Szolnok Megyei Néplap, 1961. március (12. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-17 / 65. szám

6 SZOLNOK HEGYEI NÉPLAP I9SI, ra&cfoa ff. A Nap kél: 5.54 h-kor, nyugszik: 17.52 h-kor. A Hold kél: 6.25 h-kor, nyugszik: 19.47 h-kor. ldőjárásielentéa Várható időjárás: félhőáU vonulások, néhány helyen ki­sebb futóeső lehetséges. Élénk, helyenként erős észak- nyugati szél. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet: 14—19 fője között. e-e NAGY KELETJE »an a tiszai halaknak Szolnokon. Vasárnap a Szolnoki Felsza­badulás Halászati Tsz hal- csarnokában 21Q kiló kesze­get és csukát vásárolt a la­kosság. A csütörtöki piac­napon délelőtt tíz óráig 160 kiló halnak került gazdája. — KIÁLLÍTÁS rendezésé­vel Gnneplik a Szolnoki Mű­vésztelep festői és szobrászai április 4-^t. A „Munka dicsé­rete” című kiállításra készült alkotásokat » Budapesti Kép­zőművészeti Alap szakembe­rei március végén bírálják meg és a legsikerültebbeket kiválogatják a bemutatásra. — A GYALOGJÁRDÁN közlekedett motorkerékpár­jával Trenoczki Endre Ti- szaföldvár, Tavaszmező ut­ca 19. szám alatti lakos. A városi és járási rendőrkapi­tányság szabálysértési elő­adója 180 forintra bírságol­ta. — AZ 1FJÜSAG1 Akadé­mia sorozatban a KISZ meg­alakulásának 4. évfordulóját hétfőn este fél 7 órakor ün­nepük a fiatalok Szolnokon, a Költői Anna át 10. szám alatti színházteremben. Elő­adó: Kőhídi László. Kísérő­film: „29-es dandár* — EZER CSOMÖ zöldhagy­mát, 800 fej salátát és 5000 csomó fiatal retket szállított be a szandaszöllősi Vörös Me­ző és a tiszaörsi Rákóczi Tsz a napokban a Szolnoki MÉK- nek helyi értékesítésre. A primőrárukból az első szállít­mányt exportra április 5-én indítják eL — HOMOKJÁRŐVÁ alakí­tott zetorokkal kísérleteznek a Szőlészeti Kutató Intézet­ben. Ha a kísérlet beválik, akkor jövőre már géppel permeteznek, kapálnak a ho­moki szőlőkben is. Allatkár érte tí­szaderzsen a Szabadság, Kunhegyesen a Vörös Októ­ber és Nagyivánban az Uj Utón Tsz-t. Kártérítésül ösz- szesen 79 ezer 700 forintot fizetett az Állami Biztosító a közös gazdaságoknak. — HÉT TYŰKOT és 150 to­jást adott el Budapesten a Rákóczi téri piacon termelé­si igazolvány nélkül Takács Gábor mezőtúri lakos. A szolnoki megyei tanács sza­bálysértési előadója Takácsot tíz napi elzárásra változtat­ható 200 forint pénzbírság fi­zetésére kötelezte. — VESSZÖKOSARAK4T és melegágytakarókat készí­tenek a gazdaság részére munkaegység elszámolásra az apátfalvi Aranykalász Tsz idős tagjai. — ITT A JÓ I DO, ha a gyermek gyufához jut, kivi­szi az udvarra és tüzet okoz vele. így történt ez Jászapá­tiban is a Kocka át 7. szám alatt, ahol szalmát, tűzifát, szénát gyújtott fel egy gyer­mek. A lángok elharapózá- sát a jászapáti önkéntes tűz­oltóság akadályozta meg, — A SZIGLIGETI Színház mai (pénteki) műsora este 7 órakor LUXEMBURG GRÓFJA lllilllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllllllliu A szolnoki Új színfolttal gazdagodott a tiszaörsi kereskedelem A tiszaörsi földművesszö­vetkezet a közelmúltban nyi­totta meg a község első ön­Káprázatos karnevált rendesnek a Tiszán «— Másfélszáz jármű — Vízágyú és kivilágított szökőkút — Úszó kompon tartják a műsort — Falusi híradó. — Szív kül­di szűrnek szívesen. — Hírek, riportok. tudósítások. Szolnokon az idén is meg­rendezik az immár hagyomá­nyossá vált tiszai vízifelvonu­lást. Ez évben azonban az eddigieknél sokkal nagyobb szabásúnak tervezik. Látvá­nyosabbnak, színesebbnek és vonzóbbnak. Valóságos kar­neváli felvonulásnak! Az MSZMP és a KISZ vá­rosi végrehajtó bizottság ve­zetésével megalakult már a vízi karnevál rendezőbizottsá­ga, amelyben a város mint­egy negyven intézménye hivatali szerve képviselteti magát A rendezőbizottság tegnap, csütörtökön a délelőtti órák­ban tartotta első megbeszélé­sét. Ez alkalommal már nagy­részt kialakították az április 29-én este megrendezésre ke­rülő káprázatosnak ígérkező vízikarnevál tervét. iimiiuiiiiniiiiiiiiiuiiiiiiuwaiiiiiiimiuHW Megjelent a jászberényi J:w Uj$á* legújabb száma A Hazafias Népfront vá­rosi bizottsága és Szegedy János tanítóképző intézeti ta­nár kezdeményezése alapján két évvel ezelőtt született meg a jászberényi Élő Újság. A város lakossága műsoros estek formájában kéthavon- ként rendszeres tájékoztatást kapott a város közérdekű problémáiról. Hosszabb szü­net után március 12-én Jászberény dolgozói ismét él­vezhették az Élő Újság mű-' sorát, mely a korábbiakat fe­lülmúlta a belső tartalom, a szerkesztés szempontjából. Bányai János, a városi ta­nács vb. elnöke tartalmas vezércikkben tájékoztatta a város dolgozóit arról, hogy milyen új létesítményeket kap Jászberény az elkövet­kezendő néhány év alatt. A szerkesztők ötletes riportok­ban számoltak be a helyi termelőszövetkezetek és az ipari üzemek terveiről. A kulturális rovat cikkei között nagyon értékes és hatásos volt a jászberényi származású cimbalom mű­vész, Rácz Aladár emlékére szerkesztett riportműsor, melynek keretében rövid be­szélgetés hangzott el a nagy művész Jászberényben élő testvérével. A város dolgo­zói első ízben tájékozódtak az egy évvel ezelőtt alakult munkáskórus helyzetéről és programjáról is. Ezenkívül több vidám jelenet szórakoz­tatta az Élő Újság hallgatóit. Nagy elismeréssel nyug­tázzuk az Élő Újság szer­kesztő bizottságának áldoza­tos munkáját, mellyel lehe­tővé tették, hogy a város dolgozói rendszeresen újból tájékozódjanak a legfonto­sabb közérdekű problémák­ról. Kezdeményezésük és to­vábbi munkájuk minden tá­mogatást megérdemel. Tóth János múzeumigazgató Előreláthatóan mintegy másfélszáz motoros és vízi- jármű vesz részt a felvonulá­son. Ott lesznek természete­sen a magánosok csónakjain, ladikjain kívül többek között a Halászati Szövetkezet és a Horgász Szövetség hajéi is. Egyébként a Halászati Szö­vetkezet az idén még újabb és emlékezetesebb ötletekkel kíván szerepelni, mint a ta­valyi felvonuláson. A vízikamevált — a tervek szerint — a Tiszának a híd és a tárház közötti szakaszán bonyolítják le. Azonban min­den bizonnyal most is a Ti- sza-szálló előtti rész vonzza leginkább a közönséget: in­Üszómedence minden iskolában A Csehszlovák Testnevelési Bizottság központi vezetősége határozatának értelmében az