Szolnok Megyei Néplap, 1961. február (12. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-18 / 42. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP IS6L február Ä Előadó-csere a magyar és külföldi ismeretterjesztő társulatok között CapróhirdetéseÍT) tárgyalt — többekközött — csütörtöki ülésén a Magyar Testnevelési és Sport Tanács elnöksége. Megállapították, hogy a mezőgazdaság szocia­lista átalakulását nem kö­vette a termelőszövetkezeti sportkörök szervezése. Or­szágosan 1572 községi sport­körből csupán 201 alakult eddig termelőszövetkezeti sportkörré. Az elnökség fel­hívta a helyi TST-ket, hogy a termelőszövetkezeti közsé­gekben lássanak hozzá a ter­melőszövetkezeti sportkörök fokozottabb létrehozásához. Határozatot hoztak a tsz A Megyei Testnevlési és Sport Tanács sajtó és propaganda bi­zottsága rendezésében ma kerül sor a Tisza .Szállóban 20 órai kezdettel a megyei sportbálra. A rendezóblzottság mindent megtett, hogy a sportolók újsze­rű találkozója elérje célját és még szorosabbra fűzze az álla­mi sportvezetők, szövetségi ta­gok, sportköri vezetők, verseny­zők é3 szurkolók kapcsolatát. A rendezőség színvonalas mű­sorral is igyekszik kedveskedni a részvevőknek. A megnyitót dr. Mezó- Ferenc, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja tartja. Válogatott női és férfi tornászok látványos akrobatikus bemuta­tót tartanak. Dévényi Cecília és ifjú Tatár Endre a legújabb táncdalokat éneklik. A Szolnoki Vörös Meteor női és férfi tornászai is a közönség elé lépnek talaj gyakorlatukkal. A műsor keretében Pataki Otti­lia a Szigligeti Színház művész­sportkörök anyagi támogatá­sának valamint a sportveze­tők képzésének kidolgozásá­ra is. Igen időszerű és jelentős az MTST elnökségének hatá­rozata. Nem közömbös ugyanis, hogy a termelőszö­vetkezetekben dolgozó fiata­lok sportolási lehetősége mi­ként van biztosítva. A közös gazdaságok erősödésével — a rendelkezések nyomán — minden bizonnyal jelentősen fejlődik majd a falusi sport- mozgalom is. v V. J. nője Kálmán Imre, Lehár Fe­renc, Huszka Jenő népszerű operettjeinek legszebb részle­teiből énekel. Partnere Varga D. József lesz. A zenét a Bedő jazz szolgál­tatja. A tánc reggelig tart. Fen­tieken kívül meglepetést is tar­togat a rendezőség tarsolyában, így bizonyára kellemes, sokáig emlékezetes estben lesz részük a megjelenteknek. Területi itiusagi okol™ Inkság Ma 15 órakor kezdődik Tö- rökszentmiklóson a Vasas Művelődési Otthonban a te­rületi ifjúsági egyéni baj­nokság. A TIT munkájában, kü­lönösen az ipar és a mező- gazdaság fejlődését szolgáló tudományos ismeretek ter­jesztésében fontos szerepük van a külföldi rokontársula­tok tapasztalatainak. A TIT ebben az évben tervszerűbben és szélesebb formában kívánja fejleszte­ni kapcsolatait a vele együtt­működő testvéralakulatokkal, s