Szolnok Megyei Néplap, 1960. december (11. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-15 / 295. szám

1960. december 15, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s A TIT elnökségének ülése után Elnökségi, ülésekről általá­ban rövid tudósításokban szoktak megemlékezni az újságok. Ha most eltérünk a szabálytól, az indokolja, hogy az ismeretterjesztés ügye, az emberek tudatformálásának ügye igen fontos, szocialis­ta építésünket befolyásoló közügy. Amit az ülés tár­gyalt, ahogyan a kérdést megtárgyalták, — bizonyí­totta: az ismeretterjesztő társulat érzi azt a felelős­séget, amely reá hárul az emberek gondolkozásának megváltoztatásáért, alakítá­sáért, fejlesztéséért. Sok problémát, több hibát hozott felszínre ez az ülés. Az egyik hozzászóló ki is ;elentette: A beszámolóból “z tűnik ki, mintha a hely­set rosszabb lenne az elmúlt 'vinél. Erről szó sincs. — "'tindössze az történt, hogy Kben az évben jóval alapo­sabb, lelkiismeretesebb, — 'übb oldalú az ellenőrzés, felszínre hoztak olvan hibá­dat is. amelyeket az elmúlt ’dőszakban nem vehettek "czre. És ha beszélünk ró- ’a, akkor a fejlődés érdeké­ben beszélünk. Milyen problémák foglal­koztatták a TIT megyei ve­zető szervét? Elsősorban a megnövpkedett igények he­lyes kielégítése. Ma az emberek jóval ma­gasabb színvonalú, tudo­mányosan megalapozott, amellett népszerű és köz­érthető előadásokat vár­nak. S az sem közömbös, hogy ezek miről szólnak* Kétségtelenül hiányossá­gok mutatkoznak az előadók felkészülésében. Akad a megyében olyan előadó is, aki az előadás kapcsán fel­vetett kérdésekre , egyálta­lán nem tud válaszolni. — Olyan eset is előfordult, hogy az előadó megelége­dett a kiküldött sokszorosí­tott előadásvázlat felolva­sásával. Többhelyütt elkö­vetik azt a hibát, hogy egy- eey agilis, szorgalmas elő­adóra rábízzák öt-hat tárgy­körből vett előadássorozat “leadásait. Ma a tudomá­nyok diferenciálódásának borában nincs olyan ember, aki egyformán értene az iro­dalomhoz és a matematiká­hoz. a vegytanhoz és a.tör- íónelemhez. Meg kell talál­ni a szakelőadókat, ha pe­dig egyes előadásokra nincs megfelelő, inkább . ne ter­vezzék be az előadást. Még '’’lvosabb hiba, hogy egyes e’őadók csak pénzforrásnak tekintik a TIT-et. Az itt felsorakoztatott hi­bák nem általánosak, de azért többhelvütt megtalál­hatók. még Szolnok város területén is. Főként a községekben for­dul elő, hogy olvan előadásokat tervez­nek az Ismerettár iesztés keretében, amelyek nem veszik tekintetbe a helvi adottságokat, a falu igé­nyeit. Terveztek egyes helyeken ’őadásokat az ősközösség ’étéről, a „magvar falu a 'obbágvfe'szabadítás előtt” '•'mű és hasonló, az élettel -sze nem függő témákat, “vanakkor a mai iroda­im, a nemzetközi helyzet 's egyéb fontos problémák 'maradtak a tervekből. A biológiai előadások legtöbb “Íven kimerülnek az élet “íétkezése és fejődése cí­mű tárgykörökkel. Az egész- 'o-ümr; felv'lécrosftás is sok 0,vütt megreked a házas- ’’°t prohlémáinak taglalá­snál* Jóval bátrabban és -'koldab'ibban kell tervezni. r7an erre lehetőség. Meg ’"11 nézni például TYirVeve éros ismerptteriesztési ter­ét, amelv sokoldalú, prakti- 1 us. figyelemmel van a pa- iszrfiság kulturális színvo­nlára és iffénvére. Fasori­on jó a karcaCT1 múyelő- 1 'ri program is F.aíílrfől bíz­vást lehet példát venni. Ha már az előadások té­míiánál tar+imV ho^A em­i'tsük meg, hogy külön na­pirendi pontként szerepelt ezen a fontos elnökségi ülé­sen a burzsoá nacionalizmus elleni harc és a hazafias ne­velés. Ezen a területen is­meretterjesztésünknek még