elkövetkező években vala­mennyi csehszlovák Iskola mellett úszómedencét létesí­tenek. Az 5x10 méteres mű­anyag úszómedencék elősegí­tik, hogy a fiatalok elsajátít­sák az úszás alapismeretéit és ilymódon megteremtődnek az alap«* a fiatal úszók ne­veléséhez. Azt is tervbevet­ték, hogy bizonyos idő után valamennyi iskola mellett jégkorong pályákat is létesí­tenek. A lengyel atomipar fejlődése Az elmúlt öt évben a len­gyel atomenergia-ipar ko­moly eredményeket ért el. Két atomkutató intézet épült Varsóban és Krakkóban, reaktorral és ciklotronnal. A tudományos kutatómunka fejlődött, az atomtudósok száma növekedett. Az 1961—65. években a tudományos munkát tovább fejlesztik és jobban össze­kapcsolják a népgazdaság szükségleteivel. Fokozzák a sugárzó izotopok gyakorlati felhasználását, felépítik a második kísérleti atomreak­tort és Krakkóban egy to­vábbi, kisebb reaktort. Fo­kozzák a rádióizotopok és atomkutató készülékek gyár­tását. Krakkóban létrehozzák az atomtechnikai intézetet. Uj kutató laboratóriumok léte­sülnek: reaktortervezők, ko­hászati, rádiőizotop-termelé- si, rádióbiológiai, plazmafizi­kai stb. nen lesz a leggyöny örködte- tőbb látvány. Honvédségünk műszaki ala­kulata hatalmas kompot ké­szít, amely részt vesz majd a menetben és ezen mutatja be legújabb műsorát a Jász- Kun KISZ Együttes tánc­csoportja és zenekara. A rendezőbizottság tervei között szerepel az is, hogy az idei karnevál során, az esti órákban sétahajózásra nyújt lehetőséget, amennyiben a MAHART igazgatósága ren­delkezésre bocsátja valame­lyik személyszállító hajóját A hajó utasait énekkar szó­rakoztatja majd. A vízikarnevált pazar tűzi­játékkal fejezik be és pompá­ját vízágyúk és hatalmas szö­kőkutak kivilágított sugarai­val emelik. A rendezőbizottság legkö­zelebb tnárdus 23-án ül ösz- sze, hogy a karnevál tervét akkor már egészen pontosan összeállítsák. Sz. L kiszolgáló élelmiszer boltját. A két és félezer lakosú köz­ség életében jelentős ese­mény volt a korszerű, neon- világítású, dús áruválasztékú bolt megnyitása. A község ap- raja-nagyja nagy elismeréssel nyilatkozott a boltról, bár kezdetben kicsit szokatlan volt részükre az „önkiszol­gáló” módszerrel történő vá­sárlás. Tihanyi elvtárs, az igazga­tósági elnök kijelentette: a ke­reskedelem kultúrá'tságát to­vább kívánják fokozni azzal is, hogy a túlzsúfolt és kor­szerűtlen kisárúház helyén még ebben az évben egy ve­gyesruházati és egy vegyes­iparcikk szakboltot létesíte­nek. Magyar! Kálmán tudósító Gólya-hír Diszkrét kis fehér borí­tékból apró kártya hullott elém, közölvén ama nagyfon­tosságú eseményt, hogy Me­zőtúrra megérkezett a gólya. Lelki szemeim előtt meg­jelent a kis szőke menyecske, csipkés fehér pólyával a ke­zében —■’ amibe még nem is olyan régen játékbabát rin­gatott ... Emlékszem, az ősz­szel, mikor ott jártam, félre­vont, s pirulva súgta fülem­be a nagy újságot: tavaszra várja. Legutóbb már nem Is volt olyan félszeg, szégyenlős. <“ Beleélte magát a kismama szerepébe, büszke volt rá. Mutogatta a kis réklit, amit előre megvett, nem volt tü­relme kivárni, míg a kelen­gyét