elsősorban olyan külföldi előadók magyarországi láto­gatását igényli, akik egy-egy tudományágban, vagy szak­területen az itthoni eredmé­nyeinknél magasabbfokú fej­lődésről nyújthatnak ismere­teket. Az ilyen jellegű előadások körébe tartoznak a mezőgaz­daság gépesítésében, a raké­tatechnikában és egyéb terü­leten élenjáró baráti orszá­gok szakembereinek tájékoz­tatói. A TIT az idén több mint harminc külföldi elő­adót fogad, akik számos vi­déki városba is ellátogatnak, s egyúttal tanulmányozzák Papp Jenődé Szolnokon Vasárnap Szolnokra láto­gat el Papp .Tenőné a három­szoros evezős európabajno- kunk valamint, dr. Gyurkó- czi Károly az 1932-ben EB-t nyert kormányos nélküli né­gyes és az 1933-ban EB-t nyert nyolcas tagja a Ma­gyar Evezős Szövetség fő­titkára. Élménybeszámoló ke. rétében szól az 1960-évi eve­zős EB-ről és a római olim­pia evezős versenyeiről. A rendezvényre vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel ke­rül sor a Kinizsi SK tisza- parti evezősházában. az itthoni ismeretterjesztés módszereit, ugyanennyien utaznak majd a TIT előadói külföldre, ahol a mi eredmé­nyeinkről számolnak be. Több baráti országból már közölték, milyen magyar ta­pasztalatokat kívánnak szé­lesebb körben ismertetni, s ennek alapján a gyakorlat­ban is felhasználni. A Szov­jetunióban többi között új technika és technológia a ru­házati iparban, továbbá a magyar élelmiszeripar tech­nikai haladása címmel tarta­nak előadásokat a magyar szakemberek, továbbá Ismer­tetik a finommechanika fej­lesztésében elért eredmé­nyeinket. (MTI). ■HiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiitt Az UEFA torna bonyodalmai Mint ismeretes ezévben Portugália kapta meg az UEFA torna rendezési jogát., A portugál kormány az NDK fiataljai részére megtagadta a beutazási engedélyt. Az intézkedés elleni tilta­kozásként Románia, Len­gyelország, Jugoszlávia és Magyarország közölte, hogy visszavonja nevezését. Az UEFA végrehajtóbizott­ságának tagja — a lengyel Rylski — levelében tiltako­zott a portugálok intézkedése ellen és közölte, ha továbbra is fenntartják a tiltó rendel­kezést, más országra bízzák a torna megrendezését. BEKÖLTÖZHETŐ kétszobás csa­ládi ház eladó. Szolnok, Tompa M. u. 4. BÉLYEGGYÜJTEMÉNYT. össze­állítást veszek. Hiány listára ma­gyart szállítok. Átvétel után fi­zetendő. Bélyegkereskedés, Sze­ged, Kelemen utca. 54 EVES magányos özvegyasz- szony elmenne bentlakással ház­tartási alkalmazottnak. Szolnok, Pillangó tu 10. 