Szolnok Megyei Néplap, 1961. március (12. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-30 / 76. szám
•rí*?' isgí- március so. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP § JUHÁSZVIRTUS Dühöng a szél, tépi, szaggatja a szénakazlak szalma takaróját. Nyögnek a jegenyék csupasz ágai, még az ebek sem ügyelnek az épületek enyhébe érkező idegenre. Végre egy kis enyhe j! Phujj, de komisz idő! Rendezem ruhámat, közben az ajtó felé tartok. Van itt egyáltalán élet? Élnek itt emberek, vagy üresek ezek az épületek? S mintegy válaszként hangokat hallok a széles, kétszárnyú ajtó mögül. „Imre, hozd csak ide az egyiket abból a harmadik fogad- tatóból, ezé bedöglött!’* Lassan kinyitom az ajtó egyik szárnyát és egy pillanatra tátva maradt a szám a látványtól. A hodályt több részre osztó deszkafalak között százszámra nyüzsögnek az anyabirkák és közöttük a még több pici, fehér, alig pár napos-hetes bárány. A megszólított, párórás kis teremtést visz oda egy másik embernek, aki a lábán még alig álló bárányt az anyából kikerült fejvízzel dörzsöli be a fejétől a farkáig mindenütt. — Na, így már biztosan elvállalja az idegen bárányt — jelenti ki a közben felegyenesedő juhász, akinek egy megtermett szamár könnyen a lábaközé bújhatna és már csak a kampósbot kellene a kezébe, na meg egy szép kis fafurulya. Állandó a hangzavar. Egy türelmes kántor egész kórust állíthatna össze, mert a birkák hangjai között a legmélyebb basszust éppen úgy megtalálni, mint a legmagasabb szopránt. Az anya a gyermekét keresi, az meg az anyját — s bégetnek mind a ketten. Fájdalmas,' szinté hátborzongató segélykiáltásszerű elnyújtott bégetés hallatszik az ellető sarokból. — Eredj csak Jóska, segíts nekil És a nagy ember átlépve két-három fekvő állatot, már ott is van. Megfogja az újszülött még alig kidugott első két lábát, és akkor húz egyet rajta, amikor az anyja is nyomja. ■— Nyomjad Rozikám, na most! És szinte ő is nyög, mintha azzal is segítene a vajúdó jószágnak. Na most! És már kint is van a feje. Öccse, közben egy elpusztult bárányról húzza le a kabátot és Tapasztó Kálmán bácsi, az öreg juhász, már hozza is a kis bárányt. Ráhúzzák a halott bárány kabátját, teljesen felöltöztetik bele és így teszik az anya elé, aki boldogan hiszi, hogy az ő gyermekét hozták vissza. — Minden birkának más és más jellegzetes szaga van. Ezt mi emberek nem érezzük, de a kisbárány megismeri száz anya közül is az édesanyjáét és persze az anya is gyermékéét — magyarázza Oláh József. Ha valamelyik bárány elpusztul, annak bőrébe felöltöztetjük egy olyan anya bárányát, amelyik kettőt ellett. Így elvállalja, de másként hetekig sem szokna hozzá. Vagy mint az imént is csináltuk, saját elpusztult magzata fejvizével locsoljuk be az idegen bárányt és így elvállalja. Ojra a segítségetkérő keserves állati ordítás és már ugranak is segíteni. Közben Kálmán bácsi friss darát és vizet helyez el a középen elkerített „bárány iskolába”. Ide kerülnek a két napostól egy hónapos korú bárányok, enni és inni tanulnak. Na meg az elmaradhatatlan játék is itt zajlik le. Alig 1—2 naposok, de már ugrándoznak, öklelőznek és szaladgálnak az iskolában. Közben az anyákat is etetni kell szénával, mert már erősen esteledik. — Így megy ez 2—3 héten át — gyújt rá egy cigarettára az