Szolnok Megyei Néplap, 1961. március (12. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-07 / 56. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK!. SZOLNOK megyei Wéftlaji p ü-MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS MEGYEI TANACS LAPJA XII. évfolyam, 56. szám. Ára 50 fillér 1961. március 1., kedd. A beruházásokról jelentjük A megye ipari és egyéb beruházásaira jelenleg 299 millió forint áll rendelkezésre. Ebből mintegy 33 millió forintot fordítanak lakásépítkezésre. 28 milliót importgépek beszerzésére. A 299 millió forint még nem tekinthető véglegesnek, hiszen jónéhány fontos beruházás fedezetbiztosítása most van folyamatban — így a végleges összeg jónéhány millióval magasabb lesz majd. tiiiiiitiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiin Szerelik a Gépjavítóban gyártott keltetőgépet A Szolnok megyei Mező- gazdasági Gépjavító Vállalat az idén 200 keltetőgépet gyárt. Első gépegységüket a* Szolnok-alcsiban lévő keltetőállomáson ma kezdik szerelni. A hét végén s a jövő hét elején a Kunhegyes! Gépállomáson próbálják ki a Gépjavítóban gyártott gumivulka- rizáló berendezést Hétezer új épület a közös gazdaságokban Győrt ütemben kezdődnek a termelőszövetkezeti építkezések A magyar mezőgazdaság még egyetlen esztendőben sem kapott annyi új épületet, mint az idén. A termelőszövetkezetek, az új és leendő közös nagyüzemek, kereken tizenkétezer épületet, legnagyobbrészt istállót emelnek 1961-ben. Amint a Földművelésügyi Minisztérium Építési- Beruházási Igazgatóságán az MTI munkatársát tájékoztatták: a termelőszövetkezeti építkezések előkészületei általában megtörténtek. kitűzték az épületek pontos helyét. Az utóbbi évekéhez képest az idén jelentősen módosul a szövetkezeti építkezések struktúrája: az új épületeknek csaknem hatvan százaléka egyszerű műszaki megoldással, szerfából készül. Ennek megfelelően az idén nagy feladat hárul a termelőszövetkezetek házi építő-brigádjaira: a közös gazdaságokban Hruscsov és Brezsnyev üdvözlő távirata Moszkva (TASZSZ). Nyiki- ta Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke és Leonyid Brezsnyev. a Legfelső Tanács Elnökségének elnöke, Ghana függetlensége kikiáltásának 4. évfordulója alkalmából táviratban üdvözölte dr. Kwame Nkrumah ghanai elnököt. A Szovjetunió — mutat rá az üdvözlő távirat — nagyra értékeli mindazt, amit a Ghanai Köztársaság és Nkrumah elnök az afrikai népek nagy felszabadító harca érdekében tesz. A szovjet vezetők hangsúlyozták, hogy az imperialista intervenciós veszélyekkel szemben különösen nagy jelentőségű a független afrikai országok egységének és összefogásának megszilárdítása a szégyenletes gyarmati rendszer valamennyi formájának felszámolásáért folyó harcban. (MTI) Magyar kormánydelegáció a Lipcsei Vásáron Lipcse (MTI). A Német Demokratikus Köztársaság kormányának meghívására még szombaton este megérkezett Berlinből a magyar kormánydelegáció a Lipcsei Vásárra. A magyar kormányküldöttség tagjai: Apró Antal, a Minisztertanács első elnökhelyettese, a delegáció vezetője, továbbá Kiss Árpád, a Tervhivatal elnöke, Friss István országgyűlési képviselő, az MSZMP Központi Bizottságának tagja és Karádi Gyula, a külkereskedelmi miniszter első helyettese vasárnap délelőtt Manfréd Gerlachnak, az NDK Államtanácsa elnökhelyettesének vezetésével megtekintették a technikai vásárt^ Jelen voltak még Rostás István, a Magyar Népköztársaság berlini nagykövete, továbbá a bolgár és a koreai delegációk tagjai, diplomaták és az NDK közéleti személyiségei. A vendégek, akiket a magyar pavilonban Kallós Ödön, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke, Lenkei Istvánná, a kiállítás igazgatója és Léderer Sándor, a kiállítás kereskedelmi igazgatója fogadott, igen nagy érdeklődést mutattak műszaki kiállításunk iránt. Megnyílt az 1961 évi Lipcsei Vásár hétezernél több új épületet kell kivitelezniük. Bizonyos fennakadás itt is volt, mert a nagy őszi esőzések miatt az erdőgazdaságok nem tudták idejében elszállítani a kitermelt fát, s így a szükséges százezer köbméter fából még tizenötezer köbméternyi «e jutott el a szövetkezetekbe. Most már azonban gyors ütemben halad a szállítás, s a nagy mezőgazdasági munkák indulásáig a legtöbb szövetkezetben még jól ki tudják használni az időt. A szövetkezetek házi építőbrigádjaiban jelenleg mintegy háromezren dolgoznak, de számuk a következő hetekben megtöbbszöröződik. A brigádtagok harminc százaléka szakmunkás falusi mesterember. (MTI) A legközelebbi 2—3 évben még nyolcmillió hektár szűzföldet hasznosítanak a Szovjetunióban Hruscsov beszéde Kurgánban Kurgán (TASZSZ). Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, az SZKP Központi Bizottságának első titkára az Uralon- túli Kurgánban átnyújtotta a Lenin-rendet a kurgáni területnek, amelyet a szemestermelés fokozásában elért sikereiért, továbbá a gabonane- műek az állam részére való eladására vonatkozó kötelezettségei teljesítéséért tüntettek ki. Hruscsov beszédében közölte, hogy elhatározták, legközelebbi 2—3 évben még 8 millió hektár szűz- és parlagföldet tesznek művelhetővéa Szovjetunióban. A Szovjetunió erőinek teljében van — mondotta. — Ügyeink jól mennek. A XXI. pártkongresszuson hozott határozatokat, a népgazdaság fejlesztésére vonatkozó hétéves tervet sikeresen teljesítjük, sőt egész sor fontos termelési ágban túlszárnyaljuk a tervekben kitűzött feladatokat. Hruscsov hangsúlyozta: a Szovjetuniónak megvan minden lehetősége, hogy határidő előtt teljesítse a hétéves terv mezőgazdasági feladatait. Hozzátette: „Ez azonban még nem a végső határ, előre kell A megyei tanács ülése Közel 4S0 millió forint a megye évi költségvetése — Karcag és Szelevény a községfejlesztési verseny legjobbjai —- Az idei kiadások 71,2 százalékát kulturális, szociális és egészségügyi célokra fordítjuk Az NDK államtanácsának küldöttsége a magyar pavillon- ban. Bal szélen Apró Antal. A látogatók egy hidraulikus univerzális körköszörű automatát tekintenek meg A megyei tanács szombati ülésén az 1960. évi községfejlesztési tervek végrehajtását értékelte. Megállapította, hogy a legutóbbi hat év alatt tavaly érték el a legjobb eredményt tanácsaink. A községfejlesztés bevételi előirányzatát négymillió forinttal túlteljesítették és a községfejlesztési alap tizenhat- millió forinttal volt több, mint 1959-ben. Együttesen több mint 100 millió forintot fordítottak a városok és községek fejlesztésére. A tanácsok csaknem négymillió forintot tartalékoltak a nagyobb beruházások céljaira. így például Tiszapüs- pökiben és Csépán a művelődési otthonok építésére. Ezeket az összegeket ebben az évben fogják felhasználni. 1960-ban megyénk területén csaknem 40 ezer négyzet- méter műutat, 100 ezer négyzetméter járdát, 42 ezer folyóméter villanyhálózatot építettek. Mintegy 80 ezer négyzetméternyi területet parkosítottak. Ezenkívül 5 fürdő, 4 törpevízmű, 9 orvosi rendelő, 9 egészségház és 4 művelődési otthon létesült. A vízvezetékhálózat csaknem 34 ezer folyóméterrel bővült. Az általános iskolai tantermek száma tizenhéttel növekedett, továbbá száztízzel nőtt az óvodai férőhelyek száma. A megyei tanács megállapította, hogy meggyorsult a községfejlesztési munka a megyében. Elősegítette ezt az is, hogy gondosabb és műszakilag megalapozottabb terveket készítenek. A tanácsok vezetői túlnyomó többségben lelkiismeretesen foglalkoznak községük fejlesztésével és ezt mindennapi feladatuknak tekintik. Jó kapcsolat alakult ki a tanácsok és a lakosság között. Tavaly több mint hatmillió forint értékű társadalmi munkát végeztek. A lakosság eredményesen munkálkodott a karcagi fürdő építésénél, a törökszentmiklósi és szolnoki óvoda létesítésénél. Néhány kisebb községben — mint Sze- levényen és Tiszaburán is — jelentős mennyiségű társadalmi munkát végzett a lakosság. Több községben — Jászjá- kóhalma, Jászapáti, Tisza- bura, Tiszaföldvár — a téli időszakot is felhasználták a parkosításra és más közérdekű munkák végzésére. Meggyorsította és olcsóbbá tette az építkezéseket, hogy több helyen — Szolnok és Karcag városban, valamint a kunszentmártoni járás községeiben — házi építőbrigádok tevékenykednek. Tavaly például 20 millió forint értékű építkezést házilag végeztek el. felentős különbségek vannak az egyes városok és járások községfejlesztési munkájában. Amíg Túrke- vén, Karcagon és Szolnokon az egy lakosra jutó társadalmi munka értéke 21—30 forint között van, addig Kisújszálláson csak 3.33, a törökszentmiklósi járásban pedig 4.69 forint. Jászladányban és Jászágón a községi tanácsok végrehajtóbizottságai csupán pénzügyi és műszaki feladatnak tekintik a községfejlesztést. A megyei tanács határozata elmarasztalja a kisújszállási városi és a törökszentmiklósi járási tanácsot, amiért tavaly elhanyagolták a községfejlesztési munkát és nem vonták be ebbe a lakosságot. A megyei tanács az építési s községfejlesztési állandó bizottság jelentése alapján értékelte a megye városai és községei között lefolyt községfejlesztési versenyt, és határozatot hozott a legjobbak megjutalmazására. A városok között az első helyezést Karcag, a másodikat a túrkevei városi tanács .érte el. Az előbbi 200 000. az útóbbi pedig 150 000 forint jutalmat kapott. A községek közötti versenyben Szelevény lett az első. Részére 150 000 forint jutalmat hagytak jóvá. A második helyezett Jászjákóhalma 100 000 forintot, a harmadik helyezett Kenderes 75 000, a negyedik helyezett Tiszabura 50 000, az ötödik helyezett Abádszalók pedig 25 000 forintot kapott. A megyei tanács utasította a végrehajtó bizottságot, — hogy az 1960. évi községfej' lesztési versenyben legjobb eredményt elért városok és községek részére — a községfejlesztés alapjára utalja át a versenydíjakat. A következő napirendi pontként a megyei tanács jóváhagyta, illetve tudomásul vette Szolnok megye 1961. évi költségvetését. Az erede ti költségvetést ugyanis az országgyűlés módosította és a mezőgazdaság szocialista átszervezésével megnőtt feladatokra való tekintettel kilenc millió forinttal emelte a megye költségvetését Ebben az évben 446 millió forint áll rendelkezésre. A költségvetés mélységes humanizmusról tesz tanúságot. Ugyanis a szociális és egészségügyi, valamint a kulturális ágazat együttesen a költségvetés 71.2 százalékát teszi ki. A megyei tanács költség- vetéssel kapcsolatos határozata a legszigorúbb, takarékosságra hívja fel a tanácsok és az érdekelt szervek figyelmét Befejezésül a megyei tanács két ideiglenes bizottságot alakított. Az egyik, a szolnoki járási tanács tevé- kenvségét, a másik, a megyei tanács vb. igazgatási osztályának munkáját fogja megvizsgálni, s tapasztalaikról jelentést tesznek a megyei tanácsnak. A megyei tanácsülés Karsai Mihálv elnöki zárszavával ért véget. néznünk és tovább kell haladnunk”. Hruscsov emlékeztetett arra, hogy az SZKP Központi Bizottságának 1961 januári plénuma feladatául tűzte ki: úgy kell megszervezni a mezőgazdaságot, hogy minden évben, az időjárási viszonyokra való tekintet nélkül biztosítva legyen a nép szükségleteinek kielégítéséhez elegendő termékek termelése. Az egész mezőgazdasági termelés fejlődésében döntő szerepet játszik a szemestermény termelés további fellendítése — mondotta Hruscsov, majd hangsúlyozta, hogy ezen a téren, valamint a közös állat- tenyésztés fellendítésében Követni kell az élenjáró kolhozok és szovhozok, az újítók példáját és újabb sikerekre kell törekedni. — Az élenjáró vívmányok széleskörű meghonosítása a szemestermény termelés erős növelésének reális útja — mondotta Hruscsov. — Hangsúlyozta, hogy a kurgáni területen a vetésterület további növelése fontos tartalék a szemestermény termelés fokozása szempontjábóL Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a Szovjetunióban az utóbbi években negyvenegy millió hektár új földet tettek művelhetővé. A szűzföldek lényegesen növelték az ország gabonatartalékait. A földek adják az államilag felvásárolt gabonafélék negyven százalékát. A szűzföldek már behozták a hasznosításukra fordított kiadásokat és nagymennyiségű felhalmozást tesznek lehetővé. Hruscsov közölte: a párt és a kormány határozatot hozott, hogy a legközelebbi 2—3 évben még nyolcmillió hektár szűz- és parlagföldet kell hasznosítani. Ezt a tartalékot okosan kell felhasználni — tette hozzá. Állattenyésztési kérdésekről szólva Hruscsov kijelentette: nagyobb mértékben kell gépesíteni az állattenyésztő gazdaságokat« a kézi fejősről át kell térni a gépi fejesre. Hozzátette: ,,az állattenyésztés további fellendítésével kapcsolatos feladat megoldásának legfontosabb feltétele a jó takarmánybázis megteremtése”. Ajánlotta, hogy a kurgáni területen növeljék a kukorica és a cukorrépa vetés- területét. Befejezésül Hruscsov megállapította, hogy az SZKP XXII. kongresszusának összehívása igen élénk visszhangot keltett a szovjet dolgozók és a Szovjetunió barátainak szívében. „A XXII. kongresszus világtörténelmi jelentőségű esemény lesz” — jelentette ki HruscsovNőnapi ünnepség; Szolnokon Lehetne-e kissé jobban? Körséta a Szolnoki Vasipari Vállalat javító részlegeinél A VASÁRNAP SPORTJA