28 EVES komoly, j ólkereső, ön­hibáján kívül elvált férfi, házas­ság céljából megismerkedne, sze­rény házias nővel 28 évesig. Le­veleket hűség jeligére a szolnoki Hirdetőbe. Csak fényképea leve­lekre válaszolok. EGYEDÜLÁLLÓ férfi egysze­mélyes albérleti szobát keres Szolnokon. Cím: Szolnok, tele­fon: 29—51. ÁLLAMI Gazdaság keres lehe­tőleg azonnali belépéssel állatte­nyésztőt. Fizetés megegyezés szerint. Lakást biztosítunk. A gazdaság közvetlenül vasútállo­más és műút mellett fekszik. Legalább 5 éves szakmai gya­korlat a követelmény. Ütikölt- séget felvétel esetén megtérít­jük. Leveleket „Állami Gazda­ság 50" jeligére a Kiadóhivatalba kérjük küldeni; RÁDIÓÁLLOMÁS keres felvétel­re, rádió- (elektro) műszerésze­ket és technikusokat, lehet gép­ipari is. Jelentkezés személye­sen, 9—15.30 h-ig. Rádióállomás Szolnok, Alcsi. KERÉKPÁROK, motorkerékpá­rok javítását, generálozását leg­olcsóbban végzi a Szolnoki Vas­ipari Vállalat motorjavító rész­lege. Szolnok, Malinovszki u. 2. SZABADON rendelkező lakást keresek megegyezéssel. Érdek­lődni: Vöröscsillag út 27. SZOLNOK belterületén fél hál beköltözhetően eladó, Cím a Ki­adóban. BEKÖLTÖZHETŐ kétszoba össz­komfortos házrész eladó. Szol­nok, Hubay Ferenc u. 15. Nagy. BEKÖLTÖZHETŐ családi ház olcsón eladó. Szolnok, Kertvá­ros, Alkony utca 4. CsászL 2400 n-öt kert, szoba konyhás épülettel, esetleg fele részben is eladó. Szandaszöllös, Vörösmező u. 69. Érdeklődni: Szolnok, Le­hel u. 4. BEKÖLTÖZHETŐ kétszobás — összkomfortos, kertes családi ház eladó. Szolnok, Kisfalud! ut­ca 18. TISZAFÖLDVÁRON, Kinizsi kör­út 32 sz. alatti 2 szobás lakóház eladó 250 n-öl telekkel. Érdek­lődni lehet: Mártírok út 26 szám alatt. KÜLÖNBÉJÁRATÜ szoba kony­hás lakást keresünk megegye­zéssel Szolnok belterületén. Cím a Hirdetőben; ELADÓ Jászberény központjá­ban a piacnál két szoba, kony­ha, spejz, fürdőszoba, üvegve­randa és mellékhelyiségekből álló beköltözhető ház Molnár út 3. szám. 250-es Pannónia motorkerékpárt vásárolunk, Bizományi Vállala­ton keresztül sürgősen. Szolnok, Tempó KSZ. Fiatalok! Jelentkezzetek építőipari tanulónak kőműves, ács, festő, tetőfedő és parket* tázó szakmákra. Jelentkezési korhatár 14 évestől 17 éves korig. Kö­vetelmény a VIII. általános iskola eredményes elvég­zése. Tanulmányi idő két év. A tanulók védő- és munkaruhát, bakancsot, valamint a tanulmányi eredménytől függően ösztöndíjat kapnak. A tanul­mányi év kezdete 1961. évi április hó 1. Jelentkezni lehet 1961. évi március 5-ig levél­ben vagy személyesen a Mü.M. 605. sz. Ipari­tanuló Intézet, Építőipari Tagozatánál Szol­nok, Koltói út 8. sz. Ma: megyei sportbál a Tisza Szállóban Hétfő, bebruár 20. KOSSUTH RÁDIÓ: . 8.10: Szórakoztató szimfónikus zene. — 9.00: Az óvodások mű­sora. — 9.20: Téli órák —. hasz­nos mulatságok. — 12.10: Zene­kart muzsika. — 13.00: Pillangó. Móricz Zslgmond regénye foly­tatásokban. — 13.20: Népi zene. — 13.55: Napirenden. 14.00: He­ti zenés kalendárium, — 15.10: Űttörö-hiradó. — 15.30: A ma­gyar rádió gyermekkórusa éne­kel. — 15.45: Válaszolunk hallga­tóinknak. 