Szolnok Megyei Néplap, 1960. december (11. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-10 / 291. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1960. december 10. Kádár János elvtárs beszéde (Folytatás az L oldalról.) a normákat, akkor ez óha­tatlanul hátrányos lehet a dolgozók egyes kategóriájá­ra. Mindenki tudja ugyanis, alá termeléssel foglalkozik, hogy a műszaki fejlődés nem egyszerre és nem azo­nos szinten jelentkezik az iparágak összeségében. Ha tehát egyszerre azonos szin­ten rendezik a normákat az egész országban, akkor ez hátrányos lehet az olyan üzemben dolgozókra, ahol nem fejlődött arányosan a technika, vagy nem tartot­tak lépést a munkaszervezés korszerű követelményeivel. Ezért mi a normarendezés másik módját választottuk. Azt mondtuk, hogy a nor­marendezésnek folyamatos­nak kell lennie. — A gyakorlatban azon­ban mindez nem ment úgy, ahogy 1957-ben elhatároz tűk. Miért nem? Gazdasági vezetőink egy részének gon­dolkozásában — talán az el­lenforradalom egyik káros hatásaként — visszamaradt olyan ferde szemlélet, amely valamiféle népszerűtlen do­lognak tekinti a normaren­dezést. — Most óva intjük a gaz­dasági vezetőket mindenfaj ta kapkodástól; attól, hogy amolyan „dirr-durr bele” — alapon egy-két hét alatt akarják megoldani mindazt, amit két-három esztendő alatt elmulasztottak. A szo­cialista építés és a dolgozó nép elemi érdeke, hogy ezt a kérdést az előttünk álló évben körültekintően — és feltétlenül a dolgozókkal folytatott előzetes tanácsko­zások alapján — oldjuk meg. Gazdasági vezetésünk némi javításra szorul A másik tényező a gazda­sági vezetés bizonyos nehéz­kessége. Állítom, hogy a mi gazdasági vezetésünk nem rossz. Lehetetlenség is volna az ellenkezőjét mondani, amikor a hároméves terv ilyen eredményeiről adha­tunk számot. Gazdasági ve­zetésünk mégis bizonyos ja­vításra szorul. Szocialista hazánkban az élet viharos tempóban megy előre és ez természetesen nagyobb len­dületet kíván általában a dolgozó emberektől. Több fejtörést, gondolkodást és az új helyzethez való alkal­mazkodást mindenkitől, méginkább a vezetőktől. — Vonatkozik ez elsősorban gazdasági vezetőkre. Csaknem négy esztendő tapasztalata bizonyítja, hogy az általunk kidolgozott gaz­dasági irányelvek helyesek. Nem egészen következetes azonban a gazdaságpolitikai elvek érvényesítése a min­dennapok gyakorlatában. — Most ezt kell megkövetel­nünk. ■=— A gazdasági irányítás­ban a vezetési módszerek fe­lülvizsgálatán kívül — úgy gondolom — még egy nagyon fontos tennivaló van: erélye­sebben követeljük meg a kommunista elvhűséget. Ha valakire fontos gazdasági feladatok végrehajtását bíz­zák, képviselje és hajtsa végre kellő elvhűséggel és állhatatossággal. Más sza­vakkal úgy is mondhatnám, hogy emberi helytállást kell követelnünk. A kommunista emberi helytállás fogalmá­nak: a tisztesség az erkölcsi bátorság olyan fokát, a köz­érdek olyan képviseletét kö­veteli, amilyent ma szocia­lista hazánkban joggal vár­hatunk minden vezetőtőL Most mindezzel összefüg­gésben visszatérek a nor­mákra. Ebben a kérdésben már három hónapja bizo­nyosfajta ,rszavaztatás” fo­lyik az üzemekben; a dolgo­zók széles körével vitatjuk meg. Nagyon jó tapasztalato­kat szereztünk. Ha megkér­dezzük a dolgozókat, kell-e több termék, több iparcikk, több élelmiszer — feltétle­nül azt mondják, hogy kell. Rövidítsük meg a munka­időt? Feltétlenül rövidíteni akarjuk. Mi is azt akarjuk — miként a szovjet dolgozók, — hogy mielőbb elérjük a hétórás munkaidőt. Akarjuk rendszeresen emelni az élet- színvonalat? Akarjuk és akarják a munkások is. De hogyan lehet rövidíteni a munkaidőt, hogyan lehet to­vább emelni a* életszínvona­lat? Csak többtermeléssel, csak jobb és gazdaságosabb munkával! A normának nem az a célja, hogy mi a mun­kásoknak kellemetlenséget okozzunk, hanem az, hogy a munkásság, a dolgozó nép élete évről-évre szépüljön, gazdagabb és jobb legyen. Kádár János elvtárs ezu­tán hangsúlyozta, hogy a népgazdaság általános fellen­dítésének számos feltétele ad­va van. Mindenekelőtt maga a szocialista rendszer, a párt és a nép összefarrottsága, a helyes gazdaságpolitika, va­lamint a tömegek öntudata, tettvágya. Ez hatalmas erő! nek több mint hetven száza­lékát adják. (Nagy taps). Méginkább így van ez a mezőgazdaságban. A tulaj- dpnviszonyok változása át­menetileg zavaró tényező­ként hat a termelésre. Most a birtokviszonyok vál­tozása más jellegű és nem kell, hogy döntően kihasson a termel ősre. Miért más jel­legű? Mert annakidején a feudális-tőkésosztályt egy másik osztály, a parasztság váltotta fel a tulajdonban. Most azonban a kisparaszt- ságot nem váltja fel másik osztály, mert másfajta for­mában övé maradt a föld. Ezért mondjuk, hogy lehetsé­ges egyidőben kettős feladat végrehajtása, vagyis egyidő ben megoldható a mezőgaz­daság szocialista átszervezé­se és a termelés növelése. . Ma már az élet tényei bi­zonyítják ezt. Ami a szocialista átszerve­zés előttünk álló lépését il­leti, ahhoz sok hasznosat ad a mögöttünk levő két év ta­pasztalata. A szocialista át­szervezés két esztendejében — az 1958—59-es és az 1959 —60-as télről beszélek — el­ért fejlődés számai impo­zánsak. 1958 decemberében a megművelt földnek körül­belül tíz százaléka volt a ter­melőszövetkezeteké. Egy év­vel később 35 százaléka, még egy évvel később pedig több mint hatvan százaléka. A parasztság egyetértésével a tél folyamán befejezzük a mezőgazdaság átszervezését A népgazdaság és a mezőgazdasági termelés — A népgazdaság további gyorsabb fejlesztése alap­vetően a mezőgazdasági termelés előrehaladásától függ. A számok azt mutatják, hogy míg az ipari termelés a felszabadulás előttinek há­rom és félszerese, a mező- gazdasági termelés csupán 20 —22 százalékkal nőtt. — Az imperialisták és ki­szolgálóik gyakran szemünk­re vetik, hogy „a régi rend­szerben Magyar .rszág fél Európát) ellátta gabonával, most pedig vannak eszten­dők, amikor még be is kell hozni gabonát”. És persze szitkot, átkot szórnak új rendszerünkre. Nekünk azon­ban nyugodt a lelkiismere­tünk. Való igaz, hogy a Horthy-rendszer idején Ma­gyarország jelentős gabona- exportot bonyolított le. De hogyan? Úgy, hogy — habár a régi statisztikák szerint a kenyér fő élelmezési cikk volt hazánkban — millió- számra éltek itt dolgozó em­berek, akik éheztek, még a mindennapi kenyerük sem volt meg. Magyarországon annakidején külterjes gaz­dálkodás folyt, s a eabona ve­tésterülete is nagyobb volt. A vetésszerkezet azóta vál­tozott. Az ország adottságai olya­nok, hogy a megváltozott ve­tésszerkezet és a mesnöve­kedett fogyasztás mellett is meg tudjuk termelni saját magunk kenyerét. Egy-két éven belül el is kell ezt ér­nünk. A későbbiekben ex­portálni is tudunk. A mezőgazdaságban bo­nyolult a fejlődés útja. A termelés eredményeitől nem választhatók el a tulajdon viszonyok, illetve az azokban bekövetkezett változások. — Utalok az iparra. Amikor a burzsoázia — 1945—1948 kö­zött — látta már, hogy ha­talma végóráit éli, csökkent az ipari termelés, s amikor a munkásosztály átvette a gyárakat, bizonyos ideig tar­tott még ez a folyamat. Na­gyon jól emlékszem arra, hogy amikor három nagy gyárat átvettünk, az el­lenség azt ordította: az­előtt hasznothajtó üzemek voltak, az átvétel után pedig ráfizetésesekéi És — biz, isten — ráfizetésesek is voltak. — (Derültség). A rési vezetés kivonult, és — sajnos — a műszaki káderek egy részét is befolyásolni tudta. A mun­kásosztálynak olyan embere­ket kellett odaállítani, akik telve voltak forradalmi lelke­sedéssel, szolgálatkészséggel, a nép ügye iránti odaadás­sal, de soha életükben nem vezettek gyárakat. Időbe telt, míg beletanultak. És néz­zék ma ezeked a munkás- osztály által vezetett gyára­kat: a nemzeti jövedelem- > Elvtársaim! — Gondoltuk volna-e, hogy a fejlődés ilyen lendületes lesz? Nem gondoltuk. Mint tudják — az idén New Yorkban jártam. Ott, mint ENSZ küldöttnek, kéz­besítették nekem égy disszi- dens magyar ügyvéd köny­vét, amelyet az ENSZ ülé­séig gyorsan. összepofozott, befejezett, aztán valamelyik állam pénzén kinyomtatták és a küldöttek között szét osztották. A könyv címe va­lahogy úgy hangzott, hogy „Lábbal tiporják Magyaror­szágon az emberi jogokat”. A könyv nagy része a mező- gazdaságunkban bekövetke­zett változásokkal foglalko­zik. A szerző azt mondja: a kommunisták erőszakkal ér­ték el az elmúlt két évben bekövetkezett változást és ennek fő formája lélektani erőszak volt. Ha dolláron el­tartott ellenségünk egyebet nem tud kiszopni az ujjából, mint azt, hogy a mezőgazda­ságban bekövetkezett fejlő­désnek a fő mozgató ereje a „pszichológiai erőszak” volt, akkor mi nyugodtan mond­hatjuk, hogy a bekövetkezett fejlődés a dolgozó paraszt­sággal, dolgozó népünkkel a legteljesebb egyetértésben ment végbe. (Nagy taps.) Ez nagy győzelem. Erre büsz­kék vagyunk! Ez az egyet­értés ad nekünk erőt továb­bi munkánkhoz. — Ennek eredményeként a világ minden országában örülnek a testvéreink. A magyar nép e hatalmas győ­zelmének szívük mélyéből örülnek a kommunista és munkáspártok. Imperialista ellenségeink viszont — akik most sem szeretnek bennün­ket jobban, mint mondjuk 1956 novemberében — vala­hogy már több *tisztelettel kezelnek bennünket. — A még egyénileg dolgo­zó paraszt testvéreinkkel folytatott megbeszélés és egyetértés alapján ezen a télen befejezzük a tömeges szervezést, ez azonban nemi jelenti a szocialista átszer­vezés befejezését is. A töme­ges szervezés befejezése után egy, vagy másfél esz­tendő kell az új termelőszö­vetkezetek megszilárdításá­hoz. Ha azon is- túl vagyunk, akkor elmondhatjuk, hogy hazánkban leraktuk a szo­cialista társadalom alapjait. — Nagy dolog lesz az, hogy ezt a valóban mély for­radalmi átalakulást — amely tíz esztendővel ez­előtt kezdődött nálunk — ezen a télen lényegében be­fejezzük, s ezzel sok-sok kommunista forradalmár, becsületes magyar hazafi ál­mát és akaratát teljesítjük. A magyar dolgozó nép már 1919-ben is a szocialista nagyüzemmel akarta felcse­rélni a feudális nagybirto­kot, mert ebben látta fel- emelkedésének, boldogabb jövőjének távlatait. — Mi most megvalósítjuk a forradalmi erők régi ál­mát. Ezután a párt, az Elnö­ki Tanács, a tanácsok min­den erejüket a termelés, a kultúra fejlesztésére fordít­ják. A munkások, parasztok, értelmiségiek minden erejü­ket arra összpontosíthatják, hogy minél többet hozzunk ki a magyar földből, minél többet teremtsünk, alkos­sunk az iparban, a mező- gazdaságban, a kultúrában, hogy minden szempontból előre haladjunk az élet min­den területén. — Mély meggyőződésem, hogy egész munkásosztá­lyunk és dolgozó parasztsá­gunk nagy többsége helyesli az átszervezés befejezését. Van erő, amely ezzel szem­ben áll?? Az egyik fékező erő a be­csületes dolgozó emberek gondolkodásában is meg­lévő maradiság. Ezt tar­tom a legnehezebb aka­dálynak. Nem szabad megfeledkez­nünk arról sem, hogy osz­tályellenségeink is szeretné­nek még akadályokat rakni szocialista fejlődésünk út­jába. De Gaulle tábornok Algériába érkezett Sztrájk, tüntetések, összeütközések a rendőrség és az ultrák között Algéria városaiban PÁRIZS (MTI). Pénteken De Gaulle tábornok repülő­gépen Algériába érkezett. A köztársasági elnök szerdán tér vissza Párizsba. A mi­nisztertanácsi ülés után a tá­jékoztatásügyi miniszter kö­zölte, hogy a köztársasági el- tök algériai útja „szemleút”. Mint a hadsereg főparancs­noka, személyesein kíván meggyőződni a „pacifikáció” eredményeiről. Párizsi politikai körök­ben a hivatalos indokolástól eltérően úgy vélik, hogy De Gaulle valóságos „kor­tes körútra” indult, hogy a népszavazás előtt meggyőz­ze a közigazgatás vezetőit és a hadsereg ingadozó vagy ellenséges elemeit, hogy algériai politikája helyes és egyáltalán nem vezet a „francia Algéria” feladására. A köztársasági elnök hat napos utazásának útvonalát szigorúan titokban tartják. Algéria nagyvárosaiban az ultrák készülődései igen fe­szültté teszik a légkört. Az egymillió taggal dicsekvő „Francia Algéria Frontja” péntekre sztrájkot hirdetett meg Algírban, ezenkívül fel­szólította Algír európai la­kosságát, vonuljon az utcák­ra és tüntessen a köztársasá­gi elnök tervei ellen. — Oranban röpcédulákkal hívják fel a város európai lakosságát: „készítse elő fegyvereit”. Egyes Algírból érkezett ellenőrizhetetlen hí­rek szerint „boufariki parti­zánok” a „május 13-i népi mozgalom” szökésben lévő vezérével, Robert Martel-lal az élen fegyveresen szervez­kednek. Van olyan kósza hír is, amely szerint Lagaillarde képviselő, a „barikádok pe­rének” megszökött fővád­lottja is csatlakozott már az Algír közelében cso­portosuló „boufariki parti­zánokhoz”. Valószínűbbnek látszó hí­rek szerint azonban a diák­vezér képviselő továbbra is Spanyolországban van. Sálán tábornok, aki eddig San Se- bastianban tartózkodott, állí­tólag hirtelen Madridba uta­zott, nyilván azzal a céllal, hogy találkozzék Lagaillarde- dal. Újságírók és rendőrtisz­tek tartják szemmel a janu­árvégi algíri lázadás másik vezérét, Ortizt is, aki tovább­ra is a Palma de Mallorca szigetének lakója. De Gaulle tábornok fogadtatása A maradiságot felvilágosító munkával kell és lehet legyőzni Sok ténnyel érvelhetünk. Többek között az új szocia­lista magyar parasztember példájával! Már a legkisebb faluban is vannak ilyen pa­rasztemberek. Mi általában többet beszélünk a munkába későn járókról, mint azokról — pedig sokkal többen vannak, akiknek megválto­zott a gondolkodásuk és már szocialista módon élnek és dolgoznak. — Méltó az írók tollára a magyar faluban bekövetke- zet változás. Nemrégiben itt járt nálunk egy neves nyu­gati filmszakember; egy — a harmincas években kiván­dorolt — magyar, aki azt mondta, hogy neki fogalma sincs arról, mi a marxizmus, de valami nagyszerű az, ami ebben az országban történik az emberek boldogulásáért. Az ő szavait idézem: „még akik inkább panaszkodnak, mint dicsekednek, még azok is úgy élnek — mondotta — hogy az ember nyugodtan kijelentheti, maguk csodát csinálnak ebben az ország­ban’!. Egyik sem mulasztotta el, hogy kifejezze örömét a ma­gyar nép boldogulása láttán, és lelkünkre kötötték, hogy adjuk át szívélyes, testvéri üdvözletüket és sok-sok jó­kívánságukat (Hosszantartó, nagy taps.) — Ami viszont a rémhíre­ket illeti, bejelenthetem, hogy a százforintost nem bé­lyegzik le, a disznókat nem foglalják le; gazdasági hely­zetünk egészséges és a rém­hírterjesztők összes okosko­dása ellenére még egészsé­gesebb lesz, még nagyobb lendülettel fejlődik tovább. Dolgozó népünk a jövőt te­kintve további felemelke­dés, a legközelebbi napokat nézve pedig rendes, nyugodt, családias karácsonyi ünnepek elé néz. Ez a helyzet most. S ami a fejlődést illeti, tö- •etlen lesz a jövőben. (Kádár elvtárs beszédének blytatását vasárnapi lapszá­munkban közöljük. A szerk.) ALGÍR (MTI). De Gaulle tábornok helyi idő szerint 11 órakor megérkezett algériai kőrútjának első állomására, a Tlemcen és Oran között fekvő, 24.000 lakosú Temo- uchent kisvárosba. De Gaulle tábornok foga­dására 5000 főnyi tömeget szerveztek, jórészt muzulmá­nokból- Amikor a tábornok megjelent, „Francia Algéria” kiáltások hangzottak fel mint az AFP írja, a muzul­mánok kórusát szemmellát- hatóan fehérek irányították. De Gaulle elnök egy pil­lantást sem vetett a tömeg­re, hanem azonnal a városi elöljáróságra hajtatott, ahol megbeszéléseket folytatott a helyi vezetőkkel Mint ismeretes a köztársa­sági elnök körútja alkalmá­ról a Francia Algéria Front ja, az ultrák legnagyobb szervezete általános sztrájk ra hívta fel a fehér lakossá­got, s a különböző jobboldali szervezetek tüntetéseket szer­veztek a tábornok útja elleni tiltakozásul, hogy kifejezzék szembenállásukat De Gaulle algériai politikáiávaL Magában Algírban több­ezer főnyi rohamrendőrségéi összpontosítottak a rend fenn­tartására. A rendkívüli biztonsági in­tézkedések ellenére Oranban, Algírban és Algéria több más városába tüntetésekre, össze­ütközésekre Jcerült sor. An­nak ellenére, hogy a kor­mány megfenyegette a bolt­jaikat bezáró üzlettulajdono­sokat. Nyugati hírügynöksé­gek szerint magában Algír­ban az üzletek 90 százaléka zárva tartott. Bonéban és Bougieban a sztrájk 75 szá­zalékos, Blidaban 50 százalé­kos. A vonatok több vonalon nem közlekednek. Oranban helyi idő szerint negyed tízkor kezdtek gyüle­kezni a tüntetők, a Győzel­mek terén, a város központ­jában. A köztársasági gárda csapatai 10 óra tájban meg­kísérelték megtisztítani a te­ret a tüntetőktől. A tömeg kövekkel válaszolt, majd a rendőrség könnygázt alkal­mazott a tüntetőkkel szem­ben. A teret sikerült megtisz- títaniok, de később a tünte­tők száma többezerre növe­kedett: az összeütközések tar­tottak akkor is, amikor De Gaulle a közeli Temouehent- be érkezett. Algírban a tű. tetők a vá­ros három pontján gyülekez­tek: a város központjában, a Bab el Oued és Belcourt vá­rosnegyedben. A legtöbb tün­tető az egyetem környékén sereglett össze. A köztársa­sági gárda egysége itt is könnygázbombákat alkalma­zott. A rendőrség több mint száz tüntetőt őrizetbe vett. Déltájban a hadsereg egysé­gei váltották le a köztársa­sági gárdát. Ekkorra a tünte­tők száma 8000-re nőtt. A tömeg Oranban is, Algírban is megbénította a közlekedést, többhelyütt elvágták a troli­buszvonalak vezetékeit, le­állították az autóbuszokat. A tüntetők több helyütt fel­szedték a kövezetei is a for­galom megbénítására. Algírban és Oranban a hadsereg tankjai is felvonul­tak, hogy „lélektani hatást gyakoroljanak” a tömegre. A tankok legázolták az első barikádokat Algírban Algír (MTI). — Algírban pénteken délután folytatód­tak a szélsőjobboldali tünte­tések De Gaulle algériai út­ja és a tábornok politikája ellen. Mint az AFP jelenti, a „francia-Algéria” megvaló­sítását hirdető szélsőjobbol­dali szervezet titkársága a délutáni órákban lázító han­gú felhívást intézett a lakos­sághoz. A felhívás hangoz­tatja, hogy „elérkezett a pil­lanat, holnap már késő lesz”. Különösen a város egyete­mi negyedében folytak dél­után súlyos összeütközések tüntetők ezrei és a bizton­sági érők között. Az AP legújabb jelentése szerint két harckocsi leaá­zolta a Rue Micheleten seb­tében felállítot két bariká­dot. A harckocsik támoga­tásával előrenyomuló gyalo­gos katonák szétszórták •' tüntetők csoportjait. Az AP tudósítója hangoz­tatja, hogy a hatóságok nyil­vánvalóan el akarják kerül­ni a januári zendüléshez ha­sonló helyzet kialakulását. A rendőrség közölte, hogy eddig 400 tüntetőt letartóz­tattak. A sebesültek száma meghaladja a százat. Az éjszaka beálltakor a rohamrendőrség alakulatai könnygáz gránátokkal tá­madták az újból csoporto­sulni igyekvő tüntetőket. Oranból és Constantinebő) is kisebb tüntetéseket jelen­tettek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom