Szolnok Megyei Néplap, 1961. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-19 / 43. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! 5Z01N0K megyei 'A/éftloft A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ES A MEGYEI TANACS LAPJA XII. évfolyam, 43. szám. Ara 60 fillér 1961. február 19., vasárnap. A budapesti dolgozók szombaton dél­után nagygyűlésen tiltakoztak a Lumum­ba és harcostársai ellen elkövetett aljas merénylet miatt. Többezren jöttek el a Hazafias Népfront Bizottsága által rende­zett nagygyűlésre a Sportcsarnokba, ki­fejezték a mélységes felháborodásukat a gyilkosság felett és egyöntetűen követel­ték: vonják felelősségre a gyilkosokat, biztosítsák a kongói nép szabadságát. A nagygyűlés elnökségében helyet fog­lalt Kállai Gyula, a Minisztertanács első elnökhelyettese, Somogyi Miklós, a SZOT elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagjai, Gáspár Sándor, a Budapesti Pártbizottság első titkára, Komócsin Zol­tán, a KISZ Központi Bizottságának első titkára az MSZMP Politikai Bizottságá­nak póttagjai, tömegszervezeti vezetők, társadalmi életünk több kiváló személyi­sége. A nagygyűlést dr. Pesta László, a Fővá­rosi Tanács Végrehajtó Bizottságának el­nökhelyettese, a Budapesti Békebizottság elnöke nyitotta meg. Ezután Török István, a Va­sas Szakszervezet elnöke lé­pett a mikrofonhoz. A fővá­ros szervezett dolgozóinak véleményét tolmácsolta, akik az élműit napokban a gyá­rakban, az üzemekben röp- gyűlések ezrein adtak han­got tiltakozásuknak és felhá­borodásuknak. Török István rámutatott: Lumumba, a törvényes kon­gói kormány elnöke az ENSZ segítségét kérte. Mindnyájan tudjuk, milyen „támogatást” nyújtott az Egyesült Nemze­tek Szervezete és Dag Ham­marskjöld főtitkár. Ma már tudjuk, hogy Hammarskjöld nemcsak a gyarmatosító im­perialisták oldalán állt, ha­nem előre tudott Lumumba meggyilkolásának terveiről is. S most a Biztonsági Ta­nácsban a gyarmattartók képmutatóan sajnálkoznak saját gyilkos tettük felett és a gyilkosok cinkosára, az ENSZ főtitkárára kívánják bízni az ügy kivizsgálását. A becsületes embereknek ezért szorul ökölbe a kezük szerte a világon, ezért zúg milliók követelése: vessenek véget a kongói hazafiak gyilkolásá­nak, biztosítsák a kongói nép függetlenségét, s vonják fele­lősségre a bűnös főtitkárt. — Azt hiszem, mindany- nyian büszkén és megelége­déssel vesszük tudomásul kormányunknak, a forradal­mi munkás-paraszt kormány­nak a magyar dolgozók vé­leményét hűen kifejező ál­lásfoglalását. A kormánynyi­latkozat dolgozó népünknek gyűléseken, értekezleteken kifejezett véleményét tolmá­csolja, amikor mélységesen elítéli a nagyszerű kongói államférfi, Lumumba gyilko­sait és biztosítja a Kongói Köztársaság törvényes kor­mányának vezetőjét, Gizen- gát a magyar nép támogatá­sáról. (Éljenzés, hosszantar­tó taps.) Kormányunkkal együtt, a becsületes dolgozó emberek millióival együtt kiáltjuk a messzehangzó követelést: biz­tosítsák a kongói nép sza­badságát, nemzeti független­ségét! Pusztuljanak a gyil­kosok! (Viharos taps.) BradZi Lászlóné, a Kistext dolgozója a nagygyűlés rész­vevőinek lelkes tapsa közben javasolta, hogy a meggyilkolt kongói miniszterelnök özve­gyének küldjenek táviratot, amelyben kifejezik együttér­zésüket és azt üzenik: Lu­mumba gyermekei nem ma­radtak árvák, mert a jószán­dékú, becsületes emberek milliói gondoskodnak róluk. Javasolta még azt is, hogy a fővárosi tanács Budapest egyik utcáját Patrice Lu- mufnbáról nevezze el. Or. Benedek Jenő, a Jogász Szövetség főtitkára a ma­gyar jogászság tiltakozását tolmácsolta. — Nekünk, magyar jogá­szoknak az a szilárd meggyő­ződésünk, hogy az ENSZ fő­titkárának személyes felelős­sége ebben az ügyben sem­mivel sem kevesebb, mint azoké, akik fegyverrel oltot­ták ki Lumumba életét. (He­lyeslés