16.00: Szív küldi szív­nek szívesen. — 17.15: Tánczene. — 17.40: Az Ifjúsági Rádió mű­sora. — 18.00: Zenés ajándékmű­sor az Ikarus Gyár hűtő szocia­lista brigádjának. — 18.45: Emlé­kezés Kun Bélára. — 19.00: Öt­ször tiz peer könnyűzene. 20.20: Bánk bán. Részletek Katona Jó­zsef drámájából és Erkel Ferenc operájából. — 22.20: Nép zene. — 22.45: Kis jó Sándor két jelenete. — 23.00: Kamarazene. — 0.10: Tánczene. PETŐFI RÁDIÖ: 14.15: Fúvószene. — 14.40: Mo­ha bácsi, a törpe. — 15.00: Köny- nyűzene. — 16.05: A világ min­den tájáról. — 16.15: Két Phaed­ra nyitány. — 16.34: VUágnem­látta könyvek. — 16.55: Aarika Anelll és Bólya Mária hangver­senye a stúdióból. — 17.25: Üj érdemjegy a bizonyítványokban. Riportműsor. 17.40: Orosz nép­dalok Behár György feldolgozá­sában. — 18.05: Vadlibák. Elbe­szélés. Az Ifjúsági Rádió műso­ra. — 18.25: Klasszikus operet­tek. — 19.05: Tanuljunk köny­nyen, gyorsan magyarul. 19.25: Grabócz Miklós — Várnai Zseni: Világok mozgatója. Kantáta. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Tánc­zene. — 20.45: Sporthiradó. — 21.05: Népi zene. — 21.40: Szín­házi élet Kecskeméten. Riport- műsor. — 22.00: zenekart hang­verseny. Kedd, február 21. KOSSUTH RÁDIÖ: 8.10: Reggeli hangverseny. — 9.00: Nyarait a XV.Ic. — A Gyer­mekrádió műsora. — 9.20: Isko­lai kórusok énekelnek. — 9.40: Könnyűzene; — 10.10: Lányok, asszonyok. — 10.30: Népi zene. — 11.00: Tanuljunk könnyen, gyorsan magyarul. — 11.20: Ope­rarészletek. — 12.10: Könnyűze­ne. — 13.00: Ezüstkalászos gazda­tanfolyam. — 13.20: Liszt-művek. — 13.40: A Gyermekrádió műso­ra. — 14.00: Sportdalok. — 14.15: Az árva róka. A Gyermekrádió műsora. — 14.30: Muzsikáló fia­talok. Az Ifjúsági Rádió műso­ra. — 15.10: Egy falu — egy nó­ta. — 15.30: Bulgária, 1961. So­mogyi Nóra jegyzete. — 15.40: Előszóval — muzsikával. — 17.45: Miniszter a mikrofonnál. 18.00: A Londoni Rádió műsorából. — 18.30 Tánciskola kezdőknek és haladóknak. — 19.05: A rádió Ipari rovata jelenti. — 19.25: Részletek Rossini: A szevillal. borbély című operájából. 20.30: Aranygyümölcsök földje.- Rádió­játék. — 21.25: Üj népzenei fel­vételeinkből. — 22.15: Mai szem­mel. Kommentár. — 22.25: Köz­vetítés a besanconi Fesztiválról. — 23.12: Bor mellett. Versek. — 23.19: A hangversenyközvetités folytatása. — 0.12: Operettrész­letek. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Operettrészletek. — 15.10: Európa örök hóval borított hegy óriásai. Előadás. — 15.25: Balettzene. — 16.05: Kórusok. — 16.15: „Fehérek közt egy euró­pai." Thomas Mann Magyaror­szágon. — 17.00: Zenei műsor. — 17.15: Időszerű nemzetközi kér­dések. — 17.25: Zenekari muzsi­ka. — 18.05: Lehoczki Éva éne­kel, a magyar rádió esztrádze- nekara játszik. — 18.30: Rádió­egyetem. A világirodalom törté­nete. — 19.45: Népi zene. 19.40: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 20.00: Rácz Zoltán hangverse­nye a stúdióban. — 20.30: Sza­badság, szerelem. — Részletek Huszka Jenő daljátékából. 