Szolnok Megyei Néplap, 1961. január (12. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-31 / 26. szám
1961. január 31. / SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 OSZTOTTAK MEZŐT! ÉKEK TÖBB MINT 32 MILLIÓ FORINT ÉRTÉKŰ TERMÉKET Állított elő a tsz — 40 forintot > ÉR EGY MUNKAEGYSÉG — PANYIK SÁNDOR CSALÁDJA 132 EZER, A VÉSZÉ CSALÁD 122 EZER, BALOGH ANDRÁS PEDIG EGYMAGA 60 EZER FORINTOS JÖVEDELEMMEL ZÁRTA AZ i ÉVET dolgoztak, de jövedelmükkel is elégedettek a Táncsics gazdái. Ez csendült ki Dávid Zsigmondné szavaiból is. A fürgemozgású Dávid néni csibegondozó, s munkájáért 573 egységet írtak jóvá, ami után a már korábban megkapott előlegein és terményen kívül a zárszámadáskor 9 876 forintot kapott VÁSÁR A TANYÁN A zárszámadó közgyűlés után 4 és fél millió forint meghaladta a jó középparaszti jövedelmet. S ha továbbra is olyan szorgalmasan dolgoznak és egyember- ként sorakoznak fel a vezetőség mellé, mint 1960-ban, eredményeiket tovább növelhetik. Erre kérte a tsz-tag- ságot zárszavában Csőtó István tsz-elnök is, s egyben köszönetét mondott a gépállomási dolgozóknak, a derék Zsúfolásig megtelt a nagy szembetűnőbb az emelkedés színházterem a mezőhéki a sertésnél. Az 1955-ben le- Táncsics Tsz művelődési há- adott 4 mAxs& sertéssel szem- zaban. Ünneplőbe öltözött . . .. „ , ,. . férfiak és nők gyülekeztek ^en 1960-ban 40.6 mázsát ad- már jóval 9 óra előtt, a zár- tak százholdanként számadó közgyűlést tartották. Tresser Pál főagronó- mus ismertette az 1960. évi gazdálkodás eredményeit az elkövetett hibákat Elsősorban is a dolgoskezű szövetkezeti gazdákról beszélt Azokról az emberekről, akik a most lezárt gazdasági évben is bebizonyították, milyen erőt képvisel a közös, s milyen nagy tettekre képesek. Nehéz esztendőt hagytak maguk mögött Kilenc hónapon át a szárazsággal küzdöttek, három hónapig pedig az esővel, sárral kellet dacolniuk. Mégis elvégezték a rájuk váró munkát, megtermelték, betakarították a termést. Olyan embereket dicséri meg a beszámoló, mint ifi- Gázon István, aki másodmagával 120—130 borjút nevel itatásos módszerrel — igen jó eredménnyel. Gonda Károly az előhasi üszőknél 14—15 literes tejtermelést ért el. Méri Sándor 1500 hízót gondoz munkatársaival, s 8—8 és fél hónap alatt meghizlalják a kívánt súlyúra a jószágokat. Borbély Eszter munkacsapatvezető, Kun Ferenc bácsi, Tóth Gy. István bácsi, idős Anka András, Szabados István, s a gépkocsivezetők közül Balogh András, S. Tóth Sándor is megérdem’i a dicséretet. Mind az ötszáz tag nevét felsorolhatnánk, hisz valamennyiüket joggal illeti elismerés helytállásukért, szorgalmukért A több, mint 9 ezer holdas kája, a szövetkezeti gazdák szorgalma eredményeként évről évre nagyobb eredményekről adhattak számot a zárszámadáskor. Most Németh Gyula főkönyvelő arról tájékoztatta a tagságot, hogy a Táncsics Tsz bruttó vagyona 54 millió 500 ezer forint Egy év alatt 7 millióval növekedett a bruttó vagyon. A beruházott 4 millió 605 ezer forintból 1 millió a saját erő. A fel nem osztható szövetkezeti alap 9 millió 65S ezer forint. Igen jelentős a tartalékolás is. Termelésre tartaléCsider Sándor, a szövetkezet kovácsa már döntött. Mindenáron Moszkvicsot vesz. Májusban már saját autóján akar utazni. ' közös gazdaságban évről-év- re emelkedik a terméshozam. Szabad06 István szövetkezet készpénzt vett á készpénzt osztottak ki a szövetkezeti gazdáknak- S kinek mire volt szüksége, mindjárt meg is vásárolhatta. A Szolnok megyei Iparcikk Kis- lrereskedeelmi Vállalat 5 millió forint értékű áruval állt a tsz-tagok rendelkezésére. Estefelé többen megkeresték az OTP jelenlévő megbízottait is, s jövedelmük egy részét takarékbetétben helyezték el. Lévaj István 15, Herbait/ Zsigmond 8, Baráth Sándor pedig 3 ezer forintot helyezett el takarékbetétkönyvben. Á Táncsics Tsz gazdái közül már sokan vannak, akik nem cserélnének az egyénileg gazdálkodó középparasztokkal, Jövedelmük ugyanis elérte, egyeseknek pedig K- TÓTH SÁNDOR autót szeretne vásárolni. Egyelőre még nem tudja milyenhez jut. A közgyűlés után Tót'- 7 igmondnak 3.300 forintos kínai borjúbőr kabátot vásároltak. Madarász Imréné lakásdísz'l ésre gondolt, a szőnyegeket ..... nézegette. „ _ i g azda 18 ezer 112 - forint ta< borítékban. traktoristáknak, akik becsületes, fáradhatatlan