és nagy taps.) , — Nekünk, magyar jogá­szoknak szilárd és elhatá­rozott álláspontunk, hogy Hammarskjöldnek nem az ENSZ-ben, hanem a vádlot­tak padján a helye. (Taps.) Ezért követeljük Hammar­skjöld azonnali eltávolítását az ENSZ főtitkári tisztéből. Sárközi Ferenc a Láng Gépgyár dolgozói, Antos Má­ria pedig az egyetemi hall­gatók nevében ítélte el a bel­ga gyarmatosítók és kiszol­gálóik aljas merényletét. Antos Mária végül java­solta, hogy a nagygyűlés in­tézzen táviratot az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez. A távirat kifejezi Budapest dolgozóinak tiltakozását a kongói hazafiak legyilk-olása ellen, követeli, az imperialis­ták távozását Afrikából, a belga gyarmatosítók kitaka- rodósát Kongó földjéről, a gyilkosság kitervezőinek és végrehajtóinak mgbünteté- sét; Mobutu, Csőmbe és a többi- gyilkos letartóztatását. A távirat követeli, hogy az ENSZ ismerje el a Gizenga- kormányt törvényes kor­mánynak, sák el Hammarskjöldöt, aki' mint a gyarmatosítók cinkosa, beszennyezte az ENSZ nevét. „Mi, magyar dolgozók osz­tozunk a kongói nép mély fájdalmában, támogatni fog­juk minden lehetséges módon Kongó népét, még elszántab- ban fogunk küzdeni azért, hogy megszűnjön minden gyarmati elnyomás a földön. „Szabadságot minden gyar­mati népnek!” — fejeződik be a budapesti dolgozók nagygyűlésének távirata. A nagygyűlés részvevői egyöntetűen elfogadták az ENSZ-hez szóló tiltakozó táv­irat szövegét. A nagygyűlés Baradzi Lászlóné javaslatára úgy ha­tározott, hogy táviratot küld Lumumba özvegyének. Ezután Omar Búsra szudá- ni diák mondott nagyhatású beszédet magyar nyelven. A'budapesti dolgozók nagy­gyűlése Brutyó János záró­szavaival ért véget. Az Elnöki Tornác« összehívta az országgyűlési A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az Alkotmány 12. paragrafusa (2) bekezdése alapján az országgyűlést 1961. évi február hó 22-én (szerda) délelőtt 11 órára valamint távolít- összehívta. .ííím» 9hai dÍÁHMn(t&04t: Büntessék meg Lumumba és harcostársai gyilkosait9 biztosítsák a kongói nép szabadságát A budapesti dolgozók tiltakozó nagygyűlése Gyógyszer az építési idő elhúzódása ellen... Miért keseredett el? A jubiláló város Hz országgyűlés terv- és költségvetési bizottságának ülése Az országház gobelin-ter­mében szombaton Olt Károly elnökletével tartotta ülését az országgyűlés terv- és költ­ségvetési bizottsága. Az ülé­sen részt vett Rónai Sándor, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, az országgyű­lés elnöke, Polonyi Szűcs La­jos, a pénzügyminiszter első helyettese, Timár Mátyás pénzügyminiszterhelyettes, Sulyok Béla, a Magyar Nem­zeti Bank elnöke, Lázár György és Dimény Imre, az Országos Tervhivatal elnök- helyettesei. Timár Mátyás pénzügymi­niszterhelyettes ismertette az 1961. évi állami költségve­tés tervezetét, az országgyű­lési állandó bizottsági elnö­kök pedig a saját bizottságuk ülésén elhangzott észrevéte­lekről, javaslatokról számol­tak be. A vitában dr. Bognár Rezső, dr. Dabronaki Gyula, Erdei Ferenc, Harustyák Jó­zsef, Iván István, Kovács Gy. Pálné, Lekner Irén, Móder Mártonná, Z. Nagy Ferenc, Nagy Józsefné, Nagy Károly, Olt Károly, Putnoki László, Rónai Sándor, Sárii Rózsi, Seregélyi József, Szirmai Je­nő és Varga Károly szólalt fel. A hozzászólásokra Polo­nyi Szűcs tajos, a pénzügy- miniszter első helyettese és Timár Mátyás miniszterhe­lyettes válaszolt. A terv- és költségvetési bizottság az 1961. évi állami költségvetés előirányzatait elfogadta és úgy határozott, hogy a legközelebbi üléssza­kon az országgyűlésnek el­fogadásra javasolja. A Biztonsági Tanács pénteki ülése New York (MTI). A Biztonsági Tanács péntek délután folytatta a kongói helyzet megvitatását. Az ülésen elsőnek Pavicse- vics jugoszláv küldött szó­lalt fel. Mint TASZSZ-jelen- tés közli