kiválthassa. Kéket vett, mert „biztos fiú lesz.” Elta­lálta. Neki sikerült, ügy lát­szik, jő kapcsolata van a gó­lyával. «—• rónai —i Letörik a magánfuvarosok uzsoráját Évek óta nagy gondot jelent a háziasszonyoknak a<; tüzelőanyagok házhozszállítása. A kedvező alkalmat ki­használták a maszek fuvarosok és borsos áron — 6—3 forintért — fuvarozták a dolgozók fáját, szenét mázsán­ként A megyei tanács építési- és közlekedési osztálya az 54. sz. AKÖV vezetőivel karöltve megszervezte a tüzelő­anyagok szállítását Azóta a vállalat gépkocsijai aránylag olcsó — 3—4 forintos — áron 600 000 mázsa tüzelőt továb­bítottak Szolnokon. Ezzel — ha figyelembe vesszük a magánfuvarosok uzsoraárát — a lakosság 1600 000 forint­tal kevesebbet költött A megyei tanács közlekedési osztálya ügy tervezi, hogy a jövőben Törökszentmiklóson, Kisújszálláson, Karcagon, Túrkevén és a megye más nagy városaiban, községeiben Is központosítja a tüzelőanyagok szállítását. Ezzel további 2 millió forintot takarít meg a lakosság. Természet után Sir Basil: SZEDŐ LAJOS Két, égnek kunkorodó fehér tincs egy kopasz fejen, kis kecskeszakái, frakk, kicsit görnyedt termet, rikácsoló, öreges hang és a nézőtéren harsog a nevetés, pedig csak főpróba van. Aki valaha is látta a Luxemburg grófjá-t, az bizonyára emlékszik az operett-irodalomban szokat­lanul élesen és plasztikusan megalkotott buff ó-jellem, sir Basil alakjára, öt alakítja most Szedő kifogyhatatlan komédiázó kedvvel és sok apró ötlettel, amit a jó szí­nész mindig hozzáad a rende­zői elképzeléshez. Sok siker áll már a negy­venegy éves Szedő Lajos há­ta mögött. Ebben a szerepben üli meg színészi munkássá­gának 25. évfordulóját. Ti­zenhat éves volt, midőn el­kezdte az országjárást és ahogy elmondotta, Pécs és Szeged kivételével minden nagyobb városban szerepelt már széles e hazában. Leg­többet — hat évet — Debre­cenben töltött. — Legérdekesebb az **- meséli —, hogy sohasem vol­tam se naturburs, se táncos­komikus. Rögtön buffó let­tem és azóta általában ilyen szerepeket játszom, karakter- szerepeket alakítok. Számta­lan operettben, prózai vígjá­tékban léptem fel. — És a komoly műfaj? — Hát azzal megjártam egy kicsit. Annakidején egy kisebb társulatban játszot­tam és — tiltakozásom elle­nére — rám osztották Sha­kespeare Romeo és Juliá-já- ból az első zenész szerepét. Megjelentem Julia sírjánál és a közönség könnyezett a ka­cagástól. Másnap már nem én léptem fel... Komolyra fordítva a szót, jelenlegi szerepe után érdek­lődünk. — Ez legkedvesebb szere­peim közé tartozik. Ezt a kis­sé ütődött, de nagyon jelleg­zetes arisztokrata alakítást igen sokszínűén, sokrétűen lehet játszani. Természetesen nagyon sokat köszönhetek n szöveakönyv írójának, mert a legjobb színész is csak jó „nyersanyagból” tud színészi teljesítményt kihozni. A tervek: Egy vígjáték, amelyet a színház májusban mutat be és zenéjét Biró At­tila szerezte. Címe: Kinn va­gyunk a vízből. Ha sikere, lesz, akkor Szedő Lajos is „kinn lesz a vízből”, hiszen ebben nemcsak szerepel, ha­nem ő a darab írója is. Irt ezenkívül már lírai verseket, szatírát, műfordítást és