21.05: Zeneszerző vagyok. Részletek Arthur Honegger könyvéből. — 21.45: Gyermeknevelés. — 22.00: Tánczene. Szerda, február 22. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Könnyűzene. — 9.00: Rá­dióegyetem. — 9.30: Schumann: Krelsleriana. — 10.10: Ütörő-hír- adó. — 10.30: Napirenden. 10.35: Szívesen hallgattuk. Elhangzott műsorainkból. — 12.10: Táncze­ne. — 13.00: Pillangó. Regény­részlet. — 13.20: Sétahajóval a Finn-öbölben. Zenés összeállítás. — 13.45: Válaszolunk hallgatóink­nak. — 14.00: Versenyművek. — 15.10: Az ifjú Jókai. Ifjúsági rá­diójáték. — 16.12: Operettrészle- tek. — 15.30: A barátság hullám­hosszán. — 16.40: Indulók. — 17.15: Szív küldi szívnek szíve­sen. — 17.50: A rádió irodalmi hetilapja. — 18.30: Népi zene. — 19.05: Munkásklub. 19.25: Tánc­zene. — 20.30: Szimfónikus zene. — 21.15: Professzor úr, ml az igazság? Beszélgetés. — 22.25: Szerelmesek ... Könnyűzene. — 23.10: Operarészletek. — 0.10: Népi zene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Katonadalok, csárdások. — 14.40: Orosz nyelvlecke az ál­talános Iskolásoknak. — 15.00: Könnyűzene. — 16.05: Madrigá­lok. — 16.15: Köszönöm, élek! Riportdráma. — 17.20: Richard Strauss: Elektra — zárójelenet. — 18.05: Tánczene. — 18.30: Rá­dió-szabadegyetem. — Hogyan terjedt el a Földön az állatvilág? — 19.05: Téli órák — hasznos mulatságok. — 21.50: Részletek Messager: A nászéjszaka c. ope­rettjéből. — 22.15: Birkás Lillan énekel, Ungár Imre zongorázik. Csütörtök, február 23. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Régi magyar operettek­ből. — 8.55: Édes anyanyelvűnk. — 9.00: Tanya a sztyeppén. Re­gény. — 10.10: Zenés ajándék­műsor ipari üzemek dolgozói­nak. — 11.00: Rádió-szabadegye­tem. — 1L30: Pilleszámyon ... Könnyűzene, — 11.52: Naoiren­RRDI0- és td&oízié MŰSOR Február 20—26-ig: Állandó mü sorszámok-. KOSSUTH-RADIO: 4.26: Rákóczi induló. — 4.30: Hírek, időjá­rásjelentés. — 1.35: Vidáman — frissen! Zenés műsor. — Köz­ben: — 5.30: Hírek, ídöjárásjelentés. — 6.00: Falurádió. — 6.20: Pillanatfelvétel. — 6.59: Pontos időjelzés. — ?.oo: Hírek, tdöjá- rásjelentés. — 7.10: Lij könyvek. — 7.25: A budapesti Színhá­zak, mozik és hangversenyek műsora. — 7.59: Pontos időjel­zés. — 6.00: Műsorismertetés. — 9.59: Időjelzés. — 10.00: Hírek. Lapszemle, ídöjárásjelentés. — 11.59: Pontos időjelzés. — 12.00: Déli barangszó. Hírek, ídöjárásjelentés. — 14.59: Időjelzés. — 15.00: Hírek. — 16.08: ídöjárásjelentés. — 16.59: Időjelzés. — 17.00: Hírek. — 19.50: Jóéjszakát, gyerekek — 19.59: Időjelzés. — 20.00: Esti krónika. ídöjárásjelentés. — 21.59: Időjelzés. — 22.00: Hírek. Néhány perc külpolitika. Időjárásjelentés. — 24.00: Hírek, időjárásjelentés. — 0.30: Himnusz. Utána: víz­jelzőszolgálat. PETOFI-RADIO: 5.00—8.00-lg: Reggeli zene. — Közben: 6.30: Színházak, tárlatok és hangversenyek műsora. — 6.50: Torna. — 8.00: Hírek, ídöjárásjelentés. 8.10: Műsorzárás. — 14.00: Idő­járás- és vízállásjelentés. — 19.08: Hírek, Időjárásjelentés. — 21.00: Hírek. — 23.00: Hirek, időjárásjelentés. 23.15: Műsor­zárás. den. — 12.10: Két német rapszó­dia. Fűvószene. — 12.25: Üj nép­zenei felvételeinkből. — 13.00: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — 13.20: Takács Paula és Jám­bor László énekel. — 13.50: A Gyermekrádió műsora. — 14.00: Frank Chakesfield zenekara ját­szik. — 14.20; A munkatermelé­kenység mutatói és amit meg­tudunk ezekből. — 14.30: Tánc­zene. — 15.10: Gyermekdallal a világ körül. A Gyermekrádió műsora. — 15.30: Az Ifjúsági Rá­dió riportműsora. — 15.50: Egy falu — egy nóta. 17.15: Mozart- áriák. — 17.45: Lányok, asszo­nyok. — 18.00: Szív küldi szív­nek szívesen. — 18.40: Ifjú Fi­gyelő. — 19.00: Közvetítés a Ma­dách Színház Kamaraszínházá­ból. Veszélyes forduló. Játék há­rom felvonásban. — 22.15: Tánc­zene. — 23.00: Zenekari hang­verseny. — 0.10: Könnyűzene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Aranygyümölcsök földje. Rádió jáétk. — 15.10: Népdal. — 15.20: A külföldi sajtó hasábjai­ról. — 15.30: Részletek a Déryné c. film zenéjéből. — 16.05: Emlé­kező tájak. — 17.00: A Gyermek­rádió műsora. — 17.15: A gyógyí­tó sukarak. — 17.25: Népek ze­néje. — 18.05: Versek. — 18.20: Kantáta-hangverseny. — 19.05: Tánczene. — 19.40: Ezüstkalászos gazdatanfolyam. — .40.00: Bar­tók: Gyermekeknek — I. füzet. — 20.20: Élőszóval — muzsikával. Péntek, február 24, KOSSUTH RÁDIÖ: 8.10: Fúvószene. — 8.40: Népi zene. — 9.00: Mosolygó magyar múzsa. — 9.15: Valahol Délen. Részletek Kemény Egon operett­jéből. — 9.50: Schiller verseiből. Az Ifjúsági Rádió műsora, — 10.10: Napirenden. — 10.15: Ze­nekart muzsika. 11.00: A rá­dió ipari rovata jelenti. — 11.15: Tánczene. — 12.10: Operarészle­tek. — 13.00: Pillangó. Regény­részlet. — 13.20: A Moszkvai Rá­dió esztrádzenekara játszik. — 13.45: Gazdaszemmel a nagyvi­lág mezőgazdaságáról. — 14.00: Magyar népdalok. — 14.15: Rejt­vényjáték úttörőknek. — 14.35: Könnyűzenei mozaikok. — 15.10: A Gyermekrádió énekszakköre. — 15.30: Beszélgetés Ajtai Ödön tudományos kutatóval. — 15.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 1C.30: Versek. — 16.40: Tömeg­dalok. — 17.15: Rádióiskola. — 18.45: Népi zene. — 19.05: Gál Anti és a többiek. Az Ifjúsági Rádió műsora. — 19.20: Wilhelm Backhaus zongorázik. — 20.30: A tubákos szellem piksziséből. Ráth-Végi István műsora. 21.20: Johann Strauss: Ezeregyéjszaka — keringől. — 21.30: Moszkvai tudósítónk jegyzete. — 21.40: Be­mutatjuk új operafelváteleinket. — 22.20: Operettrészletek. 23.00: Sárközy István: Julia-énekek. — 23.30: Népi zene. — 0.10: Aján­dékfelvételeinkből. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: László Anni énekel, Al- mássy László gordonkázik. — 14.45; Nagy íróink életéből. — 15.15: Tánczene. — 15.40: Fer­nando Corena énekel. — 16.05: A titkár gondjai. Riportműsor. — 16.15: Sibeilus: V. szmfónia. — 16.50: 1000 szó németül. — 17.00: Népdalcsokor. — 17.15: Karikás Frigyes, ülés László előadása. — 17.30: Czlgány György hang­vesrenye a stúdióból. — 18.05: Klasszikus operettek. — 18.45: Gyári sziréna. A rádó ipar ro­vata jelenti. — 19.05: Könnnyfl- zene. — 19.40: Falurádió. — 20.00: Bartók-kalauz. — 21.05: Színes népi zene, — 21.40: Irodalmi est a leányotthonban/ =■* 22.00: Ze­nekari hangverseny. Szombat, február 25. KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Népi zene. — 8.40: Lá­nyok, asszonyok... — 9.00: Wil­helm Backhaus zongorázik. — 8.35: Egy est Velencében. Bara­bás Tibor írása. — 10.10: Az óvodások műsora. — 10.30: Hu­moreszkek és intermezzók. — 10.55: Rádióiskola. — 12.10: Ope­rettmelódiák. — 12.50: Mit olvas­sunk? — 13.05: Szív küldi szív­nek szívesen. — 13.45: Válaszo­lunk hallgatóinknak.. — 14.00: Bartók: I. zongoraverseny. — 14.30: A nemzeti kultúráért. Em­lékezés Bessenyei Györgyre. — 74.45: Fúvószene. — 15.10: Zeng­jen dalunk! Énekkari híradó. — 15.40: Előszóval — muzsikával. — 16.50: Hét nap a külpolitiká­ban. — 18.00: Haydn: C-dur, „Medve” szimfónia. 18.25: Ahol az új festői téma terem Riport. — 18.40: Operettdalok. — 19.05: A Szabó család. — 19.55: Népi zene. — 20.30: Fő a mellékes. Vidám rádiójáték. 22.15: Tánc­zene. PETŐFI RÁDIÓ: 14.15: Tánczene. — 14.45: Bé­lyeggyűjtők ötperce. — 14.50: Operakalauz. Mozart: Figaro házassága. — 16.05: Ümőm, víg legyen —1 A német lovagkölté­szetből. — Az Ifjúsági Rádió műsora. — 16.40: Könnyűzene. — 17.08: Magányos út. Kurt Stem novellája. — 17.25: Kamarazene. — 18.05: Ismeretterjesztő elő­adás. — 18.20: Népi zene. — 18.40: Falurádió. 19.05: Wagner: Tann­häuser. Háromfelvonásos dal­mű. — 21.30: Színházi jegyzet. — 22.40: Karinthiai népdalok, Vasárnap, február 26. KOSSUTH RÁDIÓ: 7.15: Egy falu — egy nóta. — 7.50: Falusi életképek. — 8.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 9.00: Kíváncsiak klubja. Az Ifjú­sági Rádió műsora. — 9.55: Édes anyanyelvűnk. — 10.00: Babaszo- bában. 10.55: Hétköznapok egy üzemi könyvtárban, 11.05: Tánc­dalok. — 11.30: Mikrofonnal a Föld körül. Tibet. — Í2.15: Jő ebédhez szól a nóta. — 12.50: Hétvégi jegyzetek. — 13.00: Van új a nap alatt. Tudományos hír­adó. — 14.00: Operarészletek. — 14.40: Nemzetközi kaleidoszkóp. — 15.00: Könnyűzene. — 15.30: n. félidő. — Közvetítés bajnoki lab­darúgó mérkőzésekről. — 16.20: Népszerű filmdalok. — 16.35: Üj Zenei Újság. — 17.10: Kincses Kalendárium. — 18.10: Tánczene. — 18.55: Szauder