Szolnok Megyei Néplap, 1960. december (11. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-25 / 304. szám

i960, december 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Teliegyús. A SZOLNOKI GÁZRÓL Ezt az írást, bevallom, a ’ jelen mellett, a közeli és a távolabbi jövőnek is szánom. Az 1960—70-es esztendőknek a várostörténészeknek, egy­szóval mindazoknak, akiket érdekel mi is volt a szolnoki gáz története. De kezdjük a legelején, forgassuk vissza pár millió esztendővel az idő kerekét. Egykor víz, tenger borította az Alföldet. Később mikor elhúzódott a tenger, mosza- tok, apró állatkák teteméből mintegy két kilométer vas­tagságú réteg rakódott az idők folyamán a tenger med­rébe hogy ezek a növényi és állati maradványok a légüres térben ásványi kinccsé: kő­olajjá, gázzá alakuljanak. Az első kísérlet Nem is oly régen, csupán ennyit tudtak a geológusok a szolnoki föld őstörténetéről. De ez is elég volt ahhoz, hogy az 1950-es évek elején föld­tani kutató fúrást végezze­nek a Cukorgyár mellett, ki­zárólag kísérleti célból. S ekkor robbant a meglepetés bombája: kőolaj tört a fel­színre a kísérleti fúrás nyo­mán. A kutatók munkaked­vének tüzére is „olaj” volt ez a feltáruló kincs. Évről évre nőtt ezután a kutatók száma, akik feltérképezték, vizsgálták, „vallatták” a szol­noki tájat, az egész megyét, s Tiszántúl más részeit is — főleg a Haidúban. Békésben és Csongrád megyében. Meg­indult a hadjárat az ólaiért, a gázért, a forró vízért, melynek harcosai az alföldi kincskeresők lettek. De maradjunk Szolnoknál Nyolc esztendeje már. hogy Rákóczifalván szénsavas gáz­ra bukkantak. Ez tovább ser­kentette a kutatókat, olyany- nyira. hogy nem sokkal utána már gombamódra nőttek ki a fúrótornyok a földből. Más­fél évvel ezelőtt pedig a Ti­sza ba’oartián az úgyneve­zett Szandai-réten gázra bukkantak. S így 58 vécén már dolgozott is az első fúró kút és azóta töhb mint tíz kút nőtt ki a fűidből ezen a gázmezőn. Maid mindecvik fúrás szénhidrogénben dús. maeas hatásfokú gázt adott. A kőolaj, a gyógyvíz mellett tehát gázt is „terem” most- már a szolnoki határ. A következő lépés önként adódott, építsünk gázveze­tékrendszert, — könnvítsük meg a szolnoki háziasszo­nyok és a kisebb üzemek munkáját. Hiszen a gáz az egyik legolcsóbb, s az egyik legnagyobb hatásfokú ener­giaforrás /.. A vezetékrendszer építése megkezdődött Az olcsóság alatt azt ért­jük, hogy a hatalmas össze­gű beruházást igénylő gáz­vezetékrendszer költségei aránylag hamar amortizálód­nak. Második teendő a terve­zési munka megszervezése, elvégzése lett, amely most is folyik. A tervezésnél a szak­emberek elsősorban azt vet­ték figyelembe, hogy az öt­éves terv folyamán a KGST keretében épülő nemzetközi" gázvezeték épül. Ebbe a gáz­vezetékhálózatba hazánk, így a szolnoki gázvezetékrendszer is bekapcsolódik majd annak­idején. A Szolnok—szanda- szöllősi feltárt gázmező azonban lehetővé teszi, hogy hamarabb kapjon gázt Szol­nok, mint ahogy ezt a nem­zetközi gázvezetékhálózat ki­építése lehetővé teszi. Konk­rétan ez azt is jelenti, hogy most már a vezetékhálózat kiépítésén múlik a gáz fel- használása. mert amint a Nagyalföldi Kőolajtermelő Vállalatnál megtudtuk, az