kijelentette, hogy a világ közvéleménye már szi­gorúan elítélte a gyarmatosí­tók kongói gaztetteit. A ju­goszláv küldöttség vélemé­nye szerint az ENSZ kongói küldetése kudarcba fúlladt. mert a főtitkár és annak megbízottai nem teljesítették a Biztonsági Tanács Kongóra vonatkozóan hozott korábbi határozatait. Hozzáfűzte, hogy a Kongóban kialakult helyzetért Hammarskjöldöt terheli a közvetlen felelősség. Ha Belgium nem vonja ki csapatait Kongóból, akkor szigorúbb szankciókat keli vele szembe alkalmazni. Dadet kongói (Brazzaville) küldött, a következő szónok, beszédében egyetlen szóval sem ítélte el Patrice Lumum­ba gyilkosait, hanem egész felszólalását a Guinea és Mali ellen intézett támadá­soknak szentelte és magasz­talta azt a szoros barátságot, amely Youlou Abbe országá­nak elnöke és a hóhér Csőm­be között kialakult. Áz ezután felszólaló Sze­negál küldött a kongói kér­dés „afrikai megoldását” szorgalmazta és indítványoz­ta a döntés elhalasztását az ENSZ-közgyűlés március 7-én kezdődő folytatólagos ülés­szakára. A Középafrikai Köztársa­ság külügyminisztere támo­gatta a javaslatot. Ekkor a szónok listája ki­merült. Stevenson amerikai küldött indítványozta, hogy a Biz­tonsági Tanács február 20- ára napolja el a vita foly­tatását, hogy a tanács tagjai időköz­ben megkaphassák az ENSZ kongói, úgynevezett békélte­tő bizottságának jelentését. Zorin a Szovjetunió képvi­selője ezzel összefüggésben elhangzott felszólalásában kijelentette, hogy Stevenson indokolása nem meggyőző, mert az említett bizottságot sem a Biztonsági Tanács, sem a közgyűlés nem erősítette meg és a bizottság jelentése is jóval a tragikus kongói fejlemények előtt készült. A szovjet küldöttség — folytatta Zorin — már beter­jesztett határozati javaslatot és követeli, hogy a Biztonsá­gi Tanács még az éjszaka folytassa munkáját és elfo­gadható döntést hozzon. A Szovjetunión kívül az Egyesült Arab Köztársaság. Ceylon és Libéria képvi­selője is sürgette, hogy a Biztonsági Tanács még pénteken éjjel, vagy legalább szombaton folytas­sa a vitát. , Végül az Egyesült Álla­mok halogató indítványa győzött, mert a szavazásnál az előbb felsorolt négy kül­döttség kívánta az ülés foly­tatását, az amerikai, angol és francia küldött ellené fog­lalt állást, a többi küldött pedig tartókodott a szava­zástól. A kunhegyes! járás legjobbjai A kunhegyes! járás legjobb termelőszövetkezeti gazdasá­ga a kunhegyesi Lenin Tsz. A múlt esztendőt is szépen zárták. Harmincegy forintot ért egy munkaegység. Kész­pénzben 25 forintot fizettek ki. Arról is híresek, hogy a kultúráért semmit sem saj­nálnak. 1960-ban a Szovjet­unióbem és a Német Demok­ratikus Köztársaságban, a hajduszoboszlói és a balatoni üdülőkben jártak a kunhe­gyesi szövetkezeti gazdák. Mozi- színházjegyeket kollek­tíván vásárolnak. Könyvtá­rukat évről-évre fejlesztik. A szövetkezeti tagok tehetséges gyerekeit ösztöndíjjal tani- tattja a közös gazdaság. Miből telik minderre? A jó gazdáikodásbóL Az állat­tenyésztés, a növénytermesz­tés, az öntözéses gazdálkodás hozza a péhzt a házhoz. Varga József szövetkezeti gazda 75 borjú gondozója. Érdemes volt a lucernát és a vörösherét megöntözni. — Hatalmas lucernakazlakat adott. Ebből a kazalból Nagy Sándor és Kónya Lajos 186 szarvasmarhát takarmányoz. ■ ■ ü i* i ■ Jc jH >W . 4 » ' — » j Kétezer sertés nevelkedik a szövetkezet sertéstelepén. Fa­ragó Sándor főkanász és Támár Zoltán fiaztatók. ■::m üüü A 3-as számú brigádban 71 hold földön 210 mázsa cukor­répa-átlag termett, 80 holdon pedig 52 mázsa kukoricát termesztettek öntözéssel. Kovács Sándor, Körtvélyesi Sán­dor és Kovács József a brigád • tagjai arról tervezgetnek, hogy az idén öntözéssel kukoricából 60. cukorrépából 350 mázsás termést takarítanak be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom