Szolnok Megyei Néplap, 1961. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-04 / 3. szám
1961. január 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A társadalmi ösztöndíjak ügyéről Az elmúlt évben néhány an, ez évben már jóval többen s remi'Ihetőleg az 1961—62-es évben még a mainál is sokkal többen járnak majd iskolába olyanok, akiket egy-egy üzem, termelőszövetkezet, állami gazdaság küldött az iskola padjaiba, „tanulj, hogy jó falusi értelmiségi váljék belőled, segítsd szövetkezetünket üzemünket, neveld gyermekeinket.“ Nyugodtan mondhatjuk, a társadalmi ösztöndíjak rendszere bevált. A havi 3—4—600 forintok révén sok olyan tehetséges fiatal végezheti el iskoláit, aki különben nem lenne képes vállalni a tanulással együttjáró anyagi megterhelést. Legtöbbjük becsületesen, szorgalmasan tanul, igyekszik meghálálni a gondoskodást. A szerződés nem rossz a patronáló számára sem, hiszen a tanuló kötelezi magát, hogy legalább annyi Könyvkereskedés az aktatáskában A Földművesszövetkezet Falusi Könyvellátó Vállalata 52 bizományost foglalkoztat a Szolnoki járásban. Csupa egyszerű emberek. Tanítók, tanulók, gépállomások dolgozói, tsz-tagok csapják a hónuk alá a könyvet és sok lelkesedéssel, néha fárasztó szervezéssel szolgálják a kultúra ügyét. Hihetetlenül nagy számot mond a vezető: 1960 év negyedik negyedében 326,000 forint értékű könyvet vásároltak meg a járásban. Igen sok útleírást, rengeteg szakkönyvet és természetesen a frissen megjelent szépirodalmat. A terjesztést a vállalat segítségével igen leleményesen végzik a bizományosok. Például december 4-én Rákóczi- falván az ottani bizományos könyvkiállítást rendezett és többezer forintot költöttek azon a napon könyvre a rá- kóczifalviak. Meghatóan szép kezdeményezés volt nemrégen Uj szászon. A községi KlSZ-szerve- zet az ifjúság körében ház- hozjárásos könyvterjesztési napot készített elő, amikor hatezer forint értékű könyvet adtak el BÍRÓ Magyarul beszélő olasz-spanyol film. Érdekes mondanivalójú, mai, modern témájú dráma. A BÍRÓ című, magyarul beszélő olasz-spanyol film. — Pasqude Festa Campanile és Massimo Franciosa forgatókönyvéből, a kitűnő Luigi Zampa rendezésében készült. Feldogozása méltó a nagy rendezőhöz. Jó a film pszichológiai vonalvezetése, a szereplők párhuzamba állítása, a jellemek kibontakoztatása. A címszerepet Jósé Suarez, (magyar hang: Pálos György) a Fő utca és a Kihívás c. filmekből nálunk is jól ismeri neves, spanyol színész játsz- sza, s játékában mélyen átéli. Kiegyensúlyozott, férfias és kulturált az alakítása. Cerlát, a bonyolult jellemű, boldogságra vágyó, ellentétes érzelmekből szőtt fiatal leányt, egy nálunk eddig ismeretlen színésznő, az igen rokonszenves, érdekes szépségű, mandulaszemű Jacqueline Sassard (magyar hang Várady Hédy) alakítja. A kitűnő operatőri munkáért a magyar származású Pogány Gábort illeti elismerés. «— Csak még egy pohárral... Milyen kár, hogy nem tartott örökké ez az éjszaka. De talán jobb így. Már reggel van. Hat óra, — Jóéjszakát! Az óra üt. Gingallőzik, mint valami kis harang. Hét, nyolc, kilenc.., tizenkettő... — Ebédelni!... Jóanyám kiáltott. Kintről, a napsütötte verandáról. Az öcsém folytatta: — Gyere már! KM át nyújtózkódni se lehet ? Nincs annál jobb a világon. Már mi lenne? Hát idefigyelj: de, ne most... Majd máskor. — Megyek már! Csak felöltözöm! Odakinn családi hahota fogad. — A szemed tán zsebreraktad? — így apám. — Ne oda ülj, te biboldó, nem látod, hogy ott Arany ül? — Arany? Ez a nap úgy a szemembe süt... Aztán bor kerül a poharakba. Piros színű, mint a legszebb rózsa színe, kinn a kertben. — Éljen az érettségizett fiatalember! — emeli felém apám. Én is iszom. Brrrr! Savanyú.., Hahota. Kacagás. Ne nevess, te, mert adok egy nyaklevest! Ez a húgomnak szólt. Még nevet rajtam. Érettségizett fiatalemberen. Hogy most savanyú a bor?... Elvégre én már előre vagyok. Tegnap már minden élje- nezhetőt megpoharaztunk. <— Egyél már — kedveskedik az én drága mamám — Nézd: töltöttpaprikát csináltam. A kedvencedet, te nagy fiú... Ügy simogatott a szava. És a tejuntete is. Büszke volt rám .., — Még egy tölteléket! Egyél, tudom, hogy jól esik. Én inkább könnyezni szerettem volna. Igaz: az örömtől. De hát az is csak könny. Csillogó, árulkodó. — Zsuzsa, te is sírsz? — Csak a boldogságtól. Olyan jó élni! Apám rámnézett. Jóanyám is. öcsém a villa mellől: lopva. Arany, a kishúgom, egy nagy töltöttpaprikával vesződött. 1? béd után apám cigarettával kínált. Ő adott tüzet is. Még a hamutálcát is elém tolta. Füstöltünk. — Most hogyan képzeled? Ezután? — Újságíró leszek, apám. Ahogy régen is mondtam. __— Nem bánom. De mindig becsületes légy. Az az első. A becsület és az igazság... — Értem, apa. — Jól van. Ne szórd mellé a hamut... A kezem remegett. De a szívem is kicsit: onnan indult a remegés. — A legfontosabb: a becsület. Értem. Megfogadom. Anyám jött, virággal a kezében: vázákba vitte. — Ugyan, játssz már valamit... — Aztán nevetett: — Úgy fújod a füs*öt, mint a malom .kéménye... Apám mosolygott csak, inkább befelé. Ha nem is mondta, de láttam, régi magára emlékezik. Amikor ő is úgy volt, mint akkor én. Az első cigaretták, az első álmodások, meg minden sok olyan apróság, amiről azt gondolja az ember: ez már nagy dolog. Pedig semmi. A legkevesebb. Mert nem a cigaretta tesz felnőtté, hanem sokminden más, a becsület, az érett ész, a helytállás. — Jössz? — nógatott jóanyám. •— Megyek. Nagyon szeretem a muzsikát. Leültem a zongora elé. A koradélutáni napsütés csak itt-ott bújt be az ablak leeresztett zsalugáterei között. Sok fényes csík a padlón, az asztalon, a szekrényeken, a zongorán. A keringő dallam finoman, sejtelmesen úszott, mintha a tegnapi estéről szökött volna velem... * * * Mind az öten hallgattak, a szomszéd asztalok vidám zaja nem ért el hozzájuk. Egyszer csak valaki nagyot rikoltott: — Éljen az újesztendő!... Az öt férfi összeölelkezett, koccintottak, és úgy érezték. már a tavasz ígéretét lopta körükbe az előbb elhangzott kedves, nyári történet. SASS ERVIN id "re megy vissza falujába, üzemébe, ameddig az ösztöndíjat kapta. A gyakorlat pedig azt mutatja, hogy a falura visszakerült fiatalok jórésze gyökeret ver a régi helyen. Ebben az évben nagy jelentőségű kezdeményezést tett a KISZ. Elvállalta a pedagógusképzés védnökségét, a fiatal pedagógusok nevelése, fejlődése feletti felügyeletet. Ez a nagyszerű KISZ-fel- adat nemcsak lehetővé, hanem kötelezővé teszi a KISZ- szervezetefi számára, hogy foglalkozzanak a társadalmi ösztöndíjakkal. Hiszen nagyon jó, becsületes, rendes KISZ-tagok juthatnak ilyen módon közép- és főiskolákba, majd vizsgáikat letéve, visz- szakerülnek pedagógusnak az üzembe, a faluba. Mindenki tudja, hogy ez milyen fontos, hogy az iskolák egyrészénéí milyen problémákat okoz a pedagógusok vándorlása, a városokba törekvő tanítók, tanárok elégedetlensége. — Mennyivel más az, ha saját falujába kerül vissza a fiatal tanító, tanár. Otthon van, szeretik, tisztelik és becsülik. — Ehhez segít hozzá a társadalmi ösztöndíj — ha van. Mert ezen a téren bizony még jócskán akadnak hiá- nydsságok. Nem minden községben helyezkedtek olyan álláspontra a termelőszövetkezetek, mint pl. Kunhegyesen, ahonnan hat fiatalt küldtek társadalmi ösztöndíjjal középiskolába. De ahol meg is kötik az erre vonatkozó szerződést, ott is legtöbb helyen csak a szűk szakmai érdekeket nézik. Mezőgazdászokat, könyvelőket kívánnak képeztetni a fiatalokból, ami helyes törekvés. De közben szem elől tévesztik, hogy ha nem lesz, aki gyermekeiket megfelelően nevelje a föld szeretetére, a mezőgazdasági ismeretekre, az általános műveltség alapelemeire, akkor elvesztik az utánpótlást. Jó pedagógusokra is szüksége van a falunak. Bizonyosak vagyunk benne, hogy Tiszavárkony község tanácsa nem bánja meg, hogy a lelkes, ügyes Sztrun^a Margitot társadalmi ösztöndíjjal küldte a jászberényi Felsőfokú Tanítóképző Intézetbe. Sztrunga Margit sohasem jutott volna be a főiskolára, ha nem kapja az ösztöndíjat. Most a tanítóképző KISZ-titkára, és mind tanítói tudásával mind mozgalmi tapasztalataival jelentős hasznára lesz községének, ha az iskola végeztével hazamegy. S a ín OS, ezt a kezdeményezést még nem sokan követik. Magában Tiszavár- konyban is helyesebb lett volna, ha tsz adja az ösztöndíjat. De legyünk őszinték, nagyon kevés még az olyan termelőszövetkezet, üzem, amelyik világosan látja, hogy a pedagógusképzés is fontos. Ebben az évben eddig még soha nem látott érdeklődés nyilvánul meg a pedagógus pálya iránt. Ideiglenes felméréssel megállapították, hogy a végzős középiskolások kö- zia bz-en tanítóképzőben, 14- en óvónőképzőben, 57-en pedagógiai főiskolán, 64-en a különböző egyetemek bölcsészkarain, 40-en pedig a természettudományi karokon kívánnak tovább tanulni. — Bár ezek-a számok nem véglegesek, mégis mutatják: a fiatalok soraiból egyre többen látják be,1, jó pedagógusokra van szüksége megyénknek. Mi tenne tehát a kisz feladata? A vállalt védnökség szellemében rávenni a termelőszövetkezeteket, gépállomásokat, üzemeket társadalmi ösztöndíjak alapítására. Nézzenek körül a saját portájukon, becsületes, egyenes, jóképességű paraszt- és munkásfiatalokat javasoljanak szerződéskötésre a helyi tsz-eknek, üzemeknek, ktsz- eknek. Magyarázzák meg, hogy a befektetés sokszorosan megtérül a faluban letelepedett osztályhű értelmiség giek képzésével e* h. t. — Az MSZBT újévi terveiből Mint minden tömegszervezet, az MSZBT is sok szép terv megvalósítására törekszik az új évben. Ezekről kértünk felvilágosítást Győri Tibor elvtárstól az MSZBT megyei titkárától. — AZ ÜJ ÉVBEN egész sor kiállítást kívánunk rendezni, amelyek a Szovjetunió életét, mindennapjait, kultúráját vonzó agitatív formában ismertetik meg az emberekkel A legnagyobb szabású ezek között a „XIX. század orosz festészete” című kiállítás. Ezt a Papírgyárban már megrendeztük igen szép sikerrel. Most a Járműjavítóba vittük át, de bemutatjuk a tiszafüredi, a kunhegyesi, a jászapáti és a szolnoki járás összes falvai' ban is. — A MEZÖGAZDASÄ GOT kívánjuk segíteni azzal a kiállítással, amelyik a Leningrád-területi Moszkva kolhoz életét, módszereit tárja elénk. Ezt a szolnoki, a kunhegyesi és a jászberényi járás községeiben szándékozunk bemutatni. Február első felében Szolnokon, második felében Jászberényben és Martfűn mutatjuk be — „Másfél évtized az MSZBT történetéből” című nagy kiállításunkat. Az országos adatok mellett megyei képekkel és grafikonnal mutatjuk be, hogyan fejlődött hatalmas tömegmozgalommá a magyar-szovjet barátság. — TERMÉSZETESEN nemcsak kiállítások rendezésével kívánunk foglalkozni. Az üzemek igazgatói és párttitkárai részére rendezendő tanfolyamon a szovjet tudományról, a Szovjetunió hétéves tervéről tartunk előadásokat. A kunhegyesi mezőgazdasági szakemberek tanfolyama részére szovjet oktatófilmeket biztosítunk. A Béke Világtanács által elrendelt évfordulók közül a legközelebb a Sevcsenko évforduló áll. Ennek megünneplésére megfelelő elkészületeket tettünk. Valószínűleg a szolnoki irodalmi színpad közreműködésével Sevcsen- ko-estet rendezünk. — Ügy érezzük, a társaság jó munkája is lemérhető a megyében egyre inkább mutatkozó érdeklődésről a Szovjetunió iránt. — Több mint négyszázan jelentkeztek ebben az évben már társasutazásra. Kievbe, Szoesiba, Le- ningrádba, Moszkvába mennek túristák megyénkből. — Ezenkívül nyolcvan fő számára autóbusz utazási lehetőséget is biztosítunk Kár- pát-Ukrajnába. Ez az út előreláthatólag hat-napos lesz. — AZ EZÜSTKALÁSZOS tanfolyamok, a mezőgazda- sági szabadegyetemek számára a Szovjetunió mező- gazdasági tapasztalataiból kis kötetet állítunk össze és ezt ötezer példányban szándékozunk kiadni. — Bízunk benne, hogy sokoldalú munkánk és aktivistáink lelkesedése nyomán a magyar-szovjet barátság szépen terebélyesedő fája új hajtásokkal gazdagodik 1961- ben — fejezi be nyilatkozatát Győri Tibor. HlllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllUIIIIUIIlHi TÜRKEVÉN LESZ A LEÄNYVÄSÄR NEGYVENEDIK ELŐADÁSA Huszonhét nagysikerű előadás után a Szigligeti Színház tájelőadásra is kiviszi Jacobi Viktor világhírű operettjét, a Leányvásárt. A helyi viszonyoknak megfelelően dolgozták át a darabot. Üj díszletekkel, eredeti zenekarral és nagyrészt a bemutató szereplőivel január 7-én lesz az első tájelőadás Karcagon. Jászberény, Kunszentmárton, Török- szentmiklós, Kisújszállás, Kunhegyes, Tiszafüred, Besenyszög,- Martfű, Tiszaföldvár, Jászapáti, Szelevény után Túrkevén kerül színre a darab negyvenedszer, Dr. Bucz Konrád körzeti orvos Rendel: délelőtt 11—1-ig • kodtak a munkámra. Persze a legfőbb tervem, minél többet gyógyítani. — Saját tervek? : — Azok is vannak. Be aka■ rom rendezni a fürdőszobát, i miután az ajtók fehérre festését már elintéztem. Saját • kezűleg teszi hozzá büszkén, i — Ha lehet ősszel televíziós készüléket veszek. ; Az ajtó mögött köhécselés ■ hallatszik, egy megkésett beteg érkezett. Dr. Bucz Koni rád elbúcsúzik, várja a munka, ami az új évben sem lesz kevesebb. De menni fog, — mert a fiatal orvos nem érzi i egyedül magát, nemcsak a feleség és a két gyermek, hanem a nagy család, a túrke- vei emberek is vele vannak, ' segítenek orvosuknak. — h. t. — ken. Ez az újév erről a rá- döbbenésről emlékezetes. — Gyorsan megszoktam, 1956- ban módom lett volna visszamenni Pestre, sok volt az üresedés. És én mégis maradtam. A kórházban nagyon szűkén laktunk és a kórházi munka nem is nagyon elégített ki. Közelebb akartam kerülni az emberekhez. Egy szép napon összepakoltam és elfogadtam a felajánlott orvosi állást, itt Túrkevén. Immár három éve vagyok itt és szinte ős-túrkevinek érzem magam. Mindenki ismer és érzem vannak, akik szeretnek is, — teszi hozzá szerényen. És az 1961-es év? — Hát ahhoz egy pár szót szeretnék mondani a 60-asról. Nagyon sok a munka és nagyon szeretem. Csak egy kívánságom lenne, az ez évben tapasztalható zsúfoltságot szeretnénk megszüntetni. Nem egyenletes a betegek eloszlása és bizony ezen már mi nem, legfeljebb a betegeink tudnának segíteni. Erről szeretnék sokat beszélni az emberekkel. 1960-ban három tudományos előadást tartottam, ez évben ennek a többszörösét szeretném. A kultúrház- ban mindig tömve a nagyterem, egy-egy orvosi előadáson. Ezt a tudományéhséget ki kell elégíteni. Aztán van még égy tervem ezzel kapcsolatban, szeretném az új orvosi rendtartást ismertetni a betegekkel. Sokkal köny- nyebb lenne az ő dolguk is, ha jól ismernék jogaikat és kötelességeiket, meg a miénket is. Kevesebb lenne az orvosi munka elleni panasz is. Bár eddig sem sokan panaszA régi ház vastag falai elnyelik a beszélgetés hangját. A látszólagos mozdulatlanság és csönd mögött azonban zajló élet volt tapasztalható a rendelőben. A kis várószobában vagy hatan szorongtak. Csendesen beszélgettek. — ,,Arany keze van” — mondotta egy idősebb asszony. — Csak ez a zsúfoltság rémes, — sopánkodott egy másik. s,Tudja, amikor felkelek mindig fáj az oldalam, de úgy.. így örvénylett a beszélgetés és bizony jó ideig kellett várnom, amíg minden beteg elfogyott és bejutottam. Sovány, szemüveges fiatalember kínált hellyel és betegségem tüneteiről kezdett érdeklődni. Amikor elmondottam mi járatban vagyok, zavartan tárta szét kezét. — Hát kérem, sok injekciót adtam már, még több orvosi tanácsot, de interjút most adok életemben először. Jóízűen nevettünk, aztán megindult a barátságos beszélgetés. — Hogy milyen egy vidéki körzeti orvos újéve? Hát lássuk csak. Talán beszámolok egy régebbi újévemről. 1954- ben végeztem, aztán vidéki kórházba kerültem. Kétségbe estem, mert sehol sem tudtam az életemet elképzelni, csakis Pesten. Kilincseltem, kérvényeztem, minden fórumot megjártam. Akármit vállaltam volna, csakhogy Pestre kerülhessek. Eltelt egy félév és 1954 szilveszterén vidám baráti társaságban kezdtem rádöbbenni arra; nini, hiszen egészen jól érzem magam vidé-