üzem már májusban tudná biztosítani a gáz felhasználá­sát A Szolnoki Cukorgyár mel­lett lévő Tisza-szakasz alatt már elkészült a vezeték, te­hát‘a gáznak a Tisza alatti átjuttatása már nem problé- ! ma, ezen a részen. Az új szolnoki Tiszahíd is úgy ‘ épül, — hogy a gázvezeték ezen is keresztül halad majd. A Tisza hídtól a Mali- novszki útig és a Gutenberg térig terjedő háromszöget, vagyis az ötödik kerületet kapcsolják be először a gáz­szolgáltatásba. A vezeték- rendszer építése már meg­kezdődött. Az ártéri és a fo­lyami Tisza-híd között épül az I. számú gázfogadó állomás. Ez az állomás végzi majd a városi vezetékbe kerülő gáz átvételét, mérését a nyomás két atmoszférára való csök­kentését, s a gáz szagosítását. Utóbbira azért van szükség, hogy esetleges gázömléskor azonnal észlelhető legyen a veszély. A Marx-parkban elhelye­zésre kerülő körzeti nyomás- szabályozóban középnyomás­ról kisnyomásúra változtat­ják a gázt, ame’y aztán be­kerül a város közműjellegű gázvezetékrendszerébe fűtés, világítás stb. célból. A közeli program A szolnoki gázhasznosítási program előbb jellemzett el­ső lépcsőfoka, mint mondot­tuk, az V. kerületi lakókat érinti. (A KIK is felkészült a maga területén gáz fogadá­sára, ötszáz gáztűzhelyet már megrendelt) A Tisza alatti gázvezeték elsősorban a szolnbki üzeme­ket látja majd el, s az itteni ú. n. II. számú gázfogadó ál­lomás közvetítője a Mező- gazdasági Gépjavítón túl épül fel, a város határában, E két vezetékvonal biztosítja Szolnok kétirányú gázellátá­sát, ugyanakkor majd az or­szágos hálózatba való bekap­csolást is zökkenőmentesen teszi lehetővé. A közeljövőben megépül az I. számú fogadóállomástól (a ,,Százlábú”-hídtól) a Marx- parkban lévő körzeti nyomás- szabályozóig terjedő vezeték, ugyanakkor egy újabb két­száz méter hosszú elosztóve­zeték is. A jövő évi munka méretei, gyorsasága a jóváhagyott be­ruházási összegtől függ. Pon­tos adatokat ezzel kapcsolat­ban még nem tudunk, de annyit már előre elárulha­tunk olvasóinknak, hogy a Szolnok V. kerületi háziasz- szonyok jövő év decemberé­ben már a Szolnok—szanda- szöllősi gáz lángjánál süthe­tik meg a karácsonyi puly­kát... Bubor Gyula Ilordozhntó kittnyaralók A Bács megyei Faipari Vállalat újvonalú, hordoz­ható kisnyaralók gyártását kezdte meg kiskunhalasi te­lepén. Az ízléses kis házak négyféle típusban '*észiil- nek. Belsejüket műanyaggal vonják be, külsejüket pedig zsaluleveles fenyőburkolat­tal fedik. A szétszedhető és bárhol összeállítható nyara­lók berendezése négy fek­hely, kisméretű ruhás — és élelmiszer szekrény, asztal A különböző színűre festett vikendházak némelyikének terasza is van. A házakat a Tüzép Vállalat hozza forga­lomba. Tavaszig kétszázat, nagyobb megrendelés esetén ötszázat készítenek el a ba­rátságos kis nyaralókból — Ünnepnapok munkásai Fontos csomópont Szolnok, nyolc irányból érkezik ide szerelvény. Megesik, hogy 5 percen belül hét vonat kér bebocsátásra engedélyt a szomszéd állomásokról. S az egyszerre bejáró gyors- és személyvonatok, a sínek kö­zött tolongó — sokszor fe­gyelmezetlen utasok — nem kis gondot okoznak a rendel­kező forgalmi szolgálattevő­nek: Mondok Sándornak. — Itt legfontosabb a oon­— monűla —, g meg­fontolja és az előrelátás. — T""Z. bocv az ünnenek alatt n «■7pméivfo*-<*''iom kisebb, de a teherszállítás épp olyan, mint '-/*,'öznppokon. — S ön is éppúgy dolgozik «cnrvirnr is mint más­kor? — vetjük közben — Hozzászoktam én ehhez — mosolyog Mondok. — Ami­kor ezt a nábrjSt választottam, tudtom, hogy sem vasárnap, sem ünnep, sem íiezaka nem számít a vasútnál. Persze, azért ezen a nanon eev kicsit poVom is rosszul esik a „szol­» A parányi felhő azonhan hóm árosán eloszlik Mondok elvtárs homlokáról. Tizen­nyolc éve hibátlanul és jó­kedvvel végzi munkáját, és mint az állomácfőnöktől hal­lottuk. mÄg egy percet sem késett soha. Ma 6 óráig van szolgáltban, s a köteiesség- teliesítés nehéz órái után, meleg otthonba tér meg... — ujjongva öMö fiacskája vár­ja az ünnepi e«tén.. • • Aki ma este a TOndábe cnetfY szórakozni, annak nem Míg az heverészve újságjainkat lapozgatjuk, — vagy új játékaiknak örven­dező gyermekeinkben gyö­nyörködünk, — gondolunk-e azokra, akiknek ma is olyan korán kellett kelnie, mint akármelyik hétköznapon? — Azokra, akik ma délben nem ülhetnek családjukkal- a fi­nom ételekkel megrakott asz­lesz panaszra oka. Nemcsak azért mert kitűnő süteményt, tortát, elsőrendű feketét és jóminősécű italokat fogyaszt­hat itt, hanem mert azokat a vendég-itaoipari vállalat egyik kiváló dolgozóia: Szentannal András to®7? elébe. Kifogás­talan tükrű szmokingiában, neszte’enül, a jó pincér 6zenvte'en arcával járkál az pc7tniok között, s figvelő te­kintetét nem kerüli el egyet­len vendég hívó fejmozdula­ta. intése sem. — Huszonegy éve vagyok pincér — mecAlj mikor végre sikerül szóra bírni. — Ezelőtt a Nem etiben dolgoztam, egy éve vagyok a Tündében. Sze­retem a munkámat, ez elv­ben a szórakozásom is. — És a felesége? — kér- éc^ük. — ö sem panaszko­dik? — A feleségem is ebben a szakmában dolgozik, így nincs semmi baj. Nekünk nem is helyes másként nősül­ni. — Nagy forgalomra számí­tanak? tál mellé, s este sem mehet- nek ünnepi ruhában öltözve szórakozni, mert — az élet nem állhat meg. A vonatok most is elindulnak és érkez­nek, ' az éttermekben, esz-' presszókban ki kell. szolgálni a vendégeket? a Vendéglátó/ egységeknek friss süteményre van szükségük, s a betegek sem maradhatnak magukra. — Törzsvendégeink már minden asztalt lefoglaltak előre, úgy, hogy kénytelenek leszünk pótasztalokat beállí­tani. Hogy tökéletesen jól érezzék nálunk magukat, azt is megkérdeztük, mit szándé­koznak fogyasztani, s aszerint szereztük be ámkászleteinket a cukrászüzemből. * Autóbuszra ülünk, s ellá­togató * a Szolnok és Vidé­ke Vendéglátóipari Vállalat I. számú cukrászüzemébe. — Nagy munka folvik itt alig győzik az előre megrendelt süteménveket elkészíteni. — Csak a Tiszavirág egyet­len nanra. 30 kiló sós teasü­teményt kért. Ma 20 kiló édes süteményt szállítottunk oda. Külön rendéttolc még 32 kiló beieiit, 15 kiló üreskalácsot és 60 tortát. Krémest és mig­nont megszámlálhatatlan mennyiségben készítünk. — Eezek azonban még csak az előzetes megrendelések. — A cukrászdákban szombaton és vasárnan .ntom^nyek pótlására mind a két ünnep­A TÉGLÁTÓL a könnyű betonig Ezer lakás épül maid Szolnokon — Már 1961-ben termel a polifon üzem — Hatvanhat lakás előregyártóit elemekből A második ötéves tervben egy millió lakás — s ebből ezer Szolnokon — épül. A ha­gyományos módszerekkel ezt a tervet — évi 250 lakás épí­tését nem tudjuk megvalósí­tani. Az új technikát, amely olcsóbbá, gyorsabbá teszi az építkezést — a Szovjetunió, a Német Demokratikus Köz­társaság, Csehszlovákia és Lengyelország példájához ha­sonlóan — nálunk is meg kell honosítani — mondja Rédler Károly, az ÉM. Szol­nok megyei Építőipari Válla­latának főmérnöke. — A kísérletezéseket siker koronázta... A régi, hagyo­mányos falazás mellett ma már előregyártott elemekből építkeznek Budapesten — a volt Mária Vaíéria telepen és Sztálinvárosban — mondja Rédler Károly. — Miniszté­riumunk 1/1960-as rendelete előírja: 1961-ben Szolnokon is me« kell valósítani a könnyű­beton (r>nligon) középblokkos építkezést. — A réaivel szemben ml az előnye a középblokkos építke­zésnek? ■— Az újfajta építkezési el­járás — válaszolja a főmér­nök — gyorsabbá teszi a munkát. Hamarább tető alá kerül az épület. Ez év au­gusztusában vagy 15 munka­helyen 550 munkás dolgozott lakóház építkezésen. A kö­zépblokkos építkezéssel — ha az alapozási munka elkészült — hat hét alatt 8 munkás tető alá hoz egy 4 emeletes, 25 lakásos házat. — Az építkezéshez szüksé­ges középblokkok: előregyár­tott elemek. Mindenekelőtt szükséges egy előregyártó üzem létesítése. — Mikor kezdik meg a po­lipon üzem énítését? — A szükséges gépi beren­dezés: nortáldaru, betonkeve­rők, vibróasztal, már megér­kezett Szolnokra. Az építke­zés műszaki kivitelezése fo­lyamatban van. Előrelátha­tóan a jövő év első negyedé­ben 2 millió 343 ezer forintos költséggel megkezdik az üzem építését. *— És mikor üzemel? — 1961-ben eddig 267 lakás, az iskolahálózat bővítésére pedig 48 tanterem építésére kantunk visszaigazolást. Eb­ből két 4 emeletes,66 lakásos házat polison közénblokkos eljárással hozunk tető alá. napon 12—12 dolgozó készíti a friss árut. Farkas István, a cukrász­üzem vezetője, az ebédszü­netben mondotta el a fentie­ket. Maid búcsúzva, dolgai­hoz látott * A kórteremben hamvas fia­tal leányarc simul az egy éves Dobos Balázska könnyes ar­cocskájához. A lámpafényben szikrázva ragyogó könny-, csepp még végig sem gurít a fiúcska arcán, már mosolyog. Hogyne, hiszen Nyolcas Ma­rika, a megyei kórház gyer­mekosztályának legkedvesebb és legügyesebb nővérkéje öle­li őt magához. — Nem lehet nem szeretni őket, olyan édesek — fordul felénk Marika nővér. — A karácsonyi ünnepek alatt én leszek szolgálatban — folytatja. — Mesélek a na­gyobbaknak, játszom velük hadd érezzék úgy, mintha ott­hon lennének az anyukájuk­kal. így beszél Marika, pedig ő ts majdnem egerek még: 20 éves. OHhon. Jász,''űj5nvbnn. szülei, testvérei nélküle ün­nepelnek ... — Nem baj — mondja bátor mosollyal —, szilvesz­terkor hazamegyek én is. A férles. gverm°kes ápolónők­nek fontosabb, mint nekem, hogy a karácsonyt családjuk­kal tölthessék. Elköszönünk... Kőrútun­kat befejeztük ... Hogy mire tníg az ünnenoV alatt is a má'nVórt dolgozók­kal beszélgettünk? — Ugye. kitalálta kedves olvasó... KEMÉNY ERZSÉBET — A középblokkos építke­zést Szolnokon a Vörös Csil­lag úton a jövő év második felében alkalmazzuk először, kísérletezésszerűen. Az épít­kezésen két brigád, 16 szak­munkás sajátítja el az új szakma sajátosságait. 1962- ben ezek a szakmunkások ké­pezik majd a középblokkos építkezés törzsgárdáját. — A tervek szerint négy brigádot alakítunk és évente 250—300 lakást építünk középblokkos eljárással. — Az új technológia és a korszerű építőanyag felhasz­nálásával jelentősen emelke­dik vállalatunk termelékeny­sége. A „blokkházak” alap­anyaga kohósalak. Az ózdi és sztálinvárosi nagykohóknál nagy mennyiségű mellékter­mék: salak halmozódott fel. A kohósalakot először habo- sítják, és úgy szállítják ide szolnoki üzemünkbe, ahol 29x60x160-as középblokkokat készítünk belőle. Az elkészült poligonokat az építkezés he­lyére gépkocsival szállítjuk, ahol hatalmas daruk emelik az épülő falakra. Minden A tavalyi négyről tizenket­tőre nőtt a mezőgazdaság szolgálatában álló repülőgé­pek száma, s a repülők az idén már több, mint százezer holdra terjesztették ki mun­kájukat. Ez kereken három­szorosa a múlt évinek. Nyiri Sándor, a repülőgépes nö­vényvédő állomás igazgatója tájékoztatásul elmondotta, hogy az idén minden eddigi­nél nagyobb területen hasz­nálták fel a repülőgépeket a mezőgazdasági termelés nö­velése, illetve a termést fe­nyegető károk meggátlása ér­dekében. Kora tavasszal az ősziek fej trágyázásával kezd­ték, majd tavasztól késő nyá­rig a vegyszeres gyomirtás volt' a fő munkájuk. Több, mint harmincezer holdról ir­tották ki permetező vegysze­rekkel a gyomokat: ez csak­munka gé-esi tett, csupán a gépek kezelése kíván munka­erőt. — Vállalatunk szakembe­rei jól felkészültek a jövő év­re. Az igazgató és a műsza­kiak közül jónéhányan az NDK-ba, Csehszlovákiába, Lengyelországba utaztak ta­pasztalatcserére. Legutóbb pedig Sztálinvárosban jár­tunk és tanulmányoztuk a középblokkos építkezést. A második ötéves tervben fokozottabb gazdasági felada­tok megoldása hárul az épí­tőiparra. Csökkenteni kell az építőanyagok fajlagos súlyát (műanyagok alkalmazása), a földmunkát 85 százalékban, a szakipari munkát — festés. parkettgyalulás, csiszolás — 90 százalékban, a meszelést, vakolást 100 százalékban gé­pesíteni kell. Véleményem szerint a középblokkos épít­kezés bevezetése az első lé­pés a miniszteri határozat megvalósításáért — fejezte be tájékoztatását Rédler Ká­roly főmérnök. Arnóth József nem háromszorosa a múlt év teljesítménynek. Az előzetes tervek szerint a jövő évben legalább hatvanezer hold te­rületet szabadítanak meg a repülőgépek a gyomoktól. — Ebben az évben ezerötszá- holdon vetettek rizst repülő­gépről; a jövő évi rizsvetési előirányzatuk kereken hat­ezer hold. Hatalmas területen alkalmazták az idén a repülő­gépeket a pillangós virágú növények kártevői elleni po­rozásnál, továbbá a rizs per­metezésénél, a burgonyabo­gár- és szúnyog irtásánál. A jövő évben körülbelül kétszázhúszezer holdra ter­jesztik ki tevékenységüket a mezőgazdasági repülők, s ta­vaszra gépállományuk szá­mottevően megnövekedik. (MTI) így építkeznek majd 1961-ben Szolnokon. Repüicgápek a mszígazdaság szo'iaian Dolgozik a por­táldaru: a kö­zépblokkokat (épkocsira emeli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom