első titkára, Horváth Imre, a Szolnok megyei pártbizottság titkára Kovács István, a MEDOSZ főtitkára, Oláh György, a Szolnok megyei tanács VB- elnöke, Bereczki Lajos, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztályvezetője, Kökény István, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának vezető titkára, Sipos Károly és Kapás Rezső, a város vezetői, a meghívott vízügyi Igazgatóságok vezetői, a patronált termelőszövetkezetek képviselőt és mások. Oláh György megyei tanácselnök megnyitója után Vasad! János; a vízügyi Igazgatóság vehetője szólt az ünneplőkhöz Er — A kedvezőtlen 1960. és 61. évi időjárás ellenére is előbbre járunk munkánkkal, mint bármikor, öntöző gépparkunkat és földmunkagépeinket 26 nappal határidő előtt kijavítottuk, s azok üzemelő helyüket elfoglalták — kezdte Vasad! elvtárs ünnepi megemlékezését Azzal folytatta, minek köszönhetik a magas kitüntetést — Egész évet végigkísérő jó munkaszervezés, ésszerű gépesítés és az, hogy a dolgozók átlagkeresete 112 forinttal növekedett — méltóvá tették az Igazgatóságot a kitüntetésre. A munkában a dolgozók egész sora tűnt ki becsületes nekifeszülés- seL A műszaki tervezési csoport Kató István irányításával 350 műszaki tervet készített. Kató Istvánt és Hajdú Lajost kiemelkedő munkájukért az erfurti világkiállításra küldjük, továbbá 12 dolgozónkat — fizikaiakat és műszakiakat — egyheti időtartamú Szovjetunió-beli látogatással jutalmazzuk. — Hozzájuk hasonló kiváló munkások: Vincze László főmérnök, Kerekes László szerelő, Tolnai Kálmán gátőr, a nyolcgyermekes Zsetkó Mátyás gátőr, Bentrád Gyula gépész, Korsós András kubikoá, Potor- nai Sándor, Budai Mihály, Ádám János, Gődér Imre kubikosok, Vágó József erdész, Czifra Gyula, Majer- nik Károly, Berényi Zoltán technikusok, Karcagi Gábor, Nagy Illés csoportvezetők. Ezekre az emberekre támaszkodva bízom abban, hogy ezévi tervünket legalább ilyen jól teljesítjük, mint a múlt évit. Vasadi János után Dégen Imre, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője méltatta a Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság érdemeit. Az üzem múlt évi tervét 13 százalékkal túlteljesítette, az egy fizikai dolgozóra eső termelési érték a tervezett 37 000 forinttal szemben 42 500 forintra emelkedett. Az öntözést az eredetileg előirányzott 2000 hold területnövekedés helyett ennek tízszeresével, közel 20 000 holddal növelték, ■ Így megközelítően 150 millió forint értékű terméstöbbletet értek el öntözéssel Szolnok megyében. Majd arról szólt Dégen elvtárs, hogy az öntözéses gazdálkodás szempontjából döntő, hogyan haladnak előre a Közép-Tisza völgyében. Hiszen az ország 160 000 hold öntözött területének közel 40 százaléka Szolnok megyében van. 1961-ben pedig Szolnok megye részaránya a magyar öntözés 45 százalékát megközelíti. A Középtisza vidéki Vízügyi Igazgatóság területén lévő vízkészletek ésszerű felhasználása nemcsak a mezőgazdaság fejlesztésében, hanem Budapest ipari tehermentesítésében is jelentős. Takarékoskodni kell a vízzel, hogy minden igényt kielégíthessünk. Dégen elvtárs bejelentette, hogy Tiszaburán duzzasztómű létesítését tei vezik, ami lehetővé teszi majd a Tisza vízhozamának kiegyenlítését, a Nagykunság és a Jászság földjeinek természetes esését, öntözővíz-ellátását, s a Szolnok feletti Ti sza-szakasz hajózásának kedvező feltételét teremtik meg. Az ipari víz-szükségletről mondotta; — Szolnok város vízellá tásához napi 14 000 köbméter vízre van szükség. A megye ipara már ez idő szerint napi 65 000 kőbmétei vizet fogyaszt A vegyi pai bővítésével, az új sxuperfosz- fátüzem felépítésével, a papír- és cukorgyár korszerűsítésével a második ötéves terv végére az ipar vízfogyasztása eléri a megyében a napi 100 000 köbméter vízmennyiséget Az Ipari víz biztosítására a Jászságban. Törökszentmiklós éa Tisza- gyenda térségében »agy gondot kell fordítaná a JTi- sza-víz tisztaságára. Végül bejelentette Dégen elvtárs, hogy a kormányzat ezé v ben 113 millió forintot ruház be Szolnok megyében a mezőgazdaság öntözőkultúrájára. A Középtisza vidéki Vízügyi Igazgatóság gépparkját tovább korszerűsítik úgy, hogy a földmunkák gépesítési foka még ezévban eléri az 50 százalékot. Csáki István elvtára, a megyei pártbizottság alsó titkára és Kovács István, a MEDOSZ főtitkára köszöntötték a vörös vándorzászlős vízügyi hatóságot. Oláh György elvtárs zárószavával, 42 dolgozó kormány- és miniszteri kitüntetésével őrt véget a vízügyi Igazgatóság avató ünnepség#. L L. Élüzemavató Tiszaszentimrén A Tiszaszentimrel Állami Gazdaság, mint eddig már többször, ez évben is élüzem Most viszont utoljára. — A nagyszerű eredményeiről híres állami gazdaság beolvadt a 41 000 holdas Középtiszai Állami Gazdaságba. A csütörtök esti ünnepség előadását még Aradi Béla tartotta meg, de ó már a Pusztabánréved Állami Gazdaság vezetője. Az élüzem kitüntetést és a velejáró 61 000 forint külön jutalmat már Ba- lajti Bálint, a Középtiszai Állami Gazdaság tiszaszentimrel kerületének vezetője vette át Az ünnepségen Fü- lessy Jenő, az Állami Gazdaságok Főigazgatóságának főosztályvezető}« és Bozsik Tibor, a Szolnok megyei Állami Gazdaságok Igazgatóságának vezetője méltatták a tiszaszentimreleto munkásságát Külön szóltak azokról a nagyszerű emberekről, Péter Juliskáról és híres kukorica- termesztő társairól, akik tulajdonképpen napról napra becsületes munkájúkkal szerezték meg az élüzem címet Ilyen ember dr. Gergely István is, a Tiszaszentimrel Állami Gazdaság volt ffimezó- gazdásza, most a Középtiszai Állami Gazdaság ffa<»ronó- musa, áld éppen azért nem lehetett jelen az ünnepségen, mert odaadó munkája ’*ésta egészségét és a kórházba» pihen jelenleg. Zöldség- és virágmagvak Gladiolus, Dália, Canna gumók, kertiszerszámok, növényvédőszerek és mezőgazdasági szakkönyvek beszerezhetők a Vetőmagboltokban Legközelebb: Szolnok, Beloianniss a. 6.