igen sok a feladata és te­gyük hozzá: az adóssága is. Ha egyes helyeken átszerve­zik az előadásokat, feltétle­nül nagy helyet kell adniok ennek a fontos tárgykör­nek. A hazafias nevelés sokol­dalú, történelmi-, földraj­zi-, politikai előadások egész sorával szolgálhatjuk ezt az ügyet. Emellett az előadások po­litikusabb, harcosabb megfo­galmazásával is ezt a célt szolgáljuk. örvendetes pozitívumként állapíthatta meg ez az ülés: a városokban és a járások­ban egyre jobb a TIT és a temegszervezetek együttmű­ködése. A tömegszervezetek vezetői, aktivistái világosan látják már: az ismeretter­jesztés az ő ügyük is. A szervezés, a mozgósítás, a tömegek érdeklődésének fel­keltése elsősorban a külön­böző tömegszervezetek fel­adata. Az együttműködés­nek igen szép példáit láthat­juk Túrkevén, Karcagon, Jászberényben* A szolnoki járás is kitesz magáért A községekben azonban még nem ilyen jó a helyzet. Itt még sokhelyütt fellelhető a szakmai sovinizmus, a „ki jelent felfelé” elv alkalma­zása. Ennek megfelelően gyér a látogatottság az egyes előadásokon. Van olyan is, amelyik elmarad. A közel­múltban egy bizottság végig­járt több községet Az az­napra meghirdetett 30 elő­adás közül 10 maradt el, leg- többnyire a közönség rész­vétlensége miatt. Kisújszál­láson egy irodalmi előadás­ra 23-an jöttek el, ezek kö­zül 12 közreműködő, funk­cionárius, hivatásos kultúr- munkás. Igaz, hivatkoztak a kukoricatörésre. Csak az az érdekes, hogy a hasonló adottságokkal rendelkező Túrkevén ugyanebben az időpontban zsúfolt terem előtt tartottak ismeretter­jesztő előadásokat Ez azt bizonyítja: jó szervezéssel, a tömeg­szervezetek segítségével, egyéni agitációval lehet közönséget toborozni az előadásokra. Az igények növekedését bizonyítja: 1960—61-ben az elmúlt évvel szemben nyolc­százzal több előadást ter­veztek. Ez azonban nem elég- Az ismeretterjesztő tár­sulatnak éppen úgy, mint a tömegszervezeteknek, min­den erejüket latba kell vet­niük, Hogy nagy látogatott- ságú. népszerű, magas tu­dományos színvonalon állő. a szocialista világnézetet su­gárzó előadásokat hallgat­hasson a megye lakossága H. T. Szakszerű teleltetés Jól felnevelt, szép a ba­romfiállomány; sokat fárad­tak vele a gazdák a nyáron. Érdemes, sőt szükséges tehát, hogy az értékes állomány he­lyes teleltetésére is gondot fordítsanak. A továbbtenyésztés és to­jástermelés céljára megha­gyott tyúkokat külön ólakban kell elhelyezni. Beköltöztetés előtt meg kell vizsgálni, hogy az ajtók, ablakok jól zárnak-e. A kórokozók elpusztítására meszeljük alaposan, az ülő- rudakat hamulúggal mossuk le. A baromfiudvart és kör­nyékét mészpor kiszórásával fertőtleníthetjük. Előnyös, ha a tyúkok számára a téli szél­irányra merőleges, fedett ka­paróhelyet létesítünk. A téli almozáshoz használjunk szá­raz homokot. Gondoskodjunk annyi etetőről, itatóről, ülő- rúdról, tojófészekről, amemy- nyit az állatok létszáma meg­kíván. A jó takarmányozás is döntő feltétele a gazdasá­gos baromfitenyésztésnek. — Ezért feltétlenül számba kell venni a meglévő és még be­szerzendő takarmányokat. Ennek ismeretében állapít­Felperes Szocialista államunkban törvény kötelez minden fel­nőttet, hogy anyagi helyzeté­hez mérten, keresetképtelen, beteg, vagy kevésjövedelmű szüleit támogassa. Ennek el­mulasztása éppen úgy bűn­ügy, mint a gyermektartásdíjé. Szükség van erre a törvény­re egyáltalán? — Elképzelhe­tő olyan gyermek, akit a bí­róságnak kell kényszerítenie legelemibb kötelességének teljesítésére? — Aki ne tud­ná, mennyi gonddal, fáradt­sággal, anyagi áldozattal jár egy gyermek felnevelése és ne emlékezne a panasztalan jóságra, mellyel azt szülei tet­ték? — S mindezek tudatá­99 MIKOR PRÓBÁLJUNK?“ — Beszélgetés egy kultúrfelelőssel — — Az „OmegáT-t rendez­tem tavasszal. Ismeri? Mai témájú francia dráma. Egy fiatalasszonyról szól. Nagyon szereti a férjét, egy atomfizi­kust. aki hatalmat, pénzt akar szerezni egy találmányával. Az asszony látja, hogy a talál­mányt embertömegek pusztí­tására fogják felhasználni, szeretné férjét észhez téríte­ni, ám az hajthatatlan. Erőt vesz hát önmagán, szerelmén és... Egészen tűzbejön, amint magyaráz. Hosszú szőke haját félresimítja, mosolyog. Fiatal kislány Katona Magdi, az is­kolapadból került az üzem­be, ide az Aprítógépgyár szerkesztéséhez tavaly ősszel. Műszaki rajzoló, s egyben az üzemi KISZ-szervezet kultúr- felelőse. Korán eljegyezte ma­gát az előadóművészettel. — Mint meséli: — Csöppkoromtól szívesen, sőt boldogan szavaltam az is­kolában. Tavasszal a nemzetközi nő­napra készültek, s mivel jól sikerült a darab, ezzel men­tek a kulturális szemlére is. Magdi dicséretet kapott, majd elküldték tanulni. — Jászberényben végezte el a kéthetes színjátszóképző tan­folyamot, ahol — mint beszél­getésünk során kiderült — igen sok hasznos dologról hallott. — Beszéltek a helyes mű­sorválasztásról, s arról, hon­nan szerezzük be a műsor­anyagot. Tanultunk a rende­zésről. Hogyan fogjunk egy darab betanításához? Hogyan ragadjuk meg az eszmei mon­danivalót? Elemezzük a sze­repeket ... Szó esett a díszlet- és kosztümtervezésről is... Valóban értékes tudniva­Akinek yaj ran a fején — ne menjen a bíróságra Az ügy azzal kezdődött, hogy valaki mondott valamit, ezen valaki megsértődött, fel­jelentett valakit... A bírák általában minden részletkér­désre kíváncsiak, — így tör­tént, hogy a szolnoki járás- bíróság előtt a magánvádlót az ügyész váltotta fel. Tavaly ősszel a 6. számú ÉPFU Vállalat két alkalma­zottja, Vitek István és Laka­tos Ferenc téglát szállított. A rakományt megpillantotta Horváth Ferencné, s nyom­ban érdeklődött: vásárolhat- na-e belőle. A készséges Vi­tek és Lakatos szívesen elad­ta a más tégláját, ezrenként 500 forintjával. Stefanidesz Mihály tudomást szerzett ugyan a manipulációról, de miután 150 forint ütötte a markát, „megfeledkezett" a lopás jelentéséről. Később Kolozs András és Lakatos Ferenc is bekapcsolódott a iól jövedelmező üzletbe, sőt Földi Sándor és Sebestyén Menyhért sem maradt ki be­lőle. Horváth Ferenc éppoly szorgosan vásárolta az el­emeit téglát, mint felesége. A bűnbanda tagjai közül Ko­lozs bizonyult a legnagyvona- lűbbnak (?), ő volt az, aki bűntársai tudta nélkül enge­dett a lopott tégla árából, A szolnoki járásbíróság dr Varga Mária tanácsa társa­dalmi tulajdon sérelmére is­mételten és bűnszövetkezet­ben elkövetett sikkasztás bűntette miatt Vitek Istvánt tizenegy hó börtönre és 500 forint pénzbüntetésre; Sebes­tyén Menyhértet egy évi bör­tönre és 800 forint pénzbün­tetésre; Lakatos Ferencet nyolc hő börtönre és egyes jogai gyakorlásától két évre eltiltásra; Földi Sándort tíz hó börtönre és 400 forint pénzbüntetésre; Kolozs And­rást társadalmi tulajdon sé­relmére bűnszövetkezetben elkövetett sikkasztás bűntette miatt hat hó börtönre; orgaz­daság bűntette miatt Horváth Ferencet hat hó, Horváth Fe- rencnét három hó börtönbün­tetésre; Stefanidesz Mihályt pedig feljelentési kötelezett­ség elmulasztása miatt három hó börtönbüntetésre ítélte. Vitek, Sebestyén és Földi sza­badságvesztés büntetésének végrehajtását a bíróság há­rom évi próbaidőre feltétele­sen felfüggesztette. Elrendel­te