munkájukkal nagyrészt vállaltak tavaly is a feladatok megoldásából. A vezetőség bízik a tagok helytállásában, munkaszeretetében, abban, hogy közös erőfeszítéssel még nagyobb jólétet biztosíthatnak minden szövetkezeti család számára, még jobban gondoskodhatnak a munkában elfáradt idős emberekről. Ha közösségi életüket továbbra is a megértés, az egymás iránti tisztelet, megbecsülés jellemzi, még össze- forrottabbá, még erősebbé válik a nagy család. Nagy Katalin a közös gazdaság idős tagjairól. A szociális alapra tartalékolt 226 ezer forinttal együtt 341 ezer forintot tesz ki az az összeg, amit terményben és pénzben kaptak az idős tagok. S hogy eredményeiket tovább növelhessék, az idei termelési tervben is merész célokat tűztek maguk elé. Erről is beszélt röviden Tresser Pál főagronómus a gazdasági beszámolóban. — Az a tervünk, hogy 20 mázsa fölé emeljük a búza termésátlagát, fokozzuk a takarmánynövények hozamát is, s még több áruhúst adjunk. 1961-ben már 4 ezernél több sertést hizlalunk meg, két év múlva pedig minden holdról egy hízót akarunk adni a népgazdaságnak. Ha valóraváltjuk terveinket, s minden szövetkezeti gazda szorgalmasan dolgozik, a munkaegység értékét 50 forintra emelhetjük — mondotta a főagronómus. A mezőhéki Táncsics Tsz négy éve birtokosa a megyei vándorzászlónak, s az ezzel együtt járó Szolnok megye legjobb termelőszövetkezete címnek. 1960-ban jutalmazta többéves jó munkájukat az Elnöki Tanács a Munka Vörös Zászló érdemrenddel. Ugyancsak ebben az évben nyerték el a Minisztertanács vándorzászlaját és a Kiváló termelőszövetkezet címek HOGYAN £LNEK A TÁNCSICS TAGJAI? Sokkal jobban, mint egy évtizeddel, vagy akár csak öt évvel ezelőtt is. Hét új ház épült nem messze a tsz szép művelődési házától. Hat szövetkezeti gazda rendelkezik személygépkocsival, százötvenen motorkerékpárral járnak ki munkaterületükre. Eddig televízió csak a művelődési házban volt, most hárman vásároltak. A Vesze-család is új házban lakik. Hárman dolgoznak a közösben rendszeresen, s most 122 ezer forintos . jövedelemről adhatnak számok A családfő tréfásan jegyezte meg: — Valahogy csak meg lehet élni ebből a keresetből. A Panyikrcsálád még ennél is többek 132 ezer forintot keresett Balogh András gépkocsivezető évi jövedeme 60 ezer, Kun Árpádé pedig 52 ezer forint Igaz, hogy ez a rendkívül esős ősz szinte emberfeletti munkát követelt a gépkocsivezetőktől, a szövetkezeti gazdáktól, több mint 600 vagon cukorrépát, 300 vagon más terményt kellett beszállítani a földekről. Sokat Őszibúzából 1958- előtt 11.2 mázsás volt az átlag, 1959- ben 18.2, 1960-ban pedig i6.5 mázsá3 búzatermést takarítottak be. A három év átlagában ősziárpából 17.6, kukoricából pedig (májusi mór- Zsoltban) 20.4 mázsás termésátlagot értek el. Száz holdról 1955-ben 8 mázsa vágómarhát adtak, 1960-ban pedig több), mint 31 mázsák Még A mezőhéki Táncsics Tsz 1960-ban 32 millió 212 ezer forint értékű terméket állított elő- Minden hold terület 2.318 forint nyereséget hozott. A növénytermesztésből ? millió 325 ezer az állattenyésztésből pedig 10 millió, 973 ezer forint bevételük volt. Áruértékesítési tervét 139.8 százalékra teljesítette a tsz. Minden száz holdról 252 ezer forint értékű árút adtak a népgazdaságnak. Ennek olyan formában is hasznát látták, hogy 470 ezer forintos kedvezményt kaptak. Ebből 529 ezer forint az esedékes beruházási hitelek törlesztésére, 211 ezer forint pedig beruházási tartalékként került felhasználásra. A Táncsics Tsz-ben már több éven át 40 forintot ért egy munkaegység. Most az aszályos idő terméskiesést okozotk de a saját erőből történő beruházás és a munkaegységmegtakarítás eredményeként mégis biztosítani tudták a 40 forintot munkaegységenként BESZÉDES SZÁMOK Nagy utat tett meg a szövetkezet tagsága egy évtized alatt Vészé Sándor brigád vezető is arról beszélt hozzászólásában, hogy az első zárszámadáskor 15 forintot osztottak munkaegységenként, de ezt is úgy, hogy az állam 6 forinttal segített. 1955-ig minden évben mérleghiánv- nyal zártak, gyenge, széthúzó volt a vezetés, laza a munka- f es velem. 1955 óta a hozzáértő, talpraesett vezetők mun110*111« koltak 13 millió 156 ezer forintot, ez közel 35 százalékkal több, mint 1959-ben. A takarmányalapra 8 millió forintot tartalékoltak. Messzemenően gondoskodik