idősebbik Oláh testvér. — Se éjjelünk, se nappalunk. Muszáj, mert a 347 anyának ugyanannyi élő báránya kell, hogy legyen. Ami ezen felül lesz, annak fele prémiumként az enyém és az öcsémé. Eddig 355 élő bárány van, de 390-re számolunk. Hetven anyának ikrei lettek, 2 anya pedig háromhárom bárányt elleti. Ha sikerül felnevelni, 25 bárányt mondhatunk magunkénak az ősszel. Ez a 2—3 ezer forint is jól jön majd fejenként, csak az éltetésért. — A gyapjúhozamot is túlteljesítjük, onnan is várunk olyan 6—700 forintot. Na, meg az egész nyári tej a fe- jés után. Tizenöt liter anyánként a terv, de ha jó legelőnk lesz, egy birkától 20— 25 litert is ki tudunk fejni. Innen is csak várunk egy kis pénzt. — Tavaly is összehoztunk fejenként 800 munkaegységet, amit ha pénzbe számolunk össze, olyan 23 ezer forint körül mozog. Ezzel meg is vagyunk elégedve, igaz ugyan, hogy már a 10. évet töltöm itt a szövetkezetben. Az is igaz, hogy a tiszaburai Lenin Tsz vezetősége mindent megad, ami csak kell, amit csak lehet. Így aztán tavaly is 600 bárányt adtunk le szerződésesen. Tapasztó Kálmán bácsi kissé türelmetlenül szívja a szivar végét. O is akar mondani valamit: — Olvastuk tuggya a Szabadföldből, hogy a Pankotai Állami Gazdaság Kossuth- dijas juhásza, Andrikó elvtárs 3400 anya után 3600 élő bárányt számlál. Hát mi azóta minden bárányért élethalál harcot vívunk. Meg akarjuk mutatni Andrikó elvtársnak, hogy ilyen eredményt mink is el tudunk érni, egyszerű juhászok. Igaz, hogy nem 3400 anyával, csak 347-el, de elérjük! Nekünk is van két anyánk, nekik pedig a 3400-ból négy, ami hármat ellett. De nem is nyugszunk mi addig, míg személyesen ki nem hívjuk versenyre azt a nagyszerű juhászt, aki Kossuth-díjjal büszkélkedhet. De majd azt is meglátjuk, hogy jövő ilyenkor ki fizeti ki a hektó sör árát, aminek ellenében versenyre hívjuk Andrikó elvtársat még ebben az évben! Szigeti Sándor A Daniid sátán Fegyvernek! életképek Növekvő érdeklődés az Egyesült Államokban a szovjet tudomány és technika iránt Az amerikai kormány- és magánszervezetek egyre több tudományos és technikai kérdésekkel foglalkozó szovjet könyvet fordítanak, angol nyelvre. Március második hetében például az amerikai kereskedelmi minisztérium bejelentette, hogy a könyvesboltban megkezdik három lefordított szovjet könyv árusítását. Közöttük van I. F. Kolovnyev „Az öntők kézikönyve” című munkája. Ezzel egyidejűleg az amerikai könyvpiacon megjelent G. B. Bokij „Bevezetés a kristály-kémiába’* című műve, amelyet az Egyesült Államok atomenergiai bizottsága rendezett sajtó alá. Ugyancsak a napokban kerül az amerikai olvasóközönség A bányászok védelmében A romániai munkásvédelmi kutatóintézet elektronikai laboratóriumában ötletes jelzőkészüléket szerkesztettek a bánya- és iparvágányok kereszteződéseinél gyakran előforduló balesetek elhárítására. A berendezés szemaforok és akusztikus rendszerek segítségével jelzi a vonat közeledését így a munkásokat idejében figyelmeztetik a veszélyre. A berendezést sikerrel próbálták ki és rövidesen alkalmazni fogják az összes bányatelepeken és üzemi ipar- vágányhálózatoknáL Ismét kiváló vállalat lett a VASNAGYKER Szolnok megye áruval való ellátása érdekében kiváló munkát fejtett ki tavaly a Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat. Ezzel másodízben nyerte el a kiváló vállalat címet. A Vasnagyker. 1960. évi árubayételi tervét 107,42 százalékra teljesítette. 1959-hez viszonyítva a megye kereskedelmi boltjainak 16,3 százalékkal több árut juttatott. A vállalat dolgozói 1961-re is tettek munkaversenyfelajánlást. Most ünnepi műszakot szerveztek. Megfogadták, hogy március 30-ig minden rendelésüket feldolgozzák és a megye kiskereskedelmi boltjaiba még az ünnepek előtt kiszállítják az árut. A dolgozók közül számosán kapnak kiváló dolgozó jelvényt és oklevelet, többek között Kovács Imre, Budavári Pál, Tóth Piroska. Többen pénzjutalmat kapnak. Hoffman Jenő levelező elé „A zöldségfélék kártevői és betegségei” című könyv, amely a Szovjetunió mező- gazdasági kiadójánál jelent meg orosz nyelven. A kereskedelmi minisztérium közölte, hogy ezt ^ könyvet a Nemzeti Tudományos Alap és a földművelésügyi minisztérium megbízásából fordították le. — HATVAN NYOLCADIK osztályos úttörőpajtást vettek fel Mezőtúron a napokban a KISZ-szervezetbe. A fényképezőgép lencséje ezt látja az utcán: sárból tapasztott viskók, amelyek hajdan fehérre meszelt falait sárfreccsenések csúfítják. A korhadt deszkákból kezdetleges módon összeeszkábált ajtók szemöldökfája derék- gömyesztően alacsony. Kerítés csak néhol, mutatóban... A kicsiny házak többségében két-három család él. És rengeteg gyerek mindenütt. A riport e családokról szól és olyanformán igyekszik bemutatni őket, mint fotós fényképei tennék. Néhol ugyan — hadd maradjunk a hasonlatnál — gyorsfényképszerűen hatnak, de mindenütt igazak, sohasem — retusáltak... önmagukról beszélnek. DANKO SOR 2 Elhanyagolt külsejű fiút találok otthon. Palcsik Ernőt. Bizonytalankodva szól: — A Búzakalászban dolgozom... Jó a kereset és... és... — mondja, s szemlátomást kényelmetlenül érzi magát a látogatás miatt, mert nézegetek körbe a szobában. Eddig kereste a szavakat, de most szenvedélyesen kitör: — Tanulni akarok. Elvégzem a hetedik és nyolcadik osztályt és iparba megyek, kovács akarok lenni... Vagy más... De el innen. Innen... — ismétli és körbe mutat. Tizenhét éves, szülei miatt gyermekvédő otthonban nevelkedett eddig. Néhány hónapja jött haza. Könny csillan a szemében. — Itthon maradni? Nem, azt nem.« Nem! DANKÓ SOR 5 Kissé rendetlen a szoba, mint mindenütt, ha éppen nagymosást tartanak. Suki Mihályné a teknő fölé hajol és a fehérneműt szappanozza. Arcán nagy cseppekben csapódik le a forró víz gőze. — Férje? — A szövetkezetben. Kőművesek mellett dolgozik már negyedik éve — mondja, és enyhén duzzadt ajkai közül kivillannak hószín fogat —> Milyen a kereset? — Tavaly 400 munkaegység fölött kaptunk. — Jól élnek? — Ha dolgozik valaki, akkor jól él... Szoknyája körül barna és dundi csöppségek. Négy. Mint az orgonasípok. Édesek. Kissé maszatosak, de fésültek. — Mind a magáé? — Hét van. — És a többi? — Nagyobbak. Iskolásak. Most is ott vannak... Szeretnek tanulni: legalább többre viszik, mint mi.« DANKO SOR 8 Már kerestem egyszer, de nem találtam otthon és most, amikor a ház előtt megyek, megszólít és bemutatkozik: — Én vagyok a Budai Eszter — s mutatja merre menjünk. Egyetlen helyiség: konyha, amely egyben lakószoba. Rozsdás tűzhely, rozoga ágy, részeg asztal. Szalmazsák, rajta rongyok. És orrfacsaró bűz. Fia ruhája is ragad a mocsoktól. Lajosnak hívják. — Iskola? — Kijárta már — szól fia helyett anyja. Tizenöt éves a fiú, és három, vagy négy osztályt "járt ki”. A többi gyereke sem látogatja rendesebben az iskolát. — Miért nem taníttatja őket? —- Nem szeretnek tanulni. Én meg hogyan segítsek, nem tudok olvasni. Mit tegyek? Férje tsz-tag és elvált tőle, de legutóbb is több ezer forint gyerektartást adott. És még sincs semmijük. Sem ágynemű, sem főzőedény, sem ruhaféle. — Szegények vagyunk. A szomszédok ezt mondják rájuk: — Pazarlók. DANKO SOR 14 Picinyke konyha. A szoba nagyobb, s egyszerű bútor- zatú: két ágy, szekrény, asztal és székek benne, de az asztalon patyolat tiszta csipketerítő és látni különben is, mindennap lelkiismeretesen takarít a gazdaasszony: Burai Jánosné. Apa, anya és a legidősebb fiú, a Zoli: hárman vannak otthon. A tizenhat éves fiú haja szökés, kreol arca okos, nyilt. Nagy és szép szemében az érdeklődés tüze csillan. Csendben figyeli szavunkat. Most apja beszél: — A szövetkezetben dolgozom én is. Tavaly 400 munkaegységet kerestem. Jó pénz, bizony jó... — Szép a lakásuk is. — Biztosan látott szegényebbet — amikor bólintok, folytatja —, mert nem egyformák az emberek. Azelőtt más volt. De aki ma dolgozni akar, kap munkát. Csak becsülje meg magát... Búcsúzom. Zoli elkísér. Űtközben kérdezem: — Mi a szándékod? — Felvettek ipari tanulónak ács szakmára — határtalan boldogság csendül ki szavábóL — Ha végeztél* hazajössz majd? — Nem, .ide nem, itt csak visszazüllik az ember a piszokba, mert aki tiszta, megszólják az öregek, hogy uras- kodik. Mi fiatalok már mások vagyunk, mint ők. A SARGA ISKOLA A Dankó sor ifjú nemzedéke a sárgára meszelt falú iskolát látogatja: az van legközelebb hozzájuk. Az iskola igazgatóhelyettesével találkoztam, Szász Imre tanárraL És ő mondta ezt: —- A Dankó utcai öregek analfabéták. Jelenlegi diákjainknál már elértük, bogy egészen a hatodikig felvigyék. A többség. Egy-két év, s elvégzik az általános iskolát. Mind» : , ,,, - ■— És dolgoznak? — A fiatalok már nem élnek meg rendszeres munka nélkül. Szakmát tanulnak. Lassan kihal az idős generáció, megnevelődnek ők is —- ha lassabban is —, s visszatartó hatásuk egyre ijevésbé érződik. Az-új nemzedék pedig teljesen beilleszkedik a társadalomba. Szántó István Antonio a küszöbön ült és hallgatózott. A házban olyan csend volt, mintha még min* denkt aludna. Hirtelen azonban meghallotta anyjának és Teresának, a házmestemének a hangját. Felállt, lábujjhegyen a pohárszékhez ment. Egy pillanatig fülelt, majd gyorsan kinyitotta a fiójcot és kivett belőle egy bankjegyet. Azután körülnézett, hogy meggyőződjön, valóban egyedül van-e, A mama jött fel a lépcsőn. Lépteinek a kopogása már a lépcsőfordulóról hallatszott. Bejött és ránézett. Ki tudja, miért nézett olyan sokáig és olyan mereven? •— Még nem reggeliztél? — kérdezte a mama. — Nem vagyok éhes “ mondta ő halkan és érezte, hogy vére az arcába tódul. — Nagyon izgatott vagy a vizsgák miatt — mondta a mama. — Ne izgulj annyiraI Ha nyugodt leszel, minden jól fog menni. Nem szabad az időt elvesztegetned. Antonio hallgatott és a pad* ló kőkockáit bámulta. — Itt az ideje, hogy menj — mondta hirtelen a mama. Antonio lement a lépcsőn. Sietett, mintha attól félne, hogy elkésik. Az iskola egy ósdi, sárga épület volt. A hozzávezető utat fák szegélyezték. Egy pillanatra megállt az egyik cukrászda kirakata előtt, majd belépett az üzletbe. — Mit parancsol? — kérdezte a segéd. Amadéo Ugolini; VIZSGA Kivette zsebéből a pénzt és szemei kitágulták a csodálkozástól, szíve pedig gyorsabban kezdett verni, ötszáz lírai Üjból megnézte a pénzt, szeretett volna elmenni, de a segéd tekintete visszatartotta. — Tíz Uráért ezekből — mondta egy biztos mozdulattal. — De csak tíz líráért. Zavartan távozott. Zsebe tele volt a visszakapott pénzzel. Az iskolába a többi harmadikos elemistával együtt érkezett meg. Leült az első pádba, az ablak közelében. Az ablakon át fa látszott és egy fészer rozoga teteje. Elővett egy papírlapot és egy tollat, de tőivé még mindig erősen dobogott. A toronyóra kilencet ütött. Ki tudja, mit csinál ebben a pillanatban a mama. Talán észrevette az ötszáz lirátl ötszáz Ura! ö azt hitte, csupán ötvenet vesz el. A mama most így kiálthat föl: „Elvettél ötszáz Urát! Szívtelen fiú vagy!* Most, ki tudja, miért, az igazgató azt mondta, hogy a tanítótól nem kell félni, mert a tanító második apa. Az apa? Nagyon távoli emlék az # képzeletében. Esténként ment haza és vasárnap sokáig aludt. Halkan megkérdezte a szomszédjától: Él még az apád? — Igen, tisztviselő a vasútnál. — Az enyém már öt éve meghalt. Emlékszem, nagy kérges kezei voltak. Az anyám viszont nagyon szép. — Ne beszélgessetek! — szólt rájuk az igazgató. Antonio a papír fölé hajolt és megkezdte a téma kidolgozását. „A múlt évben vidéken jártam A mama most már biztosan tud az ötszáz líráról. Biztos, hogy észrevette. Felemelte a fejét és tekintete találkozott az igazgatóéval — Nem megy? Lépéseket hallott a folyosóról és szive újra heveseb* ben kezdett dobogni. «— Szórakozott vagy *— mondta az igazgató. — Nem érzed jól magad? Antonio nem felelt, a papír fölé hajolt. A lépések közeledtek. Valaki mély hangon beszélni kezdett. A mama most léphetett be az iskolába. Ügy érezte, mintha máris a küszöbön állna és őt keresné a tekintetével. „Ellopott az anyjától ötszáz lírát”- — mondaná az igazgató és a fiúk mind kigúnyólnák. A lépések zaja valóban megszűnt a küszöbön. Antonio összehúzta magát; a lap, melyen a témát kezdte kidolgozni, leesett a pad alá, de 6 nem mozdult, hogy fölvegye. Várt; szemei vörösék voltak a visszafojtott sírástól. Egy szót sem szólt, és v ■ tűnt. teljesen visszafojtotta a lélegzetét Érezte, hogy az igazgató feléje közeledik. A tanterem tágas volt és lépéseinek zaja mintha egy másik világból közeledett volna. Padtársa hangja hidegnél: és ismeretlennek tüntt — Azt mondta, hogy meghalt az apja... Antonio felemelte a fejét. Mindenki ránézett. — Rosszul vagy? — kérdezte az igazgató. Menj ki egy kicsit a folyosóra. Átment a tantermen an fikül, hogy társaira nézeti volna. Kilépett a folyosóra és megállt az ablak közelében. Az igazgató odament hozzá. — Mi van veled? Rekedt, gyenge hangon feleli, mintha magában mondaná: — Félek, hogy eljön az anyám és elmondja mindenkinek, hogy elvettem tőle ötszáz lírát. De én azt hittem, hogy csak ötven volt... Nem vagyunk éppen szegények, az anyám sokat dolgozik Hosszú csend következett. Az igazgató ezután lehajolt, hozzá és azt mondta: „Ne csinálj máskor ilyet" — éppen úgy, ahogy azt apja tette régen. *