ugyanakkor a bíróság, hogy Horváth Ferencen és felesé­gén három-három hó, Stefa­nidesz Mihályon pedig egy év négy hónapi, korábban fel­függesztett börtönbüntetést hajtsanak végre. Az elítéltek közül Vitek. Sebestyén és Kolozs bünteté­se jogerős, a többiek enyhíté­sért fellebbeztek. lók. És hogyan hasznosította Magdi munkájában a tanulta­kat? Lehajtja fejét. Kicsit zavart a hangja, amikor megszólal — Azóta... azóta nem csi­náltam semmit... Miért? — Nem is tudom... sok a prob­léma ... Nehéz a műkedvelő­ket összetartani. Sértődősek. A KÍSZ-titkárral közösen könnyebb volt, de ő közben tanfolyamra ment, meg kül­földön is járt ... A régi sze­replőgárda felbomlott... A fiúk elmentek katonának, a lányok férjhezmentek... én is... Katona Ma^di — a kislány — tehát már asszony. Komo­lyan, kicsit még idegenül cseng a hangja, amint új ne­vén bemutatkozik. — Máté Ferencné. Talán a férje ellenzi, hogy részt vegyen az üzem kultúr- életének mozgatásában? •— faggatom. — Nem, dehogy! =■ fiZta- kozik. — Semmi kifogása el­lene. Nagyon aranyos, szereti ő is a kultúrmunkát, bizonyo­san szívesen elkísérne, segíte­ne is... csak hát... annyi egyéb elfoglaltságom van. — Rajztanfolyamra járok két­szer egy héten... a többiek meg sokan technikumba... Mikor próbáljunk? Azért valami megoldást le­hetne találni. Hiszen kedve is volt ehhez a munkához, ta­nult is, kár tétlenséggel elpa­zarolni az időt. Egy ilyen nagy üzemnek élénk kultúr- életet kellene élni... Magdi gyakran jár moziba, minden filmet megnéz, amit Berényben játszanak. Gondo­lom — ha erre jut ideje, jut­na arra is, hogy egy kis moz­galmas életet teremtsen mun­katársai között. A film ked­véért nem mondhat le arról, ami a kultúrmunkás feladata. Talán mégis be lehetne a programba iktatni egy-egy próbát, csak egy kis lelkese­dést, egy kicsivel több szivet kellene adni azoknak, akik várnak — és joggal várnak! — tőle valamit. Ugye, kedves Magdi, ez nem is olyan nehéz fel dnt? R. E. hatjuk meg helyesen a jövő­re meghagyandó állatok szá­mát. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a kisebb létszá­mú, de helyesen teleltetett állomány gazdaságosabban termel, mint a nagylétszámú, de rosszul tartott. A tojástermeléshez szüksé­ges tápanyagok biztosítása mellett gondoljunk á neve­lésre beállítandó naposcsibék takarmányozására. A barom- fi-szilázs jó; ahol azonban nem bírnak vele, ott tárolják kellő gonddal a takarmány- és sárgarépát, a burgonyát, marhakáposztát, csicsókát. Számítsunk tyúkonként évente három kilogramm si­lótakarmányt. Ennek tápér­tékét fokozhatjuk, ha pépe- sítő géppel aprózzuk fel. Igen fontos a szelekció munkája. Tenyésztésre csak azokat az egyéves és ennél idősebb egyedeket hagyjuk meg, melyek a legtöbb, sza­bályos alakú, sötétszínű, 55— 60 gramm súlyú tojást ter­melték. Figyeljünk arra is, hogy az állatok ne hízzanak el Előnyös, ha 2—2,5 kg súlyú­ak, rövid ideig kotlottak, s vedlettek, egészségesek; a to­jás termelést vagy már meg­kezdték, vág yarra hamaro­san számítani lehet. A keltetésre szánt tojáso­kat csakis ezektől az egye- dektől tartsuk meg. így fo- kezték, vagy arra harnaro- nyunk termelési eredmé­nyeit A teljes baromfiállomány­ból 40—45 százalékot hagy­hatunk meg a következő év­re; de ezek nagyrészét ez évi keltetésű állatokból válogas­suk kl. E tyúkok jórésze már megkezdte a tojásrakást — Csak azokat az állatokat tartsuk meg, melyek a tojó- jelleget jól kifejezésre juttat­ják, egészségesek és súlyuk 1,5 kg-on felüli. A későbbi keltetésű jércéket értékesít­sük a piacon. Ellenkező eset­ben