jelen­leg egy mai tárgyú drámán dolgozik. Azonban megje­gyezte, lehet, hogy álnéven mutatja be, nehogy a közön­ség nevetni találjon rajta... Nem lenne komikus-szí­nész, ha nem egy vele meg­történt vidám esettel búcsúz­na tőlünk: — Vaszar községben tör­tént, Pápa mellett. Egy kis dali-társulatban játszottam a harmincas évek végefelé. És aki az egyik előadásunkon a színfalak mögé jött, csodála­tos látványnak lehetett ta­núja. Az ügyeletes tűzoltó kapcában állt az egyik díszlet mellett. Csizmáját ugyanis én viseltem, mint hős lovag. Az-, óta sokminden megváltozott és így nincs arra szükség, hogy a színházi tűzoltó egész* ségét veszélyeztessem. Valóban megváltozott a szí­nészéi et. S ma Szedő Lajos a közönség nevetőizmait veszé­lyezteti. Teljes lendülettel é) teljes sikerrel. *— h. t — „OVIDIUSTÓL NAPJAIMIG” — és egy fővárosi bemutatkozás Csehov, Majakovszkij, Pi­randello, Radnóti... Nevek, melyek mindannyi­unkban felidéznek valamit. Egy drámát, egy verset, egy novellát... Csehov, Maja­kovszkij, Pirandello, Radnóti, írók, költők, kiknek gondo­latait, szavait huszonkétszgr idézték az elmúlt évben a mezőtúri irodalmi színpad tagjai. Üzemekben és termelőszö­vetkezetekben, városuk, s a környező falvak lakóinak nyújtottak huszonkét alka­lommal értékes, nagyszerű élményt. Az együttes tagjai valamennyien az irodalom szerelmesei, lelkes tolmácsai a szép magyar nyelvnek. Ve­hetőjük, Hargitai Jenő, régi kultúrmunkás, hosszú évek óta jelentős szerepet játszik a város kulturális életének irányításában. (Most végzett, mint levelező-hallgató a két­éves színjátszó-rendezői sza­kon.) Hogy érti, és szívvel végzi munkáját — ami pihe­nést, szórakozást jelent neki szabadidejében —, azt bizo­nyítja az a sok elismerés, amit az együttes jó szereplé­sével kiváltott. Nemrégen Szolnokon jár­tak. A Magyar—Szovjet Ba­ráti Társaság megyei klubjá­ban nagy sikerrel mutatták be „Orosz irodalom — orosz dráma” c. összeállításukat. Ezt mutatták be e hó II-én Mezőhéken is a művelődési ház színpadán. Április 7-ére a fővá­rosi Magyar—Szovjet Barát­ság Házába kaptak meghí­vást. Lent járt ugyanis Mező­túron az MSZBT megyei tit­kára, Győri Tibor kíséreté­ben az országos központ mű­vészeti vezetője, aki megte­kintette orosz és magyar köl­tők, írók műveiből rögtönzött műsorukat. Tetszett, külön dicséretet kapott Csehov Ház- tűznézője. És megszületett a terv: mutatkozzanak be a fő­városi közönség előtt. E..nek immár semmi akadálya. Az irodalmi színpad tagjai emellett gondosan készülnek új bemutatójukra is. április végére tervezik: ^Szerelmi költészet és dráma Ovidius- tól napjainkig” címmel. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkás­párt Szolnok megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Varga Jűzset Szerkesztőség: Szolnok. 1 rod a na z. L. emelet Telefon: 20—93, 23—20. 20—69 Kiadja a Szolnok menyei Néplap Uapkladő Vállalat Igazgató: Fülemen bajos Kiadóhivatal í* Szolnok. Irodaház, földszint 1 Telefon: 20—94 äz.inoin Nyomda Vállalat 1961. március 16. — 1041 Felelős nyomdavezető: Mészáros Sándor megyei J^J

Next

/
Oldalképek
Tartalom