József irodalmi levele. — 19.05: Zenekari muzsi­ka. 20.10: Amiről beszélni kell. — 20.20: Ügetőversenyeredmé­nyek. — 22.25: Kamarazene. — 23.15: Költők lakomája. — 23.35: Alomba ringató dal. — 0.10: Éji zene. PETŐFI RÁDIÓ: 8.00: A református egyház fél­órája. — 8.30: Gosztonyl János orgonái. — 9.00: A rádió operett­jeiből. — 9.40: Mit hallunk a jö­vő, héten? — 10.00: Miska bácsi lemezesládáia. — 10.40: Közvetí­tés a Zeneművészeti Főiskola nagyterméből. — 11.20: Két tör­ténet. Remenyik Zslgmond írá­sa. 12.20: A Szabó család. 12.50 Művészlemezek. 14.15: A Gyer­mekrádió műsora. — 15.00: Gaz­daszemmel a nagyvilág mező- gazdaságáról. — 15.15: Híres elő­adóművészek. Elisabeth Schwarz­kopf énekel. — 16.15: Üzenetek: a világűrből. Előadás. — 16.30: Bemutatjuk új operafelvétele­inket. — 13.10: Otthon. Madách Imre verse. — 18.15: Liszt em­beri és művészi nagysága. — 19.05: Irodalmi arcképcsarnok. Kellemetelnkedők. Összeállítás. 19.45: Színes népi zene. — 20.20: Láttuk, hallottuk... — 20.35: Közvetítés Párizsból. Az Oubra- dous-kamarazenekar hangverse­nye. — 21.35: Tánczene. — 22.10: Magyar kórusmuzsika. — 82,20' Népi zene, A TELEVÍZIÓ műsora IPARI £S KERESKEDELMI ADAS Kedd, szerda, csütörtök és péntek; 13.00—17. OO-Lg. Szómba-, ton: 10.00—14.00-ig. Kedd. február 21. 18.00: Iskolások műsora. — 19.00: Kisfilm. — 19.30: Tv-hír­adó. — 19.50: Antal István zon­gorázik. — 20.10: A sztyeppék csendjében. Magyarul beszélő szovjet film. — 21.30: Hírek, Szerda, február 22. 18.30: Bajor Gizi emlékműsor. — 18.50: Ipari műsor. — 19.10: Amatőrfilmesek műsora. 19.30: Ezek a Trükk Testvérek. Cseh­szlovák kisfilm. — 20.00: A jég nagymesterei. — 22.30: HHirek, Csütörtök, február 23. 18.00: Kisdobosok műsora. — 18.30: Az óriésmolekulák világa. 18.50: Tv-híradő. — 19.05: Köz­vetítés a Vígszínházból. Békák tava. A szünetben: A jövö hé» műsora. — 22.15: Hírek. Péntek, február 24. 21.00: A jég nagymesterei. —, 23.00: HHirek. Szombat, február 25. 16.00: A jég nagymesterei. — 18.00: Tv-ankét. — 18.30: Tv-hír- adó. — 18.45: Hétről hétre. — 19.00: vidám percek. — 19.15: Oszkár tudja. Zenei rejtvény IL forduló. — 20.15: Mindenki gya­nús. Tv-játék. — 21.20: A jég nagymesterei. — 23.00: Hirek. Vasárnap, február 26. 10.00: Rejtvényműsor. — 10.05: Kisfiúk. Magyarul beszélő szov­jet ifim. — 11.30: Monumentális művészet. — 13.15: 8. sz. Ma­gyar Hriadó. — 13.25: Az FTC—, Salgótarján labdarúgó mérkőzés közvetítése. — 17.15: A Noszty fiú esete Tóth Marival. Magyar fin'll, io éven aluliaknak nem ajánljuk. — A szereposztásból: Csűrös Karola, Mécs Károly stb, 19.00: Élő újság. 19 50: Vasárna­pi vers. — 20.00: Győztesek pa­rádéja. — 22.30: HHirek. <A Magyar Rádió és Televízió a mflsorváltoztatás iogái fenn­tartja.) 4 tsz sportkörök fejlesztéséről KH3

Next

/
Oldalképek
Tartalom