egész télen keresztül csak a takarmányt fogyaszt­ják; március előtt nem kez­denek tojni. így tartásuk nem gazdaságos. A kakasokat tartsuk együtt a tyúkokkal; minden kakas mellé 10—12 tyúkot számíthatunk. Helyez­zük el a baromfiakat úgy, hogy az ólban négyzetméte­renként három-négynél több ne jusson. Vizsgáltassuk meg állator­vossal a továbbtenyésztésre szánt állományt. A fertőzött­nek bizonyult egyedeket azonnal különítsük el, s ér­tékesítsük mielőbbi fogyasz­tásra. Száraz Gyula tudományos kutató MllllltlIIIIIIHIIIIIIIIIIIIHIIIIIIIIlillllltlIIIIIUf — „A FÖLD” címmel Tas- nádi Kubacska András, Föl­dünk keletkezéséről és fejlő­déséről szóló tudományos munkáját szerezhetjük be az idei téli könyvvásár alkalmá­val. Megjelenik még Braun beck: „Az atommag regénye' •* Northrop: „Rejtélyek a matematikában0 című műve Is, HiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimtiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiMiiiiiiiiuiiiiiiiiHiiiiiiiimimiiii Figyelem! Értesítjük kedves vevőin­ket, hogy szövetkezetünk szaküzletei, vegyesboltjai, bőséges áruválasztékkal felkészültek a karácsonyi és újévi ünnepekre. KAPHATOK: Élelmiszerek, ruházati és vegyes iparcikkek as ANYA ban ne ébredne hála a szívé­ben, s ne tenne meg mindent, hogy — legalább egy kis há­nyadát — visszaadhassa an­nak, amit felneveléséig számolatlanul kapott? Hogy — bármennyire nem tételeznénk fel — mégis van­nak ilyenek, arról a tanácsok szociális előadói szomorú tör­téneteket tudnak. Hozzájuk fordulnak a gyermekeik által „elfelejtett”, vagy ha kényte­lenek együttlakni — rossz bánásmódban részesülő szü­lők rendkívüli segélyért, vagy a szociális otthonba való el­helyezésért. Ide és nem a bí­rósághoz, mert... — Ha találkozunk az ut­cán, úgy köszön rám a fiam: — Jónapot, felperes anyám! — okolja meg eltartásáért in­dított pere visszavonását Ka- rafa Sándorné. — Nem tud­nék enni abból a kenyérből, — teszi hozzá keserűen — amit kényszerből ad a fiam. A fiút azonban nem hatja meg anyja sanyarú helyzete lányánál, aki már évek óta tartja őt. S a per még ma sem szűnt még — hiába vonta vissza Karafáné —, most a lánya folytatja bátyja ellen. Karafánénak csak két gyer­meke van, Gonda Mihálynak azonban nyolc. Ezek közül egy disszidált, hét az ország­ban él. S a hét gyermek kö­zött egy sem akad, aki édes­apját magához venné! Pedig nem is eltartásáról van szó — mert Gonda Mihálynak öt­száz forint nyugdíja van —, csak otthonra, szerető gon­doskodásra van szüksége. És mennyire kétségbeeshe­tett az az idős asszony, akiről fia így nyilatkozott a szociális előadónak: — Elegem van már az anyámból! — Ez az anya — többszöri öngyilkos- sági kísérlet után — megyénk egyik szépen berendezett szo­ciális otthonában kapott he­lyet. De akármilyen jó élete van most, fia keményszívűsé- gét soha nem fogja elfelejte- m • • • — Nehéz az öregekkel — védekeznek némelyek. — Ezer bajuk van, zsörtölődnek, be­leszólnak mindenbe. — Igaz, vannak ilyenek is. De első­sorban mindig önmagunkat vizsgáljuk meg: nem mi va­gyunk-e türelmetlenek hozzá­juk, nem úgy tesszük-e eléjük az őket joggal megillető tá­nyér levest, mintha alamizs­nát adnánk nekik?... — kemény — Figyelem! Öltönyök A legújabb divatú női és férfi cipők Gyermek sportöltöny 6—16 évesig Ajándék divattáska Férfi és női úti neszesszer Nagy ajándék- és játékvásár a Ft-től 480.— 150.— 214.— 110.— 190.— Ft-ig 1500.— 400.— 440.— 185.— 220.— KARCAGI FÖLDMŰVESSZÖVETKEZET BOT 'FIATBAN uíKmimiiiimiumiiimmuiiiuiiiiiimiuiimiiméuuuwuauiiimmimiiiMimiiiiuiiuuiH

Next

/
Oldalképek
Tartalom